Független Magyar Hírszolgálat, 1992. március-1993. február (16. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-15 / 3. szám
Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, D.C. Szerkeszti: Stirling György 1992. május 15« 4301 Columbia Pike, Arlington, VA 22204 Megjelenik minden hó 15-én XVI. évfolyam 3. az. Áprilisi összefoglaló "Magyarország két éve igyekszik a demokrácia felé vezető úton haladni. azon az úton, amelyen Önök már kétszáz éve haladnak. És a kétszáz év alatt, ahová eljutottak, még mindig nagyon sok baj van, még mindig nem megy minden tökéletesen, de Önök már benne élnek ebben a biztonságban, ki kívánhatja azt, hogy Magyarország két év alatt eljusson a demokráciának arra a fokára, amelyre Önök kétszáz év alatt elértek? Ezért mindaz, ami nálunk ma van, esendő, sok balfogás, sok kiegyezés, sok szerencsétlenség eredménye. Nincs módunk arra, hogy azt mondjuk: megnyert csata végén állunk, de azt mondhatjuk, hogy végre kinyílt egy ajtó, a függetlenségnek, a szabadságnak, az egyenjogúságnak az ajtaja és ezen az ajtón mi elkezdtünk belépni. Egy béna ember, aki negyven éven át lekötözött módjára élt, majd fölállt, kezdetben tántorog. És a tántorgását meg kell érteni, tudomásul kell venni. Ez a tántorgás jó irányba visz bennünket, még akkor is, amikor néha kerülőket tesz. Nem páholyból kell nézni a mi tántorgásunkat, hanem oda kell hozzánk hajolni és megkérdezni: meddig bírjátok még ezt? Messziről nézve azt lehet mondani: hát miért nem álltok fel, miért nem szaladtok, miért nem csináltok máris igazi demokráciát? Miért van az, hogy még mindig egy asztalnál ül a hóhér és áldozat?" Forog a magnetofon, hallgatom a hangszalagot: Benedek István professzor - ahogy a washingtoni nagykövetségre szóló meghívás sorolja: orvos, író, gondolkodó, tudományos ismeretterjesztő, polihisztor, művelődés-történész - szavait figyelem, a "Magyarország belülről és kívülről" című előadásban elmondottakat. Jegyzem a szöveget, pontosan úgy, ahogy elhangzott április 15-én és arra gondolok: a rendelkezésre álló kevés helyet úgy használhatom ki legjobban, ha nem tűzdelem meg az előadást fölösleges megjegyzésekkel. Elvégre az olvasók nem a riporter, hanem Benedek István meglátásaira kíváncsiak... "Amikor ilyeneket kérdeznek, azt hiszik, mi nem ettől szenvedünk? - folytatta Benedek professzor. - önök azt hiszik, mi nem tudjuk, mit kellene csinálni, ha lehetne? Hogy mi nem szeretnénk szabadon lélegezni? Hogy mi nem szeretnénk mindenkit eldobni, akik bennünket hosszú-hosszú időn keresztül bilincsbe vertek? Szer oka van annak, hogy miért nem lehet, de ezt az ezer okot távolból nem lehet látni. Még mi sem értjük,mi sem tudjuk világosan, hogy miért nem lehet kihúzni a kardot és nyiszszenteni vele egyet. Sok az oka annak, hogy meg van kötve a kezünk. De tőlem ne kérdezzék, hogy miért van így, mert nem tudok rá válaszolni. Nincs jogom válaszolni. Sokmindent sejtek, de nincs megbízatásom arra,hogy felvázoljam önök előtt mindazt,amilyen paktumok tették lehetővé azt, hogy egyáltalán létezhetünk, hogy milyen megkötések tették lehetővé, hogy ha tántorogva bár,de járni tudjunk. Országon belül és országon kívül micsoda erők fognak össze még ma is annak érdekében, hogy roskadjunk össze. Ne feledjék el, hogy élt Magyarországon egy igen tekintélyes réteg, amelyiknek az a negyven esztendő, amiben mi is léteztünk, maga volt a földi paradicsom és ez visszahozná a múltat." Paktumok, megkötések, ezer ok a félelemre... Ismét a paktumokról kellett hallanunk, ezúttal olyanvalaki szájából, aki talán mindenkinél hitelesebb tanú. De ennél többet ő sem mondhat, mert nincs rá felhatal
