Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-06-30 / 27. szám
A Rumy-bilikom ügyéhez. A lapokból olvadom ma os tegnap, hogy a szombathelyi sajtóbiróság e hó 23-án, da- czara annak, hogy táviratilag jeleztem a bíróságnak, hogy a legsulyosb betegen fekszem s orvosi bizonylat küldetik : mala tide mégis megtartotta a tárgyalást s engem in contumaciam 4 havi fogságra s 100 forint bírságra itelt el ama czikk miatt, melyet a „ Veszprémi Független Hírlap“-ban a nemzeti múzeumnak testált Rumy-bilikom ellopatta- tása alkalmából a vasmegyei árvaszéki elnök, mint testamentumi végrehajtó (agy hallom Bárdossy István az) ellen írtam. Most aztán, hogy ez az Ítélet meghozatott: tőkét csinálnak abból a bilikom-lopásban érdekeltiek s ezt fehérre mosásukra próbálják használni. Tartozom reputatióranak s a nemzeti muzeum ügyében irt czikkem tiszta igazságának azzal, hogy kijelentsem : miszerint jogi képviselőm dr. Visontai Soma ur utján a semmiségi panasz ez ügybeu már beadatott. Kijelentem, hogy az elrendelendő indifferens esküdtszéki tárgyaláson nemcsak a kormány részéről teljes sikerrel folyó vizsgálat összes adatait, továbbá a szent-györgyi Horváth Zsig- mond cs. kir. kamarás kezei között levő kétségtelen bizonyítékokat fogom bemutatni, hanem a bilikomvevő br. Rothschild Náthán- nak Bárdossyval való szembeállittatása által is teljes világításba fogom hozni ezt a famóz sikerült, de lelketlen dolgot. Veszprém, 1888. jun. 28. Takács Szylveszter, a „Veszprémi Független Hírlap“ belső dolgozótársa. ÚJDONSÁGOK. Veszprém, junius 29. — A balatoni krokodilusok a rendőrség elé kerültek. Hiába indított ellenük hajszát a sajtó, hiába tette tűvé végettük a Balatont a mi főszerkesztőnk is; mindhiába. Elvégre is a reudőrség érdeme, hogy hivatalosan sem találtató dtak. Sok fürdővendég sürgetésére a veszprémi reudőrség hivatalos kérdést intézett a krokodilusok hol- és hogyléte iránt a keszthelyi rendőrséghez ; onnan aztán az alábbi hivatalos krokodil-czá tolat érkezett: 1362. Keszthely város jegyzőjétől; Tekintetes rendőrkapitányi hivatalnak Veszprémben. Az 1636/888 számú becses megkeresésére vonatkozólag van szerencsém tisztelettel értesíteni, hogy a krokodilusokról keringő hir alaptalan mese, — sem itt sem másutt ilyen el nem szökött. A Balatonban nincs — de nem is lehet. Ily hir ezelőtt egy hóval nálunk is keringett, siettünk is lehetőleg megczáfolni, szerencsésen sikerült is — a hir koholó j át azonban nem lehetett kinyomoznunk. Kérjük az ottani közönséget ezen pletyka valótlanságáról felvilágosítani. Keszthely 1888 junius 21. Csirke Iván, jegyző. Tehát fucscs az egész krokodil-kultusznak. Újságírói szempontból krokodil-könyeket sírunk e lesújtó dementi fölött. — Almádiba már megérkezett az enyingi kitűnő zenekar. Az úszó-tanfolyam kezdetét vette. A parton a díszes nagy váróterem már kész; most festik. A vendéglő előtt egy uj 100 □ méter nagy szabad tánczhe- lyiség készült el e héten. A fürdővendégek zöme holnap s holnapután érkezik. Almádi minden részén pezsgő már az élet. — Balaton-Füreden a vendégek száma a ma megjelent 3-ik kimutatás szerint már 376. A fürdő élénkülésének jele, hogy mig más években júniusban csak egy kimutatás jelenhetett meg; most már e hóban a 3-ik névsor jelent meg. — Az iparosifjusági önképző segélyegylet augusztus 20-án zászló-szentelési ünnepélyt rendez. A zászló már meg is van rendelve; 380 írtba kerül. Sokat köszönhet az egylet Szilágyi urnák az egylet érdemes elnökének. — A tűzoltók zenekara múlt vasárnap a Zuschman kerthelyiségében uj zene-darabokat adott elő s mulattatta a közönséget. Amint halljuk, holnap pedig az ifjúsági egylet fogja előadni darabjait. — Talált holttest. F. hó 24-én egy férfi hullát találtak a Márkéra vezető országúton. Kiderült, hog}r neve Czirok János, jánosházi volt szürszabó; elzüUött eszelős egyén volt. Behozatott a felső temető halottas házába. Ott orvosrendőrileg felbontatott. Természetes halállal múlt ki. — Phylloxera. A csatári hegyben nagy mértékben uralkodik a phylloxera. A rossz nyelvek szerint a csatári tőkétől okvetlen megveszkedik ez a bogár. Mi is kívánjuk. — Kéménytüz. Tegnapelőtt, jun. 27-én a Csapószeren az 1357. sz. a. háznál kéménytüz ütött ki, azonban a gyors segély által el lett nyomva. — Városi közgyűlés tartatott ma a városházán. Lefolyásáról jövő hírlapunk ad referádát. — Az omnibusz-dijakat fölemelték. Weisz V. Mór és az omnibusz-társaság közakarattal elhatározva, a vasúti állomáshoz eddig szedett 10 krnyi viteldijat julius 1-től 20 krra fölemelték. — A nemzetközi daltársulat. Néhány nap óta városunkban egy 3—4 tagból álló kóbor német „daltársulat“ rontja fülrontó óbéga- tásaival a levegőt. Pápáról szalasztották őket ide, ahol csupán egy „diszdale-stélyt“ rendezhettek, mert a pápaiaktól akár éhen veszekedhettek volna meg. Csodáljuk jó magyar városaink rendőrkapitányságait, hogy ilyen germanizáló bandának engedélyt adnak előadásokra! — Jószivü napszámos. Neyermeier József, ajkai lakos, üveghutában dolgozó munkás, Farkas Zoltán, ide való illetőségű árva fiút örökbe fogadta és el is vitte magával Hány módosabb gyermektelen házaspár vehetne e szegény embertől példát. — A Vili. oszt. végzett helyi tanulók mai mulatsága igen fényesnek ígérkezik, hahogy az idő is kedvez. Egyébkint kifognak a jókedvű gyerekek a rossz időn is, mert akkor a „Koronádban fognak mulatni, bizonyosan egész reggelig. Az érettségi drukk meg is ér égj7 országos murit. — Elgázolta a vonat Rátótnál f. hó 25. Farkas János kádársai lakost, a Székesfehérvárról jövő vonat. A szerencsétlen rögtön halva maradt. — Bröm-bröm. Jun. 27-én a kölcsön- közvetitő egyletbe árverést tartottak, hol nagy értékű zálogtárgyak lettek elárverezve. — Halálos baleset. Énekes József a városi murva-gödörben dolgozott; a part rászakadt s nyomban szörnyet halt. Nem ellenőrizhetnék a rendőri közegek jobban az ilyen veszélyes munkálatokat 2 2 2 — A bérkocsi tulajdonosok is megunták a félig igyen fuvarozást. Holnaptól fogva a városi szabályrendeletben engedélyezett szabályt fogják igénybe venni. — A veszprémi tud. es műegyetem veszprémi hallgatói által f. évi junius hó 28-án rendezett tánczmulatság nem a „Betekints“-ben tartatott meg, hanem a „Korona nagytermében“ hová a két hónap óta várvavárt eső szorította őket. A rögtönzött mulatságot rövid szövegű plakátok jelentik s annál jobban sikerült, minél kevesebb előkészülettel történt Az ifjak s velük ifjú lányaink, menyecskéink pompás kedvvel mulattak majd reggelig. A jelenvoltak közül tudósítónk feljegyezték a következőket: Asszonyok. Véghely Uezsőné, Kenessey Móriczné, Zombat István, Cseresnyés Nándorné, Végh Istvánná, Zadubanszky Gyuláné, Tóth Kálmánná, Csolnaky Laszlóné, Kőrössy Antalné, Kőrőssy lvajosné, Kleczár Fereuczué, Özv. Tatay Sámuelné, Bognár Vinczéné, Özv. Galamb Gézáné, Molnár Sán- dorné, Rotzek Frigyesné, Hankóczy Sándorné, Iverényi Károlymé, Harabasevszky Henrikné, Pap Ferenczné, Imrék Bélané Plosser Józsefné, Látos Ferenczné. Leányok: Véghely Sarolta, Kinessey Berta, Tóth Irma (Bozsok) Bocsor Vilma (Bozsok) Zombat Gábris Bosányi Erzsiké, Hankóczy Irén és Jolán, Perlaky Gizella és Etelka, liozsek Klára, Kőrössy Flóra (Mező, Szt. György), Kőrössy Margit, Kleczár Paula, Patay Károlin, Galamb Margit és Irén, Neszmély Janka, Andorfi Örzsike, Vörös Ilona Pápa, Kenessey Ida és Irén Harabasevszky Juliska, Pap Mariska, Ploszer Tercsi és Böske, Látos Mariska, Oszlányi Irma, Jadubanszky Irén. Felülfizetni szívesek voltak: Nsgs dr. Palo- tay Ferencz 1 írt, Kubay Hubert 3 frt, Viliéi Pribék Móricz 1 frt, Cseresnyés Nándor 1 frt, Kenessey Móricz 2 frt 50 kr., Ns. Devies József 1 frt, Keuessey László 50 ki\, özv. Galamb Gézáné 1 frt, Kerényi Károly 50 kr., Stoll János 1 frt, Harabasevszky Henrik 50 kr., Kletzár Ferencz 50 kr., Töttössy Mariska 1 frt, Ns. dr Bezerédj Viktor 5 frt. Összesen 26 frt 50 kr., mely összeg a mai napon Fejes Antal r. kapitány urnák átszolgáltat- tatott. Fogadják a nemes szivü adakozók a rendezőség nevében hálás köszönetemet. Veszprém, 188S. junius hó 29-én. Kenessey Kálmán pénztáros. — Franczia tan-vizsgát tartott kedves kis tanítványaival 52 leczke után mts. dr. Laky Kristóf úr termeiben, múlt szerdán Fekete-Cerorszky Ernestine úrnő ki városunkban, az előkelő házaknál, egy év óta tanítja a franczia s német nyelvet, ki képe- sittetésst a párisi Akadémián nyerte s számos kitűnő bizonylattal rendelkezik. A házijellegii vizsgát igen előkelő társaság látogatta; ns. ft. Jánossy kanonok úr, a franczia irodalom jeles búvára örömmel hallgatta a növendékek bámulatos készültségi! előadását s őszinte dicsérettel áldozott a szerény, kitűnő tanárnőnek. Úgy halljuk, hogy közelebb igen mérsékeltáru uj tanfolyamot nyit, mit melegen ajánlunk intelligentiánk figyelmébe. A tanárnő lakása: Horgos- utcza, Pethő-ház. — A veszprémi iparos ifjúság önk. és beteg- segélyzö egylete által 1888. junius 23-án tartott tánczmulatság alkalmával történt felülfizetések jegyzéke: Ngs. Füzy Szaniszló (Pozsony) 10 frt, ngs. Devies József 1 frt, dr. Kerényi Károly 1 frt, Szilágyi Mihály 1 frt, Kubai Hubert 2 frt, Nagy Károly kápt. inspector 1 frt 50 kr., Kováts Ignácz városi aljegyző 1 frt 20 kr., uj temetkezési vállalat 1 frt, Sáner János 1 frt, Kreutzer Ferencz 1 frt, Finster Ferdinánd 1 frt, Kertész Ferencz 1 frt, ngs. . Palotay Ferencz 1 frt, Lehotzky Sámuel 40 kr., Stoll János 50 kr., Gscheidt István 50 kr., Gscheidt Istvánná 50 kr., Pintér Istvánná 50 kr., Balogh Károly 50 kr., Nagy Gyuláné 50 kr., Götzenberger Lajos 50 kr., O. J. 50 kr., Szenesy Aladár 50 kr., Vály Ignácz 50 kr., Kövcsy Zsigmond 50 kr., Koller József 50 kr., Veczkó József 50 kr., Stetter Ede 50 kr., Dont Károly 50 kr., N. N. 50 kr. N. N. 30 kr., Varga József 30 kr., Bató Tivadar 20 kr, Vándor Károly 10 kr.. Horváth István 20 kr., Benkö István 20 kr., Szabó József (vasúti) 30 kr., N. N. 20 kr.. Krausz József 20 kr., Baor János 10 ■ kr., Primmer Antalné 20 kr., Szabó Elek 20 kr., N. N. 10 kr., Dunyi Gusztáv 20 kr., Thell Mátyás 20 kr., Nemesik Antal 20 kr., N. N. 20 kr. Összes bevétel 140 frt 20 kr. Kiadás 94 frt 14 kr., tiszta maradvány 46 frt 06 kr. — Szeréngy propeziczión o tek. Almádé bizecsághoz. Ürvendetes alkelombúl, hojd Bale- tonba megérkezthék a krokodilosok, küzv élemén gyes óhajtás szerint khérek o sokér demő bizecságt, otal- vángyozza ki szomoróhirő lovagóroknak o bízemos kamisz branchtól sopa ingyen fürdő-jegyeket o Baletonba. Tübb adófizető polgárok pedig ingyen lefiákeroztatják űket o vízre. Tolántán retór-jegyre nem lesz szükség. Gatt soll Gerechtigkeit walten. Hozophias vádjódással: G y e r k i. — Hangverseny Siófokon. Liedl Ferencz ur jeles hegedűművész, városunk szülötte, a ki jelenleg Siófokon tartózkodik Major J. Gyula (zongora-művész) és Major Janka k. a. (énekesnő) közremüködésök mellett, julius 15-én (vasárnap) a Nagy vendéglő termében nagy hangversenyt rendez a következő érdekes műsorral: I. Coldmark. Suite zongora és hegedűre (I. Il-ik tétel.) (Liedl — Major. II. Vieuxtemps. Ballade et Polonaise (Liedl.) III. a) Meyerbeer. „Apród dala.“ Hugenották ez. operából, b. Major. Der Lencz (Major Janka k. a.) IV. Beethoven. Sonata op. 53. (IlI-ik tétel.) Major J. Gyula.) V. a) Wieinavszky. Legende, b) Valse-Caprice (Liedl.) VI. a) Donizetti. Le zingera. b) Major J. Gyula „Szegény Margit.“ (Major Janka k. a.) VII. Sarasate. Magyar czigányábránd (Liedl.) — Helyárak: Zsölle 1 frt 50 kr., zártszék 1 frt, családjegy *3 személyre 2 frt 50 kr., családjegy 4 személyre 3 frt, családjegy 5 személyre 3 frt 50 kr., állóhely 80 kr. — Jegyek előre válthatók Pataky Andor ur gyógyszertárában — Breffr J. ur kereskedésében — valamint a hangverseny napján este a pénztárnál. Kezdete 8 órakor. — Sághy Zs. -szintársulatának Keszthelyen rosszul mén dolga. 'Az előadásokat alig számbavehető közönség látogatja, sőt már többször megtörtént, hog^.közönség hiányában nem is lehetett az előadást megtartani. — Keszthely kicsi város, ha van is szép számú intelligentiája, mely hivátva volna a nemzeti szinügyet pártolni, sajnos nem elég vagyonos, tehát bizony nagyon számítva kell élnie s minden nem okvetlenül szükségeset kerülnie. Sághyék is hibásak: először, ily kis helyen nem kellene minden nap előadást tartani. , — Táviratok feladása oly helyeken, hol távirdahivatal nincs és csak postahivatal van. Azon czélból, hogy oly helyeken is lehessen táviratokat feladni, hol távirdahivatal-nincs és csak postahivatal van: f. évi julius hó 1-vel sárgás színű, a zárt levelezőlapokhoz hasonló alakú, zárható „táviratlapokat“ hozok forgalomba. Ily táviratlapok kaphatók minden posta és távirda, illetve postahivatalnál, nem különben a frankojegy-árusoknál s fel- használhatók a magyarkoroua területén bárhol, Europa bármely államába szóló táviratok feladásánál. Egy ily táviratlap ára 35 kr. s azzal minden ráfizetés nélkül fel lehet adni, egy magyar korona területére, vagy Austriába szóló 5 szóból álló táviratot; minden további szóért 2 kr. jár s ezeknek diját a táviratlap belső oldalán, az erre kijelölt helyen megfelelő értékű frankojegyek felragasztása által kell megfizetni. A táviratlap mikénti felhasználására nézve annak külső oldalán rövid „figyelmeztetés“ foglaltatik ; a ki azonban bővebb tájékozást kíván, vagy ha külföldre szóló, úgyszintén, ha sürgős táviratot akar feladni, vagy a választ előre kívánja megfizetni, nemkülönben, ha táviratának mikor történt kézbesítéséről kivan távirati jelentést, az felvilágosításért a postahivatalhoz fordulhat, mely azt köteles megadni. A táviratlapi-a irt távirat adható bármely postahivatalnak, vagy beadható a levélgyűjtő szekrényekbe. A postahivatal a legközelebbi távirdahivatalig minden külön dij nélkül szállítja el a táviratlapon irt táviratot. Ha a feladó azt kívánná, hogy a táviratlap ajánlott levelek módjára szállíttassák a postán ez esetben még külön 10 kr. értékű frankojegy ragasztandó a „táviratlap“ külső czimoldalára, a 35 kros benyomott frankojegy mellé. A postahivatal az ily táviratok átvételéről a feladó részére postai vevényt állít ki. A távirdahivatal a posta utján hozzá érkezett táviratlapot a távirda kezelési szabályok szerint továbbítja, ha a távirat dija a felragasztott frankojegyek által fedezve van; sőt még akkor is, ha a fedezetlen távi- ratdij 20 krnál nem több, de a feladó a teljes czimét a táviratlap megfelelő helyén feljegyezte. Ez okból a feladónak saját érdekében áll, hogy czimét lakását a legnagyobb pontossággal Írja fel a táviratlapra. A hiányzó dijak portomentes levelezőlap utján 10 kr. költséggel együtt a feladótól utólagosan szedetnek be; a feladótól azon küldönezdijak, a melyek a feladásnál készpénzben fizetendők meg, nem különben azon küldönezdijak is, melyeknek kiegyenlítését a czimzett megtagadta. Ha azonban a távirat dijából húsz krnál több fedezetlen, vagy ha kevesebb is, de a valódi czimét fel nem jegyezte ;a távirda- hivatal a táviratlapot a feladónak, illetve a beküldő postahivatalnak vissza küldi. Elrontott, vagy a távirdahivatal tói visszaküldött táviratlapok s azokon a felragasztott, fel nem használt frankójegyek az érték 10 százalékának levonása mellett ép úgy válthatók be, mint az elrontott frankójegyek. Budapest, 1888. évi junius hó 10-éu. Baross s. k. — Az az éretlen kacsa, hogy a Balatonban krokodilusok úszkálnak, úgy latszik, igaz hívőkre talál. Keszthelyen ez ideig hire sincs balatoni für- dővendékeknek, pedig már nagyszerűen lehet a Balatonban fürdeni. Hencz Artal fürdőbérlő a fürdöhá- zaknál czélszerü újításokat eszközölt s ami leglényegesebb, most viz van nagy bőségben; nem úgy mint az előző években, mikor a fürdöháztól messze be kellett menni, ha nyakig érő vízben akartunk fürdeni. Különben hisszük, hogy az értelmes közönség a krokodil-bolondságnak hitelt nem ad. A budapesti értéktőzsdéről. A „Magyar Mercur“ heti tudósítása. Evek óta nem volt oly rohamos és nagy hausse az értéktőzsdén mint a napokban. Az árfolyamokkal gyorsan és nagy lépésekkel szöknek fel, hogy néha pár pillanat alatt annyi külömbözetek keletkeznek. A múlt héten hat nevezetes forduló ponthoz ért a tőzsde, képletesen beszélve mondhatni hogy két hatalmas várat vett be ostrommal. Az első volt a magyar aranyjáradi 100-as árfolyama,- a másik pedig a spekulatió javait papírjának, az ' osztrák hitelrészvénynek 300-as árfolyama. Az a kurzus mindig nevezetes fordulópontot képez a tőzsdén és ha tekintetbe vesszük, hogy mintegy két év óta nem fordultak elő ezek az árfolyamok, nagyon is érthetni a tőzsde lelkesült ujongását, mely e két árfolyam beköszöntésénél felhangzott. Azóta rohammal folytatja dicsőségteljes hadjáratát a hausse és ha egyszer-másszor vissza is vezetik, ez csak ösztönzés arra, hogy ujjult erővel fogjon ismét az ostromhoz. A hauss okai, azaz általános meggzőződés, hogy a béke leeözelebbi időben nem fog megzavar- tatai és a nagy pénzbőség, az uj német császár trónbeszéde a legnagyobb pessimistát is optimistává teszi és teljesen elfelejteti velünk a delegácziók 47 millióját. A mi pedig a pénz bőséget illeti, csak azt kell tekintetbe vennünk hogy a júliusi szelvényekre és tőke visszafizetésekre. Ezek 110 millió frtot fizettek ki Ausztria-Magyarországon. Az egyes értékek tekintetében a befektetési értékek között első sorban a magyar aranyjáradékban volt élénk üzlet rohamosan emelkedő árfolyamok mellett; a magyar papirjáradék szintén javult, de nem oly mértékben mind az aranyjáradék. A többi befektetési értékek szilárdak. E téren a napokban egy papírral gyarapodott a tőzsde, ez a 41/2 °/6-os arany beruházási kölcsön, melyet junius 25-én bocsátottak aláírásra és egyúttal forgalomba. Bankértékekben óriási hullámzások voltak és az osztrák hitelrészvény mellett, különösen a magyar leszámítol és pénzváltóbank, a magyar jelzálog hitel- bán és a magyar hitelbank köttettek élénken. Egy uj papír és fiumei hitelbank részvényei, csak a bevezetés napján volt élénk forgalom tárgya. Közlekedési válalatok értékei szintén szilárdak voltak és szépen emelkedtek. Iparválalati értékek közül egyesekben élénk volt a forgalom emelkedő árakon. Sorsjegyek nagyon szilárdak és emelkedők. A legnehezebbtől kezdve a legkisebbig mindegyiknek az ára drágult sőt mondhatni, hogy a bank részvények meg járadékok után ezekben a papírokban volt a legáltalánosabb hausse. Valuták és érazváltók rohamosan olcsóbbodnak. * * -ni * Értékpapír- és sorsjegy birtokosoknak jel- zálogositással készséggel szolgál a „Magyar Mercur. kiadóhivatala, Budapesten, hatvani utcza 17. sz‘ Nyílt-tér/) Nyilatkozat. A veszprémi gazdasági egyesület közlönye negyedik számában közölt jegyzőkönyvre kijelentem, hogy amit a méhészeti gyűlésben mondottam, elnök ur ő méltósága kértére tettem a béke helyre állítása végett, most azonban állításomhoz ragaszkodva a méhészeti egyesület kebeléből kilépek és magszüntem az általam alakított Veszprém vidéki méhészegyesületi tag lenni. Veszprém, 1888. junius 28-án. Orbán Pál. *) £ rovat alatt közietekért felelősséget nem vállal a S z e r k.