Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)

1991-10-15 / 8. szám

távra rendezkedett de. Mindenkinek el kellető hát döntenie, beáli-e a see da, vagy vállalja a nehézségedet és a maga útját járja.

Izek voltak azon az idők - 1948/49-ben és 195° után -»amikor a magyar társadalom lényegében öt részre polarizálódott: az elsőbe^tartoztak a párt élgárdája és mindazok, akik ezekhez csapódva életre-halálra elkötelezték magukat a piros könyvnek, Mhhez a nem túl széles^reteghez csatlakoztak a segédcsapatok, a rendszert feltétel nélkül hűségesen kiszolgálók /nem is okvetlenül párttag/ hadai, akik a biztos állásért, a nagyobb darab kenyérért s az azzal járó előnyökért eladták meggyőződésüket. Izek nagyon sokan voltak, a következő csoportot a közömbösök alkották, akik húzták az igát, végezték dolgukat, de már nem teljesítették túl a normát, mint az előbbiek: nem érdekelte őket a párt, a politika, ha ki kellett vonulnijkivonultak, annyi békekölcsönt jegyeztek, amennyit előírtak számukra, de azontúl semmi, óz is népes csoport voltadé ennél lényegesen ^kevesebben tartoztak azok közé,akik mindvégig negatív magatartást tanúsítottak a rendszerrel szemben és afféle szellemi emigrációban tengették életüket, mert számukra más nem juthatott. Végül ötödikként hadd említsem meg azokat, akik nemcsak passzívan viselkedtek, hanem kifejezetten tettek is valamit a diktatúra ellen s ezz.el hozzájárultak felbomlásához, am ezek száma a többiekhez viszonyítva elenyésző volt.

Aki otthon élt, vagy legalábbis töltött pár évet a kommunizmusban /e sorok írója a kommunizmus hozzávetőlegesen 40 évéből a felénél többet, több mint 20 évet otthon élt át, tehát vannak tapasztalatai/, az minden kategóriából találkozhatott jellegzetes típusokkal, ázámomra a^legelienszenveseobek voltak a második csoportba tartozók, akik. meggyőződés nélkül, csakis érdekből szegődtek a párt szekértolói közé s ezzel - a tényleges vezetők után - nekik kell viselni a legnagyobb felelősséget az elmúlt ^40 év bűneiért. A mindig szélbeálló opportunistákkal nem lehet országot építeni, mert azok csak a saját érdekeiket nézik, de az új demokratikus rendszer kénytelen őket használni /azzal a jelszóval, hogy kevesen vagyunk és ők ismerik a szakmát/, ám éppúgy kell használja a közömböseket is, ami még elfogadható. De hogy a hajdani vezető kommunisták közül is még sokan pozíciókban vannak, az már érthetetlen és felháborító.

Dehát egyáltalán kik tartoztak ide? Kik. tartoztak az első és a. második csoportba, amikor még senki nem akadt a Duna-Tisza közén, aki felállt volna: igen, én bedőltem a pártnak, azt hittem, hogy örökké tart a kommunizmus s elvégre élni kell és úgye a család, meg a gyerekek - ég az első vonalban építettem a szocializmust, Rddig még ilyenről nem hallottam,de annál többet olyanokról, akik "belső emigrációban" szenvedték végig a kommunizmus éveit. Természetesen mindvégig szembenállva a párttal. A mai vezetők és hangadók egytől-egyig arról nyilatkoznak ország-világnak, hogy ők soha nem támogattak a pártot és únos-únti^ ismétlik a belső emigráció sztereotipiáját. Úgyhogy most már kezdem unni.

Mert az ördögbe is: ha mindenki belső emigrációban kínlódta át a kommunizmus évtizedeit, akkor kik igazgatták a vállalatokat, kik ültek a gyárak igazgatói székeiben, ^kik oktattak /marxizmust/ az egyetemeken, kik szerkesztettek és írtak újságokat, kik építettek kacsalábon forgó villákat a Rózsadombon meg a Pasaréten, kiknek telt kocsira, külföldi nyaralásra? Azoknak biztosan nem, akik közömbösen és a puszta megélhetésért robotoltak a gyárakban, építkezéseknél, álltak a pult mögött vagy körmöitek tisztviselői íróasztalok mögött. Mem szeretem, amikor a külügyminiszter többes szám első személyben mondja az újságírónak, hogy "mi otthon szenvedtünk" , amikor mindenki tudja róla, hogy a Marx Károly Közgazdasági Egyetem tanszékvezető professzora volt /egyideig - úgy emlékszem - rektora is/ és a renaszer annyira megbízhatónak tartotta, hogy több évre kiengedte vendégprofesszornak Amerikába. Várom, hogy ő mikor panaszolja már^el - mint nála magasabb és alacsonyabb beosztású állami vezetők sora már megtette volt -, hogy belső emigrációban kapta az egyetemi tanárságát és jutott ki az Bgyesült államokba./Akinek - akkoriban - rendszerint ára volt./

ánnyi "belső emigráns" láttán felmerül az emberben a kérdés: ha ilyen sok belső emigránsból állt a magyar társadalom, akkor tulajdonképpen kik