Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)
1994-02-15 / 12. szám
Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON D.C. Szerkeszti: Stirling György FAX: 703/553-0473 4301 Columbia Pike, Arlington, VA 22204 1994. február 15. Megjelenik minden H6i5.«n XVII. évfolyam 12. sz. Januári sajtószemle Küzdelem a közömbösség ellen Közelednek a magyarországi képviselőválasztások. Hosszú évtizedek után 1990. tavaszán szavazott először szabadon a magyar nép és nyilvánította ki akaratát arról, hogy milyen összetételű kormányt kíván. Józan, kiegyensúlyozott ítélóképességról tanúskodott ez a választás, mert a szélsőségektől mindig tartózkozó magyar szavazópolgárok olyan pártokat segítettek hatalomra, melyeknek középutas, keresztény, nemzeti programja biztosítékot látszott nyújtani a jövőre, arra, hogy csaknem kerek fél évszázad után végre újra egy demokratikus berendezkedésű szabad hazában élhetnek. Sajnos az elmúlt három és fél év alatt csalódások sora érte a magyar népet. A várt rendszerváltozás elmaradt, pótlékként csak rendszerváltást kapott, de sok olyan jelenség utal arra, hogy ami történt, az alig volt több elitváltásnál. Az előző bukott rendszer haszonélvezői jóelőre gondoskodtak arról, hogy az új körülmények között is megtalálják számításaikat és biztosították a jövőjüket. Nemhogy hátrány nem érte őket azért, mert négy évtizedig élősködtek a magyar népen, hogy tönkretették, kiszipolyozták az országot, hogy értékeit és javait kiszolgáltatták egy idegen hatalomnak, hogy jóvoltukból a szovjet-kommunizmus járszalagjára került az ország és vazallusként szolgálta Moszkva érdekeit, politikailag éppúgy, mint gazdaságilag, hogy nyugati kölcsönök dollármilliárdjai olvadtak el a kezükben (vagy kerültek a zsebükbe) és felelőtlen mohóságuk miatt olyan adósság maradt a magyar népre, amit véres verejtékkel törleszthet évtizedeken át. Szellemileg és erkölcsileg lezüllesztették a magyarságot, az új gerenációk leikéből kiirtották a hitet, a magyarságtudatot és a nemzeti érzést. S végül, hogy tűrték, elnézték, sőt eltitkolták a magyarság számának csökkenését és semmit sem tettek annak érdekében, hogy megállítsák a nemzet fogyását. Ezekre nincs mentség és mindenkit felelősség terhel, aki ezt a politikát támogatta és közreműködött a negyvenegynéhány éven át tartó diktatúra, a nemzet életnedveit pióca módjára elszívó rendszer fenntartásában. A magyar nem bosszúálló nép: senki sem kívánt újabb akasztófákat, felújított ávós módszereket, súlyos ítéleteket, új Recsket, internálótáborokat, kitelepítéseket. Egyszóval senki sem kívánt azokkal a módszerekkel élni, amelyekkel a bukott bolsevizmus megtizedelte a magyar középosztályt, tönkretette a parasztságot és kisemmizte a hatalom állítólagos birtokosát, a munkásságot is. Nem. A nemzet csak igazságtételt kívánt, a tények feltárását és a bűnösök megnevezését, pellengérre állítását. Hogy megszégyenítiessenek és szégyenkezzenek. Feleiőségrevonást csak azoknak az esetében követel még ma is (hiába), a több mint három és fél évvel az első demokratikus kormány hivatalbalépése után, akik köztörvényes bűncselekményeket követtek el, akik sikkasztottak, loptak, jogtalan előnyöket élveztek, akik visszaéltek hatalmukkal, akik a magyar nép vérét szívták és basáskodtak fölötte, akik névleges összegekért párthűségük, a Pártnak tett szolgálataik jutalmául kaptak kacsalábon forgó villákat, öröklakásokat, rózsadombi és pasaréti palotákat. Ezeknek el kell számolniok s amíg az elszámoltatás meg nem történik, nem lesz meg a lelkek békéje és nem áll helyre a magyar társadalom megbomlott egyensúlya. S végül azt is követeli a magyar nép, hogy akiknek kezéhez vér tapad, éppúgy bűnhődjenek, mint a közönséges gyilkosok. Akik csak azért éltek jól a kommunizmusban, mert kiszolgálták a hatalmat, de a jellemtelenségen kívül konkrét bűn nem bizonyítható rájuk, azokkal szemben csak egyet kíván a magyar nép: költöztessék ki őket az érdemeikért nekik juttatott lakosztályokból, házakból és adják vissza azokat jogos tulajdonosaiknak. Ha pedig ilyen nincs, alakítsák át azokat öregotthonná, szeretetházzá vagy hajléktalanok menhelyévé. Akik pedig máig bitorolják a lukszuslakásokat, azokat helyezzék el szoba-konyhás józsefvárosi lakásokban, ahol a függőfolyosó gerendákkal van aládúcolva, lavórból kell mosakodni és a közös WC-re a folyosó végére kell járni. Hogy megtudják a volt elvtárs-urak is, hogyan élnek a budapesti polgárok százezrei, a sokgyerekes munkáscsaládok, a kisnyugdíjasok és azok, akiket az elmúlt évtizedekben tönkretettek, mindenükből kisemmiztek, kiforgattak és derékbatörték életpályájukat. Százezreket tesz ki ezeknek a száma és az ő sorsukért is a rendszer felelős és azok, akik azt támogatták. A szoba-konyhával természetesen együtt járna az, hogy a Párt kiszolgálásáért kedvezményként, jutalomként, vagy ártatlan emberek megalázásáért, üldözéséért, megkínzásáért, veréséért és elítéléséért kapott kiemelt nyugdíjakat megvonnák az érdekeltektől és azt az összeget folyósítanák részükre, amiből másfélmilliónyi kisnyugdíjasnak meg kell élnie.
