Független Magyar Hírszolgálat, 1983. március-1984. február (7. évfolyam, 1-12. szám)

1983-04-15 / 2. szám

A HÍDFŐ körül történt eseményekről előző szamunkban Írott tájékoztatómat néhányan olvasóink közül túlzottan egyoldaliinak találtak és kifogásolták, hogy bizonytalan hírforrásokra alapítottam közléseimet. Nos München messze van Washingtontól és minden részletről nem győződhettem meg személyesen, ezért használtam helyenként az "állítólag" és "úgy hírlik" kifejezéseket - ahogy ilyenkor már a szakmában szokásos. De le kell szögeznem» a főszerkesztőváltozás után kerek egy évet vártam, míg állást foglaltam az ügyben s ez idő alatt alaposan utánanéztem a történteknek. Többek véleményét is meghallgatva, de legfőképen gondosan figyelve mindkét lap - a régi és az új Hídfő - minden számát. A részletekben tévedhetek, de a végeredmény világos és egyértelműi a régi főszerkesztőt eltávolították at általa évtizedek-óta szerkesztett lap éléről és az addigi címet továbbra is (megtévesztő módon) használva egy, az addigitól merőben eltérő szellemű újságot akartak az előfizetők asztalára csempészni. (A változásra legjellemzőbb, hogy a régi munkatársak csaknem teljes számban a "bélistázott" régi főszerkesztő mellé csatlakoztak.) Tehát egy biztos« az eddig szilárdan keresztény nemzeti vonalon álló lapot a pénz erejével "kisajátították" és akiknek kezébe került, azoknak sem személye, sem kapcsolatai nem garantálják, hogy a lap továbbra is ezen a vonalon fog maradni. A Münchenben megjelent eddigi számok alapján legalábbis erős kétségeink lehetnek ezirányban. A müncheni kiadásban akadnak olyan cikkek is, melyek indokolttá teszik a gyanút, hogy az egész akció mögött magyarországi körök állnak. És ez elég, hogy egyértelműen támogassuk a régi főszerkesztőt s lapját. Ebben semmiféle múltban gyökeredző politikai elfogultság nem vezet« aki csak kevéssé is ismeri politikai múltamat, az tudja, hogy a háború előtt és alatt nem álltunk egy politikai platformon. Sőt. De az emigrációban mindketten a nemzeti és keresztény oldalon küzdünk toliunkkal és ez elég ahhoz, hogy ebben a helyzetben mellette, illetve lapja mellett törgek lándzsát. Az a vád is ért, hogy - indokolatlanul - feldícsérem lapját« a Hídfőnek megvan a maga helye az emigrációs sajtó zenekarában és ezért megérdemli az emigrációs közvélemény szolidaritását, még akkor is, ha valaki nem mindig ért egyet minden sorával. Mert ha két-három évtizede "megtért“ kommunistáknak joguk van szabad földön szabadon írni és véleményüket hangoztatni,akkor azoktól sem lehet megtagadni ezt a jogot,akik még régebben vallottak szélsőséges politikai nézeteket. Azok a nézetek ma már semmiféle veszélyt nem jelentenek, de a kommunizmus ellen, a jelenlegi veszedelem ellen mindannyiunkra szükség van a gáton. A Hídfőre és gárdájára is. Ha nem fogunk össze, holnap egy másik nemzeti és keresztény szellemű emigráns lappal történhet hasonló eset» csak közös erővel háríthatjuk el ennek lehetőségét. Ezért álltam ki oly hévvel a régi főszerkesztő - mondjuk ki a nevét« - Fiala yerenc mellett, akivel a negyven év előtti múltban politikai ellenfelek voltunk*, de akivel ma a barrikádnak ugyanazon oldalán harcolunk a kommunizmus ellen. Es ez kötelez, aminthogy kötelez a szakmai szolidaritás (amely még a börtönben is létezett és érvényesült homlokegyenesen elletétes politikai felfogású újságírók kö'zött!) és kötelez a közös újságírószövetségi tagság is. - Egy hibát követtem el az előző számban írott cikkecskében« nem csak a magam nevében beszéltem, hanem úgy tüntettem föl, mintha állásfoglalásom a Szabad Magyar Újságírók Szövetségének véleményét képviselné. Ehhez a követség teljes vezetősége és tagtársaim közösségének megkérdezése nélkül nem volt jogom, sem felhatalmazásom. És ezt okkal tették kifogás tárgyává többen is. A hibát ezzel a nyilatkozattal^ gondolom - jóvátettem, de sietek rögtön leszögezni« mint független magyar újságíró, az FMH^tulajdonosa, kiadója és szerkesztője véleményemet továbbra is fenntartom és a Hídfő körül történteket, a lap elkonfiskálását a régi főszerkesztőtől mélyse'gesen elítélem. S.Gy. y

Négy adalék a HIDFÖ-ügyhözt 1982 februárjában azért került kenyértörésre sor a főszerkesztő és a kiadói jogokat magának vindikáló Ledermüller Olivér müncheni nyomdász között, mert ez utóbbi - a főszerkesztő tudta nélkül - egy hazai szakíró tollából származó cikket hozott a lapban. Ugyanebben a számban Ledermüller Magyarországon tett látogatására célzó írást közölt. A májusi számban pedig azt újságolta el, hogy Kéri rerenc, a bonni magyar követség beosztottja felkereste a nyomdáját. Ugyanakkor széltében-hosszában terjesztette, hogy meghívást kapott a Magyar Tudományos Akadémiától, előadás tartására. 0, Ledermüller Olivér... Kinek-kinek a fantáziájára bízzuk, hogy összefüggést keressen az események közt.