Független Magyar Hírszolgálat, 1985. március-1986. február (9. évfolyam, 1-12. szám)
1985-04-15 / 2. szám
)- 3 -Pár évig tartó átmeneti javulás után a hetvenes évek végén ismét romlott a képi 1981-re már oda jutottunk, hogy a 13,3 ezrelékes születési aránnyal szemben a 13,5 ezrelékes halálozási arány kétezer főnyi fogyást okozott. ^1983-ban pedig minden eddiginél alacsonyabb, 11,9 ezrelék volt a születési arány. Az 1984-es adatokat még nem ismerjük... És a jövő kilátásai? Nemrégiben nyilatkozott a kérdésről Nyitrai í'erencné, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és a családok, főleg a sokgyermekesek fokozottabb állami támogatásában látja a megoldást. Ő is az "értékrendek és a szemlélet" megváltozásától reméli a javuLást, dehát mindez csak ködös találgatás. Semmi konkrét alapja nincs annak, hogy az állam olyan mértékben tudná segíteni a fiatalokat, hogy azzal befolyásolhatná a családtervezést. Ehhez elsősorban a lakáshelyzeten kellene javítani! mert amíg fiatal házasok albérletben, társbérletben, szülőkkel közös lakásban kénytelenek élni, senki sem kívánhatja tőlük gyerekek vállalását. És hogy anyagias gondolkozásnak? Még ezt sem szabad igazán a szemükre vetnij hiszen a nyomorúságos fizetésekből szeretnének - a lehetőségekhez képest - tűrhetően élni és később saját otthont teremteni. De már egyetlen gyerek nevelése szinte megoldhatatlan anyagi gondokat jelent. A szülőképes korú nők számának csökkenése a legriasztóbb az egész képben s ez az a tényező, ami miatt a pesszimistábbak előtt még a nemzethalál réme is feltűnik a sötét horizonton. Varga Csaba írja, hogy az 1-től 9 éves korú leánygyermekek 1980-ban kerek hatvanezerrel kevesebben voltak, mint 1960-ban. Ami __ azt jelenti, hogy az ezredforduló után ez a szülőképes korba kerülő generáció aligha szül majd több gyereket, mint a nyolcvanas évek korosztályai. És a szülőképes nők létszáma - a lakosság fogyásával együtt - évről-évre csökken. 2000- re tizenhét százalékkal kevesebben lesznek a szülőképes korú nők, mint ma...- Miben bízunk hát? - teszi fel a drámai kérdést Varga Csaba. "Egyetlen igazi esélyünk az lenne - folytatja a gondolatmenetét -, ha a 27- kj éves korosztály vállalná a harmadik gyereket. Erre azonban valószínűleg nem kerül sor, mert ehhez totális állami - anyagi és erkölcsi - támogatás kellene." Kellene... Ezen a feltételes módon az sem változtat, hogy a Minisztertanács múlt év őszén határozatot hozott, miszerint "a népesedési helyzet javítására olyan hosszú távon érvényesülő állami és társadalmi tevékenységre van szükség, mely lehetővé teszi, hogy a népesség csökkenésének folyamata mérséklődjék, nagyobb távlatban pedig megálljon." Ez bizony nesze semmi fogd meg jól! A határozat még csak célzást sem tesz arra, milyen "állami és társadalmi tevékenységre" gondol, ami a folyamatot visszájára fordítja? Es mit értenek "hosszú távon"? Évtizedeket, esetleg évszázadokat? Amikor minden évvel tragikusabb a helyzet? A tragikumot növeli és a magyarság jövőjét - "hosszú távon" - különösen félelmetessé teszi, hogy a hazánkat félkaréjban körülvevő volt kisantant államokban mindenütt igen magas a természetes szaporulat. Az élveszületési mutató majdnem duplája a magyarnak Csehszlovákiában és Jugoszláviában, de közel két és félszerese Romániában, ahogy Ceausescu rendeletek sokaságával - a születésszabályozás minden formájának, elsősorban a művi vetéléseknek tiltásával - törekszik az ország népességének növelésére. És nem kisebb célt tűzött ki, mint a lakosság megduplázását az ezredfordulóra. De ha ez nem is sikerül neki, az előrebecslések szerint 2000-re az u.n. utódállamok összesített lakosságszáma mindenképp megközelíti a százezret. Milyen sors várhat ebben az ellenséges tengerben a kilencmilliós fogyatkozó magyarságra? Hogyan állhat ki ez az anyaország az elszakított területek kisebbségi sorban élő magyarjainak jogaiért és hogyan álmodozhat valaki is a trianoni határok bármilyen valamikori korrekciójáról, ha a nemzet még a csonka-haza szűk kereteit sem képes kitölteni?... Hogy mik a tennivalók? Azt Varga Csaba sem tudja, csak általánosságban sejti. "Az egész nemzetet mozgósító, átfogó és konkrét népesedési programra van szükség - írja cikke befejezéséül - s akkor a gazdaság és a társadalom minden teendőjénél fontosabb nemzeti feladattá válik a népesség számának stabilizálása.’“ Vajon mikor kerül erre sor? Mikor ismeri föl már vegre a rendszer, hogy a késedelem súlyos veszélyekkel jár? A felelősséget ezekért Kádáréknak kell viselniük! "Egy nép addig él, amíg élni akar" s a jelek arra mutatnak, hogy otthon ma éppen az akarattal van baj. Miért? Legelébb ennek nyitját kell megtalálnunk s ha sokan törekszünk erre - mindannyian, akik a határokon belül és kívül magyarul érzünk és gondolkodunk -, talán sikerülhet.S ez már egy lépés a megmaradás felé. ___I__1_________________________________________________________________________________________________(_______. ___________ X
