Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-02-18 / 7. szám
Veszprém, 1888. Nyolczadik évfolyam, 7. sz. Szombat, február 18. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre Félévre Negyedévre 6 frt — kr. 3 frt — kr. 1 frt 50 kr. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban, IL/Ceg:jelen, minden szombaton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők, —— hirdetések: és iT-sriXjTi’iEEeEiTc: a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a »Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A magyar király itthon. Budapest, február 17. Fényben és pompában emelkedik a királyi vár a budai hegj^ormon: a király és királyné itthon vannak magyar hazájukban és ismét huzamosb ideig maradnak magyar népük körében, melylyel szivtől szivhez húzódó ezerszeres szálak által vannak örökre szorosan összekötve. Ismét a király ő felsége honol a királyi lak, királya fénynek, de szorgos uralkodói mnnkának is szentelt helyiségeiben. Jönnek és mennek az ország nagyjai, a kiken fényes sugarakban árad szét az uralkodó kegye, felemelvén őket méltóságban és tiszteletben a Írón zsámolyához. — Jönnek és mennek a kormányhatalom felelős végrehajtói és mindazok, a kik hivatva vannak közvetlen a király személyéhez hozni jelentést, hirt, beszámolót. De jönnek és mennek mindazok is, kiket a sors vagy az emberek igazságtalansága nyomorba és ínségbe sodort, s akik a király nagy szivétől, áldást osztó kezétől könyörögnek és remélnek orvoslást és megszabadítást, fájó sebeikre balzsamot, meg nem érdemelt szenvedéseik enyhítését. Fájdalommal nélkülözi jelenleg a király kitűnő tanácsosát és referensét és Bécsből napról-napra távirati jelentést kell adni a királynak a legmagas- sabb kabinetiroda magyar vezetőjének Pápay Istvánnak hogy létéről, ki különben soha sem hiányzik a király oldalától, ha Magyarországon időzik, kit azonban most ágyhoz szegezett és Bécsben visszatartott betegsége. Csak nehezen nélkülözheti a király ezen kipróbált jeles munkatársát, a ki a felségfolyamodványok elintézését olyan finom érzékű lelkiismeretességgel, oly rendkívüli tapintattal készítette elő ; de azért Pápay szelleme működik, a király kabinetirodája telve van főnökének igazi magyar lényével, ha annak időnként távol is kell maradnia. Sem a nagyoknak, sem a kicsinyeknek, sem az előkelőknek, sem a szükséget szenvedőknek nem lesz panaszra okuk. A királyi palota kapui tárva vannak, mindenki bebo- csáttatást nyer, a ki a királyhoz jutni akar. | A nagy márványteremben fogadta vasárnap Magyarország királya felséges nejével és gyermekeivel oldalán, a magyar társadalom elitjét. Akkor volt a bál a magyar udvarnál. A mi születésnél, állásnál és szellemnél fogva előkelő, az ^vendége volt a királynak és házáuak. És ma nyilvános kihallgatások vannak, a király azok számára lesz otthon, a kik nem fényt és megtiszteltetést, hauem kegyelmet és igazságot keresnek. Közben Erzsébet királynénak, ezen földön vándorló fényalaknak, Magyarország véd- angyalának és bálványának magasztos érzéke, nemes szive, adakozó keze működik csendben és fáradhatlanul. Nyájassága mindenkit elbájol, kegyessége minden szivet magához köt. De a trónörökös és neje és a „magyar herczegkisasszony“: Mária Valéria is teljes magaslatán állanak magasztos feladatuknak, melyet felséges szüleik szivéhez és trónjához legközelebb eső állásuk hárít reájuk. A tróu- örököspár alig érkezett meg a magjmr fővárosba, mindjárt megérkezésük napjának estéjén elment az operába, hogy megjelenése által a kiválóan magyar nemzeti kultur-egy- let ünnepélyének megadja a legmagasabb fényt és ékességet, s tündöklő módon bebizonyítsa a Magyarországgal való összetaVto- zandóság érzetét. És mintán a trónörökös a következő napot az általa szerkesztett korszakalkotó magyar műnek szentelte, feleségével és nővérével vendégül ment egy magyar házhoz, özvegy gróf Csekonics Jánosnéhoz, ahol az uralkodó családnak több számos tagját találta, és a hol a dicsőséges Habs- burg-Lotharingi ház fenséges sarjai, a magyar aristokrácia körében magukat oly jól és otthonosan érezték, hogy hajnali 4 óráig ott maradtak. Van magyar királyi udvar és mag}7ar királyi család az, mely itthon millió szivekből fakadt örömzajtól vétetik körül. s. A megyei vörös-kereszt-egylet közgyűlése. Meghívó. A magyar szent korona országai vörös kereszt-egyletének veszprémmegyei választmánya és veszprémi fiókegylete által 18S8. évi február hó 26-án d. u. 3 órakor Véghely Dezsöné urhölgy lakásán tartandó közgyűlésre A közgyűlés tárgyai: 1. Az alapszabályok 14. §-a értelmében a fiókegylet számadásainak megvizsgálása. 2. A lejárt évben történt működésre vonatkozó jelentés előterjesztése. 3. Az 1888. évi teendőkre vonatkozó javaslat tárgyalása. 4. Az egyleti tagok indítványának tárgyalása. 5. Az alapszabályok 25. §-a értelmében a megyei választmány 1887. évi számadásai. 6. Az 1888. évi költségelőirányzat. Továbbá 7. A fiókegyletek évi jelentésének és 8. A választmány és fiókegyletek 1887. évi működésének tárgyalása. 9. Az alapszabályok 11. §-a értelmében a választmányi tagok sorshúzás utján kilépendő Vs'da helyett (7 nő, 3 férfi) uj választmányi tagok választása. Választói és szavazási joggal az alapszabályok 6. §-a szerint csak az alapitó és rendes tagok bírnak. A fiókegyletek a 21. §-a értelmében a közgyűlésre szavazattal biróképviselőket jogosítottak küldeni. Veszprém, 1888. február 12. A megyei választmány és a veszprémi fiókegylet választmányának megbízásából: KopácsiI ■‘árpád, Végliely Dezsöné, e. elnök. e. elnök. Don ff rác z Jenő, e. jegyző. Vidék. Varsány, febr. 15. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Bál, the-estély, zene-estély! Ezek a jelszavak most minden felé, úgy a szép Balaton környékén, mint a Bakony tövében, úgy a főváros zajában, mint a provincziális helyek csendes utczáin. — De nem is hiszem, hogy volna fiatal ember, kinek ereiben most a vér valami lenke walzer helyett szilaj csárdás tempóban nem czirkálna. — Nem is lehet ae máskép. A jó vér nem tagadja meg magát... Varsány és környéke fiatalsága a közügyek és Harsas élet előmozdítása körüli tevékenységéért megérdemli a méltó elismerést, mit be bizonyított', az által is, hogy a környék összes intelligentiáját — ami még ez ideig nem történt —■ a múlt szombaton össze hozta s a varsányi gyógyszertár helyiségeiben egy olyan familiáris, fesztelen tánczvigálmat rendezett, mely a jelen levőknek bizonyára sókáig kedves emléke leend. — A rendezőség mindent elkövetett, hogy Varsányban, s környék centrumában az első összejövetel a tánczvigalmak jő hírnevét megalapítsa; s czélját el is érte, mert a helybeli itelligentia közül senki sem hiányzott, a környékből pedig igen sokan jelentek meg. A termek pazar díszítése mindenkit meglepett s a zirczi bálokban és majálisokon kedvelt Tori fekete gyerek 12 tagú bandája ugyancsak derekasan megállta helyét s nem igen engedett tért a »hogy volt“ kiálltásokra. — A fáradhatatlan rendezők az érkező hölgyeket igen csinos kiállítású kis köuyv- alaku tánczrenddel lepték meg, melynek külső lapja aranyos betti nyomással „Varsány-Péterd s»egye-le- gények bálja“ feliratot viselt. — Az első négyest 16 pár tánczolta. — A szün óra alatt felkérésre Sporzon Pál ur ragyogtatta kitűnő tehetségét gordonkán. — Csermák „Csere bogár, sárga cserebogár“ nótáját oly virtuozitással adta elő, hogy szerénytelenség lett volna megróni azt akis aranyost, a kinek ajkáról önkénytelenül lebbentek el e szék: „óh ezért Sporzón ur megérdemelne valamit! ... Az utolsó csárdás reggeli 7 óra felé volt. íme a jelen levő hölgyek névsora: Ágoston Györgyné, Csiba Károlyné, Hajnóczky Béláné (Lázi), Handler Józsefné (Péterd), Juhász Antalné (Lázi), Laubhaimer Józsefné, Matisz Jánosné (Sikátor), Sági Lajos, Szente Gyuláné^ (Sikátor), Ta- labér Ferenczné, Ágoston Gizella, Ágoston Teréz (Lázi), Kéz Lujza (Péterd), Laubhaimer Józsa, Matisz Ida, Talabér Julcsa stb. Dumnorix. Színészet Pápán. (A „Veszprémi Független Hírlap“ szerkesztőjéhez.) Pápa, febr. 17. Köztudomású tény az, hogy hazánkban per pedes járnak az apostolok s a vidéken sok nyomornak, nélkülözésnek van kitéve egy-egy színtársulat. A közönség, ki már kiábrándult ugyan ama véleményből, hogy a színészeket komédiásoknak nevezze, ma már szórakozást keres a színházban, kedélyt akar ott felvillanyozni, csiklandozni az idegrendszert. Szóval, itt is látszik az elromlott Ízlés, sőt talán itt látszik legjobban. A szó legtágabb értelmében vett közönség, amit némelyek müpártolónak szeretnek nevezni, nem kívánja már, hogy a színészek hazafias missiót telT Ä B C Z A. Fehér és fekete szeder regéje. — Ovid mítamorfosis IV. könyv. — Priamus a legszebb fiú, — s Thisbe akkor 'időben Legbájosb szépség kelet összes lányi sorában, Tő szomszédságban laktak Babylonban, a melyet Még Sémiramis, a hős nő volt, aki körül vett Monda szerint — égett sárból készült falazattal. A szomszédság ismertette meg őket, S ez gyulasztá fel sziveikben a szerelemnek Első szikráját, azaitóbb hő lángra növekvőt. S nem rajtok múlt már, hogy a két szív egybe | [nem olvadt] | A szerelem magasan lobogó fáklyája hevétől. — Nem! hanem a szülők tiltották meg szigorun ezt! Ab! de azért — mert ezt megtiltani nem lehetett [— ők] Egymásért titkon annál hőbb vágygyal epedtek. Erről senki se tud semmit. Intés s jelek által Szólnak egymáshoz, s mentői mélyebbre takarják Annál izzóbb lesz keblökben a betakart tűz. Nyilj föl s engedd, hogy egymás kebelére boruljunk. Vagy ha sok ez, legalább egymást, hogy csókkal [illessük!] Mégis el ismerjük, hogy méltó hála az ami Minket irányodban kötelez, mert a te kegyed, hogy Által juthatnak szavaink egymáshoz e résen.“ IJyen féle beszéddel teltek köztük az órák. Es mikor esteledett búcsúzának és búcsú közben Egyik a másikhoz csókot küldött búcsú jelként. S újra, hogy a hajnal ismét eloltogatá a Múló éj tüzeit, — s a nap fel szivta a harmat Gyöngyöket a gyepről, — reggel még össze jövének Ott a szokott ponton s panaszuk miután kizokogták Össze beszéltek, hogy most már használva az estét Megcsalják e ház őreit és majd kilopódznak A kapukon a jövő éjben s elhagyva a várost HogJ ne sokat keljen a mezőkön szerte bolyongni, Ninus hamvedrét keresik föl, s összejövésük Ott lesz az azt jelző nagy eperfa árnya alatt majd, — Mert itt állt egy hüs forrásnak tő közelében, A hó színű eper ezrétől görnyedezett törzs. Ebben egyeztek meg s a nap, mely ez óta előttük Oly későn tetszék közelitni az elnyugováshoz Végre le szállt, be merült a vizekbe, onnan az éj is Felbuktatta fejét. S véres szájával darabokra repíti, szakítja. Priamus a ki utóbb jött, megpillantva a porban A vadnak nyomait megrendült, s elhalaványult. És mikor a véres takarót is megleli, ekkor Föl jajdul kínosan, s ezt monda elkeseredve: ,0h! mi kik egymást oly életre halálra szerettük Együtt végezzük életet is, mire csak te Voltál a méltóbb, mint én, ki halálod okoztam. Oh! te szerencsétlen, én voltara gyilkosod, én mert Én engedtem meg, hogy e vészes helyre magad jöjj Éjszaka egy magad és én később jöttem utánnad! Oh! ti e kősziklák közt élő minden oroszlá« Jertek, az én testem szagassátok darabokra, Es vétkes szivemet tépjétek szét fogatokkal: Ejb de mit, a gyávák szokták óhajtni haláluk;“ így szólt s fölvévén Thisbé tépett takaróját. A jelzett fához kezeiben elvitte magával. Itt a jól ismert leplet könyekbe fürö.sztve S csókjai ezreivel beborító, végszava ez volt: ,Idd fel drága lepel kifolyó vérem patakát is-“ És ezután vele volt kardját mellébe döfó be, Mit haldoklás közt sem vont ki vissza szivéből. Ily helyzetbe feküdt háttal leterülve a földön. A vér messze lövelt a magasba a seb közepéből, Mint mikor egy vízzel telitett cső megreped és a Vizsugarak sebesen felszállnak a légbe nyilasán, S azt sistergésük hangjával messze betöltik. A két szomszéd ház hosszában régi időből Még mikor épültek — vékony hasadéku kerittés Nyúlt végig, — se hiány nem tűnt fel senki [szemében.] A szerelem mit nem lát meg? — legelőször [e rés is} °h • szeretők, egyedül éber szemetek veszi észre, S fel ne használja utul mindjárt, melyen az ajakaknak Eltiltott szava, s a gyengédség halk susogása Bátran szökbessék hozzátok kölcsönösen át. Amikor itt áltak túl Thisbé — Priamus innét, 8 arezukat érintő lélekzetük át a nyíláson; Hányszor sóhajtják: „köztünk mért állsz te irigy [fal ?] Thisbe megcsalva övéit. Á házból ki szökik, s védelme alatt a setétnek Fel kérésé Ninus hamvedrét, s a fa alá ült — Bátorságot adott.neki nő létére szerelme. — Nyomba, hogy ez történt, im jő egy szörnyű oroszlán Egy csak most végzett mészárlásból, s közelit a Forráshoz, hevülő szomját hüsitni vizéből. Tisbé észrevevén a hold bágyadt sugáráuál, ; Rémülten a közel barlang üregébe futott be, | Háta megett hagyván futtába a lehűlt takaróját. A bősz vad szomját kielégítvén a patakból Ismét visszafelé indult erdői lakához, S amint útjában meglelte a földre lehullott i Női lepelt, üresen, nő nélkül, boszura gerjed: A fa gyümölcsei a vértől mind meg feketültek, S a vér nedvvel telt gyökerek bíbor szinüekre Festék a gályákon függő szedrek miliőit. — Félelmétől nincs teljesen megszabadulva Thisbé, mégis elősiet, óvni akarva szerettet, Hogy ne csalassék meg; szeme, lelke, kémleli merre S hol lehet a várt ifjú, kinek majd óh! mi öröm lesz Elmondhatnia, mily vész torkából menekült ki ! Oh! de látva a helyt, s a szederfa átalakultát Meg döbben, — döbbenti a szedrek uj színe — s [kétli,] Itt-e a jelzett hely? s kétlő habozása között im Egy vérző bullát pillant meg előtte a földön 1 Hátrál, elsáppad, sáppadiabb lesz a halottnál. .. Majd föl rázkódik, mint a tenger színe szokta A mikor a szélvész egyszerre magasra dagasztja. És mikor a hullán szeretőjét ismeri fel, most Tördeli karjait és szaggatja haját a fejéről, A kedves testet megölelve szivére szorítja. Sebjeit és vérét köny árjával beözönli, És hidegült arczát csókkal halmozva kiáltott: „Ob! Priamus tőlem mily balsors foszta meg engem? Oh! Priamus szólj! ez szeretett Tisbéd szava hozzád, Halld meg, hunyt szemeid még egyszer nyisd fel [előtte!“] És Priamus Thisbe neve hallattára ki nyitja Már a haláltól meg (nehezült szemeit s miután még Megnézé Thisbét, ismét bé zárta örökre. Thisbé elvesztett takaróját látva a földön S észrevevén, hogy a kard hüvelyében nincsen a [kard vas,] így szólt: „ön kezed az s a szerelmed kik megölének Oh! boldogtalanom téged! Jól van nekem is van, Van kezeimben erő, mely még elbírja a gyilkot, S van még keblemben, a halált elbírni, szerelmem. Kísérőd leszek én a halálba, hisz én okozárn azt. S megmutatom, hogy kit a halál tépett le szivemről, Attól még a halál sem erős elválasztani engem. Egyet kérek csak még tőletek óh! ti szülőink, J És ez az egy ennyi, ennyit tegyetek meg: Hogy minket kiket egy szerelem egy sors köte össze, Mind kettőnk egy köz simák takarója borítsa! És te fa, melynek most árnyodban még csak az egyik Hulla pihen, s mindjárt egy másik is ott lesz az [ényim —] Tartsd fenn emlékét e kettős gyászos esetnek, Ennek után legyen gyászos szinü a te gyümölcsöd.“ És ezeket mondván, keblére illesztve a gyilkot,-7— Mely még a vértől párolgoth — azt oda döfte, t— óhajtása pedig meg lön hallgatva az égben, S itt e földön is, — ott istenek — itt a szülőktől, Mert a szeder máig is még gyász szint ölt mikor [érik,] S a szerető két szív hamvát — egy hamveder őrzi. Soos Lajos.
