Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-15 / 7. szám
2 A visszavonuló német hadsereg is elvitt minden mozgathatót, fosztogatott, felrobbantotta a hídjainkat, utóvédeknek használta a magyar csapatokat az orosz előnyomulás lassítására s ennek következtében oly harcok színterévé vált hazánk, amelyek tönkretették az országot, mérhetetlen szenvedést hozva a magyar népre. Ugyanakkor a zsidók elleni intézkedések kierőszakolásával magyar állampolgárok tízezreire várt ugyanaz a sors, ami Európa zsidóságát már utolérte s csak Magyarország volt még addig szöget az embertelenségben. Mindezek ellen a nemzet legjobbjai - köztük Serédi hercegprímás és Mindszenty József veszprémi püspök - emelték fel szavukat, hogy megkíméljék a magyar népet a további megpróbáltatásoktól. Ennek gyakorlati végrehajtására, hazánknak a vesztett háborúból való kivezetésére vállalkoztak a nemzeti ellenállás résztvevői, akik között a kereszténydemokratáktól és a legitimistáktól a kisgazdákon és a polgári demokratákon át a szociáldemokratákig az ellenzék minden árnyalata képviselve volt. Ám jószándékú kísérletük több okból s-em sikerülhetett« a Szovjetunióval akkor szövetségben lévő nyugatiak minden támogatástól elzárkóztak és a németellenes vonalat Moszkvához irányították. A magyar nép viszont 25 éven át antihclsevista szellemben nevelődött és viszolygását a kommunizmustól csak fokozták a szovjet hadsereg atrocitásai. Ezt a közhangulatot átfordítani nem volt könnyű s ezért is bukott el Horthy kétségbeesett utolsó kiugrási kísérlete. És én mai eszemmel - noha akkor az ellenállás oldalán álltam - meg tudom érteni azokat, akik 19*44. október 15-én a továbbharcolás mellett döntöttek. A fentiek ismeretében meg kell érteni őket és jószándékukat sem szabad kétségbevonni. Egyébként is ismerjük el« a történelem bizonyos értelemben őket igazolta, mert akkor hiábavalónak tűnő önfeláldozásukkal lefékezték a szovjet előretörést. Tévedés ne essék« én nem a nyilas rémkorszak túlkapásait védem, hanem a magyar katonák harcát a Vörös Hadsereggel szemben. Ami százezrek menekülését tette lehetővé Nyugat felé. És ne felejtsük el:ha a német érdekek akkor egybe is estek a továbbharcolókéval, ők nem Hitler mellett, hanem az orosz ellen küzdöttek. És az nagy különbség! (Aminthogy - tegyük rögtön hozzá - a németellenes nemzeti ellenállás tagjai sem Sztálin mellett, hanem a náci megszállók ellen, a demokráciáért kockáztatták az életüket.) Akármelyik oldalon is állt akkor valaki, "két pogány közt egy hazáért" egyegyformán a külső ellenség, az idegen megszállók ellen harcolt - ami kötelesség -, a különbség csak az volt, hogy akkor ki melyik "pogónyt" vélte nagyobb veszélynek. De a hősi helytállás mindig tiszteletreméltó. Mi magyarok vajon mikor jutunk el oda, ahová már eljutott az amerikai, de a spa^ nyol nép is: a amerikai polgárháború idején lázadókként kezelt délieknek éppúgy hősi emlékműveik állnak szerte az országban, mint a győztes északiaknak, a spanyol polgárháború kommunista oldalon elesett áldozatai pedig monumentális közös síremlék alatt nyugosznak a nemzetiek hősi halottaival. Aki jónak vélt ügy szolgálatában a hazáért áldozza életét, mindenképp kegyeletet érdemel. Ezért abban egyetértek Zimányi Tiborral, amikor parlamenti felszólalását - az országgyűlési napló tanúsága szerint - így fejezte be« "Adózzunk 1 perces néma felállással az ellenállás hősi halottainak, az elesett magyar katonáknak." Azzal azonban már nem tudok egyetérteni, amikor így folytatta« "És a felszabadulásunkért is elesett szovjet kiskatonák emlékének." A keresztényi megbocsátásnak is vannak határai és ennyire nem lehetünk mindent feledő^nemes ellenfelek. (Ahogy fölösleges szervilizmus volt az is,amikor Göncz Árpád köztársasági elnök a távozó szovjet hadseregtől így búcsúzott: "Köszönetét mondok csapataik és parancsnokaik itteni munkájáért".) Azok a szovjet kiskatonák barbár hordaként törtek ránk 19ú4-ben, hogy leigázzák hazánkat és évtizedekre megfosszák szabadságától a magyar népet, kíméletlen győztes megszállókként viselkedve. Tizenkét év múlva újra megismételték ugyanezt és eltiporták, tűzbe-vérbe fojtották szabadságharcunkat, hogy jelenlétükkel még 3*4 évig emlékeztessenek arra, hogy hazánk nem független, hanem megszállt ország. Ezekre a "kiskatonákra" nem vagyok képes jósziwel gondolni, még ha tudom is,hogy besorozott katonák voltak,egy hatalmi
