Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)

1891-05-30 / 25. szám

Veszprém, 1891. sokat leltek. Oda vezették őket a nagvkócsagok fészkeihez, melyekben már tollasodé fiatalok voltak. A Kis- Balaton másik részén, hol a nagy nádast sűrű íüzfabokrok tarkázzák, a vakvarju nevű gémnek továbbá, a kis gémnek óriási fészektelepeit kutatták át. Voltak nagy számban nagy kócsagok, bibor-, szürke és üstökös gémek, sirályok és minden más- és sokféle vízi szárnyas, melyekből sok került terítékre. A tudósok kutatásaikkal és az ered- ménynyel teljesen meg voltak elégedve, és nem találtak szavakat bálájukat az ügyes és kitűnő rendezéséit kife­jezni, mely ily szép eredményt lehet­ségessé tett. Délben a „Diás szigetben kitűnő ebéd volt, mely Gyarmati Lajos kony­hájának dicséretére válik. Ebéd alatt fesztelen jókedv uralko­dott; a pompás ételek és a grófi pin- cze tüzes borai csakhamar feloldották a nyelveket. Délután a tudósok egy része ismét tudományos kutatásokat tett a náda­sokban, a többiek kellemes csevegés­ben és élményeik elbeszélésével töl­tötték az időt. Négy órakor az egész társaság csó­nakokon a Zala csatornáján át, a fe- néki hídhoz evezett és onnan hosszú kocsisorban Hévízre rándult, hol für­dés után 7 órakor estebéd volt. Megragadó látványt nyújtott a Hévíz éttermében Govorcsin által te­rített aszfyl s bátran állíthatjuk, hogy a service bármely főváros elsőrangú éttermének díszére vált volna. Este 9 órakor a társaság feloszlott és a vendégek egy része az éjjeli vo­nattal elutazott, mások néhány napot töltenek még Hévizén és Keszthe^en. Pap Sándor a vendéglátó grófi házi­urat a legszeretetreméltóbb módon képviselte, figyelme mindenre kiterjedt és az ő érdeme, hogy a kirándulás oly szépen sikerült és a május 22-iki nap mindazok kellemes emlékébe vé­sődött, kik szerencsések voltak e ki­ránduláson résztvehetni. A tudósok távozás előtt ismételten kifejezést adtak annak, hogy mennyire meg voltak elé­gedve tudományos kutatásaik eredmé­nyével és hogy a Keszthelyen töltött nap előttük felejthetlen marad és an­nak hírét hazájukba viszik s ott ter­jeszteni kedves kötelességüknek isme­rendik. A fürdőidény előtt. Budapest, május 30. A hazai fürdők fejlődéséért buzgól- kodó magyar sajtó minden évben tel­jesíti azon kötelességét, hogy a hazai fürdők pártolására buzdítsa a közön­séget. Hosszú időn át meddő volt min­den törekvés. Ma azonban, midőn már a hazai fürdők emelésére törekvő „bal- neologiai egyesület“ megalakult, hisz- szük, hogy e törekvések sem marad­nak a kívánt eredmény nélkül, Végre is ki kell bontakoznunk abból a cir- culus vitiosusból, melyben hazai für­dőink ügye megrekedt. A hazai fürdőket még mindig gyé­ren látogató fürdőközönség azt köve­teli, hogy meglegyen mindaz az előnye és kellemessége, melyet a külföldi fürdő­helyek nyújtanak. A hazai fürdőválla­latok viszont arra hivatkoznak, hogy csakis a tömeges pártolás mellett, mi­dőn a befektetett tőkének némi gyü­mölcse is várható, lehetséges a közön­ség igényeinek ama nagyobbszabásu berendezéssel minden te' intetben meg­felelni. Világos dolog, hogyha mindkét fél ridegen megmarad ezen az állásponton, azt maga az ügy sinli meg, s hazai fürdőink maradnak ott, a hol eddig. Hazánk természeti szépségei bátran vetekedhetnek a külföldiével, fürdőink gyógyereje sgyógyhatása nemcsak hogy megállhat a külföldi hasonnemü für­dőké mellett, de sok esetben messze fölülmúlják azokat. Oly kincs rejlik hazai fürdőinkben, melyekből más, élel­mesebb s hazai produktumaik iránt több lelkesedéssel viseltető nemzetek már rég milliókat varázsoltak volna elő. De hát hogy is lehetne kilátásunk ezen a réven megadóztatni a külföldet, mikor mi magunk is inkább a kül­földre hordjuk ki pénzünket, mert ki csinye'jük a szerényebb köntösű jó hazait s túlbecsüljük a szemkápráztató, de beiül gyakran üres külföldit. Hisz abból a pénzből, melyet magyar embe­rek külföldi fürdőkön elköltenek, ide­haza évenkint legalább 2-3 fürdőt lehetne oly virágzóvá tenni, hogy már a következő pár esztendőben vetélked­Veszprémi Független Hírlap. hetnék a legfényesebb idegen fürdők­kel, s fénye idecsábitaná a cseh, né­met és franczia fürdők chablonjain megcsömörlött külföldieket is. Csak egy kis jóakarat, csak egy-ket esztendei türtőztetés és mindenek felett egy kis hazafias érzület kellene, hogy hazai fürdőinket a fellendülés útjára vezessük. A közönségnek, a magyar hazafias közönségnek kell az első lépést megtennie, mert sajnos, a vállalkozási szellem még nálunk nem oly nagy, hogy ezen a téren attól várhassuk a kezdeményezést. S hogy a közönség fogékonynyá váljék ez ügy iránt, ab­ban pedig orvosainknak nyílik bő alkalom hazatiságukat bebizonyítani. És ez nem is eshetik nehezükre. Mert ők tudják legjobban, hogy nyugodt lelkiismerettel ajánlhatnak bármily betegség gyógyítására oly hazai fürdőt, mely egy hasonló külföldi mögött gyógy- siker dolgában nem marad hátra. A magyar társadalmi élet, a magyar nemzetgazdaság és magának a magyar- országi fürdőlátogató közönség szem­pontjából is kívánnunk kell, hogy hazai fürdőinknek mennél előbb adassék meg — tömeges látogatás és mérvadó té­nyezők közreműködése által — a mód, hogy berendezésüket európai színvo­nalra emelhessék. És kérdjük, vájjon ne hivatkozzunk-e épen a hazai fürdők emelésének kér­désénél ama hazafiságra, mely mond­hatnék, hogy parancsolva követeli hazai fürdőink felkarolását és tömeges pár­tolását. Tekintsünk csak át ama mozga­lomra, mely Csehországban a magyar liszt, a magyar búza s a magyar nyerstermelés fogyasztása és ottani használata ellen irányult. Ke feled­jük, bogy épen azok agitáltak ellenünk a legjobban, kiket a magyar fürdőkö­zönség oly nagy mérvii és tömeges támogatásokkal, teli erszényekhez jut­tattak. S a ki a külföldi fürdőkben időzik, nem pártolja-e azon külföldi ipart is ? S mindezért mi csak a rut hálátlanságot arassuk t Elérkezett az ideje, hogy véget szakítsunk eme rend­ellenes állapotoknak. Tekintse min­denki hazafiul kötelességének a hazai iparunk fejlesztését; tekintse mindenki ily körülmények között hazafiui köte­lességének a hazai kitűnő gyógyhatású fürdőknek a pártolását s a külföldiek­nek a mellőzését. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha hazai fürdőink, mint Balaton-Füred, Tátra-Füred, Koritnicza, Szliács, Tren- csén-Teplicz, Mehádia, Bártfa, Rank, Csíz, Szobráncz, Feketehegy, Margit­sziget, a bndai fürdők s egyáltalában a mi páratlan balatoni éz hévvizü fürdőink, már ma is elismert első rangú fürdők, melyeket a külföldiek is tömegesen látogatnak, korszerű beren­dezéssel, az igényeknek megfelelő czél- sz'U'üséggel lesznek a közönség szolgá­latára s ha a fürdőző hazai közönség csak némileg is eme hazafias irányban iudul, fürdő ügyünk mihamar szeren­csés megoldásra talál. Itt van a balne- ologiai társulat, melynek tagjai orvosi karunk kitűnőségeiből s fürdőtulajdo­nosainkból áll. Tehát egyirányban már megvan a kezdeményezés. Legyen meg ez a má­sik irányban is a közönség részéről s váll vetett törekvéssel czélhoz érünk. A „Magyar Föld“ mint a magyar közgazdaság orgánuma, egyik felada­tául tekinti Magyarország földbirtoko­sainak figyelmét ezen önmagunk iránti kötelességre reá vezetni — s vi­szont — fürdőtulajdonosainkat is arra ösztönözni, hogy ők is tegyenek mög mindent fürdőik érdekében, hogy azok a fürdőző közönség érdeket, kényel­mét kielégítsék. ________L Andor. A Yeszprémmegyei 1848!40-i honvédsegélyző­egylet nagygyűlése. — Meghívó­A veszprémmegyei 1848/49-iki hon­véd segélyző-egylet, folyó évi május hó 9-én tartott választmányi ülése hatá­rozatából kifolyólag, folyó évi junius hó 7-én Veszprémben, a Városház nagyter­mében délelőtt 10 órára nagygyűlést hirdet; ezt megelőzőleg junius 6-án délután 6 órakor ugyanott előleges értekezlet lészen, — melyre az 1848/9. megyei igazolt honvéd-bajtársak oly figyel­meztetéssel hivatnak meg, miszerint honvéd-igazolványaikat magukkal hozni el ne mulaszszák, miután a gyülésbeni való részvétel és szavazati jog egyedül az igazolt honvédeket illetheti. Kelt Veszprémben, 1891. máj. 18. Farkas Lajos, Br. Halasy Vilmos, k -egyl. jegyző. honvédegyleti elnök. A déli vasat nyári menetrendje. Folyó évi junius hó 1-vel a déli vasúton a nyári menetrend lép életbe, minek követ­keztében az egyes vonalakon a személyvona­tok forgalmában a következő menetrend-vál­tozások állnak be, é. p.: A budapest-pragerhofi vonalon Budapest déli vasútról Siófokig a fürdő-évad tartama alatt bezárólag folyó évi szeptember hó 15-ig a 211. és 212. számú gyorsított személyvo­nat és Budapest déli vasút Székesfejérvár kö­zött a 219. számú helyivonat ismét közle­kedni fog. A 211. számú vonat Budapest d v.-ról 5 óra 6 perczkor délután fog in­dulni és Siófokra este 7 óra 59 perczkor megérkezni, mig a 212. számú vonat Siófok­ról este 8 óra 25 perczkor indul és Buda­pest d. v.-ra 11 óra 3 perczkor este érkezik. A 219. számú helyi vonat Budapest d. v.- ról d. u. 3 óra 26 perczkor indul és délután 5 óra 57 perczkor érkezik Székesfehérvárra Ezenkívül a Székesfehérvár Budapest közt közlekedő 214. számú helyi vonat Székes- fehévárról korábban, azaz 6 óra 31 perczkor reggel fog indíttatni, mely vonat Budapest d. v.-ra már 8, óra 32 perczkor érkezik. A 201. és 202. számú gyorsvonatok, vala­mint a 203, 204, 207. és 208. sz. személy­vonatok Budapest Pragerhof között, továbbá a 215. és 216. sz. vegyesvonat Budapest Nagy-Kanizsa közt és végre a Budapest d. v. Kelenföld között közlekedő csatlakozó vonatok, melyek az utóbbi állomáson a m. kir. államvasutaknak Győr és Becs felé s viszont közlekedő gyors- és személyvonatai­hoz a közvetlen csatlakozást közvetítik, csak csekélymérvü változást szenvednek. A nagy-kanizsa-bécsujhelyi vonalon az eddig Nagy-Kanizsáról Becsbe reggel induló 305. számú személyvonat tetemesen meg- gyorsittatik és ennek következtében Becsbe majdnem 2 órával előbb fog megérkezni. Ezen vonat Nagy-Kanizsáról 6 óra 31 perczkor reggel, Szombathelyről 9 óra 23 perczkor, Sopronból 11 óra 11 perczkor d. e. fog indulni és Becsbe 1 óra 52 perczkor d. u. érkezik. Az eddig Sopron és Bécsújhely közt min­den hétfőn és pénteken közlekedett 311. és 312. számú vegyesvonat ezentúl naponta fog közlekedni és ezenfelül a 311. sz. vonat Sopronból az utazó közönség kívánságának megfelelőleg délután, még pedig 2 óra 11 perczkor fog indulni és Bécsújhelyre 3 óra 52 perczkor érkezend, mig a 312. számú vonat Bécsújhelyről 5 óra 23 perczkor reggel indul és 7 óra 29 perczkor reggel érkezik Sopronba. A nagy-kanizsa-bécsujhelyi vonal többi vonatai csak kismérvű menetrend-vál­tozást szenvednek, megjegyezvén, hogy a Nagy-Kanizsáról 2 óra 26 perczkor délután induló 301. sz. személyvonat ismét meggyor- sittatott s 36 perczczel korábban, azaz 8 óra 44 perczkor érkezik Becsbe. A kőszeg-szombathelyi vonalon a jelenleg közlekedő vonatokon kívül, a szombathelyi hetivásárok napjain t. i. minden kedden és pénteken és a nyári hónapokon át még min­den vasár- és ünnepnapokon is mindkét irányban egy uj vonat fog forgalomba he­lyeztetni. Az ujonan berendezett 1603. sz. vonat Kőszegről 8 óra 30 perczkor reggel indul és 9 óra 6 perczkor érkezik Szombathelyre. Az ellenkező irányban az 1604. sz. vonat Szombathelyről 11 éra 16 perczkor fog in­dulni és 11 óra 59 perczkor Kőszegre meg­érkezni. Ezen uj vonatok Szombathelyen közvet­lenül csatlakoznák a nagy-kanizsa-bécsujhelyi vonal 305. és 302. sz gyorsított személy- vonataihoz Nagy-Kanizsa, illetve Becs felé és viszont. A steinbrück-sziszeki vonalon a Zágráb és Steinbrück között személyszállítással köz­lekedett 551. és 552. sz. tehervonatok be­szüntetnek és ezek helyett az egész vona­lon másodrendű személyvonatok rendeztatnek be, miáltal Zágráb és Sziszek közt a sze­mélyvonatok szaporíthatnak s ezenkívül a vonatok meggyorsítása következtében a me­nettartam — kiváltképen a zágráb-stein- brflcki vonalon — rövidittetik­A menetrendben, mint újonnan felvett 513. sz. személyvonat Sziszekről délelőtt 11 órakor, Zágrábból pedig 1 órakor délután fog indulni és 3 óra 38 perczkor Stein- brückbe érkezni, mig az uj 512. sz. vonat Steinbrückből 1 óra 36 perczkor indul, Zág­rábba 4 óra 46 perczkor és Sziszekre 7 óra 4 perczkor este érkezik. Az 501. és-502. számú személyvonatok, valamint 510. és 511. sz. vegyesvvnatok és az érvényben levő menetrenddel szem­ben csak csekély változásokat szenvednek, megjegyezvén miszerint az 510. és 511. sz. vegyesvonatok szintén mint másodrendű sze­mélyvonatok fognak közlekedni. A székesfejérvár-ujszőnyi vonalon csak a 712. és 751. számú vonat menetrendje és a nagy-kanizsa-barcsi vonalon pedig csupán a 910. számú vonaté szenved csekély per- ezekre terjedő módosítást. A déli vasút vonataival ezidö szerint köz­vetített csatlakozások változatlanul fentar- tatnak sőt egynémely közvetlen csatlakozás különösen a Budapest-Insbruck közti lénye­gesen megjavittatott. A Franzensfeste Insbruck közt közlekedő vonatok gyorsítása és a menetrenden történt czélszerü áthelyezése folytán a menettartara Budapesttől Insbruckig 2 órával az ellen­kező irányban pedig majdnem 5 órával lett megrövidítve, miáltal a déli vasútvonalán Budapest-Innsbruk között, Pragerhof-Mar- burg-Franzen3Íesten át a leggyorsabb és a közvetlen kocsik forgalomba helyezése kö­vetkeztében a legkényelmesebb közvetlen összeköttés is közvetittetik. A közvetlen kocsik forgalma tekintetében is jelentékeny javítások lettek az utazó- közönség kényelmére életbe le’ptetve s folyó évi junius hó 1-vel a következő útirányokon fognak I. és II. osztályú közvetlen kocsik közlekednek u, m,: a 201. és 202. sz. számú gyorsvonatoknál Budapest d. v. Fiúin e-ábbazia és Budadest személy pályaudvar-Insbruk, továbbá Buda­pest személy pályaudvar-Trieszt (télen Ve­lencébe) között. A 207., 909., 2014. és 2013., 410., 208. számú vonatokkal Budapest d. v. és Pakrác Lipik közt. A 207., 208., 293. és 297. számú személy­vonatokkal Budapest d. v. Becs között Ke­lenföld 1/m. Bruckon át. I. II. és III. osztályú kocsik a 302., 605 , 606., 301., 304., 909. és 910., 303. számú vonatokkal Bécs-Eszék közt Nagy-Kanizsa Barcs-Villányon át, és az 501. és 502 sz. vonatokkal Steinbruck és Bosna-Brod között Sziszeken át fognak közlekedni. Az uj menetrendre vonatkozó közelebbi adatok már a közhírré tett menetrend hir­detményekből vehetők ki. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, május 30. — Br. Hornig Károly veszprémi m. püspököt bérmálási kőrútjában minden­felé hódoló tisztelet, és szeretettel fogadják. Bandériumok, a nép ezrei íidvözlék a szeretett püspököt, ki merre megy, leereszkedő nyájasságával min­denkit lekötelez. Sióvidéken kezdte a bérmálás szentségét kiosztani, s köze­lebb már Karádon volt, Hol a bevonu­lásnál - mint bennünket tudósítanak — nagy szerencsétlenség is történt; az egyik mozsárágy u ugyanis szétdurrant s egy darabja az ágyusütőt ai'czon találván, az azonnal szörnyet halt. A nemesszivü egyháznagy azonnal meg­ígérte, hogy a boldogtalan árváiról gondoskodni fog. Karádon Fekete La­jos vendége volt. a püspök kíséretével, az értelmiség és tisztelőinek nagy szá­mától környezve. Kőrútjában br. Hornig Károly püspök a birtokait is megte­kintő. Igáiból ugyanis a következő soro­kat vesszük : Méltóságos báró Hornig Károly veszprémi püspök ur bérmálási körútja alkalmával a püspöksége alá eső birtokokat is meglátogatván, a többi közt a Margalit Ignácz bérlő bérletéhez tartozó Kisbár pusztát is szere legel­tette látogatásával két kanonok és többek kíséretében. Az ispáni lakot méltatta a pihenésre, a bol Schiller Jenőnek mint gazdálkodó ispánnak teljes megengedésüket fejezték ki. Margalit Mór bérlőnek szeretetetreméltó és bájos leánya Dagmár volt a Cice­rone ; a nagynevű főpap a legjobb hangulatban többször koczintott poha­rat a társaságban, mely át volt hatva e derék főpap kegyességétől, mely min­den intollereucziát háttérbe szorít. — Az uj zirczi főapát, ftdö s ms. V aj d a Ödön ünnepélyes felavatása jun. 8—g-én fog a helyi székesegyház­ban végbemenni. A szertartáson ö mél­tósága Hornig Károly báró megyés püspök úr fog celebrálni. — A veszprémi püspökség új bir­tokát F i a d-ot, mely által a püspökség­nek 7 külön pusztája lett egyesítve s mondhatni kétszeresre értékesítve s mely- lyel püspökünk Hornig báró ő méltósága gyarapította a püspöki vagyont, közelebb személyesen is meg­tekintette és az új berendezkedé­sek fölött megelégedését fejezte ki. A szép birtokot a püspök úr ö méltó­sága 75 ezer frtért vásárolta meg a törzsvagyon javára. Régi könnyelműsé­get igy hoz helyre az okszerű gazdál­kodás. — A Balaton-egylet újjáalakítása. A balaton-egylet újjáalakítása érdeké­ben tegnap délután Fenyvessy Ferencz orsz. képviselő budapesti lakásán ér­tekezlet volt, a melyen Veszprémből is többen vettek részt. Az értekezlet el­határozta az egylet újjászervezését oly alapon, hogy az egylet a fővárosi el­nökségen kívül, külön elnökségek alatt, az egyes fürdőhelyeken választmányo­kat alakítson, nevezetesen Balaton-Fü- reden, Siófokon, Keszthelyen,Badacsony­ban stb. E czélból gyűlést hirdet arra a napra, a melyen az uj gőzhajóknak a Baross Gábor miniszter jelenlétében tartandó ünnepies fölavatása lesz. A gyűlés összehívásával és az uj szerve­zetet felölelő memorandum előterjesz­tésével Fenyvessy Ferenczet bízta meg. — Uj benezésrendi perjellé, a Pan­nonhalmán történt választáskor, ftdö Halbik Ciprián eddigi alperjel válasz­tatott meg. — Szombathelyi levelezőnk jelenti, hogy máris nagy a mozgalom a meg­üresedett alispáni szék betöltése körül. Szombathely város Nagy Jenő m. tiszti ügyész körül sorakozik, a megyei vá­lasztók többsége azonban Káyolyi An­tal megyei főjegyző pártján áll s előre láthatólag nagy küzdelem fog bekö­vetkezni, hacsak a kormány azzal nem Szombat, május 30. tréfálja meg a választók készülődé^ hogy az alispáni széket a kineveli reform keresztülviteléig üresen hagy( fogja. Különben uj főispánjelöltről: keringnek alaposnak látszó hírek, mennyiben gróf Szapáry Lászlónak megye területén való letelepedését {; ispáni kinevezéssel hozzák combig, tióba. — Dr. Laky Kristóf cs. és kj kamarás, veszprémi törvényszéki elnöl nek, kúriai bírói méltósággal, Szón bathelyi törvényszéki elnökké leeiu] kinevezését itt mondhatlan örömin, fogadja a közönség s előreláthatok roppant ovátiókkal fogják őt itt j( gadni. — Fiáth báró fejérmegyei főispj beigtatási ünnepélyén Veszprémmegyj , szép küldöttség képviselte. A dept táció Véghelyi Dezső alispán vezető alatt s szónoklása mellett dr. Lal Kristóf (törvényszéki elnök), báró Fiái Pál (főispánunk testvér öcscse), Kenjf nes Ferencz, Jánosi Ágoston, Takát Ad ám, Szabó Imre és dr. Fenyvesi Ferencz megyebizottsági tagokból { lőtt. — Dr. Kenessey Ferencz, városi; juságunk egyik legkedveltebb tagj mint örömmel értesülünk, a napokba „kitűnő“ sikerrel tette le Budapesti az ügyvédi szigorlatot. Szívből íídv; zöljük! — A győr-zircz-veszprémi vasi építkezési tervei a magyar-államvasi taknak is nevezetes tervhez adnak eszmét. Mint ugyanis értesülünk, máv. igazgatósága a Győr város hal rában lévő nyugati vasútvonalat Páudzsa-hidig a győr-zircz-veszpréj vasúttársaságnak szándékozik átadi és ez esetben a nyugoti vasútvonal a Pándzsa-hidtól a győr-, soproi ebenfurti vasútvonallal köti össze. 1 ezen terv kivihető lesz, a nyugati vasi 8—10 per-czczel előbb ér be a gyfi pályaudvarba. — Öngyilkos veszprémi nő. Ej helyi illetőségű, férjétől elvált szép c- Bognár Eszter, Szegeden, hová 3 é párbajfogságát ülő V i d a t s Jám újságíró kedvesét kísérte, leander-tné get ivott. Állapota reménytelen. — A szentgáli önk. tüzoltó-egyli tisztikara az egylet pénztára javái 1891. évi junius hó 7-én a közbirt kozsági alsó erdő, úgynevezett bora teleki részében zártkörű erdei tánezt da Imát rendez, melyre a meghívók m szétküldettek. Az erdőbe való kivom lás 11 órakor leend, Belépti díj szí mélyen kint 30 kr. — Balaton-Almátli ünnepélyes me[ nyitását holnap, vasárnap délután esi közli a részvénytársasági választ inán; A megnyitás, ha szép idő kedvez anna1 bizonyára óriási közönséget fog voi zani ezidén is, a gyönyörű fürdőt' 1 epre. — A siófoki Balaton-fürdő r.-tára ság serényen hozzálát a munkáin hogy nagyszabású terveit érvényesít» A szükséges részvénytőke csaknei mind együtt van. A részvényesek legvérmesebb reményeket táplálják vállalat sikerére nézve, vannak azot ban számosán, a kik nem osztoznak reményben, s a siófoki befektetések czéltalanoknak és hálátlanoknak tartja — A magánvizsgák a helyi főgyc náziumban junius hó 22. és 23-ik naj ján fognak megtartatni. i — Ki lesz a pénzügyigazgatónk Zalamegyei tudósítóink jelentik in dónknak, hogy veszprémi pénzügyiga gatóvá az ottani p. ü. direktor Gei- nya László fog kineveztetni. Olya népszerű ur ez, hogy egész Zala tód bol örömében a távozása miatt. H* akkor mekkora siralom vár szegéi Veszprémvármegyére ? ! — Balatonfüred eladásáról imák budapesti lapok. Jelezzük, hogy az égé dolog puszta tervelgetés még. A Si< fok emelésére alakult társaság akar; i megvenni Füredet s ez esetben Sí ] fokról letenne. Kérdés, lesz-e a vétel ] elég ereje, mert Füred reális értél egv millió forintnál jóval többre lek j becsülni, vizjogával s jó savanyuVi ] forrásával együtt. , — A balatoni gőzösök holnapul < junius elsején minden irányban megírt dilt már járlataikat, az előzetes meneti ] szerint. A beosztást Szarvassyigü i gafó dicséretes czélszerüséggel úgy inted < hogy az egyik vitorlás propellert a léntu Kardos László tengerészkapitá* j (Boglár-Fülöp-Badacsony közt), — ! másik csavar gőgöst, a , Helkát “ (Fűd I Keszthely közt) Amanasich Antal ott i hajóvezető, — a „Baross“-t pedig ($ f fók- Für ed- Almádi -Kenese közt) ed& 1 vezetője, Maschke János kapitány vezérleté {

Next

/
Oldalképek
Tartalom