Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-09-20 / 39. szám

Veszprém, 1890. X. évfolyam. 39. szám. Szombat, szept. 20. Az első ijjedtség után. Veszprém, szept. 20. Előző hírlapunkban jeleztük, hogy kereskedőinket, iparosainkat mennyire megdöbbentette a városi hatóság ab­beli rendelete, mely a „közvitákról szóló uj törvény “-re hivatkozva, megtiltja a kocsikkal való megállást az államut- testen, raktárak, vendéglők előtt stb. Nyomban megtettük erre vonatkozó észrevételeinket s kijelentettük, hogy lehetetlen úgy értelmezni ezt az új tör­vényt, a hogy itt értelmezik, mert ek­kor összes üzletvilágunk tönkre megy. Mert fel kell tételezni a parlament­ről, miszerint az új törvényekkel nem a gazdasági élet tönkretételét, de fej- lesztését czélozza. S úgy is van ezzel a törvénynyel is. Nem megakasztani akarja ez a tör­vény a szabad közlekedést, de sza­badabbá tenni mint eddig volt s nem a közforgalmat kívánja akadá­lyozni, de a z egyeseknek t i 11 j a m e g, hogy az úttestnek önkényes el ­foglalása által a szabad közlekedést a nagy közönségnek lehetetlenné tegye. Ez a törvény értelme, indokolása s magyarázata. Csak el kellett volna azt olvasni végig a t. hatóságnak, s akkor egészen másként hangzott volna amaz ominózus reudelet. Igazán különös állapot, hogy az el­lenzéki hírlapnak kell felvilágosítani a hatóságot, a törvény helyes intentiójá- ról s a helyes törvényre alapított hely­telen rendelet absurd voltáról. Tessék például csak elolvasni ugyan­annak a törvénynek a 110. §-át. Mit mond ez ? Lássuk csak. A § így szól: 110. §. Üres vagy terhelt jármüvet az útpályán hagyni, vagy vonó állatokkal az utón huzamosan álldogálni nem szabad. Azon jármüvekkel, melyekkel a hosz- szabb ideig való megállás elkerülhetet­lenül szükséges, az ut egyik oldalára kell állani, úgy, hogy melletük két egymással szemben jövő járműnek az útpályán közlekedhetésre kellő tér maradjou. Még az ut pályán eltört, I leroskadt, vagy feldőlt jármüvek is I csak a szükséges segély megszerzé­séig maradhatnak, de akkor is fel­ügyelet alatt és éjjel lámpával vilá­gítva, legyeuek. Az ily jármüvekről lerakott tárgyak, áruk stb. az útpad­kákon helyezendók el és onnét legké­sőbb hat óra alatt eltávolitandók. Az ezen szakasz határozatai ellen vétők 20 frt erejéig terjedhető pénzbünte­téssel büntetendők.“ Nos, ez a § világosan azt mondja, hogy terhelendő üres kocsikkal huzamosab­ban az úttesten megálíani nem szabad ugyan, de ha e h u z a m o s m e g á 1- 1 á s mégis szükséges, akkor a kocsi álljon az fit szélére (ott fel és lerakod- hatik) hogy az út közepén szabad köz­lekedés legyen. Hogy a hatóságnak különben mi a kötelessége a boltok és vendéglők előtti fel- és lerakodás körül, azt egész világosan Írja körül, a hatály­ban maradt 1879. XL. t.-cz. 119 § is, mely szószerint igy szól : 119. §. Otven forintig terjedhető pénzbün­tetéssel büntetendő: aki városban vagy más községben : 1. a szabad közlekedést akadályozza vagy nehezíti azáltal, hogy a fennálló szabálylyal ellenkezőleg, az utczán, vagy téren árukat, hordókat, ládákat, tűzi- vagy épületfát, kévéket vagy más nagyobb halmazt képező anyago­kat lerak vagy lerakat; vagy 2. olyan tárgyaknak megengedett lerakása esetében, a figyelmeztető jeleket fel nem állítja; 3. a figyelmeztető jeleket ledönti vagy elviszi s a mennyiben ez lámpa volna, azt eloltja; 4. a megengedett lerakás esetében, azon tárgyakat a hatóság által meg­határozott időre el nem szállítja.“ Ebből az következik, hogy a város­nak szabályrendelettel ke]l bírnia, mely a város utczáin való közlekedést, a kocsiknak az illető helyeken való megállását s a megengedett árulera­kást szabályozza. ügy tetszik, hogy ily szabályzatunk még nincs; pedig 11 év alatt ez is elkészülhetett volna. Ilyenről gondoskodni kötelessége a városnak, nem pedig olyan absurd dolgot mivelni, hogy mint a héten s a tegnapi hetivásár alatt is történt: kiállítani a rendőröket a piaczra, akik minden kocsit, mely egy-egy bolt előtt megáll, rögtön elzavarjanak onnét. Tessék csak elgondolni, micsoda boloud állapot volna, ezt az absurdumot folytatni az országos vásár napján. Hiszen 1000 rendőr sem felelhetne meg annak a feladatnak, hogy az áru fel- és lerakodást, szóval a vásári forgalmat az üzletek s rak­tárak előtt megakadályozza. A gabnás-, lisztes-, vasas-, fűszer- s papirkereskedések, korcsmák elé lehe­tetlen az árukat máskép vinni, mint kocsival; azt kézi erővel nem lehet megcsinálni. Hát hogy lehessen ezt a „kocsiknak huzamosb meg­állása“ nélkül végbevinni? Sehogy. Bolond ember, aki azt más­kép képzeli. S hogy az uj törvény sem képzeli igy: arra tanúság a 110. §, melyet feunebb idéztünk. Az első ijjedség elmúlt s a keres­kedők lemondtak a miniszter elé való monstre-deputátio tervéről. Hanem több mint százan megbízták Fischer Manó helybeli ügyvéd irodá­ját, bogy a hatóság e körüliratlan s semmi városi szabályzatra nem támasz­kodó rendelete ellen, jogaikat védel­mezze meg. A Fischer-iroda a megbízást kész­séggel vállalta el. Hisszük, hogy rövi­den bánik el ezzel a miserábilis „meg- hagyatik“ stylussal. Legjobb lesz azonban, mielőtt or- szágoshirü nevetség lesz a dologból, ha a tanács belenyúl ebbe a dologba s megreparálja. Elég a városnak a saját nyomorú­sága. Rátóti kupakfilozófiás hírbe ne ke- verödjünk amiatt, hogy egy jó törvényt sehogjr se akarunk megérteni. = Veszprém-Somogy-Zalamegyék alis­pánjainak — régóta tervezett értekezlete s illetve összejövetele, a Balatonkultus» egye­temleges programmjának megállapítása vé­gett s tekintettel a Sió-zsilip ügyére is, mint illetékes helyről értesülünk, még ez őszön létrejön. A nagy horderejű érte­kezlet idejét s határozmányait, melyek elé feszült érdekkel tekint az összes Balalon- vidék, annak idején részletesen közölni fogjuk. A vármegye budget-je az 1891. évre. (Hivatalos.) s *<3 tSJ aj U o GQ T á r y II Az 1890. évre a minisztérium által megáll apittatott Az 1891. évre a költségvetési bi­zottság által ter­veztetett forint kr. forint kr. 1 1 Tisztviselők rendes fizetésére..................... 47320 47320 2 „ lakbér és utiátalányaik . . 10850 — 10850 — 3 Szolgaszemélyzet és szegődményesek rendes fizetése .......................................................... 53 66 — 5366 — Szolgaszemélyzet és szegődményesek rendes lakbére ..........................................., . . 88 0 — 880 4 Szolgaszemélyzet és szegődményesek mellék­járulékai1)................................................ 2092 76 1970 36 5 Szolgabiróság hivatali helyiségeinek bérlete 450 — 450 — Irodaszerek, fűtés, világítás, bútorjavítások ö és egyebekre') .......................................... 01 66 87 6214 90 7 Útiköltségek, napidíjakra.......................... 25 0 — 250 — j Épületek fentartására és biztosítására3) 737 19 612 19 8 Kamat- és tőketörlesztésre s egyéb rend­9 szeresített kiadásokra ...... 410 — 410 — 10 Előre nem látható kiadásokra .... 500 — 500 Összesen ..................... 75 022 82 74823 45 Fedezet. 11a. Az 1883. XV. t.-cz. alapján nyerendő ál­larni javadalmazás .................................... 71 600 — 71600 11b. II Fekvő vagyon haszonbéréből .................... 36 0 — 360 — 11c. A gyámpénztári tartalék-alapból fizetendő átlag ........................................................... 30 10 — 3010 — lld. Téritményekből melléklet szerint4) . . . 4174 — 4424 Összesen ......................... 79 144 — 79394 _ Ellenében a kiadás a fedezetnek . . . 74823 45 Várható pénztári maradvány | 4570 55-V-: •) Kevesebb mente lévén szükséges a tavaiihoz képest. 2) Az emelkedett ügyforgalom miatt több papir szükségeltetik. 3) Az épületeken csupán külső tisztogatás terveztetik. 4) Nagy mennyiségű előleg lévén künn, a térítmény reménye is nagyobb. 19855 Veszprém vármegye állandó választmányától. 1-890.'" ------------------------------------------------------------’ A vármegyének 1891. évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági bevételei és kiadásairól szóló költségvetési előirányzata tárgyaltatván Határoztatott: Az állandó választmány ezen költségvetési előirányzatot egész terjedelmében elfogadja és a törvényhatósági bizottságnak elfogadásra ajánlja; ugyanezen alkalommal felkéri a vármegye alispánját, hogy ezen költségvetési előirányzatot 1890. évi szeptember 18-tól kezdődő 15 napon át közszemlére tétesse ki. Kelt Veszprómvármegye állandó választmányának 1890. évi szeptember hó 15-én tartott üléséből. Jegyzetté és kiadta: Végh István, megyei aljegyző. r Czinege - a kMorta#, A »tpagy. Szemlédben Ipjzli: HollacR fenő. A pzinkataj itpzéqek eredete — úgy tar- top) —r ismeretes e lap m’nden olvasója előtt. Azt azonban merem allftani, fiogy nem minden olyasó-társam tud Czinege uramról, a bii'es kántorról, aki agyafúrtságával ön- magát is, a harangodét is kimentette a csá­vából. Úgy adom a dolgot, amint hallottam egy öreg juhásztól, akinek állítása szerint —• Isten tudja — hányadik őse elmesélte azt a család-tagoknak. Czinege kantor-uramnak, mint legtöbb kar­társának, az volt a legnagyobb baja, hogy tág vala a torka, szűk pediglen azon osa- torna, amelyen n jövedelem folydogált. Vál­tig panaszkodott az idők mostobasága s az emberek zsugorisága fölött: hogy meg nem tudják becsülni azon fáradozását, melynél fogva ő az írás-olvasás nagy művészetét beleveri neveletlen tacskóik koponyájába s meg nem hívják sem lagziba, sem paszitára, sem borszedés alkalmával, sem pedig disznó­torba, bogy a különféle más titulust, mint a születés- és névnapot ne is említsem. Tű­nődött is elégszer önmagában, hogy ez álla­potokon miképen segíthessen. „Az alkalom nagy kerítő“, szokták mon­dani s Czinege uram kebelében hatalmasan kezdett működni az Önfentartás ösztöne, mi­dőn már a sz. ádventi időben észrevette, hogy kamrájában az élet fogyatékán van s felülkerekedett benne e gondolat: „mig más­nak lesz, nekem is lesz!“ Tervével csakhamar készén is volt s mivel minden leleményessége mellé egy kis gyáva­ság is vegyült íelkületébe, beavatni ment a dologba a harangozót is. Illő köszöntéssel beállított az hozzá, aki pecsenyét szintén csak sátoros ünnepen evett, bort pedig csak akkor ízlelt, ha vendégségbe , volt hivatalos; máskülönben szerény asztar ^ Ián egy üveg pompázott, melyb.ől félreis- merhetlenül a pálinka szaga terjedt el a szobában. — Adjon Lton — monc|á — harangozó gram! Lám itt van a sz. karácsony ünnepe s nekünk sem enni, sem inui valónk nin­csen. Nem kutatott-e mód után, hogy mi is kellőeu megünnepeljük e nagy napot? — Ilyenekkel soh'sem szoktam bajlódni, ámbár elismerem, hogy a templom egere sem mondhat kevesebbet magának, mint én. Fában bővelkedünk ugyan; de mit ér fűtött kemencze mellett nyújtózkodni s a mellett éhezni. Ön talán gondolt valamit? — Ha megengedi, rögtön elő is adom.-= Halljuk tehát', — A bird harangozd uramnak a szom­szédja. Van annak egy tehene, amelyet a legközelebbi vásárra akar hajtani. Hiszen tudja harangozó uram, hogy szükség tör­vényt ront s hogy cselekedetem, melyet a végső szükségben véghez viszek, nem esnék oly elbírálás alá, mint olyané, aki minden­ben dúskál! — Jól van no! — hagyá helyben a ha­rangozó, — csak arra vigyázzon, hogy meg ne égesse a körmét. Biró uram megváltotta a marha-paszszust, megbeszélte „öregjével“ a kérni szánt árt, még egyszer benézett az istállóba s miután mindent jé rendben talált, pihenni tért egész báznépével, hogy másnap annál korábban indulhasson a vásárra. Czinege mester uram ott ólálkodott a bíró ablaka alatt s csak azt leste, mikor oltják el a „világot.“ Amint a a^ob.áb.au elsütéte- dett. csenáesep bement az istállóba, leoidozta a tehenet a jászolról s vezette a bírónak saját pajtájába, ahol egy ügyesen irányzott vágással elmetszette annak torkát s bőre lefejtéséhez fogott. Javában folyt a munka, mikor a harangozó is °da somfor­dáit, nagy csendesen, s a „működő“ mesterhez ép’ azon pillanatban érkezett, mikor a zúge- relésre került a sor. — De már annyiban nem hagyom — szó­lalt meg, amint látta, hogy a mester épen • azon fáradozik, hogy a kimetszett nyelvet 1 egy sarokban elrejtse, — legkedvesebb fala­tomét nem engedem ! —- De én sem áru, — volt a lakonikus válasz. — Kendnek amúgy sem akadt teen­dője a „dolog körül; érje be azzal, ami esetleg jut. Ha pedig nem tetszik, ám döntse el köztünk a sors, hogy kié legyen a — nyelv. En az egyik végét fogom, kend a másikát — fogával s huzni fogjuk s akinek a fogában megmaradt, azé lesz. A szóbeli egyezség megtörtént. Czinege a vastagabb végét, a harangozó a vékonyabbat fogta. Az eredmeny világos volt. A mester lett a győztes s azonfölül a tehenet feldarabolván, javarészét magának tartotta meg, a selejtesebb a harangozóhoz került. Czinege uram a tehén bőrét is szép­szerivel pénzzé tevén, a keresményen szépen megosztozkodtak s midőn már volt pecsenye is, pénz is — pálinkára, nyugodtan hajtotta álomra a fejét s még nagyobb lelki nyuga­lommal várta a szent karácsonyi ünnepeket. De nem igy a biróéknál. Nagy lármát csapott a gazda, mikor tehe­nét a jászol mellett nem találta. A cselédek meghozták a hirt, hogy a pajtában nyomát lelték annak, miszerint az eltűnt tehenet valószínűleg ott ölték meg. A biró, mint törvénytudé ember, rögtön jelentést tett a szolgaiménak, aki viszont a csendőrséget értesítette g utasította a nyo­mozás megindításába^ Az asszony, folyvást a szeméhez emelgette köténye savkát s átkozta az „orczátlan gaz­embert“-, aki még arra is tudott vetemedni, hogy tulajdon tehenüket a saját istállójuk­ban ölte le, midőn Czinege uram széles jó kedvvel benyitott a pitvarajtón s látva a siránkozót, nagy buzgón kérdezősködött a btíbánat oka felől. — Már tovább ne is kérdezősködjenek — monda komoly hangon, — ha már any- nyira akarják tudni, hogy ki voR a tolvaj, itt vagyok én magam, csakhogy a harangozó is bele van a dologba gahajodva. Általános megütközés követte e szavakat s a gyanús tekintetek majd keresztülszurták a szegény tolvaj — Czinegét. — Igazán? — Lehetséges volna? — Már hogy ne! — elmondom iziben. Amint biró uram és házi népe lefeküdt, el­oldottam a tehenet s a saját pajtájában meg­öltem. Amikor a zsigerelésre került a sor, egyszerre csak betoppan a harangozó s a maga részére követeli a tehén nyelvét. Higy- jék el: nem azért vagyok kántor, hogy a marhanyelvet ne szeressem. Szeretem már csak azért is, mert ha a búcsúztatót kell faragnom s marhanyelvhez férek, azt érzem, hogy könnyebben megy a rigmusfaragás. Azonban a harangozó neai tágított. Ekkor azt javasoltam, hogy mindegyikünk a nyelv­nek egy-egy végét fogja és huzza a fogával s aki jobban bírja, azé lesz. Dictum-factum, megtörtént. Én a vastagabb végét fogtam, a fogam is sokkal egészségesebb, mint a harangozóé, igy hát a siker is az ón részemre hajolt s a harangozó látván kudarczát, a nyelvet idő előtt kiszalajtotta foga közül, én meg úgy odavágtam a fejemet a pajta oldalfalához, hogy rögtön — fölébredtem. — Tehát csak álmodta ? — kérdé a gazda szomorúan. — Természetes! — volt a válasz. Hiszen csak nem tételeztek fel rólam olyan ostoba­ságot, hogy nem is kényszerítve, önmagam ellen vallják ily főbenjáró dologban — mondá általános elképedés között a házi népnek. Nyoma veszett a szegény tehénnek. A tolvaj soha sem került meg. Csakhogy a hús és a bőr ára sem tartha­tott örökké. Ennek fogytával szaporodtak újból a kántor ur gondjai. Uj terve fogamzott. Beavatta ebbe is a harangozót. E szerint a harangozó és Czi­nege kántor uram birtokában van egy olyan könyv, melyből meglehet tudni, hogy vala­mely elvesztett vagy ellopott jószág hol található meg. Czinege uramnak gondja volt arra, hogy ezen fontos hir elszivárogjon a tizedik batárba is. El is szivárgott. Czinege uram pedig a harangozóval csak várakoztak nagy csöndesen azon balra, amely elsőnek akad meg a horgon. Az első piszt­ráng, amely megakadt volt, egy — gróf, aki elverte ugyan már ősi javainak nagy részét, de azért híven ragaszkodott az ősi hagyo­mányokhoz. Szörnyen fájt neki tehát, midőn egy szép napou észrevette, hogy családi pecsétgyűrűje eltűnt. Nosza, felhajszolta cselédségével az egész környéket, keresték a becses családi ereklyét: de csak nem tudtak nyomára akadni. Akkor értesült a gróf a csodakönyvről. Nyomban elhivatta Czinegét s miután kétségtelenül megtudta, hogy ez a könyv csakugyan birtokában van, fösvény létére egy perezig sem habozott vele alkuba bo­csátkozni. A gróf tartozik 1. Czinege kántorért és a harangozóért négyes fogatát küldeni ; 2. item, tartozik számukra kastélyában egy alkalmas szobát berendezni, hová bár­kinek is tilos a belépés; 3. item, a dolog, fontosságánál fogva, komoly megfontolást igényelvén, a kutatás három egész napra fog kiterjedni, mely idő alatt a gróf tartozik a két „kereső“ urat urilag kitartani s mindazt feltálalni, a mire csak úri éléskamrája és pinezéje képís ; 4. item, végre; a biztos eredmény remé­nyében, az elveszett tárgy megtalálása után fizet a gróf a megtalálóknak kerek hatezer rhenusi forintokat, ráadásul megvendégeli őket s ugyanúgy, amint idehozatta, haza is viteti őket,, mellékeltetvén egy oldal sza­lonna és 2 akó érmelléki. A szerződés Írásba nem foglaltatott ugyan, azonban a gróf, családi ereklyéjének föltalá­lása reményében készségesen teljesítette a föltételeket, nem is gondolván arra, hogy minő kártérítést követeljen ö azon esetre, ha a gyűrű meg nem kerülne. A fényes hintó megállt a grófi kastély nyitott tornácza előtt s belőle kiszállt Czi­nege uram, hóna alatt czipelve egy istente­len nagy könyvet. A köteles tisztelgés után elfoglalták a J számukra kijelölt szobát s midőn magukra I maradtak, képtelenek voltak egy kicsinylő mosolyt elnyomni arezukou, mert szerepök

Next

/
Oldalképek
Tartalom