Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-05-15 / 3. szám

ságú Dolgozók tiltakozzanak "a román nép történetének meghamisítása" miatt, az már valóban elképesztő! Vajon kényszerítik őket erre, vagy netán meggyőződésből védik a románálláspontot? Megfélemlítés vagy stréberkedés vitte ilyen útra ezeket a romániai magyarokat, hogy valótlanságokat védelmükbe vegyenek? Ki tudja?

De térjünk vissza a budapesti kormánynyilatkozatra, mely az előbb idézett bevezetés után emlékeztet az 1977-es Kádár-Ceausescu találkozóra, ahol "megállapodás született a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére". Azután kifejti, hogy a magyar hatóságok mindig tartották magukat ehhez a megállapodáshoz, de - fűzi hozzá - "kezdeményezéseink sajnálatos módon nemigen találtak viszonzásra". Végül a befejezés: "Ismeretes, hogy régi álláspontunk: a nemzetiségi kérdés minden ország belügye, amelynek azonban Magyarországot érintő kihatása is van. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a Romániában élő magyarok anyanyelvűket megőrizve, nemzetiségi kultúrájukat fejlesztve, a Román Szocialista Köztársaság hűséges állampolgáraiként, egyenrangúan vegyenek részt a szocializmus építésében. Természetesnek tarjuk azt, hogy a történelem egyes kérdéseinek megítélésében lehetnek és vanna> különbségek a különböző országok tudósai, így a magyar és a román történészek között is. Azonban csak a tények szándékos félremagyarázásának tudhatjuk be azokat a vádakat, hogy a Magyar Népköztársaságban olyan történelmi munkák publikálása folyik,^ amelyek úgymond Horthy fasiszta rendszerének legreakciósabb téziseit elevenítik fel." - Tavaly karácsonykor a református egyház vezetői fejeztél ki aggódásukat a romániai magyarok sorsa miatt, pár hétre rá a magyar katolikus püspöki kar adott ki hasonló tartalmú nyilatkozatot, most meg - az ERDÉLY TÖRTÉNETE körül támadt "konfliktus" kapcsán - a magyarországi rendszer szóvivője fejezte ki kormányának érdekeltségét a romániai magyarok ügyében. Nem kétséges, hogy ez az állásfoglalás a magyar közvélemény nyomására született meg: a magyar társadalomban már évek óta beszédtéma az erdélyi magyarság sorsa és a hivatalos körök nyilatkozatát sem lehetett már elodázni. Az ERDÉLY TÖRTÉNETE ürügyén indított román rágalomhadjárata megkönnyítette a budapesti kormány dolgát és alkalmat adott a sérelmek megfogalmazására. És erre már nagyon régen vártunk!- (Nem mulaszthatjuk el zárójelben hozzátenni mindehhez, hogy abban, hogy a hazai közvélemény évek óta egyre több értesülést kapott Erdélyből és Erdélyről, nem kis része volt a nyugaton Erdélyért dolgozó magyar szervezeteknek. Nagyrészben azoknak köszönhető, hogy a hazai társadalom ráébredt a valóságra.)

Az utóbbi időben már a hazai sajtóban is napvilágot látnak olyan írások,melyek a romániai viszonyokat mutatják be a maguk nyers valóságában. Ilyen az az olvasói levél, melyet a Heti Világgazdaság március 21-i számából vettünk át, a lényegre lerövidítve. Tóth Attila - a levél írója - egy barátja meghívására néhány napos turista útra indult Romániába. A magyar-román határon átélt élményeiről így ír: "A magyar vámvizsgálat rövid volt, mindent rendben találtak. Ellentétben a ^román vámügyi szervekkel, 'lalán a nálam lévő magyar újságok ébreszthettek gyanút a hatóság embereiben, mindenesetre igen alapos vizsgálatnak vetettek alá. Tíz perc elteltével az autóm úgy nézett ki, mintha bomba robbant volna benne: az ülések kiszedve, a ruháim a földön. Egyedül a motort nem szedték szét. Majd egy órai tüzetes kutatás és keresztkérdések - kihez megyek, miért - után egy hatalmas tükröt toltak a kocsi alá, majd miután az semmi gyanúsat nem mutatott, beparancsoltak a kormányhoz, és aknára kellett állítani az autót. Kiderült, hogy a kipufogórendszerben sem rejtettem el semmit, tehát visszaálltunk a sorompóhoz, A nem kifejezetten hanyagul végzett személyi motozás újfent hiábavalónak bizonyult. Miután minden elképzelhető helyet átkutattak, hosszas bizonytalanság állapota köszöntött rám. Az útlevelemet még a vámvizsgálat előtt elvették, s miközben arra vártam, szóba elegyedtem a kishatárforgalomban hazatérő erdélyi magyarokkal.Felajánlottam nekik, hogy beviszem őket Nagyváradra, de amikor be akartak szállni az autómba, egy hatósági közeg tüstént kiparancsolta őket onnan. Hosszú váratkoztatás után végül közölték velem, hogy nem engednek át a határon. A döntést semmivel sem indokolták. Ekkor én már mindenbe beletörődtem, csak az útlevelemet akartam viszontlátni. Az ugyan nem került elő, ellentétben egy román tiszttel, aki finomnak egyáltalán nem nevezhető módon elparancsolt a határtól. Végül megkaptam az útlevelemet és elindultam abba az irányba, ahol egy tábla áll, rajta felirat: Magyar Népköztársaság. A tükörből még egy pillantást vetettem a több nyelven kiírt szövegre: "Üdvözöljük a vendégszerető Romániában". - Tóth Attila esete nem egyedülálló. És a magyar hatóságok nem tudják (vagy nem is akarják) megvédeni állampolgáraik érdekeit.