Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-03-21 / 15. szám
Veszprém, 1891. Veszprémi Független Hírlap. Szombat, márcz. 21. eleven fantáziával idézte vissza a nagy napok eseményeit. Matkovich Tivadar dr., orsz. ö képviselő szólt ezután a meghamisit- hatlan lelkesedés hangján és a jelenői levő igaz érzésű polgárokra s a távol- 1 levő, de szellemileg mégis itt ünneplő „ polgárokra ürítve poharát. ie Czollenstein Ferencz a sajtó i, jelen levő képviselőire emelte poharát, ■- mire K o m p o 1 t h y szerkesztő a f „Szózat“ eléneklését indítványozta, Á amire a jelenvoltak egy szivvel-lélekkel ” elénekelték a hazafias költeményt. Végül Sáner János az ipar és „ kereskedelem fel virágozására emelt ^ poharat. A lelkes társaság éjfél felé t oszlott szét. A veszprémi „Nép kör“ helyi- t ségén is meglátszott márczius 15-ének 1 ünnepies színezete. A kör tagjai szo• katlan szép számmal gyűltek össze s ' mindannyian együtt is maradtak. A < kedélyes eszmecsere és társalgás hangja elnémult azonban, midőn H n s v é t h • János, a kör elnöke lelkes szavakban • emlékezett meg a nagy nap jelentőségéről s a szabadságra, úgy a márcziusi eseményekkel elválhatatlanul összeforrva lévő nagy hazánkfia, K o s- suth Lajosra emelte poharát. A szép toasztra riadó éljenzés árja indult meg s fokozódott a lelkesedés, midőn Tóth Imre a független polgárokért, majd utóbb a független sajtóért s annak a népkörből távollevő képviselőiért, ezen lapok és a „Veszprém“ szerkesztőiért ivott. A zenészek száraz fái elzokogták a fájdalmat, mit a jelenvoltak a „Ne sírj, ne sirj, Kossuth Lajos“ nóta hallatára éreztek, de a lelkesedés tüze kezdett felgyuladni, midőn a banda rázendítette a „Kossuth Lajos azt izente“ dalt s a Kossuth-indulót, s annak szövegét együtt énekelte a zene ütemeivel. A késő éjfél alkalmával a társaság lelkes hangulatban oszlott el. A Huszár-fél e 100-as asztal- társaság márczius 15-ike megünneplésére teljes számban megjelent a „Szarvas“ vendéglő helyiségeiben. A társaság a legjobb hangulatban maradt együtt az éjféli órákig, közbe-közbe nem egy hazafias beszéd hangzott el; elszavaltatott a „Talpra magyar!* stb. A vidéken. Pápán is kegyelettel ünnepelte meg a város közönsége a szabadság napját. A főiskolai ifjúság az állandó | színházban telt ház előtt tartotta meg , szokásos emlékünnepélyét a következő, minden pontjában szépen sikerült műsorozattal: 1. Hymnus. Kölcseytől. Elő- i adja a főiskolai énekkar. 2. Emlékezés 1848. mrrczius 15-ére. Illyés Bálinttól, Szavalja Czike Pál III. éves papuövendék. 3. Emlékbeszéd. Tartja a társulati alelnök. 4. Alkalmi költemény. Újvári Sándortól. Előadja Sebestyén Ferencz III. éves papnövendék. 5. Magyar népdalok. Előadja a főiskolai énekkar. 6. Régi hajfürt. Elbeszélés a szabadságharczból. Irta és olvassa Borsos István III. éves papnövendék. 7. Éljen Kossuth. Irta Soós Lajos. Szavalja Ajkay Zoltán VIII. gymn. oszt. tanuló. 8. Harczi induló. Előadja a főiskolai énekkar. — Előadás végeztével a Griff fogadó nagytermébe gyűlt össze a díszes közönség nagy része. Itt a társasvacsora alatt Lazányi Béla köszöntötte fel a lelkes honleányokat, Nagy Boldizsár pedig az ünnepélyt rendező ifjúságot. Ezután tánczmulatság volt. A veszprémmegyei kör Budapesten is kegyelettel és lelkesedéssel teljes ünnepet ült, márczius 15-én. A kör helyiségében nagy számmal egybegyült megyebeli ifjak színe előtt Eötvös Bálint, Kenessey Aladár és H e r c z Dezső adtak kifejezést kegyeletes hálájoknak a nagy nap emlékére. E rövid, de szép ünnepély után közös vacsorára gyűltek össze a kör tagjai, melynek tartama alatt nem volt hiány hazafias és szellemes toasztokban. Eötvös Bálint a szeretetre és barátságra ürített*-, poharát, Ányos Ödön a szabadságért lelkesített, dr. Szabó Zsigmond Kossuthot éltette, Lamper Lajos a veszprémmegyei ifjúságra. Toasztot mondtak még Billitz Antal Eötvös Bálintra, azután Benkó Károly. Fellner Lajos, Hercz Emil, Hercz Dezső, Spitzer Lajos s még többen. A társaság éjfélkor oszlott széjjel. Tapolczafő község valamint mindenkor, úgy az idén is csatlakozott azon ezernyi ezrekhez, kik a szabadság, testvériség és egyenlőség emléknapját e napon megünnepelték. Az ünnep oly fényesen sikerült, s a hazafias lelkesedés oly magas fokra emelte azt, hogy sokáig felejthetetlen lesz azok előtt, kik abban részt vettek, vagy csak szemlélői voltak. Már korán reggel mozsárdörgések ébresztették fel a község lakóit. Az olvasókör díszes épülete nemzeti zászlókkal, a kör helyiségeinek bejárata pedig pompás diadalkapuval ékeskedett, melynek homlokzatán ezen felirat volt olvasható : „Visszaérni ékozása czéljából fisszatartatik ; világosság a napsugarak behatására éleny leheltetik ki; pótolva az állati élet fentartásához szükségképen elhasznált élenymennyiséget. A fagyökereknek a légnemű testek felvételére való kópességöket élénken tanusbja az úgynevezett malarious vidékek egészségessé tétele által. Képzeljünk egy mocsarakkal, pos vány okkal bővelkedő vidéket, meynek lakosai nagyrészt hidegleléiszerü rohamokban szenvednek, sápadt, beesett arczuak, egyszóval folytonos szenvedésben töltik rövid életüket. Ezen általános aszkór s korai halálhoz vezető betegség a malária, a föld belsejében rothadásnak induló növényi hulladékokból fejlődött s a talajléggel a közlégbe áramló gázszerü testek s apró, egy mákszemnek milliomod- részét képező anyagoknak, a miazraának, az emberi testbe jutása által okoztatik. — Ezen vidéket befásitják s az embereknek egészséges lakhelyül szolgál. S hogyan értelmezhetjük máskép ezen változást, mint úgy, hogy bizonyosnak vegyük azt, hogy a fagyökere által az egészségtelen miazmás talajlég felszivatik s a kiáramló lég megtisztítva jut a körléghez. Ily hasznos szerepe jut a fának, mégis a faültetésre s a faápolásra nézve konstatálnom kell azon szomorú tényt, hogy az újkor sokkal kegyetlenebbül bániá, mint akár a közép- az ókori emberiség. — Elődeink a fatörzsököt használták fel, de kímélték a gyökeret, melyek uj életre ébredve ismét magasra növesztették a fát. Az újkor telhetetlen haszonlesése gyökerestül irtja a fát, hogy hült helyén — Isten ments — egy törzsöcske ki ne bújjék. S nagy kérdés, az újkor ezen barbarizmusa nem-e járul hozzá az emberiség átalános életartamának, ellenállási képességének, viszonylagos egészségének s boldogságának megrövidítéséhez, illetőleg megrontásához. — Az éleny t. illik két alakban van a levegőben, az egyik az ozon, szagával árulja el a levegőbeni létezését; ez ott fejlődik, a hol meglehetősen nagy a nedvesség, de rothadásra képes anyagok hiányzanak; feltalálható tehát erdőkben, fenyvesekben bővelkedő tájakon; annyi tény, hogy a legegészségesebb lakhelyekben is hiányzik. Nem ismerjük ezen ozont tiszta állapotban, menynyiségileg a levegőben ki sem mutathatjuk. az emberi szervezetre való hatása is ismeretlen; annyi tény, hogy a levegőben létező szervi anyagok megsemmisítését, tehát a levegő fertőztelenitésót eszközli. Nem akarok uj tantóteleket felállítani, sokkal igénytelenebb az ismeretköröm, mintsem azt tenni bátorkodnám, de gyanúmat el nem hallgathatom, hogy az erdőpusztitások által a levegőbeni ózon képződés csökkenése ronthatja az emberiség egészségi állapotát s rövidítheti életkorát. Nagy szerepe jut az élőfának az emberi egészség s életnek fentartására s igy csodálni lehet, hogy faültetéssel és faápolással polgárságunk legkevésbé foglalkozik, sőt a már fáradsággal felnevelt és elültetett csemetének szabad növése pajkos emberi kezek által megakadályoztatik. Az országút mentén több évtized óta nem képesek fasorokat teremteni, mert a kiültetett gyenge fákat megrongálják, elölik. Tereket évtizedeken át parlagon fekve hagynak s nem jut eszébe senkinek azokat fákkal berakni s ha mégis elvétve a nagy pusztaságon valaki könyörül s fák ültetésével díszíti, legott ismét az. emberi kéz az, mely kifejlődésüket gyilkos eszközével, vagy ápolás hiánya mellett lehetetlenné teszi. — Pedig tudja mindenki, úgy hiszem, hogy az állat- s növényország kölcsönösen biztosítja egymás életét; azon perczben, amelyben az egyik ország tönkre megy, meg van fosztva a másik is életfeltételeitől. S ki tudja, hogy azon felső lény, melyet felfogni képesek nem vagyunk, a teremtmények legtökélyetesbikét, az embert, nem helyezte-e az egyensúly fentartása végett oda, a hol a két természeti ország létérdeke egymással összefügg. Lássuk különösen drága hazánk jövőjét s népeink boldogságát biztositó csemetek szaporítása, ápolása s nevelése körül a honpolgárok egy része miként teljesiti kötelességét; ugyan különbözik-e a facsemeték ültetésétől, szaporítása- s ápolásától. De mielőtt a mai kor eljárását bonczkés alá venném, méltóztassanak megengedni, hogy a csecsemőknek fentartását illetőleg az ó- s középkorra egy rövid visszapillantást vessek. ,Az ajszülött nem ember, hanem legtökéletlenebb állat.“ Ez volt a tantétel, melyet az ó-kori bölcsészek megállapítottak, s ha az újszülött állati bánásmódban részesült, ne csodáljuk. Az állam, ép úgy a család oly erkölcsi fogalmakat alakított magának, melyeknek hallása a czivilizáczió mai fokán borza- dalmat s kétkedést idéz. A csecsemőket csak annyiban tartották értékes kincsnek, a menynyiben felnevelésétől mind az állam, mind a család hasznot várt s eltartásuk nagy fáradtsággal összekötve nem volt. (Vég* k6v.) k e z é s ü 1 1848. évi márczius 15-ik napjára.“ A kör feldíszítésére és a diadalkapu felállításában az oroszlánrész ifj. Csoraasz Kálmánt illeti, ki azt valódi műizléssel állította s díszítette fel. Az ünnepélyes aktus azonban d. u. fél 5 órakor kezdődött az olvasókör tágas helyiségében, melyet szorongásig töltött meg a diszes és válogatott közönség. Az előre megállapított programúi szerint az olvasókör tagjai énekelték el a „Szé/at*-ot, mely után V i k á r Vincze helybeli ref. lelkész tartott az 1848. évi márczius 15-iki nagy alkotásokat ismertető ünnepi beszédet, buzdítva, lelkesítve hazaszeretetre s hálá-a, kegyeletre azok iránt, kik azon nagy eseményeket lánglel- kök isteni erejével megteremtették s a szabadság és nemzetboldogitásért a magyar Golgothán életüket is feláldozták, majd megemlékezett azon nagy napok lángmeteorjáról, a legnagyobb élő magyarról s beszédét Kossuth Lajos éltetésével végezte, melyre az ünneplő közönség dörgő éljene visszhangzott. A beszéd után L ő d y Zsigmond szavalta el a „Nemzeti dal“-t Petőfitől, majd Tóth Kálmán tartott, felolvasást az 1848-ik évi márczius 15-iki pesti mozg dmakról, ezt követte ismét Garay „Kont* czimü költeményének elszavalása Lődy Zsigmond által, mig végül az olvasókör dalegylete a „Hym- nusz“ eléneklésével berekesztette az ünnepélyt. A közönség minden előadást lelkesen megéljenzett s lelkesült hangulatban oszlott szét. Este tánczmulatság volt az olvasókörben, me'y jó zene és vig kedv mellett a reggeli órákig tartott s az olvasókör alapja javára szépeu jövedelmezett. B a 1 a t o n-F ő k a j áron az idén is hazafias lelkesedéssel ünnepelték meg márczius 15-ét. Az ünnepély a templomban vette kezdetét, hol a dalárda a „Fohász“ czimü hazafias éneket énekelte, ezután Medgyaszai Zsigmond lelkész az ünnepélyhez alkalmas beszédet mondott, melyben röviden vázolta a haza régi állapotát, a beszéd végeztével a dalárda a „Szózat“ ot énekelte el, erre a templomban be lett fejezve az ünnepély. Délután 6 órakor a templomudvarán ismét összegyűlt a közönség, együttesen nagy csoportban mentek minden utczán végig, időközönkiut megálltak és a dalárda a „Szózat“-ot énekelte, mig végre a körmenet végig járt. Este újból összejöttek baukettre. Fokszabadin, veszprémmegyei községben szintén megünnepelték márczius 1 5-ét. A hazafias érzelmű polgárság a társaskörben gyűlt össze, ahol előbb elszavaltatott a „Budapest“ alkalmi költeménye, aztán pedig Kossuth Lajos dicsőítésére egy szép verset énekeltek el, amelyet Méreg Péter földbirtokos alakított át egy választási nótából. Adás z-T e v e 1 e n az „Olvasókör“ helyiségeiben ülték meg a szabadság napja évfordulóját méltó kegyelettel és hazafias lelkesedéssel. Az ünnepély Zubek Lénárd megnyitó beszédével kezdődött, majd Kovács József tartott alkalmi felolvasása Jákob Pál a „Talpra magyar!“ hazafias költeményt igazi hévvel szavalta el, mig Zubek L. „Márcz. 15.“ czimü költeményt adott elő. Azonban az összes jeienvoltak egy szivvel-lélekkel énekelték a „Szózat,“ „Hymnus“ stb. hazafias énekeket. A szavalati ünnepély Kovács József záróbeszédével ért véget. Utána társas vacsora volt, melyen sok szép fel köszöntőt mondottak. Ősiben a „Polgári kör* tartott hazafias ünnepélyt, melynek programm- jából igazán dicséretes módon emelkedik ki dr. B e r é n y i Ferencz felolvasása „Kegyelem a csemetéknek“ czira- mel, melyben a kisdedek megóvásáról hazafias érdemben értekezik. Zalamegye uj balatoni kikötői. Zala-Egerszeg, márcz. 20. A badacsonyi balatoni kikötőre vonatkozó terveket a zalamegyei kir, államépitészeti hivatal Zalamegye köz- igazgatási bizottságának február havi ülésébeu beterjesztette. A közigazgatási bizottság a bemutatott terveket elfogadta, azok alapján a kikötők építését engedélyezte s az árlejtésnek miI előbbi foganatosítását a bemutatott tervek alapján elrendelte s Skublics Gyula közigazgatási bizottsági tagot kérte fel az árlejtés foganatosításánál az elnöki tisztség teljesítésére. Ezzel kapcsolatban elnöklő főispán megemlítő, hogy a törvényhatósági közgyűlés határozata értelmében a keszthelyi kikötő létesítése is kimondatott, ez okból elhatároztatott, hogy a közigazgatási bizottság részéről Csertán Károly alispán és Lányi Kálmán az építészeti hivatal főnöke azzal küldetnek ki, hogy a város megbizottaival a keszthelyi kikötő létesítésére nézve helyszíni tárgyalást tartson s egyúttal a kikötő költségeire nézve a város hozzájárulási arányát állapítsák meg s eljárásukról a bizottságnak jelentést tegyenek. A badacsonyi kikötő újból építése, az ahhoz vezető ut szélesbitése és a rév-fülöpi gőzhajó munkálatai létesítésével Epstein Vilmos sümegi vállalkozó mint legkevesebb összeget igénylő bizatott meg, a ki a munkálatok létesítését 13810 forintért vállalta el. Savanyu-viz-gyógyforrás Csopakon. Veszprém, márcz. 20. A sok beteges emberrel terhelt föld, mely annyi millió értékű kincset és beteg testek gyógyító balzsamát rejti méhében: csodával határosán nyilatkozott mpg Csopakon, az áldásos gyógyvizű Balaton partján. Megnyílott a föld és rejtekéből gyógyító vizet forr az emberiségnek. Egy kevés tehetségű ember talaján vetette fel magát a kincs már régen. De nem törődött azzal senki sem, ott volt elhagyatva, mint a senki kútja, ahelyett, hogy már régebb idő óta szolgálta volna a beteg emberiséget. A múlt hetekben a csopaki savanyu- viz-forrást örök-áron (és nem bérbe, mint egyik lap irta) megvette egy konzorczium, melv Vizner János, Kiss István és Kompolt hy Tivadar vállalkozókból áll, akik elhatározták, hogy a kitűnő minőségű gyógyforrást beviszik a közönség közé, valódi rendeltetési helyére. Ma, midőn a gyógyvizek terén is valóságos concurrens szédelgés megy végbe, — tagadhatatlan — sok fáradságot s mindenek felett kitartást követel a terv sikeres keresztül hajtása, azonban a kivitelben nagy segélyükre leend a gyógyvíz természetes nagyszerűsége, páratlan volta és a m. k i r. központi vegykisérleti állomás igazgatóságának igen fontos nyilatkozata, mely szerint a csopaki gyógyforrás szénsavas alkholokban felette gazdag s úgy gyógyhatás, mint egyéb tekintetben felülmúlja a mohai vizet. A vállalkozók, kezükben a szakér- t-dmes véleménynyel,márteljesen rendbe hozatták a forrást, betoniroztatták a kút talaját és a külső elemek ellen tetővel biztosították, A jövő héten már belekezdenek a nagy munkába, megkezdek az üzemet és igy legközelebb már megizlelhetjük a csopaki savanyu -vizet, mely addig is kellemes üdítő italul szolgálhat, mig gyógyító hatalmát az orvosi tudomány részletezi. — á Reményi Ede Veszprémben.-y- — Márczius 16. — A világhírű hegedűművész, R e m é- y i Ede hazánkfia hétfőn, márczius 6-án érkezett Veszprémbe, dunántúli angverseny kőrútjában. Jövetelét nem hirdette a reklám agy dobja s mégis igen nagy értel- les, művészetpártoló közönség tekiu- itt érdeklődéssel Reményi liang- ersenye elé, hogy élvezhessék azt a lüvészetet, mely egykor honfiakat a ieső tettek mezején lelkesített és a íelylyel hódítva járta be a művelt ilágot, mindenütt nevet szerezve a íagyarnak, dicsőséget, elismerést e emzet Géniuszának. Reményi Ede hegedűművész B o d ó ajos fiatal, tehetséges zongora virtuóz iséretében jött városunkba. A vasúti állomáson nem fogadta agyobb bizottság, más városok pél- ájától elütőeu, a már ismeretes adó- gy miatt. A vasúti indulóháznál Szabó Imre rsz. képviselő, aki a művészt vendég- :eretetébe fogadta és Kompoltby ivadar lapszerkesztő, mint a hang- erseny rendezője üdvözölték. A hangverseny este' 8 órakör ke dődött a megyei székház dísztermébe mely egészen megtelt díszes, érteim közönséggel, akik között a zirczi, vá palotai, bfüredi stb. vidéki előkelősí is képviselve volt. Mikor Reményi a pódiumra lepel hatalmas taps és éljenzés fogadta, lapok szerkesztősége pedig babérkosz< rut nyújtott át neki. Mendelssohn egyik hegedűversenyt nek andantéja- és fináléjával kezdt aztán játszott Schuberttól és Bizt „Carmen“-jából. Mind a három tel szett s hosszantartó taps követte művész játékát. Reményi e bárót szám után leszállt a pódiumról, széke vitetett a nézőtérre és beállt — job ban moodva leült — közönségnek Bodó Alajos váltotta föl a pódiumon A fiatal, sokat Ígérő tehetség mutatt; be nagy jártasságát a billentyűkön Nyugodtan és bámulatos biztossággal erőteljességgel, majd meg olvadó finomsággal kezelte a hangszert s többel mutatott a zeneköltőből, mint a technikai akadályversenyből. A közönség meg is adta a méltó elismerés nyilvánítását, s többször hivta a pódiumra a forrás stádiumában levő fiatal művészt. Bodót különben a Reményit kisérő játékért is dicséret illeti. Oly lehelletszerü kiséret valóban ritka dolog ilyen tüzes fiatal zongorásnál. R eményi a pihenés után egymaga, kiséret nélkül, játsza Sarasate két kedves apróságát: egy halászdalt és egy spanyol tánczot, melyekben már kiemelkedett a hatások nagy mestere, a pianissimok ritkaságos művészete, a kit — ha talán semmi más — úgy egymaga ez az elhaló pianissimo tesz nagygyá! Frenetikus taps tört ki a közönségből s a tapsnak alig akadt vége. Bodó Alajos nagy hatást keltett utána Liszt „Rigoletto“-ábrándjával és a Rákéczy-rapszodiával, melyet oly lelkesültséggel tapsolt meg a közönség, hogy Bodó kénytelen volt ráadást játszani. A piece de seristance-ot Reményi ' töltötte be a sokat várt magyar népdal-ábrándokkal. A közönség sorai közt végigzugott az a moraj, mely valami várva-várt nagy dolognak a rendes előszele. A veterán művész, a hogy behunyt szemekkel, mélységes nyugodtsággal siratta végig a vonót az alsó húrokon, agy állt ott, mint a régi idők, az elnyomatás napjainak fájó emléke, amikor a tétlenségre szorított magyar vér ettől a csodálatos daltól kapta meg a pezsgését s amikor ezt a kis ördöngös muzsikust rajongással hallgatta a búsuló hazafi s a nóta végeztével benne éljenezte a megkötött kezű magyar géniuszt. Sok szólt akkor ki a hegedűből, sok a nótákból, ama két ma a megváltozott Kor már nem ért meg. A végén aztán szabadlábára ereszkedett ez is s suhogott a taps, a tombolás perczekig. Reményi egyik saját szerzeményével fejezte be hangversenyét, mely után hosszú tapssal és éljennel búcsúzott el tőle a közönség. A hangverseny után a művész bevárta a teremben a közönség távozását, mely alatt igen megható jelenetnek voltunk szemtanúi. A művész összetalálkozott Vendrei- Ascher man tábornokkal, ifjúkori barátjával, akivel együtt szolgált a szabadságharczbau. Vége-bossza nem volt a hazafias reminiscentiáknak, de a „Korona“ termében vacsorára gyűlt diszes társaság türelmetlenül várta a művészt, aki megjelenvén a közös vacsorán, Szabó Imi'éné úrnő mellett foglalt heljet. Vacsora alatt a művészre Szabó Imre oi’sz, képviselő, mint Reményi házigazdája mondta az első felköszón- tőt, üdvözölve a jó hazafit és hires művészt. Matkovich Tivadar dr. orsz. képviselő a hölgyekre emelt poharat. Urána feszült érdeklődés által kisérve Reményi szólott, megköszönve a szivélyes fogadtatást, majd egy másik felköszöntőjében szellemesen elbeszélte fogadtatását. Reményi ugyanis nem tudta, hogy a rendezőség már gondoskodott elszállásoltatásáról, táviratozott a piaristáknak. Szabó Imre ezt egy szellemes cselre használta fel és kiadta magát a piaristák megbízottjának. Az érdekes félreértés sok derült epizóddal bővelkedett s a végén, mikor a ősin kiderült, Reményit ugyancsak raegkaczagtatta. — Reményi Szabó Imrére és családjára koczintott. J0? és hí lí; t is
