Függetlenség, 1955 (42. évfolyam, 1-52. szám)

1955-04-14 / 15. szám

American in Spirit — Hungarian in Language

Hungarian News

Amerikai szellemű magyar újság

YEAR 42. ÉVFOLYAM — NO. 15. SZÁM.

TRENTON, N. J., 1955. ÁPRILIS 14.

Ten Cents per Copy—S2.00 per Year

Egy ember — egy korszak

Egy öreg ember lelépett a színpadról. Nem megbukott, hanem lelépett, mert ezt az egy küzdelmet nem birta már. Harcolt és harcolni akart egész életében. Harcait megnyerte, de az idő fogával szemben meghajtotta makacs, bulldog-fejét.

Churchill nem tényező már, legalább is nem kell úgy számolni vele, ahogy kellett eddig. Nem az angol birodalom vezetője, hanem csak egy nagyon öreg ember, aki a képviselőház hátulsó padjában ül és merengve szemléli a fiatalabbak viaskodáSát.

Churchill lemondott. Az egész világ feszült figyelme közepette lépett ki gálába öltözve a Downing Street 10 számú ház kapuján, kezében az elmaradhatatlan szivarral, hogy királynőjéhez hajtasson. Az utolsó nagy audenciára. A kemény arcon könnycseppek rezegtek s lent az utcán siró-imádkozó emberek tömege figylte az öreges, de még mindig elegáns mozdulatokat. A churchilli mozdulatokat.

Az emberek őt nézték és' benne önmagukat is sajnálták. Azt, hogy minden elmúlik egyszer. A dicsőség, a hirnév is. Nincs tovább. Alkudozni nem lehet és a hires vasakarat sem ér semmit, ha az idő letelt.

Mondjuk meg mi is itt, amit % megmondanak most szerte a világon, hogy egy korszak múlt el vele. Talán igy is nevezik majd egyszer a történelemben az elmúlt néhány évtizedet, hogy “a churchilli korszak.” S ha igy lesz, unokáink majd megértik, hogy az elnevezés helyes volt. Ennek a korszaknak elsősorban ő mozgatta a rugóit, ő volt az akinek az akarata öt világrészben többé-kevésbé érvényesült.

Úgy lépett le a színpadról, ahogy kevesen tudnak. Utánozhatatlan, gőggel és- büszkeséggel s még a hercegi címet sem volt hajlandó elfogadni élete legfőbb ajándékául. S mégis, biztosak vagyunk, tele van hiányérzettel. Nem tudott elvégezni mindent, amit szeretett volna. A világ rosszabb helyzetben van, mint valaha is volt. Biztos, hogy még sokmindent szeretett volna rendbehozni, ha az óra kongása nem figyelmeztette volna unosuntalan. “Csak egy ember vagy, menned kell! Még akkor is csak egy ember, ha Churchillnek hívnak . . .!” A világ nagy lapjai sok jellemző mondatban foglalták össze mindazt, amit korszakunknak Churchill jelentett. Nekünk legjobban a párizsi Franctireur jellemzése tetszik. Azt írja: “Churchill az angol bátorság megtestesítése volt, aki nem tűnt el és nem lehetett eltüntetni, aki minden zsarnoksággal szembeszállt és aki megnyitotta az utat az uj európai eszmények felé.”

Az öreg harcos lelépett. A világ gondjai lassan kicsúsznak a fejéből. Uj emberek, uj erők lépnek az előtérbe s a hálátlan világ gyorsan felejt. S neki majd halkuló szívverését figyelve, az lesz a legnagyobb gondja, hogy van-e újabb skatulya szivara...?

Távolkelet és a háború

Az Egyesült Államok háborúi felkészültsége tökéletesnek lát szik, ha ebben a világban lehe ilyesmiről beszélni. S hogy még sem szívesen sodródna bele égj távolkeleti háborúba, annal megvan a maga oka.

Nem tisztán azért, mert kormányunk ellene van minden há borúnak. Ez a régi és tiszteletreméltó elv már kissé elkopott Minden jel arra vall, hogy a háborút, igenis, meg kell vívni csak az a nagy kérdés, hol éí mikor?

Most és Kínában, — ez sü Egyesült Államoknak sehogysem tetszik. Nemcsak azért mert messze van. Inkább messze legyen, mint közel, — a hadiipar szempontjából ez is fontos.

Azért nem tetszik, mégpedig elsősorban, — hogy egy amerikai-kinai háborúba a Szovjetunió előreláthatólag nem avatkozna bele, hanem szépen kivárná, hogy ő legyen a nevető harmadik. Márpedig, ha már háborúzni kell, akkor az Egyesült Államoknak nem Kina az elsődleges hadicélja, hanem a Szovjet,

Ezért nem mondj kák ki az elkötelező szót Washingtonban, Nem mondják ki, hogy az Egyesült Államok harcolni fog-e a pertmenti kínai szigetekért, vagy sem. Az egyetlen hiba az, hogy igy nemcsak az ellenség, hanem a barát is bizonytalanságban marad. Minden esetre mégis ez a legokosabb, amit a körülmények közt tenni — illetve nem tenni — lehet.

A Feleky-könyvtár és a magyar áldozatosság

Van egy értékes magyar könyvgyűjtemény, úgy hívják: Feleky könyvtár. Egy Feleky Károly nevii magyar gyűjtötte össze, nagyrészt itt, Amerikában, mégpedig egy életen keresztül.

Nekünk, magyaroknak óriási értéket jelent .ez a könyvgyűjtemény. Megvan benne úgyszólván minden olyan könyv, amelyet a magyar népről, Magyarországról írtak a nyugati világban, főleg angolul, összegyűjtötte Feleky nemcsak a könyve-i két, hanem a cikkeket is, tehát egyszerűen nem lehetne nélkülözni, ha — például — Magyarország sorsa fontos nemzetközi tárgyalás témája lenne. Nem kell elefelejteni, hogy most nem áll rendelkezésre — mint a múltban — a budapesti külügyminisztérium levéltára. Ezúttal az emigrációs magyarságnak kell képviselnie a magyar nép, Magyarország érdekeit.

Ezt pedig nem lehet megtenni megfelelő bizonyító anyag, éspedig egészen pontosan a Feleky könyvtár nélkül. Ez a gyűjtemény jelen pillanatban a washingtoni kongresszusi könyvtár birtokában van. Egy időben félősnek látszott, hogy az értékes gyűjteményt nem tartják együtt, hanem szétszórják s aztán már nem lesz emberi erő annak újbóli összegyűjtésére. Nemrégiben a könyvtár vezető-Húsvéti örömünk

Tegnap még siri éj, ma husvét hajnala: “Feltámadt, nincsen itt!” szólt Isten angyala. “Menjetek örömmel, előttetek megyen,

Békét hint, áldást hint zöld völgyön, kék hegyen.

Diadal-diszkaput ivei Rá napsugár;

Térdet hajt, fejet hajt Néki a buzaszál;

Kispatak habja is vidáman csörgedez: Áldástól, mosolytól ma minden ébredez.

Felébred tőle az ágon a kis galamb; Megcsendül benne a húsvéti szép harang; Kitárul gyöngyvirág, liliomok kelyhe:

Csordultig telik benn vágyó ember lelke.

Feltámadt Jézusom,

mint szeretsz bennünket, Húsvéti örömre

csókolod lelkünket! . .. ó, mily nagy boldogság!

Mennyi édes béke!

Emberi lélekbe,

ó, hogyan is fér be. . . ?

Szüzanyánk tudja csak kifejezni szépen,

Mit érzünk, mit mondunk lelkünk örömében; Alleluját zengve égi boldogsággal: Szivünket nyújtjuk át érte sok virággal.

Fogadd el, Jézusom, hálaadásképpen,

Ha szivünk patakja kicsordul egészen;

S miként a telt kalász, lehajtjuk fejünk,

Előtted imádón,

megváltó Istenünk! . . .

sége — különféle intervenciókra — közölte a magyar tényezőkkel, hogy a könyvgyűjteményt hajlandó kiadni egy külön erre a célra alakult, megfelelő anyagi eszközökkel rendelkező magyar társaságnak.

Itt következett azonban a probléma. Pénz kell.

Lelkes magyarok nem haboztak sokáig, hanem kibocsátottak egy felhívást, nagyrészt kisemberekhez azzal, hogy a könyvtár megfelelő fenntartásához legalább 10 ezer dollár kell, és ha 100 ember hajlandó felajánlani száz dollárt, akkor a Felekykönyvtárt meg lehet menteni.

Történnek még csodák! A tízezer dollárt két héten belől száz magyar felajánlotta. Nem akarunk ehhez többet hozzáfűzni, csak egyet. Jó tudni, hogy vani még magyar áldozatkészség, ha szükség van rá.

Hírek

Rabmagyarországból

MI AZ ÁLLAMTITOK A KOMMUNIZMUSBAN?

(FEP) A magyarországi vörös rendszer az 1955 február 15-én életbeléptetett 9/1955 •M.T. számú rendelettel újólag megállapította, hogy milyen adatok képeznek államtitkot, így államtitok lett az egész ipar és annak egyes ágai, mezőgazdaság, kereskedelem és közlekedés helyzetére, termelésére, kapacitására vonatkozó országos összesítő adatok és tervek, valamint országos áru és termény és anyagkészletek, továbbá a magyar népköztársaságnak külföldi államokkal folytatott tárgyalásai, megállapodásai, stb.

Lényegében tehát mindazok az adatok, amelyeket bármily szabad, vagy félszabad országban az újságban olvasni lehet, Magyarországon 1955 február 15-étől államtitok lett, amelynek 15-étől államtitok lett, amelynek megszegőjét 10 évig terjedő börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással lehet sújtani. Sőt az, akinek ily cselekményről tudomás avan és nem jelenti az illetékes hatóságnak, két évig terjedő börtönnel büntethető.

“Utinapló pesti

kirándulásomról? ’

A VESZPRÉMI EGYETEM ÉS ELŐDJE

A wespr^n! Vegyipari Egyetem ötéves fennállását ünnepük. Miután a kommunisták mindenben szeretik ya “haladó hagyománokkal” összekapcsolni saját működésűket — s ilyenkor nem is nagyon nézik, menynyire tőlük távoleső hagyományokról van szó, — most a veszprémi székesegyházi főiskola múltjáról közölnek érdekes részleteket:

“A veszprémi székesegyházi főiskola megalakulása III. Béla király korára — 1173 és 1196 közé esik. Egy 1276-ból származó oklevél pedig már arról tanúskodik, hogy a veszprémi főiskola 36 tagú tanári karából 15-en a bolognai, a párizsi, a páduai egyetmeeken szerezték tanári oklevelüket. Az iskola hírnevére és tekintélyére jellemző, hogy IV. László, egy fennmaradt okiratban igy ir a veszprémi főiskoláról: “. . . a szabad művészeket világosabban magyarázzák, miként Párizsban. Az ország megőrzését szolgáló jogtudomány művelése ugyanott az első helyet foglalta el, nem egyszer derítve fényt a megtámadott igazságra. A hajdani főiskola ebben az évben, 1276-ban pusztult el. Csák Péter nádor hadai birtokszerző portyájukon feldúlták a várost s lerombolták a főiskolát is . . .”

IMnoT/ar Npmzpf mamin« fi 1

Azt hiszem sokan vagyunk “ujamerikás” magyarok, akik százszor, ezerszer gondoltunk arra — Istenem, csak egyszer legalább egy napra visszamehetnénk Budapestre, viszontlátni rokonainkat, barátainkat, megnézni, milyen most a város; elsétálni az épületek, terek, utcák mellett, ahová ifjúkorunk annyi szép és felnőtt korunk annyi szomorú emléke fűz. Látni, érezni újra Pestet — ami édes, szép fővárosunkat — hacsak egy napra is . . .

Ma egy levelet kaptam valakitől,' aki valóra válthatta a mi titkos vágyunkat, aki elmehetett Bécsből egy napra Budapestre, íme a levél, szóról szóra másolom. Nem írhatom meg a küldője nevet — pedig minden dicséretet megérdemelne ezért a hosszú kimerítően intelligens írásért — de az illetőnek, mint legtöbbünknek családja van Magyarországon :

“Jan. második felében csoda történt velem. Nem várt csoda. A Bécsi Magyar Követség értesített, hogy megkaptam a budapesti utazásra szóló vízumot, amelyet a Pesten tartandó európai korcsolyabaj nokságra kérvényeztem. Az engedély meglepetés volt, mert legutóbb novemberben, mikor az osztrákmagyar football mérkőzésre kérvényeztem — minden indokolás nélkül elutasítottak.

Január 28-án indultam egy 2somó magyar és osztrák utassal a “Capri” utazási iroda autóbuszán. Vagy tiz óra tájban értünk az osztrák-magyar határállomáshoz, Nickelsdorf - Hegyeshalomba. A magyar határőrökkel sem volt semmi baj. Barátságos módon vizsgálták meg a vizumjainkat, kontrolálták a valutánkat, ami engedélyezve volt és autóbuszunk már a “Senkiföldje” felé robogott. A határ utáni egy és fél kilométernyi területet ugyanis a “Niemandsland.” Drótkerítés és a figyelőhornyokban levő géppuskás őrök vigyáznak arra, hogy senki élve szén a területen át ne szökhessen. Az autóbuszban mindnyájan a magyar határőrök barátságos viselkedését djcsértük. Mikor megláttuk őket orosz szabású uniformisukban, kozák szőrmesapkáikban, amit a szovjet csillag díszített, nem sok jót vártunk tőlük. Magyaróvár, Győr, Komárom a rég nem látott kedves városokon haladtunk keresztül. Az első érzésünk szomorúság volt. Mindenütt piszok, elhanyagoltság és szegényes lerongyolt külsejű emberek. Két óra tájban beérkeztünk Pestre. Buszunk a Margithidon keresztül vitt a szállodánkba, a régi Brittaniába. A szálló neve most “Béke Szálloda,” a Teréz körúté pedig Lenin körút. Ez ugylátszik a legelegánsabb szálloda — csak külföldiek kapnak szobát benne. Minden szobában ketten voltunk beszállásolva. A szoba rendes, tiszta volt, csak éppen látszott, hogy 1938 óta sem nem festették, sem nem restaurálták.

Járva a szeretett régi utcákat, az volt az érzésem, hogy valami szörnyű nyomornegyedben vagyok. Az utcákon — még a régi elegáns Váci utcában is, — az ember szinte elsülyed a piszokban. Az emberek sápadtak, lerongyoltak, soványak, mintha éhesek lennének. Sok házon hiányzik a vakolat, a csupasz téglát látja az ember. Nem renoválták őket a háború óta. Az Erzsébet hid kivételével azonban minden hid újra rendbe van hozva — és azt mondják rövidesen az Erzsébet hidra is sor kerül. Láttam néhány uj lakóházat és minisztériumnak szolgáló épületet. De a romok helyén sok helyen ma is csak “grund” van, vagy egy kis rögtönzött alacsony épület. (A Deák Ferenc és Bécsi utca sarkán is ilyen van.)

Az utcákat majdnem mind átkeresztelték. Nem volt öröm hallanom — mikor egy ismerősöm után -érdeklődtem — hogy az most a Rosenberg Házaspár utcában lakik. Van Kohn Ede utca (fogalmam sincs miért neveztek Kohn elvtársól utcát) Samuelly utca — ez a régi Lónyai utca. — Az Andrássy utat Sztálin útnak, az Eskü teret Máricus 15 térnek, a Berlini teret Marx térnek hívják.

A Várban most régészeti kutatásokat folytatnak. Ha kész lesznek, hozzá kezdenek a Királyi Vár újjáépítéséhez. A terv az, hogy olyan lesz az uj várpalota, mint amilyen Mária Terézia előtt volt. Körülötte helyre állítják majd a régi szép kis palotákat, amelyekben a követségeket akarják elhelyezni.

Azt akarják, hogy a Vár egy

A RUTGERS EGYETEM TERVEZETT UJ ÉPÜLETEI A RARITAN PARTJÁN

moszkvai Kremlinhez hasonló épületcsoport legyen. A főépületben a “Kormányzósággal” és körülötte a hivatalokkal. De. ez persze még csak terv.

Az üzletek majdnem mind államiak. Az áru ami bennük van, gyalázatos minőségű. Az üzletek közül sok éjjel-nappal nyitva van — de a tervgazdálkodás szeszélye által vagy nincs amit az emberek keresnek — vagy csak egy bizonyos dolog van — de abból aztán rengeteg. A fizetések sokkal alacsonyabbak mint Ausztriában, az árak azonban egyharmaddal magasabbak. A színházakban — miután az orosz darabokhoz lasszóval kellett az embereket behúzni, most sok régi darabot játszanak — még az első világháború utáni időkből valókat. A mozikban sincs közönség az orosz filmekhez, viszont ha nyugati filmet adnak, hetekre előre el kel minden jegy. Az utca képe a legszomorubb proletárvárosé. A mi barátaink és ismerőseink nagyrészt a deportáltak között vannak és igy nem élhetnek Pesten. Még a beszédtónus is megváltozott. Nehéz volt hallgantom az utca ordenáré hangját. A lakásviszonyok még rosszabbak mint az ostrom alatt. Nemcsak az összezsúfolt lakásokban, de a fehérre meszelt kirakatu üzlethelyiségekbeíris laknak. Az autóbuszok és villanyosok zsuffoltak. Taxi is van néhány — de kinek telik rá? Az emberek elégedetlenek, morognak — az utolsó évben már ezt is merték. Az elkeseredés elnyomja a félelmet. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy minden ezer ember közül egy a kommunista. Dolgoznak mint az állatok, a bőrt is lehúzzák róluk, azért hogy legjobb esetben, ehessenek.

Moszkvának tökéletes és szép földalatti villamosa van. Elhatározták, hogy Pestnek is kell, hogy legyen. Megkezdték az építkezést. Milliárdokat fektettek az ásatásokba. Most kiderült, hogy a hőforrások mindenütt betörnek. A viz ellen nemtudnak harcolni. így nemcsak hogy abba kellett hagyni az épitkezést, de újra nagy költséggel be kell tömni a kiásott helyeket.

(Folytatjuk)

A NÉLKÜLÖZŐ MAGYARORSZÁG ÉLELMEZI AZ AUSZTRIAI SZOVJET MEGSZÁLLÓKAT

New Jersey Állam egyeteme, a Rutgers University a fenti képen kirajzolt tervek szerinti hatalmas modern épületekkel fog gazdagodni, melyeket New Brunswickon a George Street, illet a Rariton folyó mentén fognak felépíteni a Johnson &. Johnson gyár mellett. Az épületekben diákíakások és tantermek lesznek, 1500 személy befogadására, 36 tanteremmel. A 4,250,000 dollár költséggel épülő “diákváros” első nagy épülete 1956 júniusában készül el.

Miközben Magyarországon mind súlyosabbá válig az élelmiszer válság, s főleg húsban és zsiradékban szinte katasztrofális a hiány, az ország kénytelen élelmezni túlnyomórészt az ausztriai szovjet megszálló sereget. Eddigelé ezévben sok egyéb mellett az alábbi alapvető élelmiszereket szállitottaák az ausztriai vörös megszállóknak: 3,250 métermázsa borjúhús, 1318 mm marhahús, 3930 mm setréshus 654 mm juhhus, 1010 mm baromfi, 4950 m mkonzervált husáru és hentesáru, 5750 mm sertészsír és szalonna, 920 mm vadhús, 3150 mm tojás, 2530 mm sajt és vaj, 88000 mm búza és rozsliszt, 11500 mm gyümölcs, 8900 mm cigaretta és dohány és “last but not least” 116000 hektoliter bor, sör, pálinka és egyé bszeszes ital. Nem tagadható, hogy az ausztriai szovjet katonai erőknek fejedelmi az étvágya, főképen pedig olthatatlan a szomja!

(A Szerkesztő megjegyzése: Az alábbi, rendkívüli érdekes cikket a clevelandi “Szabadság” c. napilap március 25-26 szápiaiból vettük át, a lap kiadójának előzetes engedélyével. Egy Budapestről irt levél ez, amelyhez a bevezető sorokat Guthy Böske, a lap munkatársa irta, aki a levelet kapta ... A mai magyarországi helyzetről fogalmat adó “riportot” folytatásokban fogjuk közölni lapunkban.)

J Make today Á J mr day g

I

^telise Bond$Jj