Veszprémi Független Hirlap, 1890 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1890-09-13 / 38. szám

Veszprémi Független Hírlap. Veszprém, 1890. Szombat, szept. 13. ÚJDONSÁGOK. — Eötvös contra Ugrón. A hét ki­zárólagos eseménye, s egyedüli beszéd­tárgya volt városunk minden körében Eötvös K á r o 1 y rendkívüli hatású nagykőrösi beszéde, melyben teljes ér­tékére szállította le Ugrón pártrobban­tási proklamátióját. Eötvöst a párt ki­tűnőségei közül számosán, a veszprémi függetlenségi s 4S-as párt képviseletében K o p á e s y Viktor kisérték Körösre, hol a beszédet négyezer főnyi hallga­tóság előtt mondotta el. Ezen, az egész O 7 c? országra óriás hatást keltett beszéd, Veszprémben is consolidálta a pártnak Ugrón filippikái által megrendített tag­jait s ma szívósakban ragaszkodnak a traditiókat képviselő elvekhez, mint a eddig. De nemcsak a 48-as pártot, ha­nem a többi pártokat is megrázta ez a beszéd. E városból számos üdvözlet küldetett Eötvöshöz a beszéd h itása"| alatt s mint egyik jeles tudósunk írta j ilyen soraiban : . . . . ,e beszéd bűvös varázszsal, mint delejáram nyilait át az egész országon !“ A központi párt­elnökségnek gondoskodni kellene arról, | hogy ez az epoclialis beszéd ország­szerte közkézre jusson. Több eredmé­nye lesz, mint más ezer parlamenti beszédnek. — Püspöki beigtatás ünnepségét üli ma és holnap Székesfejérvár polgársága. Távirati értesülésünk szerint dr. S t e i- n e r F ü 1 ö p püspök ur ő méltósága < ma reggel érkezett Fejérvárra. A fel­díszített perről ion a megyei s városi hatóság tagjai s a megyebeli mág­nások a főispánnal élükön, a klé­rus s a vidéki küldöttségek fogadták. A püspök úrhoz C z i r á k y Béla gróf főispán intézett szép üdvözlő be­szédet a megye s a város nevében, mire a püspök ur kegyes szavakkal válaszolt. Innen a menet hosszú kocsi­sorral a székesegyházba s onnan a püspöki rezidentiába hajtatott, hol 11 órakor megkezdődtek a tisztelgések. A holnapi ünnepi installátiónál megyés püspökünk, báró Hornig Károly ur Ő méltósága is celebrálni fog. — Kenessey Móricz, veszprémi kir. közjegyző, a Szombathelyen e hó. 7 — 8-án tartott közjegyzői kamara köz­gyűlésén ismét, s ezúttal már hatod­szor azon kitüntető bizalomban része­sült, hogy a kamarai tagok egyhan­gúlag öt választották meg a kamara elnökévé. — A herendi porczellángyárról. A hazai porczeüángyárak királyáról, a me- gyénkbeli II e r e n d r ő 1 örvendetes hirt közöl a hivatalos lap múlt vasár­napi száma. A részvénytársaság fárad- hatlan buzgalmával a virágzás uj aera­ját deríti Herendre. Most pályázatot hirdet a gyár átalakítási munkálataira. Uj gyárépületet, égető kemenczét, viz- medenczét és egyéb praktikus építke­zéseket fognak ott létesíteni. Az árlej­tés szerint az uj beruházások 39.233 I írtba kerülnek. — Bizottsági tagok igazolása. A megyei igazoló választmány péntek délután ülést tartott. Egyedüli tárgy Krisztinkovich Aladár és Pon- grácz Jenő időközben megválasztott megyebizottsági tagok megválasztásá­nak elfogadása és igazolása volt. — A Balaton megcsapolása. A , Bu­dapesti Hírlap“ írja: A Siócsatorna megeresztése ellen ismételten panasz­kodnak a balatonmellékiek. A Sión feljövő gabonás bárkák kedvéért már 75 centiméter vizet eresztenek le folytonosan a rendes vizszin fölött. Tekintve azt, hogy a siófoki zsilipnél nagy esése van a víznek, tehát a nagy gyorsaság mellett rövid idő alatt igen tekintélyes mennyiség folyhat ki a Balatonból, mig annak csak csekély a pótlása a száraz nyár következtében : Bizouyos, hogy a hajózásnak csakha­mar olyan akadálya támadhat, melyet még a jövő évben is meg kell érez­nie. De nem ok nélkül szobainak fel a parti lakosok azért sem. hogy a túlságos vizapasztás káros következ­ménynyel járhat egészségi tekintetben, a hinár képződését ppdig rendkívül előmozdítja s a halászatot tönkreteszi. A Balatontavi gőzhajózási társulat igazgatói kérelmet intéztek a földmi- velésügyi miniszterhez ez állapot meg­szüntetése végett. Rapaich Badó min. tanácsos megígérte, hogy haladéktala­nul intézkedni fog. — Spitkó Lajos, tankerületi kir. főigaz­gatónk aug. 30-án tette le a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter kezébe a főigazgatói _esküt. Az uj fő igazgató született Szepes­me gyében Leibiczon 1846-ban. Gymnasiumi tanulmányait jeles sikerrel elvégezvén, a budapesti bölcsészeti tanfolyamot hallgatta, hol „Educatio Graecorum cum educatione Ilomanorum componitur“ czimü pályamű­vével elnyerte a Pasquich-féle jutalmat. A tanári vizsgálatot 1869-ben jeles sikerrel tette le. Első tanári szolgálatot a sátoralja-ujhelyi gymnasiumnál helyettes tanári minőségben teljesített, de 1872-ben csakhamar szabad­ságot kapót, és állami ösztöndíjjal két évre külföldre küldetett, hol egyetemeket látoga­tott és a tanügyi viszonyokat tanulmányozta Ezután 1874-ben rendes tanár lett az aradi kir. főgymnasiumnál. Mint aradi tanár „A latin nyelv a rokon nyelvek körében* czimü nagyobb tanulmányát irta, melyet a magy. tud. Akadémia 1877. évi nagy gyűlése dicsé­rettel tüntetett ki. Ugyanezen időben munka­társa volt a Philologiai Közlönynek, a Tanáregyesületi Közlönynek, több napilapnak és egyik szerkesztője az 1882-ben kezdődött és nyílt felfogása által a tanári körökben szívesen fogadott Középiskolai Szemlének. Jelentékenyebb dolgozatai ez időből: „Az indogermán összehasonlító nyelvészet újabb iránya,“ „Az uj gramatikusok és alapelveik,* „A reálskolai kérdésekről.“ „Észrevételek a középiskolai törvényjavaslathoz*. — E mel­lett tevékeny részt vett az aradi Kölcsey irodalmi-egyesület működésében. Egyik ott tartott felolvasása „A görög színházról* külön füzetben és a Lehr-Riedl-féle Magyar Olvasókönyv III. kötetében látott napvilágot. Az 1884. évben beszterczebányai kir főgym- nasium igazgatójának nevezték ki. Ez időtől fogva kizárólag ezen intézetnek és a paeda- gogiai irodalomnak élt. — Igazgatói műkö­dése alatt irt főbb dolgozatai: „Mit tehetünk még középiskolai oktatásunk emelésére ?• „A módszertani tanácskozásért,* „Ifjúsági könyvtári szabályzat,“ „Az ókor ismertetése gymnasiumainkoo,“ (felolvasás a budapesti philologiai társaságban), „Az egységes közép- i kola kérdése,* „A gymnasiumi német nyelvi tanterv,“ „Az év végi vizsgálatok* (felolvasás a budapesti philologiai társaságban). E dol­gozatok részint fővárosi tudományos folyó­kátokban, részint önállóan jelentek meg. Az 1889. évben a beszterczebányai tankerület ideiglenes vezetésével bízták meg. Mint ideiglenes főigazgató nagy sulylyal emelte fel szavát a közoktatási miniszter áltál egybe­hívott görög nyelvi enqueten, s fontos része van az uj törvény megalkotása után ugyan­csak a minisztériumban, a törvény végre­hajtásának czéljából egybehívott főigazgatói értekezleten. Ily tágköri irodalmi és paeda- gogiai működés után a legszebb reményeket fűzhetjük az. uj főigazgató működéséhez. — Megyei 48/49-iki honvéd-egyle­tünk választmánya, közelebb dr. H a- lassy Vilmos elnöklete alatt tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy az okt. 6-án Aradon vég-bemenendő „13 vértanú emlékszobrának leleplezési ünnepélyén“ küldöttsógileg fogja magát képviseltetni. E küldöttség tagjaiul választattak : Dr. II a 1 a s s y Vilmos elnök vezetése alatt Varga 1 i a j o s kir. törv. bird, Kovács Imre polgár­mester s Kovács Ignácz városi t. főjegy­ző, volt 48/49-iki honvédek. A küldött­ség okt. 5-én utazik Budapestre s onnan még az nap a budapesti haj- társakkal utaznak le Aradra. Jé volna magukkal vinniök G ö r g e y t is. Ott kipnczulnák rósz renoméjából — meg a leikéi) ő 1 is. — Az ujonczozás eredménye. Még csak most készült el a részletes sta­tisztika az 1890. évi ujonczozás ered­ményéről. E szerint Veszprém 31, Pápa 35, a veszprémi járás 99, a pápai járás 172, a zirczi járás 123, a devecseri 69 és az enyingi 94 ujon- czot szolgáltatott a hazának. — Megszűnt posta. A noszlopi pos­tát beszüntették, minek következtében Noszlop a devecseri kézbesítési kerü­lethez lett beosztva. Péth jövője. Hercz Adolf dr., várpalotai orvos — mint már irtuk — Péthen hidegvizgyógyintézetet szán­dékozik jövőre csinálni, s nagyobb beruházásokat csinál. Már meg is indí­totta a mozgalmat, mert arról értesü­lünk, hogy a megye utján vizleeresz- tésért folyamodott a minisztériumhoz, honnan az ügyet áttették vélemény- adás végett a kultúrmérnökhöz, kinek hatáskörébe tartozik a magánvizek lecsapolási ügye is. — A balaton füredi szeretetháznál 4—6 ingyenes, üres hely van árvák számára, melyeknek elnyeréséért a kérvények szept. hó 25-ig a szeretet- ház igazgató-tanácsához czimzetten ft. Kovács Ábel igazgató-tanács elnök úr­hoz küldendők B.-Füredre. Pályázni lehet bármily felekezetű, teljesen árva s vagyontalan 6—9 éves árváért. A kérvényhez melléklendő: 1. Kereszt- levél vagy családi értesítő; 2. sze­génységi bizonyítvány: 3. orvosi bizo­nyítvány az árva testi és szellemi ép­ségéről s hogy az illető védhimlővel el lett látva; 4. ha az árva iskolába járt, erről bizonyítvány; végre 5. nyi­latkozat a folyamodók részéről, hogy az árvát az intézetben hagyják 16, esetleg ]8 éves korukig. Megjegyzendő, hogy az intézet törekvése főképen oda irányul, miszerint növendékeiből mun­kásokat, iparosokat, főleg vinczellé- reket képezzen. Ka no vies György, igazg. tanács jegyzője. — A Gazdák és iparosok általá­nos hitelszövetkezete“ általános vajú­dásban sinlik. Az ezévi közgyűlés is egészben átmódositja a szervezetet. így minden fióktelepet, s e szerint a vesz­prémit is, „ ügyvivőség “ -gé degradálj a s aztán ezekből akar „helyi szövetkeze­tek“-et alakítani. A fióktelepek áru- csarnokaitól — úgy látszik — mene­külni akar a központ Elrendeli leg­alább, hogy az intézet vagy fióktelep ezégét az ily árucsarnokok nem visel­hetik többé, a boltra való tartozásukat haladéktalanul fizessék meg a központnak, ha máskép nem : el kell adni rögtön az üzleteket. Szóval gvö- keres változtatásokat akarnak eszkö­zölni s most csak az a kérdés, hogy mit szólnak hozzá a fióktelepek '? —- A vadászati ivad teljes virágzás­ban van. Az erdőkben, mezőkön foly­ton czirkáluak az amateur-vadászok, kik nem is panaszkodnak ezúttal a vadhiány miatt. A piaczra is elég olcsón kerül a nyal s fogoly. — Régi dal a régi szerelemről. A helyi ellenzéki pártban ismét felme­rült a terv, hogy külön pártklubbot, casinóval egybekötve szerveznek s e czélra a piaczon külön helyiséget bérelnének. Az évi budgetet 600 írtra tervezik. A választmány még nem foglalkozott a tervvel, mely ugylát- szik, elvégre mégis megvalósul ezúttal. — A tanuló-ifjuság száma a hely­beli róm. kath. fógymnasiumban 354. Az első osztályra 86 jelentkezett, de csak 60 volt a miniszteri rendelet értelmében felvehető. — Számos honvédtiszt élénkítette a várost az utóbbi hetekben, kik ide­vonultak be gyakorlatra. Negyven tiszttel volt több a városban, mint eddig. Ma hagyták el városunkat. — Kinevezés. A m. kir. pénzügy- miniszter, Pfuhl Ágoston pénzügvi fogalmazót, II. oszt. pénzügyi titkárrá nevezte ki. — Honvédeink ma reggel indultak el 10 napi gyakorlatra Kis-Czell tá­jára.-- Balaton-Füreden, a kiadott 22-ik számú vendégnévsor szerint f. hó 8-ig 2606 fürdövendég volt. — A szülők figyelmébe ajánljuk. A nagyságos káptalan által fentartott zene-iskolába, valamint más években, úgy ez évben is felvétetnek zenét tanulni akaró fiuk. Felhívjuk a t. szü­lőket, kik gyermekeiket az említett iugyenes zene-iskolába akarják járatni, jelentkezzenek t. Ratsek Frigves szé­kesegyházi zenész urnái. — A zirczi országos vásár — mely szept. 29-én lesz — nem Ígérkezik élénknek. E vidéken járványos száj- és körömfájás betegség miatt a megye alispánja a hasított körmü állatoknak a zirczi vásárra való felhajtását betil­totta. — Névváltoztatás. Bonyhard Lajos pápai illetőségű bukaresti lakos Samu és Aurélia gyermekeivel együtt „Bonv- hárdi“-ra változtatta vezetéknevét. — Vallás elleni vétség miatt állt kedden a nagyvázsonyi rabbi a vesz­prémi törvényszék előtt. A hitközség elöljáróinak egyike vádolta ezzel, mi­vel a rabbi ur állítólag tavaly, az en- gesztelödési ünnepen azt kérte imád­kozva Jehovától, hogy „dögöljön meg/* a hitköíségi elnök. Sok nagyvázsonyi izraelitát kérdeztek ki tanúként, kik mindannyian engesztelődtek, igy elfe­lejtettek megbotránkozni. A törvény­szék vádlottat felmentette, de az ügyész s a magánvádló fellebbezést jelentett be. — Kiss Jancsiéktól Amerikából ré­gebb idő óta nem jött bír. Most az­tán egyszerre balom számra jöttek a levelek, melyekben leírják a forradal­mat s hogy „megest voltak a bajba!“ Vigasztalóul egy csomó péuzt is kül­döttek a busuló feleségeiknek. Meg is vigasztalódtak. — A magyarosodé Feiszt. F. hó 8-án vette kezdetét Feiszton az iskolai év, mely alkalommal a gyermekek a „Veni Sanete“-t magyarul énekelték. Szép dolog ez. Ezért az érdem főt. Hegedűs János plébános és Yeibl Jó­zsef tanító urakat illeti meg. — Beküldetett. A rendőrség figyel­mét felhívjuk a városháztér egyik csa­tornájára, mely a Czekl-ház sarkán van. Oly rémítő bűzt terjeszt, kivált az esti órákban, hogy képtelenség arra •ni. — Köszönet. Tek. dr. Pillitz Benő urnák, ki egyleteinknek lankadatlan buzgalmu védnöke: tek. Wertheim Salamon Lipót ur elhunytának alkal­mából ravatalára áldozandott koszom helyett, pénztárainknak 5 — 5 irtot ajándékozni szíveskedett, hálás köszö­netét mond a székesfejérvári izr. „Nőegylet“ nevében: Hahn Jakabné, pénztárnok ; az izr. „ Krajczár-egylet“ nevében : Deutsch ígnáczné, pénz­tárnok. — Pápai hírek. A pápai jótékony nőegylet a múlt vasárnap estéién, mint minden évben, tánczczal egybe­kötött kóstolót rendezett. Mióta a Ba­ross miniszterünk által bevezetett zóna-rendszer oly szép sikert eredmé­nyezett, a mulatságok rendezői is ezt alkalmazzák s az árak olcsósága ál­tal akarnák a sürü látogatottságot elérni. A kóstoló rendezői is használ­ták pzen taktikát és a belépti dijat, ugyszinte minden fogás étel árát 20 krban állapították meg. S a fogás jól sikerült, mert daczára a kedvezőtlen időnek, az óvoda helyisége annyira zsú­folva volt vendégekkel, hogy alig le­hetett tánczolni. Képviselve volt ott minden társaőalmi osztály, szép szám­mal Pápa város intelligeucziája is, köztük az ugodi kerület derék képvi­selője, ki most éli kormánypártiságá­nak mézes heteit. — A pápai úri ka­szinó a piaczon díszes épületetet emel­tet s kényelmesen, uriasan fogja be­rendezni. A pénz tízforintos részvé­nyekből gyűlt össze. — A görög nyelv diadala. Vesz­prémben is, mint szerte az országban, a görög nyelv tanulása iránt fokozot­tabb a gymn. diákság érdeklődése, mint azt a kultuszminiszter várhatta. A helyi főgymnasium V. osztályának 39 hall­gatója közül 34 tanulja a görögöt s csak 5-en hőköltek meg a mű-nű-pszi tudománytól. Seba j, azért még jóravaló antróposzokká sikerülhetnek. — A feiszti templom részére Sáner János ur műhelyében gyönyörű három hektoliteres szenteltviztartó edény ké­szült el a napokban, melynek elején remek kivitelben „Mária“ monog­rammja látható. E inuDka Sáner pol­gártársunk műhelyét dicséri. Tisztujitás Pápán. Folyó évben valószinüleg október hó végén vagy november elején tartatik meg a tiszt­újító közgyűlés Pápán. Választás alá esik a polgármester, 2 tanácsos, pénz­tárnokok, számvevő, ellenőr, rendőr­ségi toll nők, iktató s az írnokok. A képviselő testületből kilépő bizottsági tagok helyett a választások a tisztuji- tást megelőzőleg fognak megtartatni. — Zárda-szentelés. Zala-Apátíban a Vaszary Kolozs főapát által építtetett apáczazárdát, hol az apáczák leány- nevelés-oktatással fognak foglalkozni, e hó 8-án Kisasszouynapján ünnepé­lyesen felszentelték. Az apáczákat maga a főapát ur vezette be az inté­zetbe. — Figyelmeztettünk arra, bogy a Fojt-féle nagy malom mellett egy árok húzódik el, mely a Sédbe vezet s ez árok nincsen korláttal körülvéve. A napokban egy honvéd esett bele s csaknem nyakát törte. Felhívjuk erre a hatóság figyelmét. — Öngyilkosság. Kovács János haj­máskéri molnárlegény7 családi élete nem lehetett földi paradicsom, mert tegnap megunta a dicsőséget és bo­rotvával két helyen elvágta a nyakát annyira, hogy a szolgabirónak a be- ált halált jelentették be. A Veszprém­ből kivitt Rosenberg Jenő körorvos fáradozásának köszönheti az életunt, hogy rá ér majd elfelejtett végrende­letét megirni. — A vigyázatlanság áldozata lett ismét egy kis gyermek. Léb József helybeli kőművesnek 17* éves kis gyermekét az anyja, mig a Fejes­völgybe ment mosni, otthon hagyta a bölcsőben. A kis gyermek kibukott fejtetőre a bölcsőből s nyakát szeg­vén, nyomban szörnyethalt. A vigyázat­lan anya törvényszék elé fog kerülni. — Leugrott a Benedekhegyról. a rendőrkapitány értesítése szerint, egy helybeli cselédleány, állítólag azért, mert asszonya nagyon bántalmazta. Szerencsére nem sérült meg súlyo­sabban. — Figyelmeztetés. A helybeli ipa­ros-iskolában a beiratások már meg­kezdődtek e hó 7 és 8-án, de oly kevés inas jelentkezett, hogy a beirat- kozandóknak még egy harmada sincs beírva. A beiratások csak még holnap, e hó 14-éu történnek, azután a jövő héten, pénteken az előadások kezde­tüket veszik. Fölkérjük tehát az ipa­ros urakat, hogy inasaikat haladékta­lanul írassák be, nehogy az előadások a további bei Tatásokkal zavartassanak. Az igazgatóság. Pénzhamisító banda elfogása Siófokon. Szerdán éjjel — mint leve­lezőnk írja — Palástyi siófoki csen­dőrőrmesternek jelentették, hogy a falu korcsmájában két gyanús ember mulat. Rögtön odameut Takács és Stumpf tizedesekkel, de az idegenek már nem voltak ott. Később az utczán elfogták az egyiket, a másikat pedig a pályaudvaron abban a pillanatban, mikor a vonatra akart szállni. Rögtön vallatóra fogták őket és bevallották a hankóhamisitást, egyúttal czinkos- társaikat is megnevezték; ezek Lázy Sándor és Szalay Ferencz kiüti lako­sok. A csendőrőrmester kiment Kili- tibe eltogta a két hamisitót. és Szalay pinezéjében megtalálta a bankóprést is. A prés, bécsi gyártmány, fél ölre volt elásva, fölötte tüzeltek is. Talál­tak még egy üveg festéket ecsettel és a bankóhoz szükséges papirt. Fogva van még Csapó József nagyszokoli lakos, kinek állítása szerint a prést Budapesten rendelték meg, de Becsből küldték. Egy Öcsi nevezetű egyén js fogva volt, de megugrott és eddig nem találták meg. — Régi szerelem. Horváth György székesfejérvári fiú szintén ide­került a honvédekkel Veszprémbe, ahol Farkas János lakásán szállásolták el. A sors úgy akarta, hogy Horváth e lakáson találkozzék régi ideáljával, Moluár Katalinnal, aki most Farkas­sal közös háztartáson él. A régi sze­relem megújult a rövid napok alatt, ami furcsán tetszett a házigazdának s nem is késett tiltakozni. A szerelmes baka azzal válaszolt, hogy szuronyával bordába szúrta Farkast, akit Réthy ezredorvos vett orvosi gyógykezelés alá. A garázda közhonvédet, a katonai őrjárat kisérte el lakásáról a lakta­nyára s innen valószinüleg a fogházba kisérendik. — Ki vesztette el ? Egy karperecz van letéve a kapitányi hivatalban. Igazolt tulajdonosa ott átveheti. — Eladó hintó. A rendórkapitányi hivatalban okt. 10-én d. u. 2 órakor egy szép hintó fog elárvereztetni. Hálanyilvánitás. Mindazon jólelkíí emberbará­toknak, ismerősöknek s külö­nösen az iparos ifjúsági beteg- segélyzo egylet derék tagjainak, kik elli únyt fiam Németh Sándornak temetésén megjelenni, koszorút küldeni s részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni törekedtek : ez utón fejezzük ki igaz liála- köszönetünket Veszprém, 1890. szept. 13. özv. Németh Sándorné s tia Németh Kálmán a család nevében is. 4 Van szerencsém értesíteni Vesz­prém város és vidéke m. t. közön­ségét, miszerint pipere- és rövid­áru-üzletemhez kész-czlpö-raktárt is csatoltam és hogy ezentúl foly­ton készletben tartok legnjabb gyárt­mányú Big"“ női- és férfi­valamint gyermekezipőket igen nagy választékban, itt még soha sem ismert rendkívül jutányos áron. Tisztelettel: g R0THAUSER GÉZA. jj Főutcza Halasy-féle házban, a 2 Krausz-íele könyvkereskedés mellett. I* I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom