Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)

1893-01-14 / 2. szám

Veszprém, 1893.

XIII. évfolyam. 2. szám.

Szombat, jan. 14.

VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP

Megjelen minden szombaton, A lap ára. <gész évrí 6 frt; negyedévre I frt 50 kr, egyes szám ára 15 kr. Hirdetések petitsora 6 kr.; nyilt-tér petit-tere 20 kr.; 30 kr. kincstári illeték — A hírlap irodája: Petőfi intézet Veszprém, Szabadi-utcza.

A városi választások

után.

Veszprém, jan. 14.

Kevesebb zajjal, mint máskor — szép csendben, békességgel folytak le a városi választások múlt csütörtökön.

Pedig azt lehete várni, hogy mert a képviselet kiegészítése egyszersmind előkészitése a városi tisztuji- tásnak — hát erős pártok fognak egymással szemben állani, mert a mostani győzelemtől függ a restau- ratió kimenetele is.

jUgy látszik, a városi lakosság teljesen meg van elégedve a mostani tisztikarral ; nemcsak, de a képviselet tagjaival is. Mert alig pár uj tag kivételével mind a régiek választattak meg. Az uj választottak is többnyire elhalt bizottsági tagok helyébe választattak meg s csak egyetlen tapintatlan dolog történt, mely bizonyára nem válik majd előnyére magának a városi törvényhatóság működésének sem s ez az, hogy a képviselet egyik legkiválóbb tagját, Fodor Gyula ügyvédet ezúttal elejtették.

Úgy beszélik a választást intézők, hogy ez nem párttaktika kifolyása volt; Elhisszük, mert hisz a városi ellenzék —. more patrio — most sem lépett akczióba; az ellenzéki vezérférfiak még csak szervezni ■sem kísérlettek meg a pártot, noha 'nemcsak a sajtó utján, de a közvélemény révén is figyelmeztetve s illetve erre felhíva lettek.

Ha úgy vélik — hiszen nézet dolga az egész — hogy a városi i megyei adminisztrátió ne legyen pártharczok kifolyása s ne nézzünk mást, csak azt, hogy hozzáértő, munkás férfiak intézzék a város s megye dolgait, akármily pártállásuak akkor tartózkodásuk indokolt

plpmi annyi körültekintéssel mégis aellett volna lenniök, hogy a képviselet oly erői, minő Fodor is volt, semmi czimen ki ne maradjanak.

Okul azt vetik föl, hogy Fodor a város ellen elvállalta egykor a köz vágóhídi pórt, hát azért hagyták ki.

Ürügynek elég ürügy, de észsze- rüség nincs abban egy mákszemnyi sem. Háta város, mint jogi személy, oly noli me tangere virág, amelyhez senkinek se lehessen hozzáérni, •és senki, ki általa jogaiban, magán- vagyonában sértve érzi magát, ne rekurrálhasson ellene?

Ki merje állítani, hogy a városnak, mikor perbe kerül, mindig igaza tan ? Viszont, ha tény, hogy akár- auyszor volt már pervesztes a vá- ' n s igy már sokszor nem volt

igaza, hát el esetben is — akár- mily jó fia is valaki a városuak — miért ne kereshette volna igazát, vele 8zembeí>?

Tanulságai | banális eljárásnak megint csak] a7-,1 hogy a szükkeblü- ség még mindig oly triviális erénye a polgárság egyrészének, mely minden egészséges fejlődést megnehezít s ilj botor megnyilatkozás által teljességgé elidegenítik maguktól á jobbak érzületét.

Az újonran beválasztott tagokkal | képviselet mindenesetre sokat nyer 1 reméljük,. nem tekintik megválasztatásukat egyszerű bóknak, decorum causa-nak, hanem a tisztességgel járó kötelezettségnek lelkűk teljéből megfelelni is törekesz- nek majd.

A tisztujitás immár harcznélküli aktus lesz, mely .isem idejűket, sem jobbra való munkájukat nem veendi igénybe.

Használják!fel tehát hivatottsá- gukat arra, hogy legégetőbb kérdéseinket —I mindenek fölött a vasutak üíg § é t — állandéau napirenden tartsák s azokat vala- liára a megoldás (Stádiumára emeljék.

Minden pillánál drága, melyet a további hnzavoitóval elveszítünk s minél tovább halogatjuk, annál keservesebb lesz keresztülvitelük.

Ezt tartsák lelkiismeretesen szem előtt s aztán munkáljanak az eddiginél több erővel s gyorsabba n a város ügyein.

Ezt kérjük?'— s el is várjuk tőlük.

Mindnyájunk jobb sorsa s a város jobb jövője ércekében !

A congrua és [autonómia ügye.

Vaszary Kdo\. herczegprimás jan. 10 ének délutánit) órájára hívta össze saját palotájába-aptgyházi és világi tagoltból összeállihtt tizenötös bizottságot.

E bizottság tudvalevőleg a congrua és autonómia ügyével kapcsolatosan tárgyalni fogja Shlauch Lőrinci nagyváradi püspök javaslatát, melyei a püspöki konf erenczia' elfogadott, s melynek alapján most a megvalósítás módozatait fogják eldönteni. .

A tizenötős bizottság tagjai a már említetteken kívül meg a következők lesznek : Schlauch Lőrincz, Steiner Fü- löp, báró Hornig Károly, Dessewffy Sándor, Suszlei Konstantin és Fir- czák Gyula püspökök, Fehér Ipoly főapát ; a világiatyáészéről pedig: gróf Károlyi István, Győrffy Gyula és Pal- lavicini Ede őrgróf.

A városi bizottság választása.

Veszprém, jan. 14.

A városi választások csütörtökön folytak le, a város összes kerületeiben.

Előzőleg úgynevezett hivatalos értekezletek is tartattak, melyeken megállapították a „hivatalos“ listákat.

Azonban voltak „nem hivatalos“ értekezletek is, amelyeken a nem hivatalosak értekeztek s a hivatalos^ mintával szemben megállapították a nem hivatalos listákat is.

Két kerületben (a Jeruzsálem hegyen s a Temetöhegyen) aztán paktum jött létre a két fél között, mert egyik rész sem bitte magát elég erősnek a győzelemre. Kölcsönösen összeházasították tehát a két ellenlábas listákat. Egyeseket mindkét fél törült, mig másokat mindketten akczeptáltak. így is esett meg aztán a választás. Békén, rendben.

Csak két kerületben folyt hevesebb harcz, a választás előtti éjjel történt utójelölések érdekében ; de eredménytelenül. Az elbukottak neveit nem igtatjuk ide ezúttal; azt hisszük, nem veszik zokon. Majd ha 3 év múlva meg lesznek választva — szivesen pótoljak a mai mulasztást.

A polgárság tisztességére válik, hogy a választás nagyobb tusakodás nélkül folyt le.

Legyen ez a városi érdekek javára is!

A megejtett választás eredménye:

Megválasztattak I

I. kerületben:

Fehérváry József,

Rédey Gyula,

Takács József,

Purgly Sándor,

Pfeiffer Miklós.

Póttagok:

Boór Lajos, Fojt József.

II. kerületben:

Kovács Ignácz,

Pongrácz Dániel,

Pozsgay Miklós,

Rosenthal Nándor,

Gémesy Dániel.

Póttagok :

Rothauser Izidor, Szalav Ferencz.

III. kér ü 1 etben:

Bezerédj Viktor,

Verner Károly,

Czollen8tein Ferencz,

Berleg József,

Holes Ferencz.

Póttagok:

Kéz Antal, Kenessey Károly.

IV. kerületben:

Köves János,

/Perlaky József,

• Kreutzer Ferencz,

Gerencsér József.

Póttagok:

Kovács István, Csikász József.

V. kerületben:

Kovács Imre,

Kerényi Károly,

Perényi Antal,

Orbán Imre,

Huber Károly,

Vinkelman Márton.

Póttagok :

Schindler György, Ráczkevy Gy.

VI. kerületben:

Dukovics Sámuel,

Fehér Sándor,

Patzl Jenő,

Szűcs Pál. őr. Schulcz Antal.

Póttagok :

Welledics Mihály, ifj. Schulcz A.

A középiskolai tanárok

mozgalma.

A magyarországi középiskolai tanárok aziránti mozgalmát, hogy szolgálataik jobban méltány óitassanak, bővebben ismerteti az alábbi felirat, melynek közlésére hírlapiródánk felkéretett.

A felirat szövege ez:

Magyarország Képviselőházának

Budapesten.

Mélyen tisztelt Képviselőház!

Kolozsvár szab- kir. város öt középiskolájának tanárai, — ngy az állam igazgatás alatt állók, mint az antonom felekezetiek — január 7-én közös összejövetelt tartván, ennek határozatából intézzük jelen fölterjesztésűnket Magyarország törvényhozó testületéhez, kérvén annak meghallgatását és teljesítését.

Szerencsétlen, sőt veszélyes gondolatnak tartjuk a magyar társadalomnak újabb rangfokozatokra való felosztását. Mintha nem volna elég a renli, nemzetiségi és felekezeti elkülönzés s az ebből természetszerűen fejlődő ellentétek és súrlódások : további széttagoltatásunk van tervbe véve és napirendre tűzve, a Képviselőház elé terjesztendő pénzügyi javaslatban.

Ellenkezik a demokrácia alapelveivel, hogy az egyének értéke hivatalos rangosztályok által legyen megszabva.

Méltatlan éppen hozzánk magyarokhoz, kik ezer évig az alkotmányos szabadság védbástyáiként állottunk Európa közepén; hol az uralkodó nemesi osztály tagjai, kicsiny és nagy, szegény és gazdag jogokban egyenlők voltak: hogy most, az egyenlőség és emberi jogok proklamálá- sának első százada végén, ily középkori és a zsarnoki uralomhoz illő intézményt akarjuk meghonosítani.

Egyik részén áll Kbina és Muszkaor* szag megrangosztályozott társadalma, másikon a szabad Észak-Amerika, hol még a cseléd is egyenlő ember és polgár, mihelyt elvállalt kötelességének elegét tett. Melyik fele törekedjünk ?

Milyen lenne a nemzeti magyar állam csak két nemzedék raulva? mikor a bü- rokratismus már gyökeret vert a a polgárok is egyenruhákba hajtatott szolgákká lennének átidomitva. Nemzetünk jellemét, erkölcseit féltjük : mely már is sokat vesztett régi tisztaságából.

Mi középiskolai tanárok, önérzettel hivatkozhatunk rá, hogy társadalmi állásunk elég díszes és közbecs ülésben álló. Nem pénzfizetésünk aránya vagy rangosztály szerint mérlegelnek minket, hanem tehetségünk és munkánk szerint, melyet ideális czélokért küzdve, a nemzet jövője érdekében teljesítünk.

Tudjuk jól, hogy tanítványainknak jelentékeny, midket tehetségre és képzettségre nézve meg nem haladó része, nem sokára a hivatalok lépcsőin magasb és jövedelmesebb állásra fog jutni, mint mi. Pedig az is valószínű, — sőt talán önhittség nélkül mondhatjuk bizonyosnak, — hogy közülünk is többen más pályát választva vagy arra átlépve: vagyonban, méltóságban előbbre \ihetnők.

De kötve tart a költő által megénekelt „ arany középszer“ és hivatásunk szeretető !

Erkölcsi tekintetben lefokozásnak tartjuk magunkra nézve a rangfokozatokba való beosztást.)

Az anyagi javadalmazás szűkös voltát békén türnök, miként eddig, várva hazánk sorsának anyagi jobbrafordulását : mikor a nemzet az ö hű munkásairól meg kell, hogy emlékezzék. De a mostani, úgynevezett pénzügyi rendezkedést, eltekintve másnemű hiányaitól és hátrányaitól, főként a fenuebb kifejezett fkokból: magunkra nézve megalázónak, önérzetünket sértőnek tekintjük, mely ellen tiltakozó és kérő szavjuakat felemelni kötelességünknek ismerjük.

Méltőztassék, mélyen tisztelt Képviselőház, az országos törvény meghozatalakor, a fizetéseket rangfokozatok felállítása nélkül rendezni s ily alakban, bölcs belátása szerint, rólunk középiskolai tanárokról is méltányosan gondoskodni.

Bár magas helyről hangzott el hasonló kéréssel szemben: már késő! mi azt bisz- szük, hogy az igazság soha és sehonnan el nem késhetik.

A fönnebbi indokolás alapján a kolozsvári középiskolák tanári testületé alább következő határozati javaslatot fogadta el: A kolozsvári középiskolai tanárok mély megütközéssel értesültek arról, hogy a magyar országgyűlés pénzügyi bizottsága, a vidéki középiskolai tanárokat: szerzett képzettségük, eddig kivívott társadalmi állásuk és a hazai közművelődés előbbvi- telében kifejtett haaznos munkásságuk méltányló tekinteten kívül hagyásával, a

hivatali rangosztály IX-ik fokozatába osztotta be. Ennek folytán a pénzügyi bizottságnak a magyar középiskolai tanári testületet lenéző és sértő határozata ellen óvást emelnek s feliratot intéznek a képviselőházhoz, melyben kérik:

1. A tanárok ne osztassanak be semmiféle hivatali rangfokozatba, hanem előtanulmányuk, hivatali állásuk és a magyar közművelődés előmozdítása ügyében szerzett érdemeikre való tekintettel számukra külön status alkottassák, melyben ne legyen különbség az ugyanazon egy qua- lificatióju és foglalkozású fővárosi és vidéki tanárok közt.

2. Ha e kérés teljesithatőnek nem találtatnék 8 a középiskolai j tanárok is a tisztviselők rangfokozatában helyet kell hogy kapjanak : ez esetben minden középiskolai rendes tanár az ötödéves korpótlék épségben hagyásával a VIII. rangosztályba vétessék fel olyanképen, hogy ennek három fokozatán minden tanár 30 szolgálati év alatt három tiz éves ciklusnak megfelelő előléptetéssel átjuthasson.

3. Hogy az igazgatói állás valóban előléptetés legyen, óhajtandó, hogy a középiskolai igazgatók a Vll-ik rangosztályba és pedig annak, a szolgálati éveknek megfelelő fokozatába osztassanak be; csak igy lévén meg a természetes kapcsolat a középiskolai tanári, — és a reájok nézve egyedüli előléptetést képező főigazgatói és egyetemi tanári állások közt.

Kolozsvárt, 1893. január 7-én.

A kolozsvári középiskolák tanárai által tartott értekezlet megbízásából* mély tisztelettel :

Szabó Sámuel,

elnök.

Borosé Sándor,

jegyző,

Haltenyésztés a Balatonban.

Veszprém, 1893. jan, 13.

„Hazánk halászata“ czim alatt Singhoffer és Peijcsek egy érdekes müvet adtak ki a napokban, mely a hazai halászat kérdésével foglalkozik.

A Balaton halászatára vonatkozó közleményre, mely a fejezetet egyszersmind ismerteti, a „Köztelek“ ^idai szánna ezeket írja:

A mii folyamán gyakrabban emlegetett terv magját, a Balatonnak rendszeres halas gazdasággá való átalakítása képezi és pedig azon alapon, hogy külön e czélra fiasitó tavakban kiköpött és a [Kis-Balatonban, mint nevelő tóban megnyujtott, kellő számú halivadék bocsáttatnék szabadjára a Balatonban.

Készséggel elismerjük az eszme jogosultságát, sőt azt is konstatáljuk, hogy az egész műben ez az egyetlen praktikus gondolat, de sajnálatunkra azt is kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ily konczep- c/.ióban nem tartjuk a tervet vég- rehajthatónak. Nevezetesen a kivitelt tervező akként képzeli, hogy a Balaton külön választatván, ez szolgálna nevelőtóul. E mellé ásatnának szerinte a fiasibók, a tenyésztendő

Repülj vándor dalom 1

Bepülj vándor dalom! Pihenőt ott keress,

Hol szenvedők fölé Borul le az eresz.

Ezen az ablakon Zörgesd meg a redőt,

Alléidmagadhoz a Részvétlen szenvedőt; Töröld le kényeit,

— Hogyha még könye van Együtt érez veled j 1

Aki boldogtalan . . .

Hol titkos suttogást Rejt a lomb sátora,

Hol édes csókba fúl A kéjnek mámora,

Hol as öröm tanyáé,

És a páros kehely,

Kerüld el messzire;

Nincs ott számodra hely . ■ Tiszta, derült égre Minek vonna árnyat

— Ez a vándor felhő — A te setét szárnyad . . .

De kit barát, rokon Hűtlenül megtagad,

Kit Istgn elhagyott,-Kit űz a sors-harag,

Ki kétségbeesve Küzd élet tengerén,

Kinek már csillaga Lehullott: a remény,

Kinek nincs vágya más, Csupán a sirhalom :

E tört szivek mélyén I Otthonra“ lelsz dalom.

Soós Lajos.-A.

— Elbeszélés. —

Irta : Iv^olnár Q-yva-la.

(Firtatás )

Márlonfalvyué létfllt a verandán és mig Zoltán gyermekes, thizelgéssel simult oldalához, addig a fiatal nő élénken tudakozódott a mű régkletei felől. A doktor elmesélte, hogy mind kedvvel, minő szeretettel csüggött munkáján, melyet bevégezve, nem is szándékozott az akadémiai pályázatra benyajtáui, mert ő maga sokkal gyengébbnek tartotta, semhogy remélni merte volnaj a kitüntetést.

Kölcsönös vidámsággal beszélgettek mindketten és a kis Zoltán érdekelve hallgatta a doktor szavát, hol anyjához, hol pedig nevelőjéhez simulva szeretetteljesen.

Egyszer aztán a 'fiatal nő hirtelen igy szól:

— Meglássa doktor ur, most fogják csak igazan ünnepelni a hölgyek!.. . .

r— Nagyságod tréfálni kegyeskedik! — mondja a nevelő, j

— Komolyan szóltam! . . . Karancsay Lina oda lesz Őröméiben • . . Doktor úr, ön veszedelmesen udvarol a főszolgabiró- nénak, vigyázzon» roppant féltékeny férje van, ki nem ismer tréfát.

Az ifjú ember csodálkozva néz a fiatal nőre, kinek hangja a felindulástól kissé remeg. Mit akar? . . .

Aztán nevetve .válaszolta:

— Nincs mitől tartanom; mindössze annyi az egész, hogy jól találj a magát a társaságomban,

— Az elegendő arra, hogy a vonzalom felébredjen a szivüben, már pedig ez egy férjes nőre veszsdelmes volna.

— Ejtsük el ejt a thémát egészen, nagyságos asszonyom, — mondja a doktor Sötét pírral &n arczában. — Nincs semmi álapja úgy sem.

~ Mondja dokápx ur, talán nem jól találja magát a nők . társaságában ?

— Őszinte feleletet kíván, asszonyom ?

■ — Persze!

— Nos akkor bevallhatom, hogy néha bizony untat az egész. Mint aféle komoly ember, nem vagyok alkalmas arra, hogy a hölgyeknek tömjénezzek.

— Vigyázzon doktor ur; ön ismét hamis húrokat kezd el pengetni, magaviseleté egészen mást bizonyít.

— Gondolja nagyságod ?

— Nemcsak gondolom, hanem talán bizonyos vagyok is benne.

— Néha a szép asszonyok is csalódásnak vannak kitéve.

Mártonfalvyné ajkába harapott, valami furcsa gondolat villant az eszébe.

<—. Kikocsizom Zoltánnal, elfog-e kisérni lóháton?

— A. mint nagyságod parancsolja!

— Nem parancsolok sohasem doktor ur, csak kérek.

Valami bosszúság érhette ma a fiatal asszonyt. Mintha ideges lett volna.

A nevelő szótalanul hajtotta meg magát, aztán lement az udvarba, hogy fel- uyergeltesse a lovát. Piroska merően nézett utána, mint ruganyos léptekkel lement a lépc>őo, aztán erősen karjaiba szorította gyermekét és háromszor megcsókolta. Zoltán csodálkozva pillantott anyjára.

A kocsi előállott és Mártonfalvyné Zoltán s a nevelő kíséretében ki kocsizott.

Pár nap múlva a fiatal asszony levelet kapott a nevelőtől, melyben előleges beleegyezését mellőzve, utólagos jóváhagyás mellett tudatja úrnőjével, hogy egy hétre sürgős és halaszthatatlan dologban Budapestre volt kénytelen utazni.

Mártonfalvynét meglepte ez a váratlan hir és egészen elkedvetlenítette. Miért utazott fel oly gyorsan Budapestre? Vájjon az akadémiai jutalmat akarta-e felvenni, vagy talán más dolga van ott?. .. És mintha szive megsúgta volna neki, hogy egészen más valami ügy szólította el innen.

I Mióta a doktor eltávozott, Mártonfal- I vynét mintha kicserélték volna. Vendégei

maguk is észrevették rajta a hirtelen változást, de nem tudták mire vélni szórakozott, erőltetett vidámságát. Mióta ugyanis Pál may Eugén gróf újra udvarolgatni kezdett a csinos özvegynek, azóta az a mende-monda, mely róla és a nevelőről keringett, épp oly gyorsan enyészett el, mint amily hamar feléledt. Persze a nőknek is hamar feltűnt a doktor távollóte és kérdésekkel ostromolták Piroskát, ki kedvetlenül mesélte el, hogy Villamosi hirtelen Budapestre utazott. Kétségtelenül a- pályamunkája érdekében.

■ Ebben aztán megnyugodtak valameny- nyien, főleg miután azt is megtudták, bogy a doktor távolmaradása mindössze egy hétig terjed. Karancsay Lina, a fess főszolgabiróné kedvetlen volt, mi nagyon bosszantotta Piroskát. Vájjon mit akar ez a Lina kezdeni a doktorral? ... El sem tudta képzelni. Rétfalussy Elvira is nagyon keserves arczckat csinált. Pár fiatul hölgy is látszólag szörnyen unatkozott a bárgyú fiatal emberek társaságában. Szinte nevetségesnek tűnt fel Piroska előtt helyzet, melyben a hölgyek találták magukat. De mit is akarnak ezek a doktorral? . . .

Nagyon rossz kedvű volt egész nap. A társaság szétoszlott és a fiatal asszony magára maradt a gróffal, ki látva Piroska szórakozottságát és lehangoltságát, ezt jó jelnek tekintvén, alkalmasnak hitte az időt arra, hogy nyilatkozzék.

Már ton fal vy né kedvetlenül szólt oda a grófnak :

— Nos, gróf ur, ön nem tart a a többiekkel ?

— Nem, — felelte Pálmay, — ha nagy- sád megengedi még maradok, annál inkább, mert fontos dolgom volna elintézendő. Megengedi, hogy -a kertbe vezesI sem ?

A gróf udvariasan karját nyujtá a fiatal asszonynak s levezető a lépcsőkön a kertbe, hol az alkony kezdő már homályba burkolni az egyes tárgyakat. Zoltán velük ment s vidáman fogdosta az esti levegőben repkedő pilléket.

Mialatt a gyermek a lepkefogdosásba elmélyedten futkosott a kert utain, addig a gróf komolyan, egy világfi nyíltságával kezdte meg vallomását:

— Nagysád már régóta ismer engem, még férje életében kölcsönös barátság szoros köteléke fűzött össze bennünket. Tudta akkor már, hogy mélyebb vonzalommal . viseltettem kegyed iránt, asszonyom, de | akkor egyrészt a becsületérzés szorította j vissza ajkaimri a szót, másrészt pedig, ! bír minden tekintetemmel, minden szarvammal rég elárultam szivem fellett titkát, kegyed volt az, a ki hideg magatartást vett fel, valahányszor égő tekintetem a mérhetetlen nagy szerelmet már-már felfedezte szemei előtt. Azt láttam, hogy asszony! hiúságának igen tetszik hódolatom, de mint becsületes férjes nőtől mit remélhettem volna? . . . Vártam és ez a várás jól esett szivemnek, melyben a kegyed iránti vonzalmam napról-napra nőtt. Éljött az alkalmas időpont is . . . Férjét eltemették, én pedig tisztelve fajdalmát: egy évre Afrikába utaztam azzal a mély vonzalommal szivemben, mely meg nem szűnt . . . Aztán visszatértem, szívélyes fogadtatásom nagyon jól esett lelkemuek

. . . most c<ak öntől függ, asszonyom, hogy kastélyom rendelkezésére álljon úrnőjének . . .

És gróf Pálmay igazi, mély szerelemmel pillantott Piroska arczába, m^ly elkomorult és gondolkozó kifejezést vett fel. Aztán nyájasan felelte a grófnak:

— Szavai megleptek gróf Pálmay, azért is az első pillanatban nem tudok mit válaszolni rájok.... A dolog lám egy özvegy asszony előtt, ki már eltöltötte fii- tal éveit és kezd öregedni a korral, sokkal inkább megfontolni való, semmint arra legott határozott feleletet adnom lehetne.... De gróf ur, adjon egy heti időhaladékot., aztán majd meglátjuk... addig is jó barátok maradunk.

A gróf meghajtotta magát és tiszteletteljesen csókolt kezet a szép özvegynek.

— Egy hét múlva eljövök a feleletért, — monda.

— Zoltán! — kiáltá Piroska s a mint a gyermek anyja mellé érkezett, megfogja a kezét és a grófnak kezet nyújtva, lassan mondá: Isten önnel Pálmay!....

Mártonfalvyné fiával felment a kastélyba, mig a gróf gondolatokba merül- ten bámult utánuk. Aztán kocsijára ült és sebesen kihajtott a kastélyból.

Piroskát valóban meglepték a gróf szavai, mert igaz, hogy a fiatal asszony még férje életében sokat foglalkozott Pálmay- val, de azt korántsem valami mélyebb vonzalomból tette, hanem mert tudta, hogy vele ideges természetű, duma férjét boszantja, meg másrészt, mert kedvtelését találta benne, a nélkül, hogy a szive is belejátszott volna a dologba. Később mikor a gróf újra udvarlóként jelent meg vendégei sorában, úgy fogadta, mint bizalmasbb ismerősét, szomszédját, kivel vidáman csevegett, nyájasan társalogott, mert tisztelte, mint régi ad varlóját. Persze arra éppen nem számított, hogy a gróf ily komoly szándékot táplál és megkéri a kezét. Igen meglepte tehát Pálmay vallomása, annál inkább, mert Piroska tisztelte a grófot, mint barátját de nem szerette. Nem szerette, pedig Piroska arra határozta volt el magát, hogyha még egyszer férjhez találna menni, akkor csak nagy szerelmének engedve, fog lemondani független szabadságáról. Elég volt a szenvedés és kínlódás első házassága idejében, mikor mint tapa ztalatlan leánykát nőül adták egy oly emberhez, kit nem szeretett és kivel boldog sem volt egy perczig sem. .Egyedül fiacskája derité fal hossu szenvedésének kínos magányát, melyről a világnak fogalma sem volt a tündöklő külszin láttára.

S mialatt Piroska szomorúan gondolt a grófnak adandó tagadó válaszra, el-el- ábrándozott arról a boldogságról, melyet a kölcsönös szerelem nyújt az embernek....