Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-15 / 1. szám

A TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTÉTEL BIZOTTSÁGA FELHÍVÁSA:

Három évtizede rejtegeti a rákoskeresztúri köztemető eldugott 301-es parcellájának bozótrengetege az 1956. november 4-én kezdődött restauráció sok száz áldozatát. Hozzátartozóik előtt még azt is eltitkolják, hogy övéik a rabtemető melyik zugában fekszenek.

A forradalom leverését követő megtorlás példa nélkül áll a magyar történelemben. A korábbi forradalmak után a Habsburgok, Haynau és Horthy rendszere együttesen sem hurcolt meg, ítélt el, végzett ki és kényszerítőd száműzetésbe annyi embert, mint az 1956. november 4-én létrejött hatalom. A rendszer első embere, uralomrajutása után egy héttel, ország-világ előtt még azt ígérte, az eseményekben való részvételért senki sem vonható felelősségre. Ideje, hogy szembesítsük ezt az ígéretet a 301-es parcella valóságával.

A politikai vezetés mindeddig semmit nem akart megtűrni, ami a forradalomra emlékeztet, holott erre épültek az - elmúlt időszak eredményei, a konszolidáció életszínvonal-politikája és viszonylagos liberalizmusa, valamint a 68-as reform vívmányai. A forradalommal, történelmünk e legnagyobb, nemzetközi kisugárzású, egész generációk sorsát meghatározó eseményével kapcsolatban a hivatalos politika módszere mindeddig a hallgatás és a feledtetés volt, melyet időről időre a tudatos rágalmak és hazugságok tarkítottak.

Eljött az ideje annak, hogy a magyar társadalom követelje a megtorlás áldozatainak, halottaknak és élőknek teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációját.' Ez előfeltétele minden megújulásnak, szellemi és politikai megtisztulásnak. És a mártírok emlékével együtt a forradalom emlékét is meg kell tisztítani a rászórt mocsoktól.

De a tisztázás és a jóvátétel hiánya és szüksége jóval hosszabb időszakot érint. Viták és találgatások folynak a Rajk-per hátteréről, miközben a nemzetközileg is fogalommá vált konstrukciós per iratait és jegyzőkönyveit, ha ugyan meg nem semmisítették őket, ma is hét lakat alatt őrzik. És mindmáig sűrű homály fedi a Rajk-per előtti és utáni konstrukciós pereket is. így csak a legfontosabbakat említve: Dcmény Pál és Wcisshaus Aladár bebörtönzését; a Magyar Közösség és az úgynevezett kisgazdapárti összeesküvők pereit; az FM-pert, melyben a mezőgazdaság szakembereit ítélték el; a Mindszenty-pert és a Grőszpert; a MAORT-pert és a Standard pert; a szociáldemokrata jobb- és balszámy pereit.

Mindezekben javarészt ártatlan embereket ítéltek el, országos rágalomhadjárat közepette. Ha később zárt ajtók mögött egyes esetekben történt is jogi rehabilitáció, az 1945 utáni magyar demokráciát megalapozó, ártatlanul bebörtönzött kisgazdapárti, parasztpárti, polgári, szociáldemokrata, keresztény politikusok százai, a hazug szabotálási vádak alapján elítélt szakemberek ezrei máig sem részesültek politikai és erkölcsi jóvátételben. És még a minimális jogi rehabilitációja is elmaradt azoknak a tízezreknek, akiket mint osztályellcnségcket, mint klerikális reakciósokat, mint titoistákat, vagy mondvacsinált gazdasági bűnözőket ítélet nélkül internáltak, kitelepítettek, vagy kényszermunkára hurcoltak a recski bányába, a Hortobágyra és más táborokba.

Ezeket a népcllenes bűnöket hivatalos formában még mindig nem ismerték el és nem ítélték el. Aminthogy a kitervezők és végrehajtók komoly folelősségrcvonása sem történt meg sem 56 előtt,

sem azóta. A bűnösök túlnyomó többsége tovább élvezte a hatalom bizalmát, sokan közülük fontos szerephez jutottak az 56 utáni időszakban, különösen a tömegkommunikációban és a kulturális vezetésben.

A múlttal való becsületes szembenézés, a történelmi igazságtétel az egész nemzettel szembeni erkölcsi tartozása a megújulást hirdető párt- és államvezetésnek. A párttagság ama részét pedig, mely lelke mélyén soha nem értett egyet a jogtipró erőszakkal és a véres megtorlással, súlyos lelküsmereti tehertől szabadítaná meg az igazságtalanságok lehető jóvátétele.

Minthogy azonban e tekintetben három évtized alatt nem történt előrehaladás, alulírottak — az 1956 után kivégzettek hozzátartozói és egykori politikai elítéltek — szükségesnek látják, hogy kezdeményezőleg lépjenek fel. Ezért elhatároztuk a „Történelmi Igazságtétel Bizottsága" megalakítását. A Bizottság szükségesnek tartja a volt politikai elítéltek és üldözöttek teljes jogi rehabilitálását, vagyis a büntetett előélethez fűződő valamennyi joghátrány teljes eltörlését. Meg kell szüntetni

— a nyugdíjmegállapításnál fennálló hátrányos helyzetüket,

— az állások betöltésénél alkalmazott diszkriminációs titkos és nem titkos intézkedéseket, például a feddhetetlenséget,

— az útlevéltörvénynek a büntetett előéletből következő kizáró jogszabályait.

Szükségesnek tartjuk, a politikai elítéltek és egykori internáltak teljes politikai és erkölcsi rehabilitációját is. Fel kell hagyni a rendőri zaklatásokkal, köznapi életvitelüket, társadalmi elhelyezkedésüket ellenőrző és akadályozó gyakorlattal.

Alapvetően fontosnak tartjuk az 1945-tel kezdődő egész történelmi korszak, a forradalom és az azt követő megtorlás tárgyilagos, sokoldalú, a ma még zárolt dokumentumokon és visszaemlékezéseken is alapuló történeti feldolgozását is. Bizalommal fordulunk a történettudomány művelőihez, a pedagógusokhoz, a helytörténészekhez és a rokon szaktudományok művelőihez. Követeljék velünk együtt a bürokratikus tilalmak megszüntetését, különösképpen az 56-os forradalom és a megtorlás dokumentumainak közzétételét és az ezekkel foglalkozó külföldi kiadványok itthoni szabad forgalmazását. A Bizottság maga is feladatának tekinti a tények feltárását és közzétételét. Ezért felkéri mindazokat, akiknek közérdekű személyes emlékei vagy dokumentumai vannak e korról, hogy bocsássa azokat rendelkezésre.

Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi igazságtétel ma még súlyos akadályokba ütközik és szívós küzdelmet kíván. Ezért csatlakozásra szólítjuk fel mindazokat, akik egyetértenek felhívásunkkal és készek jogi, kegyeleti, történeti vagy más területen előmozdítani vállalt feladatunk elvégzését.

A magyar társadalomhoz fordulunk: követelje velünk együtt a kivégzettek méltó eltemetését és egy nemzeti emlékmű felállítását, mely megörökíti a sztálinista önkény, a vele szemben vívott szabadságharc és a megtorlás áldozatainak emlékét.

Tisztelettel üdvözöljük a magyar emigráció kezdeményezését, hogy a párizsi Pere Lachaisc temetőben jelképes emléket állítanak Nagy Imre és társai mártírhalálának 30. évfordulóján.

„A Történelmi Igazságtétel Bizottsága"

„A Történelmi Igazságtétel Bizottsága"

tagjai a következők: Nagy Erzsébet, Gyenes Judit — aki Maiéter Pál özvegye —, Halda Aliz, Szilágyi Józsefné, Újhelyiné, Haraszti Mária — Losonczy. Géza özvegye —, Darvas Iván, Dénes János, Eörsi István, Erdélyi Tibor, Fekete Gyula, Fónay Jenő, Forintos György, Földes Péter, Gáliné Káldor Vera, Göncz Árpád, Hankiss Elemér, Hegedűs B. András, Hegedűs László, Hősz Dezső, Kertész Dezső, Litván György, Lőcsei Pál, Marián István, Mécs Imre, Mcnsáros László, Molnár Ferenc, Nagy Elek, Obersovszky Gyula, Pártay Tivadar, Pomogáts Béla, Rácz Sándor, Széli Jenő, Tóbiás

Áron, Újhelyi Szilárd, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Miklós, Zimányi Tibor.

A Bizottsággal kapcsolat létesíthető az alábbi címeken: Ghvczvné Gyenes Judit, Budapest 1075, Wesselényi utca 2. Telefon: 423-459, vagy Halda Aliz, Budapest 1121, Mártonhcgyi útt 22/d, telefon: 660-528.

„A Történelmi Igazságtétel Bizottsága"

az alábbi adatok közlését kéri: név, születési hely, idő, lakóhelye (letartóztatásakor), foglalkozása (letartóztatásakor), vád, per (elsőrendű vádlott megnevezése, időpontja), ítélet, börtön vagy internálótábor (hely, idő), szabadulás időpontja, adatok forrása, jelenlegi cím és telefon.