Függetlenség, 1952 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1952-04-11 / 15. szám
Vizsgáljatok meg mindeneket s a jót tartsátok meg! SZENT PÁL Hungarian News of Trenton Haza csak ott van, ahol jog is van! PETŐFI YEAR 39. ÉVFOLYAM— NO. 15. SZÁM. TRENTON, N. J., 1952. ÁPRILIS 11. Ten Cents per Copy—$2.00 per Year Az előválasztások eredménye csak a közhangulat kialakulására lehet befolyással A jelenlegi belpolitikai események a tipikus amerikai elnökválasztási évnek minden sajátosságát magukon viselik. Washington lett az események gócpontja és a fejlemények hátterében félreismerhetetlenül látni lehet a két nagy párt, a demokrata és republikánus párt közötti tülekedést a hatalom megtartása, illetve megszerzése érdekében.' Egyelőre természetesen csak a pártokon belül folyik a versengés és az egyes államokban tartott előválasztások, amiken konvencióra kiküldendő delegátusokat választják meg, ha sokat nem is jelentenek, legalább az egyes jelöltekkel szemben megnyilvánuló közhangulatot tükrözik vissza. Ugyanis annak a mintegy 1200 delegátusnak legnagyobb része, akik a párt országos jelölő konvencióját képezik, minden, előzetes utasítás nélkül adhatják le szavazatukat, arra a jelöltre, akire akarják. Azok a delegátusok, akik a saját államukban tartott előválasztás eredményéhez képest határozott utasítással mennek a konvencióra, döntő befolyással nem bírnak annak kimenetelére. Truman elnök nem fogadja el a jelöltséget A múlt hétig mindkét pártban erős küzdelemre volt kilátás, bár valószínűbbnek látszott, hogy Truman elnök lesz a demokraták hivatalos jelöltje az elég erősnek mutatkozó Kefauver szenátorral szemben. Truman elnök azonban, nagyon okosan, a múlt héten kijelentette, hogy elnöki terminusának lejártával közpályám szereplését befejezte.' Ennek következtében majdnem biztosra vehető, hogy Kefauver szenátor lesz a demokrata párt elnökj dőltje. Truman jövő év január elejéig lesz elnöke az Egyesült államoknak és ezt a kétségtelenül igen nehéz tisztséget több mint hét és háromnegyed évig viseli egy olyan korszakban, melyet a történelem egyik legkritikusabb időszakának lehet tekinteni. Az ő pályafutása még amerikai viszonylatban is rendkívülinek tekinthető, mert az első háború alatti tartalékos tüzérszázadosból az Egyesült Államok elnöki székéig eljutni, — e magas hivatalnak kijáró tisztelet dacára is el nem hallgatható tény hozzáadásával, — minden különösebb egyéni kiválóság nélkül szinte elképzelhetetlen teljesítmény. Truman elnöknek azonban dicséretére szolgálhat az a tény, hogy szövevényes politikai elméletek helyett a józan ész szavára hallgatva igyekezett betölteni hivatását és ezzel- közelebb jutott az átlag ember leikéhez, mint a benyolultabb elméleti alapokon álló politikusok. Valószínűleg ezért volt ő képes 1948-ban meglepetésszerűen megnyerni a szavazók többségének a bizalmát, s ha eltekinthetnénk attól a fizikai lehetetlenségtől, hogy valakit akkor is megválaszthassanak, ha nem szalad, Trumannak esélyei — éppen ezért mert nem akar továbbra is elnök lenni, — újra megválasztására igen jók lennének. Trumant abban az elhatározásában, hogy nem akarja a jelöltséget elfogadni, nagyban befolyásolta a felesége, ki a férje élete ellen 1950 októberében megkisérlet merénylet óta aggodalmas érzésekkel töltötte be az ország első asszonyának megtisztelő szerepét. Trumanék a magas hivatal dacára is igyekeztek az egyszerű emberek takarékos életét élni és hírek szerint körülbelül 200,000 dollárt gyűjtöttek össze az évi 100 ezer dollár adóköteles fizetésből és személyes kiadások fedezésére adómentes 50 ezer dollárt kitevő járulékból. Ugyan Truman kijelentette, hogy elnöki terminusának lejárta után írni és felolvasásokat fog tartani, nyugodt megélhetése e tevékenységek nélkül is biztosítva lesz. Sőt leányáról sem kell majd gondoskodnia, mert Margareth elég jó hangú énekesnő, ki állítólag 2500 dollárt kap egy-egy televíziós felléptéért. Ebbe az összegbe valószínűleg bele van számítva az a körülmény is, hogy ő jelenleg az Egyesült elnökének a leánya. Bizonytalan, hogy ki lesz a republikánus párt elnökjelöltje A republikánus párt elnökjelöltségéért a harc meglehetősen nyílt. A téli favorit Taft szenátor volt, azonban Eisenhower tábornoknak hirtelen előnyomulása a különböző államokban tartott előválasztásokon a helyzetet lényegesen megváltoztatta. Eisenhower a tömeg előtt népszerűbb, mint Taft, kit azonban a politikával hivatásszerűen foglalkozók szerint több tapasztalattal rendelkező államférfiúnak, s igy az elnöki tisztségre a 1 k almasabbnak tartanak. Mindenesetre a konvención fog eldülni, hogy ki legyen a republikánus párt zászlóvivője a novemberi választáson. A jelenlegi közhangulat Eisenhowert favorizálja, mert az ő személye iránt — különösen a fiatalság körében, — nagyobb a lelkesedés, mint amilyen a konzervatívnak tartott Taft szenátorral szemben megnyilvánul. Egy pártkonvención azonban sok minden történhetik, s azért nem lehet ma még határozottan állítani, hogy a republikánusok a jelenlegi két legerősebb kandidátus közül fogják megválasztani a jelöltet. Ha mindkettő olyan erős (Folyt, a 3-ik oldalon) Feltámadott! > íme azon a husvét-hajnalon Halkan kinyílt a sziklasir pecsétes ajtaja. Azon a husv ét-hajnalon Felharsant a telkeknek mámoros örömdala. Azon a husv ét-hajnalon A kénfelhős kereszt nagy fényben tündökölt. Azon a husv ét-hajnalon Vihar után harmattól szikrázott a föld. Azon a husv ét-hajnalon A roppant Sátánt megkötözve láncra verték. Azon a husv ét-hajnalon Világosságra gyultak mind a földi elmék. Azon a husv ét-hajnalon Kitűnt, hogy Isten értünk szilit a nagy keresztre. Azon a husv ét-hajnalon Az ős-bün és minden bűnünk el lett felejtve. Azon a husv ét-hajnalon Kis bárányként az Ur arany-aklába tértünk. Azon a husv ét-hajnalon Az ég bezárt kapui felnyíltak minekünk. Azon a\husvét-hajnalon A menny ujjongó, boldog angyalokat látott. Azon a husv ét-hajnalon Öngyőzelmén maga az Isten is nagyot kiáltott .... LAPUNK MINDEN OLVASÓJÁNAK, HIRDETŐJÉNEK ÉS BARÁTJÁNAK BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK ! NAGYBAN FOLYNAK A KÉSZÜLETEK A KOSSUTH ÜNNEPÉLYRE SENATOR SMITH AZ ÜNNEPÉLY FŐSZÓNOKA A jelekből ítélve a trentoni magyarság által rendezendő Kossuth ünnepély országos jelentőségű lesz. Nemcsak Trenton és környéke, hanem az állam magyarsága küldöttségileg vesz részt a nagyszabásúnak ígérkező ünnepélyen. Országos hirü szónokok és művészek, opera énekesek fognak szerepelni a programon. Az ünnepély angol főszónokának sikerült megkapni Senator Smithet, aki a külügyi bizottságnak egyik legtekintélyesebb tagja. Bronz emlék táblával örökíti meg a trentoni magyarság Kossuth itt jártának 100 éves évfordulóját. A Bronztábla a városhábza egyik legszebb helyén lesz elhelyezve, amely a késő unokáknak is hirdetni fogja a nagy magyar szabadsághősnek és a szabadság szerető magyar népnek hírét és becsületét. Egy emlék fát ültet a Bizottság az egyik legszebb városi parkban Kossuth 100 éves ittjárta alkalmából. Diszfelvonulás lesz a Magyar Háztól a városházára és a War Memorial épületbe. Az utók a Genesee utcán gyülekeznek feldíszítve. A programmról és a részletekről a j övő héten közlünk részletes információt. Az ünnepély megrendezéséhez és a bronz emlék tábla költségeihez még sok pénzre van szükség. Éppen azért a bizottság ez utón . is kéri a trentoni magyarságot, hogy adományával járuljon hozzá az ünnepély sikeréhez és Bronztábla költségeihez. Alább közöljük azoknak a név sorát, akik eddig az Ezres Bizottságba a Bronz Plaquettre és az ünnepély költségeire adományukat beszolgáltatták: Jakab Jenő .....................$50.00 Függ. Ref. Egyház ......... 50.00 Ft. Kish Gyula ............... 25.00 Nt. Béky Zoltán ............. 25.00 Ft. Füzér Julián ............. 25.00 Radványi Ferenc ........... 25.00 Dobos László ................... 25.00 Reich Vilmos ................... 25.00 Verhovay S. Egylet ....... 25.00 Mr. és Mrs. Lóth ........... 25.00 Ft. Vella Dezső ........... 25.00 Freund István ............... 25.00 Steiner György és neje .. 25.00 N. J. E. E. Anyaosztály . 25.00 Szántay Mihály ............... 25.00 Verhovay Ifj. Osztály ..... 25.00 Magyar Baptista Egyh. .. 25.00 Lorántffy Zs. Nőegylet .. 25.00 Hungarian Civic Ass...... 25.00 Szent Név Társulat......... 25.00 Rózsafüzér Társulat ....... 25.00 Szt. István Fiatal Assz. .. 25.00 Szt. István Egylet ........... 25.00 Ref. Templom Egylet ..... 25.00 Roeblingi Rózsafüzér E. .. 25.00 Ferences Atyák Roebling 25.00 Magyar Home Női Biz..... 10.00 WTNJ ............................. 10.00 Kremper József patikus .. 10.00 Kiszely Kálmán ............... 10.00 Varga József ................... 10.00 So. Broad Import Store .. 10.00 (Folytatjuk) Akik legalább 10 dollárt adnak, azoknak a nevei, mint védnökök a műsoron fognak szerepelni. Szíveskedjen hozzájrulását minél előbb a lelkészi irodákban bejelenteni. EGYHÁZAK, EGYLETEK NAGYBIZOTTSÁGA Kish Gyula, elnök Béky Zoltán, alelnök Dr. Nagy János, titkár Radványi Ferenc, alelnök Dobos, péntárnok NAGYPÉNTEK TOL HUSVÉTIG Irta Béky Zoltán esperes Nagypéntektől Husvét mindössze három nap. Egy lépés csak a végtelen idő ország utján. Egy szikra egy villanás az örökké valóságban. Egy ajtó csak, ami elválasztja egymástól a kettőt, Egy arany hid, amely összeköti őket. S mi ezt a parányi távolságot mégsem tudjuk bejárni. Ezt az ajtót nem tudjuk benyitni s ezen az arany hidon nem tudunk átjutni. S minekünk mégis örök Nagypéntek népének kell maradnunk. Koldusként nyomorgni az idvesség kapujában, anélkül, hogy valaha is osztályosai lehetnénk a feltámadás az uj élet boldog Husvétjának. Szörnyű, szivszaggató valóság ez. Nagy, megrázó tragédiánk ez nekünk nemzeti és egyéni szempontból egyaránt. Annyira, hogy sokan még az egekre is lázadozva tekintenek. Pedig ott nincs baj. Az Isten üdvterve nem változott. A váltság titka ugyanaz. Azzal a tékozló szeretettel, amellyel kétezer évvel ezelőtt — az Isten ma is adja miérettünk egy szülött fiát váltságul. Mutatja az utat, amely kivezet a gyötrelmek és nyomorúságok poklából. Az utat, amely ennek a világnak koldus, nyomorult, — de koldus-sorsában is megátalkodott népét, a szenvedések, félelmek, megpróbáltatások és gyötrelmek kálváriájáról átvezeti a feltámadás és uj élet boldog Husvétjára. A baj idelent van. Ott, hogy az a nép, amelyet Krisztus megváltott, amelyért1 a Golgothai kereszten meghalt, az a nép szivében és lelkében teljesen megromlott. Ott, hogy azokat az eszméket, amelyeknek a Krisztus egész földi életével szolgálatában állott,‘amelyekért szenvedett, megkorbáesoltatott és meghalt, azokat az eszméket a mai kor bűnös embere megcsufolía, leköpdöste, sárba taposta és megölte és most romlott énünkön keresztül megromlott az egész élet, a család, az egyház, a társadalom és most népek és nemzetek, sőt az egész teremtett ember világ szörnyű kálváriát jár a szenvedések hegyén, vagy hisztérikus haláltáncot a Golgothán. És nem tudja, hogy nyomorúsága, rettegése, gyötrelme, koldus szomorú sorsa onnan van, hogy elhagyta a Krisztust, hogy a Sátán csatlósává szegődött. A menny nem köthet kompromissziumot a pokollal. A Krisztus követői nem szövetkezhetnek a Sátán a pokol fenevadjaival. Addig nem lesz vége a gyötrelmeknek, a félelmeknek, a nyomorúságoknak, amig nem szakítunk a Sátánnal. Amig világunkban és önmagunkban is meg nem öldököljük a gonoszt. Mig bűnös eszmékkel és indulatokkal fertőzött életünket is fel nem visszük és szegezzük a golgothai keresztre, hogy az ó-ember megöldöklése után feltámadhasson benne az uj ember. Halál nélkül nincs feltámadás, Nagypéntek nélkül nincs Husvét. Addig örök Nagypéntek népe leszünk, s járjuk a szenvedések félelmek és gyötrelmek kálváriáját, amig nem szakítunk Sátánnal, meg nem halunk a bűnnek, hogy feltámadhassunk uj életre a Krisztusban. A váltság emez örök titkát megoldani a Krisztus nélkül nem lehet. Itt nem segítenek kompromissziumok, szerződések, megalkuvás és béke paktumok. Itt csak a sátánon és a halálon is diadalt aratott, feltámadott, élő Krisztus segíthet. Akinek szava közel kétezer év óta ma is hangzik felénk: “Ne féljetek! Én vagyok a feltámadás és az élet! Az élő, pedig halott valék ... és nálam vannak a pokolnak, a halálnak és az életnek kulcsai . . .” Hallod örök Nagypéntek népe? Nála van az életnek a kulcsa, és ő az élő. Nagypéntektől Husvétig eljutni hát csak Ölelve lehet. Fogd meg a kezét, és kövesd. És Ő — egyedül csak Ő — átal visz a szenvedések, félelmek, és gyötrelmek Nagypéntekéről a feltámadás és uj élet boldog Husvétjára. Atom-bombás hadgyakorlat • . A múlt héten megkezdődött texasi hadgyakorlat során, amely az első “atom hadgyakorlat,” a csapatok azt gyakorolják, hogyan kell előrenyomulni olyan területen, amelyen csak percekkel előbb robbant atombomba. Két teljes zászlóalj vesz részt a gyakorlatban és sok megfigyelő kiséri őket. Junius 4-én jön haza Eisenhower tábornok értesítette barátait, hogy minden valószínűség szerint junius 4-én tér vissza Amerikába. Arról, hogy a GOP előválasztási kampányon résztvesz-e, nem irt a generális. Abilenei barátai és tisztelői*■ múzeumot építenek, melyben Eisenhower egymillió dollár értékű hadi trófeáit fogják elhelyezni. Az alapkőletétel junius 4-én lesz, ezen vesz részt Ike generális. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Katona-szökevények Az FBI 1948 óta összesen 16,- 000 katonaszökevényt fogott el. 2497 “conscientious objector” volt közöttük, akik “lelkiismereti okokból” nem voltak hajlandók fegyvert fogni. Pusztít az árvíz A Közép Nyugat államokban 2000 hajléktalan menekült az árvizek elől. Montana, Wisconsin, Indiana, Ohio és Kansas államok folyói léptek ki a medrük-’ bői.