Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)

1893-03-04 / 9. szám

Veszprém, 1893. XIII. évfolyam. 9. szám Szombat, márcz. 4 Megjelen minden szombaton, A lap ára. egész évre 6 frt; negyedévre I frt 50 kr; egyes szám ára 15 kr. Hirdetések petitsorá 6 kr.; nyilt-tér petit-tere 20 kr.; 30 kr. kincstári illeték. — A hírlap irodája: Petéfi-intézet Veszprém, Szabadi-utcza. Fölhívás a közönséghez 1 |f A magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját készöl megün­nepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek kere­tében országos kiállitás tartassák. Ő cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Kirá­lyunk ezen kiállitás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896- ban, Budapesten,. az il'etékes minis­terek és egyéb szakkörök közremű­ködésével leendő, rendezését reám ruházta. Kettős czélja lesz ezen kiállítás­nak. Első sorban emlékeztetni a nem­zetet az ezredéves múlt nagy ese-’ ményeire és alkotásaira és megmu­tatni a külföldnek is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket; meg­ismertessük önmagunkkal és az ide­genekkel a szellemi, anyagi és er­kölcsi téren való munkálkodásunk összes vívmányait. Felhívom az ország minden pol­gárán, hogy ezen feladatban a kor­mányt hazafiui lelkesedéssel támo­gassa és hozzájáruljon a nagy nem­zeti mű sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint tésze lesz a sikerben is. A kiállitás sikere által növekedni fog hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munká­jában. A kiállitás prngrammja felöleli a nemzeti munka minden nyilvánítá­sát ; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, a kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely téren tevékenykedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az ok­mányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy események, virágzási korszakok emlékét kelthetik fel ; melyek jellemzik állami szerveze­tünk, ősi alkotmányunk és önkor­mányzati életünk fejlődésének me­netét, a magánéletnek egyre gyara­podott igényeit és a nemzeti erő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be műkö­désük és tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre ke­gyelettel tekint a nemzet és a mű­vészet remekeit, melyeknek megal­kotása, gyűjtése és megőrzése az ő érdemük. A tudósok, a művészek, az irók, a tanférfiak, szóval a nemzet szel­lemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyek­kel egy évezreden át a felvilágoso­dást és a nemes Ízlést terjesztették, s a nemzet erkölcseit megnemesiteni igyekeztek. Mutassuk be, hogy Európa élés tárának földjét hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral és miképen érvényesítjük ma a tudomány vívmányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. Tér jut a hazai ipar összes té­nyezőinek, melyek a múltban nem egyszer versenyeztek a nyűgöt leg­kitűnőbb szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyes ségük műveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról-napra izmosodó és gyarapodó modern gyári ipar termékeit állítsuk sorba, bogy tanúságot tegyenek a magyar munka, a magyar vá'lalkozó szellem erejé­ről és versenyképességéről. A kormány gondoskodni fog, bogy a nemzeti munka méltó keretben legyen bemutatva, hogy a kiállítók erkölcsi sikerét előmozdítsa. Tárja ki mindenki szorgalma, Íz­lése, leleményessége eredményeit. Lépjünk mindnyájan sorompóba, a kik dolgozunk észszel, kézzel vagy géppel, egyért — a hazáért! Am lássa a mai nemzedék, miket teremtettek az apák az ut.törés sú­lyos viszonyai között; ám érezzük át, hogy az ősök verítéke árán megtört sima utón milyen feladatok hárulnak reánk és a jövendő nem­zedékekre ! Nagy, ritka • családi ünnep lesz az, melyet még nem sok nemzet ülhetett meg. Gyűljön a nemzet oda a felséges uralkodó köré, a ki hazánkat'oly atyai gonddal és bölcsességgel ve­zette az áldásos béke utjain, a ha­ladásnak magaslatára és a ki — egy dicső ezredéves múlt hű leté- teméuyese — oda vezeti a magyar népet egy szebb évezred küszöbére! Budapest, 1893. február havában. Lukács Béla s. k., kereskedelemügyi in. kir. minister. A városi tisztujitás. Veszprém, márcz. 1. A heteken át tartott korteskedés véget ért. A választás Áment mon­dott minden további kombinatióra. A választás eredménye, némely phazisában meglehetősen meglepő volt; különösen ha tekintetbe vesz- szük, hogy a választást megelőző 48 érával a városházán tartott nagy kandidáló értekezlet által jelölt ta­nácsosok fele, egyáltalán nem is je­löltetett, s eszerint választható sem volt. Így uj tanácsosokul az érte kéziét, melynek elnöke Szabó Imre képviselő ur volt, egyhangúlag kijelölte C zollenstein Ferencz és 1 z a 1 a y Ferenczet; azután az történt, hogy az 5 tagú kandidáló bizottság egyáltalán nem is jelölte őket. Nem is esett hát ezekre egyet­len vótum sem. A régi tanácsosok közül nem je­löltethettek, mert nem voltak városi képviselők, Szilágyi Mihály és Viz- ner Jáuos. Egy tanácsos, Husvéth János időközben meghalt, Sörös Zoltán volt tanácsos pedig nem is reflektált e tisztségre. így e négy helyre uj tanácsosok választattak s konstatáljuk, hogy mind a 4 hely a város általános megelégedésére töltetett be. Egyéb változás annál, hogy a megyei számvevővé kinevezett Fejér István helyébe Némedy Elek lett megválasztva nyilvántartónak — nem is történt. A tisztujitás igy folyt le: Véghely Dezső kir. tanácsos alis­pán hétfőn reggel 10 órakor meg­nyitván a restauráló közgyűlést, üd­vözölte a képviseletet, mire K o- v 11 s Imre volt polgármester a maga s összes tiszttársai nevében letette hivatalát s a város pecsétét az alispán kezébe. Az elnöklő alispán azután a kan­didáló bizottsággal i(Szabó Imre, Ruttner Sándor, Takács Ádám és Köves János) félrevonult a kan- didátio megejtésére. Visszatérvén jelentette, hogy a polgármesteri állásra egyedüli pá­lyázóként egyhangúlag Kovács Imre jelöltetik. A közgyűlés lelkes éljenzéssel egyhangúlag polgármes­terré kiáltja ki Kovács Imrét. Városi Ögyészszé két jelentkezett pályázót, C.solnokv Lászlót és Kó- szeghy i Józsefet jelölte a bizottság. Szavazás kéretvén, az Kenessey Pongráncz. elnöklete alatt megtör­tént i a 1 23 jogosult szavazat köz- zül leadatott 107. Ebből Csolnokyra 65, Kőszeghyre 39 esett, 3 szavazó­lap üres volt. Így Csolnoky Lás/ló 26 szótöbbséggel újból városi ügyész- szé választatott. Városi tanácsosokká választattak:­Elsőtanácsos: Balogh Károly, egy­szersmind helyettes polgármesterül. Gazdasági tanácsosnak : Benkő István. Adóügyi tanácsosnak : Rosenthal Nándor. A tanács többi tanácsos-tagjaiul: Weisz Elek IIoll-s Ferencz Fehér Sándor I - Snly Ede I Kubay Hubert ■ id. Huber Károly. Ezenkívül 3—3 Ízben jelöltettek s tényleg nagy pártjuk volt Pozsgay Miklós és B e r 1 e g József képvise­lőknek. , Egyhangúlag választattak ezután : Pénztárossá: Fáró Ede Ellenőrré: Havas Lajos .’Árvaszéki ülnökké: Sándorffy Ig- nácz jKözgyámmá: Hegedűs János >(Adótis?tté: Gelencsér József Nyilvántartóvá: Némethy Elek. Az uj tisztviselők ezután félkörbe álltak a tanácsasztalhoz s n-*. főt. Fejérváry József kanonok elömondása mellett letették a tiszti esküt. E jelenet feledhetetlen lesz min­dig azok ilött, kik tanúi voltak. A tanács tagjai, többnyire ószbebo- rult derék veteránjai közéletünknek, ott álltak sorban egymás mellett s tettek esküt arra, bogy a város ér­dekeit lelkiismeretűk szerint fogják szolgálni. Bízvást lelkében megnyugott ez eskün az egész polgárság. Mert egy hossza, fáradalmas élet tapasztalt- sága, becsületes múltja áll mind­nyájuk mögött s igy az ő szivükön jó helyen van város jövendő sorsa. Tartsa is meg derék tanácsos­apáinkat a jó Isten soká, hogy a reményt, melyet élettapasztaltságuk- hoz, jellemükhöz s higgadt bö'lcse- | segü lelkiismeretükhöz köt velünk együtt az egész polgárság — a vá­ros mostani válságai közt, be is válthassák. A néptanítók Eötvös-alapja. Budapest, márcz. 1­A mit törvény és egyes iskolai hatóságok megtagadnak a néptaní­tóktól, pótolni igyekeznek azt maguk a néptanítók, az önsegélyzés gya­korlása által; segítségükre van a művelt társadalom is. Az „Eötvös-alap országos tanítói egyesület“, melyet Péterfy Sándor ezelőtt 18 évvel kezdeményezett s melyet a néptanítók java sava lelkesen felkarolt s tőle telhetoleg támogat, fennállása óta 470 tanítói család gondjait enyhítette, 33.875 frtot adván részint ösztöndíjak, ré­szint segélyek alakjában a hozzá folyamodóknak. Ily módon 199 róm. kath., 102 ev. ref., 82 ág. ev., 10 gór. kath., 8 unit. és 69 izr. tanító, tanítónő és tanitó gyermeke sze­méből törülte le a nélkülözés okozta könyűket. Ezen kívül a „Tanítók orsz. árvaházának“ a költségeihez 1918 forinttal járult, a „Tanitók Háza “alapjára 1303 irtott gyűjtött, saját alapjára pedig 48.937 forintot tőkésített. Van az egyesületnek 30 tisztelet­beli, 750 pártoló, 1450 rendes, 32 alapitó és 88 örökös tagsági dijat fizetett tagja. A múlt évben befolyt adományokból 454 frt, tanító-egy le- tek évi járulékai — adományai — és gyűjtéseiből 226 frt, egyes isko­láknál elhelyezett perselyekből 35 frt, közigazgatási hatóságok gyűjté­seiből 80 frt, egyéb adakozásokból és gyűjtésekből 1365 frt; összes be­vétel 12.480 frt, kiadás 9195 frt. A múlt évi tiszta jövedelem 3285 frt; ebből ösztöndíjakra és segé­lyekre fordít 1500 frtot, a Tanitók orsz. Árvaházának alapjához ad 294 frtot, betegségben sinlődő rendes tagoknak nyújt 250 frtot, a beteg tanítók menedékhá/.a alapjára tőké­sit 150 frtot, a magyar Tanitók Házának alapjához csatol 150 frtot, á Rőkk Szilárd, Rökk Pál, Gyér- tyánffy, Lederer, Zirzen, Bókey, Or- ley és Péteri/-féle alapítványok ka­matai fejében kioszt 370 irtot; az egyesület tőkésített vagyonához pe­dig 551 frtot csatol. Bármily szépnek lássék is az ered­mény, mit a néptanítók „Eötvös- alapja“ felmutat, még ma sem fe­lelhet meg az igényeknek, melyeket a szegény tanitók és jelesen tanuló gyermekeik irányában támaszthat­nak. A tanitók tömegesebb támoga tására és a művelt közönség párt­fogására van szüksége. Az „Eőtvös-alap orsz. tanitói egye­sület“ feladatai közé tartozik az is, hogy létesítse a fő- és székvárosban a magyarországi tanitók házát, mely­ben az egyesü et tagjainak felsőbb iskolákban, egyetemeken tanuló fiai részben ingyen, részben pedig mér­sékelt díjért szállást kaphassanak, hogy otthona legyen a magyaror­szági néptanítók tiainak, ha a szülei házbó',. a család köréből idegen em­bered között kell élniük, hogy haj­lékuk legyen Budapesten az orszá­gos jellegű tanitói egyesületeknek, a melyben tanácskozásaikat megtart­hassák. Ennek a tanitói háznak a fel­építésére a magyar nemzet ezred­éves fennállásának az ünnepét akar­juk felhasználni. Ha nem állíthat a nemzet, az állam az ezredéves ün­nep alkalmára ezer népiskolát és kisdedóvodát, illő, hogy segítsék felépíteni a tanitók házát, mely áldásthozó, maradandó emlék lesz hazánk ezredéves történelmében és azt bizonyítja, hogy a magyar nem­zet méltán foglal helyet a kultur- államok sorábao. Más országok fővárosaiban, pl. Bécsben, Zágrábban, Berlinben is vannak ily tanitőházak és szegény- sorsu tanulókról gondoskodó inté­zetek ; illő, hogy legyen Magyaror­szág fővárosában is. A tanitók azon­ban, általánosan ismert nyomorúsá­gos anyagi helyzetüknél fogva, a maguk erejével nem képesek ezt a magasztos eszmét megvalósítani, kénytelenek az állam, a törvény- hozás, a hatóságok és a nagy kö­zönség jótékonyságára appellálni. Ha van egyesület vagy testület, mely a társadalom támogatását meg­érdemli, bizonyára a magyar ta­nítóság az, mely minden erejét, összes tehetségeit a nép nevelésének, oktatásának szenteli s arra munkál, hogy vallásos, erkölcsös, munkás és müveit legyen minden magyar és általuk virágzó, hatalmas és dicső az „imádott haza.“ Lakits Vendel. A polgári kör 50 éves jubileuma. (Saját tudósi tónktól.) Veszprém, márcz. 4. Múlt vasárnap fényes ünnepet ült legrégibb veszprémi egyletünk, a „Polgári társaskör.“ Akkor volt 50 éves évfordulója annak, hogy derék őseink megala­pították; az utódoké az érdem, hogy annyi válságon át, a szabadság­ba rcz alatt s az azt követő absolut korszak rémuralma daczára, maiglan fen bírták tartani. Az emlékezet hálás ünnepe volt e jubileum, mely a vasárnapi disz- gyülésen nyert kifejezést, s melyen a város szinejava s női társaságunk jelentékeny része vett részt. Az egyleti helyiség szépen volt dekorálva s ünnepi hangulat ural­kodott, mikor az ezidószerinti elnök, Véghely Dezső kir. tanácsos, alis­pán, megnyitván a diszgyülést, elő­adta a kör történelmét, itt-ott hu­morral czitálva az egylet elavult jegyzőkönyveiből. A beszéd hű tük­rét mutatta be a kör eddigi műkö­désének ; a hallgatóság megélje­nezte azt. Majd a kör jegyzője dr. R é t h i Ede lépett az emelvényre s meg­tartotta az ünnepi jnbiláris beszédet. Tömör, szép stylu oratio volt az, melylyei a kör hazafias i társadalmi intentióit vázolta s melyet sokszo­rosan szakított félbe a közgyűlés lelkes éljenzése. Frappáns záradéka volt a beszédnek az, hogy az emlé­kezet e szép napján válaszsza meg a kör disztagjaiul Wekerle Sándor Magyarország miniszterelnökét, Es­terházy Móricz gróf Veszprémmegye főispánját s Véghely Dezső kir. ta­nácsost, Veszprémmegye alispánét. Szűnni nem akaró éljenzéssel vá­lasztattak meg a disztagok, mire az elnök a diszgyülést berekesztette. Este 100 teritékü diszbankett volt az egyleti helyiségben, melyre meg­>j A második ravatalnál. Letört, letört A második virág is I És gyászba fűlt E végremény-sugár is... Öröm, remény S szülők egész világa! Kicsiny koporsó Mind magába zárta. Csak gyász borúja, Mérhetlen gyötrelmek, Vigasztalanság S mardosó keservek, Égnek, sajognak, Megsebzett szivemben; Én Istenem Te, ki tudod, hegeszd be. Veszprém, jan. 28. 1893. S.-né M. KAROLA. DAL. Barna kis lány piros almát árul, Frissen szedte terebélyes fárul; Nem dicséri, drága pénzen adja: Mégis kifogy kosarából A borízű alma! Almaárus barna kis lány, hallod, Piros almád kár volt mind eladnod! Hátha most a szeretőd jön kérni? — Más fán terem az almája: Csókot adok néki! LAMPÉRTH GÉZA. MAGYAR VERBUNKOS A DÉLI CSENDES TENGER SZIGETEIN.*) Irta: Kecskéinéliiy Albert. (Alábbi érdekes czikkefc hírlapunk főszerkesz­tője Kompolthy Tivadar urnák egy, Ausztráliá- b n megtelepedett egykori tengerésztársa Kecs­kém ét hy Albert irta. Az érdeken levél 1893* január 6-án kelt Brocken Hill-ben (Viktoria- állam, New-Soutb-Walles, Australia.) s 55 napi ut után érkezett czimhez. A szerk.) A földgömb túlsó oldalán, a délibábos magyar alföldön, hol a huszár terem, a „verbunkos* nevezet kard és sarkantyú- csörgésre, sujtásos mentére, czigány-ze- néré, csárdásra és hadjáratra emlékeztet; dehogy gondoltam magam is, mikor haj­danában, vágyó szívvel, heteken át követ­tem utczáról-utczára a verbunkosokat, hogy az akkor nyert tapasztalatomat Va­letta, oly különböző czélra s oly külön­böző működési téren fogom értékesíteni; hogy az alföldi puszták helyett a déli Oczeéu szigetei között, kifeut bajuszu huszárok helyett, vadembereket fogok egy- kof „rabszolgaság*-ra verbuválni. De hát: „Forgó, viszontagság járma alatt nyö­günk.* Bégen volt az. Syntaxist kellett akkor magolnom, (vettem is sok hasznát!) s ha „fel nem csaptam* huszárnak, nem az én hibám volt. Elég az hozzá, hogy múlt év vége felé, majdnem egészen váratlanul megbízást vettem Queenslaudba, Ausztrália egyik gyarmatába menni, hogy ott valamely, a déli szigetekre, menő ujonezozási hajóra, bármily állásba, beszegődjem. Olvasóim felvilágosítása czéljából meg kell említenem, hogy Queenslanü-gyarmat milliókra menő jövedelmet nyer a c*u- kornad művelése és ezukorkészités utján, s hogy évtizedeken át az ültetvényesek a deli Oczeán szigeteiről szokták a szük­séges munkásokat megszerezni, mivel az ottani vad benszülöttek alkalmasabbak voltak a Queensland meleg éghajlata *) A „Fiume* holnapi, márcz. 5-iki számából. alatti munkára, mint az angol irlandi vagy német bevándorlók és azok sarjadékái, de főleg mivel a fekete, czivilűálatlUn vadak 30 forint (3 font) évi fizetéssel és nyomorúságos élelmezéssel beérték, mig ellenben az ausztráliai fehér munkás ugyanazon munkáért 52 font sterlingtől 65 fontig (520—650 frt) követelt s ka­pott élelmezés mellett, melynek minősége hasonló arányban állott amazokéhoz. így hát évtizedeken át majdnem kizá­rólag a „kanakák*— mint az angolok nevezik a déli Oczeán szigetei bennszülöt­teit •— voltak alkalmazva a Queensland ültetvényein, de amint a fehér emberek száma évről-évre növekedett, Ausztrália élőbbén népteleu területén, a demokra­tikus osztály, melynek jelszava „Ausztrália az ausztráliaké* (vagyis az eu ópai szár­mazású gyarmatosoké, a fekete és sárga színű népfajok kizárásával) minden kövei megmozgatott, hogy a betóduló kanaká- kat, chinaiakat és kelet-indiai coolikat kitilthassa az egész földrészből. Ugyanazon okból semmi kedvező alkalmat el nem mulasztott, hogy az ültetvényesek vissza­éléseit a kanaka-ujonezozás terén és az ujonezozást követő három évi szolgálat alatti bánásmódjukat, a lehető legkedve­zőtlenebb színben tüntethesse föl világ­szerte. Volt is elegendő ok és alkalom erre, mivel, bár kezdettől fogva a kormány egy ügynöke volt minden ujonezozó hajón, kinek kötelessége lett volna a kanakák érdekeit képviselni, kétségtelen, hogy a hajók tisztjei számtalanszor erőszakkal vitték el a szerencsétlen bennszülötteket, vagyis „kőtéllel verbuváltak* s hogy az ujonczokkali bánásmód a három év alatt az ültetvényeken teljesen igazolta a „rab­szolga-kereskedés* nevezetet, melyet a rendszer csakhamar nyert. A szomszéd­gyarmatok hírlapjai éveken át telve vol­tak irtózatos hírekkel e „rabszolga-ke­reskedést“ illetőleg, de az izgatás tető­pontját érte, mikor 1885-ben a „Hopeful* ujonezozó brig kapitánya és két hadna­gya többszörös, a szigeteken elkövetett gyilkossággal lett vádolva. Mindhárman halálra lettek Ítélve, mely Ítélet azonban életfogytig tartó rabságra lett változtatva, de a „fekete madár fogás*, mint az ujon- ezozás népiesen neveztetik, végtére is be lett tiltva Queensland törvényhozó testü­letének rendelete folytan. Azon időtől a múlt év második feléig az ültetvényesek megtarthatták ugyan a már szolgálatukban levő kanakákat, de ujonezokat nem hozhattak be, de a tilalom éledbe léptetésétől kezdve a ezukor-ipar nyeresége tetemesen csökkent i az utóbbi pár év alatt az ültetvényesek egy része tönkre ment, mások felhagytak a terme­léssel. A gyarmat kincstára keservesen kezdte érezni az üzlet virágzó korában nyert előbbi tetemes jövedelme hiányát s a múlt év elején a törvényhozó testület a külső ellenzés daczára vissza vonta előbbi rendeletét s szabadalmazta a feketék be­hozatalát az ültetvényekre, szigorúbb kor­mányi felügyelet Ígérete mellett. A szomszéd-gyarmatok, emlékükben tart­ván az előbbeni visszaéliseket, kanosaiul néznek a „rabszolga-kereskedés“ ez újabb felelevenítésére s az e világrészben nagy befolyással biró munkás-osztály jogai meg­csonkítását látja benne. Tasmania angol felekezeti püspöke dr. Selwyn a déli szi­geteken mük'dŐ missionáriusok főnöke, egy élet hosszán a helyszínén szerzett személyes tapasztalata folytán kinyilat­koztatta, hogy a feketék alkalmazása a queenslandi czukor-ültetvényeken, egyéi- telmü a rabszolga-kereskedéssel minden­ben, a név kivételével; de a gyarmat törvényhozó testületé szabad rendelkezés­sel bir saját területén, az angol kormány helyben hagyásával — mit ez esetben szintén megnyert — s a szabadalom megújítása után pár hét múlva két „fekete madár-vadász* vagyis kauaka-ujonezozó hajó volt horgonyon Queensland Bunda- berg kikötőjében. Készen az üzletet foly­tatni ott, hol hat év előtt félben hagyta; j a „Helen* és a „Lochiel*. Mindkettő | ültetvényesek tulajdona, mindkettő hosz- [ szán szolgált ez „üzletben* ; az utóbbi évek ujonezozási tilalma alatt azonban csupán az idejüket kitöltött szigetlakók szülőföldjükre való visszaszállítására vol­tak szorítkozva. Szükségtelen különféle előintézkedései- inet, miket „incognitó*-m fentartása czél­jából kellett tennem, elősorolni, elég az hogy rövid időn, mint „quarter-master* szerepeltem a „Helen* személyzete között. Néhány nappal elvitorlázásunk előtt A HAZATÉRŐ „KANAKÁK* összesen 64-en, megérkeztek I elfoglalták ideiglenes lakhelyüket a hrigantinon. Rendeltetésük helye a Salamon-sziget- csoport volt. A következő napon egy, a kormány által megbízott orvos egyenkint megvizsgálta őket s három kivételével „erőben és egészségben* találta. A három „maródi* egyikének jelentéktelen szájfá­jása volt, a másodiknak köhögése, de a harmadik egy Oleseema nevű, tödővészben szenvedett, mely rendesen megtizedeli őket Queenslandban tartózkodásuk alatt. Az orvos mindháromnak adott orvosi szereket, de Oleseemát néhány nappal, mielőtt szülőföldjét Malayta-szigetet megláttuk a láthatáron, egy szép reggelen minden pompa és szertartás nélkül végső nyug­helyére, a déli csendes tenger mélyébe bocsátottuk. Mig a „Helen“ a Burnett folyón, hol én reája beszerződtem, horgonyzott, az egész hajó személyzete (12 matróz, sza­kács, négy kormányos, vitorlamester, két hadnagy és kapitány) saját magam és egy kormányos társam kivételével a par­ton szokta az éjét tölteni, mig én és „oollegám* a folyó közepén horgonyzd brigantin őrizésére lettünk elrendelve. Ne­kem, ki egy évtized óta Ausztrália ben- sejében laktam, ez éjek, a helyzet és környezet szokatlanságánál fogva, kétsze­resen érdekesek voltak. Az ausztráliai benszülöttek társaságát évek hosszú tar­tama alatt megszoktam, de a kanakák „sing-sing“-je, a föld egy ismeretlen ré­szébe indulásom előestéjén újdonság volt, s soha nem fogom elfeledni a benyomást, melyet a sziget-lakók ezen éji orgiái csillagfénynél, a hajó födélzetén, reám gyakoroltak, mikor az éj sötétében, a hajó hátsó emelvényén Winchester-karabinnal kezemben, oldalamon revolverrel és élesre köszörült röTÍd matróz-karddal, milyet 20 évvel ezelőtt, mint „einjähriger* viseltem az osztrák haditengerészetben, vártam fol- váltásom óráját. Utasaink érdekes tanulmányt nyújtot­tak napfénynél is. Mindamellett, hogy mindannyian ugyanazon sziget-csoportról származtak, nagy külömbség volt bőrük árnyalatában, mely szennyes feketétől, sö­tét gesztenyén át, világos kávészimg vál­tozott. Valamennyien „jó erőben“ voltak, némelyik majdnem kövér; korom-fekete, gyapjuszerü hajak rövidre nyírva és sürü volt; arczaik nagyobb részben tetovirozva voltak, többnyire valamely sajátszerü is­mertető jellel, mint körök, félholdak, csil­lagok, vagy némely esetben louibozatos, szabályszerű vonalakkal, milyenekben a New-Zeelandi maorik büszkélkednek. Né­melyiknek az orra czimpája színes üveg­gyöngyökkel, vagy apró kagylókkal volt „díszítve*, mig majdnem mindannyinak a fülei alsó felében egy-egy kerek hézag volt, némelyik pár büvelynyi átmérőjű. E hézag nem csupán „ékesség*-ül szolgál, hanem pipa, gyufas doboz, és egyéb apró szükséglet elhelyezésérd, melynek náluak ,f«hérek‘-nél méllényzseb a helye; jelen esetben azonban leginkább rézkarikák vol­tak „a legújabb divat.* Kanakáink naponkint háromszor kap­tak enni, s e három nagy fontossággal biró időpont között kártyával és doromb­pengetéssel mulatták magukat, vagy a födélzet valamely félre eső -zugában el-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom