Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)

1891-08-22 / 37. szám

Megjeleli minden szombaton. — A lap áia : égsz évre írt; negyedévre 1 írt 50 hr,; egyes szám ára 15 kr. — Hirde ósalr petltsova kr ; nyilttór petit-tere O kr.. 33 kr., kincstár illeték. — A hírlap irodája : „Petőfi“-intézet Veszpém (városház -tér pápaváros Veszpremvármegye ellen. — Két közlemény. — R. t. Pápavárosának képviselő-testű- Jete feliratot intézett az ország- házhoz s abban azt kérelmezi, hogy a közigazgatás rendezése alkalmával pápám, az érdekeivel ide utalt vidék hozzávétele mellett, külön vármegyei székhely létesitessék. A fölirathoz ezúttal szólni nem aka­runk, a fölirat a vármegye közönségé­gének f. évi októberi rendes közgyű­lésén szóba fog kerülni, de igenis, mint lapunk múlt számában már jeleztük, válaszolunk már most a „Pápai Közlöny“ augusztus 9-ild szá­mában „Fölirat“ czim alatt megjelent ezikkre, melyben el van mondva, hogy a fölirat benyújtásával beállt a szakadás a megyei központ és Pápa­város között, föl vannak sorolva a sérelmek, a melyeket Pápaváros a megyétől állitólag szenvedett és ki van mondva a nagy szó, Veszprém- vármegye ellen a súlyos vád, hogy Pápa város Veszprémvármegyének főn- hatósága alatt haladásában meggá­tolva van. A vád maga nem bántó, mert ko­moly férfiakat, kik a közélet terén mű­ködnek, vádak, ha ezek alappal nem bírnak, az általuk helyesnek ismert irányból el nem terelhetnek, de mert a vád nyilvánosság utján, hirlapilag is emeltetett, hirlapirói kötelességünk a nagy közönséget felvilágositani, hogy Veszprém vármegye Pápavárossal szembeD is hivatásának magaslatán áll, Pápaváros előhaladását igenis elő- mozditotta, — azt Veszprém város, a megyei központ érdekeinek föl nem áldozta, — háttérbe soha nem szorí­totta éa lia Pápavárosnak bizonyos, a czikkben megemlitett határozatát nem helyeselte, végrehajtását nem engedte, azt mindig öntudatosan, törvényes okok­ból és a város adózóinak érdekében tette. Nézzük tehát, mit áldozott Vesz- prémvármegye 1872. óta Pápavárosra és mit áldozott Veszprémváros érde­kében ; ezek közművelődési és ember­baráti czéljaira. 1. Az 1874-ik évben történt, hogy a dunántúli ev. ref. egyházkerület azon kéréssel fordult a vármegye közönsé­géhez, hogy a pápai jogakademia ujjá- szervezési költségeihez járuljon hozzá. A vármegye közönsége 518/74. sz. a. kelt határozatával a jelzett czélra 3000 irtot szavazott meg és ezt a rendelkezésére álló nemesi fülkelési, most nevelési alapból ki is fizette. 2. Az 1881-ik évben Kiss László m. biz. tagnak, mint az állandó szin­ház-épitő részvénytársaság elnökének kérelmére a pápai színház alapjára egyszer s mindenkorra, adományképen 457/81. sz. a. kelt határozatává 11000 frtot szavazott meg és azt a nemesi felkelési, most nevelési alapból szintén kifizette. 3. Az 1881., 1882. és 1883. évek­ben is mint red esen, Pápa városban katonaság volt elszállásolva s mert ezen években már a vármegyének a batonabeszállásolási pótadó alapról al­kotott szabályrendelete érvényben volt: igy azok, kiknél a katonaság elszál­lásolva volt, kártalanításra tartottak igényt. Pápaváros is megtette a lépé­seket, hogy a város lakosainak részére esedékes kártalanítás a vármegye ál­tal ezek részére folyóvá tétessék. Ámde a tárgyalás folyamán kide­rült, hogy Pápaváros ki tudja ugyan mutatni azt az összeget, hogy a vá ros lakosai a jelzett években hány katonát tartottak, és hogy ezek után mennyi kártalanítás esedékes, de hogy kik ezen pápai lakosok, kik a katoná­kat tartottak és ezek közöl ki, mikor és hány katonát tartott, megmondani nem tudja, mert mint ezt a város polgármestere 1886. évi 2806. sz. a. a vármegye alispánjához intézett je­lentésében elismerni kényszerült, a vármegye szabályrendeletének ellenére, de nem a vármegye hibájá­ból, az egyénenként való beszállásolási jegyzékek Dem vezettettek. Ily körülmények közt, mert a vár­megye közönsége köteles felügyelni arra, hogy a vármegye összes adózói­nak filléreiből alakult katonabeszállá- solási pótadó-alapból kifizetés alá ke­rülő pénzek valóban azoknak kezeibe jussanak, a kiket azok megilletnek, s mert Pápa város előbb említett önbeismerése alapján semmi biztosítéka nem volt arra nézve, bogy a múltak hibái miatt a pénz kiosztásánál nem fordulnak-e elő hibák, melyek végtelen bajokat, panaszokat és sérelmeket okoz­hatnak, joggal mondhatta volna, hogy a jelzett évekről Pápaváros részére katonatartási kártalanítást nem fizet, mert a város a szabályrendelet által előirt alaki kellékeknek eleget termi elmulasztott. A vármegye közönsége azonban nem ezt tette, hanem kimondotta, hogy a város által elkövetett hibát a maga javára teljesen kiaknázni nem kívánja, Pápaváros lakosainak kárán nyerész­kedni Dem akar, s kifizeti a jelzett évekről Pápaváros lakosait illető 4341 frt 94 kr. katonatartási kártalanítást, de mert a város nem tudja megmon­dani, hogy az kiket és mily részletek­ben illet, elvárja, mikép az valamely közczélra fordittassék. Pápa város ezután 85/886 sz. a. kelt képviselőtestületi határozatával önmaga egyhangúlag ha'ározta el, hogy az egész 4341 frt 94 kr. a városban köz­szükséget képező artézi kút fúrására legyen fordítva. ügy is történt — a 4341 frt 94 kr. katonatartási kártalanítás a vármegye pénztárából kifizetve lett, s beépítte­tett az artézi kútba; sajnos, hogy Pápaváros ezreivel együtt sikertelenül. Nem ajándékozta el tehát Veszprém vármegye senkinek jogos követelését, hanem kifizetett pénztárából Pápaváros egészségi viszonyainak érdekében egy nagy összeget, melynek kifizetését jo­gosan megtagadhatta volna. 4. A legújabb évek és folyamatban levő tárgyalások is tanúskodnak Vesz- prémvármegye jóakaratáról. Van Veszprémvármegyének Pápán egy intézete, az „elmebeteg ápolda“ ; szerény kis intézet, a mai kornak meg nem felelő berendezéssel. Hosszú tárgyalás és érett megfonto­lás után a vármegye közönsége abban állapodott meg, hogy az intézetet, a mely nem czélszerii, nem alkalmas, mert anyagi ereje ezidőszeriut nem engedi, hogy nagy áldozattal a mai kor igényeinek megfelelően beren­dezze, mint elmebeteg ápoldát meg­szünteti. Az épület a vármegye tulajdona, ez intézet alaptőkéjét a vármegye gyűj­tötte, tulajdona, rendelkezhetett volna róluk; használhatta volna más czélra kormányjóváhagyás mellett, vagy hasz­nálhatta volna tőkegyűjtésre addig, mig alkalmas intézetet á Hittat tán Pápán — tán máshol. Nem azt tette, hanem ez intézeti épületet, az alaptőkéket és minden jogait 630/90 sz, a. kelt határozatával odaadta Pápa városnak azon feltétel­lel, hogy az intézetet Pápavárosa szom­szédos női kórházzal egyesítse és mint női kórházat tartsa fönn. Az épület értéke nem nagy, pár ezer frt, ez alapítványok állaga mint­egy 4000 írt, de annak a részéről, aki ezt adja és önként minden kérés nélkül adja, a jó akaratot minden esetre tanúsítja. Végre még megemlítjük a földmi vés iskola felállítása iránt folyamatban levő tárgyalásokat s csak azon hitünk­nek adnak kifejezést, hogy ha a vár­megye közönsége Pápaváros iránt jó indulatot nem tanúsított volna, felál- littatott volna ugyan a földmives iskola Veszprém vármegye területén az erede­tileg megkezdett irányban minden­esetre, de annak székhelye aligha Pápa lett volna. Ezzel szemben 1872 óta Veszprém város, melynek főiskolája, fŐgymna­siuma csak pár év óta van, melynek színháza nincsen, melynek lakosai szintén szenveduek jó ivóvíz hiányá­ban, melynek polgárai sokkal szegé­nyebb viszonyok közt élnek, mint Pápa város lakosai, melynek ipara és ke­reskedelme sokkal inkább pang, mint pang Pápaváros ipara és kereskedelme, a vármegye részéről csakis egy ízben, az 1883. évben részesült anyagi se­gélyben, a midőn a veszprémi r. katli. gymnasiumnak 8 osztályra való kiegé­szítésére a vármegye közönsége neve­lési alapjából 10000 frtot szavazott meg és mert a tőkét nem fizette le, fizeti ma is 5%-os évi kamatait. Ennyit annak indokolására, hogy Veszprémvármegye közönsége Pápavá­ros érdekeit soha el nem hanyagolta, azok iránt mindig jó indulattal volt. Jövő számunkban a vármegye el­len emelt concrét vádakat fogjuk rész- rehajlatlan bírálat tárgyává tenni. Iparosinak figyelmébe I Bpest. aug. 18. A budapesti állami ipariskolában (VIII. kér. Népszinház-utcza 8. sz.) a beiratások szeptember hó 1. napjától 5-ig tartanak. Az intézetbe rendes tanulókul felvétetnék azok a tizenöt évet betöltött ifjak: a) akik a polgári iskola, gymnázium vagy reáliskola négy alsó osztályában jó osztály­zatú bizonyítványt nyertek azon tantárgyak­ból, amelyek az ipariskola első évfolyamának főtantárgyait képtzik; ezek : a magyar nyelv­tan, számtan és algebra, mértan és mér­tani rajz. b) iparossegédek s mindazok, kik az előbbi pontban kívánt ismeretekben a felvé­teli vizsgálatnál kellő készültséget tanúsí­tanak. c) Rendkívüli tanulókul felvétetnek, egyes szakosztályokba azok, kik az iparos tanulók számára szervezett iskola bárom évi tanfo­lyamát bevégezték és legalább jó osztályzatú bizonyítványuk van, továbbá, kik a megkí­vántaié ismeretüket kellően igazolják. Átalában megkivántatik, hogy a belépni kívánó növendék az általa választott szak­csoportbeli iparágban már előre gyakorlatot szerzett, de legalább is azon két havi nyári szünidő alatt, a mely után az intézetbe akar lépni, a gyakorlatban foglalkozott legyen. Az intézetnek öt szakosztálya vau u. m. az építészeti, a gépészeti, a vegyészeti, a fém- j vasipari s a faipari szakosztály. A tandíj félévenként 10 frt. A beiratási díj 2 frt. Az állami ipariak, igazgatósága. Színészet Veszprémben. A székesfehérvári consorcium szin- társusata, — mely a legkiválóbb mű­vészi erőkből van szervezve — váro­sunkban a „Korona“ nagytermében íolyó aug. 27-én, csütörtökön kezdi meg működését Czigánybáró ope­rettel, szombaton Szép Helénát, vasár­nap Fenegyerekeket (Gigerlik) adják, amely darabot e társulat tavaly a fő­városban 56-szor adott. A bérlet szep­tember 1-éu kedden kezdődik Mártha vagy a Richmondi leányvásár czimü operával. A bérlet-gyűjtést Vedress Gyula művezető eszközli. Rövid ideig tartó itt időzésük alatt a legújabb operettek, vigjátokok és színmüvek kerülnek előadásokra és igy a legkelle­mesebb előadásra van kilátásunk. Ha e rövid saison ezúttal sikerülni fog anyagilag, úgy biztos kilátásunk lehet arra, hogy jövőre mindig első rendű, kitűnő társulatok előadásaiban gyö­nyörködhetünk a helyett, hogy közép tehetségek vergődését fizessük meg. Itt volna az ideje, hogy már itt idő­zésük alatt megalakuljon egy szinügyi választmány, mely pártfogásába venné a derék társulatot. A bérletárak és helyárak ép oly olcsón vannak szabva, mint másod rendű társulatoknál, hogy annál na­gyobb pártfogást reméljenek. Hétfőn zóna-előadásokat is rendeznek. Ajánljuk a társulatot a közönség meleg pártfogásába. A múlt vasárnapi orkán. Veszprém aug. 21. Pusztító, romboló orkán csapott le a Balaton vidékre aug. 16-án, vasárnap délután, mely végtelen károkat okozott s betetőzte az eddigi csapásokat. Különösen a gazdanép szenvedett sokat. A mezőkön, szerükön levő ele- séget szétszórta, az asztagokat megbon­totta s a kévéket elhordta a szélvész úgy, hogy a szomszéd határokban szed­ték össze tizedrészben. A viharról a következő jelentések érkeztek hirlapirodánkhoz: Tab, aug. 18. A vihar e hó 16-án Somogymegye több helységét, igy Tas zárt, Fonót és V a- d é t is érte. A mezőn levő kazalokat szét­szórta, a házak tetejét megbontva, többet ledöntött, különösen sok kárt tett az erdők­ben, hol számos jókora fát gyökerestül ki­csavart a földből. Inota, aug. 17. Óriási vizszakadás volt vasárnap Inota mellett, hol a Bakonyból eredő viz — a nagy eső folytán — úgy megáradt, hogy az országúton a kocsik alig mehettek. A lovak valósággal úszva vontatták a ko­csikat. Balaton-Füred, aug. 17. A vasárnap délután 5 órakor kitört vihar úgy a községben, mint a fürdőhelyen sok kárt tett. Pillanat alatt tört ki s igy erre készülni sem lehetett. Az orkán elől alig bírtak menekülni a vitorlások s a „Baross“ gőzös is rettentően küzdött a viharral. Izgalmas jelenet játszódott le e gőzösön. Amint u. i. Almádiból jövet Füredre tartana, Alsó-Őrsnél egy halászladikot, melyben 3 evezős s Péterffy bpesti kir. táblai biró ELHAGY ATOTTSAG. Sokat írtam már az elhagyatottságról, Emlékezhettek még e fájó dalokra; Midőn kínom éjét nem világitá más — Csak a szenvedések égő csipkebokra . . . Elhagyatva álltam e kufár világban; Reményim megtépve, mint az őszi lombok... Szivem — a csalódás éhes oly ve vágta... Tövis vérzé lobom, bármerre bolyongott. Szárnyaszegett lelkem elpihenni vágyott, Oh! de a nyugalmat fel sehol se lelte: Nem virult nekem és nem nyitott virágot A boldogság édes szirmú rózsaberke... Végre — már lerogytam... ekkor jött egy álom ; Mely megkínzott lelkem szárnyaira vette: Berepülve a meny fényes pitvarát, hol „Bül-bül édes titka“ csattogott felette. Es ime valóra vált e tündér álom Nem vagy ok — mint elébb-többé elhagyottan: Egemről a kínok éjjele lehullott; S a szerelem hajnal fénye ragyog ottan... Oh ! hogy bírlak végre, álmaimnak álma, — Én szent üdvösségem, szerelmes angyalom: Gyöngyvirág koszorút fűzök a kobozra; S úgy röppen el róla messze szálló dalom! Soós Lajos. Irta: Babay Kálmán. A „Veszprémi Független Hírlap“ múlt számában azt jegyezte meg a lap szerkesz tője, mig a kenesei drágák kirándultak Ba- laton-Füredre, mi, Soós Lajos költ ő barátom­mal, ezalatt odahaza szomorú epilógusokat iránk az „Elhagyatottság“-ról. Legyen hát igaza a remek tollú szerkesztőnek, im, itt az epilógus, nem ugyan hinárlevélre Írva; belőle megértheti, hogy a bolygó az 5 ra­gyogó napjától ez úttal azért volt kényte­len elmaradni, mert egy szent kötelesség el- szóllitotta szép Balaton mellől nádas Velen- czei tó partjára, angyali gyermekek édes társaságából, az érette dobbanó drága szülői szívre. * . . . Még egy utolsó pillantás gyönyörű Balatonunk felé . . . fájdalom ! a ködbe vesző láthatár végpontja is csak az akarattyai grá- náriumot mutatja, pedig azon jóval túl vau a fodrosodó szőke hullám; le kell tenuem róla, hogy láthassam még egyszer . . .; le­hangolt kedélylyel szállók fel a repülő ke­rekes szörnyetegre, mehet . . . ! Kincses „Mezőföld“ gazzal felvert tarlói nem oly üresek ott a vasút mellett, mint a mily üresnek találom most a világot, ezt a szép világot, melyben csak pár órával előbb is oly gyönyörűséges volt az élet. Kibámulok az ablakon; a hegyre felkupo­rodott csendes Füle után a nagy falu, Pol- gárdi terpeszkedik oda benn „nép“-eivel; a hátterében emelkedő magaslaton még fel­hangzik őszi veröfénynyel a szüretelők vi­dám éneke ... de se tornyot, se kékes hal­mot nem látnak merengő szemeim. Hullámos kékes viz, panaszkodó nádas, magas partok, szil-ek árnyalta ház, a ház előtt csalitos kert, benne árnyékba rejtett asztal s padok, az asztal körül, a padokon társaság . . . minden tagját úgy látom, miként ha ott ülnék én is az üresen hagyott széken . . . A költő szellemes élezein fel-felkaczagnak gyakorta, egyes felvetett eszmét megvitatnak közbe-közbe ; mindenki beszédes, figyelő ; de nekem úgy tetszik, hogy valakinek mo­solyra teremtett ajaka hamar elkomolyodik, nevető kék szemei csak pillanatig csillognak meg az örömtől, aztán fátyolszerüleg vonja be valami, midőn áttekint a csalitos kerten, a völgyi szép falun, a szitáló meleg légen, arra a végtelenbe leszálló égbolt felé. Gondolt-e valamire, mi arra a leszálló ég­bolt felé van; bizonytalanba néző szemei láttak-e valamit, mit óhajtott? Ki tudná . . .? ha csak az a könnyű fohász, mely batiszt kendőjébe fojtatott, beszélhetne . . . ! Hajh! de üres nekem most ez a szép világ . . .; de hiányzik belőle valamim! Bekuporodom a coupé sarkába, csende-í- tem izgatott lelkemet, szemrehányást teszek neki, amiért nem tud örülni, mikor „haza“ megyek ahoz a harmadfél éve nem látott anyához, ki e ha.rmadfél év alatt messze el­szakadt gyermekére annyit gondolt, a hány este és reggel van abban a harmadfél esz- téndőben. Valamikor, régen, mikor még a gyermek- ifjú nem is sejtheté, hogy: „kétszer is nyit az ákáczfa virágot“ . . . hogy a költő sza­vait : „csak az első szerelem boldogít“, úgy kell helyre igazítani: „nem az első, lianem a viszonzott“ ... de más hangulattal, más érzéssel röpített ez a szárnyas kerék a ná­das tó partjára! Múltba visszaszálló lelkem egy alakot ke­res, a kiért nem futott velem akkor elég sebesen a gyorsvonat, a ki kék-satain ruhács­kában, sárga mauilla kalappal fején, kiállott udvarukba s fehér kendőcskéjével üdvözletei intett minden elrobogó vonat felé, a Fehér­várra menőnek : hogy vigyen el „neki“; az onnét érkezőnek: hátha ezen jő! Jaj de jól ismertem azt a kis szőke gyer­meket; együtt nőttünk fel, szerettük egymást már mint gyermekek. Keresem azt a jól is­mert arezot; kék szemeket, szöszke hajat, tej-arezot csak felismerek, oh de ez nem az, kit lelkem keres; főfájásig erőltetem elmém, hogy lerajzolja szép alakját, és — csak azt az egyet látom, azt a felejthetetlent, a ki­től, majd a szivem szakad meg, hogy távo­labb visz mindig, mindig távolabb az ős vá­ros felé siető vonat. Ott vagyok születésem helyén, Velenczei tó partján, a szülői hajlékban, gyermekko­romnak ezer édes emlékét felujjitó barátsá­gos fészkében. A haza érkezett gyermeket szerető arezok, érte aggódó szülő-, testvér- s rokonlelkek veszik körül, mint drága ko­szorú. Megver érte az Isten, de nem tehe­tek róla, e nagy gyengédség közepett érzem, hogy soha se voltam még igy „elhagyatva.“ Mint alvajáró vagyok közöttük ; nem tu­dom, mily feleletet adok kérdéseikre; az angyali lelkű uuakatestvérek üde, mosolygó arcza, minha nem is én értem ragyogna; mintha dédelgető beszélgetésük nem is ne­kem szóllna; róveteg tekintetem a mel­lettem levő üres helyre esik. Majd ha, majd . . . még egyszer megjö­vök ide a családi hajlékba, a gyengéden sze­rető rokonság közé s ez a mellettem levő szék nem leend „üres“ ; ha majd akkor ezek a ragyogó arczu gyermek-leánykák oda kupo­rognak a „betöltött“ szék mellé s a rajta ülőt becsületes szivükre ölelve kérik, hogy ne menjen el e helyről többé soha, soha; maradjon ott mindig, legyen az ő kedves aranyos testvérkéjük, ángyuk, sógorasszonyuk, az ő „édes“-üknek legédesebb drágasága, úgy sincs még ebben a szép családban kékszemü szöszke egy sem ...; és ha majd az a csi­csergő kis ajak visszacsókolja őket s beszélni elkezd: nemcsak „ö* érette, a nélkül is tie­tek vagyok, szeretlek benneteket, mint édes testvéreimet; szerettelek már akkor, mikor ő beszélt rólatak, közétek kívánkoztam, mi­kor még nem ismertelek; haza jövök; ha ide jövök, ti fogadjatok mindig úgy, mint fogadják azt, ki megtér oda, hol otthona van , . . igen, majd akkor, nem megvert, de megáldott engem az én jó Istenem . . . nem lesz ily üres a szülői ház, boldogsággal tölt el a rokoni kedveskedés, akkor majd nem leszek „elhagyatva!“ * Mint a muzulmán, ha jő a regg, ha jő az est: Mekka felé fordul; igy fordul az én te- 1 kintetem is örökké csak „arra“. Bár dolgoz­zék akármit, szomorkodjék vagy mulasson : gondolatában örökké a szent város van s annak egykori prófétája. Legyek ébren vagy alva, érjen jó, avagy rossz: itt is, ott is, ákácz-virágzás, vagy hiuár-levél, magány és zajos környezet, Balaton csobogása vagy ná- ! das susogása, Sió szőke vize, katáng kék vi- ; rága, felhő és szellő, őszi levél-hullás vagy tavaszi fuvalom, virágfakadás, vagy „elhagya- I tottság* : mind és mind; mindig és örökké csak őt hozza elém, csak ő vele foglalkoz­tat, csak ő róla énekeltet, csak arról az egy­ről, a kinél az „egy“-ségben benne foglal­tatik az én gondolatimnak, ábrándjaimnak, vágyaimnak összesége.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom