Független Magyar Hírszolgálat, 1987. március-1988. február (11. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-15 / 2. szám

- s -1 találjuk, de kibuktak a vezetőségből mindazok a párthű kommunisták, akik eddig a Hatalom képviselői voltak az írószövetségben és ügyeltek arra, hogy a dolgok mindig a kormány által tolerálható mederben haladjanak. (Közbevetőleg meg kell jegyezni: a három sorral feljebb használt "párthű kom­munista" kifejezés nem véletlen és nem olyan fölösleges szóismétlés, mint pld. a "népi demokrácia" - népi népuralom -, hanem lényeges megkülönböztetés. A pártta­gok nagyrésze - akik csak opportunizmusból léptek be a pártba - ma njár (éppúgy opportunizmusból...) mindinkább szembekerül a pártvezetőséggel. Az írószövetség közgyűlésénak második napja is szolgált erre példával, amikor Alföldi Jenő lé­pett az előadói emelvényre és 157 párttag író nevében olvasott föl nyilatkoza­tot, mely bírálja az írószövetség politikáját. Ami azt mutatja, hogy ezek a ma­gyar írók a piros könyvecskével a zsebükben is szabadabb szellemi életet igényel nek és azt kívánják, hogy az 1rószövetség ne a hatalom, hanem az írók érdekeit képviselje. - Az Alföldi Géza által felolvasott párttag-nyilatkozaton kívül - mint ismeretes - Kiss Gy. Csaba is kiállt a plénum elé egy nyilatkozattal,amely alatt HŰ aláírás szerepelt (párttagok s nem párttagok vegyesen), olyanoké, akik tiltakoztak a Tiszatáj betiltása ellen. Ha fel is tételezzük, hogy a két nyilat­kozat alatt voltak azonos nevek, .kétszáz-kétszázötvenre így is nyugodtan tehet­jük azoknak az íróknak a számát, akik vállalták a kockázatot éa nyiltan megvé­tózták a diktatúra politikáját, az írói szabadság korlátozását,) Az írólázadás további hullámveréséhez, tartozik az ^a két vitacikk, melyek - az elnökség fentebb ismertetett levelével együtt - az Elet és Irodalom március 6-i számában jelentek meg. Az egyiket Eörsi István, az írói ellenzék egyik legismer­tebb képviselője irta, a másikat - a választ - a hivatalos kultúrpolitika első számú szószólója, az új vezetőséget felelőtlenül megvádoló Fekete Sándor írta. És Eörsi oly szellemesen gúnyolja ki Fekete Sándor otromba vagdalkozását, hogy érdemes cikkéből idézni néhány sort: 1936 júliusának utolsó' napjában érkeztem haza. Ennyi idő után szemoeazókőboek a . változások. Nem '.«heteit nem észrevenni, hogy a bizalom a politika iránt erősen, megcsappant nálunk. Az emberek hozzászoktak a lassan, de folyama­tosan növekvő életszínvonalhoz;' a szamukra váratlanul bekövetkező hanyatlás most tanácstalanságot, sőt, vaiamilé'.e meghatározatlan teleimet ébreszt. Mintha külön­féle okokból fellazult volna az ország lelki fegyelme; a kollek­tív tudatba visszaszorult rossz érzések — 1856 tragédiájának kényszerű következményei — is­mét a felszínre kívánkoznak. Nem könnyű idehaza hasznosí­tani a külföldi felismeréseket. A kisebbségben élő magyarság sor­sán aggódókat nem vigasztalja, hogy Sri Lankában irtják a tami­lokat. A Duna szennyeződése mi­att háborgóknak hiába monda* nánk. hogy Lorelei álomszép tom­porát la olajos mocsok vonná be, ha még mindig a Rajnában időz­ne. Az olyasfajta érveléssel sem Jutunk messzire, mely legsürge­tőbb teendőinket — » gazdasági decentralizálás és a'politikai de­mokrácia növelését — a geopoli­tika realitásokra hivatkozva halo­gatja. A geopolitikai realitás per­sze túlmutat a nemzeti kereteken —, de ez a realitás meghaladásá­nak vágyára is áll. Korunk politikusai mítosszá sze­retnék avatni a realitást Mindaz, ami létezik, ami történelmileg ki­alakult egyben tiszteletet Is pa­rancsol szerintük. Gyökeres válto­zásról csak kalandorok álmodoz­nak, akik „nem vetnek számot a realitással”. A mi társadalmunkat átmenetinek mondják ugyan, de öröknek szeretnék tudni. Ezt a tűrhetetlen ellentmondást nem szüntethetjük), n>egr,.mí£ az ural.,, kodó * rétegeknek érdekük, fűződik hozzá Mindezt valaha Fekete Sándor Is tudta. -Említett „rcpiratában:r nagy szellemi fölénnyel gúnyoló­dik azokon, akiik valamilyen ellen­zéki mozgalmat, felkelést, forra­dalmat, valamely politikai képződ­mény válságát „külföldi hatalma« ügynökeinek” tevékenységével magyarázzák. Kilépési nyilatko­­zat-ahan viszont a „külföld” sző. a SZER, a Nemzetőr valóságos mumusként szerepel. Mintha az írók és politikusok konfrontáció­ját az említett intézmények ár­mánykodása okozná, és nem belső fejlődésünk törvényszerűségei i Né­hány író kapcsolata külföldi saj­tó- és propaganda-orgánumokkal, továbbá a ..szamizdatos acsarko­­dás” veszélyeztet; a megújulást a mai Magyarországon, mely „az év­tizededen át pangó, csak most megújuló Szovjetuniótól eltérően egy egész rvtovmkorszakot tud maga mögött” Magán a közgyűlésen felszólal. nagy többsége — nyilván az orsz gos atmoszféraváltozás hatása — megengedte magának az őszi ,te beszéd fényűzését A demokr cia előfeltétele, hogy beszélni nu jünk, még ha — mmt ezt a hat lom jelenlévő képviselője félreéi hetetlenül jelezte — semmi es tyünik sincs a meghallgat:tatás; Az őszinte beszéd értékét növei hogy többnyire közösségi gond körül kristályosodott ki. Társadt mi igazságtalanságok, nemzeti s relmek, a nagyobb művészi »2 badság igénye; ezek voltak a témák. A népi tradíciót félválla 'írók. akiknek történelmi érdemű hogy a magyarajkú kisebbsége sorsáért, érzett aggodalom isrrv közgondolkodásunk alkotóelemé' és politikai tényezővé vált, láth, tólag egyre nagyobb létszámba ismerik fel: nem csak a szór szódban, itt, nálunk is több t mokráciái kell követelniük. Sorsi írása a Fejlemény címet viseli, míg Fekete "A gondolaton vasó" címmel pró­bál visszaszellemeskedni és úgy célozgatni Eörsi kapcsolataira, hogy eláztassa őt a Hatalom előtt. Néhány tanulságos sort Feketétől is érdemes idézni: De tegyük fel, hogy valamiféle „igazi” igazságot találnak fel tisz­telt kontesztálóink, s azzal a SZER- nél házalnak. Nem válik-e veszé­lyes fegyverré még a gyógyító szi­ke is, ha egy dühöngő kezébe ke­rül? Azzá válhat. Márpedig a SZER az uszításnak ilyen dühöngő fóruma. Az volt '56 előtt is. előre tüzelve és toborozva a leendő lin­­cselóket (nekem már ’51-ben kilá­tásba helyezte a bitófát), s az volt •’56-ban iS. amikor irreális és bű­nös felelőtlenségével igyekezett an­­tikommunlsta tömegfelkeléssé vál­toztatni a szocializmus megújulá­sára hivatott reformmozgalmat Ma már nincs olyan tárgyilagos nemzetközi szakértő vagy történész Nyugaton sem.' aki ne ismerné el. milyen rettenetes felelősség terhe­li a SZER-t a magyar tragédiáért. 1970-ben és a hazai irodaiomDan (újabb elnézést kérek, de akkor még) egyedül kiálltam azért, hogy elmehessenek tőlünk, akik kifelé ácsingóznak, végül is szerény mér­tékben, de hozzájárultam egy olyan közhangulat kialakításához, mely lehetővé tette az eszmei ket­tős állampolgárságot, s ennek je­Számomra ugyanis elfogadhatat­lan az, ha egy magyar költő t>á­­logatás nélkül a magyarság diplo­matáivá lépteti elő „a” dissziden­­seket, s még arra sem voLt hajlan­dó eddig, r.ogy legalább a szélsősé­ges reakciósoktól, a „perzselésre” készülődő fehér terroristáktól el­különítse magát. Nekem ezek nem diplomatáim, hanem ellenségeim, s azok voltak már akkor is, amikor még itthon tündököltek, amikor végzetesen kompromittálták a ma­gyar nép október 23-án kifejezett jogos követeléseit, s amikor ártat­lan embereket lincseltek. gyében némely magyar írók m oly hosszú nyugati tartózkodás is jogosultak, mint Időnként Eöi István és Konrád György. most a SZER és a Nemzetőr „vr lóságos mumusként szerepel” Ny latkozatomban. Ezen az alapé meg is dorgál, mint feledékeny aki valaha tudtam, hogy a forr; dalmakat nem „külföldi hatalme ügynökei” szítják, de most úf nyilatkozom, mintha „az írók . politikusok konfrontációját az en Iitett intézmények ármánykodá; okozná”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom