Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)

1891-10-17 / 45. szám

Veszprém, 1891. Veszprémi Független Hírlap. Szombat, okt. 17. nokainak tevékenységére, amelylyel oly rendkívüli jövedelmekre tettek szert, miáltal az őrtorony újítási mun­kálatait — a közönség újabb megter- lieltetése nélkül — ki lehetett vinni. Vikár Lajos városi főjegyző ismer­tette ezután nagy gonddal megszer­kesztett emlékiratát, melyet hírlapunk más helyén közlünk. Utána Kováts polgármester mondta el a következő szép beszédet: Uraim! Tisztelt polgártársait / A több század óta fenálló s közönségesen „Vigyázó-torony “ -nak nevezett ezen őrtornyot elődeink legutoljára 1814-ik esztendőben javí­tották ki és akkor adták neki a most is meg­tartott díszes stylszerű alakját is. Hetvenhét éve tehát annak, hogy őseink, úgy mint most mi kegyeletes ünnepléssel megjelentek itt, hogy az átalakított építményre a gömböt és koronát feltegyók. Tiszteletreméltó akkori elődeink a gömbbe, az utóko rtanulságára, „Emlékiratot“ helyeztek el, melyben az akkori nevezetesebb események, az egyházi és világi előljárok nevei elősorolvák, a kik az őrtorony átalakítása körül érdemeket szereztek. Ezen Emlékirat sokszorosítva lett, városunk minden polgára múltakon merengő édes érzettel olvasta azt és tanult belőle polgári erényt. Mi is elmulaszthatatlan kötelességünknek ismertük azt, hogy a jövő — engedje Isten, késő nemzedék számára, hasonló tartalommal, ily Emlékiratot készítünk és azt e hű gömbre, mely az előbbit is több nemzedéken át sér­tetlenül megőrizte, 'rábízzuk, hogy azt, midőn már közülünk senki sem fog élni, unokáinknak mint hű szolga sértetlenül visszaadja. , És most, midőn e két okmányt visszahelye­zem, hála telt szívvel, meghatottan köszönöm, Mindenható Istenem! hogy ezen díszes köteles­séget általam engedted teljesítteni. Most pedig, ős torony, midőn visszadjuk fénylő gömbödet és büszke koronádat: légy üdvözölve! Légy, mint elődöd, mindig a köz­bátorság védfala; a régi torony benned újra éled, mely az ősapák nagy tetteiről beszól; ódon falaid azt súgják nekünk, hogy mint hul­lottak el alattad őseink ezrei, a szirtek tetején és a hullámzó völgyekben, fennállásod óta mennyi honfi vér ömlött el. De mindezen sok harcz után az Ég csillagai sokkal szebben sokkal fényeseb­ben ragyognak reád, mert kik vérüket áldozták alattad a harcztéren, szent örökségül hagyták reád, új sarjadék, ezen tornyot, melyet most újra alkot ál. István koronája alatt az Istent. Szeressék hazá­jukat, városukat úgy, mint mi szeretjük, és adja Isten, hogy ódon falaid édes hazánkról akkor is több örömet, mint bánatot tudjanak regélni a boldog utódoknak! Az Ég áldása állandóan legyen feletted! Éljen a haza! Éljen Veszprém város közönsége! Veszprém, 1891. évi október hó 11. Kovács Imre, polgármester. E beszéd kíséretében helyezte a gömbbe az emlékiratot, több darab pénzt (1, 4, 10, 20, 25, kr., 1 frt) és Kemenes Ferencz alkalmi költeményét. A gömb elhelyezése. A beszédek elmondása után követ­kezett a túl a jdonképeni gömb-elhe­lyezés. A közönség feszült figyelme mellett becsülettel végezték a mester­ácsok : Kéz Antal és fia Ferencz, mun­kájukat a szédítő magaságban, ahonnan éltették a királyt, hazát, megyét s e város közönségét. Éhez az aktushoz — a gyerekek örömére — pereczszórás is járult, melylyel befejeződött az emlékezetes ünnepély. ÚJDONSÁGOK. — Megyés püspökünk köszöneté. Hornig Károly báró, megyés püspök szép hangú levélben mondott köszö­netét Németh Ignácz kaposvári pol­gármesternek, amiért a váro3 közön­sége ingyentelket adott az uj kálvá­riához. Ez jövődnek záloga, melynek eszményképe itt hazát, nyelvet és közbátorságot megvédeni meg­tanít. Légy áldva őstorony; ünnepedre megjelentünk. Eljöttek az aggok, kik multjokat megszenvedték, szivükben a múlt idők emlékeivel. Eljöttek az ifjak, a még jövőre váró nemzedék, 'eljött a munkabíró férfiak serege, mely téged az utókor számára épített, hogy Veszprémváros határán a közhátorságot, mint eddig hirdetted, hir­dessed ezt jövő késő századokig. Es amint apáink felett és felettünk őrködtél, őrködj hűségesen gyermekeink és utódaink felett is. Téged pedig őrizzen meg a Mindendató Isten minden veszedelemtől és engedje meg, hogy még a második ezer óv végén is magyarok lak­janak itt, magyarok imádják koronád és szent — Fényes esküvő volt csütörtökön d, e. 11 órakor városunkban. A nagy- kiterjedésű s a megyében előkellő szerepre hivatott Keuessey család egyik ! nagyrabecsült tagja : Kenessey Móricz kedves és müveit nevelésű leányát ! Berta kisasszonyt vezette oltárhoz a helyi ref. nagytemplomban Rech János pécsi osztálymérnök. Nyoszoló leányok voltak : FrommMariska(Szeged.) Kletzár Paula és Kenessey Klotild kisasszonyok; vőfélyek: Kenessey Kálmán, Kenessey Béla (Bpest.) Pap Ferencz; a uász­nagyi tisztet dr. Kenessey Pongrácz és Mórocza Kálmán töltötték be. Bényey Gábor ref. lelkész emelkedett szellemű beszédet intézett az ifjú párhoz, alapul véve ama igazságot, hogy az igaz sze- . retet alapja a boldogságnak. Lélekemelő i beszéde nagy hatást keltett a templom- i ban jelen volt előkelő közönség lel­kében s a sok kedves leányka nem is késett szóval is megköszöni a költői beszédét. Esküvő után Kenessey-éknél vidám lakoma volt. — A korcsolya-egylet uj pályája, mely a megyés püspök jószívű adako­zása folytán a külső püspökkertben készül, már előre halladt állapotban van. A nagy kiterjedésű pálya alapját betonirozzák, melyen 20 munkás dol­gozik serényen. A melegedő és társal­gói terem helyiségei is készülnek és semmi kétség, hogy a korcsolya idényre minden rendben lesz s a fellendült korcsolya-egylet tagjai olyan kénye­lemnek örvendhetnek, amihez hasonló a vidéken alig áll rendelkezésre a sport e nemének kedvelőinek. — A zirczi apát Szent-Gotthardon. A Cziszterczita-rend újonnan válasz­tott apátja, Vajda Ödön a napokban Zirczről Szent-Gotthárdra utazott s 3 napot ott töltött. Megnézte e kitűnő karban lévő gazdaságot, mely Burghardt kormányzó kezelése alatt egyikévé lett vasmegyében a legjobbaknak. — Ügyvédek affairje. Két fiatal, tehetséges ügyvéd között, dr. Halassy Aladár veszprémi és dr. Kende Ádám pápai ügyvédek között komoly lova- gias ügy merült fel a héten, melyre Kendének egy nyilatkozata adott okot, melyben Kende ügyvéd valótlannak állította Halassy egy nyilatkozatát, melyet félreértés alapján Kende oda magyarázott hogy „Steiuberger ügyvéd ur a Schlesinger Jakab-féle csőd tö­meggondnokságát magának megsze­rezni akarta volna s ez alkalommal oda működött, hogy én Kendét a tömeggondnokságtól elüttessem, s hogy tényleg a nevezett ügyvéd ur cselek- vényei következtében lett más tömeg­gondnokká kinevezve.“ Halassy Aladár dr. e nyilatkozat által magát sértve érezte és elküldötte Pápára dr. Spitzer Mór és dr. Rosenthal Sándor veszprémi ügyvédeket, akiket ez ügy elintézésére teljes joggal ruházott fel. Dr. Kende Adám szintén megnevezte megbízott­jait : Baranyay Zsigmond és Teuffel Mihály pápai ügyvédek személyében. Ez ügyben a megbízottak között két napig folyt a diplomacziai tanácskozás, mely végre azzal végződött, hogy Halassy minden vér nélkül teljes elég­tételt kapjon Kendétől, mely nyilat­kozat szintén hirlapilag fog közzóté- tetni. Ez a kis affair, mely Veszprém­ben és beszéd tárgyat adott, Pápán nagy port vert fel az odavaló ügyvédi kar s a pupíikumban egyaránt. Az ügy komoly és lovagias elintézésének azért is örülünk, mert egy bizonyíték az a veszprémi ügyvédi kar összetartásáról. — V. Hullám József uj könyve. „Az én] világom“ költeménykötet igen díszes kiállításban a napokban hagyta el a sajtót. Közelebb szétküldetik a meg­rendelőknek. A szerző ezúton is fel­kéri mindazokat, a kiknél gyüjtőivek vannak, hogy azokat czimére bekül­deni szíveskedjenek. — Uj orvostudor. A veszprémi fűk közül ismét egy tehetséges iíju lett orvostudorrá avatva. Weisz Viktor dr. ez, Weisz Eduard gabonakereskedő fia, aki az alföldön telepedett le. Sok szerencsét kívánunk pályájához. — Sikerült hangversenyt rende­zett e hó 15-én Sátoralja-Ujhelyen Liedl Ferencz, városunk sziilöttp, Polonyi Elemér zongoraművésszel. — A közvágóhid-ügye most már végleges megoldást nyert. A régi vá­góhíd tulajdonosai tudvalevőleg fel- lebezést adtak be a belügyminiszterhez. E fellebbezés a napokban érkezett vissza a Kérelem elutasításával. A veszprémmegyei kör, mely Bu­dapest székhelylyel megyénk ifjait zárja magába, ma este tartja a Mocca- kávékázbanPesten,tisztujitóközgy ülését. — Felolvasások a kereskedő ifjak egyletében. A veszprémi kereskedő ifjak önképző- és betegsegélyző-egy- letében e hó 24-én kezdődnek a fel­olvasások. Ezúttal dr. Sándorffi Miksa tart felolvasást. Novemberben a kör meghívja Ser ess Imre szer­kesztőt és jeles humoristát, deczem- berben pedig dr. Halász Ignácz akadémikus tart felolvasást a lappok­nál tett utazásáról. A jeles tudós Ígé­retét birja Krausz József elnök, hogy e felolvasás a nagy lanulmányut igen érdekes és eddig sehol meg nem jelen részleteit fogja előadni. Ebből látható, hogy Krausz József, a törekvő egylet buzgó elnöke sok fáradsággal azon van, hogy a város lauyha társa­dalmi életét kimagasló felolvasó-esté­lyekkel élénkítse meg s ezáltal még- jobban tevékeny eletre keltse a kü­lönben is pezsgő ifjú egyletet. — Uj telekkönyvvezető. A devecseri jbiróság területéhez tartozó telekköayv- vezetőjévé az eddigi segédtelekkőnyv- vezetőt Tischlér Sándort nevezte ki az igazságügyminiszter. — Nagy Áron sírköve. Segesdy Mik­lós bfüredi rf. lelkész, aki anyi buz- dalommal törekszik Nagy Áron sírjára közadakozásból méltó sirkövet emelni, közelebb megrendeli már az emléket: a begyült össeg arányához mérten. Azért mégegyszer felkérjük e helyen a tanügy lelkes barátait, hogy Nagy Áronnak minél diszesb és érdemesebb j emlékkövet emelni segítség elő ada­i kozásaikkal. A kegyeletes czélra újabban a következő adakozások folytak be Vadnay Andor 5 frt. Deák Tamás. 3 frt. Koller Károly 1 frt. Arkauer T. 5 frt. Molnár János 1 frt. Összesen 15 frt. — A veszprémmegyei rom. kath. tanitóegyesi'jet a napokban tartotta rendkívüli közgyűlését Veszprémben, A gyűlésnek több érdekes tárgya volt, A könyvtárról és a kör pénztári állásáról szóló jelentések után Tóth József jutási tanító tartott igen értel­mes, sok olvasottság és szakavatottság- ról tanúskodó felolvasást az „erkölcsi nevelésről“ ; majd Kiszling Pál n.-hideg- kuti tanító „Miért féltett kincse a kath. egyháznak az iskola ?* czimmel jeles értekezést adott elő. Elnök jelenti hogy Pribék István 5 aranyos pálya- diját Russnyák Ferencz hajmáskéri tanító nyerte el „Az engedelmoség szük­ségéről és e tekintetben mi a néptanító feladata?“ czimü értekezésset. — \ gyűlés jegyzőkönyvileg fejezte ki rész­vétét Hannig Ferencz korán elhunyt jeles pápai néptanitó halála felett. — Általános helyesléssel találkozott Fin­kler Márton palotai tanító azon indít­ványa, mely egy tanítói temetkezési egylet alakítását czélozza. Egyéb apró tárgyak elintézése után a jövő gyűlés fontosb tárgyait állapították meg s ezzel a gyűlés véget ért. — Jótékony szinielóadás. PápáD Pesti és Dobó színtársulata szerdán az orsz. izr. tanító- árvaház javára jótékony előadást tartott. A Vasgyáros került deszkákra szép közönség előtt. A tár­sulat ezen ténye valóban dicséretet érdemel. — Róth Kálmán hangversenye. Vá­rosunk derék szülötte. Róth Kálmán, a m. kir. opera tagja e hó 14-én igen sikerült hangversenyt rendezett Nagy- Ka nizsán, ahol szép ovácziókban ré­szesült. — Eljegyzés. Bonyhádi PerczelMiksa, m. kir. honvéd-főhadnagy, ifjú Perczel György unokafivére, a 81-ik honvéd gyalog-dandár parancsnokságának se­gédtisztje Székesfehérvárott — elje­gyezte bodzái Sönser Emma kisasszonyt, bodzái Sönser Nándor m. kir. ezredes, a szókesfejévárí VI. csendőr-kerület parancsnokának kedves leányát. — Rendezett könyvtár. A városunk egyik legrégibb társaskörének, a pol­gári körnek közel ezer müvet tartalmazó szép kőnytárát, mint említettük az uj könyvtáros Heller Gusztáv sok gon- dal rendezte. A fáradságos munkával rendezett könyvtár 11 -én ismét meg- nyillik a tagok részére. Az újonnan készült könyvtárjegyzék a megbízottak részére igazoló jegyül is szolgálnak, s igy azok a tagok, akik a könyvtárt igénybe venni óhajtják ezen jegyzéket e hó végéig naponként d. a. 1 órától V* 2 óráig személyesen átvehetik. Ugyanekkor könyvek is válthatók. Pribék István. Üllnökök: a javadalmas ka­nonokokon kivül: Vajda Ödön, Németh Já­nos, Konkolyi Ambrus, Pap Károly, Péller Pál, dr. Rédey Gyula, Jegyző: dr. Rada István, aljegyző: Simon György. Szentszéki orvos : dr. Kerényi Károly. Zsinati vizsgáló bizottság. Elnök: Pribék István. Vizsgálók : Keme­nes Ferencz, dr. Palotay Ferencz, dr. Fejér- váry József, Szalay Mihály. Péller Pál, dr. Molnár Dénes, Szabó Vilmos, Néger Ágos­ton, dr. Rédgy Gyula, Szentes Ánzelm, dr. Rada István, Kauzli Dezső. Gymnasiumi hittanárokat képesitő bi­zottság : Elnök : dr. Palotay Ferencz. Tagok : dr. Fejérváry József, Szalay Mihály, Péller Pál, dr. Molnár Dénes, dr. Rada István. Városi plébánia. Plébános: dr. Rédey Gyula kanonok, Káplánok : Scherer István succentor, Gergely János, Serman Antal, Torkos Pál. Szt. Ferenczerendiek veszprémi társháza. Házfőnök: Tamaskó Antal. Ev. ref. egyház. Lelkész : erdőbényei Bényei Gáboi\ Ág. ev. egyház. Lelkész: Horváth Dezső. Izr. hitközség. Helyettes rabbi; Spitzer Vilmos. Veszprém vármegyének főispánja: galan- thai és fraknói ifj. gróf Esterházy Móricz, császári és királyi kamarás. Alispán; szent-király-szabadjai Véghely Dezső királyi tanácsos. Főjegyző: kolossvári Kolossváry József. I, aljegyző s tiszteletbeli főjegyző: ifj. Purgly Sándor, jogtudor. ÍI. aljegyző: Végh István. III. aljegyző: Huszár József- Tiszteletbeli al­jegyzők : geóf Erdődy Sándor, dr. Bibó Ká­roly, Huszár Gyula. Tiszti főügyész: kenes- sei Kenessey Károly. Tiszteletbeli ügyészek : Barcza Kálmán, Fodor Gyula, dr. Csete An­tal, dr. Óváry Ferencz, Bélák István, Andre Gyula, Barcza Kálmán (Devecser), Galamb József, dr. Koritschoner Lipót. Főpéuztár- nok : Szőke Ignácz. Főkönyvvivő.- Mattyók Kálmán. I, könyvvivő : Györöcskey György. II. könyvvivő: Rada József. Főszámvevő: Günther Adolf. Alszámvevő : Szűcs Ákos. Er­dőgondnok : Tatarek Kálmán. Levóltárnok : Ács Rudolf. Főorvos: dr. Kerényi Károly. Kir. tanfelügyelő: kapuvári Vargyas Endre. Államépitészeti hivatal főnöke : Paál Dénes kir. főmérnök. Megyei árvaszék: Elnök: dukai Takács Ádám. Ülnökök: Pongrácz Dániel, Koller Sándor, Szólessy Dániel: Jegyző és tiszteletbeli ülnök: Szeg- lethy György. Veszprémi járás. Főszolgabíró : Kletzár Fe­renc;:. Szolgabiró: Kerényi Endre. Tisztelet­beli szolgabi ó : Véghely Kálmán. Pápai járás. Főszolgabíró: Horváth Lajos. Szolgabiró : Doktorics Sámuel. Devecseri járás. Főszolgabíró : Noszlopy Viktor. Szolgabiró: ifj. Bélák István. Enyingi járás. Főszolgabíró: Kenessey Mik­lós. Szolgabiró : Kányay József, Zirczi járás. Főszolgabíró: Szőnyeghy La­jos. Szolgabiró : Keserű Imre, Veszprém vármegyében országgyűlési kép­viselők : A veszprémi választó-kerületben: Szabó Imre. Pápa városában: dr, Láng Lajos. Az enyingi választó-kerületben: dr. Mat- kovich Tivadar Az ugodi választó-kerületben: dr, Feny- vessy Ferencz. A zirczi választó-kerületben: dr, Kemény Pál. A nagyvázsonyi választó-kerületben: Ko- pácsy Árpád. A somlyóvásárhelyi választó-kerületben: Beöthy Ákos. E város területén működő kir. bíróságok és allamhivatalok : Kir. törvényszék: Elnök: Csenkei Csenkey Géza. Bírák: Var­gha Lajos, Karácson János, Berky Károly, Köves János, dr. Levaticb Kálmán, Takács Lajos, dr. Kukorelly Ferencz, Kail Géza, Mezriczky Károly. Jegyzők: Bossányi József, Csolnoky István, Gulden Kálmán. I-ső telekkönyv vezető s igazgató Próder József. Kir. ügyészség: Ügyész: Dr. Gerő Antal. Alügyész: dr. Massjon Vilmos. Kir. járásbíróság: Járásbiró : Bobuniczky Ödön. Albirák : Ma- rinczer Antal, Vlassich Károly. Kir. közjegyzőség. Közjegyző: Kenessey Móricz. Helyettese : i dr. Kenessey Ferencz. Kir. Pénzügyigazgatói állás üres. Pénz- i ügyigazgató-helyettes: Neogrády Bertalan i pénzügyi titkár, i Kir. Adóhivatal. Pénztáros: Náray Antal. Kir. Pénzügyőrség. Biztos: Vaskó Ferencz. Kir. Posta- és távirda-hivatal. Ez idő szerint Veszprémben van a 17-ik honvéd gyalogezred két zászlóalja, továbbá az 55. és 56. számú népfölkelési járásparancs­nokság, valamint kir. csendőr szarnvparancs- nokság. Városi képviselő-testület. Legtöbb államadó fizetés alapján : báró Hornig Károly, Pribék István, Tallián Lázár, Vogrouics Antal, Jánosy Ágoston, Palotay Ferencz, Jánossy Sándor, Hets Ferencz, Un­ger Manó, Sz. Horváth Pál, Rosenthal Nán­dor, Rikóthy Ede, Fekete Károly, dr. Pillitz Benő, Seefranz József, Meissner Lipót. Bauer Károly, Ferenczy Károly, Plosszer István, Perónyi Antal, Kenessey Móricz, Weisz V. Mór, Pillitz Dávid, Csolnoky László, Weisz A. Manó, Végbely Dezső, Paál Dénes, Ke­nessey Pongrácz, Kopácsy Árpád, Kubai Hu­bert, Rainprecht Antal. Fischer Manó, Sörös Zoltán, Cseresnyés Nándor, Szabó Imre, Bruck Sámuel, Halassy Vilmos, Rothauser Sámuel, Politzer Áron, Steiner Mór, Ováry Ferencz, Rosenberg Adolf, Weisz Elek, Moz- gay Antal, Nay Jakab, Tausig Sándor, Rot­hauser Rudolf, Steiner Jónás, Lengyel Sán­dor, Hoffman Sámuel, Bauer Sándor, Ruttner Sándor, Márton Gyula, Pap Ferencz, Rosos G-yula. Választás alapján: Magyar János, Szabó György, Fejérváry József, Köves János, Sáudorffy Ignácz, Szilágyi Mihály, Tóth László, Bobuniczky Ödön, Próder József, Krascsenits Vilmos, Bezerédj Viktor, Fodor Gyula, Pfeiffer Miklós, Perlaky József. Vizner János, Komjáthy Lajos, Súly Ede, Koloss­váry József, dr. Purgly Sándor, dr. Kerényi Károly, Kletzár Ferencz, Takács Ádám, Pongrácz Dániel, Kovács Imre, Vikár Lajos, Fejes Antal, Kovács Ignácz alj., Fáró Ede, Hegedűs JáDos, dr. Perlaky József, Werner Károly, Balogh Károly, Brenner Lőrincz, Varga István, Huszár János, Pozsgay Miklós, Benkö István, Rigó István, Rothauser Mór, Sáner János, Czollenstein Ferencz, Holles Ferencz, Regényi Lajos, Bognár János, Becsák Ferencz, Schmidt János, Csolnoky Ferencz, Kurtz Rudolf, Kürtly Károly, Esz- terhay Ferencz, Husvéth János, Szűcs Pál, Huber Károly, Szukop Lajos, Pfeiffer József, Nagy Károly, Dukovits Sámuel, Fehér Sán­dor, Szabd József, Csomay Lőrincz, Csomay János, Fehér István, Schultz Antal, Szivei- Ignácz, Kovács Ignácz, Kommer András, Udvardy Gyula. A városi képviselő testület kebléből ala­kított szakbizottságok : Száruonkérö széki bizottság. Elnök: dr. Fejérvári József. Tagok: Pap Ferencz, Kenessey Móricz. Közigazgatási bizottság. Elnök: Szabó Imre. Tagok: Véghelyi Dezső, dr. Kenessey Pongrácz, Magyar Já­nos, dr. Fejérváry József, dr. Bezerédj Viktor, Köves János, Takács Ádám, Kolossváry Jó­zsef, Rotbauser Mór, Csolnoky László, Barcza Kálmán, Kletzár Ferencz, Fodor Gyula, Sörös Zoltán. Gazdasági bizottság. Elnök: Nagy Károly. Tagok: Benkő István, Holles Ferencz, Csolnoky László, Czollenstein Ferencz, Kletzár Ferencz, Kovács Ignácz, Csomay János, Balogh Károly, Husvéth Já­nos, Udvardy Gyula. Pénzügyi bizottság. Elnök: Eszterhay Ferencz. Tagok : Duko­vits Sámuel, mosonyi Ruttner Sándor, dr. Fejérváry József, dr. Halasy Vilmos, Bohu- nitzky Ödön, Próder József, Rothauser Ru­dolf, Szabó Imre, Pápay Viktor, Weisz Elek, Csolnoky László, Kolossváry József, Rosen­thal Nándor. Jogügyi bizottság. Elnök : Kenessey Pongrácz. Tagok: Köves János, Fischer Manó, Ploszszer István, Szabó Imre, Végbely Dezső, Csolnoky László, Fodor Gyula, Barcza Kálmán, Krascsenits Vilmos, Kolossváry József. Adóügyi bizottság. Elnök: Szabó Imre. Tagok: Véghelyi Dezső. dr. Fejérváry József, Dukovics Sámuel, Benkö István, mosonyi Ruttner Sándor, Kra­usz József, Súly Ede, Barcza Kálmán, Czol­lenstein Ferencz, Csolnoky László, Seefranz József. Építészeti és szépitési bizottság. Elnök: Brenner Lőrincz, Tagok: mosonyi Ruttner iMndor, Holles Ferencz, Pápay Vik­tor, Kürtly Károly, Wessel Lipót, Csolnoky László, Magyar János, dr Óráry Ferencz. Benkő István, Pongrácz Dániel, Szilágyi Mihály, Pfeiffer Miklós. Arvaügyi felügyelő választmány. Elnök: Pap Ferencz. Tagok; dr. Csete Antal, mosonyi Ruttner Sándor, Szabó Imre, Véghelyi Dezső, Barcza Kálmán, Csolnoky László, Sándorfy Ignácz, Brenner Lőrincz, Perlaky József, dr. Fejérváry József, dr. Óváry Ferancz, Pongrácz Dániel. Ipartanodái bizottság. Elnök: Kovács Imre. Tagok: dr. Rédey Gyula, Takács József, Horváth Dezső, Csol­noky László, Balogh Károly, Brenner Lőrincz, Dukovics Sándor, Benkő István, Szilágyi Mihály, Husvéth János, mosonyi Ruttner Sándor, Kürtly Károly, Eszterhay Ferencz, Pongrácz Dániel, dr. Fejérváry József, Vég­hely Dezíö, Szabó Imre, Rák János, Papay Viktor, Rosenthal Nándor, Szép Lipót, Me­szes Polikárp, Nagy Lajos, Szabó György, Szász Ferencz. Egészségügyi bizottság. Elnök: Szabó György, Tagok: Ferenczy Károly, Kerényi Károly, dr. Halasy Vilmos, dr. Pillitz Benő, dr. Csolnoky Ferencz, Spit­zer Vilmos, Rák János, Szép Lipót. Csolnoky László, Sz. Horváth Pál, Becsák Ferencz,' Bényei Gabor, Horváth Dezső, Csányi Gyula. Szegénybázügyi bizottság. Elnök: Kemenes Ferencz. Tagok: dr. Fe­jérvári József, dr. Bezerédj Viktor, mnsonyi Ruttner Sándor, Szabó Imre. Kopácsy Árpád, V ogronits Antal, dr. Pillitz Benő, Paál Dénes, Rothauser Mór. Regale bizottság. Elnök : Kováts Imre. Tagok : Végbely Dezső, Szabó Imre, dr. Bezerédj Viktor, Kopácsy Árpád, mosonyi Ruttner Sándor, Eszterhay Ferencz, Csolnoky László, Rotbau­ser Mór. Vasúti bizottság. Elnök: Kováts Imre. Tagok: Véghelyi Dezső, dr. Fejérváry József, dr. Bezerédj Viktor, Szabó Imre, mosonyi Ruttner Sándor, Paál Dénes, Csolnoky László, Köves János, Fodor Gyula, dr. Óváry Ferencz, Balogh Károly, Benkö István, Husvéth János, Szi­lágyi Mihály, Weisz Elek, Vizner János, Eszterhay Ferencz, Halasy Vilmos, Rotbauser Mór, Bauer Károly, Czollenstein Ferencz, Dukovics Sámuel, Margalit Ignácz, Rosenthal Nándor, Tuszkau Valdemár, Weisz V. Mór, Pozsgay Miklós, Fehér Sándor, Huszár János, Nay Jakab, Krausz József, Pfeiffer Miklós. Bognár János. Kaszárnya-ügyi bizottság. Elnök: Kováts Imre. Tagok: dr. Bezerédj j Viktor, Végbely Dezső, Szabó Imre, mosonyi Ruttner Sándor, dr. Kenessey Pongrácz, Paál Dénes, Csolnoky László, Eszterhay Ferencz. Ezen bizottságnak előadója és jegyzője: Vikár Lajos városi főjegyző. (Folyt, köv,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom