Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1890-01-11 / 2. szám
maikat múlok. . II » I w I V eszprém, 1890. X. évfolyam á. szám. Szombat, január 11. ' r TESZPBE1F0B6ETLEN HIRLAf Menj ele» minden *iombaton. - Alapára: Egé.«é7,e6 i.-t; negr edé re e 1 ft 50 kr.; ejye» s«im ár a 15 kr. - Hirdetlek petitsora 6 kr ; nyUttér petit-tere 20 kr. kincstár illeték. - A kirlap irodája : „Petőfi‘intését Veszprém (városkós-tér). Népünk érdekében. — Ajánlva a megyei gazd. egyesület figyelmébe.Veszprém, jan. 10. (H.) Az ipar pangásáról, az üzletvilág hanyatlásáról beszél, kétségbeejtő apa- thiával küzködik népünk, vármegyénk lakosságának nagy része, az elemi csapások váratlan beköszöntése olyan helyzetbe sodorta, hogy a létért való küzdelemben is nehéz olyan kereset- forrást találnia, mely existentiáját ha nem is a régi jó idők módjára, de legalább türhetőleg biztosítaná, A phylloxera által tönkre tett szőlőbirtokosok, a tűz lángpallosa által jeégetett, elperzselt, vagyonilag lejárt emberek árasztják el a vármegyét, nagy részük pedig idegenbe vándorol, hogy ha máskép nem, legalább napszámmal keresse meg magának a mindennapi betevő falatot. A panaszos feljajdulás, hogy nem lehet megélni, nem frázis ma már, de indokolt és könnyen érthető azok előtt, akik nem az anyagi jólét által környezett palotákból szemlélik a létért való küzdelmet, hanem akik ott forognak, ahol a kétségbeejtő nyomor ütötte fel a tanyáját. Ilyen nemes törekvés buzdította megyénk egy törekvő, a közügyekben tevékeny férfiát Fej e s Dánielt, amidőn maga is a nép között élve, szük- | ségesnek, elodázhatatlannak tartja: hogy tenni kell valamit s erre a legkedvezőbb, kínálkozó alkalom e megyében a teljesen hanyatlott, lehet mondani kiveszett textil-ipar felvirágoztatása. Brünn, Beilitz, Igló és Reichenberg Magyarország számára dolgozik, a magyarnak zsírját.szívja, mig. mi — holott talajunk rendkívül kedvező a textil-ipar fejlesztésére, eddig tétlenségre ▼oltunk kárhoztatva. A finom szöveteket elkészítik a nevezett gyárak, a jövedelem nélküli halinát, szürpokróczot nekünk hagyják. Megyénk a múltban virágzó helye volt a textil-iparnak. A veszprémi csapók, szűrszabók, kalaposok, a pápai pokróezkészitők anyagi jólét között büszkén mondották magukat a magyar szövő-fonó ipar fejlesztőinek. De elmúltak a jó idők s vele együtt hanyatlott megyénkben ez iparág is. Hanem jólétünk érdeke ismét ennek felvirágoztatását sürgeti. Mint a fővárosi előkelő sajtó meghízható forrásból értesült, hogy egy brünni posztógyáros szerződésre lépett Baross Gábor kereskedelemügyi miniszterrel az iránt, hogy állítson fel az általa ajánlandó helj'en egy posztógyárat, melyhez biztosítékul a hrünni vállalkozó 30,000 irtot le is fizetett. A küzügyek derék férfia Fejes Dániel levelii eg megkereste városunk képviselőjét Bezerédj Viktor drt, melyben kifejti, hogy a posztógyár felállítására kiváló viszonyok vaunak megyénkben s ha az érintett vállalat itt állíttatnék fel, ezáltal vidékünk parlagon heverő iparán, kereskedelmén és hanyatló közgazdasági viszonyain áldásosán lenne segítve. Bezerédj Viktor, országos képviselő válaszában azt Írja többek között: „Magam is ép ily irányban fáradok, midőn gróf Sztáray Antal úrral, megyénk egyik legnagyobb birtokosával Vár-Palotán igyekszünk egy nagyobb szabású ipari vállalatot létesíteni, mely czélból Baross Gábor miniszter úrral a tárgyalásokat már meg is indítottuk. A nemes gróf hajlandó némi anyagi előnyöket is nyújtani s igy hiszem, hogy törekvésünket siker fogja koronázni. Ez azonban nem zárja ki, hogy a felvetett eszmét illető h'elyén tudomásra hozzam és tőlem telhető módon pártoljam.“ így szól a képviselő urnák ez ügyben írott levelének czikkünk tárgyát érintő passusa. Ebből kiolvasható a jóindulat, melyhez azouban a vármegye illetékes tényezőinek buzgalma és népünk jóléte érdekében kifejtendő jóakarata is szükséges. A megyei gazdasági egyesület van kiválóan arra hivatva, hogy keretébe vágó tevékenységet fejtsen ki e fontos ügyben. Mert egy perczig sem lehet kétségünk az iránt, hogy e vármegye talaja, viszonya rendkívül kedvező a textil-ipar raeggyökeresitésére. A nyers anyag, a gyapjú helyünkben van, mert az ország területén, megyénkben van talán legjobban kifejlődve a gyapjú-termelés, melynek i értékesítéséből sokat levon az a kö- rütmény, hogy a gyapjút a termelő nem egyenesen a fejének adja el, hanem az nyereség fejében három-négy kézen is keresztül megy. Az anyag feldolgozásához szükséges erő sem hiányzik; vaunak folyóvizeink melyek a nagy hengermalom példájára elég alkalmasan felhasználhatok, ott vannak az ajkai, szápári széntelepek, melyek már ma is tetemes feketegyémántot mutatnak fel, melyek egy nagy kiterjedésű gyáriparnak vethetnék meg az alapját. És épen ezen a vidéken az építőanyag is olcsó, a munka-erő sem drága, vidéke pedig vonatok által behár_ lózott, könnyen megközelíthető. Szóval : a természettől is megvoltunk eddig áldva a textil-ipar fejlesztése esetére. A kivitelhez csak a tőke hiányzott, i de akadt vegre egy élelmes vállalkozó, aki ennek alapját is megvetette. Ha a megyei gazdasági egyesület tényleg népünk gazdaságának, tehát anyagi jólétének gendozását tűzte ki feládatul — a mit kétségbe vonnunk nem is lehet — úgy nem kételkedünk a felett sem, hogy mikor egy uj és jövedelmező keresetforrás enyerhetéséről van szó, tudni fogja kötelességét. Az egyesület élén a főispán s mellette több befolyásos férfiú is áll. Tegyék csak magukévá az ügyet és járjanak el népünk boldogulása érdekében az illető szakminiszternél, S mi meri ük mondani, hogy fáradozásaikat siker koronázandja. Ha deputáczlóztak egy kis deczen- tralizált királyi tábláért, mikor arra sem előkészület, sem áldozat nem tétetett, lépjenek most -a“ tett terére, midőn a létesítendő iparvállalathoz minden eszköz és körülmény kedvezően áll rendelkezésünkre. alapszabályainak megfelelői eg a közgyűlésnek Veszprémben a kör helyiségében leendő megtartása 1890. évi jan. 26-án délutáni 6 órájára kitiizetett. A közgyűlés tárgya az alapszabályoknak megfelelő lesz : A tisztviselők választása, — az évi számadások felülnizsgálatata feletti és az 1890 évi költségvetés feletti intézkedés képezik. Felírnom tehát az összes tisztelt tag urakat, miszerint a fenti határidőben és helyen tartandó közgyűlésre teljes számmal megjelenni szíveskedjenek. Kelt Veszprémben 1890. évi jan. 10. Id. Matkovich Tivadar, elnök. Mégegyszer az influenza.-A veszprémmegyei függetlenségi és 48-as kör* elnökségétől Meghívás! A veszprémmegyei függetlenségi és 48. kör összes tagjaihoz! Múlt évi deczember 31-én tartott választmányi ülés határozata szerint a „ Veszprémmegyei függetlenségi es 48-as köru Bizonyára nincs már ember széles ez országban, aki ezt az idegen szót: „influenza“ ne ismerné. Csak néhány hete ugyan, hogy vendégül betolakodott hozzánk, de már eléggé kimutatta a fogafehérét arra, hogy megismerkedjék vele az is, akinek közvetlenül még nem volt hozzá „szerencséje.“ Eleinte fel sem vettük; tréfára fogtuk, gúnyolódtunk felette s megmosolyogtuk azokat, kik muszkabetegségről panaszkodtak. Azt mondtuk rá, csak olyan közönséges nátha, amilyen százezrével fordult elő minden télen; csak most olaszosan emlegetjük, ami szebben hangzik, nagyuriasabb s lehet vele affektálni, no meg aztán egypár napi pihenőt csinálni. Hanem, akik megpróbálkoztak vele, azok már több respektussal beszéltek róla s mivel ezek száma napról-napra szaporodott, lassanként kezdtük a dolgot komolyabban venni. S ma már tényleg odajutottunk, hogy a mindnagyobb mérvben terjedő betegség komoly aggodalmakra ád okot s már hatósági intézkedésre is alkalmat adott. így a fővárosi tanács elrendelte, hogy az összes polgári és elemi iskolák január 19-ig, tehát tiz napra bezárassanak. Ily komoly stádiumban lévén a muszka nátha ügye, kötelességünknek ismerjük olvasóink figyelmét e nemcsak kellemetlen, de bizonyos körülmények között veszedelmessé is válható bajra ezen a helyen is újólag komolyan felhívni Az influenza okozója nem az időjárás nem a meghűlés! ezek legfeljebb elősegítik,- a meglevő baj fejlődését, vagy veszedelmessé válását: maga e baj ragályozás utján áll be, aminek a tudása fontos az ellene való védekezésben. Mint minden járvány alkalmával, ezúttal is legfőbb az egymással való érintkezésben az óvatosság. Ahol a családtagok nemcsak egy szobában vannak a beteggel, de például a beteg gyermek egy ágyban is aluszik az egészségesekkel, ott bajos elkerülni, hogy az egyszer besompolygott baj az egész családon végig ne menjen. Természetes, hogy szegény emberek között külön-külőn helyiség nem telik, de az már a legszegényebb család körében is elérhető, hogy a beteggel más ne aludjék s a helviség minél gyakrabban szellöztettessék, hooy a járványt terjesztő anyagok a rossz levegővel együtt eltávolodjanak. Különös gondját képezze a szülőknek, hogy a gyermeknépség folytonos felügyelet alatt legyen. Leghelyesebb, ha otthon töltik az időt, kellőleg szellőzött, meleg helyen elfoglalva nekik való apró teendőkkel. Mem ajánlható eléggé továbbá a külső érintkezésben való óvatosság. Hasonlókép a korcsmák, vendéglők, kávé- házak s egyéb nyilvános helyek, ahol soha sem lehet az ember biztos, mely oldalról lehelik rá az influenza bacillusait. Ezeknek a vállalatoknak és üzleteknek érdeke bizonyára nem oly általános fontosságú, mint a város egészségügye; azért semmi hibát sem követünk el, ha polgártársainkat ebben a tekintetben is tartórkodásra intjük. Az influenza magában véve nem jár veszedelemmel; de tapasztalatok bizonyítják, hogy könnyelműség, elhanyagolás esetében más veszedelmes bajoknak lehet okozójává, vagy a testben már méglevo bajt akuttá teheti. Ennek a magyarázata egyszerit és természetes : az influenza által meggyötört, elgyengített szervezet nem képes arra az ellenállásra, amire az egészséges. Ne vegye tehát túlságos könnyedén senki a bajt, ha már egyszer megvan. Nem akarjuk ezzel aggodalomba ejteni a közönségét, mert hiszen felesleges aggodalomra egyáltalán nincs ok; de igen is óvjuk az üdülő betegeket a könnyelműségtől, mely semmi körülmények között sem válik javukra. Leginkább óvakodjunk a kimeuéstől, mig egészségünk teljesen helyre nem állt. Legtöbb, esetben az adja meg a betegségnek a komolyabb fordulatot, ha azonnal utczara, jegre , látogatásra, szórakozásra szaladunk, mihelyt a lábunkat emelni bírjuk. J 0 U j 0 u. Annyi esdeklésem bére: Három esókot adtál végre ! Adj még egyet! Oh, hiss’ néked, Tudom, úgy sincs rá szükséged l MÉBY KÁBÓL Y. selő 200 drb hirlapbélyeget és rohantam a vasúti állomáshoz. Vigasztalás. — Weise Julián. Csak el ne csüggedj! Nyújt a lét vigaszt Ha sebet üt, be is hegeszti azt A vők baját e tény enyhítse meg: lie r-anyósolc nincs en ekl Feddés. — Pazchkó. Megnősülsz, bár száma éveidnek hatvan ! Ilyen vén és mégis oly tapasztalatlan ! Gyöngédség. — Contessa. — Meghalt Atnynt, még a halálban is A gyöngédség valódi mintaképe: Azt fájlald végsóhajával is, Hogy hitvese el ott kér ült az égbe. A csók. — Weiss Julián. — Ásszonycsókban az ad legtöbb élvet, Hogy a n ö, mig csókol, nem b eszé Ihet• Metamorphosis. — Blumauer. — Bámulsz, hogy a hernyó ilyen csúnya állat ? Bár hét múlva oly szép pillangóra válhat, lón a változásiul nem vagyaik meglepve. Hát hisz nem egy hölgy az ágybul, hogy ha felkel Kibúvik, mint hernyó, minden áldott reggel, 8 már a „toilette*-töl jő elő, mint — lepke. Lajthántuli dalok. — Schnadehüpfeln. — Papunk váltig prédikálja: .Egymást szívből szeressétek! YLány, ha engem nem szeretnél, I Az von ám a szörnyű vétek! „Piripócsi Hirh&rsona. a i — Egy hirlapiró emlékiratából. — Életem legboldogabb ujesztendője' az volt, mikor Silberstein úrtól Piripócsról levelet kaptam, melyben nagy tehetségeimre és kitartó szorgalmamra hi vatkozra, felszólít, hogy jöjjek gyorsan a legközelebbi vonattal s fogadjam el igen kedvező feltételek mellett a „Piripócsi Hirharsona“ felelős szerkesztését. Hírből már igen sokat hallottam Silberstein ur hazafias áldozatkészségéről és gazdagságáról. Tudtam, hogy azt sem tudja, hova tegye temérdek pénzét és csupa tékozlásból három nevelőnőt is tart a leányának. Végre akadt egy ember Piripócsou, aki ékesszólásával arra bírta, hogyha pénzét csakugyan nem tudja hovatenni, alapítson Piripóeson társadalmi-, közgazdasági-, szép- irodalmi- és valláserkölesi napilapot, amivel a minden oldalról mutatkozó óhajnak tesz majd eleget s kiváló közszolgálatot tehet vele a nemzeti ügynek, mivel tudvalevőleg Piripóeson nemrég egy üveges tót telepedett le, aki pánszlávizmussá! fenyegeti a környéket. Ezt meg kell akadályozni és e har- czias küzdelemre egyedül a „Piripócsi Hír- harsona* van hivatva. Mivel „Polgárerény“ czimü lapomat a sok ízetlenség és közerkölcsiség elleni vétség miatt épen akkor reggel foglalta le az ügyészség — én rendkívül megörültem Silberstein ur hazafias hangú felszólításának, azonnal elküldtem a mosónőhöz az ott levő ingemért, azt becsomagoltam gondosan a „Polgárerény“ legújabb és egyetlen megmentett számába, írtam egy névjegyet a háziasszonynak, egyet pedig a szomszéd kifőző- nének, akitől a kosztot hordattam (mert otthon ettem az ebédet) aztán a legközelebbi trafikban beváltottam a még értéket képvi* Hogy uj vállalatom sok szerencsét hoz nekem, arról meggyőződtem már a vasúti állomáson, mert szerencsémre épen jókor érkeztem, ha két perczczel késem, lemaradok s akkor hitelezőim ádáz markai közé jutok. Ezzel a szerencsével érkeztem meg Piri- pócsra, ahol azonnal meglátogattam Silberstein urat. — Válaszul eljöttem személyesen — szóltam bátor fellépéssel. — Igen örvendek — válaszolt leereszkedő nyájassággal a hazafias jövendőbeli laptu- lajdonos. — Van szerencsém kérni ügyünk szives megbeszélését. — Oh, kérem, nincs sok beszélni valónk. A lapnak én leszek a kiadója, ön a szerkesztője — hanem csak névleg. Nálunk lesz koszton és kvártélyon, itt lesz a szerkesztőség is. Az a nevéért elég fizetés lesz. Az első negyedévre busásan elvagyuuk látva kézirattal. Skeptovics ur. lányom filozófiai nevelője igen gyönyörű értekezést irt „A tüzföld befolyása Europa kulturális hátramaradására“ czimmel. Ezt adhatja ön ve- zérczikkűl, eltart legalább is egy féleszten- deig. A lányomnak igen sok magyar fogalmazása van, mert kérem rendkívül okos és müveit nevelőnői vannak. Ezek kiadják a tárczát. Ami a híreket illeti, oh, azokkal meg bőven el vagyunk látva Piripóeson. Különben már itt van egy jó csomó — elég lesz legalább is három hétre. Nem bírtam szóhoz jutni. —Hisz akkor nekem édes-kevés dolgom lesz ? — Bizonyára. Épen csak a felelősség. Ez pedig nem nagy dolog Piripóeson. Vívni csak egy ember tud, a postamester fia, az is Budapesten most távirászati tanfolyamon van. — Tehát megkezdhetem a szerkesztést? — Mindenesetre. És én lázas gyorsasággal ama hírből ismerés lélekölő foglalkozáshoz fogtam. Elvittem a kéziratot az özvegy Gutmanné nyomdájába, ahol az ólomemberek már éhezve vártak a „kutyanyelvek“-re. Harmadnapra sok kinlédás után megjelent az első száma gyönyörű papíron, igen szép nyomással, a „Piripócsi Hirharsoná*-nak. A községben (ahol eddig csak három lapot olvastak összesen, a katholikus lelkész a „Keresztény Magyarország“ czimü lapot, a postamester a „Közlekedés* czimü szak- folyóiratot s Silberstein ur a „Malbis Aru- min“ czimü rituális zsornált) nagy feltűnést csinált a „Piripócsi Hirharsona.* Én a diadaltól megittasodva örömtől ragyogó arczczal ültem otthon egy hatalmas libaczombot ozsonnázva, mikor éktelen rikácsolással ront be a szobába egy kövér ember, valóságos huscsimborasszó! — Maga az a félöles szőrkesztyü. No, ha maga az, majd megtanítom én kesztyűbe dudálni, az áldóját. Úgy odamázolom a fal- hot, mintha odapingálták volna. — Vigyázzon kérem, mert torkára szorítom a szót, vágtam oda düh vei. Mit akar? — Mit-e ? Hát mért irta az újságba, hogy Szabó István felakasztotta magát? Hát felakasztottam én magamat? — De kérem, nem én Írtam azt a hirt. — Ha, ha nem lehet igy kibújni. Megmondták nekem, hogy a felelős szerkesztő a felelős. Ekés szólásommal sikerült megnyugtatnom. De alig hagyta el lakásomat, máris újabb vendég érkezik.-— On a felelős szerkesztő ? — kérdé kihívó tekintettel egy XXXX-es hölgy, kinek arczát rikító zöld fátyol födte s kezében félliteres vitriolos üveget tartott. — Szolgálatára. — Hát én nem mozgok jól a színpadon? Nézze meg az ur ezeket a lábakat, hisz ilyeneket még álmában sem látott, ha ugyan szokott az ur jóllakva lefeküdni és álmodni . .. — De kérem ... — Semmi kérem, vagy visszavonja hol- j nap a közleményt, vagy úgy tönkreteszem j az ábrázatját, hogy nem lesz belőle ember. Ennyit akartam most csak szépen megmondani. Köztünk maradjon-a szó! Érti? De ekkor már künn volt az ajtón. Hanem alig vette le kezét a kilincsről két fiatal ember állított be, nagy névjegyet tettek le az asz tatomra. — Uram, mi Arkövi ur nevében jöttünk öntől elégtételt kérni — szólt Kölesei Adolf ur. Árküvi ur? Nincs szerencsém ismerni. — Ön azt irta h>gy eljegyezte a Buxbaum Szálit. Pedig esze ágában sincs. Odajár hozzájuk egy esztendeje ozsonnázni s ennyi az egész. És ön eljegyzésről beszél. Felhatalmaztattunk annak kijelentésére, hogy ön re.vorver-zsornaliszta. Csakhogy ilyen lövésekkel nem lehet Piripóeson parthiekat csinálni! Ad ön elégtételt ? — Szívesen, ha csak azt kívánják. Tessék nyugodtan hazamenni, majd elküldöm a segédeimet. De hol kapok én hamarjában segédnek két valóságos kereskedő-segédet ? Erre már nem adták meg a választ, mert rohanva távoztak, majd beleütődtek abba a izraelita polgártársba, aki őket felváltotta. — Khérern jelentse ki nekem a zsornálba. hojd én vadjok az a N. N. aki adta a szegény jerekeknek 20 kr. Úgy látszik, hojd készokorvo maradta ki az enyém név? Sikerült öt is megnyugtatnom! Alig távozott, bezártam utána az ajtót. — Ez mégis borzasztó! — kiálték fel kétségbeesetten. Én rettenetes kelepczébe jutottam itt Piripóeson. Silberstein ur rászedett. Hogy megboszulhassa magát kellőképen a haragosain, lapot alapított s engem fogott meg bűnbaknak ! Nem lehet máskép, Szerencsére még nem kötöttem szerződést, még ma elbúcsúzom tőle, szerkeszsze maga a „H i r har son át.“ Úgy is történt. Még mielőtt megismerkedhettem volna Silberstein ur leányának három nevelönöjével — elhagytam Piripó- csot — gyálogszerrel. A felvégi sarkon levő Rosenthal Nathan pálinkás boltja előtt találkoztam a pánszláv agitátor tót üvegessel. Gúnyosan öltögette rám a nyelvét. Pedig ennek a bánszláv üzelmeiről nem írtam az első számban egy árva betűt sem. HULLÁM. 1