Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-10-03 / 43. szám
Szombat, okt. 3. j ■ ...v-sj.'j.jja.. ^. u.-uj j jjujul Veszprém 1891. XI. évfolyam. 13. szám.-5H?S?!PP3?R3W5eW5^---—--1----*'J ÍÉ M jjjj£gj Itfegjelen minden szombaton. — A lop ára : egész évre 6 írt; negyedévre 1 frt 50 hr,; egyes szám ára 15 hr. Hirdetések potltsora 6 kr ; nyilttér petit-tere 20 hr., 30 kr., kincstár illeték. — A hírlap irodája: nPetöS“-intózet Veszprém (városház-tér Előfizetési felhívás a „VESZPRÉMI FÜGGETLEN HÍRLAP“ f. évi (XI. évfolyam) okt.—deczemberi évnegyedére. Az uj évnegyed közeledtével megütik a lapok reklámjaik nagy dobját, émelygős, mézes ígéreteikkel állnak a nagy közönség elé. Nekünk nincs arra szükségünk, hogy öndicsérettel disputáljuk magunkat a közönségre. Hírlapunk évtizedes múltja, kifejtett tevékenységünk számos eredményei mindmegannyi szilárd alapkő vei e hirlap erejének, amit független szókimondással, részreliajlatlan igazsággal és mindig a közérdek szolgálatában érvényesítünk, úgy ma, mint mindenkor. Ez a liirlap független minden hatalmi befolyástól, nyíltan, szabadon tárgyalja a közélet ügvét-baját, keresetlen szókimondással, bátran kimondja az igazat, őszinte tolmácsa a vármegye szabadon gondolkodó közönségének, mert megérti azok szívverését. És amilyen nyilt, őszinte iránvczik- keiben, olyan élénk, változatos az egész lap, mivel feltörekvésünk, hogy hírlapunk a vármegye és a városi élet hű és igazságos tükre legyen, melyben közéletünk képe hív visszatiikrözóst nyerjen. Ma, midőn már tízéves küzdelmes múltra tekinthetünk vissza - - érezzük, hogy joggal számíthatunk mi is az olvasók szives elismerésére. Utalunk arra, hogy ebbeli kérelmünk csak a viszonyos méltánylaton alapúi; mert ha mi pontosan megjelenő s jó hírlapot adunk t. olvasóink kezébe, akkor azt hisszük, hogy részünkről beváltók az elvállalt kötelezettséget — s ugyanazt várhatjuk t. olvasóinktól is. A lefolyt évnegyedben is, az egész Balaton- s Bakony-vidékre kiterjedő érdekű hírlapjaink megbizonyitliaták, hogy folyton élénk, tartalmas, változatos lapot adunk a közönség elé s úgy vidéki, mint bő hírrovataink élénk tanúságot tesznek arról, hogy hírlapunk nem csak legnagyobb, de legelterjedtebb lapja is Veszprém vármegyének. S mint a múltban, a jövőben is az lesz főtörekvésünk, hogy irói hivatásunkat lelkiismeretesen, s minden szellemi erőnkkel, mikre publicistái pályánkra megáldatánk, betöltsük. Ezzel kérjük t. olvasóink s hírlapunk barátainak további szives támogatását s megnyitjuk az uj évnegyedi folyamot Veszprém, okt. 26-án. A hirlapirodája. A „VESZPRÉM! FÜGGETLEN HÍRLAP“ ára: Az okt. I—decz. 31. évnegyedre I frt 50 kr. A kiadóhivatal. Foldings Veszprémmegyében, Hát nem földingás az, midőn a röghöz kötött, a földhöz tapadt nép megmozdul és vándorolni megy. Igen ! mert Veszprémmegyében már nem egy-két család vesz vándorbotot; nem egy-két magánzó surranik el alat- tomban, hanem tuczat számra, egész utczák kerekednek fel és hordozóskod- nak. Midőn aztán a hatóság megtudja, a csendőr odamegy a félig üres lakáshoz és lakatot üt a .szobaajtóra, hogy ki ne hordozóskodjanak belőle, mint az közelebb történt. Máshol is megvannak e bajok sporadikusan ; de Veszprémmegyében a járvány olyan ijesztő mérvben lép fel. liogy még a kormányt, magát a társadalmat is gondolkodóba ejtheti. Most már éveken át ez a néphor- dozóskodás aztán mégis számba megy; mert egyfelől a rósz közegészségügyi viszonyok pusztítják a népet, miután Magyarországon, ha marhavész van, elrendelik a zárlatot, megvan a nagy jajgatás; hanem ha halomra hull az ember, az semmi; majd kiköszörüli a csorbát a természet ; ott a patika, gyógyuljon meg, a kinek tetszik ! Az ember legolcsóbb portékája a világnak; pazarolják betegségek, háború erkölcstelenség; a tenger öngyilkosság ! Az államok intézői azon gondolkodnak, hogy a népstatisztikát figyelemmel kisérve, a lakosság számát gyarapítanák ; erkölcsök javítása, nevelés, szigorú erények beoltása által a társadalmat szellemben, testben megerősítenék, — hanem az a hallhatatlan, ki minél nagyobb és hathatósabb gyilkolószert talál fel a közelgő háborúra, arra kevés helyen van nagy jutalom! a ki egy az emberiségbe beoltott betegség gyógyítását kitalálja !... Hanem úrrá teszik a füsttelen lőpor feltalálóját, mert hát eddig a füst ; eltakarta a láthatárt, a hadoszlopokat, a golyó kevesebb embert talált s most majd ott áll egymás ellenében a tiszta tükörben, folyhat a vér még jobban! Ez a rendszer most Európában; csak a vasat ütik-verik, kalapálják! És ki gondolna az emberrel, hiszen ez nő, terem, mint esőben a gomba ?! Magyarország lakosága habár emelkedett az uj népösszeirás szerint az utóbbi évtizedben; de tekintve éghajlati viszonyait, a föld termőképeségét; a paradicsomnak keresztelt Duna, Tisza mentét, nem ilyennek kellene az aránynak lenni, lia több gondot fordítanánk a közerkölcsiségre, aztán nem volna annyira divatban az „egy gyermek“ rendszer, melyet számtalan polgárcsalád nyilvánosan büntetlenül üz a dunántúli megyékben ! Ha a fentebbi hátrányokat, nagy mulasztásokat mind számba vesszük, s ezekhez még hozzászámítjuk a kivándorlást is, — nem lehet csudái kozni felette, hogy a magyar faj nem igen „milliomosodík“ ! Veszprémmegye pedig egyik legfőbb fészke a kivándorlásnak. S mi az oka? A szegénység! íme, rámutatunk a baj forrására, melyet már egyik fővárosi nagy napilapban nem régiben nyilvánosságra hoztunk. Veszprémmegyének különösen két vidékéről történik a nagyobbmérvü kivándorlás; egyik a bakonyvidéki, másik a balatonparti községek. Mind a két kelyen meg van az oka az elszegényedésnek. A Bakony ős rengetegeiből még ezelőtt 15 — 20 évvel is egész községek éltek munkájuk után. Nemcsak az asztalosok, bognárok kaptak olcsó fát munkájukhoz, de a gazdasági tenger szerszámfa: kapa, kapanyé!, villa, grábla, lapát stb., a veszprémi fehérvári piaczokon vásárok alkalmával száz és száz család ebből pénzelt. Nos ? A Bakony jó része kiirtatott, tehát a kereseti forrástól elestem a lakosok; az erdőségekben nyert szántóföld — habár irtás is, hegyes, kopár, tehát pótolni nem képes a famunkából merített jövedelmet; aztán a mezőgazdaság különben is olyan szűk térre van itt szorítva, hogy nagy jövedelmi forrásokat nem biztosíthat. Így maradt sok család kenyér nélkül ; ahol pedig sem föld, sem kenyér nincs, ott Haza sincs! A másik isten csapásaitól sújtott vidéke Veszprémmegyének a Balaton- partmente. Itt a lakosság kiválóan a szőllőmüvelésből élt; ez pedig — mint már többször megírtuk — a fillokszera tönkretette. A föld pedig itt is kevés megélésre; az ember meg sok, tehát a kenyér elfogyván, megy, a merre jobb sorsot remél. g^áisz-szoloa, a szabadságira emlékeinek kiállításában. Sajátságos mélázó érzéssel lépem át rendesen a 48-iki kiállítás küszöbét. Olyan sokszor voltam már ott és olyan szívesen megyek oda; mintha abban a levegőben, mely most a vigadó termeit telíti, volna még abból a lelkesedésből egy parány, a mely abban a tüneményes időkben a gyermekből bőst, a férfiakból félisteneket csinált... és azt a levegőt a hazaszeretet lángoló hevével inpregnálva, oly kimondhatatlanul jól esik beszivnunk a mai léha korban, amelyben már semmiért sem lelkesednek az emberek. A legmélyebb bánattól akkor fogódik el a lelkünk, ha belépünk az úgynevezett gyász-szobába. Annak a remek hőskölteménynek, a mi szabadságharczunk volt, halottszomoru re- frainje ez — melybe balálhörgés és a legnemesebb szivek utolsó dobbanása vegyül. Összeszorul a lélek és könynyel telik meg a szem attól, amit ott látunk. Vagy ki ne érezne tépő keservet, elolvasva Damjanich utolsó levelét, melyet a kivégeztetés előtti rémes éjszakán intézett imádott nejéhez. Mennyi hősi lemondás, mily Istenbe vetett végtelen b.zalom lengi át a hős vértanú eme sorait, — nemkülönben oly mélyen megindító Pöttenberg tábornok ugyancsak nejéhez intézett végbucsúja ... a bős nem rettegi a halált, csak az fáj neki, hogy attól kell elválnia, aki az életben legdrágább volt neki. Kinek szive ne dobbana meg, látva azt a széles fekete selyem-nyakkendőt, melyet ! a kivégeztetés előtti perezben oldott le nyakáról. Egy pillanat, a meddig százat ver az ütér, annyi volt még csupán a földi élet és ő farkas szemet nézve azzal a rémmel, melytől egyként remeg a király és a koldus, hidegvérrel leoldja a nyakkendőjét és megparancsolja a bakónak, hogy össze ne borzalja remek, fényes szakállát.. Ugyancsak e szobában van Kazinczy Lajos ezredes, nagy költőnk, Kazinczy Ferencz fiának olafestésü arczképe is. Zsibónál tette le a fegyvert s október 10-én szenvedett vértanúhalált, Aradon. Mellette függ a falon az első vértanuk egyikének arczképe, a báró Mednyánszky Lászlóé, Pozsonyban, a Szamárhegyen akasz- latta fel őt az osztrák kormány, mert Lipót- várat nem akarta feladni; sajátságosán épen azon a napon, 1849-ben, jun. 5-én, amely napon Kossuth az osztrákoktól visszafoglalt fővárosba bevonult. Tovább nézegetve, egy sajátságos alkotmány vonja magára figyelmünket, egy fából faragott miuiatür-kaszomátája ez az olmützi várnak, melyben Kossuth Sándor alezredes és Zambeki ezredes voltak elzárva. Oh! ha azok a falak beszólni tudnának, mennyit regélnének arról, hogy milyen bűn lehetett ama sötét időkben a hazaszeretet, hogy ilyen rettenetes volt a büntetése. Ugyancsak itt vannak Hadik Gusztáv és Lenkey bilincsei is. A rozsdás, nehéz lánczokat félve nézik a terembe levő hölgyek, s mikor véletlenül megzörren, összerezdülnek és eszükbe jutnak azok a szomorú történetek, melyeket apáikról hallottak a vérbe és gyászba fullasztott dicsőség tüneményes napjairól. Hős időkről beszél a széles kard, melyet, mint a hadak Istene, annyi csatákon győzedelmesen hordozott, a ráczok réme, a nagy Damjanich; tört reményekről az a másik, melyet a vitéz Pöttenberg tábornoktól Sar- ! kádnál vett el az osztrák önkény. Nem tehetünk egy lépést, hogy múltúnk dicsősége, gyásza át ne hassa lelkünket, idegeink minden szálát s fáj a késő kor törpe gyermekének, hol az ágyuk villámló dobbanása, zászlók lengése nemzeti jobblétünk hajnalpirkadását jelezte. A termekben, mint a nagy idők élő emlékei járkálnak az öreg honvédek. . . ők, akik láttak lobogni Buda ormain a győzelmi trikolort; ők, akik ott sírtak Világosnál, a magyar nemzetnek egész Európa könnyét es tiszteletét kiérdemelt sírja mellett.... Kaczkiás atillában, karddal az oldalán ott jár köztük a hős Carl is, egyike ama nő honvédeknek, kikről az 50-es évek poezisa teleszórta az akkori almanachok és emlékkönyvek lapjait virággal. Családi nevén Pacimé, Lebstück Károly Mária. Az attilán két érdemjel hirdeti, hogy hős volt, erre vall az is, hogy főhadnagyságig vitte, mint volt 48—49-iki honvéd huzza a rendes nyugdijat. Mosolyogva beszélget a fényes napokról az őt kérdezősködőkkel, azokról az időkről, a melyekben volt valami a levegőben, ami eldobatta a deákkal a könyvet, a földmívessel a kapát, a nővel a varrótűt, hogy mindnyájao kardot ragadjanak és siessenek a haza védelmére. A kiállítás tömeges látogatása mutatja, mily életrevaló eszme volt e kiállítás, Idegen, vidéki nem jön a fővárosba, hogy meg ne tekintené a vigadó termeit s egyetlenegy látogató sem hagyhatja el a kiállítást. hogy teljes megelégedéssel ne távoznék. Szerintem nem is magyar, nem is hazafi, aki ezt elmulasztja; különösen a szülők igyekezzenek oda gyermekeikkel, hogy azok a múlt példáin tanulva, lelkesedve, el ne feledjék a hazát szeretni s tudjanak érte meg is halpi, ha kell, mert: „Dolce et lecerum est pro patria móri.“ Csépi Xiá,szló. Íme a bajok forrása. Ne higyjuk, hogy a magyar ember olyan könnyen megváljék hazájától, midőn előtte egy könytenger van, meljrnt át kell úsznia; de ha háta megett nincsen megélő föld, nincsen kenyér, akkor mégis neki megy a könytengernek is, mert hiszen itt sem történhetik vele más, legfeljebb belehal !! A sebek tehát nyitva vannak, mindenki szemeláttára, s biz azokat sóhajtásokkal, ígéretekkel nem lehet behe- geszteni, hanem keresetforrást, munkát kell adni a koldussá lett családoknak. Nem mondhatjuk, hogy a társadalom maga megoldhatja ezt a kérdést mert hamarjában kell vele végezni, de igen is első sorban a kormány a társadalom segélyével. A kormányban meg van a jó akarat, sőt a kezdeményezés is (lásd az alsó balatonparti telepítés kérdését), — de nagyon nagy gépezet ez és nehezen mozdul; az éhes gyomor pedig nem várhat. Tehát gyors intézkedés kell, míg a vándorlási ragály még nagyobb mérveket nem ölt. A dunántúli nagy társadalom oda állította őrszemül a veszélyekbeni segélynyújtásra a Dunántúli Közművelődési egyesületet, de ez még mindig nem mozdul. A gyárak, ipar műhelyek felállítására sok pénz kell, legelső a fegyverkezés. Tehát várjunk, ha — várhatnánk? ! Ä deyecseri zsidótemplom felszerAtelése— Saját tudósítónktól. — Bitka fenséges ünnepély színhelye volt e hó 24-én Devecser. Az uj izr. templom és iskola felszentelését tartották meg »agy lelkesedéssel, melyben nemcsak a hitsorsosok, de Devecser polgársága is valláskülönbség nélkül osztozott. A csinos templom és iskolahelyiség közadakozásból lett emelve és Franki tapolezai építőmester munkáját dicséri. Érdekes megemlíteni, hogy az építéshez szükséges tégla- és cserépanyagot gr. Esterházy Ferencz teljesen díjtalanul adta, mig az építéshez szükséges homok-anyagot a devecseri polgárok valláskülönbség nélkül hovdat- ták össze kocsiukkal. Az első adakozók között sorakozik Hirsch báró, aki 500 frtot adott e nemes czélra. Az ünnepélyes felszentelést dr. Fischer győri főrabbi végezte, akit Kis-Czellben fogadott egy előkelő küldöttség. Az ünnepély napján díszes és nagy közönség gyűlt egybe a hitközség udvarán. Miután a Képviselőtestület bemutatkozott a főrabbinak, Franki építőmester átadta az épületet a hitközség elnökének. Az átadási beszéd után énekszó hangzott fel. Ezután a szent Thorákat helyezték el a tapolezai kántor kellemes hangú egyházi éneke kíséretében. A megható ima után S z e p e s y hitközségi titkár számolt be a templom történetével, elmondva, hogy az uj épületre 187 2. év óta gyűjtöttek, a kormány sorsjegyeket is engedélyezett. A régi templomot rozzant volta miatt Paál Dénes megyei főmérnök bezáratni ajánlta. Az érdekes történet okmányát a zárkőben helyezték el. Az öröklámpa felgyújtása után dr. Fischer lépett a szószékre és varázsteljes. fenkölt szónoklatot tartott, alap thémául véve, hogy az első templomot is a zsidók alapiták. Beszélt lelkesülten a félebaráti szeretetrol s végül a templom beszentelése után gyönyörű imát mondtak a királyért. A templomban jelen volt óriási közönség egy ázivvel-lélekkel zenditették ezután a „Szózatot.“ Este 8 órakor bankett volt, melyen 50-eo vettek részt. Az ízletes ételekről Szepesiné, Neyné és Schivarczsteinné asszonyok gondoskodtak sok bravúrral. A banketten a hitközség elei, az építő bizottság s a vidéki küldöttek vettek részt. Részt vettek a tapolezai, jánosházi hitközség küldöttein kívül Veszprémből : Krausz József aleluök, Sándorffi Miksa dr., Schwarcz Antal, Becske Aladár és Weisz Jakab. A banketten számos felköszöntőt mondottak. Dr. Fóliák József Fischer rabbira; Fischer rabbi, Krausz József, dr. Sándorffi a hitközségre emelte poharát. Az ünnepség reggel leié ért véget. Gyász-rovat. Szomorú hangulat. Virágher vadás, levélpergés minden oldalról. Égy csomó szomorú hir, melyek a múlandóságról beszélnek. Kegyeletes részvét fogadja a hyob-hireket, sokak szomorúságát. Az első gyászhir, mely e héten jelentkezett ép olyan megdöbbentő, mint lesújtó egy szerető család boldogságára. A veszprémi fiatal asszonyok egyik nemes szivü tagja, dr. Steiner Kálmán ügyvéd neje, szül. H a k k e r Karolina m. hó 26-án éjjel váratlanul elköltözött — azok köréből, akik őt oly nagyon szerették s akikért önfeláldozással élt: férje és négy apró gyermeke kedves otthonából. Mindannyiunk részvéte kiséri e váratlan eseményt s e részvétnek eklatáns módon kifejezést adott az a nagyszámú közönség, mely a tragikus véget ért fiatal asszonyt könnyezve kisérte utolsó útjára. A mélyen lesújtott férj az alábbi szomorú jelentésben tudatta mély fájdalmát : Dr. Sterner Kálmán ügyvéd a maga és gyermekei, valamint az összes rokonság nevében mélyen megszomorodott szívvel jelenti felejthetetlen drága neje, a legjobb anya és rokon Steiner Kálmánná született Hakker Karolinának, élete 32-ik, boldog házasságának 10-ik évében, folyó hó 26-án éjjeli 11 órakor, rövid szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunyták A boldogultnak hült tetemei f. évi szept. ho 28-án délután 3 órakor fognak a veszprémi izr. sirkertbe örök pihenőre tétetni, Veszprém, 1891. szept. 27. Áldott legyen emléke és nyugodalma csendes ! * A második halott az „oldott kévé“- bői való. Egyike azoknak a hazafiaknak, akikről megírta a dalnok: „Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk.“ Ismét kevesebb egy azok közül, akik lelkesedéssel beszéltek az unokáknak egy nemzet ébredéséről. Ez a halott boronkai Boronkay Boldizsár, régi nemesi család seniorja, ki a szabadságharezot mint nemzetőr harczolta végig, majd pedig a harcz lecsillapultával a vármegyénél foglalt állást, mint szolgabiró. Öreg napjaiban Berhidán élt és birtokán gazdálkodott. Itt érte őt sziv- szélhüdés, mely kioltotta a 73 éves jó öreg életét. A gyászoló család a következő gyász- jelentést adta ki : Boronkay Miklósáé a maga, valamint családja és nagyszámú rokonsága nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja hőn szeretett férjének boronkai Boronkay Miklós 1848-iki volt nemzetőr, Veszprémvármegye volt szolgabirája, berhidai közbirtokosnak, élete 73. évében Berhidán, 1891. év szeptember hó 27-én délelőtt 11 órakor szivszél- biidés következtében történt gyászos kimultát. A boldogult hült teteme 1891. szept. hó 29-én délután 4 órakor a berhidai r. kath. temetőben fog örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szeut-mise-áldozat folyó év szeptember 30-án déselőtt 8 órakor fog a ber- bidai róm. kath. templomban az Urnák bemutattatni. Berhida. 1891. szept. hó 28. Béke hamvaira! Gyászolják, leánya Aranka, veje Emmer József, unokája Ilona. * A derék, köztiszteletben álló Súly családot is mély gyász sújtotta váratlanul e héten. A család egyik rokonszenves* és megyeszerte általánosan ismert tagja: Súly Nép. János, a budapesti Schwinl-féle gyár főhivatalnoka hunyta be örök álomra szemeit. Halála nemcsak a rokonokra, hanem mindazokra, akik ót ismerték, leverö- leg hatott. Mindezeknek igaz részvéte keresi fel a gyászba borult családot s a megboldogultnak örök nyugodalmat kiváu.
