Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-01-14 / 2. szám
Ede dr. is, kik hosszú fáradságos gyógykezelés után reggel 3 órára visszaadták életét a fagvott embernek. Ez azonban nemcsak az orvosi gondozásnak, hanem a derek, joszivü vendéglősuének s odaadó ápolásának köszönhető. Nemes' tettet müveit, áldja meg érte az Isten! _ VA korcsolya-egylet“ megnyitása vasárnap délután volt. Az idő nem igen kedvezett s ezért a hölgyközönség távol tartotta mayát. A városház előtt csoportosult a „veszprémi karnevál1' s innen indult a tűzoltó-zenekar czirkusz-marsa kíséretében a „csörgős szánok1- sora - a sport e faját kedvelő közönséget a menetben oz első szánon helyet foglaló egyleti {iszt- viselöség egyes tagjai képviselték, a többi csörgős szánon jóképű deáksereg foglalt helyet, akik lerázva magukról az iskola porát — jégre mentek, hogy ott hasaljanak el inkább, mint az iskolában. —- A korcsolya helyiségnél az érkezőket Kiss Jancsi zenekara fogadta a „Bákőczy- indulóval. “ A korcsolyázás nem soká tartott, mert a jég felengedett. Alá azonban, mint a kép mutatja, a pálya meg lesz fagyva s igy e sport kedvelők minden elő és utógondolat nélkül jégre mehetnek. Az egylet által kiállított évijegyek ma kézbesittetnek mindazoknak, akik tagokul kötelezték magukat. — E ljegyzés. Várpalotán Somogy i Gyula aradi kereskedelmi akadémia tanára jegyet váltott S eh ő n Flóra kisasszonnyal, — Hubert ur felolvasást tart! Aki azt hiszi, hogy a veszprémi lovas attakról, az nagyon csalatkozik, mert Hubert ur pápai el- darádójában nem vesződik ilyen reminisezen- cziákkal. Egyrészt, mivel nem igen fizeti ki magát, másrészt mivel ezredesi kinevezési okmánya már úgyis a kezei között van. Mint a „Pápai Lapok“ újságolja: „Hubert Andor honv. huszár ezredes a kaszinóban az 1812-iki orosz hadviselésről fogna ismeretterjesztő előadást tartani. Az előadás értékét a mai háborús világ ideje még inkább teszi érdekesebbé.“ Szerintünk jó lesz a felolvasást addig függőben hagyni, mig a muszkák Pápára nem vetődnek. Mert attól a felolvasástól bizonyára megretiráluak. — (Vadj bojd o vithéz óbester ór tesz aztotat. Gyerki.) — Egészségellenes közvágóhíd. Herényi Frigyes megyei főorvos a legutóbbi közigazgatási bizottsági illésen tett jelentésében sajnosán konstatálta, hogy a veszprémi közvágóhíd rossz állapotban van s az egészségre káros hatású. Ez ügyben megkerestetett a városi hatóság is, mire a főorvos jelenlétében egg szükebbkörü értekezlet elhatározta, hogy a közvágóhíd romlott padozatainak és egyéb mizériáinak javítását elfogja rendelni, — Uj egyleti orvos. Dr. Ungár Sándor, városunk orvosi karának egyik derek tagja a múlt hó 29-én a „Chevra Kadischa“ jótékony izr. betegsegélyező testületének egyesületi orvosává lett kinevezve. Ugyancsak dr. Ungár Sándor lett e hó 9-én is megválasztva a helybeni „Kereskedő segédek“ betegsegély ző egyletének gyógykezelő orvosává. A meg- érdemlett bizalomhoz mi is őszintén gratulálunk! — Mulatság Várpalotán. A várpalotai jótékonynőegylet f. hó 11-én a kastély termeiben közyacsorával egybekötött tánezvi- galmat rendezett, báró Aldershausen Vernémé, született Zichy Paulina elnöksége alatt. A tánczvigalom várakozáson felül sikerült. — A postatakarékpénztár kimutatása: 18S7. évi deczember havába 33,222 betétei 227,422 frt ß kr tétetett be, 9537 felmondás alapján 216,425 frt 38 kr fizettetett vissza. Az 1887. évi deczember havi tiszta betétösszeg 10,996 frt 68 kr. A megelőző 1886. év megfelelő szakában 37",249 betéttel 243,280 frt, 44 kr. tétetett be. 8481 felmondás alapján 172,733 írt 85 kr fizettetett vissza. Az 18S6. évi deczember havi tiszta betétösszeg 67,546 frt 59 kr. — Hitközségi elnökválasztás. A veszprémi izraelita hitközség szokásos tisztuji- tása holnap lesz. Az elnök és alelnök választást illetőleg nagyba mennek a korteskedések. Nagy pártja, van Kosen thal Nándornak, akit elnök-jelöltül csütörtökön kiáltottak ki, amidőn nála járt 16 tagú deputáczió élén Spitzer Mór dr. szónokolt. Kosentbal Nándor készséggel fogadta el e nagy gonddal, és fáradságos felelőséggel járó elnökjelölséget. A holnapi választás alkalmából bizonyosan reá esik a legtöbb szavazat, mely szabályaik értelmében titkosan történik. Alelnök ül Kot- haser Mór, volt hitközségi elnök kandidálta- tott. Steiner Kálmán dr.-t sokoldalú elfoglaltsága tartja vissza attól, hogy az elnőséget továbbra is megtartsa. Különben Rosenthal- ban is ügybuzgó és derék világi elnököt nyer a hitközség. — Közvacsora s tánczvigalom Almádi javára. Az Almádi 5-ös bizottság ez idén is nagyszabású farsangi ünnepélyt rendez Almádi szépítésére. Ez érdemben a bizottsági elnök Véghely Dezső ur legközelebb összehívja a városunk fiatalságát s az ötös bizottságot. ' Népesedés városunkban. A legutóbbi kimutatás szeriut múlt 1887-e'vben Veszprémben született 358 személy, meghalt 331, házasságra lépett ölj pár, a ; r. k. egyház kebelébe lépett 7. — Miniszteri köszönetnyilvánítás. A vállásj és közoktatásügyi miniszter E ster ház g Móricz \ grófnak, ki a nagy-igmándi róni kath. hitközségnek uj iskola építéséhez összesen 837' frt értékű építési anyagot adományozott, köszönetét nyil- , vánitotta. — Kisfaludy-ünrepély. A veszprémi fő■ gymnasium ifjúsága által évenkint megalakulni szokott „Anyos-kör“ az idén is meg■ lehetős pártolásnak örvend, bár a tagok netn működnek olyan odaadással és lelkesüléssel, mint az előző években. Mindazonáltal a körletezéséről szándékoznak tanúbizonyságot adni a folyó évi február hó 8-án az iskola falai között rendezendő „K isf a 1 u d v-ü n n e pé ly“ • Ível. Ekkor lesz ugyanis Kisfaludy Károly születésének századik évfordulója. Az ünnepély program raja a költő életrajzából, írói működésének méltatásából, alkalmi óda előadásából és a költő müdarabjainak elszaválásából fog állni. Kétségkívül sikerült lesz az ünnepély, mert az idén dr. Hénap Tamás irodalomtanár urban olyan jeles tanfér- fint bir a kör elnökéül, aki minden szabad idejét arra használja fel, hogy tanítványai szivében a honszeretetet szítva — a hazai irodalmat elsősorban megismertesse. — Veszprémmegye törvényhatóságához a honvédelmi miniszter körrendeletét intézett, mely- bei a m. kir. honvédség legénységének (őrmestertől és ezzel hasonló rendfókozatu altiszttől lefelé) az 1888. év folyamán, átvonulás alkalmával, minden egyes legény részére a szállásadók által kiszolgáltatandó 28 dk. (280 gr.) marhahús árát a közös hadiigyministerrél egyetértve, következőleg állapította meg: A dunáninneni részekben 18 krban, a cl u n ántuli részekbe n 20, a ti száninneni részekben 12, a tiszántúli részekben pedig 10 krajezárban. — Tánczvigalom Tapolczán. Tapolezáról, e napról-napra haladó városkából Írják lapunknak, hogy ott f. hó 7-én, a Grünvald- féle vendéglő nagytermében az izr. krajezár egylet javára fényes tánc^estély tartatott, mely nevezett jótékonyczélra 45 frtot jövedelmezett. A jókedvnek csak a reggeli órákban szakadt vége. A sikert eléggé jelzi az a körülmény is, hogy az első franczia-n egyest 46 pár tánezolta. Jelen volt tudósítónknak a következő hölgyek neveit sikerült feljegyezni: Fóliák Teréz (Kismartonból), Lázár Teréz (Szántódról), Steiner Aranka, Hiller Leontin, Kopstein Matild, Schvarcz Emma, Sultberger Sarolta és Riza, Fischer Katicza, Lustig Mariska, Marton Heléna, Schwarcz Ilona, Rau- ders Róza k. a.; továbbá Pollák Adolfné, Fóliák Józsefbe, Lessen Sámuelnó, Weiler Dávidné, dr. Hoffman Lászlóné, Lenner Ma- nóné, özv. Lessner Emanuelné, Eibersutz Adolfné, Scheiber Ignáczné. Fauck Vilmosné, stb. urhölgyek. — Földműves iskola megyénkben. Múlt szombaton délután a megyeházán a veszprémin egyei földmivelési-iskola felállítása ügyében bizottsági ülés tartatott. Az iskola ügyében a Koller János-féle járiföldi birtok megvizsgálása lett elrendelve. A vizsgálatra Iliász Lajos, Reé Jenő és Lakat Mihály küldettek ki. — Egy ügyvéd öngyilkossága. Jelentettük már, hogy Keresztury Ödön moóri ügyvéd agyonlőtte magát. Eleinte azt hitték, hogy hirtelen elmezavar volt a megrendítő eset okozója. Most más magyarázatát Írják az esetnek. Keresztury a múlt nyáron Pán- czél Sándor Csáberényi lakos 13 éves leányának szerencsétlen véletlenből kilőtte az egyik szemét A leány apja fájdalom dijául oly nagy összeget követelt, a melyet Keresztury nem fizethetett ki. Keresztury bírói végzést kapott, mely szerint e hó 21-dikén lesz ellene a végtárgyalás súlyos testi sértés vétsége miatt a székesfehérvári törvényszéknél. Kereszturyt, ki különben is búskomorságra hajlandó ember volt, ez a végzés vitte arra, hogy fegyvert fordított maga ellen. — A gazdák S iparosok ált. hitelszövetkezetének helyi bizottságai csütörtökön délután tartották évi záró-ülésüket. Ft. Feré- n y i Antal elnök jelentést tett az évi bevételről s üzletforgalomról, majd felolvastatott a tüzkárosult tagoknak 220 frt 20 kr. segélyadomány kiosztásáról telvett jegyzőkönyv. Tárgyaltatván némely tagok késedelmes befizetéseinek ügye, ngs. Szabó György apátkanonok felü. biz. elnök ur indítványára: ezeknek a befizetése megkezdketésére végső • határidőül ez évi február hó 29-éig való idő tűzetett ki. — Mészárosaink figyelmébe. A m. kir. belügyminiszter egy előfordult eset elbírálása alkalmával azt a kijelentést tette, hogy az 1874. XX. t, ez. 25. §-a értelmében j szarvasmarha — mely közzé a borjú is tar- 1 tozik — csak vágóhídon és a községi vága- tási biztos jelenlétében vágható, a minél nem tesz különbséget, vájjon az a köz- vagy magán használatra vágatik-e le. Az ezen szabály megszegése miatt törvényileg meg- határzott 100 frt birság le nem szállítható. — Választás. A soproni iparkamara tagjaiul f. hó 4-e'n a vármegyeházán tartott választás alkalmából Veszprém megyéből a következő kereskedők és iparosok választattak meg: Az iparosok részéről B r e n n e r Lőrincz, Szilágyi Mihály, Koczk László rendes tagokul; Balogh Károly, Pfeifer Miklós és Pfilf Andor póttagok; a kereskedők részéről: Észté rhay Ferencz, Róthauser Mór, Krém József rendestagokul; Hanauer Béla, Te uff e 1 János póttagok. — A főorvos ügyforgalma. A megyei főorvosi hivatal mull év deczember havában 498 ügydarabot intézett el, ami valóban szép tanúbizonyságát nyújtja derék főorvosunknak Herényi urnák ügybuzgóságának. — Időjárásunk a héten ugyancsak változó volt. Esett az eső, majd szemetelt a hó. Tegnap fagy állott be, amit olyan nehezen vártak a korcsolyázók. — Hetivásárunk meglehetős gyenge volt. amit az olvadás és eső következtében megromlott utaknak lehet tulajdonítani. Kereskedők és iparosok egyaránt panaszkodnak a megyei rossz utakról. Jól esett értesülnünk, hogy az utaknak jó karba helyezése iránt már napok óta folynak a munkálatok. — Czimbalom-hangverseny. Arvay Géza fiatal czimbalommüvész, tesvérbátyja Arvay Gyula által ujjonan feltalált pedal-czimbalmán érdekes mii- sorozattal ma hangversenyt tart a Kubay-fele kavé- házban. Kezdete d. u. 6 órakor. A magyar zenét kedvelő müpártoló közönség figyelmét felhívjuk e hangversenyre. — A világhóditó-bogár megyénkben. Veszprémmegye Ajka községében a phylloxera jelenléte konstatáltatok, amiért ez az ajka- rendeki zárlati csoportba csatoltatok, — Óriási orkán a Balatonparton. A Balatonpartról írják lapunknak, bogy az utóbbi hózivatar, az emlékezetes szerdai nap ott oly rendkívüli volt, minőre „legrégibb emberek alig emlékeznek!“ A zalai begyekről megszabadult orkán süvítve röpült át a jégmező felett, ragadva az apró havat, mely ködként ülte a láthatárt. Bogláron a vasútállomás, s a kikötő előtti téren alig lehetett megállani, mert a hideg vihar s az apró hó késként metszette arezodat. A távirda drótok pengtek, zengtek, mint a hegedühur, mig a Balatonra néző házsor előtt nagy halmokban feküdt a hó; valóságos ítélet volt. A szélben károgó varjuk eltűntek; a vadludak meghúzták magukat a nádasokban s még csak verebet sem láthattál a házak körül. A máskor oly élénk indóház előtt néma csend volt, mig az itt maradt vaggonokon méter magasan feküdt a hó. Az éjszaka valóban rémes volt, s a recsegő ingó ablaküvegekre vastag jégvirágokat hímzett a kegyetlen hideg! A baromfiak ösztönszerüleg húzták meg magukat a hajlék alatt napközben s ha buzaszemre csalogatod őket, akkor sem jönnek ki a szabadra. Egy fogatot nem látbatál, s a melyik az utazásban mencshelyre menekült, az ott napolt, mert isten kisértés lett volna útnak indulni. Még a vakmerő halászok is a házak körül ácsörogtak s lesték, hogy mire fordul az idő, mikor lehet a jégre menni. — A távirat ha jött is, csak vészhirt hozott az elakadt vonatokról. Borzasztó nap, melyre sokan megfognak emlékezni. — Megsemmisített betétkönyvecske. Veszprémben kiállított 211689-ik számú postatakarékpénztári betétkönyvecske megsemmisit- tetett, miután egy havi törvényes határidőn belül arra igény senki által nem jelentetett be. A megsemmisítés az 1885. IX. t. ez. 21. §-a alapján történt.-— Színészet Pápán. Bánfalvy szintársu- lata, a pápai hatósághoz tegnap érkezett távirat szerint folyó évi február hó első napján kezdi meg előadásait a pápai állandó színházban. A színtársulat ez idő szerint Mosónkban van s igen szép pártolásnak örvend. — Vigyázatlanságból agyonlőtte társát. A múlt napokban Höveli János béres gazda és Németh Ferencz kerülő ilkapusztai lakosok, Stenger Ferencz, Stenger János és néhány más gannai lakossal a dobrontei korcsmában borozgattak, miközben Stenger Ferencz a Höveli János két csövű töltött fegyverét magához vette és egyik csövéből a töltényt az udvaron kilőtte, mire a fegyvert tőle a korcs- in áros elvette és Stenger János őrizetére bízta, ki azt maga elé állítva, jobbkarjához támasztotta; beszélgetésközben a fegyver elsült és Stenger Jánosnak jobb válát meglőtte, minek következtében kórházba szállíttatott és ott a napokban meghalt. — A rátóti „furulya.“ A lakodalmak alkalmával szokásos lövöldözésnek újabb aldozata van Rátétem. Mulattak a legények és mulatozás közben egy régi, rozsdás fegyvert töltöttek meg puskaporral s fojtással. Lőni akartak a levegőbe, de bizony a puska minden alkalommal csütörtököt mondott. Ezért a puska tulajdonosa boszankodva haza akarta vinni a puskát, de ez az útközben véletlenségből elsült s a töltés egyik legény bátlapiczkáján behatolva, nemes részt is érintett, átfúrva a tüdőt is. Segélyre hívták dr. R é t h y Edét, aki el is távolította a testbe hatolt fojtást, a sebesült állapota azonban még kényes és életben maradásához kevés a remény. — Eltűnt. Viczay János pápai illetőségű 21 éves, rám. kath, nőtlen földmives a legutóbbi tapolczai vásárra távozott, de onnan vissza nem érkezeit s azóta teljesen nyoma veszett, A pápai rkapitányság a köröző levelet már kibocsátotta. — A TánCSÍCS-bíZOttság a napokban tartott gyűlésén elhatározta, hogy márczius hó 18-án a Vigadó nagytermében ünnepséget rendez. A százas bizottságba be lehet iratkozni Malaky Miklósnál Budapest, Fetőfi-tér 3. sz. és Bokros Józsefnél, zerge-uteza 5. sz. — A gyors fényképész szerencséje. A nem rég városunkban időzött gyorsfényképész innen való elutazása alkalmával több értékes tárgyat tartalmazó ládáját elvesztette. Sok ideig köröztette a másnak keveset, de neki sokat érő tárgyakat, azonban semmi eredmény sem volt. A napokban mégis jelentkezett hosszú gondolkodás után a megtaláló és átadta az összes tárgyat a rendőrkapitánynak, ki értesítette a károsultat, aki jogos tulajdonáért már meg is jött és azt át is vette. — Füzérke. A székesfehérvári izr. kraj- czár-egvlet múlt szombaton igen sikerült tánezfüzérkét rendezett, melyen megyénkből jelenvoltak: Tuszkau Waldemarué (Veszprém), Koppstein J.-né (Siófok), Koppstein Etelka (Siófok.) — A hót halottjai. Kozma József, 37 éves, r. k. ííiunőkor. Tisler Ferencz, 2 éves, r. k., torokgyik. Koszler örzse 2 és fél éves, r. k., torokgyik. Özv. Vörös Ferenczné sz. Osváth Juli. 88 éves r. k., aggkór. Steigler József 82 éves r. k., aggkór. Racskó Sándor 31 éves r. k., gerincz-sorvadás. Deics István 15 napos r. k., gyöngeség. Cseh Karolin, 2 és fél éves r. k., mirigylob. Stirczki József 7 hetes r. k, gyermekaszály. Veszprém, jan. 13-án 1888. Dr. Perlaky, v. orvos. — Cselédtartó gazdák figyelmébe. A m. kir. belügyminisztérium mint kihágási ügyekben eljáró Ill-ad fokú hatóság egy előfordult eset alkalmával azon elvi kijelentést tette: A gazdának azon cselekménye, hogy ápolni köteles súlyos beteg cselédjét minden segély nélkül útnak bocsátotta — ki ezután pár nap múlva meghalt — ember élete elleni bűntett, esetleg emberölés vétsége tényálla- dékának jelenségeit látszik képezni; miért is elbírálása a kir. bíróságot illeti. — Farsangi Miatyánk. „Fiatalságunk, ki vagy Veszprémben, kiérdemeltessék a te neved, jöjjön el a te jó kedved, legyen meg a te udvarlási hajlamod, mi képen a korzón, azonképen a sétányon is. A mi minden heti mulatságunkat add meg mi nékünk és tán- czolj velünk oly szívesen, mint mi tánezo- lunk a blazirtságot affektálókkal is. És ne hagyj bennünket az unalomban, de szabadíts meg az egyhangúságtól, mert tied a tetterő, az akarat és az udvarlás kötelezettsége most és mindörökké. Amen.“ Erre a Miatyánkra ráillik a következő „Üdvözlégy.“ „Üdvőzlégy tánczolni akaró veszprémi hölgy! Hibákkal teljes, hiúság van te veled, te vagy ugyan legszebb minden nőneműek között, de áldásta- lan a te nyelvednek szülötte: a pletyka; minket pellengére állítani akaró agg szűz, ne keresd a hibát mi bennünk, kevésbé bűnösökben, de magadban, úgy a nap, mint az est óráján. Amen“ ! — „Lányok Lapja41 czimü közkedveltségü képes lap, melyet Dolinay Gyula ritka tapintattal szerkeszt, újévvel már 14-ik évfolyamába lépett. Első száma előttünk fekszik. Diszes elegáns lap, telve gyönyörű képekkel és jeles költeményekkel, melyek ismert nevű Írónők és Írók tollából valók. Közleményeket hoz Sziklay Jánostól, Szabó Endrétől, Vörös Adéltól, Perényi Kálmántól, Nogáll Jankától, Gaál Mózestól és még többektől. Előfizetési ár negyedévre 1 frt, Megrendelések Budapest, kecskeméti- utcza 12. sz. Dolinay Gyula nevére czimzendők. Néhány szó Hoff János maláta-kivonat készítményeiről. Egy fővároei kőnyomatu lapban, dr. Nagy Sándor következő érdekes közleményét olvassuk: Tény. hogy Hotf János maláta készítményei, különösen maláta-kivonat egészségi söre, töményitett maláta kivonata, maláta mellczukor- kái stb. a gyomor, mell és tüdő külömbféle bántalmai, elnyálkásodása és köhögés ellen, kitűnő szolgálatokat tesznek. Hatásukat bizonyítja elterjedségük. mert Hoff' maláta- készítményei tudvalevőleg minden világrészben, több mint 27.000 raktárba találhatók és kitűnő gyógyeredményük folytán szegény és gazdagnál egyaránt kedveitetnek. Közelebb dr. Nagy a ezég központi raktárába volt és ez alkalommal Hoff urat néhány óriási könyvben lapozgatni látta. Midőn Hoff a dr. kíváncsiságát észrevette, egy könyvet mu- tott neki, mely jelentékeny számú eredeti elismerő leveleket és magasrangu személyek megrendeléseit tartalmazta. Egyszerre az orvos egy status sürgönyt pillantott meg a be nem avatottak részére titokzatos nagy „S“-el. „Küldjön azonnal 13 palaczk Hoff-féle sört, József főherczeg ő Fensége főudvarmesteri hivatalához Alcsuthra;“ és tovább. „A 13 pMaczknyi küldeményt ismételje minden ötödnap.“ „Főudvarmesteri hivatal Alcsuth“. és folytatólag: „Küldjön 11 palaczk Hoff-féle malátsört Margit főherczegnő ő fensége részére Fiúméba“ (a főherczeg leánya) sat. A főberczegi család nyáron át Tátra-Füreden tartózkodott, mely idő alatt a küldemény, folytonos használatra, oda rendeltetett. Miután ezen egészségi gyógytápszer elolt már ilyen ajtók is nyit- vák, nincs szükség további ajánlásra 1 Csak annyit kell még megjegyeznünk, hogy ezen készítmények, eltekintve gyógyhatásúktól, táplálók és kellemesen élvezhetők, úgy hogy az, aki pénzét ezen 40 év óta kipróbált szerekre költi, egész biztos lehet, hogy meg nem bánja. (A Hoff-féle készítmények kaphatók a magyarországi főraktárban. Bndapesten zsibárus-utsza 7 és nálnnk : W u r d a M. és t. utóda czégnél.) Fényes rehabilitáczió. Tudvalevő, hogy Zeller in Mátyás az ország egyik legelőkelőbb gyárosa, udvari szállító, a koronás arany érdemkereszt tulajdonosa és a. Ferencz József rend lovagja ellen egyik elbocsátott hivatalnoka bo- szuból hamis feljelentést tett olyképen, hogy azt állította, miképen ez elsőrangú ezég a kormányt a megrendelésre eszközölt munkáitoknál megrövidítette. E feljelentés folytán megindított elővizsgálat következtében azonban a m. kir. büntető törvényszék e hó 12-én kelt 44134 számú végzésével a további eljárást a ezég ellen beszüntette, mert az elővizsgálat folyamán minden kétséget kizárólag kiderült, hogy az egész hamis vád rosszakaratú boszu kifolyása és minden részében alaptalan. E végzés indoklása kiemeli, hogy a belügyi-, vallás- és közoktatásügyi és pénzügyi minisztériumok által a hamis vádban említett helyeken, igy többek közt a klinikánál, a Herkules-fürdőben, a nemzeti színházban, az operaházban stb. eszközölt alapos helyszíni vizsgálat kiderítette, hogy e ezég által az emlitett helyeken végzett nagyobb szabású viz- és légzzeszvezetéki, fürdő és vízmű berendezési munkálatok kifogástalanok és teljesen megfelelnek a szerződési feltételeknek. — Hazánk e diszes és nagyszabású ipartelepének ily fényes rehabilitáczióján minden jó hazafi csak örülhet. = Szőlőbirtokosok figyelmébe! A budafoki phy 11 oxera-irtópor- és trágyagyár veszprémi raktára Wurda M. utóda czégnél rendszeresittetett, hol e trágya 50 kilós ládákban á 5 frt kapható.