Veszprémi Független Hirlap, 1897 (17. évfolyam, 1-51. szám)

1897-08-14 / 33. szám

Veszprém, 1897.

Veszprémi Független Hírlap«

Szombat, - angnsztns 14.

*w

M

W

I

Ezt az eljárást, úgy hisszük, a méltányosság annál kevésbé támo- ga'ja, mert a korona az e jogokkal kapcsolatos vagyont még eredetileg sem kizárólag egyházi czélokra rendelte.

Mikor szent királyaink ez alapítványokat tették, a katholikus egy ház nemcsak a hitélet, továbbá a közjótékonyság és a művelődés minden igényét volt hivatva kielégíteni, hanem az államhatalmi szervezet egyik, nagy föladatokra hivatott, tényezőjét is képezte. ;

A legfőbb állami hivata(okat nagy 1 időkön át tulnyomólag az egyházi j rendből vett férfiak töltötték be, a J kik sok esetben ép azért kaptak j nagy egyházi javad dmakat, hogy . magas állami méltóságuk által támasztott igényeknek megfelelőleg élhessenek. !

Ugyancsak ez egyházi jellegű vagyon fődözte századokon át a törvénykezés és különösen a véderő kö tségeinek tetemes részét is. Az cgyháznagyok nemcsak bandériumokat voltak kötelesek állitani, hanem az ő javaik képezték egyszersmind a végvárak föntartására szükséges költségek fő forrását. Szükség esetén királyaink legalább ideiglenesen, e javakkal jutalmazták a világiaknak hazafias érdemeit is, és e javak jövedelmeiből födözték a hadviselés és az udvartartás költségeiben fölmerülő égető hiányokat.

Ez nem csak az Árpádok alatt és a török háborúk idejében volt

>gyAzon elv, hogy a katholikus egyházi vagyon és így azok is, a kik e vagyont élvezik, az egyház utjain kívül, az állam politikai útjait is hivat- vák szolgálni, folyvást föntartotta magát, sőt utóbb fokozott mérvben jutott uralomra. Ez állításunk igazolására úgy hisszük elég, ha utalunk arra, miszerint a múlt század végén és a jelen század elején történt, hogy az egyházi nagyobb javadalmasok jövedelme az állampénztár érdekében meghatározott összegre szorittatott, s hogy az összes katholikus papság az állami köztisztviselők számára megállapított rangfokozat (Diäten- J Classe) szerint osztályoztatok.

Mindezekhez járul, hogy a lefolyt ■ ezer év alatt a katholikus egyházi j vagyon, — mint minden ingatlan vagyon — értéke aránytalanul emelkedett, s hogy akkoriban, a midőn első királyaink ez alapítványokat tették, az országnak egész keresztyén népessége katholikus volt, holott ma talán kétharmadában sem az.

Mindez nem lehet közönyös mozzanat akkor, a midőn arról akarunk ítélni, vajon méltányos-e azok tö rekvése, a kik a kongresszusi munkálat alapján akarják az országos autonómiát létesíteni.

Angliában -- a hol szintén szó van az egyháznak az államtól va’ó i megválásáról — úgy szólva közös egyetértés van arra nézve, hogy az ! egyházi jellegű vagyon sorsának el- j döntésénél az alapítványt tevő ki- i rályok akaratát a múlt és a jelen j viszonyok közötti különbségek figyelembe vételével kell értelmezni . . . í De talán a politikai czélszerüség ! érdekéből kívánatos, hogy az auto- j nomia a kongr. munkálat alapján j létesüljön? Látva azt, hogy az fez ' alapon szervezett autonómia csorbi- j taná a fölségnek, a törvényhozásnak és általán az államhatalomnak jog- I körét, e kérdésre annál is inkább ! határozott Demmel merünk felelni, ! mert talán nincs ország Európában, ; a melynek nagyobb szüksége volna ! arra, hogy az állam hatalma az ! egységes nemzeti műveltség alaki- í tásában nagy erővel rendelkezzék, I mint épen Magyarországnak. Az országos autonómia, mely az államhatalom testéből válna külön testté, és a mely első sorban természetesen az egyház érdekét tartaná mindig

szeme előtt, e hatalmat bizonyára még akkor is csorbítaná, ha az állam tói kevesebb vagyont igényelne és ha minden időre bizonyosak lehetnénk abban, hogy az kizárólag oly tagokból fog állani, a kik a magyar állam eszméjének föltétien hívei.

Különben nézetünk szerint, még ha nem is volna nálunk mindenek fölött szükség arra, hogy az állam- hatalom és annak révén az állam eszméje és a nemzet ereje erősbüljön vagy legalábbis ne gyöngüljön, a politikai czélszerüség szempontjából még akkor sem volna óhajtandó az országos autonómiának oly alakban való létesülése, mint azt a kongresz- szusi munkálat tervezi. Nem volna az kívánatos egyebek közt azért, mert az autonómiának ily alakban való létesülése által a katholikus egyházi szervezettel kapcsolatban álló nem egy oly aviticus intézmény nyerna erőben, a mely intézmények társadalmunk rendjének modern átE tekintet nélkül az országos autonómiára való törekvésnek igazi ethikai alapja nincsen: és nem habozunk kimondani, hogy a mi szemünkben a kongresszusi munkálatban nyilvánuló e törekvés, a mely még a kegyuraságnak, a congruának és hivek különböző aviticus adózásainak kérdését sem akarja egyidejűleg

— a kor igényeinek megfelelőleg

— megoldani, csaknem analog azon törekvéssel, a melyet az előre látó kereskedő követ, a ki a jövő esélyeivel szemben való biztosítás czél- jából, ingatlanaira vonatkozó tulajdonjogát, valamely magánjogi ügylet révéi', egy megbízható harmadiknak

*) E törvény a főpapoknak határozott kötelezettrégévé tezzi, hogy vagyoni tehetzégökhöz képest iskolákat állitsauak.

*) Disestablishment without disendezvment is a renunciation by the State of such powers of control as are involved in Establishment without a total or lange seenrisation of the Endowment Church of is a measure which nobody now proposes and which therefore need not be considered.

alakulásaival szemben igazi anach- ronismust képeznek.

Kérdés azonban, vájjon nem lehet-e az országos autonómiát oly alakban megalkotni, hogy ez alkotás az állami és nemzeti érdekeken kisebb csorbát üssön, s hogy e csorbáért az érdekek kárpótlásban részesüljenek ?

Válaszunk az, hogy igen.

Az hisszük, hogy ha kiköttetnék, miszerint a katholikus autonómia —

' úgy mint az autonómiával biró egyébb ? felekezetek — csakis a minisztérium ! utján érintkezhetnek hivatalosan a I fölséggel és főleg, ha az autonómia i befolyásának körébe vonandó vagyon és jogok megállapításánál nem csupán . az államnak, hanem az egyes java- dalmasoknak kezén levő vagyon is combinátióba vétetnék, s ha mind e , vagyon azon részében, a melyben arra a tulajdonképi egyházi érdekek szempontjából szükség nincsen — a jelenlegi javadalmasok szerzett jogainak épségben tartása mellett — közművelődési czélokra leköttetnék: a magyar állam, amely ilykép a nemzeti közművelődés felvirágoztatására gazdag uj forrást nyerne, kárpótolva lenne vesztett jogaiért Ä kérdés ily megoldása, a mellett, hogy az állameszme és a nemzet erősbödését eszközölhetné, megfelelne e javak eredeti rendeltetéseinek, több régi törvényünk, különösen pedig az 1548. évi XI. törvényezikk*) helyesen magyarázott intentiójának, a viszonyok jelen alakulatának, és előmozditaná a katholikus egyházi élet igazi érdekeit.

Ha azomban az állam a kongresszusi munkálat szószólóinak kívánsága szerint járna el, és a kezén levő egyházi jellegű egész vagyont, minden jogfentartástól szabadon, kiadná a nélkül, hogy az egyházi javadalmsoktól bármi hason áldozatot, veszendőbe menő hatalmáért és jogaiért pedig bármi kárpótlást igényelne: oly eljárást követne, a melynek igazolására nézetünk szerint — igazán jogszerű vagy politi- I kailag czélszerü indokokat fölhozni alig lehetne és a mely eljárásnak I hasonmását a római katholikus valláshoz tartozó nemzetek történetében hiába keresnők.

í A mint már jeleztük, Angliában i is szó van jelenleg az állam és az ! egyház szervezete között fönnálló I kapcsolat megszüntetéséről, de ott a ; disestablishment-nek vagyis a kap- I csolat megszüntetésének eszméje a I közvélemény szemében természetsze- I rüleg jár együtt disendowment-nek vagyis az egyházi vagyon részleges államosításának fogalmával.

Csak nem rég olvastuk e tárgyban Earl of Selbornetól a Contemporary Review ban, Defence of the Church of England (Az angol egyház védelme) ezim alatt egy behatón irt czikket, a melynek kezdő sorai következőkép hangzanak: .Annak megengedése, hogy az egyházi szervezet az államtól akkép függetlenüljön, hogy az egyházi vagyon, vagy annak nagyobb része jövőre az egyházat szabad tulajdon joggal illesse, s hogy igy az állam az ezen kapcsolat megszüntetése következtében vesztett hatalmáért és jogaiért mi kárpótlásban sem részesüljön, oly módozat lenne, a melyet ez idő szerint senki sem ajánl és igy az tárgyalást j sem igényel.*)

E fölfogást, a mely a mi viszonyaink között talán még jogosultabb, mint Angliában, teljesen magunkévá tesszük, és azt tartjuk, hogy hazafiui kötelesség is ellene szegülni annak az autonómiának, a mely az állam kezén levő jogokat és rengeteg vagyont magához akaija ragadni a nélkül, hogy e törekvése közben — az állameszme és a nemzeti közművelődés érdekeire kellő tekintettel lenne.

— egy Strohmannak — nevére igyekezik idejekorán bekebeleztetni.

Oly országos autonómiát a melynek létesítésénél e Strohmann-szerep betöltése képezi a fő és csaknem kizárólagos czélt, nem kívánunk.

A mint már jeleztük is, igenis akarjuk az autonómiát és pedig nem csak az állam és a haza, hanem első sorban is legfőképen a katholikus egyház érdekében. Csakhogy mi az érdek előmozdításának igazán helyes útját nem abban látjuk, hogy az államtól minél több vagyont és jogot vegyünk át, hanem inkább abban, hogy visszanyerjük és biztosítsuk az egyház számára a hivek millióinak mindinkább gyöngülő érdeklődését és buzgalmát.

Úgy vagyunk meggyőződve, hogy az állam csak ritka kivételes esetekben számíthatja polgárainak lel kesedését hatalmának tényezői kőié, de hogy az egyház a nyugat müveit nemzeteinek mai socziális viszonyai közt — hívei szellemi világában ta lálja föl erejének és nagyságának legállandóbb forrását

A fő elv tehát a minek igénytelen nézetünk szerint az országos autonómia létesítésénél érvényt kellene adnia, egyrészt abban lenne, hogy az a hivek érdeklődését minél szélesebb körben és minél hatályosabban keltse föl és tartsa ébren, másrészt pedig abban, hogy az autonómia befolyásának körébe vonandó javak és jogok meghatározásánál nem csak az állam közvetlen kezelésében levő, hanem a korona adományozásából származó összes kath. jellegű vagyon is combinátióba vétessék.

E vagyonból annyi, a mennyi a minden rangbeli lelkipásztorok kellő ellátására, a tulajdonképeni egyházi czélok elérésére és az egyházi bel- élet szabadságának és fejlődésének biztosítására szükségesnek látszik, az autonómia szabad és közvetlen rendelkezésébe volna bocsátható. A megmaradó többi vagyonból pedig ép úgy, mint ez a tanulmányi és szellemi alap terhére történt, a nemzeti közművelődést szolgáló kath. jellegű közművelődési intézetek volnának fölállithatók, a melyekre — valamint a-már meglévő katholikus jellegű közép és felső iskolákra is — az autonómia nyomatékos befolyást gyakorolhatna ugyan, de a melyeknek nemcsak felügyelete, de törvény által megállapítandó bizonyos módozatok szerint esetleg fő vezetése is az államkormány kezében maradhatna.

Ilyen eljárás meOett az autonómia bő anyagot nyerne az élénk tevékenységre, bizonyára nagyban föllendülne e hazában a katholikus hitélet és az állam is kárpótlást nyerne vesztett hatalmáért.

Ha azonban ez idő szerint nem tudunk ily, vagy ezzel rokon elveken alapuló, szóval olyan autonómiát létesíteni, a mely egyrészt az önkormányzat igazi előnyeit megvalósítja, másrészt azonban az államnak veszendőbe menő hatalmáért némi kárpótlást ad: akkor úgy hisszük jobb, ha a helyi autonómiát igyekezünk fejleszteni.

A magyar állam és a katholikus egyház jelen közjogi viszonya tarthatatlan. E viszony reformjának előbb-utóbb be kell következnie, de a reformnak olyannak kell lennie, hogy — a katholikus hitélet igaz érdekeinek megóvása mellett — a magyar államnak nem gyöngitésére, hanem erősítésére szolgáljon.

A vidék.

kU.

Veszprém, aug.

Az utóbbi két évtized alatt, de különösen érezhető a mostani években, hogy a vidék rohamosan hanyatlik és szegényedik.

A vidék iparosai és kereskedői nyögnek a keresetlenség és a szegénység járma alatt. A legéletrevalóbb vállalatok pangauak és általános a minden téren való hanyatlás.

Csodálatos, ha vizsgáljuk ennek okait és rá jövünk az okokra. Egy szomorú tényt lehet a bajok ösz- szes kutforrásának tekinteni. Mio- denki a fővárosba törekszik, ott akar érvényesülni és ha már a vidékre .ássa el magát", legalább szükségleteit a fővárosból szerzi be.

Ha kell bútor, azt a fővárosban olcsóbban kapom meg, gondolja az illető. Itt nagyobb a választék, nagyobb a con-cnrrentia és igy kisebbek az árak. Arra nem gondolnak, hogy itt nagyobbak a munkadijak, vagyont képvisel, a házbér, s n-»gy az adó. A butorgyárosnak. pedig ezt a vevőin kell behoznia.

Még a concuirrentiát is a vevőnek kell megsinyiieni; mert a gyárosnak nagy választékot kell raktáron tartani. És a nagy raktár nagy összegbe kerül; a nagy választék navy tőkét foglal magában.

És honnan szedik a kamatokat ? A vevőktől.

Igv vau ez minden vonulón. A fővárosból szerzik be a családok divat czikkeiket és csak azt tartják szépítek, Ízlésesnek, szemrevalóimk és viselhetőnek, ami a fővárosból kerül ki. Valóságos versenygést folytatnak a vidéki előkelő családok nőtagjai, hogy egy-egy ruhadarabjuk ízlés és kiállítás tekintetében páratlanul álljon és ahhoz hasonló ruhadarabja ne legyen egyik ismerősének sem. Ha a vidéken készíttetné, úgy ha valakinek megtetszik egyszerűen utána csináltatja. De [ ksr-sse föl a városban az eredeti forrást!

Ezt a versenyt is persze a vidék kireskedelrae sínyli meg.

Ha valaki szép bérházat vagy magánlakot akar építeni, a terv elkészítését okvetlen egy .pesti* műépítészre bizza. Kerüljön jóval többe, de azt akarja, hogy eldicse- kedhessék, . miszerint egy országos hirü műépítész tervezte az ő házát.

így azután mellőzik a vidéki iparost és a vidéki építészt. Még a diszitcseseket, fa- és vasmunkálatokat is fővárosiakkal készíttetik.

De nemcsak a bevásárlásokat, a szükségleteket fed zik a fővárosból.

Ha egy vidéki földbirtokosnak tökére van szüksége, vagy ha egy tőkepénzes pénzt akar elhelyezni, kö’cöut a budapesti pénzintézeteknél vesz, tökéjét a budapesti intézetekben látja biztosítva. Ha pedig ez a tőkepénzes tészvények vásárlására szánja magát : úgy pénzét ugyancsak fővárosi vállalatok részvényeibe fekteti és nem meri pártfogolni saját városának ipari és pénzügyi vállalatait.

Szóval a vidék nem pártfogolja a vidékit és valóságos majomszere- tettel tömjénezi mindazt, ami fővárosi.

így azután pusztul a vidék. D-t pusztul vele maga a vidék intelli- gentiája is. Mert a hanyatlás nemcsak az ipar és kereskedelem rohamos pangásában és hanyatlásában mutatkozik, hanem más jelenségekben is.

így például a diplomás emberek is és mindazok, akik tudományukkal vagy tehetségükkel akarnak érvényesülni, a fővárosban kívánják elérui boldogságukat. Kicsinynek tartják erre a vidéket és nein méltónak, bogy ott szerezzenek maguknak hirt, tiszteletet és elismerést.

S az illetékes körök — sajnos — maguk is osztják ezt a hibás nézetet. A nagy tehetségnek szüksége van a fővárosi légkörre és csak itt találhatja meg az ó méltó helyét és környezetét! Ezt hangoztatják szüntelen.

Pedig ez nem igaz. A nagy tehetséget észreveszik és méltányolják mindenütt és a nagy tehetségekre tizszeresen szüksége van a vidéknek.

A vidékuek most nincs társadalmi élete. Nem lüktet a vér a vidéki társadalomban, mintha halálos álmát aludna. Egy-két nagy város életképes és munkabíró társadalmától eltekintve, a vidéki városokban nincs élet, nincs gyülekezés, Dines együtt működés és nincs semmiféle társadalmi tevékenység. Nem törődnek irodalommal; nem éreznek magukban erőt és akarat képességet nemes czélok előmozdítására és humánus alkotások megteremtésére. Legfelebb csak politizálnak.

így vagyunk a vidéki színházakkal is, melyeknek nincs közönségük ; az irodalmi társaságokkal, melyeknek nincs elég tág működési körük ; igy a sajtóval, melynek nincs közönsége; igy a csekély számú jótékony egyesületekkel, melyeknek nincsenek tajaik.

Foglalkozni kellene a vidék bajaival és mostani hanyatló állapotával ! Friss vért, embereket kellene bevinni a vidékek társadalmába, akik tudnának ott uj életet is kelteni 1 Mozgalomnak kellene keletkezni az ipar és kereskedelmi kamarák kebelében, melylyel meggátolnák a vidéki ipar és kereskedelem pusztulását és keresztül vinnék, hogy a vidék a vidéken szerezné be szükségleteit!

Ha nagyobb tőke fog állandóan közkézen forogni a vidéki városokban ; ha nagyobb lesz ipari, kereskedelmi és közgazdasági élete; ha a vagyonosodás nagyobb mérveket ölt: Úgy a javulás önkényt magában rejti a társadalmi téren való javult állapotok bekövetkezését.

A pénz mozgató ereje mindennek és ha nem küzdenek vidéki polgártársaink gondokkal és rendelkeznek tőkével: Bizonyára nem ijednek meg és nem húzódnak vissza minden nemeseiéin társadalmi mozgalomtól, hanem igenis részt vesznek a társadalmi életben és ezzel valódi társadalmi életet teremtenek.

Ér ha a vidéki városoknak társadalmi élete eleven és működés- képes lesz: nem fognak a fővárosba kiváokozui mindazok, akik tehetségüket és tudományukat most nem érvényesíthetik.

Terjedjen ki a kormány figyelme a vidékre is -, mert az ország nem a fővárosból él és lesz nagygyá, hanem a nagy vidék rendezett állapotai is hozzá járulnak az állam erejéhez és háztartásának szilárdságához.

Szólúfelqjitási kölcsönök.

Veszprém, aug. 14.

A szőlókö'csönöket engedélyező országos bizottság f. hó első napjaiban tartott ülésével a nyári szünet után működését újra megkezdte. Ezután úgy, mint eddig, kéthetunkint fogja üléseit tartani és a magyar agrár- és járadék bankhoz beérkező kérvényeket el intézni. Legutolsó két ülésében a bizottság 75 félnek 82,600 frtnyi kölcsönt engedélyezett. A szólókölcsöiiöket igénybe veaui szándékozók érdekében áll, hogy kérvényeiket küldjék idejében be vagy a magyar agrár és járadék-bankhoz, vagy az illető vidéken működő szőlóbiztosboz, (Balaton-Almádiban Perczel Sándor ur, az Agrárbnnk képviselőjéhez), hogy e kérvényeknek törvényszerű elintézése még oly idő ben 'örténjék, hogy az illetők a kölcsönt az őszi munkálatokra tényleg felhasznál hassák.

Haszonbéres telepet

Irta VanC8Ó Gyula.

Folytatás őt vége.

Az a kisbérló, ki maga munkálja földjét s annak jövedelmében, hasznában munkájának gyümö’c^ét egy- részben létének fenntartásában élvezi mert hiszen különben is dolgozni kellene, hogy magát, családját feltarthassa — az, miként már feonebb jeleztem, daczára a termény ár csökkenésének, daczára a gazdasági válságnak, tönkremenni nem fog, még a mai rossz viszonyok mellett is prosperálhat, jó termőévek esetén pedig vagyonosodni is fog s igy e rendszerrel nemcsak a magyarság terjedésének nyitunk egy biztos útvonalat nemcsak a terjedő agrárszocziálizmusnak vetünk gátat, nemcsak a nagy latifundiumok felosztásának kérdését vettük le azt hiszem örök időkre — a napirendről, de tisztességes utón biztosítottuk ezen házilag kezelt nagyterjedelmü birtoknak állandó és oly jövedelmezőséget is, mely jövedelmet az, a leggondosabb, a legönfeláldozóbb törekvés mellett sem érhetett el az utolsó 10 évi cziklus alatt s amint a viszonyok állanak, elérni jövőben sem fog és ha talán itt-ott behajthatlan bérösszegek cziraén leírások, veszteségek fordulnak is elő: hogy az nem lesz 10 évi átlagban oly nagymérvű, mint volt ezen veszteség az utóbbi 10 évi oziklus alatt, azt nemcsak saját tapasztalataim bői mondhatom, de megerósithetik ezt azon uradalmaink; melyeknél a községi bérletek szórványosan, gyakorlatiig alkalmazva vanuak.

A birtokok kizsarolásáról sem kell a 3 nyomású rendszer mellett tartani, valamelyes trágyát a bérlő már . kezdetben is produkál, ha megerősödik, Da marhalétszáma szaporodni fog, bizonyára képes leend a megkívántaid trágyázást is eszközölni, amely saját érdekében is áll. A trágya fontosságát már a legutolsó és legrosszabb paraszt- gazda is ismeri, és a jobbágy földek, — ha az urbériség megszűntét vesszük alapul — ide-oda 60 éve állanak mivelés alatt és a 7—8 métermázsás termés jó időjárási viszonyokkal, még sem ritka madár.

Jól tudom, hogy e javaslat sok ellenzésre találand, sok lesz az aggodalom a földtulajdonosok részéről, nem elégiti ki a szoeziális eszmékkel szaturált elemeket sem, sőt talán elleaszenvre találand a gazdatisztség körében is, a nagy bérlőknél pedig, kik még talán olcsó bérletek birtokában vannak, határozottan érdekeik elleni törekvésnek fog e javaslat feltűnni, engemet azonban e javaslat megtételénél

| tisztán és egyedül hazafias érzüle- 1 temen alapuló szerény meggyőződésem vezetett, ki a magyar földmi velő-osztálynak állandó idekö- tését, számszerű gyarapodását s e mellett földbirtokosaink jövedelmeinek biztosítását s igy rzisztenrezi- ájnknak fenmaradását — mit ha- hazánk érdekében épp oly múlhat- lan feltételnek tartok — ekként vélem elérhetőnek.

Páljnilisztás.

Ma holnap vége a nagy vakáczi* ónak! Legalább ezer ifjú áll most hazánkban a váló utón, ahol keresz- tül-kasnl szelik egymást a pályák s vezet nt jobbra is, balra is, .ejőre is, hátra is, mindenikúek'végén-int valami csábitó, valami vonzó tündér, de a végeredményt, a jövőnek képét nem látni be sehol emberi szemmel, véges emberi gondolkozással .....

Van olyan ut is, ahol már közelből integet egy csendes,.-nyugalmas otthon, — igénytelen nagy munkát bíró és tűrni tudó embereknek pályabérül. Azontúl mindenütt, gö- löngyös országutakat kell megjárni, talán erőnket felülmúló akadályokat legyőzni, — de mindezen' munka legyőzése sem biztosit még azzal, hogy életünk czéljahoz értünk, — ha véletlenül rossz útra léptünk, ha tehetségeink, képességeinknek nein megfelelő pályát választottunk, vagy ami még rosszabb, atyai jóindulattal, vagy. anyai gyöngédséggel kénysze* ritettek benttuket a nem megfelelő pályára.

Énnek a vége okvetlenül katasztrófa lesz ! - . Csak nagy szellemek tudnak megfordulni egy rosszal választott- pálya delén, hogy hajlamaiknak,kitörő zsenialitásuknak érvényt szerezzenek. A középszerek, mint a milyenek túlnyomó többségben vagyunk-' az éleiben, — sajnos — csalódottan, lemondással állanak meg s ha nincs elég lelki erejük megái lani, haladásuk a lejtő felé viszi őket, s a pálya vége elzüllés lesz.

Ezért állítjuk meg , azt - az ezer magyart, aki most ért el a kereszt útra, a pályaválasztás elíjtt.

Ezért szállunk a szülők, a gyámok, a jó rokonok szivében élő lelkiismeret gyanánt. > *

Az ifjú maga döntsön, első soriban a pályaválasztás kérdésében; Az ó lelkét megilleti az élet, az iskola elsőfokain már érez, már sejt, már kibontakoznak lelkében az ösztönök, a sejtelmek, a képességek erős tudata s ha csak el nem tévelyediK s valami rendkívüli esemény nem-tereli ingoványba a fejlődő -letket, már meg kell találnia az igazi ideált, « végső czélnak lelkesedéssé! megalkotott képzeteit.

Természetesen a nevelésnek nem szabad olyannak lenni, hogy bilincsbe verje minden megnyilatkozását a képességeknek. A jól figyelő anya, apa, nevelő, már a csemetében meglátja a. jövő törzsnek fejlődését s e szerint engedi fejlődni a képességeket, sőt éles szemmel helyes irányba tereli — mint a kér - tész, a mikor a terebélylyé szélesedő lombokat sürüsiti, nyesegeti, bogy erőteljesebb, biztosabb és teljesebb lombosodásra adjon módot a nap felé törekvő fiatal tudásnak.

A kit jó sorsa ilyen helyes iráyu nevelés körébe helyez, — az aztán könnyen, boldogan és lelkesedéssel mehet arra a pályára, melyhez lelke már fejlődése korábaa vonzódott.

Bezzeg nehezebb a dolog ptt, a hol a körülmények, vagy a nehezebb helyzet, a megélhetés suLyos gondjai képezik a pályaválasztás akadályait Itt a habozás, a bizonytalan- sag,' az utolsó pérczig tart s mig ki nincs mondva az utolsó szó, - addig mindig egy ingadozó mérlegre vau vetve az ifja jövője, s e mérlegnek sok serpenyője s csak egy nyelve vaD. A serpenyők ingadoznak jobbra-balra s vegre is a leggyakrabban a véletlen dönti el a habo- zónák sorsát.

A véletlen pedig rossz tanácsadó. Azért van annyi elégedetlen ember, annyi önmagával meghasonlott kedély, annyi czélját tévesztett élet.

Tanácscsal, jó szóval álljanak az ifjú oldalára. Mondják meg nekik, hogy különösebb képességek nélkül ne lépjen a lateiner pályákra, me* lyeken legtöbb a proletár, a boldogulni óhajtó ember. Az orvosi pályához nagyon komoly elszánás, az önfeláldozásig menő-lelkesedés, és roppant türelem kell. A tanári pályán csak az boldogulhat, akit nagy vágyak nem dagasztanák, de aki meg tad férni szerény exiszten- czia keretében, erős, szorgalmas munkával, az czélt fog érni rajta. A jogi