Veszprémi Független Hirlap, 1893 (12. évfolyam, 1-54. szám)
1893-07-29 / 32. szám
Veszprém, 1893. XII. évfolyam. 32. szám. Blinden Mombalon. ji. lap ára: -Égés« évre 12 korona. Fél évre 6 korona. Negyedévre 3 korona, gffugi szám ára 30 fii. A segélypénzgyüjtés berekesztése. Veszprém, jul. 29. Hírlapunk irodája, a veszprémi tűzvész károsultai részére megindított gyűjtést, mely ötődfélszáz forintot eredményezett, a mai napon lezárta s a kezünk között volt 11 frtnyi maradványt is áttettük a polgármesteri hivatalhoz. Gyűjtésünk eredménye, tekintettel arra. hogy többi helyi laptársaink összevéve is alig egy tized részét gyűjtötték az ál- tajunk gyűjtött összegnek: megelégedéssel tölt el. Nem volt segélykérő szavunk a puskában elhangzó szó s az ország minden részében elterjedt hírlapunk rokonszenvet s részvétet keltett égetteink iránt széles e hazáüan. Az adumányt-gyüjtöknek s a ne- meslelkü adakozóknak még egys/er mondunk igaz szivünkből takadt hálakősz,önetet. Amint, ők sok ezernyi könnyet törültek le a város égettei szeméből: az irgalina/ó jó Isten örök áldásával fizesse meg könyőrületüket. Ám midőn mi lezárjuk hírlapi gyűjtésünket s konstatálnék, hogy a hazai összes hirlapok már szintén lezárták gyűjtéseiket: idején lesz, hogy a segélygyüjtö városi bizottság is kitűzze végre a terminust, melyen a gyűjtést berekeszteni fogja. Mert ezt valahára meg kell tenni. Negyedfél hónapja tart már ez a mi kolledálásunk. A kár nagyjában fedezve van — hát az önérzet most azt paraucsolja, hogy a további kéregetés beszünjön. Tessék a bizottságnak az összes budapesti s helyi lapuk utján közzétenni azt, hogy miután a bizottság a végleges segélykiosztást foganatosítani akarja s igy tájékozva kivan tenni aziránt, mily összeg fölött rendelkezhetik : ezennel felkérik mind ama szives gyűjtőket, akár hivatalos közegek, akár magáofelek lennének is azok, hogy az égetteink javára gyűjtött összeget, pl. augusztus 15-ikéig beküldeni szíveskedjenek. Ebben az eljárásban árnya sem lesz az üdomtalanságnak, sőt az ország lakossága ebből azt fogja látni, hogy a segélypénzt lelkiismeretes bizottság kezeli. Hát igy kell eljárni s ezt a terminust publikálják mielébb. A világért sem szabad most is úgy tenni, mint az 1887. szept. 4-iki tűzvész segélygyüjtésével. Hogy az részletesen,. correct elszámolva csak évek mu’va lett s akkor is fölösleg gyűjtött pénz mutatkozott. Az akkor nagyon csúnya dolog volt s annak most nem szabad ismétlődni. Szombat, jnl. 29. Hírlapíród.»: Vesiprém. Sz.tbadi-ntcza 514. *«. Hirdetések : Peti boronként 12 fii. Nyilt-tér petit-tere 4( fillér. Kincstári illeték 60 fii. Az iránt, sem a Ivánunk tanácsosai élni, bogy a végleges és részletes nyílt nyugtázás, a gyűjtött Összegekről mint történjen. Azt majd a bizottság finom érzéke állapi- tandja meg. De ismételve is hangsúlyoznunk kell és követeljük is, hogy a segélyg) üjtés lezáratván, a meglevő pénzen a kevésbé vagy sehogy- sem kártalanított égettek segittes- senek meg 1 bizonyos összegek ajánlassanak fel a vagyonosb égett háztulajdonosoknak is. Ez utóbbi követelésünkhöz nemcsak azért ragaszkodóink, mert azt I jf>£, igazság és méltánylat parancsolja — hanem t'.jkép azért, hogy | m I b, mely nem s/okott lelkiismereti kérdést c-inálni a gyújtogatásból. ne liidje azt, hogy ha lángba bori'ja ismét a várost, ezzel csak a szegényeken segit s a gazdagokon áll busszut. Amint a bizottság egyes tagjait ismerjük, megvagyuuk lelkűnkben győződve arról, hogy megszívlelik tennebbi javallásainkat. Újból is kérjük erre őket; n e- hogy szomorú kötelességet kellvén teljesíteni — az ország színe elé vigyük az irgalom ügyét, mely botránynyá lett. Mezőgazdaságunk é. gabonakereskedelmünk érdekében. IRTA: SZÁLÁT OTTÓ. (Három közlemény.) Devecser, jnl 22. ii. Most tehát áttérek az elevátoros közraktárak szerkezete, czélja és előnyei ismertetésére. Egyúttal megjegyzem, hogy ezen ismereteimet részben Gróf Széchenyi Imre és Mik'ós Ödön uraktól nyertem. — Miklós Ödön okleveles mérnök és nagybirtokos annak idején a kormány által lett Amerikába kikűldve az elevátoros raktárak tanulmányozására, honnan visszatérve építette Budapesten a több millió forintba került nagy elvátort, a dunaparton a vámház mellett. A nemes gróf pedig a közügyek iránti meleg érdeklődése által indíttatva utazta be saját költségén Amerikát. Az elevátoros raktár áll egy kőből épített négyszögletes toronyból, mely 100—120 waggon gabona befogadására a következő méretekkel bir: magassága 20—25 méter, szélessége 8—10 méter négyzetben (quadrat). Ez a torony a főid felett mintegy 4—5 méter magasságban vastartányokkal (traverze) van összekötve és átivezve, ezen ivek alatt a földre vasúti sínek vannak rakva, melyek a vasúti vágányokkal vannak összekötve úgy, hogy a vasúti waggonokat a síneken a torony alá lehet tolni. A toronyban a vastartányos átivezésre vaslemezből összeszegecselt négyszögü hasáb alakú 16 darab gabonatartály van szorosan egymásmellé frtgKŐlege-ien elhelyezve; úgy hogy a tartályok légürét a torony legfelső ré-ízéből tekintve egy tátongó mélységes űrt képeznek és minden egyes tartályban mintegy 8 w iggon gabona fér e'. A torony kő'epében van egy emelő gép elhelyezve, mely hasonlit a cséplőgépek paternosterjához és egy hosz- szu egymás mellett párhuzamosan futó erős szíjra merítő kanalak vannak szere’, ve, melyek a gabonát a fö'drói a torony legfelső részére hordják fel és ott egy karoscső segélyével tetszés szerint bármely tartályba beüritik. A tartályok fenekei csúcs alakban végződnek és el vannak látva kiömlesztő csatornákkal, melyeken át a gabona néhány perez a'att egészen kiüríthető. A torony alatt a föld felett van egy négyszögletes tölcsér alakú tartály, melyben 20—25 métermázsa gabna fér el, ez | tartály egy igen érzékeny rendszerű mérlegre van szerelve, mely a beleüritett gabo iát a legna- I gyobb potossággai méri meg ; a tartályosukban végződő fenekén van egy kiömlesztő nyílás, melyen át a már megmért gabona a kanalas emelő szij alá sülyeszthetö, honnan a kanalak a torony tetejére emelik a gibonát és mint mondám a tartályokba ürítik úgy, hogy ha p. o. valaki 10 — 20 métermázsa gabonát szállít az Elevátorhoz, a zsákok tartalmát | szekérről egyenesen a mérő tartályba űriti, megmérik, a földbe sülyesztik, onnan p>dig a kanalas szij egyenesen a tartályokhoz hordja fel, mely művelet csak néhány pereiig tart. A kiürítés történhet gabonatartályokból zsákokba; vagy pedig az úgynevezett Rinfusa — waggonokba. Riníusa-vaggonak alatt oly vasúti jármüveket Ártunk, melyek basoli- tanak a jelenlegi fedett teherszállító kocsikhoz, a kocsi fedélzetének közepén van egy olyan forma kőralaku nyílás, mint a személykocsik lámpaürege. Ez a nyílás egy külön fedéllel van ellátva, mely a megtöltés után épp úgy mint más teherkocsiknál a kocsi ajtaja, ólomzárral (Plomba) lezárható. — A kocsi hóm- lokzatos falán pedig olyan csatorna nyílások vannak, mint a gő/cséplő- szekrény osztályzó heogere alatt, melyeken át a gabona az oda függesztett zsákokba foly be. A kocsi végre ngy elzárható, hogy annak oldalfalain nem marad annyi hézagos nyílás sem, melyen a legkisebb gabonaszem is áthulhatna. Ha tehát egy ily Rinfusa koesit megakarnak tölteni gabonával, a kocsit az elevátoros raktár alá tolják, a toronyban levő gabona tartályok kiömlesztő csatornáját a kocsitetején levő nyílásba illesztik, a csatorna tolózárát tppgnyitják és a gabona néhány perez alatt lezuhan a kocsiba. — A torony ; alatti vágányrész egy igen érzékeny j százados mérlegre van szerelve, mely j ha azt mutatja, hogy a kocsiban éppen 100 mmázsa gabona már benn i van, a tartálycsatorna egy emeltyű- kar segélyével abban a pillanatban lezárható, a kocsi a torony alól ki- löketik és az ólorazárakkal lezá- j ratilc. Az elevátoros közraktárok czélja ! az, hogy ezekbe a vidéki gabona- ! termelő polgárok gabonafeleslegei- kpt elhelyezve, tömegárukat képezhessenek, mely áru mindig drágáb Hók- vásárolta tik a nagy kereskedők á tal, mintha a gabona csekélysége miatt a termelő azt a vidíki kis pi-ezokra kénytelen állítani. Köztudomású dolog, hogy a kinek 100 mmázsa príma gabonáj i van eladandó, mindig jóval többet kap 1 mraázsá- jáért, mint az, akinek csak 5 —10 mmázsa priina gabonája van. Mintán pedig a külfö'di és osztrák tartó- raáoybe’i fogyasztók csak teljes w ig- gonrakományokat vásárolnak, ennélfogva lehetetlenség a/, hogy a kis termelő a nagykereskedő vagy fogyasztóval okvetlenül érintkezhessen, mert a szegény jó magyar földművesek százezrei esik 10—50 mmázsa gabonafelesleget tudnak a piaczra juttatni és igy ki vannak zárva a lehetőségéből annak, hogy a nehéz munka árán nyert gabonájukért az őket megillető tisztességes árakat meg is kaphassák. Mintán pedig a termelők nagyon hitvány árakat kapnak a piaczokon, ennélfogva nem is fordítanak gondot a gaboni kifogástalan megtisztítása és osztályozására, hanem porosán, polyvásan, törekesen kavicsosán egyszóval szemetén, állítják a piaczra. A kereskedők összeveszik a szemetes gabonát — mivel jobbat nem kapnak — egy kissé megrostálják és világgá bocsátják. Sokat ők sem rostálhatnak rajta, mert igen könuyen megesne az, hogy a kereskedő saját polgári hasznát rostálná ki a gabonából, pedig neki is élnie kell, tehát nyernie is. így jut aztán a mi híres magyar gabonánk a kültöld piaczára, hol legnagyobb közöny és bizalmatlanságra talál, mert tisztátlan és osztályozatlan. Lássuk tehát most már azt, hogy mindezen bajainkon miképpen tudnának azok az elevátoros raktárak segíteni, hogy a termelő és a hazai kereskedők érdekei egyaránt védve legyenek. A dolog illusztrálására egy példával fogok szolgálni: Z. községbeli X. .termelőnek van eladandó 10 mmázsa jól tisztított búzája; ezt elviszi a legközelebbi elevátoros közraktárhoz, a zsákokból kiontözi egyenesen az elevátor mérleges nagy serpenyőjébe; a vasúti, vagy esstleg a kezeléssel megbízott más állami alkalmazott kivesz a gabonából egy litert, ezt a kis próbamérlegen megméri és ezen sulyeredményből megállapítja a termelő szem"láttára, hogy gabonája hecloliterenkint. mily sulylyal bir és e szerint I. If. vagy Ill-ad osztályúnak minősíti; tehát miutáa | próbamérés azt mutatta, hogy X. búzája h-ctoliterenkint 77 --78 kilót nyom — I. osztályúnak minősíti, a/.után a serpenyőbe öntött egész mennyiséget megméri s murán megállapította, hogy a 10 mmázsa megvan, a serpenyő kiömlesztő csatornáját megnyitja, melyen a gabona az emelőgép alá zuhan, az emelőgép, felső kiömlesztő csatornáját a torony tetejében egy szolga azon tartály fülé. illeszti, ra ilyb i az I. osstályu búza gyüjterík, ennek megtörténte után az emelóg'p megindittatik, mely a gabonát néhány perez alatt a tartályba Úri i. — Ugyan ez történik a többi nemű és osztályzatú gabo nákka 1 is. Ezután kiá lit a tisztviselő X. részére egy betárolási jegyet, melyen feltűntenti a betárló nevét, 'akhe- lyét-, a gabona nemét, osztályát és becsértékéf. A becs rtéket a budapesti és bécsi gabnatőzsdék zárlatai után távirati utón naponkint vett tudósítások alapján állapítja meg, melyek mindig teljes waggonrako- mánjok után értetnek. Ezen tudósításokat a fél is megnézheti saját megnyugtatása végett. Ha pedig a fél az osztályozással Dines megelé gedve, kívánhatja gabonáját bizottságilag is osztályoztatni, mely igen mérsékelt dijak mellett a fél költségére fog eszközöltetni. Az ily bizottság áll a tisztviselő elnöksége mellett egy helybeli kereskedő és egy termelőből, mely két utóbbi nevét a fél által teljesített sorshúzás által lehetne megállapítani azon helybeli termelők és kereskedők névjegyzékéből, kik ezen czélból az elevátor-irodánál előjegyezve vannak. Ez osztályozás ellen a félnek fellebbezési joga nincs, csak is a gabonája visszavételéhez van joga, mely esetek talán nem is isten fognak előfordulni. — Tehát X. megkapta a betárolást jegyet 10 mmázsa I-a búzáról melynek tömegáruk szerint becsértéke 90 fitot tesz. — X-nek szabadságában áll az elevátor vezetőjét megbízni azzal, hogy gabonáját a tőzsdei napi árak szerint a legelső alkalommal eladhassa, vagy pedig bizonyos batáridőt tűz ki, melyen belül a gabonája feletti szabad rend lkezési jogát magának fen- taríja, mely határidő elteltével, vagy uj határidő hosszabbítást kér, vagy ennek elmulasztása feljogosítja az elevátor vezetőjét a gabona eladására. Ezek után veszi X. a betárolási jegyet és azt vagy eladja a kereskedőnek, kik az ily betárolási j 'gyek összevásárlása által nyernek tömegárukat, melyek már a I vasút udvarán épült, vagy vágány nyal ösz- szekölött elevátorban szállításra készen állnak és osztályozva vannak, — vagy ha ezen eladás nem sikerűit, vagy ceak X. anyagi hátrányával történhetett volna meg, akkor elmegy X. az elevátor székhelyén levő és egyik nagy hazai pénzintézet ál fal felállított előlegezés! fiők- pénztárh óz, mely X-nek betárolt ga- bonáj i becsértékének 70—80%-átadja s a betárolási jegyre az előleget feljegyzi Ezen előlegnek a kamata költségekkel együtt 1%-nál több nem lehet. Ezekután X. a betárolási jegyet, mely már előleggel van megterhelve, helybeli kereskedőknek eladhatja, vagy az eladással az elevator vezetőjét megbízhatja, vagy pedig az előlegezés után is kívánhatja, hogy a betárolt gabona még dispositiója alatt maradjon, mely kívánságát mindaddig teljesítik, »mig a betárolási néhány krajezár költséget időről-időre megtéríti és amíg a gabona árhullámzása miatti árkülönbségeket, a kamat és betárolási dijjat amég visszamaradt 20—30°/o becsár részlete fedezi. — Végre, ha X. azt kívánja, hogy betárolt búzáját az elevátor adja el, akkor a jegyet, melyre az előleget már felvette, az elevátor kezességénél letétbe helyezi, melyről kap egy elismervényt Ez azónbau már a betárolt gabonát nem helyettesíti, tehát arra sem előleg nem adatik, sem pedig el nem adható gabona helyett, sem pedig arra gabona a raktárból ki nem adatik, csak arra ad jogot a tulajdonosának, hogy vele az elevator kezelősége leszámoljon. Az előleg 5%-os kamatja pedig megfog szűnni azon a napon, melyen X. gabonája eladatott, a gabona átvétele idajéig járó kamatot és táró- lati dijat a vevő fizeti. — A gabona csak a megfelelő mennyiségű eredeti betárolási jegy visszaadása mellett lesz az e'eváforból kiadva, a gabona te'jes ára pedig az átvételnél vevő által készpénzei fizetendő az elevátornál. Most tehát vonjuk, le mindezekből X. gabona kis termelő, valamint a ke- reskedi közöiyős előnyeit is. X nek e'őnye az, hogy először gabonáját a hét bármely napján értékesítheti, nem kell a hetivásár napját várnia, p. o. ha kedden megszorítják az adó vagy százalékért, nem kell várnia a pénteken tartandó hetivásárt és nem szorul az uzsorázó kereskedőre, hanem felpakolja szekerét, beállítja gabonáját az elevátorhoz és este márpénzzel — és pedig jó pénzzel — állít haza, anélkül, hogy gabonáját az ő kéuy- 87,erh“lyzetét ismerő kereskedőknek el kellett volna pocsékolnia, a szükségen segítve van és ez a tudat visz- szaadja a szegény ember családjának a lelki nyugodalmát és ezen nyugodalom szorgalmas munkára edzi és serkenti a szegény embert. — 2-szór az árakra vonatkozó tájékozatlanságát nem tudják a kereskedők roszhi- szemü elemei kiaknázni, mert hiába mondja X-nek a kereskedő, hogy gabonája II. vagy 111-ad rendű, ha már IDYLL VISZFÉNY. Csobog a viz, tükrön repül a sajka, Méla holdnak szelíd fénye függ rajta. Esti szellő, üzi-hajtja játékát S él-él kapja az evezős vig dalát. „ Vársz-e reám, kis angyalom, a parton, Ölelésre tárva-nyitva a karom Játszi szellő, kihallotta a partra ; Ahol egy kis halászleány hallgatta... „ Várlák-várlak, csak siess én edesem /...“ így hangzott fel, a viszonzó szerelem !... A kis sajka, kikötőit és megállóit, Szelíd est-fény boldog párra sugárzott. Nem volt kérdés, nem is hangzott felelet, Hisz eleget beszélt a hű szeretet.'... Ajk az ajkon, szív a szivén dobogott, Szemükben az öröm lángja lobogott!... Fejes Aladár. LISETTB. A fiumei kikötő széles terén hullámzott a kirándulók nagy tömege, tarka vegyü- * lékben nők,-, férfiak és gyermekek ; a földes-kék habokon kecsesen himbálódzott a karcsú kótárboczos Sandora a ragyogó **aP arany sugaraitól vakítóan fénylettek csiszolt aczél pántjai, ropogtak-recsegtek kötelei, melyek a parthoz erősítek 's a jBfttrózok ugyancsak siettek a ponyvák .öeregztéséve), mert már közeledett az indulás ideje. Mi, kik a nyílt tengeren óhajtottuk élvezni a meghamisithatatlan üde léget, még jobban siettettük volna a perczek múlását, mert forró volt a parton a nagy bőségtől minden. A vigalmi bizottság rendezte az egész kirándulást; a programra főpontját a tánczmulatság képezte mit majd kint a nyílt tengeren tartanak meg ragyogó holdvilág s lámpionok titokzatos homá- lyu fénye mellett. Végre jelt adtak a beszállásra, báli ruhába öltözött hölgyek s trükkös urak igyekeztek a hajóra lépni, mely a nagy sokaság terhét alig látszott érezni. En, ki úgyszólván James kapitányon kívül senkit sem ismertem, némán szemléltem a szebbnél szebb tündérek seregét, kik minden habloc-csanásnak úgy tudtak örülni s valóságos örömkaczajban törtek ki, midőn eleinte lassú, majd gyorsabb morajjal csapdosták, hajónk kerekei nagy hullámokat verve, az előbb még esendőinek mondható viz tükrét. Megindultunk. Néhány hajóslegény az eloldott vassodröny-kötelek felhúzásában izzadt, a lánykák meg vig csevegés közt ugyancsak hozzáláttak már is a hűsítők fogyasztásához. A sürgő-forgó társaság azonban csak rövid ideig kötötte le figyelmemet, elmerülve gondolataimban, melyek a Balaton sima tükrén tévedeztek, eszembe jutott egy holdvilágos éjszaka, mikor könnyű sajkán szeltük Tihany-feié a ^ Balaton csendes vizét, ketten, Lissette és én. . . bjab azóta mily sok minden történt már! Eszembe jutott minden keservem, felnyílt emlékemben a nap, mikor a hűtlen s velem csak játékot űzni szokott Lisette jegygyűrűt vál'ott Béla barátommal, ki szebb gyöngyökkel tudta felókesifcni hófehér nyakát. Sóhajtottam ... s oh ég,! sóhajom viszhangi’A lelt. . . azt hívóm a tenger fehéres fodrai verték vissza azt, önkéntelenül fakadt lelkem legmélyéből a keserv : ah Lisette, Lisette . . . s sóhajomra uj visz- hang felelt. Nem, ez nem jöhetett a viz mélyéből; ez női ajkról, női szívből fakadt. Meglepetve fordultam vissza s gondolataim tárgya, szívem keserve, a szép Lisette állott előttem. Álom-e vagy való ? nem akartam hinni szemeimnek, inkább égi csodának, mely őt elém varázsold . . . Szép volt most is, mint egy királynő, mint egy szép szirén, sóhaja lágy volt or nt az esti szellő s még is forralta minden eremben a vért. 0 volna hát!? Nem, nem lehet! Hisz nincs egy éve még, hogy jegyet váltott Bélával, megcsalva engemet. Termete kissé megnyúlt, hosszú, selymes szem pillái bánatosan hajoltak ábrándozó kék szemei fölé, a mint elmélázva nézett a távol messzeségbe . . . Igen ő az, hisz látom rózsás mlecskéiben a kis nefelejts koszorút, mit éa adtam néki, még régen a boldogabb időben. Vissza léptem. Úgy látszott nem vett őszre, most is merően egy irányba nézett, hozzá dűlve* háttal a felső fedélzet egyik vasoszlopához, rá nézve nem látszott létezőnek a csevegő csoportok zaja, hol bókok mondásában annyi fiatal ember fáradt, kiérdemelni óhajtva a kis bebeék tetszését. Hosszan elmerengve néztem egy ideig ezt a tflndéri lényt, sajogtak szivemből felfakadó fájó emlékeim s egy pillanatra megvált valami daemoni, valami rémítő gondolat: „Taszítsd a hűtlen csalfát a tenger mély ölébe, ugorj te is bele s ha az életben nem, legyetek egymáséi a halál után !“ Mint egy őrült rohantam rá, erősen, ingerülten ragadtam meg hófehér karjait) és — nem voltam képes megmozdulni sem, a daemoni varázs elszállt, eloszlatta a halovány arczárói fakadó mosoly, szomorú szemei könnyeztek s én is, az erősebb nemhez tartozó elgyen- güitem, olyanná lettem, mint a gyermek. Elkezdett csevegni, lágyan, olvadozóan s én hallgattam ezt a bájos szózenét némán, elfogultan, mint egy élő szobor mozdulatlanul . . . Elmondta mennyit szenvedett, mióta szakított velem, nem volt sehol nyugta, a nappalt álmadozva s az éjét ' ébren tölté szüntelen, kész lenne egész életén ót vezekelni, bogy megnyerje bocsánatom, a véletlen vezette ide e hajóra, s most áldani fogja a gondviselést, ha újra övének mondhat, s hangja mindig erősebb, tüzesebb lett, szemei égtek kifejezbetetlen vágytól szenvedélyesen és én békére, bocsánatra nyujtám felé kezem. Kiér ünk a sik tenger vizére, a lánykák ifjaikkal tánezra perdültek, a zene lágyán olvadozó, majd hatalmas trillákat hallaitó hangjai mellett. Könnyű sajkákat bocsátottak erős izmit matrózok a sima viz tükörre az evező sport emberei kedv- töltésére. Lisette b én, a táncétól idegenek, érzelmeink uralma salatt állva, vágyunk, egyedüli vágyunk volt a magány. Lizáitunk mi is egy kis csónakba ketten* szótlanul s én feltürt ingajak kall erősen markolva a könnyű evezőket, gyorssá tettem a sajka haladását, mig Lisette a kormánynál foglalt helyet, egészen agy, mint egykor a Balaton hab- jain. Eltávolodtunk messze a hajótól, már csak olykor hozott felénk a lágy esteli szellő néhány accordot ; a tánezoló fiatalság vig moraja alig volt hallható s én bevonva evezőmet, átengedtük csónakunk a ringó babok játékának, melyek tündériesen locsogtuk a teli hold ezüstös fénye mellett. S mi elfogultan alig tudtuk beszédre nyitni ajkaink, egymást átkarolva néztük a mély viz*.t s c'óközönbe fojtottuk eddigi bánatunk. Légy örökké enyém! es-dtem szenvedélyes n. Itt a tenger Löltőies szép partja mellett keresünk majd egy csendes kin falut-, hol csupán önmagunknak, szerelmünknek élve oly boldogok leszünk. | Lelkem lelkeddel összeforrt, mi elválhat- lanok vagyunk s egymásé leszünk vagy — megha'unk ! — Megszállt ismét egy perezre a daemon, mikor ö sóhajjal felelt, tűzzel átkap-am karc.-ü derekát, hogy a habokba vetem, vele együtt magam, de ah — elmúlt a varázs, kezeim lehanyatlottak a mint érzém, a mint láttam, hogy Lisette remeg. S ő megszólalt kissé bánatosan : Tied leszek. Iván, örökké tied vagyok ! De ne kívánd a magányos életet, engem a faluk csendes élete nem boldogít. Szemébe néztem, ő könnyezett. A hajóról az indulásra jelt adtak s mi gyorsan szelve a hullámokat, siettünk idejében visszatérni. Megérkeztünk. A karcsú Sandora vígan hasítva a vizet, a lenyugvó hold fényében tündökölve indult vissza a révbe. Tánczban kifáradt lánykák s férfiak égő arc/.czal kissé vontatottan társalogtak, az evezésben, reszt vevők kifáradt karjaikat nyújtogatták, gyönyörködve dagadó izmaikban s az én Lisettem már nem — remegett. Ábrándozó szemei élénkek, ajkai beszédesekké, mozdulatai fürgék lettek, eb- fogta egész lényét ismét az a könnyűvé- rüség, a mitől Tihanyban féltem völt és kezdtem felni újra. Hozzá léptem s esed ve kértem : „Óh jöjj velem!* De lesújtva táotorodtam vissza, a mint ő könnyelmű mosolylyal rivalt reám! Nem, rém megyek! Ily szentimentális kedélyű ember nem való nekem, azt kívánod, hogy magányba menjek veled, elbújva a nagy világ elöl, nem* inkább kitépem szivemből egészen emlékedet: Elvonulva minden elöl, mondd hol csodálnák meg Bfiától kapott gyémántjaim?! Lísujtva, csak e néhány szó szállt el remegő, ajkaimról: Astzonyi hiúság, te uralkodói még a szerelmen is ! Galamb Géza. űlsichsabergből. — A „Veszpr. Függ, Hírlap* eredeti tárczája. — Julius 24. Mikor a június elöreveti árnyékát, a köd egyre nehezebb lesz a fejünk fölött. Mi, akik idegeinkkel szolgáljuk a társadalmat, érezzük, hogy az óra lejárt, azt f fi kell húzni. Valami uj világ után vágyódunk, mely belőlünk a tizenegy havi port kiáztatja, hogy az óra ismét tovább ketyeghessen. Egy nap a „nagy órás* úgyis földhöz fogja csapni. C'Upa melencholiával terhelten értem ide a tüdővészesek IV-ed rangú Mekkájába, mert hiszen az ő végső Curiájuk : Görbersdorf, a hol körülbelül mar a kegyelem az Istennél van. Különben alaposan csalódik, aki azt hiszi, hogy tüdőbajosok jönnek csuk Gleichenbergbe. Magam is egy csomó coHágával egyetemben egyedül a nervusaimat tatarozom, s meg kell vallanom, hogy dr
