Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-04-12 / 15. szám

Veszprém, 1890. X. évfolyam 15. szám. Szombat, ápril 12. Zóna a Balatonon. Veszprém, ápril 12. A Balaton összes partjain pezsgő munkakedvvel készülnek a közeledő tiirdői vadra. Tizenkét balatonparti fürdőhelyen lá­zas tevékenységet fejtenek ki a bizott­ságok s fürdőtulajdonosok. Ezernyi kéz tlolgozik mindenfelé, hangyaszorgalom­mal. Nem csoda. Beteljesült, a mit egy évtized előtt megjósoltunk, hogy a szol- lök kipusztultéval a nép — akarva- uem akarva — a kincses tó kultiválá­sára lesz utalva s csak akkor fog fel­lendülni a Balaton kultusza, akkor fo<>' igazi fürdő élet kifejlődni a partokon, lia majd elpusztult a 20 ezer holdnyi partmenti szőlővidék. S minél nagyobb a Balaton iránti érdeklődés a partokon, annál több figyelmet szentelt annak az ország is 3 úgy a törvényhatóságok, mint a kor­mány s az ország mágnásai mindtöbb s több áldozatot tesznek azon czélra, hogy a Balaton forgalmát czélszerii s alcsó közlekedéssel elősegítsék. A múlt é/ben, mágnásaink s előkelő világunk köréből alakult Balatontavi rőzhajózási részvénytársaság felépítvén i „Kelén“" gőzöst, az egy évig már szünetelt vizi forgalmat helyreállította s ez által a sokat vesztett fürdőket is­mét élénkehbé tette. Az elmúlt télen épen dr. B e z e r é d j Viktor, kerületünk képviselője s ország­házi háznagy initiativájára az összes érdekelt megyék képviselői értekezletet tartottak, melynek egyedüli tárgyát a Balaton vizi forgalmának emelése ké­pezte. Az értekezlet elhatározta s azt általunk is közlőit — Emlékiratában indokolta, hogy a Balatonra legkeve­sebb 3 gőzöst kell állitni — mert csak így lehetséges az összes partokat na- pontai, egymást keresztező j áriatokkal bejárni. Ügy, de a mi a tervezett két gőzösre elég leendett, a subventio-segély már nem elég 3 gőzös felépítésére, fentartá- sára s állandó regiejére s igy az érte­kezlet s maga a Gőzhajótársaság az emlékirattal a kormányhoz, a déli vas­úttársasághoz s a 3 érdekelt megye elé járult, a megszavazott összegnél nagyobb j snbventiót kérve. A kormány a már megajánlott évi 4000 irtot 6000 írtra emelte föl; a déli vasúttársaság ajándék-összegkint 10.000 irtot adott; Somogymegye és Zalamegye pedig az évi snbventiót 2000 írtról 3000—3000 írtra emel­ték föl. Veszprémmegye még nem határozott ez Emlékirat kérelme ügyében s ez a május 5-iki megyegyiilésben kerül határozat alá. Hisszük, hogy a mi megyénk, mely a Balatonkultnsz nagy munkájában eddig is elől járt, a Gőzhajótársaság s a képviselői ankét kérelmét kedvezöleg intézendi el s a nagyobbszabásuvá fej­lődött s költséges!) régiét igénylő vál­lalatot a subventio felemelésével ő is méltányosan tá mogatandja. S ezt annyival inkább teheti, mert maga a Gőzhajótársaság is az összes viteldijjak féláru leszállítását határozta el. Behoz á k a zó n á t a Balaton összes partvidékein. A dijjegyek kiszámításával most foglalkozik úgy a társaság, mint a közlekedésügyi minisztérium s kiinduló egységes bázisul — mint illetékes helyről értesülünk — azt veszik, hogy a tó egy-egy oldalán levő 3 kikötő közti járlat (két út) meg fog felelni egy-egy útnak az innenső partról a túlsó partra. Vagyis, ha Kenéséről Alrnádin át Balaton-Füredre 1 frt lesz a dijjegy: ugyanannyi lesz a dijjegy ára Füredről Siótokra. Ez lesz a vi­szonylat „a szomszédos forga­lom“ s az „átmenő forgalom“ közt. Ismételjük, hogy az uj dijjegyek még nincsenek megállapítva: egy azonban bizonyos, az t. i. hogy a Zóna életbe lép a Balatonon s igy a Gőzhajós- társaság is vúszouos méltánylatot tanú­sít a 3 érdekelt vármegye áldozat- készségével szemben. Miután a 3 vármegye még nem nolitikálta együttesen az Emlék­iratban kért segély szerződését: ez idénre nem is készül el a két újabb gőzhajó. A kenesei járlatot azonban megkezdi a „Kelén“ már ez idén. Az ottani kikötő felépítése sok nehézséggel s sok non putarem-mel jár. A kikötő elejét kőtöltésből tervezte vármegyénk s megkereste Somogyine­gyét, hogy két uszályhajóját kölcsö­nözze ide nekünk, Almádiból Kenesére való kőszállitásra. Somogymegye szí­vesen ideigérte, közben azonban az történt, hogy a törvényhatóság elliczi- táltatta a két uszályt. De az is történt, hogy az almádi népség elkezdett a kövekkel spekulálni s ingyen senki se akarta odaadni a követ. De ha ingyen adatnak is vala, a partra szállítás, berakodás s kirakodás Kenésén többe kerülendett, mint a legkitűnőbb s legerősb czölöpbid. Így hát a kenesei kikötő kizárólag famuuka lesz s igy jobban is, bizto­sabban is fog elkészülni a rendes időre, julius 1-ére. A megyei alispánt most hivatalos dolgok elvonják a székvárostól és a Balatonparttól is. Mig visszajő, ter­mészetesen stagnál a munka. Reméljük, hogy visszatértekor annál erélyesebb kézbe veszi újra a Balaton- kultusz művét. S ez évvel is megteremti a kultusz virágait! A yeszprémmegyei községi jegyzők egyletének közgyűlése. Megyei-, községi- és körjegyzőink egye­sülete f'ebr. 21-én tartotta rendkívüli köz­gyűlését, melyről most adatott ki a jegyző­könyv. Közöljük ebből a következőket: Jelen voltak a közgyűlésen : Schill János elnök, Kukorelly Ferenc/, főjegyző, Holler András pénztárnok, Lipovecz Antal, Szántó Lajos, Dőrgicsei János, Bakonyvári Dániel, Dörögdy Benő, Kolhn Antal, Horváth Élek, Moharos Kálmán, Yincze Ignácz, Erdödy Károly, Mészáros Imre, Matisz Gyula és Ikray Károly egyleti tagok. Igazoltan távol maradtak: Stefán Rezső. Piringer Gyula, Makkay József és Scbill Lajos. Scbill János elnök megnyitván a közgyű­lést, sajnálatának ad kifejezést a fölött, hogy ezen, annyi életérdeküket érintő közgyűlésre a tagok oly kevés számmal jelentek meg. Majd megemlékezve gróf Andrássy Gyula haláláról, a kör jegyzőkönyvileg örökíti meg az elhúnyt hazafi emlékét. Hasonlókép fejezi ki gyászát a kör Vágó Ferencz bárándi jegyző elhunyta fölött, ki egyik alapitója volt az országos jegyzői egyesületnek. Bemutatja aztán az országos jegyző egye­sület emlékiratát, mely a jegyzők kvalifika- tiója, fizetésjavitása s nyugdíjügyével fog­lalkozik. Az emlékirat tervezetbe a közgyűlés a kővetkezőket véli pótlólag felvenni: „Ne a 100 frton, hanem az 500 írton felüli adófizetők tartozzanak adójukat köz­vetlenül lefizetni.“ Igaz, hogy ezáltal a községi és körjegyzőkre egy uj teendő hárul, de méltányosnak tart­juk ezt azon okból, hogy a nagyobb adóz ók, kik adójuk nagyságánál fogva a község ter­heihez úgyis nagyobb mértékben járulnak, a m. kir. adóhivatalok 20—40 kilometer távolsága miatt felmerülő kiadások alól fel­mentessenek. „Cselédügyi elsőfokú hatáskörrel a községi, illetve körjegyző közreműködése mellett, min­den község ruháztassék fel.“ „A községi illetve körjegyzők 1000 frton alóli hagyatékok tárgyalásával megbizandók legyenek.“ Mert egyrészt a községi és körjegyzők az emlékirat tervezetben jelelt magasabb kväli- fikatió folytán erre kivétel nélkül képesítve lesznek, másrészt pedig a kir. közjegyzői székhelytől leginkább távol lakó közönség érdekében felette kívánatos, hogy a szegény­nép a tetemes utazási költségektől megki- méltessék. Miután a törvényhatóságoknál a magán munkálatokért szedhető dijak megállapítá­sánál mindenütt eltérések vannak, a köz­gyűlés felveendőnek véli az emlékirat terve­zetbe azt, hogy a magán munkálatokért szedhető dijak, a törvényhozás által állapi­tassanak meg. Midőn a közgyűlés az emlékirat tervezet­ben foglaltakat egészben elfogadja és ma­gáévá teszi, helytelenítenie kell azon körül­ményt, hogy az emlékirat tervezetben minde­nütt csak „nagy községekről“ van szó, hol jogok kibővítése, esetleg uj jogok szerzése inditványoztatik. A körjegyző ugyanazon minősítéssel bir, mint a községi jegyző, hatáskörük egyforma, népünk a czivilizátió terén folyton örven­detesen halad, úgy, hogy az értelmes elem kisebb községekben is elég szép számban feltalálható, ennélfogva semmikép sem indo­kolt, de nem is méltányos a nagy községi lakosoknak külön előnyöket biztosítani. A közgyűlés az emlékirat, tervezetbe tehát felvenni véli, hogy a „kis községek“ a „nagy községekkel* minden tekintetben azo­nositassanak, azzal természetesen, hogy a községi, illetve körjegyző jelentése és közre­működése mulhatlanul megkivántatik. Schill János egyleti elnök kötelességének tartja bejelenteni, hogy az országos községi és körjegyzők egyletének 1889. évi tiszt­újító közgyűlése alkalmával központi vá­lasztmányi rendes taggá beválasztatott, — A közgyűlés ezen jelentést örvendetes tudo­másul veszi. Elnök jelenti, hogy az egyleti tagok tag- ságidij fizetési kötelezettségüknek épen nem tesznek eleget, úgy hogy az egylet nem ké­pes folyó kiadásait pontosan fizetni, mely okból az országos jegyző egyletnek járó 165 frt központi tagsági díját sem képes lefizetni, habár felhivatott, hogy ezt bepere- sités terhe mellett mielőbb lefizesse. Jelenti egyúttal, hogy 83 frt 50 kr. központi tag­sági dij töröltetett, s igy maradt még fenn a követelt 165 frt. Az elnökség a tagságidij hátralékoknak azonnali per utján leendő behajtására fel- jogosittatik. Az elnök indítványára jegyzőkönyvi kö­szönet szavaztatik nagyságos Véghely Dezső kir. tanácsos alispán urnák azért, hogy gyű­lések alkalmára a székház kistermét áten­gedni szives volt. A közgyűlés ezzel véget ért A jók, a szegényeknek. Veszprém, ápr. 12. Sokszor van — hála Istennek! — alkalmunk, ama számtalan jótétemény­ről megemlékeznünk, melylyel jószivü polgáraink s főkint egyházi főáraink, szegényeinket gyámolitják. Ezúttal is, a husvét alkalmából fel­keresték a szegényeket s pénzbeli se­gélyekkel enyhítek nyomorukat. Nemes példával járt elől ő mtsga Hornig Károly báró megyés püspök ur, ki 105 frtot osztatott ki a városi szegények közt s ugyancsak 100 frtot adott a szegények felségéiésére a káp­talan. Vizeki T a 1 1 i á n Lázár ez. püspök ur ő méltósága szintén 50 frtot osz­tatott ki a szegények közt s 20 frtot küldött a szegényház gondnokának, hogy a benlakó szegényeknek az ün­nepek alatt jobb ellátást adasson. Kis László szegényházi gondnok egy borjut s több sonkát vásárolt a péu- zen s igv ezúttal, bőven jutott a sze­gényeknek pecsenyéből is. Breuer Gábor borkereskedő az ünnepek alatt ugyancsak a szegényház lakóinak 30 liter bort küldött s az intézetet látogató több kisasszony do­hányt vásároltatott a szegény férfiak részére. Ki ne örülne azon, hogy im, mind nagyobb az érdeklődés szegényeink iránt ? . . . A jó sziveket áldja meg az irgalom Istene! T7“ X JD É ÍZ . Gyilkosság Vathon. Vatl), ápril 10. V a t h község határában a múlt héten véres eset történt, melynek áldozatul esett egy közbecsülésben álló fiatal ember, K á p 1 i István, a Ráfii- féle birtok gazdatisztje. Az eset igy történt: Katii földbirtokos vetéseit következetesen legeltette va­laki. Kápli elhatározta, hogy kipuha­tolja a rosszakaratú kártevőt. Tetten is érte Sarlay szomszéd birtokos juhá­szát, egy if. Kovács József nevű su- hanezot. Csak annyit mondott neki: — „Látod Jóska, megint te vagy a kártevő!“ A juhász tudniillik már a múlt esztendőben is legeltetett a tilos­ban s meg is bírságolták Kápli felje­lentésére 70 írttal, ügy látszik, ettől félt a suhancz, hogy még most szigo­rúbban megbüntetik. Hogy ez ne tör­ir Gondolatok a tavasz elején. Végre, végre lesüt ránk a meleg, tavaszi nap. Rügyeznek a fák, zöld a rét. A zúzmara, a lió meg a jég csak az emlékezetben élnek maholnap, no meg a poéták verseiben. Egy-egy halk sóhaja az ébredező természetnek rezegteti meg hébe-hóba a kibújt ibolyát, meg a zöld füvet. Különben csend van. Kimentem a szabadba. Útközben egy anyóka mellett hajtottam el, kit kedves, szőke leány veze­tett. A beszédből csak annyit hallottam : „Nézd leányom, már kihajtottak a fűzfák is.“ Igen, édes néném asszony, kihajtottak a fűzfák is. Előveszik a gitárjukat a verselők és faragnak, faragnak, tudja úgy, a hogy magára csinálták a verseket, mikor olyan fiatal és szép volt, mint az a leány, aki most vezeti. Hej! Hol vannak azok már, kik magát dalolták meg ! . . . Kihajtanak a fűzfák és lekonyulnak ágai a földre. Maga is olyan fűzfa. Hanem van ám sok olyan is, a ki lekonyul ideje előtt, a mikor még nem olyan szép évű, mint a néném asszony . . , Olyan ambróziás a lég. Sokszor elmerengtem: »Én édes Istenem, honnan veszik azok a virágok nzt az illatot? Honnan tanult meg a szellő olyan édesen hizelegni, lesimitani a kedves leány szőke baját, megcsókolni enyelegve azt az alabastrom arezot, azután visszafutni az epedö ifjúhoz, és rá­lehelni azt a csókot, amit onnan ellopott V Kint vagyok a mezőn, távol az emberektől. Két 8°r nyárfa zizegteti leveleit, de hirtelen megáll a zenéjük. Mi állította meg? Avagy kire vára­kozna? Csend. Égy gyönyörű madár száll a legmagasabb “yárfa legtetejébe és fütyöl. S im, az egy madá- r°n kívül száz meg száz láthatatlan kis torok dalol bosannát az Urnák. S erre újra elkezdődik a zize­gés, az ágak rithymikusan hajlanak gyengéden balra, csendesen jobbra. Talán csak madárzenére váriak. Amott a vetés közölt bujósdit játszik a fürj. Nem szállhat magasan, lusták a szárnyai. De olyan jó tulajdonsága van. Tud alkalmazkodni a környe­zetéhez. Manap ez is érdem. Lehajlok a földre s valami zajt hallok. Nem távoli zörgés, mert sokkal csendesebb. Valami titok­zatos tulvilági hang és mégis oly életteljes. Ér­zem : . . lélegzik a föld . . . * * * A patak mentén haladok hazafelé. Már leszáll az alkony pírja, biborfénynyel áraszt el eget, em­bert, folyót. Benézék a tükrébe, s látom, amint lefényképezi magát benne a változékony felhő, a léget hasitó fecske s az én ábrázatem. Hej ! Rég voltam ily bánatosan boldog, mint ma. Édes mámorba ringat, bájos örömökkel langyos fuvalmu, szép tavasz. Légy örömteli szívvel üdvözölve ! S. F. A nevetés és a csók. — Karczolat. — Egy édes pillantás kedves, de egy édes mosoly még kedvesebb. A szemek nem fejezhetik azt ki, a mit az ajak mondhat. A szemek mondják: „Sze­retlek.“ A mosoly hozzáteszi : „Szeress.* Ha a leány rám pillant szép szemeivel, akkor én vagyok boldog, ha mosolyg, akkor ö boldog. A mosoly a szerelemben, a szeren­csét rakja a szerelmes lábai elé. A szem vezeti a titkos beszélgetést, me­lyet a mosoly végre bajt. Mert az ember nem mosolyog a nélkül, hogy oka ne lenne. A szem könyörög, de a mosoly — legyőz. A mosolytól különbözik a nevetés. A ne­vetés a mosolynak egy erősebb foka. Azt állítják, hogy vannak halálfejek, me­lyek úgy látszanak, mintha nevetnének. Montesquieu egykor ily koponya előtt állott, midőn a barátja kérdé: — Vájjon min nevethet folyton e halálfő? — Az élőkön ! feleié a tudós. Egy angol lapban pedig a következő nevetésfajokat olvassuk : 1. Szélesszáju vagy ocsmány nevetés. 2. A kellemes nevetés, vagy mosoly. 3. A meg­elégedett nevetés vagy a protekciós mosoly. 4. A buta nevetés. 5. Az önelégült nevetés, mely merő hiúságból származik. 6. Az ud­varias mosoly, mely néha nevetésnek is be­illik, midőn „muszáj-“ból történik. 7. Az afl'ektált nevetés, mely a megvetés jelképe. 8 Figyelmes, nyílt és vidám nevetés, mely a testet mozgásba bozza és igen egészséges. 9. Gyűlöletből kifolyó nevetés. 10. Erőlte­tett nevetés. 11. Az akaratlan nevetés, mi­dőn az illető minden ok nélkül nevet, ez különben betegség, mely sok ital élvezéséből származik. 12. Fájdalmas nevetés, mely két­ségbeesés, csalódás, boszuvágy, vagy veszte­ség alkalmával fordul elő. Egy olasz csillagász 1662-ben füzetet irt a különböző nevetésekről és azokat osztá­lyokba sorozta. Aki igy nevet: hihihi! az melancholikus természetű, aki igy nevet: hahaha! az hidegvérű; a vérmes emberek pedig rendesen igy nevetnek: hohoho! Az olasz tudós állítólag egy „huhuhu“ nevetőt ismert, ezt pedig a hypokondrikus (képzelődő) emberek közé sorozta. Valami igaz van a dologban nézetem szerint: mert a tiszta valódi nevetésnél a-t hallunk, a gúnyos nevetésnél e-t, nyihogó, vagy pedig a gyerek és női nevetéseknél i-t, az öröm­telt nevetésnél, midőn váratlan öröm ér, o-t, az ,u“ pedig alkalmasint a sirásnál fordul elő, vagy pedig görcsös nevetésnél. Szabály szerint tehát a férfiak a és o-ban nevetnek, gyermekek és nők e és i-ben, de mindenik magánhangzó előtt „h“ áll. * Korábbi időkben nagy szerepet játszott a csók a jog kifejlődésében. Ez jelképezte a szilárd és ünnepélyes akaratot s az ó-kori népek főnökei csókolódzással pecsételték n.eg háborúk befejezése után mindenkor a békét. Egészen más irányban, az eljegyzéseknél és a házasságkötésekre irányuló akarat meg- pecsételése a csók régidők óta, melynek rend­kívül komoly jelentősége van a jogban. Római jog szerint a csók által megpecsételt eljegyzés kiváló ünnepélyes fontossággal bírt. Az arcz-csókról (jus osculi) külön szabályo­kat foglalt magában a római jog; igy roko­noknak, kik közt a házasság tiltva volt, nem szabad egymást megcsókolniok, a fér­jes nőt pedig, csak férje jelenlétében csókol­hatta meg valaki. A csók, melyet a földesur jobbágyainak a hübér átadása alkalmával adni szokott, biztosította a jobbágynak a hűbérét s egy­úttal a hűség és odaadás fogalmát zárta magában a jobbágy részéről. Abban a csókban is, mely az eljegyzést megpecsételte, különböző jogok szintén a hűség, odaadás jelképét látják ; a midőn az eljegyzett nő csókra nyújtja ajkát valamelyik férfinak, némely jogokban felfogása szerint annak tulajdonába adja magát s egyúttal hűségre is kötelezi magát annak irányában. A középkori lovagrendekben ehhez ha­sonlóan a feltétlen hódolat jele volt a csók. A rabszolga, ki alázatosan megcsókolja urá­nak lábait, a legyőzött fogoly, ki boldogabb ellenfelének lábára nyomja száját, ezzel ke­gyelemre aláveti magát a hatalmasabb aka­ratának s ha törvény parancsolja, hogy a kbinai császár, a török szultán, a perzsa sah, a japáni mikádó s a Kelet más ural­kodói előtt ajkával kell érinteni a földet, e cselekmény jelképe a feltétlen meghódo­lásnak. Erostratos. Szakértői szemle. — Zárt ajtók mögött. — Igazán különös, hogy a járásbiró ur, a minden izében ideges és ennél fogva a felek­kel szemben nem a legudvariasabb férfi, ma ünnepélyes előzékenységgel üdvözli a belépő felperest s székel helyez számára a saját asz­tala mellé, mely épen a két ablak között van elhelyezve s így a kopottas ablakredőnyökön át betolakodó tavaszi napsugarak mosolya nem sérti azt a szép, de oly sok fájdalmat magába rejtő fekete szempárt, melyek a felperes, egy meglepően szép termetű hölgy, vallhat magáénak. A járásbiró ur hivatalos szobájának komor­sága szinte megváltozott. A tavaszi napsugarak arangsávot vetnek a poros aktákkal terhes jegyzői asztalra, melyen a többek között egy lepecsételt kis doboz is helyet foglal. A szép hölgy meghajtva magát, sző nélkül helyet foglal a járás bíró ur asztala mellé elhelyezett székre, hóditó parfum-illatos selyem kendőjét szórakozottan tapasztja ajkához, melyről bizonyára egy bolondulásig szerető ifjú várja a boldogító „igent* s aztán merev

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom