Veszprémi Független Hirlap, 1888 (8. évfolyam, 1-54. szám)
1888-12-15 / 51. szám
Veszprém, 1888. Szombat, deez. 15 IX-ik évfolyam.F51. szám. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKE, YEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: 3iv£egrjelen, minden szomloaton. Szerkesztőség: Egész évre .........................6 frt — kr. Fé lévre...............................3 frt — kr. Negyedévre.........................1 frt 50 kr. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. HIEDBTÉSEK ÉS UTILTTEREK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a be'lyeg. Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a .Petőfi“-könyvnyomdában; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési felhívás a „Veszprémi Független Hírlap“ 1889. évi (IX-ik) évfolyamára. A közeledő újévvel a „Veszprémi Független H i r 1 a p“ kilenczedik évfolyamát kezdi meg. Amit ez a hírlap majd évtizednyi pályafutása alatt vármegyénk s városunk érdekében, publicistikai téren kivívott, teremtett, elősegített; azokat ismeri a vármegye minden polgára. Önérzettel tekintünk vissza erre a szellemi tevékenységre, mely egyedüli jutalmául küzködésünknek, dicscsel, büszkeséggel tölthetné el lelkünket. De amiként az üldözések nehéz napjaiban nem erényünk soha a panaszolkodás: nem tulajdonságunk a dicsekvés sem. Megnyugvásunk, önérzetünk emeltyűje az, hogy e vármegye népe, sőt a legtávolabb magyar vidékeken lakó polgárok is, pártkülönbség nélkül egyaránt becsülik, támogatják ezt a szókimondó őszinte újságot, mely mindig melléje áll a vármegye népe s az ország érdekeinek. És ténj", hogy a szava elhallik szerte a megye határain túl, az egész országban s a külföldön is. Utalhatunk arra, hogy midőn ötnegyed év előtt gyűjtést indítottunk a veszprémi nagy tűzvész károsultjai javára: pár napok alatt a „Veszprémi Független Hivlap“-hoz az ország minden részéből Budapestről, Bécsből, Horvátországból, Német és Francziaországból minden postával érkeztek pénzsegélyek hírlapunkhoz úgy, hogy pár nap múlva félezer forint segélyt adhattunk át a segély bizottságnak. És utalhatunk a magyar nemzeti rauzeum érdekében vívott arra a háborúnkra is, melyet a szomszéd Vasvármegye egjmémely basáskodó pótentásai ellen viseltünk csak legközelebb, amiért a nemzetnek hagyott nagybecsű Rumy-billikomot, a hagyatékból, a liethschild-ház javára, 55 ezer forintért elsinkófálták. Meghallották azok is a mi hangunkat, de a kormány is. S mig ezek ellenében a bolond sajtópörök egész sorozatát állnők — addig a kormány jogügyi igazgatósága megindítja a vizsgálatot az összes bűnös hivatalnokok ellen. Itt a Balatonvidék elpusztított népe körülöttünk. Húszezer holdnyi szőllőt tett tönkre a tillokszera. Hány ezer polgártársunk kezéből esett ki a mindennapi biztos kenyér s Veszprémen kívül, hány községünk forgalma, piacza megy ezáltal tönkre ? ! A fillokszeravész beállta pillanatától, 6 év óta küzd a hírlap a mellett, hogy ezt a kincses édenét az országnak, azt a Kánaánná tehető gyönyörű Balaton vidékét öltöztessük e u répa i a s mezbe, hogy az a tó azzá legyen, amivé rendeltetett: Európa legnagyobb, legszebb gyógy- tavává. Hogy partjain a szól 1 őpusztult nép fürdőket emeljen, fásit- sou, hogy legyen olcsó, gyors és kényelmes közlekedése vizen és szárazon s a letarolt s z ő 11 ő k újra beültessenek b o r á g g a 1 . . . És ugylátszik,. nem volt meddő eziránt sem a vívódásunk. A Balaton összes partjain ujarczu élet kezdődik. Mig 6 év előtt Füred és Siófokon kívül másutt alig fürdött valaki a Balatonban : ma már 12 balatoni fürdőben évente sok ezer ember keres üdülést a gyógytó hullámai közt. A vizi közlekedést sürgettük; belevontuk a leendő csavargőzös vállalatba az egész partvidék nagybirtokosságát s a megteremtett mozgalom megadta a rugót arra, hogy megalakult mégis a Stefánia-egylet „Gőzhajózási társasága"t melynek hajói ezután nyáron át mindennap érinten- dik a Balaton összes népesebb fürdőit. És ime itt segélyül, a szükség végső órájában a „Gazdák és iparosok ált. hitelszövetkezetének“ nagy horderejű s költséges vállalkozása, hogy a Balatonvidék elpusztult széliéinek ujra- beültethetésére nagy amerikai szőllő- anyatelepet alapit Almádi partjain, melynek vesszeivel a tönkrement gazdák díjtalanul vagy csekély ár fizetéssel újra gyümölcsözővé, jövedelmezővé teendik birtokaikat. És végül a nagymérvű mozgalom, mely Veszprémmegyéts a megye fővárosát u j vasútvonalak gócz- pontjává t e e n d i, emelve ennek életerejét s uj vért hozva a zsibbadt forgalmi üterekbe, hahogy a nép végre felocsúdik lethargiájából s melléje áll e vállalkozásoknak. Megtettük mindig publicistái kötelességünket a uépünk érdekében. Megéreztük szive verését s veleérezünk folyton, panaszában — reményeiben. S amit leírunk, annak érvényt törekszünk szerezni. Sok nemes intézménye e megyének s városunknak adja annak bizonyítékát. Jelszavunk, hogy jobblétre segítsük minden téren megyénk s váro- sunk polgárságát s a jövendő uj nemzedéket s e jelszó diadalra juttatása- ért fogunk küzdeni ezután is csűg- gedetlen, törhetetlen lelki erővel ! Hírlapunk a legnagyobb újság a vármegyében. Híranyaga bő, összeköttetései folytán — értesüléseiben gyors és biztos. A lap anyagát, lényegéhez mért hangon tárgyalja. Elismerő a jó irány iránt; kíméletlen a nyílt vagy alattomos gonoszsággal szemben. Kilenczéven át folyton legolvasottabb s legelterjedtebb lapja a vármegyének a „Veszprémi Független Hírlap“. Ez annak a jele, hogy bennünket ért meg leginkább a közönség s a mi nyílt, őszinte irányunkat szükséges elsősorban támogatnia. Megszolgáltuk e támogatást s a jövőben is meg fogjuk érdemelni. Legyen Isten áldása e szellemi munkán, melyet az 0 nevében a mi népünkért, nemzetünk jobbjövőjeért vállainkra vettünk ! ... lm megnyitjuk a „Veszprémi Független Hírlap“ 1889-ik évfolyamát. A szerkesztőség. A hírlap árai: Egész évre (jan.— decz.) 6 frt — kr. Fél évre (jan.—jun.) . 3 frt — kr. Negyedévre (jan.—márcz.) 1 frt 50 kr. A kiadói-iroda. A Balaton jövője. Keneee, decz. 12. E b. lap legközelebbi számában egy vezérczikk látott napvilágot fentebbi czim alatt, melyet — azt hiszem — mindannyian, kik a balatoni kultusz érdekében eddig szóval és tollal síkra szállottunk, édes örömmel olvastunk. Végre tehát álmaink a megvalósulás előtt állanak ! Kimondatott a mienknél hatalmasabb szó, hogy a Balatonvidéki nép jogos kérését, talán kétségbeesett sikoltását meg kell hallgatni s ameny- nyire lehető, teljesíteni. Vármegyék, szövetkezetek, jólétben úszó nagybirtokosok, lelkes főpapok rakják össze erszényeiket, hogy az égető bajon segítsenek. Lázas sietséggel gyüléseznek, nehogy szál maláng legyen a lelkesedés ; áldja meg az Isten őket! hogy fontos határozatokat hoznak. A vármegyegyülés kimondja, hogy a hatósága alatt levő szegény, tönkrejutott népen segít az által, hogy a messzevidéki nagyközönség számára hozzáférhetőkké teszi azokat a helyeket, ahol a fürdőző közönség letelepedni szokott; e végből határozattá emeli, hogy Almádiban kikötő építtessék s egyhangúlag megszavazza arra a költséget. Tehát a szép, gyönyörű Almádi, — melyet csaknem koldussá tett a fillokszera — hozzáférhetővé lesz téve s az idegenek által oda hordandó pénzen ismét talpra állhat. Csak örül a szegénység ügyét keblén viselő ember lelke e dolgokra s minden, mit mondani, óhajtani tud érte, csak a jó Uten áldásának kívánásában áll azok számára, kik ezt eszközölték és eszközük. De ne álljanak meg félúton a szegénységnek hivatott istápolói, édes jó uraim ! Almádi iránt lerótták jólelkük sugallta kötelességüket; tekintsenek most a túlsó oldalra, ahol nagyobb a népesség, még nagyobb a szükség; a hova már rég bevitte a somfabotot a féreg. Mikor még Almádiban rakéták röpködtek az ég felé, sziporkázva, jelentve a gazda örömét a vig és bő szüreten, a túlsó oldalon már a szőlló helyére vetett kukoriczát is kiette a falánk fillokszera. Ott van az árva Keuese, az a gyönyörű, de utolsó szükségében árpa- és kukoriczaken véren tengődő szegény Kenese. Megveri az Isten, akit meg akar, mind a két. kezével.! Kiöli borágát s mikor már eltöri a kenyérnek botját, hegyibe megy a kataszter s évi adóját e koldusvilágban, a könyekkel áztatott napokban mintegy 200 forinttal emeli. Ha újra kezdhetném. Ha újra kezdhetném az életet, Beh másképpen folynék sora: Nem lenne tudtmi a szivem beteg, Nem üldözne a gond, a bú soha. Métert fognék a lant helyett; avagy Egyengetném a mérleget. Nem tépélódnék eszméken ez agy, Csak a perczenten, mit vesztek — nyerek. Fehérnek mondanám a feketét; Amint a többség száj ize . . Ily elvek után nem nyelnék epét: Lenne malmomnak őrlője, vize. Tanulnék csúszni, mászni, —• térdemet Mcgiskoláznám . . Óhl nagyon! És hogy mért ? ián a dórék kérdenek: Itt csírázik a — hatalom, vagyon: Tanulnék hálót szőni, mint a pók, Mely ügyesen prédára les . . Nem járnék gyalogszerrel mint a tót: Nöpitne majdan négy tüzes deres . . — A boldogság Mekkája kincs, arany; Ki ezt bírod: mindent bírál . . Hogy hol szerezted? elég az ha van: — S éled világod, mint egy kis király. Oltár a börzei a jellem: saru; Mely az ajtón kívül marad, S ha tán búcsút mond mint vándor daru: Sebaj! az idő pénz, s ez halad, halad . . A lelkiismeret ? ? ez kéne csak — Emelheti galamb szavát: Oh! sas az érdek, mely reá lecsap : Mint büszke skíz, ha mozdul a pagát . . Mammon ! te lennél istenem csupán: Karod a porból kiemel. . Mért hévülnék a bérezek ezédrusán ? Csak a gumón: mely gyümölcsöt nevel.-----— — De rut hazugság mindez ! melyet ím A fellázadt keserv fakaszt. Nyomor kisérjen, tépjen bár a kín: Önérzetem hagyjátok meg, csak azt! Születnék százszor e világra bár Nem rémit meg a küzdelem; Legyek: villámok közt vihar-madár . . Tépett vitorla zajgó tengeren . . Mig e szív érez, és eszmél ez agy, Mig rámborul a sirhalom: Szabadság . . szerelem, te lesz, te vagy ! Melyet imádva zeng szálló dalom. Soós Lajos. A nagyanya karácsonya. A függő lámpa élénk fényt vet az asztalt körül ülő alakokra. Ott van a férj, gondoktól barázdált homlokával, a jóságos arczu házi nő mennyei mosoly lyal ajakán, a szünidőre hazatért diák kifogyhatatlan beszédével, a figyelő lánytestvérek édes odaadásukkal, a messze földről ünnepelni hazatért nagybácsi füstölgő szivarjával; ott elől a karosszékben ülő nagyanya hófehér főkötőjével, mellette egy ifjú, ki bizonytalan jövőjére gondol, hogy érdemes lesz-e ezt a szeretett kedves társaságot érte oda hagynia? Mind, mind ismert alakok lelkem előtt, mind a 8 kedves az én szivemnek. Múltak édes emlékei, jövő csábos reménye köt e szép társasághoz. A fehér főkötős nagyanya végig tekint az őt koszorúként körül ölelő alakokon s bár édes öröm remegteti meg szivét, bol- •, dogsága nem teljes; az a fájó vonás, mely | két év óta telepedett le szelid ai'czára, nem I tud végkép elsimulni. I Nem is simítja azt el a szerető gyermekek figyelme, az „igaz unoka“ forró ragaszkodása, a kék szemű lanyka csicsergése, a hazatérő diák jó bizonyítványa; a tiszteletteljes szeretet lágyítja csak: de elsimitni képtelen. Most is, mikor igy együtt látja azokat, kiket szeret, kiknek lépéseit aggódó figyelemmel kiséri, most is kiül arczára az a fájó vonás; és ott lesz az mindaddig, mig az emlékezet képes lesz működni, visszaszállani a múltba, megpihenni annak egyes képein Zimankós, hófuvatos est tárul fel múltak emlékein, kalandozó lelke előtt. Ott vannak együtt mind ... de mégse, hiányzik valaki . . . oh, milyen nagy ür ő előtte az, az egy szék! Ottkün zug a szélvész, csapkodja erősen az ablakhoz a liszt finomságú havat. Be nagy boldogság ilyenkor meleg kandalló mellett hallgatni a zivatar zúgását . . . ! Jaj annak, a kit vándor sorsa ily időben kietlen pusztára űzött! . . . A kisded társaság zsoltárt vesz elő: templommá változik át a csendes ház és száll ajakaikról az ének : Krisztus urunknak áldott születésén . . . A házőrző eb nem ugat, elmenekült biztos fedél alá . . . nesztelenül jöhet be a széles kapun egy össze-vissza töredezett jármű. Onnét belülről zeng ki az ének : Örömet hozott Adóm árváira, Maradékaira! Megdobban az érkező szive, fagytól kikékült arczára mennyei boldogság ül ki s átszellemülten nyit be a szobába. Hah! . . . Sóhaj fakad fel a nagyanya kebléből, fátyollal vonódik be egy pontra függesztett tekintete . . . ugyan az az érzés, az a boldogság dobogtatja meg szivét a visszaemlékezésre, amely ezelőtt 45 esztendővel . . . — Nagyanya, miért könyezik, mikor itt van körülötte mind, aki igazán szereti — simul hozzá a barnaszemü „igaz unoka.“ — Mind . . . mind ! gondolja a merengő alak — hisz, igaz, ő is ott van s itt lesz ebben a szírben, mig az dobogni meg nem szűnik . . . — Jó gyermek! — megcsókolja a hozzá simuló ártatlanságot — áldja meg az Isten minden lépésedet ! Miért csöppenik egy köny ki e szera mind a 16 szemből . . . ? Miért szorul el mindegyik szív e jelenetre . . .? Megértik a nagyanya fátyolos szemét, reszkető hangját .... egy árny lebben át a kisded szobán s annak síron túli érintése szorította el a sziveket s facsarta elő a lepergő cseppet. — Kis leányom, nem lesz terhére édes anyánknak, ha játszanál valamit. Felkel a lányka s a zongorához lép. A mint vékony, hosszú ujjai a teher billentyűkön tova szaladnak s az élettelen anyagból olyan édes-keservesen kicsalja a szivét érintő hangokat: Nem vagyok én sem ibolya, sem rózsa . . . . . . Vissza esik merengő ábrándjaiba a nagy anya. A nagyobbik fiút most öltözteti uj ruhájába a kevéssel nagyobb leányka; nem várhatják be a Jézuska születése napját, már most, késő este próbálják meg, miként áll? Isterem! az a gyengéd kéz hogyan simogatja, hogyan eziezomázza . . .! A kisebbik leány testvérkéjének képes könyvével babrál, a dada altató dallal csalja elő az álmot a legkissebbik pilláira. A komoly apa leteszi kezéből a bibliát, végig tekint övéin s tulvilági édes érzéssel öleli férfias keblére a boldogságtól j szóllani nem tudó anyát. Betlehemes gyér- i mekek éneklik künn a pitvarban: Menüből az angyal leszólt hozzátok ... 1 Elfogódik a nagyanya szive a vissza emlékezésre. . . . Lehozta a hozzájuk betért angyal a menyet, itt is volt az egy ideig; oh de hová lett . . . ? Az a körisfákkal és szomorú akáczok- kal beültetett sir ott a dombtetőn, az a fájdalmas nyilalás a szívben, megmondták, hogy vége a menynek, a földön van csak, a csalódások és fájdalmak hazájában. Hasztalan vesziték őt, a jót körül, aprólékosra kiterjedő, figyelem és szeretetetek- kel . . . mennél nagyobb lesz az öröm, a kényelem, a nyugalom, ménnél kedvesebb a kép, mely őt körül csoportozza: annál fájóbb az a seb, annál vérzőbb az a szív. — Miért nincs ö is itt? Miért kellett elmennie . . . ? Miért nem gyönyörködhetik ö is . . .?! Majd ha az éj fátyollal vonja be a földet, majd ha a ti szemeitekre is álom nehezül s az ott is működő lélek élőtökbe hoz karácson éjjelén kedves, felejthetetlen képeket: ő még nem nyugszik le, előveszi megviselt Szikszai-ját, hulló könnyei között végig megy a tán már könyvnélkül tudott imákon . . . akkor könnyebbül meg az a fájó. szív, akkor vonja be a hit balzsama azt a vérező sebet. * * * . . , Zug a szélvész oda künn . . . sárgul a lámpa világa előttem a fehér papiroson. Merengő lelkem versenyt száll a széllel . . .; fut, rohan, mig csak oda nem ér, hol 7 szerető szív csupa gyengédséggel, csupa figyelemmel veszi körül az oly igen szeretett nagyanyát. Meg-megpihen minden egyes alakon szeretettel, áhitatos ragaszkodással. Oh. hu hangja volna neki s azt megérthetnétek ! . . . De egy — tudom, hogy igy is megérti . . . Mikor kezére hajol s azt lágyan megérinti . . . megérti és felismeri az én ott időző lelkemet az imádkozó nagyanya. Babay Kálmán. TV.
