Függetlenség, 1959 (46. évfolyam, 1-53. szám)
1959-12-03 / 49. szám
1959. december 3 FÜGG Er LENSEG MIT VÉGZETT AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG DÍVATUJDONSÁG (Folyt, az 1-ső oldalról) téli. Keyes helyen tömörült ilyen magas százalékban értelmiségi és általában közügyek iránt érdeklődő réteg és már a meglévő szervezeteink egyre bensőségesebb kooperációjából is látható, hogy Washington magyarsága mindenképen meg fog felelni a várakozásoknak. Ezért nem lehet pl. a Kováts Ház kezdeti nehézségeit, anyagi bajait csak mint ingatlanmizériákat mérlegelni. Utóvégre ma már a Kováts Ház évente kb. két tucat nívós előadás színhelye, gyülekezési pont akár Carillon harangjátékot rendez a város valamelyik kimagasló történeti hősünk tiszteletére, vagy az Arlington National Cemeteryben, a vezető amerikai templomok valamelyikében van magyar-vonatkozású tiszteletadás. Innen indultak útjukra mécseseikkel honfitársaink a nemzet-gyilkosok palotája elé és innen pattant ki az orosz követséggel szemben minden október 23- án kigyulladó, emeletmagasságu fénykereszt szikrája. Miután Washingtonban a körülmények mindeddig lehetetlenné tették egyházközségek szervezését, a Szövetség mintegy kiegészítette a Kossuth Ház és a Piarista Atyák munkáját —- rendkívül értékes erkölcsi ellenszolgáltatásokat kap ván mindezért cserébe. 9. Azáltal, hogy sikerült bérlővé mintegy kinevelni azoknak a nemzetiségeknek a szervezetét, amelyek a Szövetség hjveivel együtt tüntettek a Fehér Ház előtt 1956 októbernovemberében : a Kováts Ház a keleteurópai származásúak szemében is egyre nagyobb tekintélynek örvend. Ennek különösen az amerikaiak felé van nagy jelentősége, mert hiszen egy csapásra megdől az a sokat hangoztatott érv, hogy azért nem lehet komoly erőfeszitéseket tenni Kelet-Európa szabaddá tétele érdekében, mert hisz’ akkor meg az egymással acsarkodó kisebbségekkel gyűlnék meg a bajuk . . . Türelemmel, takarékossággal és főként néhány jóérzésü és tehetősebb honfitársunknak a Kováts Ház alapjára remélt megajánlásával — ejőbb-utóbb túleshetünk a kezdeti nehézségeken és nem tördelhetik látogatóink kezüket: “50 éve alapították a Szövetséget és még mindig nincs ez az egyszerű ház kifizetve?” (Most éppen rövid vagyok, majd vidékről beküldőm. . . ) 10. TERVEK dolgában az eddig megkezdettek befejezésén kívül különösen három olyan van, mely említést érdemel, jóllehet az első kettő főként amerikai résztvevőkre számíthat. A Philharmonia Hungarica-val történt megállapodás szerint 1961 nyarán, Liszt Ferenc születésének 150- ik évfordulóján zeneünnepség lesz Doborjánban, ahol a zene titánja meglátta a napvilágot. A “sesquicentennial” szakszerű előkészítését a Library of Congress zeneigazgatója vállalta, a Szövetség kérésére Varga Ferenc detroiti mü^ vész monumentális szobrot adományoz annak ellensúlyozására, hogy a szülőházon j “Dem grossen Deutschen Meister” szövegű tábla van. Az osztrák kormány máris beleegyezett abba, hogy Doborjánt, Kismartont ősi magyar területnek hirdethessük és mivel innen vannak a vasfüggönyön — talán ott még egymás nyakába is borulhatnak rokonok, ismerősök! Szintén főként magyarbarát amerikaiak, de lelkipásztorok részére kívánatos volna, ha kiépülhetne a személyi kapocs a két legnagyobb létszámú kül-Magyarországon maradt gyermekek kihozatala USA-állampolgárrá lett magyarokat, akik gyermekeiket ki akarják hozatni, érdekelheti ez a tájékoztatás: “Abban az esetben, ha a menekült külföldi állampolgárságot nyert, magyar állampolgársága nem szűnik meg. Ebben az esetben kettős állampolgárság esete áll elő. Az állampolgárságról szóló 1957. évi öt törvény az állampolgárság elvesztésének csak két esetét ismeri: (a) elbpcsátás; (b) az állampolgárságtól való megfosztás. Amennyiben ez a két eset nem forog fenn, a külföldi álí lampolgárságot. elnyert mene| kült — a magyar jog szerint tovább is magyar állampolgár! nak tekintendő. Ugyanez a j helyzet áll fenn akkor is, ha a I külföldi honosítási okirat a * külföldi állampolgárság megj szerzését a honosító személy gyermekére nézve külön kimondja.” Ebbe a paragrafusba kapaszkodnak a kommunisták, és emiatt nem adják meg az otthonmaradt gyermekek részére a kiutazási engedélyt. A budapesit kommunista kormánynak s nyugati országokkal a kettős állampolgárság kérdését szabályozó nemzetközi egyezménye nincs. A magyar állampolgár! ságról önként le lehet mondani s azt a külföldi magyar követségeknél, illetve konzulátusoknál kell kérni. MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Előfizetési ára egy évre $3.00, külföldre $4.00. Rendelje meg rokonainak, ismerőseinek is! Acélszürke szinü, legújabb divatu szövetkabát, mvégiai kékróka szörmegaliérral. A kép egyben bemutatja a legújabb 96Ö-as, ugyanolyan sízinü Plymouth “Fury” autó egy részét is. Uncle Sam üzeG: Akinek Savings Bondja lejárt iz év elteltével, egy ujját se mozgassa. Hozzá se nyúljon azokhoz a bondokhoz. Egyszerűen hagyja azokat a szekrényben vagy a bank safe-ben. És azok földi magyarság: az amerikai és a jugoszláviai között. Ennek lehetőségei legújabb hírek szerint egyre inkább fennforognak. Legkimagaslóbb t e 1 j e s Ítmény azonban az lesz, ha a tordai országgyűlés 400-ik évfordulójára monumentális emlékmű hirdetheti Washington egyik legforgalmasabb pontján, hogy a magyar egymást is, szomszédait is meg tudja becsülni és méltó arra, hogy igazán megsegítsék végre. maguktól kamqcznak tovább, újabb tiz évig. löszén automatikusan meghossabbodik az életük újabb 10 éTel.. És jobban kamatoznak, mit a régi Savings Bondok. A évi kamat 3 százalék, de tőire megy, mert csapják a tőkéhi. így egy Savings Bond időve80 százalékkal félévenként a knatokat hozzátöbbet érhet, mt amennyibe került. Persze, aki mit vesz Savings Bondot, az i*i a uj, rpagasabb kamatokat kapja. ^ hazát szolgálja és egyben önmagának is a ige jobb szol©,(tód teszi, aki megtakarított pőrének egy részét Savings Bonokba fekteti. Ha pedig váratlant készpénzre van szükség, a borok nyomban beválthatók, féltéi, hogy két hónapon át voltala tulajdonos birtokában. Ha utazni akar, repülőgépen, hajón, vagy vonaton, a világ bármely részébe és megelégedett vakációt, nászutat, vagy kéjutazást óhajt . . . —• ha Magyarhonban, vagy bárhol másutt élő szeretteinek pénzbeli segítséget kiván nyújtani; — ha útlevelek, ki és bevándorlási engedélyek beszerzésére, vagy bármilyen nyelven irt hiteles okiratokra, vagy azok lefordítására va nszüksége; — vagy bármily más ügyes-bajos dolgainak szabályszerű kidolgozásáért és elintézéséért FORDULJON BIZALOMMAL a mi 50 éven keresztül kipróbált és feltétlenül megbizatónak bizonyult szakemberünkhöz. Címe: Csípő Lajos Nemzetközi Közjegyző 303 Maple St., Tel. VAlley 5-3661 Perth Amboy, N. J. NAGY Karácsonyi Vásár MEGÉRKEZTEK A FRISS IMPORTÁLT SZALONCUKORKÁK a hires DOZZI SZALÁMI és a budapesti LIBAMÁJ KARÁCSONYFA DÍSZEK Csokoládék, Candyk Krumpli cukor Hunyadi János ásványvíz Pergetett Zita akácméz Szegedi paprika Mák, dió és mandula, darálva Uj édes mák, darálva, szitálva Mézeskalácsok Likörös csokoládék Lekvárok, Hecseli, stb. Liptói túró, juhturó Rudas vanília Ital Ízesítők Himzett női blúzok és sze Dekás mérleg T&lkedli sütők Zománcedények Mák- és dió darálók Tok- és káposztagyaluk Gyurótáblák Pogácsa szaggatók Csigatészta csináló Fakanalak Spékelőtli Mozsarak Kávésbögrék gedi papucsok jutányos áron! A LEGÚJABB HANGLEMEZEK! Cigányzene és tánclemezek eredeti magyar népzenekar játéka. 12 incses 33 egyharmad forgásu és legmodernebb. Amerikában a legnagyobb választék hanglemezekben! Kérje külön lemezárjegyzékünket viszonteladásra! A legújabb magyar szakácskönyvek, Budapesti ínyencmester — 1956-ban jelent meg, dupla kötetben ..............................................$5.50 Venesz-féle budapesti szakácskönyv, magyarul........................$3.50 Angolul ............................... $4.50 | Importált gesztenve püré ■ 16 oz. doboz .................*. 89c I Importált, prágai sonka, 3 drb. 1 fontos kanna ... $3.57 | ÁRJEGYZÉKET INGYEN KÜLDÜNK! g Magyar játékkártyák és az összes magyar hanglemezek _ Kitűnő magyar-angol szótárak, zsebszótárak. H. ROTH & SONj IMPORTERS 1577 FIRST AVE. NEW YORK 28, N. Y. | (82-ik utca sarok) Telefon: REgent 4-1110 Vigyázzon a címre! BARÁTAINKNAK KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNUNK! Darumadár szállj... Csatlakozzék az amerikai magyarság legnagyobb csoportjához, amely 1960 Szeptember közepéi indul EURÓPÁBA, mint Egyesületünk tagszerzési versenyének győztesei, a világ legnagyobb repülőtársasága, az AIR FRANCE ‘Chartered” légi-óriásain. A VERSENY 1959 DECEMBER 1-VEL KEZDŐDÖTT— —1960 JUNIUS 30-TAL ZÁRÓDIK BE A nyertesek New Yorktól Fárisig oda-vissz; szóló repülő vagy hajójegyet kapnak és két heti luxus túrát Eirópa fővárosaiban. RÓMA—PÁRIS—MÜNCHEN—BÉCS ezernyi látnivalójában gyönyőíködhenek mint Egyesületünk vendégei. Ilyen alkalma még sohasem volt—hogy kis fáradtság árán megláthassa—viszontláthassa Európát—és szülőföldjét! Minden tagunk, még a gyermekek is részt vehetnek a versenyben. Részletes felvilágositásért forduljon Egy estietünk központi irodájához vagy kerületi szervezőinkhez, ügykezelőinkhez. JÖJJÖN VELÜNK! ILYEN ALKALMA SOHASEM VOLT! WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET 436 FOURTH AVENUE PITTSBURGH 19, PA. 1