Független Magyar Hírszolgálat, 1977 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1977-11-15 / 18. szám

Kommentar nélkül közöljük az első*hírt, mely a Szent Korona sorsáról a hazai sajtóban napvilágot látott, íírdemes elolvasni ugyanakkor a MAGYAR NEMZET aznapi számában megjelent etár­gyú cikket is, melybál megállapítható” a Kadar-rendszer magatartása a Szent Koronával kapcsolatosan: egyre'szrál diplomáciai gyo’ze lémként könyveli el megszerzésát, másre^zrÓl igyekszik majd annak jelentőseget a minimumra csökkenteni. •Vasárnap, 1977. november 6. Az Egyesült Államok visszaszolgáltatja a magyar koronát Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője Washingtonban bejelentette, hogy a magyar koronát és a koro­názási ékszereket visszaszolgáltatják Magyarországnak. A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták annak közlésére, hogy a Magyar Népköztársaság és az Egyesült Államok kormánya között tárgyalások folynak a magyar ko­rona és a. koronázási ékszerek visszaszolgáltatásának időpont­járól és ezzel összefüggő egyéb részletkérdésekről. A magyar korona István királyunk koronájá­nak hányatott sorsa nem­csak a világtörténelem — és benne természetesen hazánk életének — nagy hullámveré­seit tükrözi, hanem szemlélte­tően mutatja a belső és külső erőviszonyok bonyolult har­cát, érdekellentétek összetűzé­sét, de különös módon a való­ság és a legenda öszekevere­­riését is. Már a korona eredetéről is a legkülönbözőbb magyaráza­tok születtek. Tudvalevő, hogy a magyar uralkodó — a maga és a nép függetlenségének megerősítése céljából — a pá­pához fordult hatalmának el­ismerése érdekében. Ezt az akkori szokásoknak megfele­lően korona küldésével fejez­ték ki. I. István küldötte, Asztrik kalocsai érsek ezt meg Is szerezte, az első homályos pont azonban már itt jelent­kezik. Több jel váll ugyanis arra. hogy ez a korona erede­tileg a lengyeleknek készült, a magyar püspöknek azonban — úgy látszik — jobbak vol­tak kapcsolatai a legmagasabb egyházi körökkel. A legenda szerint a pápa „isteni sugalla­tot kapott”, hogy a már előké­szített koronát Asztriknak jut­tassa. Abroncs alakú diadém volt ez. amelyet 13 zománckép díszített. Kereszt elekor még nem szerepelt rajta, ezt csak később helyezték el reá. Ez volt egyébként a későbbi, is­mert királyi korona felső része. A hozzá • forrasztott alsót Dukász Mihály bizánci császár ajándékozta utóbb I. Géza ki­rálynak. Itt mindjárt megcáfolhatunk egy másik legendát. Még szá­zadunk elejéig történetíróink úgy tudták, hogy Istvánt a pápa a koronához mellékelt „bullában” felhatalmazta egy­ház körüli tevékenységre. Fur­csa módon ennek az állítóla­gos pápai iratnak csupán má­solata került elő. ez is csak századokkal később. Trauban, n mai jugoszláviai Trogirban. Ma már világos az ügy: a buba ravasz hamisítvány, még pedig Tomkó János boszniai büspök műve. Bizonyos körök így kísérelték meg annak iga­zolását, hogy a magyar ural­kodó csak pápai engedéllyel intézkedhet egyházi ügyekben. Kiderült tehát, hogy ezt I. 1st­­ván a saját uralkodói joga alapján végezhette, tehát ilyen irányban is megmaradt teljes függetlensége. Megkezdődött tehát a ma­gyar korona viszontagsá­gos útja. Először Székesfehér­várott őrizték, majd Bécsbe ke­rült, megjárta Spalatót. Prá­gát, Esztergomot, Komáromot, újra Bécset, Székesfehérvárt, Pozsonyt. Az 1608-i országgyű­lés törvényt hozott, amely sze­rint a koronát állandóan a po­zsonyi várban kell őrizni. A hozzá készített vasládát a .ná­dor, három főpap és három világi fő úr pecsétjével ellátva állandó őrség biztosítsa. A ren­delkezéseket két koronaőrnek kell ellenőriznie, ezeket mind­járt meg is választották két főispán személyében. A hadi­szerencse azonban továbbra ís változott. Sok éves vándorlás után, lG22-ben a korona visz­­szakerült az új koronázó vá­rosba, Pozsonyba. Ezúttal sem maradt itt sokáig, de további kalandjairól ezúttal nem be­szélünk. Pedig még túl kellett élnie II. József 1784. évi pa­rancsát, amely szerint az erek­lyének a bécsi udvari kincs­tárban lesz helye „a birodalom egyéb koronái” mellett. Túlélte a napóleoni időket, meg 32 1848-as szabadságharc utáni titkos helyen történt elásást is. Mindez azonban tulajdon­képpen csak külső érdekesség A lényeg az, hogy a magyar korona a királyi hatalom jel­vénye és szimbóluma lett, majd az államhatalomé, sőt az országé. Nagy része volt ebben Werbőczi Istvánnak, a magyar feudális jog összefoglalójának, aki Hármaskönyvében először dolgozta ki a „Magyar Szent Korona Tanát”: ebben össze­fonódott a korona „teste”, azaz az ország, illetve annak tagjai: a rendek. Másnak nem. volt köze az országban a Hár­mastörvény szerint, amely ecvébként úlból leszögezte a jobbágyok röghözkötöttsógét Werbőczi szélsőségesen feu­dális elméletét az 18G7-es ki­egyezés után némileg meg-' változtatott alakban felújítot­ták és az ország területén élő nem magyar nyelvű lakosság háttérbe szorításának igazolá­sára igyekeztek felhasználni. Magától értetődik, hogy az el­lenforradalmi rendszer tovább haladt ezen az úton. A Horthy­­korszak misztikus „szentkoro­na-koncepciója” a magyar kul­­türfölény hangoztatásával az István-i birodalom feltámasz­tásának szükségességét hir­dette. Nem akarta tudomásul venni, hogy közben mennyire megváltozott az idő. Két idézettel szeretnénk mindössze jellemezni az ellenforradalom jobboldali tu­dósainak államjogi felfogását. Timon Ákos jogtörténész, a budapesti Pázmány Péter egyetem rektora szerint „a Szent Korona személyisége, vagy ami egyet jelent: misz­tériuma, az a kőszikla, amely­re az alkotmány építve van (1920)”. Egy másik alkotmány­­jogász, Egyed István pedig még 1943-ban, a nagy világ­égés vége felé, amikor csak a vált nem látta az előttünk levő korszakos változásokat, ezeket irta: „A szentkorona­tan értelmezésében az újabb közjogi felfogás szerint csalt az a változás állt be, hogy a nemesi előjogok kiterjesztésé­vel minden magyar állampol­gár a szentkorona tagja lett. Egyébként a szentkorona-tan Vonatkozásában ma is él és egész közéletünk alapja.” De azért ebben az időben is megszólaltak tárgyilagosabb hangok. Szekfü Gyula 1938- ban például kifejtette, hogy István király „kialakította a .magyar nép testére szabott, egyéniségének megfelelő al­kotmányt, amelynek egyes ré­szei tovább fejlődve adták meg a későbbi századok alkot­mányos berendezéseit”. Érde­kes az a megállapítása, amely szerint ,.a Szentszék azon fel­fogásával szemben, hogy a ko­ronát 5 adta Szent Istvánnak, s ezzel trón betöltő jogot szer­zett magának, megjelenik szinte védekezésként az a né­zet. hogy a szent korona egye­nesen angyal adománya, hogy így a legmagasabb, elérhetet­len legyen az eredete”. Végül rámutatott: István király sze­rint az ország más nemzetisé­gű lakosai „különféle hasznos szokásokat, mesterségeket, a fegyverforgatás új módjai1 tudják az egész ország javára meghonosítani. Az uralkodó­nak a magyar nép mellett ezeket a nem-magyarokat is meg kell becsülnie.” Íf igyelemre méltó Szekfü Gyulának ezekről a kér­désekről írt, a Magyar Nem­zet 1941. március 31-i szá­mában „A szentkorona-eszme” címmel megjelent cikke is. Szembeszáll a Werbőczi mun­kája nyomán ..kikerekitett művészi elméletekkel”, ame­lyeket — mint írja — a törté­nészek nem látnak bebizonyí­­.tottnak, tehát nem is fogad­hatnak el. „A valóság nem­csak iqazabb, de szebb és lel­­kesítőbb is, mint akár a leg­szebb elmélet... A historikus nem hisz az államelméletet és politikát alakító, tehát nagyon ■is világias misztériumokban s általában nem szereti a ho­mályt, még akkor sem, ha azt nemes indokból terjesztik. Azt sem tudja összeegyeztetni tudományával és annak mód­szereivel, hogy egy ezeréves nép alkotmányos és politikai gondolkodása ne változzék, ha­nem megakadjon a kiinduló ponton.” István király koronáját — amint tudjuk — végül is évti­zedeken át a budavári palota páncéltermében őrizték. A Horthy-korszak alatt kétszer került ki vasládájából. 1928- ban a régészek nemzetközi kongresszusa alkalmából, majd 1933-ban. amikor egyszerre két új koronaőrt választottak és nekik meg kellett győződ­niük. hogy a :orona valóban a helyén van. 1944-ben azután nyugatra szállították. Az „István király emlékezete” című, 1971-ben meglelent album szerint „ez Időtől fogva ismeretlen helyen őrzik.” Valójában a korona az Egyesült Államokban volt. A ma megjelent hivatalos közlés szerint a korona rövidesen hazatér egyedüli jogos tulaj­donosához, a magyar néphez. Kemény István

Next

/
Oldalképek
Tartalom