Független Magyar Hírszolgálat, 1988. március-1989. február (12. évfolyam, 1-12. szám)

1988-04-15 / 2. szám

I

A Moszkva által leigázott népek között először 1953-ban, Sztálin halála után ütötte fel fejét a nyugtalanság. Abban a percben, amint ez a tömeggyilkos diktátor lehunyta szemét, az elnyomottak föllélegeztek és remény támadt bennök: most nyilt lehetőség arra, hogy visszaszerezzenek valamit az elvesztett szabadságból. Aki végigélte azokat az időket,még emlékezhet az első Nagy Imre-kormány megalakulásának visszhangjára s arra a hallatlan lelkesedésre, amivel a magyar nép az új miniszterelnök bemutatkozó beszédét fogadta. A beszéd nyomán mintha friss szél suhant volna végig Magyarország fölött,hogy elsöpörje, szétoszlassa a sztálini korszak nyomasztó/ miazmás ködét. (Sajnos, hamarosan kiderült: korai volt az öröm, mert Rákosiék foggal-körömmel harcoltak hatalmukért s átmenetileg sikerült is visszahozniok a sztálinizmust, de az események menetét már csak fékezni tudták,megállítani nem...)

1953» március 5»-én - 35 évvel ezelőtt - meghalt Sztálin és ennek hatása rövidesen több, szovjet fennhatóság alatt élő vazallus országban is megmutatkozott. Az első hírek Lengyelországból érkeztek, ahol az egyetemi hallgatók tüntettek néhány városban, így fejezve ki örömüket a zsarnok halála fölött. Júniusban, csaknem egyszerre Csehszlovákiából és Kelet-Németországból jelentettek kisebb munkásfelkeléseket: pilseni munkások elfoglalták a városházát és a karhatalomnak kellett közbelépnie. Kelet-Berlinben és az NDK több más városában voltak munkászavargások, amelyeknek szovjet tankok megjelenése vetett véget. Igen, és hazánkban is megindult az erjedés: "Sztálin leghűbb tanítványának" hatalma megingott és a moszkvai prezidium Nagy Imrét jelölte a miniszterelnöki posztra. Rákosi csak a párt élén maradhatott, erősen megnyirbált hatáskörrel.

Nagy Imre július 4-én mondta el a Parlamentben máig is emlékezetes beszédét, melyben tájékoztatta az ország népét az új kormányprogramról. Ez számos olyan enyhítést és reformot tartalmazott, amelyek a Sztálin-Rákosi korszakban elképzelhetetlenek lettek volna. A bilincsek lazulni kezdtek!... Ezzel egyidőben Moszkvában is nagy események történnek: Béri ja, Sztálin hírhedt hóhérsegéde börtönbe kerül, majd kivégzik. Mindez összefüggött azzal, hogy Hruscsov befolyása egyre inkább érvényesült a szovjet pártban, míg végülis szeptember 7.-én első titkárként 5 került az élre.

Még három év van hátra a magyar forradalom kitöréséig és most nem célom bemutatni minden mozzanatot, amely a Sztálin halálával bekövetkezett olvadás kezdetétől odáig vezetett, ^e föltétlenül meg kell említeni az 1956. február 14-i XX. pártkongresszust, ahol elhangzott Hruscsov "desztalinizáló" beszéde, mely felgyorsította az események menetét és újabb reményeket ébresztett az elnyomottakban. Magyarországon - hogy csak a legfontosabbakat említsem - végleg megbukik Rákosi, a ^etofi-köri viták egyre nyiltabban követelik a reformokat és október 6-án újratemetik Rajkot és társait. (Később sokan úgy vélték: csak azért nem tört ki már ezen a napon a forradalom, mert épp esett az eső...)

1956. október 21-én Lengyelországban leváltják az egész régi sztálinista vezetőséget és a börtönből nemrég szabadult G0mulka kerül a párt élére. A lengyel nép újjong és lázban ég. A magyar egyetemi ifjúság rokonszenvtüntetéssel kívánja üdözölni a lengyelországi változásokat és október 23-án kivonul az utcára. Néhány óra múlva felhangzik a "Ruszkik haza!", este már dörögnek a fegyverek a Rádiónál: kitört a forradalom!

Több mint három évtized telt el azóta... Hogy miminden történt e hosszú idő folyamán,^ annak részletezése nem tartozik e cikk keretébe, de az biztos, hogy a felszín alatti áramlatok egy pillanatra sem szüneteltek s mint amikor a befagyott tó jégpáncélját tavaszkor feszítik a belső erők, úgy jelezték időről-időre a belső feszültséget itt is, ott is felhangzó apró roppanások, a^repedező jég reccsenései. Az Ázsia végtelenségeitől Európa közepéig terjedő óriási gyarmatbirodalom - korunk egyetlen gyarmattartó hatalma - Sztálin halála óta recseg-ropog eresztékeiben és az elnyomott népek - köztük a kommunizmustól teljesen idegen keleti fajok és a nyugati kultúrához tartozó hat középeurópai nemzet - kisebb megtorpanásokkal, de szüntelenül küzdenek a több szabadságért és feszegetik bilincseiket.

Történtek közben események, amelyek lelassították a megállíthatatlan folyamatot, aztán történtek olyanok, amik gyorsabbá tették azt. Ilyen volt legutóbb Gorbacsov fellépése és a reformok, az "átalakítás" és a "nyitottság"- 2. -