Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-12-06 / 50. szám

Veszprémi Független Hírlap. Szombat, decz. 6. jei ért. irre :ret Ltja Y* er­te­án ág !V­a >a­an ki is / á* in re k, es á­t­[g 8 a / í­ír f > í­s 7 ,S Z b s e e 8 i Sohse féljenek kendtek ; mig engem látnak, addig nem lesz szükség a szarvas- marhában ! De hála Isten, elfeledték a megyeatyák a tavalyi időjárást és az idén is bátran jöttek el és népesítették meg a megye nagy­termét. Nem is csoda, hogy olyan gyorsan felej­tettek. Sok minden törtéut azóta, mindmeg­annyi nevezetes eredmény. A mezőföldi kuruczot, Krisztinkovichot kihagyták a megyebizottsági tagok közül, aztán megint beválasztották, Kemény Pált kikiáltották követnek, nagy vasúti szeren­csétlenség történt Parndorfnál, ahol meghalt a veszprémi »helyettes polgármester“, a pá­pai pedig, a jó Osvald Dani bácsi, egészen megifjodott, mióta a »Pápai Hírlap“ meg­szűnt, a megyeházi portásnak pedig felemel­ték a fizetését. Csak egy maradt régi és dicséretes, az a lelkesedés, melylyel a megyebizottsági tagok a deczemberi gyűlést látogatják. Ezzel is kevés vármegye dicsekedhetik, mivel hogy nem Véghelv az alispánuk. Esterházy Móricz grófunk ezúttal is megjelent Othellóként, hogy megtegye köte­lességét és azután elmenjen. Hanem most nehezebben ment a dolog, versenytársa akadt Kriszrinkovich Aladár­ban, aki szintén csak azért szóllalt fel, hogy megtegye a reá bízott kötelességet és kilátásba helyezze, hogy hat esztendő alatt mindig megfogja tenni. Egy kis vihar volt a megyei számadások statisztikai tömkelegé felett. Mig a főispán és Krisztinkovich egymás között udvariaskodták, addig a pápai megye­bizottsági tagok gratuláltak Fényvessynek, aki nem tett kárt a ,M agyar A 11a m- b a n.“ A közgyűlés egyébként békés, méltóságos hangulatban folyt le. Kimondták elvileg egy megyei árvaház létesítését is. Dicséretes az a tény is, hogy a mi vár­megyénk lépett be 1000 írttal először örökös tagnak a ,D. K. E.“ kötelékébe. Megyei közgyűlés. (Deczember 1-én) A deczemberi évnegyedes megye­bizottsági közgyűlés igen lanyha le­folyású volt. Nevezetessé csak dr. Bezerédj Viktor abbeli nagyfontossága inditványa tette, hogy a megye a gyámpénztári tartalék-árva-alapjából, mely 68 ezer frt tesz ki, szakítson már most ki 30 ezer frtot egy me­gyei árvaház rendszeresitésére, s árva- vagyon tőkéjének tisztába hozatala után a feDmaradó 38 ezer frtnyi ösz- szeg maradéka is erre fordítandó — mint azt a megye, már ez alap kép­zésekor kimondotta. Dr. Bezerédj ez inditványa oly indoko­lással került a budapesti lapokba, mintha ö a közeli államosítás elől óhajtaná ez összeget megyei czélra bebiztosítani. Ez ellen dr. Bezerédj a következő nyilatkozattal tiltakozik : Nyilatkozat. Veszprém vármegye törvényhatósági bi­zottságának f. hó 1-én tartott közgyűlésének lefolyásáról közölt tudósítás személyemet érdeklő azon részének, mely szerint az árva tartalékalap bizonyos összegének megyei árva­ház felállítása czéljából történő kihasilást azon okból indítványoztam, mert „valószínű, hogy a közigazgatás államosítása esetén a megyei árva tartalék-alap összpontosittatni fog s igy a megye most éljen rendelkezési jogával*, az igazságnak megfelelő oly értelmű helyreigazítást kérem, hogy indítványom in­dokolásánál abból indultam ki, hogy a megye közönsége hajtsa végre ez irányban már ho­zott határozatát s az alap felhasználható részét rendeltetésének legmegfelelőbben az árvák érdekében fordítsa egy árvaházi alap létesítésére ; a közigazgatás államosításáról s ezzel kapcsolatos központosítási törekvé­sekről azonban nem szóltam. Kiadjuk e nyilatkozatot és sajnál­juk, hogy a humánus indítvány miatt ily mélyreható kellemetlenség szárma­zott. Az ülés lefolyása ez volt: Főispán az ülést megnyitván, üdvözölte a törvényhatósági bizottságnak szép számban megjelent tagjait és kérte, hogy a tárgyalás végett előterjesztendő ügyekben szokott hig­gadtsággal és körültekintéssel határozni szí­veskedjenek. Jelentette továbbá, hogy a szám ónké rő szék ülése megtartatott s ez alkalommal meggyőződés szereztetett arról, hogy a vár­megye tisztviselői hivatalos kötelességüknek pontosan eleget tesznek. Dr. Bezerédj Viktor miniszteri tanácsos indítványozta ez után. hogy tekintettel a gyámpénztári tartalék-alapnak eredeti ren­deltetésére, egy Veszprémmegyében létesí­tendő árvaháznak felállítása iránt a várme­gye közönsége már most tegye meg a kez­deményező lépéseket és a tartalék-alapból hasítson ki e czélra 30.000 frtot s mondja ki, hogy a gyámpénztári tartalék-alapnak zuttal érintetlenül hagyott részét mihelyt Veszprém, 1890. az ott nélkülözhető lesz, szintén az árvaházi alapra fogja fordítani. Az indítvány lelkesedéssel fogadtatott és Véghelyi Dezső kir. tanácsos, ali>pán elnök­lete alatt egy küldöttség alakíttatott, a melynek kötelességévé tétetett, hogy beható tárgyalás alapján az árvaház felállitásáuak ideje, helye és egyéb módozatai iránt mi­előbb tegyen indokolt előterjesztést. Belépett azután a vármegye közönsége a Dunántúli Közművelődési Egyesületbe 1000 írttal alapitó-tagnak ; a székház-építési pót­adó 2%, !l megyei tisztviselő-, segéd-, ke­zelő- és szoiga-'zemélvzet nyugdíj alapjára 1% pótadó megszavaztatott ; az alispánnak időszaki jelentése, a legtöbb államadót fizető megye-bizottsági tagoknak névjegyzéke, Hont megyének az önkormányzat fentartását ér­deklő átirata, — a kereskedelmi ministernek a közutak vagy műtárgyakon teljesitett épít­kezések felülvizsgálatát érdeklő leirata, — a Belügyminiszternek a megyei magas épít­kezések fölülvizsgálatát tárgyazó leirata tu­domásul vétettek ; — s az alispáni jelentést érdeklőleg elhatároztatott, hogy csak az évi jelentés fog kinyomattatni. A közig bizottságba gr. Esterházy Ferencz, Ihász Lajos, Kemenes Eerencz, dr. Kenessey Pongrácz, és id. Purgly Sándor kilépő tagok megválasztattak, a megyebizottsági tagok választására (5 helyen lesz csak választá*) deczember hó 22-ike tűzetett ki; az alispán által bemutatott szabályrendelet tervezete elfogadtattak; a lóavató bizottságok elnö­keivé Lakat Mihály, Koller János, Marton- falvay Pál, Hun kár Sándor, Bibó Dénes, az ujonczozás polgári elnökeivé, valamint az ig. vál. tagjaivá a múlt évben müködöttek újból megválasztattak, a községek a költ­ségvetési előirányzatoknak szabályszerű elké­szítésére utasittattak. Ezután több kisebb jelentőségű ügynek az elintézésével a közgyűlési napirend kimerítve lévén, elnöklő főispán által bezáratott. ÚJDONSÁGOK. — A D. K. E. budapesti központi irodája a hét folyamán felhívta az összes törvényhatóságokat s a Dunán­túl hírlapjai irodáit, jelentenék be utó­lag, amiről tudomást venni elmulasz­tott, hogy az alakuló közgyűlésen kik voltak jelen, s reprezentáltak. Hogy az alap-épitésnél ekkora mulasztás történt, sajnos, de nem meglepő. Tudva azt, hogy a „Nemzet,“ melynek kony­háján főz a D. K E. eddigi tiszti­kara — mindig 3 kozákverstnyire marad a többi magyar publicistika mögött, részünkről e naiv felhívást nem csodáljuk. Egyben azonban — megyei s dunántúli olvasóink tájé­koztatására jelezünk — hogy az ala­kuló közgyűlésen a „Veszprémi Füg­getlen Hirlap“ képviselőjekint K o- pácsy Viktor jelent meg. — Megyés püspökünk köszöneté. Dr. br. Hornig Károly megyés püspök ur ö méltósága tolnai Festetich Tassilo gróf ur ő nagyméltóságának. a m.- gyöki és /anyarczi iskolák újraépíté­sére kegyesen adományozott nagyobb pénzösszeg és építési szerekért köszönő levelet küldött. — Balaton-Almádiban, a közig, bizottság kérvényezése szerint-, ezentúl rendes posta- állomás lesz, mely nem Veszprémmel, de a »Kelén“ utján Siófokkal lesz összekötte­tésben. A vendéglő bérlete iránt két buda­pesti vendéglős tett újabban ajánlatot. — Megyebizottsági tagok választá­sát rendelte el a közelebb tartott megyegyülés és pedig: A csótbi kerü­letre Sarlay Ignácz (meghalt) helyére, elnök Herrman János; a pápai II. kér. Vikár Kálmán (meghalt) helyére elnök Galamb József; a lázi kér. Csiba Károly (lemondott) helyére elnök Molnár Ist­ván ; a teési kér. Borik Dániel (lemon­dott) helyére elnök Ritter Nándor; a b.-nánai kér. Baly Kálmán (lemon­dott) helyére elnök Hegedűs Pál. A választás mindenütt deczember 22-én lesz. — Az országos vásárterek hol elhelye­zése iránt, e hó 14-én lesz a tanácskozás a polgármesteri hivatalban, hová a jogtulaj­donos uradalmak képviselői, a kereskedők s Kreutzer Antal földbirtokos urak meg­hivattak. Tegnap hire terjedt a városon, hogy Nagy Károly káptalani ügyész, a város tulajdonát képező táborállásból kiczövekelt volna 6 holdat önhatalmúlag. Nem hisszük, hogy e vakmerőség elkövettetett volna, mert ez a hely ugyanaz, honnan S z á m m e r városbiró az 50-es években az egész vásárt szétverette hajdúival, mert a vásárjog-tulaj- donos magáénak akarta kijelenteni a Tábor- állást. — Népszámlálás vármegyénkben. A népszámlálás időnkénti, 10 évenként történnek, szükségessége általánosan el van ismerve azok előtt, akik tud­ják, hogy a statisztikai adatok számai mily érdekesek és tanulságosak egy nemzet fejlődésének vagy hanyatlásá­nak megítélésében. A jövő évben is népszámlálás lesz országszerte rendezve, melynek adatai kétség kívül sok újat és meglepőt fognak feltüntetni a figyel­mes szemlélő előtt. E uépszámlálás megyénkben leendő végrehajtásáról megyénk alispánja következőleg intéz­kedett: Az 1891. évi januárhó elseje és tizediké között végrehajtandó nép- számlálásnak, — mely az 1890. évi deczemberhó 31-dikén éjjeli 12 óra­kor létező népességi állapotot van hivatva kitüntetni — kellő időben és sikeresen leendő foganatosithatása czéljából az alispán a jelzett népszám­lálás alkalmára Veszprémvármegyét 375 számláló csoportra osztotta, s a ténykedő bizalmi férfiakat szólította fel. Azon nem várt esetre, ha a föl­kértek közül valaki akadályozva volna és a megbízást el nem fogadná, kéri az alispán ezen körülményt legkésőbb folyó évi deczember hó 10-ig vele ok­vetlen tudatni, hogy ujabbi fölkérések iránt az intézkedéseket idejekorán megtehesse. Nehogy a népszámlási munkálat a vármegye valamely vidé- kéu azon balitélettel találkozzék, mintha az oly ezélzatu puhatolás akarna lenni, mely uj terhek kisza­bására vagy adófelemelésre vezethetne, felhivatnak a rendezett tauác.su váro­sok polgármesterei és a járások fószol- gabirái és ezek utján a községek elöl­járói, hogy ha területükön ilyféle alap­talan aggodalmak jelei mutatkoznának, azokat elenyésztetni és az illetőket kellőleg felvilágosítani siessenek. Fel­hivatnak továbbá az összes hatósági közegek, hogy a számláló ügynökökül fölkért urakat eljárásukban a legna­gyobb készséggel támogassák és a népszámlálásnak sikeres végrehajtá­sára ők is minden erejükből köz e- müködienek. Hisszük, hogy népünk értelmisége ezen pusztán statisztikai adatok gyűjtése szempontjából rende­zett népszámlálásban nem lát újabb adóprést s az adatokat hűségesen be fogja vallani, mi által nemzetünk je­len állapotáról tiszta és világos képet nyerhetünk. — Bényeiné-Harmath Emma jutalom­játéka lesz ma este, mely alkalommal „Ördög része“ vig bohózat kerül színre. Felvonás közökben a jutalma­zandó a „Párisi élet“-ből is énekel egy-egy kedves betétet s igy élveze­tes színházi estre van kilátás. Semmi kétségünk, hogy a kedves asszony jutalomjátékán az összes színházláto­gató közönséget együtt fogjuk látni. — Fényes esküvő volt vasárnap az idevaló zsidótemplomban. Schwartz Ignácz nagykereskedő kedves Vilma leányát vezette oltárhoz L e n d v a i Márk orvostudor. Az esküvő alkalmá­val zsúfolásig megtöltötte a templo­mot a közönség. Nyoszolyóleányok voltak: Schwartz Iluska, L e m- berger Pepa, vőíények: Schwartz Miksa és Marton Ignácz. Esküvő utáu lakoma volt az örömszülők házá­nál, melyen igen vidám hangulat ural­kodott. Az uj pár az ország minden részéből több szép üdvözlő sürgönyt kapott. A Benkö-féle botrányügyben köze­lebb az történt, hogy Mosonymegye részéről koustatáltatott, miszerint a hatósági elleni erőszak e megye terü­letén Parndorf mellett történt s Mosonymegye törvénykezésileg a győri kir. törvényszék alá tartozván: ez a botrány nem a veszprémi, de a győri kir. törvényszék előtt fog letárgyal­tatok — A Pozsgai-malomnál szörnyethalt Györy Miklós özvegye s 6 árvája ja­vára egy derék ember, Horváth János kir. államépik hivatalszolga, a városbeli szolgaszemélyzet közt gyűj­tést rendezett, mely 9 frt 58 krt eredményezett. A jólelkü ember ne­mes tettét fizesse meg az örök irgalom Atyja ! — - A Malcsiner-féle botrány-tárgya­lásról, mely e héten folyt le a vesz­prémi kir. törvényszék tanácstermében, nem referálunk. Nem tér,- de Benkő- aróma hiányában. — Táncziskoláját a kitünőhirü bpesti táneztanitónő, Perreyné P. Auguszta a téli ivadbau ismét megnyitja Veszprém­ben. A jeles mesternőt melegen ajánl­hatjuk a családok figyelmébe. Elő­jegyzés tehető ns. Molnárné-Barcza Jozefa úrnőnél. A veszprémi kereskedő ifjak be­tegsegélyző-egylete a betegsegélvző- alap javára e hó 13-án saját társas­köre helyiségeiben zártkörű tánezvi- galmat rendez házias jelleggel, melyre a rendezőség holuap küldi szét a meg­hívókat. Belépti dij személyenkint 50 krajezár. — Áz alsó-örsi dalegylet f. hó 3-án tartott közgyűlésén elhatározta, hogy f. hó 26-án este 6 órakor kezdődő bált rendez, mely szavalatokkal, felol­vasással, s a dalegylet által előadandó dalokkal lesz egybekötve. Beléptidijak, tekintettel a szűk anyagi helyzetre, a legszerényebb mennyiségben szedetnek. Jó zenéről a dalegylet, étel és italok­ról az alsó örsi vendéglős gondosko­dik. A tiszta jövedelem az alsó-örsi ref. egyház orgona-alapjára adatik. A bált megelőzőleg meghívók küldetnek szét. — Az express-intézmény hasznavehetet­lensége. Ismeretes már az a fonák állapot, ami a mi távirdai összeköttetésünknél léte­zik, hogy a Sfiját vasúti állomásunkkal Szé­kesfehérváron át, Pápával Budapesten át lehet sürgönyözni. Az express intézmény körül hasonló viszásságok vannak s gyakran megtörténik, hogy egy-egy express levelet, vagy küldeményt akkor kézbesítenek, mikor a rendes leveleket is kézbesítette a levél­hordó. Ez az eljárás ugyancsak kellemetlen helyzetet idézett elő múlt vasárnap, Lendvai dr. esküvője alkalmával. Ugyanis az egyik vőfély, Marton Ignácz, Budapestről express czimére érkezett nyoszolyói csokrát még 3/41 órakor sem kapta kézhez többszöri sürgetés daczára sem. A násznépnek már a tem­plomba kellett menni s a posta közelében levő helyen még nem kézbesítették a cso­magot. A kellemetlen helyzetbe hozott vőfély tisztét ideiglenesen Heller Gusztávra bízta, maga pedig ismét expresse után nézett és sok viszontagság után sikerült az impo­záns csokrot meghoznia, de az esketési szer­tartás megzavarása nélkül azt már nem adhatta át nyoszolyójának. — Reméljük, hogy buzgó postafőnökünk felment ben­nünket attól, bogy bővebben kommentároz- zuk a kézbesítő közegek eljárásának ildom- talanságát s bízunk benne, hogy hasonló eset többet elő nem fordul. — A szegényház javára Fehér Ist­ván szürposztó-gyáros 2 frtot adomá­nyozott, mit a hatóság ezzel nyugtat. — Lang bácsi a dutyiban. Ki ne is­merte volna azt a köpezös, generális- poczaku pompás Lángot,’aki úgy tudta a pálinkafőzés — s a jogi paragrafu­sok analyzését — mint nála senki jobban ? Örökké főzte a pálinkát, csa­varta a paragrafasukat, pörölte a ka­pitányt, viczispánt, nyiltterezett elle­nük a hírlapunkban, aztán belevesztett a háborúba. A Curia elítélte 1 é3 fél évi fegyházra. November 26-án letar­tóztatták s most a megyei börtön­ben ül. — Névváltoztatások. Hochstädter Armin küngösi illetőségű szegedi lakos, vezetéknevét „Bakonyi“-ra, Fleisch- ner Adolf pápai születésű soproui lakos saját, valamint Imre, Gizella és Vilma kiskorú gyermekeinek nevét „Faludi“-ra változtatta belügymi­niszteri engedélylyel. — Az országos vásár, mely folyó hó 1-éu tartatott meg, nem volt na­gyon népes. A baromvásár Kreutzer Antal földbirtokán, a Palotai-utban lett megtartva. Két zsebtolvaj is belá­togatott a vásárba Kolompár és Sztojka Juli Bajáról. Ezek még kora reggel útlevél hiánya miatt a rendőrök által elfogattak és eltolonczoltattak. — A szent-antalfai országos pótvá­sár f. évi deczember hó 10-én fog megtartatni. — Az ebtulajdonosokat figyelmez­tetjük arra, hogy a kapitányság szi­gorú rendeletet adott ki a gazdátlan, bélvegtelen ebek összefogdosására s kiirtására. — Ki találta meg ? Egy úri nő elvesztett egy kézi táskát kulcsokkal. A megtaláló a kapitányságnál jutal­mat nyer — ha odaviszi. — Ne bántsd a másét. Lopás miatt állt, szerdán a törvényszék előtt Tóth János és Táncsics János, akik Strenner János kárára két sertést loptak el s el akarták adni Geipel Vilmos füredi molnárnak. A törvényszék Tóthot 5 hónapi, Tancsicsot 4 hónapi fogházra, G e i p e 11 14 napi elzá­rásra ítélte. A kir. ügyész fellebbezett. — Fogbajban szenvedők figyelmébe! Welluer Lajos, városunk jóhirü fogásza egy hónapi távoliét után Pápáról visz- szaérkezett Veszprémbe s itt gyógy- terme ismét a közönség rendelkezésére áll. Egyébként, utalunk mai hirdetésére. — Fokszabadi s Enying körorvosi köre egyesittetet.t, miután 2 orvos ott sehogyse tudott megélni. (Importálhatnák Veszprém­ből ednehángy száz nyovolást! 0 Gyerki.) — Általános kiállítás N.-Kanizsán. A nagy-kanizsai értelmiség és iparos osztály mozgalmat indított egy a jövő év folyamán Nagy-Kanizsáu megtar­tandó általános mű-, ipar-, termény- és állatkiállitás létesítésére. A kezde­ményezők egy küldöttsége felkérte Babochay városi polgármestert, hogy a mozgalmat erkölcsi támogatásban ré­szesítse, amit a polgármester örömmel megígért és reményét fejezte ki, hogy a város is erkölcsileg és anyagilag támogatni fogja a mozgalmat. — A volt magy. nyugoti vasút vonat­kísérő személyzete, a kereskedelmi miniszter rendeletére, decz. hó 1-én, uj kinevezését megkapta, még pedig lak­béreiknek f. évi julius 1-től számi tandó folyósításával. Hány szegény családon van ezen intézkedéssel segítve ! A volt magy. nyugoti vasút vonatkísérő sze­mélyzete azt sem tudta már, hogy mi­tévő legyen. Hét év óta ideiglenes minőségben lettek alkalmazva, — régi kilométer pénzeik leszállíttattak, a magy. államvasutnál rendszeresített lakbérei­ket nem kapták meg. Sőt azzal is ijesztgették őket még, hoey altiszti vizsgát kell nekik tenni. — Most min­den kételynek vége; rendszeresítve vannak, van lakpénz — s nem sokára lesz előléptetés is. — Az állatorvosi intézmény államo- Silása. A földmivelésügyi minister elhalasztotta a törvényhatósági állat­orvosi refort aynyira elő lesz készítve, hogy az állatorvosi szolgálat államo­sítása is azzal összhangban keresztül­vihető leend. Ezen államosítást a minister mint értesülünk, mindenesetre még a jövő év folyamán szándékozik — egy általa beterjesztendő külön törvényjavaslat alapján — keresztül vinni, felhatalmazást kérvén a törvény­hozástól, hogy 1891-ik év folyamán ebből felmerülő költségeket póthitellel fedezhesse. — Hátralékos vidéki előfizetőinket — tekintettel az év végének közeledtére — tisztelettel felkérjük, szíveskedjenek hátralékaikat mielőbb lefizetni. — A „Pet<jfi“-könyvnyomdai intézet­nél egy tanuló felvétetik. Közönség köréből. __ Ny ílt levél nagys. Véghely Dezső kir. tan. alispán úrhoz. Mélyen tisztelt nagyságos ur! F. hó 4-én tartott vegyes bizottsági ülé­sen jónak látta engem azért megtámadni, hogy én a képviselő testület gyűlésein a tanácsosai szemben miért foglalok állást 8 ez alkalommal lehetőleg megadtam a vá­laszt, hogy teszem ezt képviselői kötelessé­gemnél fogva; amiért választóimnak szinte felelős vagyok. Kijelentettem, hogy cselek­véseim mindig a törvény korlátain belül mozogtak. Azonban Nagyságod ez alkalommal öt más képviselőtársamat is megtámadott, kik­nek neveit elhallgatni szinte jónak látott. Azonban, az igazság érdekében kérem Ngo- dat, legyen szives azokat is megnevezni. — Ezt joggal követelhetik mindazok, a kik velem éreznek és gondolkoznak. Hogy miért foglalok állást a tanácscsal szemben itt a nyilvánosság előtt is: indokolom, hogy nem akarok olyan vagy ahhoz hasonló hibákba esni, mint azon tisztviselők, kik a régi vágóhid tulajdonosokkal kötött szerződés megkitelesitését elmulasztották. Sajnálattal kell megjegyeznem, hogy akkor Nsgod városi főjegyző volt; ez egyik fő oka mostani súr­lódásainknak s ez ügyre nézve is hivatva, sőt jogosítva érzem magam (annak idején) megtenni a kellő lépéseket. Husvéth János, v. tanácsos. 670.1890. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bír. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. 103. §-a értelmé­ben ezennel közhírré teszi, hogy a veszprémi kir. járásbíróság 9344/90. számú végzése által Jádv Ferencz vesz- prémi végrehajtató javára Quirico Do­monkos veszprémi alperes ellen 1000 frt tőke. ennek 1890. október 8-ától 6% és 47 frt 95 kr. költség és ennek járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag le- és felüifoglalt es 1313 frt 30 krra be­csült arany és ezüst ékezerek, inga­órák, boltiberendezésből álló ingósá­goknak nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a 9388/90. sz. végzés folytán helyszínén vagyis Veszprémben alperes boltjában leendő eszközlésére 1890 évi decz. hó 15-ik napjának d. e. 8 órája határidőül kitíizetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg : hogy az ériutett ingó­ságok ezen árverésen, az 1881. évi XL. t.-cz. 107. §-a értelmében a leg­többet ígérőnek becsáron alul is kész- pénzfizetés mellett adatni foguak. Mindazok, kik elsőbbségi jogokat vélnek érvényesíthetni. kereseteiket vagy szóbeli bejelentéseiket az árve­rés megkezdéséig alulirt bir. végre­hajtóhoz adják be. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ában megállapított feltételek szeriut. lesz kifizetendő. Kelt Veszprém, 1890. deczember hó 5-ik napjáu. Kompolthy Gusztáv, kir. bir. -végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom