Független Ujság, 1909 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1909-05-28 / 14. szám

1909. május 28 FÜGGETLEN ÚJSÁG 5. vett pálya alatti átjáró ellen, azonban a kezdeményezést s hihetőleg a költ­ségeket is a város közönségére hárítja. A tanács fölhívta a mérnöki hivatalt, hogy az ügyet készítse elő szakosz­tályi tárgyalásra. * (Sikkasztók hajnala.) Magyaror­szággal már évek óta kaczérkodik egy úgy­nevezett angol pénzcsoport, amely a legka­landosabb tervekkel szédit magának hiveket. Az angol spekulánsok hol azzal az ajánlat­tal jönnek, hogy megveszik a Margitszige­tet és játékbankot alapítanak, hol a Gellért­hegyből akarnak egy fiók Vezuvot csinálni és persze megint egy játékbankot, hol a Duna alatt akarnak egy csoda-mulatót épí­teni és egy kis játékbankot, hol a levegőbe terveznek egy tündér-kioszkot, női kiszol­gálással és megint csak egy játékbankkal. Látnivaló, hogy az »angol pénzcsoport*- nak nem az a fő, hogy valami komoly vá- lalathoz kapjon engedélyt, hanem az, hogy játékbankot létesíthessen Magyarországon: Montekarló és Ostende pukkasztására. * (Színtársulatok állomáshelyei.) Magyarország harminckét koncesszionált vidéki színtársulata közül ezidő szerint harminc színtársulat működik, kettő pedig szünetet tart. A színtársulatok a következő városokban működnek: Bállá Kálmán Fiume, Dobos Nándor Békés, Erdélyi Miklós Nagy­várad, Farkas Ferenc dr. Serajevo, Fehér Károly Gyergyószentmiklós, Fehér Vilmos .Alsólacka, a Kolozsvári Nemzeti Színház Kolozsvár, Komjáthy János szünetel, Kövesi Albert Újvidék, Krecsányi Ignác Budapest, Krémer Sándor Szamosujvár, Kunhegyi Miklós Vulkán, özv. Makó Lajosné Szeged, .Mariházy Miklós Makó, Mezei Béla Komá­rom,. Mezei Kálmán Ruttka, Miklósy Gábor -Zsombolya* Nádasy József Veszprém, Pa- lágyi Lajos Eger, Palásthy Sándor Bereg­szász, Polgár Károly Nagykikinda, Rácz Dezső Nyírbátor, Szabadhegyi Aladár Ba­lassagyarmat, Szabados László Kisvárda, Szabó Ferenc Szolnok, Szálkái Lajos Pápa, Szendrey Mihály szünetel, Szilágyi Dezső Marosvásárhely, Tóvári Antal Mezőtúr, ZHahy Gyula Nyíregyháza. * (Egy gyáros szökése.) Szegedről táviratozzák: Óriási feltűnést keltett ma Lusztig Lajos szegedi földbirtokos, nagy- kereskedő és szeszgyárosnak eltűnése. Lusitignak százezrekre rugó adóságai van­nak: csak a városnak tartozik csempész­kedés miatt kirótt bírságpénzeken 50,000 koronával. Adóban is sok ezer korona tar­tozása van. legutóbb nagy adótartozás miatt árvereztek is gyárában. Lusztig szökése ma délelőtt tudódott ki. A hatósághoz már ma sok feljelentés érkezett Lusztig ellen sik­kasztás, váltóhamisítás és egyébb vissza­élések miatt. Lusztig, aki mint törvényha­lósági bizottsági tag közéleti szerepet ját­szott Szegeden, feleségét és gyermekét nem vitte magával. Ezek hir szerint nem is tud­nak Lusztig hollétéről. * (Születtek:) Modus Károly, Bab László, Martincsák Róza. * (Meghalt:) Tankóci Kálmán. * (Értesítés.) Tudatom a n. é. lcözönséggel, hogy a napokban 10-12 tagból álló női zenekar fog játszani a n. é. közönség szives pártfogását kéri a fehérházi kávés. Belépti dij nincs. Angol úti plédek, bőröndök, berendezett neseserek, casetta, koffe­rek, minden nagyságú úti kosarak és más utaaási cikkek Ragályinál, Deák­tér 8. sz., Gillyén-ház. Tényleg csak Ingük József szabó üzletében szerezhetjük be a legjobb sza­bású hazai és angol kelméből készült pol­gári, papi és egyenruhákat. — Szatmár, Deák-tér. Város-ház épület. — (Ritka alkalmi vétel.) Rendkívüli mennyiségű férfi öltöny szövet maradékok Sámuel posztóüzletében még rövid ideig kaphatók. Angol kalapok, fél és egész mellény újdonságok, turista ingek, övék, sapkák, egyszerű és csiknyak- kendők érkeztek Ragályi-nál, Deák- tér 8., Gillyén-ház. i' Valódi solingeni zseb- és toll- kések, a legfinomabb szőlőoltókések és szőlőoltógumik Ragályinál, Deák­tér 8., Gillyén-ház. Müncheni Paulaner fekete sört minden nap frissencsapol Már­kus Sándor a Gr. Károlyi kertben. Laptulajdonos: Szabó József. Felelős szerkesztő: Storbeczi Voith György. Társszerkesztő: Vajda leni. Valódi mozgófényhép színház szatmAr, a Vigadó teremben. Az intelligens közönség leg­kellemesebb szórakozó helye. Előadás: Vasár-ft ünnepnap bővebbet a holnapi számban. Tisztelettel értesítjük a nagyér­demű közönséget, hogy 15 évig a Kazinczy-utcában létezett hírneves Klein Ignác-féle Deák-tér 2-ik szám alá, a városháza mellé helyeztük át. Rak­táron tartunk és megrendelés utánj készítünk a leg-j elegánsabb kivi­telben lalft, SChcV- ratix, box és min­denféle színes ci­pőket angol, francia és amerikai fazon szerint. Vízmentes gyalogló és lovagló csizmákat a legolcsóbb árban. Különösen b. figyelmükbe ajánl­juk nagy javitó műhelyünket, a hol minden gyorsan és pontosan lesz el­készítve. Hivatkozással tehát régi jó hír­nevünkre, kérjük a nagyérdemű közön­ség további b. pártfogását s vagyunk teljes tisztelettel Telein I. és Táirsa. legjobbat és legolcsóbban kávékereskedőnél beszerezhetünk DwllKO OaHUOr Szatmár> Kazinczy-u. 16. „Mokka keverék“ cégem különlegessége 1 kg. 4*40 korona, villany erővel pörkölve.

Next

/
Oldalképek
Tartalom