Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-03-29 / 13. szám
Veszprém, 1890. X. évfolyam 13. szám. Szombat, márczius 29. Előfizetési felhívás a Veszprémi Független Hírlap“ 90. (tizedik) évfolyama II. negyedére. Hírlapunk ba rátáit, szi vés ol vasóinkat kérjük, hogy a közeledő ápril-juniusi negyed alkalmából előfizetéseiket elébb megujjitani szíveskedjenek. Az elmúlt évnegyed is bizonyságot it arról, hogy úgy a szerkesztőségi >da, gyors és sokoldalú szellemi inkával, — minta kiadóhivatal is, költ- ges távirati közlésekkel s rendkívüli idásu külön lapokkal törekszik, okainknak egy elsőr nju vidéki hírlaphoz tött igényeit kielégíteni. Mint az elm_.lt 10 éven át, ezutáu az lesz fótörekvésünk, hogy hirla- nk a vármegye s a városi élet hü igazságos tükre legyen, melyben zéletünk képe hív visszatükrőzést erjen. Független minden hatalmi befo- ístól, nyíltan-szabadon tárgyaljuk a zélet ügyét-baját s hogy a várme- e minden részében vannak hirla- nknak levelezői, ez teszi lehetővé, gy hírlapunkban minden esemény | orsan S pontosan feljegyzést nyer. | S amint mi lelkiismeretesen betölt- k hivatásunkat: ép oly joggal szánhatunk mi is az olvasók szives smerésére. Hisszük, hogy meg nem vonják tőlünk ' t a jövőben sem s midőn a viszo- I s méltánylatot kérnők megnyit- i a második évnegyedi folyamot. Teljes tisztelettel Veszprém, 1890. márcz. 20. A szerkesztőségi iroda. Hírlapunk árai: : ápr.—jun. évnegyedre 1 trt 50 kr. tévre....................................3 frt — kr. írom évnegyedre . . 4 trt 50 kr. Egy szó, a íöldmiYelésügyi in. kir. miniszteriomtioz. Veszprém, márczius 28. Az amerikai szőllővesszőket, amily lelkesedéssel ültetgették a balaton- parti gazdák pár év előtt : ép oly lelkesedéssel kezdik kivágni; egyik a másik után. Ez a legújabb védekezési mód itt, a tillokszera ellen. Mert azt vették észre, hogy a mi forró éghajlatunk alatt s égvényes talajunkban az amerikai nemes fajok semmire se mennek, a megeredetteket pedig csak ép úgy rágja a tillokszera, mint a hazait. Az amerikai vadvesszőkkel pedig úgy vagyunk, hogy a beoltott hazai borág vaskosabb lesz az amerikai alanynál s igy a fejlődése rendellenes; túltengésnek s letörésnek egyaránt ki van téve. Baj az is, hogy előbb lesni kell, mig az amerikai megered; aztán lesni kell, mig az oltvány megfogamzik; aztán lesni kell, hogy túl ne tengjen s le ne törjön. Az a sok próba pedig — sok pénzbe kerül, ami mindenütt kevés van — de legkevesebb a szegény balatonparti népnél. Hát az amerikai vesszőkkel való próbálgatózás a Balaton-melléken, dugába dőlt. De dugába kellett volna dőlnie amúgy is, elébb vagy utóbb. Mert feltéve, hogy jónak bizonyult volna az amerikai alanyok minden faja, még akkor is az leendett a fóbaj, hogy pénzben-időben rémitő költséges vesződség ez, amit a mi szegény, pusztuló gazdanépünk ki nem bir. Egj'-két úri ember, ki más hivatásból él s szerzi meg családja s a maga kenyerét — ki nincs egyedül a szól lő termékének árára utalva: az bízvást csinálhat jó amerikai telepet — de a szegény szőllősgazda-nép nem ér reá experimentálni, mert akkor más eszi meg előle a kenyeret. Hogy is mondja csak Madách „Ember tragédiáj á“-ban az eszkimó Adámnak ?: „ . . . Uram, a legnagyobb baj, Hogy rémítő sokan vagyunk itt, S nagyon kevés — a fóka!“ A mindennapi kenyér itt a kérdés — a Balatonvidéken. Nem pedig a kába tapogatózás, a sötétben. Ha egyszer tény az, hogy az egész világ szőllőterraelő népe ma kizárólag a szénkéneg-fecskendezés által tartja fen, úgy hazai, mint amerikai szőllőültetvényét s 15 évi próbaidő után bebizonyult, hogy ez a szer biztosan megmenti a fil- lokszerás s z ő llőket: akkor a kormánynak a lelkiismereti kötelessége nem az, hogy megkezdett amerikai telepeit tovább is force-irozza, szégyelvén bevallani ez experimentátiói kudarczát: hanem az, hogy bevallja őszintén, miszerint eddig tévúton járt s a szénkéneg az, mely a magyar bortermelést megmentheti. Aztán kötelessége ezt hivatalos utón dokumentálni s nem azt várni, hogy az egyes megyék gazdasági egyesületei hajlandók-e szénkéueg-rak- tárt felállítani a saját költségükön, hanem államköltségen- felállitani e szénkéneg-raktárakat minden borvidék közpoutján s a lehető legolcsóbb s részfizetései árfeltételeket biztosítani a szőllőbirtokosságnak. Ha a kormány monopóliumba vette a borfogyasztást s közvetett gazdája lett minden szőttének : tartsa állami s becsületbeli kötelességének egyúttal szőllőzsellé- reit a bukástól megmenteni s e milliókra menő adóalapot megtartani .... magának s az államháztartásnak! Ez pedig nem sopliisma. Hanem a helyzet tükörtiszta képe. Igazság. Mely a kormány józan nemzetgaz- j dasági intentiójára s lelkiismeretére j appellál ! Az uj veszprémi vasút iigje. Veszprém, márcz. 28. A V e s z p r é m-Z i r c z-Szt.-M ártó n-Gönyő-G y őri helyi érdekű vasútvonal kiépítésére szolgáló általános tervezeteket, műszaki leírást, költségelőirányzatot, jövedelmezőségi kimutatást, — illetékes helyről nyert értesülésünk szerint Gregerssen s fia és társaik c napokban teljesen elkészítvén, azok Tisza László és érdektársai, mint engedményesek által azonnal benyújtottak a kereskedelmi minisztériumhoz, kérve a nyomjelzési revisiónak az egész vonalon, különösen pedig a Zircz-Veszprémi nehezebb részeken mielőbb leendő eszközlését, hogy ennek megtörténtével a közigazgatási bejáráshoz szükséges tervek is élkészittethessenek. Azonban ennek foganatosításáig is a nevezett kitűnő, legjobb hírnévnek örvendő vállalkozó ház derék mérnöki kara folytatja a részletes fölvételeket, minek érdekéből a munkálati központ Szt.-Lászlóról a közelebbi napokban Szt.-Mártonba tétetett át. A nyomjelzési felülvizsgálatot (trace- revisio) a minisztérium közegei april első felében fogják eszközölni. Őszinte örömmel üdvözöljük ezt a kedvező hirt, óhajtva a mielőbbi biztos sikert. Halászat a Balatonon. Zala-Egerszeg, márcz. 27. A földmivelésügyi miniszter a Balatont és Kis-Balatont, úgy az ezekkel egybefüggő folyóvizek közül a Zalának a Kanizsa— Keszthelyi államuttal való átmetszésétől a torkolatig, Somogy- és Veszprémvármegyei parton a déli vasid által áthidalt vizeknek a vasúti áthidalástól a Balaton tóig terjedő szakaszát a halászatról szóló 1888, XIX. t.-cz. 15. §-a alapjául oly vizterületnek nyilvánította, a melyen a halászat jövőben csakis társulati utón lesz gyakorolható. Erről az érdekelt halászati jogtulajdono- sokat Zalamegye alispánja értesítvén, az idézett törvény végrehajtása tárgyában kiadott rendelet 58. §-a értelmében, a folytatólagos alakuló közgyűlést folyó évi ápril hó 2<>-án d. e. 9 órára Keszthelyre a városház termébe tűzte ki. A tanácskozás tárgyai: 1. A társulat megalakulása feletti szavazás. 2. Az üzemterv- és 3. a társulati alapszabály tervezet tárgyalása. 4. Elnök és választmány választása. 5. A társulat meg nem alakulása esetén a halászatnák a törvény 47. §-a értelmében leendő bérbeadása és az iizemterv iránti külön feltételek megállapítása. A zóna Ausztriában. Becs, márczius 28. Az osztrák képviselőház költségvetési bizottságával tegnap közölte a kereskedelmi miniszter, hogy a kormány a vasúti személy tarifák reformját az osztrák államvasutakon jun. 1-én életbelépteti, a mint azt a képviselők több oldalról javasolták. A reform lényegesen különbözik a magyar mintától. Nem alapszik sem a személyportón, sem a különbözeti tarifákon. A díjtételek kilométeresen lesznek szabályozva és 1 — 6 miriaméteres (10 — 50 kilométeres) zónák szerint fizetendők. Az egységes alapdij kilométeren- kint 1 kr a harmadik, 2 kr a második, 3 kr az első kocsiosztályban. Gyorsvonatokon 50% pótlék jár, vagyis 1V2—47* kr lesz a díjtétel kilomé- terenkint. A díjcsökkenés tehát személyvonatokon osztályonkint 50, 33 és 26 százalékot, gyorsvonatokon 40, 25 és 20 százalékot képvisel. A reform következtében minden eddigi kedvezmény, bérlet-, tanuló- és munkásjegy, tértijegy és szabad málha érvénytelen lesz. A vonalok 10 kilométeres zónákra osztatnak, melyekért a dij, egyeukint, ba egynél rövidebb vonalrésznél megszakítja is utazását az utas, egészen lefizetendő. Az üj díjszabás hivatalos neve kros tarifa lesz s fokozatosan be kell hozni az összes vasutaknál, mely czélból a miniszter törvényjavaslatot készít s a bizottságnak be is jelentette. Készülődések a tüTdóiudra a Balatonon. Veszprém, márcz. 28. Két héttel ezelőtt jeleztük ama nagymérvű tevékenységet, melyet ns. ft. Kovács Ábel kormányzó ur fejt ki, Balatoufüred ezidei fürdóivada s egyáltalán a fürdöintézet a Balaton- kultusz metropolisának felvirágoztatása érdekében. E czikkünk méltó feltűnést keltett s regisztrálták az összes magyar, sőt bécsi lapok is. Ugyanakkor jelezők Kenese fürdőbizottságának nagyjelentőségű müTÁBC1A. Egy fópinezér jegyzeteiből. Irta: Tolsztoj Leó. Szép és fiatal volt, de szerencsétlen a já- tban, teljes mértékben szerencsétlen, íme, ismét veszített. — Nem játszom többet! — monda bárénak s én felém fordult. — Hozz tollat tentát, levelet kell Írnom! Semmi rosszat sem sejtettem. Elmentem elhoztam, amit kívánt s szobájában az italra helyeztem, íme uram! —' Jól van! s az asztalhoz ült. Sokáig irt egyre valamit mormogott, végre felugrott igy szólt: — Menj és nézd meg, vájjon kocsim már van-e ? Éppen kimenni akartam, hogy a kérdezett csit megnézzem, de midőn az ajtót kinyíltam, akkor ő ismét reám kiálta: — Péter, Péter! — s hangja úgy szólt, intha valamitől megijedt volna. Visszatértem. Néztem: — halotthalványan 4 előttem s rám bámult. — Hívni tetszett uram ? Hallgatott. — Parancsol valamit? Egyre hallgat. — Ah, igen! Jer játszunk még egy partit! izdé. — Jól van — megnyerte a játszmát. —- Ugy-e — folytatá — már ügyes vagyok ? — Igen, — felelem. — Látod! de éppen azért, hahaha! De őst menj ki s nézd meg, mi van a kocsimmal ? Ó maga a szobában fel s alá sétálni kez- tt. Kimentem a lépcsőig, semmi rosszat sem jtve, körül tekintettem, de a kocsinak semmi re és én visszatértem. Alig fiogy belépt em, a biliárd-szobából Üönös csattanás hangzott. Beléptem. Külö- 18 illat üté meg orromat. Szörnyű látvány tárult szemeim elé ő vérben fetrengett, mellette pedig forgó pisztoly hevert. Kimondhatatlan az, hogy elszorult a szivem. Lábait rángatta, egyre rángatta, végre ki- nyujtózkodott, egyet hörgött s kiadá lelkét. A nagy Isten tudja, hogy e legény miért követett el ily nagy vétket. Csak e kis papirost hagyta hátra s azt sem értem, ami ezen áll. Istenem, Istenem! Mi minden meg nem történik ezen a nyomorult világon ................ ím e, mit irt: „Az ég mindennel megáldott, amit az ember csak kívánhat: ésszel, gazdagsággal, névvel s magas röptű gondolatokkal. Elvezni akartam s elsároztam mindent, ami rajtam szép és jó volt. Meg vagyok gyalázva, semmi bűnt ugyan nem tettem, de ennél sokkal rosszabbat követtem el: érzelmeimet, értelmemet tönkre tettem, ifjúságomat lábbal tiportam össze. Sáros hálóba kerültem, melyből ki nem menekülhetek, de melyben mégsem maradhatok. Mindegyre valamit reményiek, de egyúttal érzem, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre sülyedek s sehonnét, éppen sehonnét sincs menekülés. ... És mi tett tönkre? Volt-e bennem valami szörnyű szenvedély, a mely a világ előtt tisztára mosna? Nem volt. . . . Oh fenséges emlékezeteim ? A meg- feledkezés egyetlen egy szörnyű pillanata, melyet soha felejteni nem fogok, kényszeri- tett, hogy magamhoz térjek. Remegtem a borzadálytol, midőn beláttam azt a feneketlen bukást, amely elválasztott attól, a mi lehettem, s a minek kellett volna lennem. Em- lékezetembín első ifjúságom reményei, álmai és gondolatai támadnak. Hol vannak azok a gondolatok az életről, az örökkévalóságról, és az Istenről? hol az ábrándok, a melyek oly erővel töltötték meg i ifjú lelkemet? Hol a szerelemnek az a czél- j nélküli ereje, a mely éltető meleggel melen- j gette szivemet? hol van ...?... . . , Ah, mily jó és szerencsés lehettem volna, ha azon az ösvényen indulok, a melyet éltem küszöbén elmém és gyermekes, tiszta érzelmem kínált számomra. És én nem egyszer ki akartam magamat rántani abból a kerékvágásból, melyen nyomorult életemet folytattam ; gyakran vissza akartam térni a jobb ösvényre. Gyakran mondogattam magamban: van erő bennem, hogy megjavuljak s mégis nem bírtam ! . . . Midőn magánosán voltam, fázott a lelkem; önönmagamtól féltem. De midőn ismét a társaságba kerültem, ismét nem akartam belső sugallatomra hallgatni s igy egyre mélyebben s mélyebben sülyedtem. Végre, remegve beláttam, hogy már nin- | csen menekvésem ; már nem tudok felemel- | kedni s egyedüli czélom volt, hogy feledjek. S éppen ez a reménytelen bünbánat egyre jobban s jobban nyugtalanított. Ekkor először gondoltam az öngyilkosságra . . . Azelőtt reménylettem, hogy lelkem meg fog javulni, ha a halálhoz közel leszek. Csalatkoztam. Egy negyed óra múlva többé már nem leszek s én érzem, hogy még most sem változtam. Ugyan olyan szemmel nézek a világba, mint azelőtt, ugyanazon füllel hallgatok, 8 ugyanazon gondolatok rajzanak bennem; még egyre ez a különös bizonytalanság, könnyelműség, következetlenség uralg rajtam — — minden a régi . . Oroszból: Varsányi Elek. Becsületes gazemberek. A látrányi iskolaszék már két hét óta ünnepi köntösben jár a korcsmába, s még tisztességesen kijózanodni sem ér rá, nemhogy még a napi munkája után látna. Hál’ istennek van otthon asszony, olyan-amilyen. Életre való, tűzről pattant mindegyik a maga módja szerint: majd eligazítja az a dolgok sorát a két „kis-szógával.* Az eke elturkál magától is a tarlóban, csak a Virágot meg a Vellást kell noszogatni valamel- lest, ahhoz meg elég kamasz már a Ősanya gyerek is. Es a látrányi asszonyoknak is két hét óta nagyon megszaporodott a szomszédok portáin a megbeszélni való dolguk még munkaközben is. Esténként össze össze találtak gyülekezni a Szögleti Vajas József gondnokék hátulsó szobájában. Mindegyiknek volt varrni, foltozni valója a hóna alatt, de azt bizony csak azon varratlan, foltozatlan vitték vissza, amint elhozták. Mig az uraik a korcsmában tartották gyűléseiket addig az asszonyok hol itt, hol ott I ereszkedtek egy-egy csomóba és szólták-sza- pulták, akit éppen a nyelvökre vettek. A leányok, meg a legények a sz. Háromság szobra körül, a nyakigláb zsidó előtt, meg a Soós Istvánék hársfája alatt beszüntették egy darab idő óta a „fafogást,* meg a dalos körtánezot s a helyett ők is valami fontos dolgokon vitatkoztak és alig maradt egy is, aki meg ne tette volna tréfás és banális megjegyzését arról, akiről tanakodtak. A drasztikus mókákra aztán nagyokat röhbent vagy hahotázik valamennyi, már ki-ki úgy, ahogy a mivolta engedi — hogy még a keze-lába is motollái a szája ize szerint való tréfa után. Nagy dolog készül Látranyban, nem csoda tehát, hogy az egész falu feje-lába vele érvődik. Mestert választanak. Nagy és ritka sor ez a jóhirben és névben leledző s a becsületben élődő latrányiakra nézve. Méltó tehát a nagy dologhoz az alapos előkészület és az óvatosság, meg a vigyázat. Két hét óta alig telt el nap, hogy ne kanyarodott volna be váratlanul egy-egy kocsi a korcsma nyárfaágakkal rakott levelesszinje alá, vagy a biró uraimékhoz, avagy egyikmásik iskolaszéki taghoz. j Már bizonyosra fogták, hogyha egy kapu- tos ember is ült a vendégülésen, hogy az tanitó, aki egyik-másik a faluban ismerős vagy rokonságbeli atyafival igyekezik bekorteskedni saját mivoítját a zsíros mesteri állásba. Amelyik kocsi legelsőben is nem a korcsmának tartott, azért a rajta ülök megszaporodva mégis oda igyekeztek későbben. Még a kocsis is oda került, aki ilyen alkalomkor nem szokott holmi pipogya cselédember lenni, hanem vagy a biró jól felmagzott fia (had szokjék a ripők az ilyen sorhoz is!) vagy valami tekintélyes szavavivő gazda. A bor mellett, többek társaságában jobban értetődik a szó, aztán meg jobban meg lehet ismerni a szükséges matériát. A falubeliek megnézik, meghallgatják a tanitó ur szavát, megeszik a vacsoráját, megisszák a borát, elszívják a szivarját, aközben nagyot gondolnak; szólnak is egyet-mást, a maguk módja szerint, miközben nagyokat isznak és nagyokat szippantanak a szájukban ügyetlenül álló szivarból. Lassankint odaszürenkedik mind, akinek jussa van. A hosszú asztalon terem a literes üveg, s nő hozzá az ember. Ott aztán a tanitó úrral érkezett biró uram állaszakadtáig dicséri a derék embert, váltig sajnálná, ha megválasztanák az ő szeretett tanítójukat, de hát a szerencséje elé nem állhat senkinek. (Pedig jobb szeretné, ha szabadulhatnának tőle; ugyan bakafántos ember!) Elmondja, milyen jólelkü teremtés, milyen szépen tud énekelni, meg halottat temetni. Erre aztán a jóllakott atyafiak belevernek a tenyerébe s éltetik a jelöltet s ígérnek eget, földet. S ez igy megyen napról-napra. Annak van aztán több becsülete, aki többet áldoz. Megígérik mindegyiknek, hogy csak reméljen, legyen nyugodt, minden bizonnyal megválasztják. Akad köztük olyan is, aki mustranótákat dalol ai ivóban, hogy hangját is bemutassa. A süveges atyafiak betehénkednek az asztal közepébe a poharak közé, gyufaszálat dugnak a szivar végébe s azt foghegyre véve bóliutgatnak a daloló felé. aztán tele raffi- neriával a fülök mögött, egymásra vigyorognak, mint a moóri bugyor, s hamisan hunyorgatva isznak , akár a gödény. Mikor már annyit ittak, hogy minden második szónál megbotlik az emlékezetük s minden szippantás után rágyújtanak a szivarra, meg a süveget is gyakran lebólintják vagy kotorják a fejükről, akkor aztán szépen haza látnak éltetve azt a derék embert, aki szentül az ö mesterük lesz, akárkit hoz is a pap, meg az uraság a nyakukra. Másnap az a jó dalos tanitó ur sorra járja az „urakat* s otthon megcsipenti a lányt, illedelemmmel. tréfa közben megölel- geti az asszonyt, amit az nem is vesz zokon