Függetlenség, 1955 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-28 / 30. szám
YEAR 42. ÉVFOLYAM — NO. 30. SZÁM. TRENTON, N. J., 1955. JULIUS 28. Ten Cents per Copy—$2.00 per Year A Fehér Ház válasza Béky főesperesnek A leigázott magyarság segélykiáltása, Béky Zoltán főes peres megrázó, dokumentumokkal alátámasztott levele / mély benyomást gyakorolt az elnökre Az amerikai üzletember kötelességei irta: Henry Ford II. a Ford Motor Company elnöke Mosolyog a kongresszus Szomorú dicsekvéssel állapítjuk meg, hogy igazunk volt, amikor ezeken a hasábokon megjósoltuk: a rab népek ezt a menetet elvesztették. Elvesztették, még mielőtt bárki is izgulhatott volna a kimenetel miatt. Genfben leteritették a kártyát s aztán gyorsan félre dobtak a csomagból egy lapot, mint amelyik nem játszik. Ez a félredobott kártyalap jelentette a rab népek ügyét. S van ennek a jelenetnek egy különösen szomorú oldala. Eisenhower elnök a rab népek sorsát is emlegette, ő éppen olyan jól tudta, mint Dulles külügyminiszter, vagy a genfi berkekben bármelyik újságíró, hogy Bulganyin szovjet miniszterelnök a rab népekről még tárgyalni sem óhajt. Régóta tudott dolog volt ez. A diplomáciai csatornákon keresztül a nagyhatalmak közt már hetekkel ezelőtt bizonyos néma megegyezés jött létre. És igy lön. Bulganyin azt mondta, hogy a magyar és a többi kelet-közép-európai népek kérdése nem is kerülhet szóba. S aztán elmondta az összes szokásos szovj et szólamokat. Hogy ezek a népek maguk választották mai kormányformájukat és ő — Bulganyin — nem érzi magát ‘felhatalmazva” hogy a népek nevében beszéljen. Amikor ezeket a sorokat írjuk, nem ismerhetjük a genfi konferencia eredményeit. De annyit már is leszűrhetünk: a nyugati világ és a kommunista világ közt a szakadék éppen akkora, mint volt azelőtt. Még akkor is, ha a német kérdésben valamelyes megállapodásra j útnak. A Szovjet éppen úgy fél a német kérdés megoldásától, mint a fordítottjától. Egyelőre mosolygós a genfi kép. Volt egyszer egy másik kongresszus — Bécsben — s arról volt hires, hogy táncoltak a kongresszus tagjai. Genfben mosolyognak, mert, állítólag, a világbékét csak igy lehet megóvni. Keep smiling, please! — ez a jelszó. Kelet- és Középeurópában 100 millió embernek nincs kedve mosolyogni. Egy nagy csalódással több. S nem kell már ahhoz sok, hogy ezek a népek végképp kiábránduljanak a nyugati világból. A Mindszenty-ügy margójára Ez is a genfi játékhoz tartozik. Megint csak emlékeztetjük olvasóinkat, hogy megjósoltuk: Mindszenty hercegprímást “szabadonbocsátják.” Azt is megmondtuk: ebben a szabadonbocsátásban nem lesz köszönet. A magyar főpap tovább is fogoly marad, mint a zágrábi bizoros, Stepinac. Moszkvában most látták elérkezettnek az időt, hogy a magyar hercegprímás látszólagos szabadonbocsátásával a nyugati közvéleményt a maguk javára hangolják. És ez sikerült is. A világ nagy lapjai túlságosan el vannak foglalva a genfi eseményekkel s csak eldugott hírekben emlékeznek meg erről a “kegyelemről.” A Szovjet ezúttal is tudta, mit csinál. Mindszenty Józsefben testesül meg az egész világon a komunista uralommal szembeni ellenállás. Vannak emberek szerte a világon, akik sohasem hallottak Magyarországról, de még ők is ismerik a sokat szenvdett magyar főpap nevét. A moszkvai vörösek azt akarták, hogy a genfi tárgyalások enyhült légkörében ne hasson zavarólag a mártír magyar főpap tragédiája. Arra gondoltak a szovjet pribékek, hogy egyik-másik nyugati politikusnak megmozdul a lelkiismerete s egyszerre a genfi zöld asztalra vág . . . Nekünk, amerikai magyaroknak, ebben az ügyben csak az leh,et a kötelességünk, hogy szomszédaink, barátaink figyelmét felhívjuk az igazságra. Arra, hogy Mindszenty József, Magyarország bíboros hercegprímása nem szabad ember, hanem tovább is olyan rab, mint azelőtt volt. Csak éppen a börtöne más. Atom-temető Néhány nappal ezelőtt elbeszélgettünk a brookhaveni kísérleti atomtelep egyik magyar műszerészével, Korsós Tivadarral, Szegedről került Amerikába, 16 éves korában. Megkérdeztük Korsós Tivadart, hogy véleménye szerint micsoda egy atomtelep legnagyobb problémája? — Az, hogy mit csináljunk a veszedelmes rádióaktiv sugarakkal megfertőzött anyaggal. Elsősorban ilyen veszedelmes anyag az • atom-kemencékben fennmaradó hamu, de ez még a kisebbik rész. — Na de nem lehet ezekből az anyagokból a sugarakat valahogy “kiűzni”? — érdeklődtünk. Erre Korsós mester ezt a választ adta: — Vannak esetek, hogy a rádióaktiv sugár bizonyos anyagokból ezer évig, vagy százezer évig sem távozik el. — Tehát meg kell semmisíteni? — Nem lehet megsemmisíteni. Ártalmatlanná tételére csak egy mód van: ha eltemetjük. Óriási mélységben temetik el ezeket az anyagokat és betont öntenek rájuk. Vagy hordókba zárják, ezeket betonburkolattal veszik körül és a tenger fenekére bocsátják. Van most olyan terv, hogy rakétával kilövik a világűrbe. Dehát ehhez először rakéta kellene. Egy kicsit gondolkozott s aztán hozzátette: — Bizony, ez ma minden atomtelep legnagyobb problémája. A besugárzott anyagok eltemetése. Rengeteg pénzt, időt és energiát pocsékolunk el erre a temetésre. Különben egy idő múlva az atomtelep közelébe sem lehetne menni, mert ezek a besugárzott anyagok minden emberi lényt elpusztítanának. Ezeket mondta Korsós Tivadar honfitársunk. Az ember nem is gondolná, hogy milyen problémákkal kell megküzdeni korunk boszorkány konyhá j án,, egy atomtelepen. Történt valami , családjában? amineK hírét nyilvánosságra szeretné hozni? Ha igen, közölje velünk a hirt és mi szívesen közreadjuk lapunkban A múlt héten közöltünk részleteket Béky Zoltán főesperesnek Eisenhower elnökhöz intézett személyes leveléből, melyet a Négy hatalmi konferencia előtt juttatott el az elnökhöz a leigázott magyarság és a közép európai népek felszabadítása érdekében. Az amerikai magyarság eme kiváló vezére és minden magyar ügynek törhetetlen harcosa történelmi pillanatban juttatta el dokumentumait és a magyarság segélykiáltását az Egyesült Államok elnökéhez, akihez személyes ismeretség fűzi s akivel több alkalommal tárgyalt a leigázott magyarság ügyéről. Levele és dokumentumai nem kerültek a papír kosárba, mint a magyarság sírásói remélték, hanem történelmi jelentőségűvé lett. A Fehér Ház azonnal válaszolt. A válaszból a főesperes rendelkezésünkre bocsájtóttá az alábbi fontos idézeteket: “Az elnökre mély benyomást gyakorolt a magyarság ügyében irt levele. Dokumentumai áttétettek a State Departmenthez, hogy ott konszideráltassanak az ön ajánlatai a Négy Hatalmi konferencia előtt.” A State Department (Külügy Minisztérium) behatóan foglalkozott a levél dokumentumaival és Béky Zoltán főespereshez küldött válaszában biztosítja úgy őt, mint az amerikai magyarságot a következőkről: “Magyarország leigázott népének a küzdelme, valamint Kelet Európának Sovjet uralom alá került többi népeinek küzdelme, mély és állandó érdeke az Egyesült Államok Kormányának. Felelős kormány vezetők ismételten megerősítették, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el a keleteurópai népeknek rabszolgaságbantartását (e n s la v ement) mirtt egy állandó helyzetet és állapotot, hanem arra törekszik, hogy ezen a területen Olyan öreg, elfujja a szél... Nem emberről van szó, hanem a Salisbury-i katedrális hatszázéves tornyáról, melyet az a veszély fenyeget, hogy a környékén röpdöső léglökéses repülőgépek szele ledönti. Éppen ezért az összes angliai léglökéses pilóta figyelmeztetést kapott felsőbb helyről, hogy a katedrálist kerülje el messzire, hogy a robbanások által előidézett erős hanghullámok katasztrófát ne idézzenek elő. A rendőr pajtáskodik Ha te püspök vagy, akkor én vagyok a pápa! — mondotta egy linzi rendőr annak a szorgas biciklistának, aki kerékpárját javította a linzi országúton. De azért igazi osztrák kedélységgel segített a javításban. “Nagyon jó szerelő vagy”! — mondotta, mikor készen lettek és elbúcsúztak. Pár nappal később a rendőrt felettesei kihallgatásra rendelték, ahol parancsnoka melegen megrázta a kezét és megdicsérték azért a példátmutató előzékenységért, mellyel Franz Zaunemek, Linz püspökének kerékpárja javításában segítségére volt. Derék rendőrünk azóta bizonyára gondosan megnéz minden mackóruhás biciklist. {Eastern Europe) népek szabadsága és függetlensége visszaállittassék.” Úgy a Fehér Ház, mint a State Department az ügyben eddig történt fontosabb megállapodásokról a főesperest értesítette. Ezek a dokumentumok az itteni és az ó-hazai magyarság szempontjából történelmi jelentőséggel bírnak. Knowland és McCarthy szenátorok hasonló levélben biztosították a főesperest, ,hogy tovább fognak harcolni a leigázott népek felszabadtiásáért és kérték nehéz harcukban továbbra is az amerikai magyarság támogatását. A történelmi pillanat elérkezett. A hajnal derengni kezd. Hogy mikor süt ki a szabadság napja a leigázott népekre csak a jó Isten tudja. A halálra Ítélt, néma magyarság nem szólhat. De a szabad világban élő magyarságnak szent kötelessége ezekben a történelmi időkben öszszefogni! Félre téve politikai és vallási különbségeket s minden erejét lattba téve ostromolni a szenátorokat és kongresszmeneket a leigázott magyarság felszabadítása érdekében, akkor, amikor a Duna-Tisza táján halálra van ítélve egy 1000-esztendős kultur nép, nyugatnak legnagyobb védője a fajtánk, vétkezik minden magyar? Ha most nem áll sorba és nem tesz meg mindent felszabadításuk érdekében. Ez Isten és szabad hazánk adta jogunk és kötelességünk. A gazdasági krízis világszerte Nehézségek mindenhol. Csak nemrégiben is panaszos értesítés jött Nizzából a legutóbbi karneváli mulatságok kapcsán, amelyből kiderül, hogy az anyagi nehézségek miatt ezidén “csupán” tiz tonna konfettit fogyasztottak Nizzában. A világítás sem volt megfelelő: éjszakánként meg kellett elégedni a három kilométeres karneváli után ötvenkétezer villanykörtével; említésre sem érdemes az a kétszázötven óriáscsillár, amelyet ezidén meggyujtottak. Hiába, nehéz idők járnak mostanság. Hívják P’Smithet! Woodhouse, a hires amerikai humorista irt egy lyen cimü könyvet, de most nem erről van szó, hanem arról a délafrikai macskáról, “akit” ugyancsak P’Smithnek nevezett el boldog birtokosa, John McGuire. P’Smith arról hires, hogy szinte sztahanovista lendülettel tud patkányt irtani. Nos, a tulajdonos egyik fazendáján a sok közül, elszaporodtak a patkányok. McGuire mozgósította adminisztrátorát, hogy egy 188 kilométerre lévő másik fazendájáról hozza el P’Smithet. P’Smith meg is érkezett és nekifogott a munkának. A tulajdonos közben elment. P’Smith befejezte munkáját: egy árva patkány nem volt többé a határban. Minthogy gazdája még mindig nem érkezett meg, P’Smith fogta magát s gyalog indult neki a hazafelé vezető útnak. Harminckét nap alatt meg is tette a 188 km-es utat, s most a jól végzett munka tudatával várja, hogy mikor veszik ismét igénybe szolgálatait. Magyar kényszermunkások Szibériában Egy fiatai magyar hölgy, aki a napokban érkezett szabadföldre, mondotta el az alábbi megrendítő részleteket, élete elmúlt 10 évéből: “Budapestről 1945-ben hurcoltak el az oroszok. Semmi bűnöm nem volt, ahogy annak a sok ezernek sem, akik velem együtt kerültek Szibériába. 1945-ben 23 éves voltam. A 10 év szenvedését, megpróbáltatását nem óhajtom ecsetelni, mert aki ezt nem élte át el sem tudja képzelni, hogy mit jelent 10 év a szovjet pokolban. Ebből egy nap is elegendő volna, nem 10 év . . . Állati életet éltünk és hogy élve maradtunk, már akik élve maradtunk, azt csak annak köszönhetjük, hogy erősebb volt a reményünk a szabaduláshoz, mint a lemondásunk . . . Siró és megöregedett, beteg magyarokat hagytunk még ott. Ezeknek csak az volt a kérése, hogy mondjam el mindenhol, hogy tegyenek meg mindent, hogy a szenvedő magyarok és társaik a földi pokolból kikerüljenek.” Gondolkodó villanyrendőr A Colorado állambeli Denverben üzembehelyezték a legújabb villanyrendőrt, amelynek az a sajátsága, hogy a forgalom sűrűségének megfelelően irányítja a közlekedés irányát. A központilag elhelyezett elektromos készülék felfogja a forgalom csökkenését, vagy növekvését és eszerint állítja be az egyes jelzőszinek időtartamát. Megszűnik tehát az üres kereszteződések előtt való ácsorgás, mert a lámpa már “gondolkodik” is. Nincs többé - sáros szőnyeg! Mostanában találtak ki egy uj plasztikai folyadékot a szőnyegek óvására. Nem csalás, nem ámítás, elég egyszeri bespriccelés és máris meg van védve a szőnyeg a pornak és a sáros lábaknak káros behatásától. Hová lesznek a szőnyegporolás üdítő percei, vagy a porszívózás lélelerősitő testmozgásai?... Nem kell aggódni, mert azért bizonyára a porszivógyárosok sem nézik ölhetett kezekkel a technikának ilyetén abberációit, nem is szólva az arab szőnyegkereskedőkről, akik legszívesebben óránként gyártanák a többszázéves “valódi perzsákat.” 105 év türelemmel Van Dyne a maga 105 évével egyik legöregebb embere az Egyesült Államoknak. Egy folyóirat riportere feltette neki is a sztereotip kérdést: Mi a hoszszu élet titka?... “A türelem! — felelte Ván Dyne — ez az egyetlen titka. Ezt is meg lehet tanulni, ha az ember sokat horgászik...” A felelet egyenesen elszomorító, főleg emigrációnkban, mert itt aztán tömegével vannak olyan emberek, akik szeretnek halászni. Lehetőleg a zavarosban ! — s pont ezek fognak sokáig élni? ... NYUGTÁVAL DICSÉRD A NAPOT, ELŐFIZETÉSI NYUGTÁVAL A LAPOT! Régen az volt a felfogás, hogy az üzletember egyetlen kötelessége, hogy hasznot teremtsen. Ma is áll ez a tétel, csak a haszon már nemcsak pénzből áll. Éhez képest az amerikai üzletember és a vállalkozások természete is megváltozott. Az üzletembernek elsősorban jó polgárnak kell lennie és társadalmi feladatoknak és kötelezettségeknek kell megfelelnie. Más a mai heizet, mint a 19-ik században volt Amerikában, vagy bárhol a világon. A korlátlan pénzügyi hatalmasságok idje lejárt. Ma is hasznot kell csiholni minden vállalkozásból, de gondosan meg kell válogatni az eszközöket. Három irányú az amerikai üzletember felelőssége a társadalommal szemben. Felelős annak, aki vásárol tőle, aki dolgozik neki és felelős többi polgártársainak. A felelősség maga nem uj, csak az az uj, hogy az üzletember vállalja is a felelősségeket és legjobb tehetsége szerint meg is felel nekik. I Az első kötelezettségre rávilágít az a magatartás, amelyet az automobil-ipar vezetői például a második világháború befejezte után tanúsítottak, óriási kereslet indult meg uj kocsikban. Nyolc évig tartott, mig minden rendelést késedelem nélkül szállíthattunk. A régi világban, ilyen konjunktúra idején, az autogyárosok összetett kezekkel várták ki az időszakot. Minden uj kocsit erőfeszítés nélkül eladhattak volna. De mi történt? A Ford Motor Company és a többi autógyárosok nemcsak pénzügyi haszonra lestek, óriási befektetésekkel tökéletesen átalakították, kivülbelül megszépítették és biztonságosabbá tették a kocsikat. Előkészültek arra az időre, amikor majd a kereslet alábbhagy. Ki nyert vele? Mindenki, de elsősorban a fogyasztó közönség. De ha ezzel kimerülnének az üzletember társadalmi kötelességei, azt mondhatnék, hogy ezzel még nem áll olyan messze a régi haszon-elmélettől. De az üzletember második felelőssége: a munkásaival szembeni, már valódi társadalmi kötelesség. Az* amerikai munkás nem annyira a munkás-osztályt, mint inkább — kevés kivétellel — az állását, a foglalkozását szereti. Jó fizetést, egészséges munkaviszonyokat, előmenetelre való kilátást kíván természetesen, de érezni óhajtja azt is, hogy foglalkozása képességeinek megfelel és hogy szükség van a munkájára. A kormány és a munkás szervezetek elősegítették, hogy e kívánságai nagyrészben teljesüljenek is. De az amerikai üzleti világ tovább ment azon, hogy csak törvényes, vagy a szervezetekkel szemben elvállalt kötelezettségeit teljesítse. A munkások egészségügyi szempontjaira is nagy gondot fordít: orvosokat, fogorvosokat, gyógyszerészeket, j pólókat tart a munkásság szolgálatára és igen sok esetben az orvosi kezelések, például, nincsenek is összefüggésben a végzett gyári, vagy üzemi munkával. A törvényben előirt, vagy szerződések paragrafusaiban megkövetelt mértéken túlmenő egészségügyi intézkedések és berendezések egész sorával siet az amerikai ipar a munkásság megelégedését kiérdemelni. Az üzletember legfontosabb felelőssége aznban az, amivel mint amerikai állampolgár, az országnak és nemzetnek tartozik. Ezen a téren napról-napra nagyobb haladást észlelhetünk. Vizsgáljunk meg egy mindennapi esetet. Uj kórház építésére van szükség a városban. A múltban ilyenkor a város vezetősége a sikeres üzletemberekhez fordult, akik többnyire majdnem egyedül, összeadták a szükséges alapítási költségeket. Ma azonban felkérik az üzletvilág képviselőit, hogy bizottságot állítsanak fel előbb a kérdés tanulmár nyozására, a tőkegyűjtés kitervezésére és az összes számbaj övő elemek bekapcsolására. Ez nem jelenti azt, hogy az üzletembernek nem kell többé adakoznia, hanem azt, hogy miután a mai rendkívül progresszív adózási rendszer mellett, az üzletember nem az a pénzügyi titán többé, aki egymagában kifizetheti a költségeket, a város nemcsak pénzt kap tőle, hanem üzletvezetői tehetségének latbavetését is. Ez az eljárás évenként sokszor megismétlődik, országos vagy körzeti vonatkozásban. Mindkét nagy párt uralma alatt, üzletemberek nemcsak anyagiakkal, hanem értékes tanácsaikkal is támogattak minden érdemes megmozdulást. A közoktatásügyek terén az üzletemberek szellemi és anyagi erőfeszítései nagy lépésekkel vútték előre a praktikus tárgyak oktatását s csak a történelem fogja kimutatni, hogy mily nagyértékü szolgálatokat tettek az általános nemzeti jólét előmozdítására. Az amerikai üzletember sem szent, de a közjó érdekében hozott áldozatai méltó helyet foglalnak el a többi társadalmi osztály érdemei között. De mindez csak természetes. Az üzletember a polgárság öntudatos tagja, aki úgy érzi, hogy gyermekei részére jobb társadalmat kell átadnia, mint amilyen őt fogadta. Külföldi utazásaim alatt sok tévhittel találtam szemben magam, különösen olyanokkal, amelyek az amerikai üzletemberre és az amerikai kapitalista rendszerre vonatkoztak. Ilyen hamis állítások például, hogy a Wall Street korlátlanul uralkodik az amerikai üzletember felett, hogy a vállalatok és munkásaik egymással szemben a végsőkig menő harcra állnak készén, az amerikai tömegtermelés kizárja az egyéni érvényesülést, géppé alacsonyitja le a “teremtés koronáját” és az amerikai tőkések oly kíméletlenül és elvakultan harcolnak egymás ellen a versenyben, hogy a munkás és a fogyasztó érdekeit lábbal tiporják. Mi, akik Amerikában élünk, szeretnők, ha ezeket a téves állításokat kiigazithatnók és gazdasági életünk hü leírását kapnák meg tőlünk a külföld lakói. Azoknak, akik külföldiekkel öszszeköttetésben állnak, akár utazás, akár levelezés révén, kötelességük e helytelen fogalmakat az igazságnak megfelelően helyreigazítani. A mi gazdasági rendszerünk mindenkinek alkalmat ad arra, hogy becsvágyát kielégíthesse a maga és utódai javára. Minél több ember tud erről a külföldön, annál több eshetőségünk van arra, hogy békés és szabad világot teremthessünk meg a jövőben. VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek lapunkban hirdetnek. Ez önmagának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra lesz! American in Spirit — Hungarian in Language Hungarian NeWS Amerikai szellemű magyar újság
