Független Magyar Hírszolgálat, 1989. március-1990. február (13. évfolyam, 1-12. szám)
1989-06-15 / 4. szám
Vranitzky osztrák kancellár május közepén az Egyesült Államokban járt, ahol fogadta őt hush elnök ésBaker külügyminiszter. Amerikai látogatása alkalmá-* val Vranitzky interjút adott az egyik washingtoni televizióállomásnak és egyebek közt beszélt a magyar-osztrák határon történt változásokról is. A műszaki határzár lebontását fontos lépésnek minősítette, amellyel Magyarország közelebb került az európai normákhoz. A máius 10-i hazai lapok közük a Magyar Tudományos Akadémia 149. közgyűlésének határozatait az akadémiai tagságuktól politikai okokból megfosztott volt tagok rehabilitálásáról, ill. tagságuk folyamatos elismeréséről. A hoszszú listában olyan neveket találunk, mint Márai Sándor, Bay Zoltán, Szentgyörgyi Albert, Baranyai Lipót, Zilahy Lajos, Békésy György,, ^erczeg Ferenc, Csathó Kálmán, Illyés Gyula, Ravasz László és Tamási Áron. Érdekes névsor! Strassbourgból keltezett MTI-jelentés szerint különleges meghívott státust hoztak létre ^agyarország számára az Európa Tanácsban. A MAGYARORSZÁG egyik cikke foglalkozik a bűncselekmények elkövetőinek kiadatására vonatkozó nemzetközi szerződésekkel s ebben a cikkben olvashatjuk ezt a mondatoti "Jó példa erre, hogy a magyar törvénykezés kiadta a szovjet katsnai hatóságoknak azokat a hazánkban állomásozó szovjet katonákat, akik Győrben fiatal gyerekeknek lőszereket és fegyvereket adtak el forint, cigaretta és ital ellenében."^- Glasznoszty ide, nyíltság oda, erről bizony sehol nem olvastunk a magyar újságokban! Most csak véletlenül, egy utalás révén juthatott a közvélemény tudomására, hogy a Vörös Hadsereg tagjai kiárusítják felszerelésüket és a, rájuk bízott hadianyagot, amiben a legveszélyesebb, hogy azok kiskorú gyerekek kezébe kerültek, ami' súlyos balesetek forrása lehet. A csehszlovák kommunista párt főideolo'gusa, Jan Fojtik kijelentette, hogy (Jsehszlovákia nem fog visszatérni a történelem által meghaladott burzsoá típusú parlamenti rendszerhez, hanem a lenini elveknek megfelelően valósítja meg az átalakítást. Prágai megfigyelők ezt az egyes szocialista országok politikai rendszerében tapasztalható változásoktól való elhatárolódásnak tekintik és egyfajta burkolt bírálatnak tartják Fojtik állásfoglalását. A jelentéstételre Washingtonban tartózkodó Palmer nagykövet egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy több nyugati segítséget kell adni a magyar reformnak, mert még nagyon erősek a sztálinista elemek, akik meg tudják akadályozni a kibontakozást. Veszélyt jelentenek - mondta - a "fundamentalisták",akik egy bizonyos ponton visszafordíthatnak mindent. A budapesti amerikai nagykövet szerint a párt 700 ezer tagjából 200 ezer tartozik ide. Hozzászámíthatjuk e 60 ezer főt számláló Munkásőrséget és a Munkásőrség baráti köreinek 90 ezer tagját. Konkrét kérdésre a nagykövet azt válaszolta,hogy Moszkva ugyan sokmindent megenged szövetségeseinek, de a Varsói Paktumból való kilépésről nem lehet szó. Változások történtek a magyar diplomáciai karban: Kornidesz Mihály az északkoreai Phenjant Tiranára cseréli fel, ahol nagyköveti rangban fogja képviselni Magyarországot._Csejtei István új állomáshelye Madrid után Hága lesz, Hargita Árpád Helsinkiből Bécsbe kerül nagykövetnek, Dr.Gyenis °enő pedig, aki eddig a tel-avivi magyar külképviseletet vezette, Ankarába kapott nagyköveti kinevezést. A Londonban ősszel esedékes magyar kulturális fesztiválról nyilatkozott az angol televízióban Pozsgay Imre államminiszter, aki április végén néhány napot a brit fővárosban töltött. A reformról szólva Pozsgay kijelentette: az^MSZMP-nek esélye van arra, hogy egy szabad választás után is kormányzati erő marad. Viszont - tette hozzá - ha a párt kettészakad, hatalmi vákuum keletkeznék az országban és katasztrofális helyzet állna elő. (E7t alighanem Pozsgay se gondolta komolyan...)