Független Magyar Hírszolgálat, 1993. március-1994. február (17. évfolyam, 1-12. szám)

1993-11-15 / 9. szám

4

Független Magyar Hírszolgálat

INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON D.C.

Szerkeszti: Stirling György

FAX: 703/553-0473 4301

Columbia Pike, Arlington, VA 2220*

1993. november 15.

Megjelenik minden hó 15-én

XVII. évfolyam 9. sz.

Októberi sajtószemle

Előző számunkban közreadtuk Or. Zimányi Tibor emigrációval foglalkozó írását. Akkori ígéretünkhöz híven most a hozzászólunk a cikkben felvetett gondolatokhoz.

A HAZATÉRÉS GONDJAI

Dr. Zimányi Tibor, az 1944-es ellenállási időkből régi kedves barátom, országgyűlési képviselő és (ha már címeit sorolom) nem utolsósorban a Recski Szövetség főtitkára - ő vállalta azt a magyarországi szervezési munkát, aminek külföldi ágán Dr. Sztáray Zoltán, másik kedves barátom tevékenykedett, fáradhatatlanul döngetve a kezdetben bezárt kapukat, míg kettőjük igyekezetéből végre megvalósult a recskiek érdekvédelmi szervezete -, egyike azoknak a keveseknek, akik otthon a Hazában törődnek az emigráció problémáival és nem ezzel intézik el sommásan a kérdést: elmentetek (megszöktetek) a nehézségek elől s ezzel eljátszottátok minden jogotokat, hogy beleszóljatok a hazai ügyekbe. Jól éltetek, amíg mi szenvedtünk, most már maradjatok ott, ahol vagytok.

Mondom, Zimányi Tibor szívén viseli az emigráció ügyét, aminek egyik bizonyítékaként pár héttel ezelőtt rendkívül érdekes cikket publikált a Magyar Nemzetben. A lap szeptember 28-i számában megjelent: 'Megoldódnak-e az emigránsok gondjai?' című írásában olyan problémákat vet fel, amelyek a rendszerváltás bekövetkezte óta foglalkoztatnak bennünket, nyugaton élő magyarokat. És ezt olyan megközelítéssel teszi, ami merőben új hangot jelent a hazai kórusban és eltér az általunk már megszokott elutasító magatartástól, aminek lényege: eddig is megvoltunk nélkületek, azután is megleszünk. Nincs szükségünk sem rátok, sem tanácsaitokra. (Csak a pénzetekre.)

Mert kimondva, kimondatlanul ez az általános vélemény a hazában. De, mint mondám, Zimányi Tibor azon kevesek közé tartozik, aki igyekszik tárgyilagosan foglalkozni az emigráció kényes kérdésével és egyik irányban sem elfogult. Aminek oka egészen biztosan az, hogy a 'disszidenseknek' nagyrészét ő még a próbáratévő 44-es korszakból, majd a nemkevésbé próbatételt jelentő 45/47-es időkből, illetve a legnehezebb vizsga elé állító börtönévekből ismerte, mindezt maga is végigcsinálta s így jól tudja - a Dzsungel Könyve kissé módosított szavaival élve -, hogy "egy vérből valók vagyunk 6 meg mi’. Azért, mert valaki otthon élte át és túl a kommunizmus évtizedeit vagy kényszerítő körülmények hatására jobbnak látta a határokon kívül kivárni a végét, attól még gondolkozhat hajszálegyformán és ez a 'különbözőség' nem ok arra, hogy újabb mondvacsinált ellentétekkel megosszuk az amúgy is tragikusan szétzilált magyar társadalmat. Mert vannak sajnos olyanok, akik a rendszerváltás első percétől azon buzgólkodnak, hogy ilyen szempontok alapján is falat emeljenek a magyar nép két csoportja, az otthonmaradtak és az eltávozottak közé. És ne szépítsük a dolgokat: nemcsak az otthoniak között vannak sokan, akik az emigránsokkal szemben elutasító, elítélő álláspontot képviselnek, de az emigrációban is akadnak szép számmal, akik általánosítanak és pálcát törnek a 'kollaboráns' hazai társadalom fölött. S az egyik véglet éppoly káros, mint a másik.

Mint az életben nagyon sok ellentétnek, véleményem szerint ennek is elsősorban ott kell keresni az okát, hogy a felek* kölcsönösen nem ismerik egymást. A 'negyvenötösöknek' és 'negyvenheteseknek' pld. semmiféle tapasztalataik sincsenek a kommunizmusról s az abban való életről, az otthoniaknak pedig fogalmuk a sincs az emigrálás indítékairól, az emigrációs lélektanról és az emigráció életéről, munkásságáról. Ennekfolytán egyik oldal sem érti a másikat, ahogy azt már jónéhányszor leírtam: két nyelven beszélünk. Egyik fél sem tudja (vagy nem is akarja) beleképzelni magát a másik helyzetébe és mindkét oldalra jellemző nemcsak az általánosítás, de a türelmetlenség is. E sorok írója abban a kivételes helyzetben van, hogy mindkét állapotról rendelkezik tapasztalatokkal s ez a kettősség lehetővé teszi számára az ellentétes álláspontok megértését. Mint már nem egyszer elmondtam, noha emigráns szemmel nézem a világot, a kritikus utolsó csaknem félévszázadból hosszabb időt töltöttem otthon, a kommunizmusban, mint az emigrációban. Nekem nem kell tájékoztató előadást hallgatnom arról, milyen kompromisszumokat kellett kötni ahhoz, hogy valaki felszínen tudjon maradni a Rákosi- vagy a Kádár-rendszerben (pld. be kellett-e lépni a pártba), mert ezt is, azt is kipróbáltam és bőséges élményanyagot gyújthettem mindkettőről. És nekem nem panaszkodhat fájdalmas képpel senki, hogy 'amíg mi itthon szenvedtünk, ti odakint jól éltetek', mert én is jártam otthon a magam kálváriáját 25 éven át és tudom mit jelentett létezni a kommunizmusban. De azt is tudom, hogy mit jelentett (50 éves fejjel) az emigrációban egzisztenciát teremteni és megkapaszkodni.