Független Magyar Hírszolgálat, 1978. március-november (2. évfolyam, 1-17. szám)

1978-09-01 / 12-13. szám

Sisa István a továbbiakban néhány részletet idézett jegyzeteiben a hazai tankönyvekből. Ezekből kitűnik, hogy a hazai iskolai történelem- és irodalomoktatás a partpolitika szolgálatában áll. Míg pld. az első* proletárdiktatúra ismertetésetek 20-25 oldalakat szentelnek a felsóosztályos középiskolai tankönyvek, addig Trianont két mondattal intézik el. Ugyanigy mellőzik a nemzetiségi kérdést és például Erdély vonatkozásában igyekeznek teljes tájékozatlanságban tartani a magyar közvéleményt. A hivatalos körök úgy tesznek, mintha Csonka-Magyarország hatafcain kívül nem élnének millio's magyar kisebbségek. A mai rendszer eg7/ik legnagyobb báné, hogy ezekkel nem törődik ás sorsukra hagyja okét.

Ha otthon ma nem is esik szd hivatalosan az elszakított területeken élo> magyarokról, azért az emberek tudnak és beszélnek róluk. Adatokat természetesen nem ismernek, de például a román-magyar határon törtedé idegenforgalom e's rokoni kapcsolatok révén tájékozva vannak arról, hogy Erdélyben valami szörnyűség törtedik a magyarsággal. Szervezett társadalmi akcié jelenleg ugyan elképzelhetetlen Erdély ügyében, de az íróktól és az egyetemi ifjúságtól talán várhatunk valamit. Érdekes epizódként jegyezte fel Sisa István, hogy az év elején egy gyűlésen számonkették Pálffy Józseftől, a Magyarország fószerkeszto’jétö’l a magyar kormány passziv magatartását Erdély ügyében, pálffy a kérdések pergőtüzében hímezett-hámozott, majd arra hivatkozott, hogy a két kormahy közti megegyezed esteimében a kisebbségi kérdés mindegyiknek a belügye. Konklúzió'ként Pálffy tanácsa az volt, hogy a legtöbb, amit a magyarok tehetnek az, hogy minél nagyobb számban utaznak látogatóba Erdélybe s jelenlétükkel erősítik az ottani magyarság morálját.

A szabad világban éld magyarság azzal segítheti a hazai közvélemény felrázását, ha minél fokozottabb mértékben szervezi meg tájékoztató dokumentációs anyag hazajuttatását. Ez a munka természetesen kellő körültekintést igényel.

Ami az ország.politikai hangulatát illeti, arról azt jegyezte fel Sisa István, hogy az embereket leköti a materiális javak élvezete, az azokhoz szükséges pénz előteremtése, autóvásárlás, külföldi utazások megszervezed, lakásszerzési vagy építési gond. A tömegek nem törődnek a politikával, mégkevésbé nemzetpolitikai problémákkal. Mindenki csak a mának él, igyekezve kihasználni a viszonylagos jó- 1 létet és az enyhűltebb légkörrel járó lehetőseteket. Aránylag szabadon lehet beszélni, de mindenki "beráződott" már és tudja, meddig mehet el a kritikával, anélkul, hogy a tabukat érintené. Olvasni, beszélni s neTta írni is lehet bíráld szellemben, de cselekedni, vagy megkérdőjelezni akár a politikai vonalvezetést, akár az oroszok jelenlétét már nem lehet.

Állandó panaszok tárgya a lakáshiány, a munkás- és szakemberhiány, a fokozódó drágulás, a kiszolgáló személyzet modora és a társalga'si hang eldurvulása, az "ingázás”, a vidék áruellátása és egyéb, a napi életet megkeserítő hibák. Mindettől eltekintve és pusztán a megélhetési viszonyokat alapulvéve, Magyarország helyzete 1978-ban a mának élő népr'etegek szemében elfogadhatónak mondható.

E helyzet, fenntartása fejében hajlandóság mutatkozik a politikai szabadságjogok megnyirbálásával szembeni megalkuvásra, ami elsősorban abban mutatkozik meg,hogy az emberek teljesen passzívak a politikai kérdések iránt. Es ez kielégíti a pártvezetőséget a kádári "aki nincs ellenünk, az velünk van" mottó jegyében. Mindazonáltal a nemcsak a mának élő, hanem a nemzet sorsa felett gondolkodó rétegek aggódva szemlélik^ a jelent és kutatják, mit tartogat a jÖvo?Ezek köze' tartoznak a kétvilágháború közt felnőtt nemizedek képviselői, de a fiatalabb értelmiségiek közül is sokan - írók, egyetemisták -, akik többet várnak egy országvezetéstől, mint csak azt, hogy jóllakassa a népet. Ezek nagyobb igényekkel mérik az állaravezetést és látják azt, amit a kormányzat nem hajlandó elismerni: hogy Magyarország népe - a látszólagos e's viszonylagos jólét ellenere -, mint társadalom beteg és mint nemzet sötét horizontú jövő7 elé néz. Valami súlyos baj gyötri. az országot:«. gyökerek nyilván elsősorban abban keresendők, hogy 33 évvel a háború, ^befejezése után Magyarország idegen katonai megszállása meg mindig tart. Szülőföldünk a díszes orosz emlékművek, a hulló vakolatú házak, a cifra kerítések, költséges kripták, bezáruló anyaméhek, gyérülő munkáskezek, nemzeti hivatásától e's nemzeti ideáljaitól megfosztott ifjúság, jóllakott nép, de egy testileglelkileg sorvadó és szabadság után sóvárgó nemzet országa lett. t így látta Magyarországot, a mai magyar valósa'got 1978. nyarán egy élesszemu es feltétlen tárgyilagosságra törekvő megfigyelő7, aki Amerikából látogatott haza.