Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)
1893-10-28 / 45. szám
Veszprém, 1893. 2$sö gr Jele» ^jndon Momlmíon. lap é,ra: B^óhís óvre 12 korona, pél évre 6 koron:«, jíegjeilővre 3 korom*, jjpi én PK«nn Ara 30 fi 1 Veszprém város t. polgáraihoz! Veszprémváros közönsége, e hó ]7-én tartott közgyűlésében, a győr- veszprém-dombovári vonalra meg hozta a legnagyobb áldozatot, melyre jelen sújtott körülményei közt képes volt. Megszavazott e vonalakra 150 ezer forintot, természetesen azon kikötéssel, hogy a két vasút központi csatlakozó főállomása Veszprém város legyen. Ezzel szemben a vármegye közgyűlése öl szavazattal 28 ellen, okt. 23-iki Ülésében azt határozta, hogy 480.000 frtot ád e két vasntra s beleegyezik, hogy a két vasút ne a megye székvárosában, de attól távol, Hajmáskéren építse föl csatlakozó főállomását s a megye székvárosa mindössze egy sinpárral kötessék össze Kádártán át a fővonal al. Hogy ez a határozat Veszprém- város halálát jelenti, azt mi, kik a jutási állomás átkát évtizedek óta szenvedjük már, előre látjuk s e város minden polgárának kötelessége a város jövője megmentéséért sikra szállni. A sürgős teendők megbeszélése s elhatározása végett holnap, vasárnap, d. u. 3 órakor a „Korona“ nagytermében. * ^Tépg'sr-ŰLlést tartuuk, melyre a város minden polgára tisztelettel meghivatik. Polgárok! A vármegyei határozat senkit se ejtsen kétségbeesésbe. Amilyen alattomos utón, egyenkinti házalás, valósággal kortes-körut utján s a hivatalos apparatus teljes mozgósításával és erősza kos lesza- vaztatásával létrejött e határozat: úgy fog az igaz ügyünk előtt porba is omlani. De védekezésünk gyors legyen. A veszély nagy. Hát föl kell emelni tiltakozó szavunkat. A megyei szavazás megdöbbentő ; bár érthető eredményét a kormány, parlament, s az egész ország előtt tiszta világításba kell helyeznünk — s appellálnunk kell ő »méltósága a keresk. miniszter urnák 1893. ápril 12-én a veszprémi nagy tűzvész előtti napon, Veszprémváros küldöttségének tett abbeli ünnepélyes ígéretére, hogy Veszprém várost mint a megye székhelyét, a hajmáskéri irány- nyai tónkretétetni nem engedi. Bízunk az Ígéretben — s ügyünk igazságosságában. Polgárok! A város jövője még soha igy koczkára nem volt téve, mint most. Tegyünk meg megmentésünkre mindent. A népgyülésen jelenjen meg minden polgár. Legyen a kormány, parlament s az országhoz való tiltakozásunk egyértelmű. Az igazságot ügy szava harsogja túl az alattomos cselszövcík titkos sugdosásait. Ügyünk igy bizton győzni fog. Veszprém, okt. 28. A népgyülést rendező bizottság elnöksége. A nyavalyás vasút. Veszprém, okt. 28. Egy hét óta leirhatlan izgatottságban van az egész városi polgárság. Sem az óriási tűzvészek, sem a követválasztási izgalmak még nem hozták ily lázba soha e várost, mint a múlt hétfői megyegyülési határozat — mely hadat izeut a székvárosnak, szembeállítva az úgynevezett vármegye szimbolikus érdekeit, a székváros reális pozií.iv érdekeivel. Hogy mért volt szükség ily hallatlan, csúnya harezmodorra, hogy HP vármegye saját székvárosa életet jövőjét dobja oda áldozatul egy kétes jövőjű vasút fiktiv értékének: nem keressük, nem kutatjuk. Nincs arra szükség. Ekkora manőver rugója, mint ez volt: födetlenül nem maradhat soká. A tyuk is. ki kaparja. A beállott szomorú helyzettel azonban szükségkép leszámolunk. A midőa ezt teszszük, nyugodt szívvel konstatáljuk, hogy a vármegye azon határozata, miszerint 480.000 frtot fizessünk a győr-haj- máskér-dombóvári vasúira, mely Veszprém elkerülésével Hajmáskéren állítaná föl fő-góczállomását; soha ténynyé válni nem fog. Nem pedig azért, mert |. ama rendkívüli közgyűlést a fő- és nem az alispánnak kellett volna összehívni, 2. mert ez ügyet elébb az állandó választmánynak kellett volna letárgyalni; 3. mert az illető közgyűlés meghívói nem a szabályszerű 15 napot megelőzőleg ad d tak ki', 4. mert a rendkívüli közgyűlés napirendére nem volt világosan kijelelve, hogy az 1893. ápril 6-iki rendes megyei közgyűlés, ama sarkalatos határozatának megváltoztatásáról van szó, mely világosan kimondta, hogy a györ-veszprémi-dombóvári vasútra a 400.000 ftot a vármegye csak azon fófeltétel mellett szavazta meg, hogy, e 2 vasút gócz- és főállomása Veszprém székvárosbau legyen, amennyiben a hajmáskéri irány a megyei székváros elpusztulását vonni maga után. Ez a 4 indok elegendő arra, hogy ez erőszakos pakli utjáu létrejött határozat, törvényes utón megdöntessék. De van arra más támpont is. A kereskedelmi miniszter ez évi ápril 12-én fogadta Veszprémváros- nak 19 tagból álló hivatalos küldöttségét, mely a vasut-ügyben jóindulatát kérte. A miniszter a küldöttségnek világosan és többszörösen kijelentette, hogy egy megye székhelyének élete nem lehet közömbös a kormány előtt s ő ígéri, hogy a hajmáskéri irány által ősi Veszprémvárost tönkretétetni nem fogja engedni. Amit a miuiszter akkor 19 úri embernek mondott s ezáltal egy városnak Ígért: az máról-holnapra nem lehet neki Hekuba. 8 akik alattomos sugdosásokkal ő ecllját szószegésre akarják bírni — bízvást csalódni fognak. Mert ugyan a vasúti politika is az exigentiák tudománya, mint minden más politika. De sohsem lehet a léhaságok paklijátékává, rael-.be sülyedtlelkü emberek egy becsületes kormány- férfit belekéoyszerithetnének. Nincs is ez iránt semmi kétség. Szomorú dolog volna az uagyon, hahogy a nép a kormányférfiak becsületét is kétségbe vonná. Hiszen hazafiak ők is, vérei a mi vérünknek ; az | lelkűk is része az egész nemzettest lelkiismeretének. S ha megtagadnák magukat: kufír.ii lennének nemzetük lelkiismerétének is. Ősi Veszprémváros polgárai szegények vagyonban, keresetben és muukában; de gazdagok még ön zetlen erénj'ekben és távol állnak az alattomosság sanda gyanújától .... Züllött, nyo morult viszonyok — anyagi bajok s a léha úrhatnám-ághoz hiányzó reális mód, teremtették meg ezt a szomorú helyzetet, hogy oi- szág-világ szégyenére egy vármegye hivatalos népe nem átallotta, kétrendbeli jogerős határozatát egy mondvacsinált sunyi-gyűlés által meghazudtolni s ezáltal orozva meggyilkolni saját életadó anyját — édes szülővárosát........... Mekko ra rabulisztika és micsoda elvetemült sophisma kellett ahhoz, hogy nyakatekerésével a közigazgatási törvény megyei gyatra pa- ragrafu sainak; vakmerő svindleriával “összetrombitáltassák ebbe a milliós megyeházunkba egy, a szédelgés mindén ködfátyol képével elvakitott szavazó tömeg, mely aztán édeskés biztatásra, főnöki parancsra, vagy tudja Belzebub micsoda muszájra elveszíti józan eszét, jó lelke fonalát — és azt mondja: „Kétszer vallottam azt, hogy megyei fővárosom további éleiére 400.000 forintot ajánlok. Ma megtoldom ajánlatomat még 80.000 frttal hogy megöljem“ Ki érti meg ezt a bölcseimet más mint a lelkében elvadult, szivében tönkrement ember? Meg a delirium-beteg, akinek hogy ma italra teljék — nem törődik a gyermekei jövő életével se. Ezen a gyékényen árulják ma ősi Vés zp rém-város 14 ezer emberének jövőjét. „Ádám, hol vagy?!“ kiáltott az Ur, mikor a bűn nyomára jött a béke kertében. ,Ádám, hol vagy?!“ kiáltjuk be ml is ma, a megyehá/i édenkertbe. De nincs rá felelet. A veres Brájer-titkár nem igtatja be a jajkiáltást; a ménkü-nagy portás pedig odapipál, hogy a főjegyzői elégtétel odalenn rejlik a ßühim bán, A panaszló veszprémi polgárságnak ezután nem marad egyéb hátra, mint hogy......... elzarándokol Almád iba. Ott, a kétségbeesés lázára hideg fürdőt vehet a Balatonban. Akár bele is fulladjon. Legalább hamarább éri sorsa végét. De hát nem akar még megfulladni. Nem akarja tűrni, hogy a halála árán gonosztevő istentelen néplakmá- rozzék úgy, hogy még holta után is az ő gyermekei fizessék a lelketlen dorbézolők lakomáját — 50 évig. Ezt az akaratukat pedig nem diktálja nekik se pakli, se alattomosság. Az élet ösztöne az. Amelyet semmiféle vármegyei svindlér szavazat el nem disputál- hat tólük! Áldatlan sorsa volt e szegény megyei székvárosnak mindig, hogy uri-nép, polgár-nép mesterséges utón elkasztódott egymástól. Gondoskodtak a csiri-biri választókerületekkel cseppet sem törődő kormányok is arról, hogy együttes érzés soha ne domináljon egy-egy városban. A 'városi, a megyei, a járási apparátus külön-külön jött mozgásba 3 és 5 évente, hogy valahogy ne jöhessen létre egyetértés, béke — a szive szerint együttérző társadalomban. A lelketlen hatalomvágy e csúf bizonyítékait Veszprémváros érezte mindig. S ha másként már nem volt lehetséges az együttérzést meg- 1 dönteni: lovas katonákat zuditot- I tak a fegyvertelen népre. I A lópaták szezonja elmúlt. ■ A mandátumot ma nem a szá- I madástalan kormáuy, de a számon kérő Dreyfuss-firma osztogatja. Többféle példányban és kiadásban. Ma nincsenek se kasztok se pártok ebben a városban. Szívben, lélekben egy itt minden ember. Akit a földvagyon ide nem köt, a gazság létrejötte esetén 1—2 hónap alatt mozgósít. Akinek háza van, törekszik eladni gyorsan, mig az értékvesztés nem lesz nyilvánvalóvá. Gyorsan ezéget cserél a piaca boltosnép | az iparosság pedig elmegy keresni boldogulását. Hajmáskéren — és túl. Eszén van itt minden ember; habár nem vasúti szédelgéseu, de a tűzhelye és gyermekei jövőjén dolgozik is. Es jár a maga lábán. És megküzd Dreyfuss úrral. Kinek két Iába a pénzes zsákján, — a harmadik a veszprémi megyeházban sántít. A miniszter becsületszava elég gládium. A törvény paragrafusait hivatalos gonosztevők elcsavarták: mi, a hivit- talnélküli polgársági as igazság méretűjére visszacsavarjuk. Fegyverünk a jog, az igazság, a becsület. E fegyverek szivén találják a bűnt; még mielőtt a tyuk is kikaparná .... A m egyei szörny-gyűlés. Valahogj’an, akárhogyan úgy történt ; se megyei újságok, se májok se községek nem kaptak arról kelló idei tudósítást, hogy a vármegye október 23-án rendkívüli közgyűlést tart, oly czélból, hogy két oly ré gebbi határozatát, mely a győr-dora- bóvári vasútra adandó 400.000 irtot a veszprémi főállomás feltételeivel szavaztattak meg — meg akarja semmisíteni. ' Pompás trupp jött erre a szem telenül kieszelt komplottra össze s az aztáu szépen ki is korrigálta e vármegye kétizbeni butaságát, m székvárosa ellen 400.000 foriuti elkövetett. Sanyi-gazdáik elöljáró beszéde után i elhitték, hogy egyrészt a györ másrészt a dombóvári forgalom emelkedése nagyobb nemzeti érdek, mint az, hogy Veszprémváros tönkre menjen. Hát Kőlossváry József (sohse fe lejtsük ezt | nevet!) mostani fő jegyző inditváuyára 61-en 28 ellen azt határozták el, hogy a vármegye ne 400.000 de 480.000 frtot adjon erre a vasútra; I ue a megyei székváros, de Hajméskér falu legyen aonak a főállomása. Hogy | vármegyei alispán leszámolt-e azzal, hogy ily indítványt tenni engedett, sőt segitett — az csupán az ő dolga. Segítői névsorát nem közöljük. Tartozunk azzal társadalmi tisztességüknek s józan eszük jövőjének. A másik tábor majd úgyis leszámol velük. Ha Végbely ur hiszi, hogy megnőtt ennek a mai viharnas: Isten segélje. . . . De nem kívánjuk 1 A megye a székváros ellen. Veszprém okt* 28. Hajdanában, nem is nagyon régen, élt itt Veszprémben egy Szebenyi nevű orvos a ki arról volt nevezetes, hogy minden páczien3én eret vágott. Hiába szabadkozott a pác/.i- ens, hogy nem érvágást akar, hanem más valami orvosságot, a doktor az érvágástól nem tágított. Mo3t, mintán az orvosi tudomány annyira előre haladott, hogy eret már csak az olyan betegen vágnak, ki már úgyis a halállal vívódik: nehogy az érvágás a divatból kimenjen, már nem az embereken vágnak eret, hanem épen a héten vág- ak a megye székvárosán olyan érvágást, hogy épen az életerét metszették keresztül. A honorárium pedig csak néhány ezer forint hiján, élmillió forint potyapénz, a mit a Tekintetes megye bizottsági tag arak szép könyeden megszavaztak a vár- megye székvárosának kivégzésére. Kegyelem döfésül. Azt mégis megengedték a vállalkozó uraknak, hogy egy szárny vonalat, ha épen kedvük lenne hozzá, hát bevezethetnek a város végére. Igen, mert a négyszáz- nyolczvan ezer forintot úgy szavazták meg örömükbe, hogy elfelejtették feltételekhez kötni. No már egy néhány úri embernek az érdekéért a megye székvárosát tönkretenni, hogy ennek a vármegyének ilyen mostoha bizottsági tagjai legyenek, azt ugyan senki nem hihette volna! — Talán azonban még találkozik olyan lelkiismeretes egyén a ki a vármegyének ezt a határozatát megfellebbezi, a mások zsebére való sza- vazgatás mániáját beszünteti. Fejes Dániel. Posta- és távírda segédtiszti tanfolyam Veszprémben. Veszprém, okt. 28. A m. kir. posta- és távirdánál a ' kezelési szolgálatra alkalmazandó Xl-ik fizetési osztályban 500 írttól 700 írtig emelkedő fizetéssel és az 1893. IV. t. ez. által megállapított lakpénzzel javadalmazott posta- és távirda segédtisztek kiképeztetésőre f. évi deczember hó 1 -étöl kezdve hat hóra terjedő gyakorlati tanfolyamokat nyitok a következő posta- éa távirda hivataloknál : Be3ztercze- bányán, Ungvárott, llaros-Vásárhelyen,- Kaposvárott, Békés-Csabán, Veszprémben, Pancsován és - Eszéken. E tanfolyamokra hallgatókul felvétetnek : 1) elsősorban az 1373. évi II. t. ez. 5. §-a értelmében kisebb hivatalnoki alkalmazása igazol vány nyal biró igény jogosult katonai altisztek ; 2) másodsorban a postamesteri vagy kiadói minőségben szolgált oly férfias, kik | gymnasiumi, reáliskola, a polgári iskola negyedik osztályát vagy ezekkel egyrangu más iskolák raegfe’elő osztályait, katonáknál, kik a kezelő altiszti iskolát végezték; és 3) végre ugyanezen minősültség- gel biró más férfi jelentkezők. Felvételre megkiváutatik továbbá annak igazolása hogy: a) az illetők legalább 18-ik életévüket betöltötték, de a 35-ik életévet még meg nem haladták; b) magyar állam polgárok: » la látok asszonyt... Ha látok asszonyt s ifjú lánykát, Midőn szemükbe könny tolul, Részvétre gyűl szivem irántuk, És lelkem halkan elborul, Úgy bántanak e szép szemeknek, Lehulló drága gyöngyei, Magamban égő vágyat érzék, Minden cseppjét lelörleni, 18 ha látok, délezeg büszke férfit, Midőn reszketnék ajkai, 8 látom fájdalmát mint igyekszik, Magába vissza fojtani, Vágyat érzék, mely visszatartja, Lerombolni a gátagat, Hogy bánattal terheld szivéből, Kitörjön a könyáradat. Veszelei Károly.-A-Irta: Schcrczáda. A kaszinóban ez este nem játszottak sem tarokkot sem billiárdot. Felhevült nrczcza), gesztikuláló kézzel állták körül Vámossy Pi,tát, meg Lenke Bandit. Min- | denki egyszerre beszélt, kiabált el a zür- ! zavarból csak e szó hallatszott örökös i ekhóként: A gyáva, a gyáva. Vámossy Pista és Lenke Bandi azonban j nem igen hagyták magukat zavarni, hanem lassú, fontoskodó hangon beszélték e) azt I hallatlan esetet, a mi gavallér emberrel meg nem történt soha, hogy Ráday Sándor a fiskális, egyszerűen és kereken visszautositatot őket s nem párba- ; jozik semmi körülmények között. Ez nála elvi felfogás, a bárbaj brutális I barbarizmus és egy kis nézeteltérés miatt j egyáltalán nem is lenne érdemes. Szóval nem ád fegyveres elégtételt, i Aztán beszélt volna még többet is, de már ezt sem Lenke Bandi, sem Vámossy Pista meg nem hallgatta, hanem eljöttek tanácskozni, mit tegyenek most? A .másik fél*, a csinos bajuszu, hetyke Bélányi Maki pedig járkált izgatottan, | hangosan kiabálva, hogy 5 evvel a „gyáva ! ficzkóval“ egy helyen többé nem íeend I és vagy ö lép ki a kaszinóból, vagy RíI day Sándort tessék onnan kigolyórni. j Mindenekelőtt pedig vétessék fel jogyző- könyv a dologról és közöltessék a „Tárogatódban a nyilatkozat, miszerint Ráday Sándor gyávái me8 hitvány, k'ivel lovagias ember többé szóba nem áll soha. Másnap a „Tárogató“ előbb vezércikkben értekezett e sajnos és kínos' esetről, hogy egy különben tisztelt férfi mily gyáván ütötte arczul a lovagias férfibecsüle- I tét, azután tárcsában fejtegette egy szel- I lemes ficsur a párbaj nemes, magasztos } voltát, végül pedig óriási ciceró betűkkel | tündökölt a kaszinó öeszes tagjai által aláirt „Nyilatkozat*, melynek révén Ráday Sándor élve el lön temetve. Mikor Ráday Sándor elolvasta a lapot, nyugodt tekintettel gyújtott szivarra és hátradőlt fejjel bámult a kacskaringős göndör füstbe. S abból | szürke füstgomolyből külöuös képeket lát Ráday Sándpr felelevenedni. Egy ravatalt, melyen egy átlőtt mellű, sápadt férfiú fekszik, az édea apja, egy kétségbeesett asszonyt, ki zilált hajjal zokogva borul arra a férfira, az édes anyja. Látja, miat zárják erre a halottra a sötét, nehéz koporsót, hallja, a harang rémes zúgását, mely tulzugja a pap beszédét az anyja őrült jajveszékelését. És látja önmagát is. Kicsiny, kis fin. Neki ia mesélnek kisded ágyánál, de éz | mese nem az aranyhaju tündérről, nem a beszélő almafa és az elvarázsolt őzikéről szól. Özvegyi fekete ruhában ül mellette egy szomorú asszony : az édes anyja és beszél neki egy iszonya, gonosz mesét arról az átkozott, gyilkos sárkányról, mely kétségbeeset őrülést, halált okád és annak tárcsa neve : lovagias becsület, társadalmi előítélet. Egy moloch, mely ifjú, viruló életére özvegyi fátyolt borított, .mely gyermekéből tehetetlen árvát csinált és mely egy csulád édes boldogságát megtörts irgalmatlanul. Ráday Sándor Összehajtja a lapot. Mit törődik a világ, az emberek előítéletével. Az a nyomorult asszony, ki párbájban elesett férje után 20 év óta hordja az özvegyi mezt, ne remegjen utolsó vigasza, egyelen fiáért. Apjának véres árnya elválasztja ellenfele kardjától és édes anyja ne siijon még véres, fájdalmas könyet. Csakhogy Ráday Sándor nem ismerte egészen azt a világot, melylyel daczolni merészelt, Nem tadta, hegy a megvetés méreg, mely megöli boldogságát, tönkre teszi existenoziáját j bezárja előtte az ajtót, elutasítja a kezet, melyet bizalommal nyújt. Meg észre sem vette, mikor már egyedül állt, elhagyatva mindenkitől. De azért Ráday Sándor szép, komoly areza nyugodt maradt, este pedig, mikor odaült hozzá édes anyja, telve anyai boldogsággal, üdvösséggel ölébe hajtá fejét és nem törődőt a fehérhaju asszonyon kívül senkivel, semmivel. Nyugodt maradt akkor is, mikor meny- aszszonyu, a szép Jercsó Irén karikagyü- ‘ rüjét egyetlen sző, egyetlen betű nélkül küldé vissza, az a leány, kinek szőke fejét jobb szerette mindennél a földön, és nyugodt maradt akkor, mikor S fáma elhozta a hirt, hogy az ő jegyese — Bélányi Makinak nyújt kezet, ellenségének esküszik majdan örök hűséget. Ráday Sándor oly szépen elgondolta, hogy az emberek összesen som érnek fel édes anyja egyetlen sóhajával és egy leány, ki nem osztozik a férfival jő és bal- aoraban, nem megy vele gyönyörrel u szégyenbe a kárhozatba, az .azt a férfit nem is szereti és nem is érdemes arra, hogy miatta csak egy perczig is bnsuljon. iis az esti órákban mosolyogva hallgatta annak az öt tüuek pergését anyja kezében, a tbea zúgását a katlanban, mosolyogva nézte azt a csendes hajlékot, honnan a kísértetek lassan tűnnek el és helyükbe a megelégedés a nyugalom és ! ■öröm -költözött. Ezt a boldogságot durva kézzel szét ■nem rontja, inkább higyjék — gyávának. Pedig kár volt Ráday Sándornak véges •emberi észSzel, gyarló emberi természet- .tel fogadkoznia, kár volt bízni önmagában. A nap, az épp úgy sütött mint bármikor azelőtt, midőn uz utc'.án szembe állt Jercsó Irénnel. Aranyos, dm haján ezerszer tört meg a fényes napmgár és a férfi megfeledkezve a leány minden vétkéről, meztelen fővel üdvözölte azt, Jercsó Irén igen halkkal mondotta: „jé napot*, de haragos, durva volt a férfi hangja, kinek karján a leány csüngött, amint élesen metszve az utczai levegőt, rászólt a leányra | „Megtiltom menyasszonyomnak, hogy köszönjön ennek a gyávának !* Ráday Sándor agyát elfutotta a sürü, setét vér. Nem látta anyja ősz haját, apja véres bulláját; megfeledkezett mindenről csak azt látta, hogy meggyalázták a leány előtt, a kit szeret. És amint ösizeszoritott ököllel ütött amaunak arczábu, egyetlen szót kiabált ki a világnak, ezt a gyilkos szót: nyomorult j Vitányi Muki letörölte a vért arczárói, meghajtotta magát arája előtt es kimért léptekkel indult a kaszinóba. Vámossy Pista és Lenke Bandi pedig ismét fontos, aktuális egyénekké változtak és hosszas tanácskozás után mcrhetlen önhittséggel mondották Vilányinak : „Bízzál bennünk, — élet-halálra' megy uz uffúre — különben végig korbácsoljuk a piaczou* * Özvegy Ráday Sándorné már egy óra óta várja reggelihez a fiát. Már türelmetlen g| örömmel néz az ajtó télé, midőn az megnyílik. Pedig azon nem a fia lépett be. Igen komoly, igen ünnepélyes két úri ember volt, kik sehogy sem akartak leülni § kínált helyre. Valami különös tekintet van szemükben, a hangjuk pedig el-elakadt amint mondják: „Bocsánat, de kellemef(- len hirt kell átadnunk, a fia . , , Az asszony felnéz. Furcsa, miért jut eszébe épp most, másik két ember, kik 20 év előtt jöttek hozzá. Rettenetes két ember, kiknek szava romba döntötte egész életet, gyászt borított életére az a két ember, ki eljött hozzá akkor, mikor férjét agyonlőtték, megölték, meggyilkolták. Ridayné kecskeny, átlátszó kezével elsimítja baját homlokáról. Milyen ostoba bolond gondolatok ezek, aztán mosolyogva kérdi: — A fiam elment kora reggel és még nem jött haza, üzen talán valamit? A két idegen nem felel mindjárt, csak azután mondják vontatott hangon, végtelen szánalommal: — Nem, nem üzen semmit; egy kis baja történt, de kérem ne ijedjen meg; Az asszony febivit. Nem beszéd ez többé, a kétsegbeesés, az őrület velötráző hangja. Hiszen egészen igy beszéltek azok, kik eljöttek megmondani, hogy férje nines, többé, nincs, meghalt. A férje az nincs, meghalt rég, rég, de a fia él, él és a fiút vissza akarja mindjárt, most, azonnal, azonnal. Visszaadták neki. Átlőtt mellel, sápadt arczcal. A vér, a szép piros vér pedig csörgedez, folyik lassan, lassan . . ! Az azsszony nem szól többet. Tágra nyílt szemekkel, a kin irtózatos kifejezésével halott fehér orczáján, bámul a levegőbe. Két karjával felkap az üres térbe, aztán összeesik. Szive hideg. Areza fehér. Olyan hideg és olyan fehér, mint ama másik, kinek melléből vér, szép piros vér csörgedez folyik lassan, lassan. Két halottat temettek, de csak egy sirt ástak. Künn | néma temetőben . . .
