Független Magyar Hírszolgálat, 1991. március-1992. február (15. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-15 / 11. szám

fmh Független Magyar Hírszolgálat INDEPENDENT HUNGARIAN NEWS SERVICE WASHINGTON, D.C. Szerkeszti: Stirling György 4301 Columbia Pike, Arlington, VA 22204 1992. január 15. Megjelenik minden hó 15-én XV. évfolyam 11. szám 1991» december havi összefoglaló Flórián Tibor, a magyar száműzöttek néhány éve elhúnyt nagy költő­je használta először az emigráns toliforgatókra, Mikes Kelemen késői utódaira a "nemzet napszámosai" meghatározást. - Vas Gereben közel más­félszáz évvel ezelőtt a magyar szót hirdető, a magyar színjátszás fel­virágoztatásáért éjjelüket-nappalukat feláldozó,_ minden megpróbálta­tást és fáradságot önzetlenül vállaló magyar színészekről írta azt a regényét,amely ezt a címet viselte és Flórián Tibor azokra alkalmazta a prózaiságában is költői, kedvesen alliteráló két szót, akik az ide­gen világban vállalták és végzik a magyar nyelv őrzésének, fenntartá­sának nem kis áldozatot kívánó napszámosmunkáját. Erről a napról-napra megismétlődő, soha véget nem érő munkáról kí­vánok most néhány szót szólni, amikor átléptük egy új év küszöbét és mérleget készitünk a múltról, hogy a tapasztalatokat hasznosítva ké­szüljünk a soronkövetkező feladatokra. Drága Tibor Bátyánknak nem ada­tott meg, hogy megérje a hazai változásokat és tanúja legyen annak,ami­nek bekövetkezéséért megalkuvás nélkül küzdött verseiben, cikkeiben, minden írásában. S amire föltette az életét, biztosan tudván, hogy egy­szer eljön az a nap, amikor "leszen csillagfordulás megint és megmére­tik az embernek fia" - ahogy írótársa és barátja, a másik erdélyi géni­usz, v/ass Albert jövendölte meg látnoki erejű soraival. Igen, eljött a nap, ha nem egészen úgy, ahogy elképzeltük, ha nem is mindenben váltotta valóra vágyainkat, amelyekért húsz, harminc, negyven vagy még több esztendőn át imádkoztunk és dolgoztunk. Dehát az álmok ritkán teljesülnek a valóságban: az élet csupa kompromisszum, ám aki igazán hisz valamiben, az keresztényi alázattal képes belenyu­godni abba is, hogy munkája csak részben volt eredményes. De a lelki­­ismerete nyugodt, mert megtett mindent, ami tőle tellett s elégtétele, hogy az idő s az események őt igazolták. Nyugodt a nemzet napszámosai­nak, az emigráns szerkesztőknek és újságíróknak a lelkiismerete is: jutalmat nem várnak, mert amit tettek, kötelességüknek tekintették. Mindez azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy nap mint nap olva­som: a hazai sajtóban, a hírközlő^szerveknél, rádiónál, televíziónál kaotikus állapotok uralkodnak. Súlyos eszmei zűrzavar és ideológiai ellentétek zilálják szét a sajtót ----- ám nem a mássággal van a baj, nert az a pluralizmus velejárója, hanem az elvtelenséggel,az ön­ző érdekek tobzódásával. Bérviták, pozícióharcok, érvényesülésért, ma­gasabb fizetésért, ilyen-olyan egzisztenciáért folyó tülekedések jel­lemzik az otthoni sajtoéletet, mintha az újságírás megszűnt volna hi­vatás lenni és lesüllyedt a közönséges kenyérkereső pálya szintjére, ahol nem a tehetséggel, hanem könyökkel kell érvényesülni. Elszomorító olvasni, hogy a nagymúltú napilapnál sztrájkba lépett a szerkesztőség fele, hogy így tiltakozzék a tulajdonjogi vita és töb­bek elbocsátása ellen. Kiábrándító látni, hogy magyar újságok fölött külföldi tőkések marakodnak és csúszik át lassan a magyar sajtó olya­nok kezébe, akik csak az üzletet látják az újságcsinálásban és csak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom