Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-04-18 / 19. szám
Veszprém 1891. XI. évfoyam. 19. szám Szombat, ápr. 18. Megjele» minden szombaton. - A lap ára : egész évre 6 fi-t; negyedévre 1 fvt 50 kr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirdet isek petitsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 kr„ 30 kr., kincstár illetek. —A hírlap A váczi merénylet. Veszprém, április 18. Bízvást megdöbben minden magyar ember szive, megrendül a lelke, jéban- nemesben való hite attól a lövéstől, melyet egy elvetemedett gyilkos sütött rá tegnap, a váczi székesegyházban miséző K a n d a kanonokra. Irtózat és undor marczangolja az ember szivét, agyát egyaránt — hogy ily hajmeresztő bűntett megtörténhetik. Hogy egy jó embert, ki minden vagyonát, jövedelmét, lelke jóságát rápazarolja szegény embertársaira, — ki ihlett, fölként szolgája az Istennek: e hálára utalt nyomorultak egyike ott lövi le undok ádázattal az Ur színe előtt, az oltár szent zsámolyánál akkor, mikor az Istenhez küldi imáját — a világ bűnei bocsánatárt. Irtóztató bűntett ez. Borzalmát nem mérheti meg sem emberi agy, se világi törvény. És valóban Isten mindenható ujja az, mely hű szolgája életét megtartotta s a merénylő gyilkost nyomban szörnyhalállal büntette. Ez a megnyugtató mégis a szörnyű katasztrófában ! De a gyilkos golyója szivén találta mégis a közmorált. Bénává tett sok önzetlen jóságot s igaz emberszeretetet. Avagy, látván ekkora lelki elvadu- lást, ekkora háladatlanságot, mely gyilkos fegyverrel életére tör annak, ki megosztá vele lelki és anyagi kincseit: elképzelhető-e, hogy az igazi jótevő emberek száma nem fogy-e meg? . . . S az önzetlen szivjóság s az emberszeretet nem-e ridegül meg attól ? . . . Lelki heroismus kell ahhoz, hogy ezt a rettenetes bűntettet — a szív nemességének elveszte nélkül, hideg bölcselem tárgyává tegyük. Mert az a gondolat, hogy a nyomorszülte immoral!tás már az Isten házába is tör és az Isten szolgáit is orgyilok- kal támadja meg, ahelyett, hogy az Isten házában háborgó lelke megnyugvását, — Isten szolgáiban megrendült hite oltalmazóit keresné föl: az a gondolat valóban szivet-tépő, észbontó axióma! De riassza föl a váczi gyilkos lövése az állam legfőbb erkölcsi tényezőjét, a kormányt is. S tanítsa meg arra, hogy nem milliós országházak, pazar sugárutak csinálásában áll az ő igazi hivatása — hanem a morál, az erkölcs alapbástyáinak teljes megépítésében. Mert enélkiil, mint a hivságos Róma, romba dől ez ország — s maga alá temeti a könnyelmű kormányt ij. S hogy az immoralitás immár erkölcsi szivében-magvában támadja meg a közrendet s a jogállam nemességét — im ott a rettentő tanúság Váczon. A lövés — az Isten házában! Kompolthy Tivadar. A Balatonyidék mentése. (Széchenyi Imre gróf körútja.) Bala’on-Füred, ápril 14. Ma tartotta itt. szőlészeti értekezletét gróf Széchényi Imre, telepítési kormánybiztos. Az értekezlet, daczára a roppant esőzésnek s orkánnak, mely egész nap dúlt, nagy érdeklődés mellett folyt le. A kormánybiztos igen rokonszenves, kedves alak, bizalmat gerjesztő. Előadása magyaros, rövid, nyílt. Évek óla tanulmányozza a pusztuló Balatonvidék helyzetét s a módokat, melyekkel az Amerikába meneküléstől vissza lehetne a népet tartani. A kormánybiztos úgy véli, miszerint a mentésre nincsen más mód, mint valahogy összeegyeztetni a népnek tűzhelyéhez ragaszkodását — a munkaadással. Ezt úgy érjük el, hogy a kormány minden volt szőllőtulajdonosnak adna Somogybán 2 hold homokterületet több évi ingyenhasználatra. Ezt munkálva, beszőllősitve, tisztességesen megélhetnének belőle; a fillokszerától nem kellene tartaniuk, saját megyéjükben, házaikban lakhatnának s csak a munkaidőn mennének birtokaikra. A kormánybiztos-gróf előadása után S á n e r János balatou-csopaki amerikai szöllötelep-tulajdonos s vidékünk legjelesbszőllősze, ismertette az immunus somogyi homoktiriileteket, az ebbeli telepítés hasznos voltát, biztos jövedelmezőségét, a védekezési módokat s az e téreni legújabb tapasztalatokat. San er előadását a nép rendkívüli figyelemmel hallgatta s nagy hatást keltett. Széchenyi gróf megköszönte a becses szakelőadást, örül — úgy* mond — hogy őt, a jeleshirü szőllöszt megismerte, megígérte, hogy minden törekvését támogatni fogja s arra kérte — mit az meg is ígért — Sánert, hogy a homoki telepítés nagy müvében, viszont ő is nyújtson segédkezet. M ó r o c z a Kálmán járásbiró, igen helyesen arra kérte a kormánybiztost, hogy addig is, amig a szőllőtelepek teremnének, valami kenyérforrást kellene nyitni itt. (Építse ki a kormány a veszprém-füred-keszthelyi vasutat. A szerk.) Majd a derék K a p d e b ó, Csopak körjegyzője emlékezett meg a nép | megszokott helyéről s a parti közsé- | gek jövőjéről ; mire, több eszmecsere után, a kormánybiztos, annak kijelentésével, hogy az aratásig értesítenél i a községeket, az értekezletet berekesztette.- r. i. F.-Örs. 1891. április 16-áD. 4 n. m. földmivelésügyi minisztérium képviseletében, mint kiküldött kormánybiztos gr. Széchenyi Imre a Bala- tonfelvidéken egyes központi községekbe rövid idő alatt egymásután értekezleteket hivott össze. Az értekezlet tárgya az volt, hogy a Balatonfelvidék tönkrejutott, nyomorban élő munkanélküli népének a munkakereset forrását megteremtsék. Van itt a Dunántulou Somogybán egy nagy homokterület; ennek a talajnak a mi kiveszett hazai szőlőfajuukkal való beültetése által bizvást élvezni fogjuk a jövő gyümölcsét. Pompásan fognak ott diszleni hazai szőlőfajaink; a szőlők réme, a fillokszera pusztításának daczára is. És pedig azért, mivel azt a szőlőterületet kiváló szakemberek fogják kezelni, kiknek a lelkiismeretűk fog vezetőjük lenni; és másrészt a kipusztult szőlők pótlása által alkalom fog adatni a nyomorgó népnek kenyerét megkeresni. Ez lesz tehát a legérdemlegesebb keresetforrás. Ennek érdemében tartott értekezletet Széchenyi Imre gróf a felsőörsi református tanitólakban. Az értekezlet rendkívül népes volt. A kormánybiztos gróf előadta küldetését, és felsorolta nézeteit. Aztán beszélt az ügyről, szép hangzatos nyelven, támogatva állításait meggyőző érvekkel; s lett, is eredménye küldetésének. Azok is, akik az egész ügy iránt mit sem érdeklődtek, avagy pedig azt sötét szemüvegen nézték, hát mind megadták magukat. Nem telepítéseket akarnak itt rendezni innen a Balatonvidékről a somogyi homokterületre, nem a munkás kezek elvonása itt a czél. A szőlőtelepet, mint részbeni hitbizományt és mint káptalani birtokot nem lehet nagyobb területekben kiszakítani; azt csak bérbe venni lehet. Aki bérbe veszi, az 5 éven át nem fizet bért. Csak a hatodik évben fog fizetni; akkor is csekélységet. Az elnöklő gróf felhívta tehát erre a közérdekű kedvezményre a közönség figyelmét. Nyomtatásban fog majd a szerződés feltételeit tárgyaló lap megjelenni, és az megküldetik az illetőknek. Lesz idő a megfontolásra. S majd ha megismerték egészben a kedvezményes szerződést, bizvást alá is fogják azt Írni. Élénken szólalt fel néhányszor Kövess Ede a tárgy széles körbeni alapos ismertetése mellett s javaslatot is tett; nemkülönben a csopaki jegyző Kapdebó István is megtette a maga nyilatkozatát, interpellációját. Az értekezleten ott voltak még népérdekeink kiváló harczosai jelentős számban, akik bizvást ez alkalommal is első sorba fognak ál ani a tett mezején. Mi pedig majd méltánylani fogjuk tevékenységüket, mely hogy sikeres lesz, azt biztosítja kormánybiztos ur személye. Isten kegyelme legyen velük. r. 1. El — Amerikába! Veszprém, ápril 18. Mint a hegyekről leomló lavina, úgy nő a kivándorlás áramlata ebben a vármegyében. Már nemcsak a Bakony, de a Balatonvidék is szedi sátorfáját s A.-Orstől kezdve le a Badacsonyig lakatlanakká lesznek a parti községek. Veszprémből átcsapott az Amerika-láz Zalába is. Most már a bécsi rendőrség is segélyére kezd jönni a magyar rendőrségnek. Két hét előtt elfogtak a bécsi pálya- házban egy rakás veszprémmegyei kivándorlót s hazatolonczolták. De mi köszönet van ez erőszakban ?! E visszatolonczoltak itthon már semmivel sem birnak ; aztán elkeseredettebbek az utszéli koldusnál vagy uton- áilónál. Mutatja ezt a szentgáli e heti gyilkosság, melyről hírrovatunk emlékszik meg. A gyilkos Tamás szintén ki akart vándorolni Amerikába s őt is a bécsi rendőrség tolonczolta haza. Pár napig zsörtölődött a községbeliekkel, aztán összeveszett a házbeli lakóval Berecz- czel — s dühében meggyilkolta. Váltig mondja most a gyilkos, hogy mért nem hagyták kivándorolni? . . . Akkor most nem volna gyilkos s rabja az országnak, terhe a hazának 15 — 20 évig. Ki állítja, hogy a gyilkosnak nincs igaza? . . . Alább közlünk két rendkívül érdekes tudósítást, melyeket megyebeli előkelő tudósitóink küldöttek be. Kommentártalan közöljük azokat. irodája : „Petöfi“-inté«et Veaipém (váro«hA«-tér Vajha, vis/hangot keltve a kormánynál, e rettentő állapot megszüntetésére mielébb közrehatnának! íme a két közlemény: Ajka, ápr. 10. (A „Vesaprémi Független Hirlap* tek. szerk.j „Tek. Veszprémmegye alispánja megkeresésére főtisztelendó püspök ur az esperesség utján, körlevélben szállítja fel a lelkészi kart, hogy a megye területéről, az Amerikába való vándorlás káros voltára figyelmeztessék szószékből s társadalmilag a lelkészek híveiket, hogy e véren szerzett hazát ne hagyják el; ne higyjenek a csábitó ügynökök hitegető szavainak, sőt ha találkoznak ilyen kivándorlásra csábitó ügynökökkel, azt érdemlett büntetésük elvétele végett jelentsék az alispáni hivatalnál.“ Szép dolog, hogy már az alispáni hivatal is vett tudomást a falun évek óta folytatott üzelmekről; még szebb volna, ha a magas kormánynak figyelmét ez üzelmekre felébresztette volna, és e bajnak hathatós orvoslására hívta volna fel a vezérférfiakat. Hát a lelkészek menjenek segítségére a kormánynak, és mint az alispán ur írja, hathatós szavainkkal értessük meg hallgatóinkkal a hazátlanság keserű kellemetlenségeit? Mi, lelkészek értessük meg azokkal, kiket az olyan kivándorlásra kényszeritett ember már évek óta meg sem hallgat?! meghasonlván a társadalommal, kerül minden helyet, hol — ruhájáról Ítélve — megelégedett s jólétnek örvendő embereket kell látnia. Éti is azt, mondom, kínos helyzete i lehet annak a szegény embernek, ki oda van kényszerítve, hogy gyermeksége helyétől, ismerősei, kedvesei köréből kiszakítva, bizonytalan jövőnek, ismeretlen helyre kell bolyongnia, csak azért, hogy nyomora életét fentart- hassa, vagy itthagyott éhező családjának kezébe kenyeret adhasson. Tudom, hogy káros a társadalomnak, a nemzetnek, midőn munkaképes erejétől fosztatik meg, midőn apjáról még maradt kevés vagyonkája romjait, útiköltségül kell vinnie ismeretlen hazába! A lelketlen csábítókat állítják elő bűnbakul . . . Hát azokat a bécsi embervásárló kupeczeket nincs módjában ami kormányunknak, veszélyes műveleteikben meggátolni ? Hiszen ami kormányunk Bécsnek annyi szívességet tett és tesz, hogy azon emberszállitó czégeknek megsemmisítését, ha elismeri a kivándorlásnak a nemzetre káros voltát, méltán követelhetné bécsi korsaasacx T AKCZA. A ^G otterhalte“ vesszen végre, Nem a mienk, nem kell nekünk, Haragot ébreszt csak zenéje, 8 bús emlékektől sajg szivünk. A kin Szent-lstván koronája, E gyűlölt dal ne zengje őt, — Terem még tán dal a hazába, Megillető királyi főt! Költők, kiknek a dal hatalmát Megadták kegyes istenek, Minek látnátok szebb jidalmát, Mint most versenyre kelnetek ? Kizengni, mit egy nemzet érez 8 ajkán dörgő szózatra vál, Kiadva földnek, esdve éghez, Hogy éljen a magyar király! Befogni szárngaló rímekbe Mind a reményt, mind a hitet, Trónért, hazáért lelkesedve Ajánlni vért és életet, Hogy rá minden szív fellobogjon, A kié s a kiért a dal, S szent, lóbogással egybeforrjon Népben, királyban a magyar. — Vagy még se. Igaz hevületnek Hangjára ez a kor süket, A dal szárnyai elcsüggednek, Lomhán vonszolják terhüket. Hiába égsz szent-láz hevében, Balod fennen hiába száll, — NjncS' oly dal, a melyet megértsen Lgyképen nemzet és király. Ha régi fényben Buda vára Még egyszer újra fclragi/og. Magyar zászló leng a királyra, Körülte mind hű magyarok, Egy boldog nemzetnek szivébül Az éghez buzgó ima száll: Legszebb himnus, bár rímek nélkül, Hogy éljen, éljen a király! Inczédi László. . -1".. • -—,' Kardos történetek. Igazán mulatságos látványosság lehetett ott Budapesten, egyik legzajosabb utczán: elől szalad egy ember, kalapját és halálos félelem verejtékét hullatva, segítségért kiabálva ; utána szalad egy kivont kard, egy teljes fess egyenruha s a háttérben egy villamos vonat, melynek följárójánál egy kedves, megrémült asszonyka jajgat keservesen. Az olvasó annak idején értesült, hogy az, aki elől szaladt, egy férj volt, aki hátul szaladt, egy tiszt volt, s a kedves, megrémült nőcske, aki ott a villamos vonaton sirt — az elől szaladó férfiú felesége volt. Ez úgy történt, hogy a kard és az egyenruha igen merészen mentek a férje karján levő hölgyecske kicsi lábnyomán. Asszonykát a férj jobbra vitte, kard is jobbra ment, asz- szonykát az ura balra vitte, kard is balra ment, a villamos vasútra is utána ment, ott aztán lejátszódott egy jelenet a „Toloncz*- ból. Ez, mikor Lőrincz nekiugrik az ellen táborának s kiabál a többiek háta mögül: .Fogjátok meg, mert agyon ütöm!“ . . . neki- ugrott a tisztnek ez a jó ember is, de csakhamar vissza és leugrott a villamos vasútról, otthagyva hősiesen kedves párját, menekül be a kivont kard elől s kiabálva : „Fogjatok meg, mert agyon ütöm.“ El. kellett mondanom ezt a czifra esetet igy elejébe ennek az én történetemnek, azért, hogy annál jobban vegye ki magát. Hallottam ezt szavahihető embertől a pesti eset alkalmából. Igaz-e, feleljen érte emberem. Szakasztotton igy töitént egyik közeli városban egy-két éve már: ment elöl egy csinos, formás asszonyka — fiatal és kedves — kicsi lábai voltak, vigan röpdöső kék szempárja 8 a karját kecsesen fűzte bele a férje kax-jába. Ez a férj egy igen „genge“ állású férfiú volt, hanem merész sas-szemei voltak. Ment utánuk egy rezervista parádés kard nagyon hetykén csörögve és kényesen verdesve a flasztert és egy igen fess egyenruha, amit egy kiválóan finom sodrára fekete bajusz tett még ellenállhatatlanabbá. — Te, Sárikám — mondja a férj az asz- szonykájának — engem, vagy téged kisér hátul ez a kard ? A kis menyecske megnedvesitette a kicsi szája szélét. (Meg vagyok győződve, hogy ezt gondolta magában: Jaj, de nagy csac-i vagy te János . . . Már, hogy is lehet ilyet kérdezni ?) De nem ezt, hanem ezt mondta: — Hát egy kard jön hátul? Ravasz volt a kicsike, lám. De hogy is tudta volna ő, hogy kard az, anii úgy a kicsi sarkánál csörög! Mentek jobbra, akard ott csörgött jobbra, mentek a túlsó oldalra, a kard csörgött ott is. Mire János ezt mondja az asszonykának : — Te, Sárikám, mit csináljunk ezzel a karddal ? A kis menyecske édesdeden mosolygott. (Meg vagyok róla győződve, hogy ezt gondolta: Jaj. de kiállbatatlan vagy te János, sose bántsd, hadd csörögjön . . .) De nem ezt, hanem szerfölött nagy aggodalommal ezt mondta. — Janos, az istenért, bele ne köss, tudod, hogy borzasztó egy kard . . . S magához vonta, félve és féltve az urát, akinek már roppant felgyűlt a haragja és viszketett a tenyere. — János, esengett az aggodalmas főcske. — Ne félj Sárikám, — nyugtatta János a párját, a zsebéből pedig rejtve, hogy meg ne lássa, kivett egy peniczilust, mely olyan hosszú volt, mint egy jókora beretva. — Jaj, hisz itt mindjárt vér folyik. A kard merészen és vigan csörgött, Sárika szepegett. János pedig hirtelenében megbokrosodott, ezt mondta a remegő asszonykának : — Várj csak csendesen Sárikám. Aztán egyszerre visszafordult s odalépett az egyenruha elé : — Kérem alásan, — mondá szelíden — szolgálhatok valamivel? Az egyenruha és a finom sodrású fekete bajusz végignézte a „genge* állású czibilt 8 igy fejezte ki magát. — Nem magánál van, ami nekem kell, hanem annál a szép asszonykánál. — Igen ám, — pattant föl János — de ő ide adta nekem, hogy én szolgáltassam ki . . . Egy .fricska röppent el János hüvelyk-uj- járól, hogy az volna oda szánva, ha hirtelenében elérné a finom sodrású bajusz tetejében ülő húsos alkotmányt . . . Srijat a czibil hátából; zörgött a kard, az egyenruha keze a markolat után kapott, János keze is ott volt valahol a beretva éles peniczilussal és csinált egy geniális metszetet. A megoperált kardszij oly gyorsan vált ketté, hogy az egész czakumpakban tokostól hamarabb volt János kezében és csörgette, hátra ugorva, mint valami diadalmi zászlót. Az egyenruha tetőtől talpig szint változtatott. Mi, ő kard nélkül ? S elfacsarodott a „Waffenrock“ szive. Mert itt már hasztalan okoskodunk: kard is, peniczilus is az ellenségnél, itt csak Königrätz segít. Az igen finom sodrású bajusz érzékeny- kedve mosolygott. — Uram, ez erős leczke, gyerünk be a kapu alá. Nem voltak sokan az utczán, Sárika megrendült és könnyezett. János odaszólt hozzá; — Sári lelkem, bemenjflnk a kapu alá? Intett a remegő asszonyka, hogy igen. Bementek a kapu alá, a finom sodrású bajusz és az egyenruha kétségbe voltak esve és a kard után nyúltak. — Hohó ! — pattant fel a „genge* állású czibil, —- ön azt mondta, a feleségemtől akar valamit, itt van, kérje hát, amit akar . . . A rezervista Waffenrock meghajolt, a finom sodrású bajusz lekonyult s az asszonykának, akinek már telisded teli volt a csipkés keszkenője könnyel, igy szólt: — Bocsánat . . . Sárika megsimogatta az ő czibil Jánosának képét és esengett, hogy csupa gyönyörűség volt: — Jánoskám, ad vissza a kardot. .. Nagyon szépen kibékülünk a kapu alatt, az egyenruha a kardot a szíjnál fogva a nadrág korczába akasztotta .. . János meg odaszólt hozzá: — Na, hát haza kisér benünket? A finom sodrású bajusz hegyesen neki kunkorodott s a Waffenrock oda vágódott a s/.ép asszony mellé: — Okvetlenül. Azóta alig lehet elképzelni Jánost és Sárikát a fényes „Waffenrock“ nélkül. Különösen Sárikát. A garnizonban pedig, gyakorlatok idején senki sem olyan büszke kardjára, mint az a finom sodrású bajusz. Rió.
