Veszprémi Független Hirlap, 1891 (11. évfolyam, 1-55. szám)
1891-01-20 / 6. szám
Veszprém 1891. XI. évfolyam. 6. szám.j (Rendkívüli kiadás.) Kedd, jan. 20. ítéletidő. Veszprém, jan. 19. Tegnap este kezdődött az orkán ; dühöngött egész éjjelen át s tomhol most is még. mikor e sorokat Írjuk. Múlt szerdán, mikor a rengeteg hóesés véget ért s 800 emberrel kiszabadítottuk a várost a hólavinákból — azt hívők, hogy a nyomorúságnak vége. Megegyeztünk abban, hogy ezt a szörnyű förmeteget világéltünkbe nem felejtjük el — aztán napirendre tértünk fölötte. Aztán két napig vigan prüszszögve futkostak állomásunkba ki s be a locomotivok; meghozták a budapest- bécsi s tengerparti postákat, a lapokból még egyszer elolvastuk a „Veszprémi Független Hírlap“ rendkívüli lapjaiból már kiolvasott táviratokat s mikor épen friss hirü lapoknak kellett volna jönni: a vasút v o r p a s s-t-, a posta C z u p a s s-t mondott s a hóför- meteg ismét úgy elfogott bennünket, mint a huszadik tarokk — a pagát- ultimót. llát vagyunk a bajban, mint a czi- gányok Amerikában! Aztán nincsen épen semmi kilátás, hogy csak 8 nap előtt ebből ki is szabaduljunk. A segítség iránt még csak tudósítást sem várhatunk egyhamar. Hiába itt az állomásfónöknek, jó Pottyondynak minden leglelkesebb igyekezete a mentés iránt. Hiába telegrafált 3 napon át segítségért minden irányba : F e j é r v á r t ó 1 Gráczig és Győrig ezer meg ezer hótorlasz fekszik a vágányokon; azokat nem töri át semmiféle hóeke, mert a sínről föl- ugrik a hóhegybe — azután ottreked. Az emelet házmagasságu hótorlaszok már itt kezdődnek Bándnál. Az a hóhegy akkora, hogy bátran alagutat lehetne benne vájni. S ilyen csoda- szörnyű torlaszokat jeleznek minden irányból s minden állomásról. Sok ezer ember hosszú, kitartó megfeszített munkája kell ide, hogy csak 8 nap múlva is szabaddá legyen a vasút. Hát az országutak?! Én Istenem, mikor szabadulnak föl ezek ?! A nyomor pedig ijjesztő mérvben nő a városban. Veszprémvárosban 4 ezer ember úgy fekszik le estenden vigasztalan, hideg fekhelyére, hogy nem tudja — honnan lesz reggelre kenyere. Ki adjon most dolgot ebben a halálos, rémes Istenitélet-időben az iparosnak, napszámosnak, szegényembernek ? Ki segíthet ezen a rettenetes nyomoron 1! Ha bármi gazdag valaki itt közöttünk: az egyes ember jó lelke, pénze azt a sok nyomort nem szüntetheti meg. Össze kell állanunk, valamennyiünknek, akik még nem tartozunk ama 4000 közzé: és segítsünk a nyomorgókon valamennyien. Meg kell nyitni azonnal a népkonyhát és fát kell kiosztani a legnyomorultabb családok között! Ezennel felhívjuk ez utón, e sorainkkal is a vármegye jólelkü alispánját, hivja föl segitő-bizottság-alakulásra arra hivatott összes tényezőinket. Itt a keresztény s a zsidó jótékony nőegylet, a krajczáregylet, a szentegylet, vöröskereszt-egylet s itt végre az egész jólelkü polgárság, mely bizonyára most is meghozza az áldozat filléreit — az irgalomnak. Keressék meg a jó emberek házait, a vár főurait s minket, szegény úriembereket is. Mi is, ami sok gonddal vívódó irodánk is, szívesen ad e czélra 10 forintot. Tessék rögtön megalakítani a bizottságot; mielébb megnyitni a népkonyhát s a szegényeket faosztásra össze- iratni. Fog itt összegyűlni egykét nap alatt annyi pénz, hogy száz meg száz család hideg könjreit törölhetjük le éh-lázas arczaikról! A mai nyomor képét nem kell leírnunk. Nem izgatjuk e szomorúsággal sem a magunk, sem a mások szivét. Látja azt mindenki. Hát aki látja: hallgasson most a lelkiismerete szavára . . . . ....Es segélje szegény felebarátait — mint azt az Isten is rendeli! _____J<ompolthy Tivadar. Tá virataink. A mai éj folyamán a „Vés z- prérni Független Hirl ap“ irodájába a következő távirati sürgönyök érkeztek: A háború Szilágyi miniszter ellen. Budapest, jan. 19. (A „Veszprémi Független Hírlap“ távirata.) A fővárost valósággal lázba hozta egy ma megjelent röpirat, mely rendkívül erősen támadja meg Szilágyi Dezső igazságügyminisztert. A szenzá- cziós röpirat szerzője Sik Sándor budapesti ügyvéd. A napi sajtó, kivétel nélkül, e röpirattal foglalkozik. Delibes Leo halála. Páris, jan. 19. (A „V. F. H.“ távirata.) Deli bes Leo zeneszerző ma hajnalban meghalt. (Delibes Leo a modern színi zene- irodalom megalapitója volt. Iránya czélja az volt, hogy a mindselejtesebbé váló operett-kultuszt nemes, művészi alapra helyezze. Az ő iskolájából kerültek ki a „Correvillei harangok“, „Rip van Winkle* szerzői s mesterművei s az összes maradandó becsű, operett-müvek. Nemzetünket a rajongásig szerette. Halála veszteség az egész zenei világra. — A szerk.) Trónörökösünk czári látogatása. Bécs, jan. 19. (A „V. F. H.“ távirata.) Estei Ferencz Ferdinánd, az osztrák-magyar birodalom prezumtiv trónörököse előkészületeket tesz az orosz czár meglátogatására. Az elutazás napja február l-jére állapíttatott meg véglegesen. A bécsi török nagykövet öngyilkossága. Bécs, jan. 19. (A „V. F. H.“ távirata.) Szadullah pasa, bécsi török nagykövet tegnap meghalt. Az első jelentések szélhüdést konstatáltak, azonban az orvosrendőri vizsgálat, mely nyomban eszközölte tett — öngyilkosságot derített ki. A nagykövet világitó gázzal ölte meg magát. Légszeszt eresztett szájába, mely tód megfulladt. Minden élesztési kísérlet hasztalan volt. Diákok zavargása Prágában. Prága, jan. 19. (A „V. F. H.“ távirata) Az egyetem fakultásainak ösz- szes hallgatói tegnap este és éjjel óriási zavargást idéztek elő, melynek csak a rendőrök támadó rohama vetett véget. Elsőben Vasaty, a népszerű ifjú cseh pártvezér szállása előtt rendeztek demonstráló ovácziót, majd siketitő lárma közt Rieger lakása elé vonultak s itt óriási macskazenét csaptak. A zavargás mint nagyobb mérvet öitvén, az összes rendőrség támadást intézett a diákok ellen s szétverte őket. Számos elfogatás történt. A szomorú kor utolsó árnya. Bécs, jan. 19. (A „V. F. H.“ táv.) Schmerling lovagot, kinek oly szomorú szerep jutott Magyarország önvédelmi harcza után, ma szélütés érte s azóta agóniában fekszik. Halála csak pillanatoktól függ. Egy főispán lemondása. Kolozsvár, jan. 19. (A „V. F, H.“ táv.) Bethlen Gábor gróf, küküllői főispán, az Erdélyrészi Közművelődési Egylet hazafiaslelkíi elnöke, ma beadta tiszteiről lemondását. Miután Erdélyben mindenki tudja, hogy ez elhatározásra a grófot kizárólag Szápáry kormányelnök intriguája bírta: ezért a lemondás hire itt rendkívüli elkeseredést szült s a felháborodás minden körben, a polgárság minden rétegében egyaránt nyilatkozik. Forradalom Belgiumban. Budapest, jan. 19. (A „V. F. H.“ táv.) Brlisselből az éj s a mai nap folyamán, a „Budapesti Hírlap“-hoz érkezett táviratok, a forradalom előkészületeit jelzik. A lázadás kitörését a kormány képtelen megakadályozni. Katonai botrány Eperjesen. Eperjes, jan. 19. (A „V. F. H.“ távirata.) Ma éjjel itt hallatlan katonai erőszakoskodás történt s a botrány az összes polgárságot fellázította. R ó t h Árpád közös hadseregbeli hadnagy a késő est folyamán, a vendéglőből jövet, az utczán nagy lármát csapott. Két városi rendőr épen arra járt; az egyik odament a hadnagyhoz s illedelmes hangon, kérőleg, figyelmeztette arra, hogy e botrányos, feltűnést keltő excessiót hagyja félbe. A hadnagyot ez oly dühbe hozta, hogy szó nélkül torkon ragadta a rendőrt, mire ez szintén erősen megfogta a hadnagy nyakát kezeivel. így fojtogatták egymást darabig éktelen dulakodással, mig a rendőr eleresztette a hadnagyot Róth erre futvást elszaladt a kaszárnyába s az inspektiós őrséget fegyverbe állította. Mikor az őrség felkészült, ő s az őrsvezető a csapat élén, rohanvást siettek a két rendőr után s azokat a városház kapujánál érték utói. A hadnagy megparancsolta az őrsvezetőnek, hogy hatoljon be az őrséggel a rendőri hivatalos helyiségbe, fogja el a rendőröket s kisérje le a laktanyába. Az őrség engedelmeskedett. Szuronytíízött fegyverekkel berontottak a rendőrség hivatalos szobájába, de a letartóztatás nem sikerült, mert a rendőrök nem adták meg magukat gyáván, hanem kardot rántottak s halállal fenyegették, a ki közelébb jő. Erre a hadnagy tajtékzó dühvei e 1 kiál tóttá magát „Laden!“ A katonák épen lövésre készítették Manlicheieiket, midőn az időközben az utczai lárma által figyelmessé lett városi rendőrkapitány T ö r ö z s betoppant a helyiségbe s látva két rendőrének halálos veszedelmét, iszonyú haraggal rátámadt az ajtónál álló tisztre s kiparancsolta onnét. T ö r ö z s fenyegetésére Róth hadnagy szitkokkal s gorombáskodással felelt, utóbb azonban mégis hazaküldte az őrjáratot. A hallatlan merénylet hire még az éj folyamán futó tüzként járta be a várost s a polgármestert a bizottsági tagok rendkívüli közgyűlés tartására hívták föl. De még ezt is megelőzőleg, P é c h y alispán személyesen elment az ezred- parancsnokságlioz, a felvett jegyzőkönyvek alapján jelentést tett az erőszakról s a leggyorsabb utón való, teljes elégtételt követelt. A merénylő r Róth Árpád, lőcsei születésű m&gyar ember. Eddig tartalékos hadnagy volt, de a tettleges állományba akart átlépni s ezért most próbaszolgálatban volt. A kinos izgalom, mit ez a „próbaszolgálat“ okozott, a polgárságban leírhatatlan. Az Emke az államnak. Kolozsvár, jan. 19. (A „V. F. H.‘* távirata.) Az erdélyrészi közművelődési egyesület, az általa birt algyógyi birtokot ma ünepélyesen az államnak adta át, állami kezelésre. r A legfehérebb Afrikában. — Czigány postával küldött express. — Várpalotán, nagy hóban. Tisztelt szerkesztő ur! Én is úgy teszek, mint az egyszeri ember, aki az elveszett tehenét, ha megkerül: a fiának hagyományozta, ha meg nem kerül -- a francziskánus barátoknak. Ha e levelem kezéhez kerül, adja ki a lapjában, ha pedig nem kerül a kezei közé, akkor ne adja ki. Mert a küldönczpostás, Karvaly Basun, aki olyan becsületes czigány, hogy még csak öt évet ült Váczon, a szeme világára esküdött, hogy ő ilyen czudar időjárásban a Herkó Páternek sem megy el gyalogszerrel Veszprémb e. Mióta itt Várpalotán egy ős nemesi csalad utolsó salja felett fordították a falfelé a nemesi czimert s mióta ez a rettenetes hó leesett, borzasztó életet élünk Várpalotán, ahol áldásos vasúti közlekedésünk folytán immár két hét óta vagyunk megrekedve. Uram, higyje el, nincs az a szibériai novella, vagy regényfejezet, mely hasonló lenne a mi helyzetünkhöz s még nem született az a jól táplált úriember, akinek ecsetje méltóképen vászonra tudná tenni a mi nyomorúságunkat. Ezelőtt tiz nappal szorult ide egy jóravaló kinézésű úriember — akkor már ötvenen itt voltunk — s borzasztó történetet mesélt, hogy leszakadt Pesten a Duna jege s 18-an a jég alá sülyedtek — köztük négy Kohn Mór. Megdöbbenéssel hallottuk, hogy azokat szerencsésen kimentették, mi pedig hetek óta-vagyunk elzárva a világtól a hó alá temetve. Az első nap az egész utazótársaság egy falatot sem evett. A vonat nyílt utón akadt meg, nagy volt a hó s kifogyott a masinából a viz. ügy fáztunk, mint a „Szibériai halál- mező“ czimü érdekes regény hőse, Arthur, aki Szibéria leghidegebb tájékának legborzalmasabb temetőjében Berzinkája sirhalmán zokogott, ügy segítettünk a bajon, hogy mindenik utas havat mentett a kalapjába s a tüdőnkben levő meleg levegővel felolvasztottuk a havat és a kazánba öntöttük. Igv jutottunk be Várpalotára decz. 31-én éjjel. A vasúti állomáson már három népszámláló várt reánk s mi kenyér és ital helyett népszámláló-blankettákat kaptunk. Ott volt az állomáson Kapor István, a legöregebb palotai napszámos, aki 108 esztendős s az apja egészségére esküdött, hogy ilyen kiéhezett társaságot, mint a mienk, még soha sem látott. Több áldozatkész úriember hírét hallván ami állapotunknak, négyes fogatú szekéren kiküldtek kenyeret és szalonnát, amit mi elképzelhető • iparkodással rövid félóra alatt felettünk, Jtz volt épen a legnagyobb baj, mert időközben újabb hófúvás keletkezett, a szekér nem mehetett be a városba elemózsiáért s az éhezők száma négy ökörrel szaporodott. De minden szerencsétlenségben vau valami szerencse s mi a négy éhező ökörre kimondtuk a halálos ítéletet s elfogyasztottuk a jámbor állatokat anélkül, hogy a palotai fogyasztási hivatalba egy krajczárt is fizethettünk volna. Szakácsra nem volt szükségünk, mert az éhség a legjobb szakács, mi pedig rettenetes éhesek v oltunk. A négy ökör elfogyasztása után a legborzasztóbb helyzet állott be. Már csak emberek voltak az állomáson, azok is éhes, sovány emberek. Egyik utitársunk gyükoshöz hasonlóan forgatta szemeit, fogait vaczogtatta s ingert keltve tekintett egy jól táplált győri vendéglősre s mi már a legrosszabbtól tart«)ttunk, mikor a dunai katasztrófa bírót hozó vikócz előáll s leirhatatlan önérzettel jelenti, hogy ő osty ában utazik s van vele egy nagy kuif'er mustra ostya. Ennél több sem kellett! Nekiestünk az ostyának s marok szám nyel- destük. Nagyon száraz eledel volt biz az, de ha megakadt torkunkon egy marok havat ettünk rá. Az ostya is elfogyott s ■ a vonat még sem ment. Az ostya péppé vált a gyomrunkban magába szivta azt a kevés tápanyagot is, ami még bennünk volt s mi még éhessebbek voltunk, mint előbb. Tegnap már az utolsó kétségbeesés előtt, állottunk, de szerencsénkre megint felfedeztünk egy utazó ügynököt, akinek szintén olyan bőröndje volt mint az ostyásénak. Megrohantuk a tulajdonosát. — Uram, kiélték rá kétségbeesve, ön gyilkos ; — Kérem . . . — Igen, ön ehető áruczikket rejteget bőröndjében és halálra éheztet ennyi embert. — De kérem . . . — Semmi kérem! Miben utazik az ur? — Czipőböz való gummi ebelasztinczug- ban — szólt leverten. — Tehát bőranyagban is. — Igen. Uczczu neki, vesd el magad. Ráhasaltunk az ebelasztin czugra és elképzelhetetlen étvágygyal fogyasztottuk el. Sokan meg sem rágták a gummit, mely hosszú szálakban lógott ki egyesek száján. Ennek is vége volt. Beállt, a mitől rettegtünk, a kétségbeesés, Ébbalál vagy öngyilkosság. Csak e kettő között lehet választani. Egyeseket kétségbeejtő humor szállt meg. Azt mondták, hogy ők úgy szeretnének meghalni, hogy agyoneszik magukat. Ekkor előáll egy harmadik vikécz (már nagy volt az öröm, hogy ennivalója van) és kijelenti, hogy ő foszforos gyufában utazik s ha tetszik, megeketjük a mintakészletót. Az öngyilkosok pártja szívesen ráállott volna (legalább ettünk volna), de egypár háztulajdonos szilárdul ragaszkodott az életéhez s előállottak a legborzasztóbb indítvánnyal: hogy húzzunk sorsot és együk meg egymást. — Nem, kiálték, ilyet még a legsötétebb I Afrikában sem tesznek a jólnevelt benszülöttek. Inkább belefurom magamat egy hótömegbe s s ott halok meg. Egyik utas borzadással vaczogtatta a fogait és éhes pillantást vetett a hüvelyk ujjomra, hogy milyen jó falat lenne az neki. ügy látszik mégis sorshúzás lesz. Iszonyat fog el, ha rágondolok. Taláu ez az utolsó levél amit életemben irok. i A toll kiesik kezemből, a hátgerinczemet . hideg rázza. | Isten önnel tisztelt szerkesztő ur! Adja át tiszteletemet hitelezőimnek. Még egy félóra s kifog sülni azon jóbarátim őszintesége, akik verseim kiadására unszolva, azt mondták, hogy én halhatatlan vagyok. Oh, most nem annyira halhatatlan, mint meg- ehetetlen szeretnék lenni! Isten önnel. Hullám. U. i. Éppen most jelenti az állomás főnök, hogy a kamarában három láda kilyukasztott helyi közlekedési jegyet talált. Az egész társaság neki esett a jegyeknek és mohón eszik. Sietek, mert amilyen furfangosok és éhesek, nekem csak a lyukakat hagyják meg. Fenti.
