Független Magyar Hírszolgálat, 1986. március-1987. február (10. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-15 / 5. szám

- 3 -A sajtóvita előadói - lapszerkesztők, írók, vezető értelmiségiek, legtöbbjük párttag - sűrűn hivatkoztak Petőfiék küzdelmére a szabad sajtóért s akkor nem sejthették, hogy a nagy elődök emlegetésével a lázadás gondolatát plántálták a lelkekbe: a hatalommal való leszámolás lehetősége talán ekkor fogamzott meg az emberek agyában. Hogy három hónap múlva kicsírázzon belőle a forradalom. A hozzászólók közül - jól emlékszem - többen, ha burkoltan is, de céloztak errei a népnek kötelessége erőszakkal is visszaszerezni azokat a jogokat, melyektől megfosztották! Hátborzongató volt akkor, Rákosi hatalmg teljében ilyen kemény szavakat hallani, de az utca népe ujjongva helyeselt. Es helyeselt Déry Tibor határozott felszólalásának is: a párt dédelgetett írója bírálta a hivatalos irodalompolitikát és sikraszállt az írás szabadságáért.

Még tartott a sajtóvita, még nem oszlott szét a tömeg, amikor valaki hírülhozta, hogy Poznanban felkelés tört ki és a lengyel munkásság,az ifjúsággal öszszefogva szembeszállt a hatalom fegyvereseivel. Hihetetlen izgalom vett erőt a tömegen és mindenki a lengyeleket éltette. Ebben a hangulatban széledtek haza a sajtóvita résztvevői és hallgatói: lelkesedve a hallottakon, felvillanyozva a lengyel példától és latolgatva a jövőt. Találgatva, mit hozhat a holnap. Akkor még senki sem sejtette, hogy három hónap múlva - Poznan után - Budapesten is fölcsap a forradalom lángja... A sajtóvitán - most harminc éve - még csak érvekkel folyt a küzdelem a szabadságért: pár hét múlva a fegyverek vették át a szót. __ x

Az 1956. júniusi sajtóvita hatása hamarosan érezhetővé vált a magyar szellemi életben és aki figyelte az újságok hangját (és ki nem figyelte azokban a hetekben?), meglepő változásokat tapasztalhatott. Egyre több bíráló, ironikus hangvételű írás látott napvilágot és főleg Rákosi júliusban bekövetkezett bukása után lett merészebb, szabadabb a stílus. A közönség csodálkozva olvasta,hogy - az "igazi” szocializmus védelmének ürügyén - egyre többen kritizálják a párt politikáját és állítják pellengérre, teszik nevetségessé a kiskirályoskodó pártfunkcionáriusokat, a basáskodó apparatcsikokat.

Ebben a műfajban sajtótörténeti jelentőségre és országos hírre tett szert az ismert kommunista drámaíró, Háy Gyula szatírája, mely az Irodalmi Ujsá^ októberi első számában jelent meg "Miért nem szeretem Kucsera elvtársat?" címmel. Hadd idézzem az idevágó részt Csonka Emil "A forradalom oknyomozó története" című könyvéből: "A pártapparátus nem változott, ahol csak lehetett, szabotálta a fejlődést, kissé háttérbe vonulva ugyan, de mindent elkövetett, hogy lassítson, visszahúzzon. Az ország vezetése továbbra is a leghitványabb figurák kezében maradt és semmi biztosíték nem volt arra, hogy a múlt bűnei és hibái nem ismétlődnek meg. A régi funkcionárius-gárda megmaradt, s várta vissza a régi szép napokat. Háy Gyula tollhegyre tűzte a "funkcionáriust", megalkotta,^egyetlen személybe sürítve minden párttitkár egyéniségét és megmintázta a híres "Kucsera elvtársat". Elmondta annak minden tulajdonságát, anyagi mohóságát, parvenüségét, dilettantizmusát, feltárta a pártvezetők luxusvilláinak és nyaralóinak életét. Kucsera azt mondja, pártegység, és érti önmagát, Kucsera azt mondja, szocializmus, és érti azt, ami őt illeti. Kucsera számára a hazugság nem hazugság, a gyilkosság nem gyilkosság, a jog nem jog, az ember nem ember..."

Harminc évvel ezelőtt vált irodalmi alakká Kucsera elvtárs, elrettentő példájaként annak a típusnak, mely váratlanul hatalomhoz jut, de ahhoz sem képzettsége, sem fölkészültsége, sem kellő intelligenciája nincs. Ezek hiányát erőszakos fellépéssel, fölényeskedéssel próbálja pótolni, alkalmatlanságát tudálékossággal igyekszik leplezni. Ennek a tipusnak a párt jóvoltából hatalomra került példányai tették tönkre az országot a Rákosi-korszakban, s a kopasz gnóm bukása után - amikor némileg sikerült letörni szarvaikat - ezek visszatérésétől tartott az ország. Ennek az aggodalomnak adott hangot Háy Gyula Kucsera elvtársról írt szatírájában: vajon ezek nemcsak az alkalomra várnak, hogy mikor kaparinthatják ismét kezükbe a korlátlan hatalmat?

Kucserák ma is vannak Magyarországon. A kommunista rendszer jellegzetes figurái ők. És a velük kapcsolatos harminc év előtti aggályok ma is időszerűek. Hiszen ha nincsenek is a hatalom csúcsain, még ma is szép számmal találhatók Kucserák az uralmon lévő réteg különböző köreiben: a múltból mentették át magukat és visszaálmodják a régi szép napokat... De sok közülük ma is a húsosfazék közelében, a belső körben ül. És lassító, visszahúzó erőt jelent. A Kucserák ál-FOLYTATÁS A 9. OLDALON --------------