Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-01-08 / 2. szám

Yeszprémwos közélete 1886-ban. Az ó-év végén és az uj-év elején csak hasznunkra válik, ha egy megfigyelő pillan­tást vetünk Veszprém város közéletére. Mint minden évben, jelenleg is közöljük röviden városunk egyesületeinek ez évi tör­ténetét, hogy lássuk, milyen a mi társadalmi életünk. íme a lefolyt év krónikája, mely hű tükre akar lenni a múltnak és intő példa a jövőre nézve. A gazdák és iparosok ált. hitelszövetkezetének vesz­prémi fióktelepe. Alakult 1886. év augusztus 1-én 160 20 forintos részvenynyel. Elnök Czollenstein Ferencz, titkár Koinpolthy Tivadar, pénztárnok Husvéth János. Van 6 tagú kezelő-bizottság. A felügyelő-bizottság elnöke Nagy Iván, tagjai Lévay Imre, Szalay Ignácz. A fióktelep ügynökségét viszik Farkas Lajos, Kiss Viktor. A részjegyek száma 1430, melyek 28.600 frtot képviselnek. A bejegyzett fióktelep közgyűlé­sét e hó 16-án tartja. Rögtöni segélyben a fiókte­lep ezideig 36 esetben segélyezte tagjait 4000 írttal. Almádi fűrdörészvénytársaság. A „Magyar tengernek* Veszprémhez félórányira eső kies partján, Almádi-Vörösberényben mindinkább pezsgőbb lesz az élet. Evröl-évre több és több vesz­prémi polgártársunk lesz ott birtokossá s alig van ott már szőllő, mely nem lenne veszprémi polgáré. A parton szebbnél szebb villák, nyárilakok épülnek; van ott már csinos kápolna s egy, tavaly a fent- czimzett társaság által épitett gyönyörű sétány. Van a társaságnak csinos vendéglője. Maga a fürdőhely igen látogatott mulatóhely. Almádinak emelésére alakult ezen társaság 100 darab részvénynyel, 78 taggal. Jelenleg a társaság a fürdőhelyiség újításán és más helyre tételén fára­dozik. Rendeztetik e helyen nyár folyamán számos mulatság, galamb- és gömblövészet, csolnakázás s kirándulás, a társaság által. A nyár folyamán Kompolthy Tivadar, a „Veszprémi Független Hírlap* szerkesztője két kirándulást rendezett Balaton-Füredre, a „Kisfaludyn.“ A kiránduláson mindkét alkalom­mal igen sokan vettek részt, B.-Füreden kitűnően mulatott a társaság. Kompolthy Tivadar ur a jövő­ben is rendez hasonló kirándulásokat. Ezen érdemes társaság létezését a társaság elnö­kének. a derék ügybuzgó és áldozatkész Brenner Lőrincznek köszöni. A választmány 10 tagból áll. Betét- és kölcsön-közvetitö egylet. 1874-ben alakult. Jelenleg 2500 részvénynyel, minden részvény 50-kros betéttel. Az egylet rész­vényeseinek kölcsönt is ad, nemrészvényeseinek zálogra ad kölcsönt. Az egylet elnöke Kovács Imre, I. aligazgató Berger Sámuel, II. aligazgató Wessel Lipót, titkár Csolnoky László, czég és 1. könyvvezető Rothauser Miksa, II. könyvvezető Krausz Manó; pénztárnok Stein György. Van továbbá 30 igazgató választ­mányi tag, Januárban egy rendes évi közgyűlést, havonkint pedig havi-gyűlést tart. Rendőrség. A rendőrkapitányi hivatal a lefolyt 1886-ik évben 3063 polgári ügyet, 178 kihágási ügyet intézett el. Kiadott továbbá 87 igazolványt, 170 cselédkönyvet; továbbittatott 210 tolonczot. Toloncztartásra a Raszl-féle vendéglő 100 adag ételt szolgáltatott ki. Nemzeti kasinó. Alakult 1845-ben. Uj tisztviselőkül megválasz­tattak: Elnök Fodor Gyula; alelnök Köves János, ügyész dr. Csete Antal; főjegyző Karácsony Géza; aljegyzők Wlassics Károly és Gulden Kálmán; ház­nagy Vikár Kajos; könyvtárnok Meszes Polikarp; pénztáros Müller Mátyás. A kaszinó jó könyveket tartalmazó könyvtárral bir, a mely 800 kötet müvet tartalmaz. Tagjainak száma 127. Az év folyamán tartott 1 közgyűlést és több választmányi ülést. Az év folyamán több sikerült vigalom rendeztetett a kaszinó könyvtára javára. Az egyleti élet élénk volt. Járatta következő újságokat: Budapesti Közlöny, Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Nemzet, Egyetértés, Pester Lloyd, Fővárosi Lapok, Vasárnapi Újság, Ország-Világ, Borsszem Jankó, Bolond Istók, Vesz­prémi Független Hírlap, Veszprémi Közlöny, Vesz- prémmegyei Gazdasági Lapok, Veszprém hetilap, Magyar Salon, Amerikai Nemzetőr, Fliegende Blätter, Illustrirte Zeitung, Pápai Lapok, Jogtudományi Köz­löny s a Katonai Lapok. Veszprémi jót. nöegylet. Egy egylet, melynek humánus czélja, városunk szegényeinek gyámolitása, 1870-ben alapittatott és azóta lankadatlan erélylyel folytatja áldásos műkö­dését. Tőkéje ma 19.965 irt 15 kr. A tisztikar ez: Eörményesy báró Fiáth Ferenczné úrnő ő méltósága gyengélkedése miatt elnöki tisz­téről lemondván, helyette gróf Esterházi Mórné ö méltósága volt szives elvállalni az elnöki tisztet. I. alelnök V éghelyi Dezsőné; II. alelnök Neszmély Antalné; péztárnok Töttössy Mari k. a., ellenőr Sándoiffy Miksáné; orvos dr. Pilitz Benő; titkár dr. Csete Antal. — A választmány 24 tagból áll. Az egyleti tagok száma ez év végén mintegy 170. Gyűlést tartott az egylet az év folyamán: egy közgyűlést, és havonként egy-egy választmányi ülést. Az egylet ad rendes havi- s rendkívüli segélyt a szegényeknek. Gyűjtésekből befolyt összeg egy részéért ruhane- müek vásároltattak a szegények, a másik része kész­pénzben osztatott ki. A derék egylet ily jótékony működése bizonyára az összes polgárság elismerő hálájával találkozik. Vagyoni állapot múlt év végén Tallián Pálné-féle alap a veszprémi takarékpénztárban 4305. könyvlap (1886. jan. 4-én) 15.000 frt. A veszprémi takarék- pénztár alapítványa 3620. könyvlap (1886. jan. 1-én) 509 frt 20 kr. Az Altstädter és Schweizer-féle ala­pítvány 553. könyvlap (1886. jan. 1-én) 199 frt 96 kr. Tartalék elhelyezve a veszprémi takarék- pénztárban 3135. könyvlap sz. alatt (1885. jan. 1-e'n) 3005 frt 06 kr. Az ulapitó-tagok által befizetett ( összegek 3308. és 2997. könylapszámok alatt (1886. évi jan. 4-én) 900 frt és 150 frt —1050 írt. A 4816. számú (kassai) földtebermentesitési kötvény (Tuszkau M. ajándéka) 52 frt. Munkaalap 30 frt. Pénztári maradvány az 1885. év végén 119 frt 34 kr. Osz- ; szesen 19.965 frt 56 kr. Ezenkívül kezeli az egylet a népkonyha-alapot, mely jelenleg tesz (1886. jan. 1-éig) 132 frt 40 krt. Lázár-intézet. Ezen intézet, melynek czélja az elaggott és mun­kaképtelen veszprémi polgároknak biztos menkelvet nvujtani, a veszprémi polgárok adakozásából befolyt összegből lett megalapítva. Az elaggott munkaképtelenek száma ez évben 8 tagot számlált. Tőkéje az 1885-ik évben nem sza­porodott, tehát a tavalyival megegyezik a mely 20.689 frt 35 krért tesz ki. A benlakók jelen létszáma 4 férfi, 4 nő ösz- szesen 8. Az intézet élén állanak: Androvits Imre gond­nok, dr. Kerényi Károly főorvos, dr. Csolnoky Fe- rencz Il-od orvos. Veszprémi kórház. A kórháznak van 42 ágya. — Tőkéje: 37.885 lo- . rint 56 kr. A lefolyt 1886. évben halálozás volt 29. Beteg volt 280. Felgyógyult 115. Jelen létszám 36. Az intézet élén állnak: Androvits Imre igaz­gató, dr. Kerényi Károly főorvos, dr. Csolnoky Fe­rencz Il-od orvos. Óvoda V, A helyi óvoda hét év óta rendszeres városunk­ban. Mióta a szellemes B a b a y Kamilla kisasszony vette át ennek vezetését úgy az úri, mint közép- osztály gyermekei örömmel járnak e czélszerüeu berendezett játszi helyre. Ma 60 gyermek nyeri ott első gondozását s kép­zését. Az óvodának elmúlt karácsonykor kedves dí­szes ünnepélye volt. Volt sikerült majálisa is. Az óvoda a várostól kap lakást és fát; a főpapság mint mások is ezen évben is többször jelét adták ezen óvó-intézet iránti rokonszenvnek. Babay Kamilla kisasszony valóban elismerést ér­demel a szellemes és buzgó első oktatásokért. A veszprémvidóki méhósz-egyesülel. Tavaly egyesült a gazdasági-egyestittel, amikor 30 tagot számlált. Ez a közhasznú egyesület 1884-ben alakult meg s alapszabályai miniszterileg megerösitvék. Az egylet védnöke nt. Pribék István kanonok ur; pénztárosa Orbán Pál. Az egylet napról-napra több tagot számlál s kívá­natos is, hogy általa a méhészet élesztessék vidé­künkön is. Irgalmas nőnék zárdája. A leánygyermekek nevelése czéljából alapított jó­tékonyzárda 1864. óta áll városunkban és azóta ezernyi leánygyermek nevelését eszközölte magyaros szellemben, lelkiismeretes gondozással. A zárda alaptőkéje 50.000 frt, a most benlakó növendékek száma 60, kik évi nevelési- és ellátási dijban egyenkint 140 frtot fizetnek. Kint lakó nö­vendék van 386 s az összes növendékek tanítását 29 tanítónő eszközli. Az egészségi állapot az intézetben jó. Vizsga éven- kint egy tartatik. .,Dávidicum.“ E jeles intézetet Zsolnay Dávid veszprémi kanonok alapította. A legnemesebb intézet városunkban, melyben árva és vegyes házasságból származott gyermekek nevel­tetnek. Az intézet, úgy, mint más években, most is megfelelt szép hivatásának, amennyiben magában az intézetben 20 finövendék nyert teljes ellátást és ru­házatot, azonkívül pedig 18 leánynövendéket helye­zett el a helyi irgalmas nénék zárdájában, kikért évnnként és egyenként 160 frtot fizet. Az intézet I évi kiadása 9—10.000 frt, ebben azonban benne fog­laltatik az elbocsájtott növendékek szabadulási s egyéb költségei. Az intézet finövendékei iskolai oktatásukat a helyi népiskolákban és a gymnasiumokban nyerik. Az intézetben a közegészség kitűnő volt ez évben, amennyiben komolyabb betegségi eset elő sem igen fordult, jellemzi ez intézetben az egészségi állapotot azon körülmény is, hogy még növendékei közt egy haláleset nem fordult elő. Az intézet élén, mint főgondnok ngos Vogro- nics Antal kanonok áll; gondnok és nevelő Nagy József elhunyta után Perényi Antal lett. Az intézet alaptőkéje 150.000 frt. Magán leánytanoda. Ministeriumi engedélylyel 1880-ban nyitotta meg magán tanodáját leány-gyermekek számára a szel­lemes Schön Róza k. a. okleveles tanítónő. Az év végén egy vizsgálatot szokott tartani a kir. tanfelügyelő és a város inteligentiája jelenlétében, amely alkalomkor csak meggyőződhetünk azon i sikerek nevelés- és tanításról, melyben Schön Róza kisasszony tanítványait részesíti. A szellem kiképeztetésén kívül Schön Róza k. a. gondoskodik tanítványainak a kézimunkában való kiképzéséről is. Tanév végével szép muukakiállitást szokott rendezni az iskola helyiségében. Jelenleg közel 60 növendék nyeri kiképzését és nevelését e derék magántanodában. A tanoda helyi­sége tágas és egészséges, amiáltal biztosítva van a tanitvánvok egészsége. A szerető kisasszony növendékei által a közel­múltban sikerült szinielőadást rendezett, melynek tiszta jövedelmét a veszprémi két nőegylet javára ajánlotta fel. Iparos ifjúsági önképző- és betegsegélyzö-egylet. Ez egylet 1875. telén alakult. Már alakulása első évében megmutatta életrevalóságát, amennyiben tagjait nagy számmal vonja az önművelődés zász­laja alá. 1876-ban országos iparos ifjúsági vándorgyűlést rendezett városunkban, díszes és eredmény telj es kiál­lítással egybekötve. Az egylet virágzik, tagjainak száma évről-évre gyarapodik. Tőkéje és ingó vagyona, daczára a sok kiadásnak, még elég erős. • Könyvtára 400 kötetet számlál. Az egyletnek külön bérháza van tekeasztalokkal, s járatja a következő lapokat: Egyetértés, \ asáruapi Újság, Politikai Újdonságok, Magyar Ipar, Borsszem Jankó, Veszprém, Veszprémi Független Hírlap, Veszprémi Közlöny és Világ Krónika. Tisztikara a következő: Elnök Szilágyi Mihály, alelnök Fáró Ede, pénztárnok Orbán Pál, ellenőr Széri Jenő, háznagy Próder István; könyvtárnokok Kolin József és Szőllősi Károly. Az egylet helyisége a Nemzeti Kaszinó épületé­ben van. Az egylet mióta az elnökséget Szilágyi Mihály vette át, napról-napra erősbödik. Rendezett sikerült mulatságokat, kirándulást Herendre a porczelán-gyár megtekintése czéljából. jcx't egylet kebelében dalárda alakult Ürögi Sándor vezetése alatt. Az önképzést Bauer Lénárd tanár és Meszes Polikárp ipariskolai igazgatók, mint véd­nökök vezetik s hogy mily sikeresen, bebizonyította azt a közel múltban rendezett szavalatokból és ének­kel egybekötött szinielöadás, mely alkalommal elő­ször mutatták be a nagy közönségnek önképzésük eredményét. Az előadás tiszta jövedelmét egy be­szerzendő egyleti zászló alapja javára gyümölcsöztették. A veszprémi önk. tűzoltó-egylet. Ezen a veszprémi polgárság adakozásából 1875-ben fel­állított humánus intézmény 140 működő tagot számlál. Minden bárom évben tart alakuló közgyűlést, hol az egyleti tisztviselőség is megválasztatik. Parancsnoksági ülést pedig minden hónapban tartott. Jelenleg a működő testületi tisztviselőség: Kleczár Ferencz főparancsnok, Mészáros Károly alparancsnok, Sördén Lajos I. segédtiszt, Stenger Ferencz, Kovács Károly. Valentin l Antal osztály-parancsnokok, Vágó Sándor, Jenőfi Ferencz, \ Lang Ádám, Hopp János csapat-parancsnokok Szűcs Kálmán főszertárnok, alszertárnok Bartusek László, főcsővezető és gyakorlómester Lukácsi István, Pekárdy Pál karmester. A zenekar 13 tagból áll. Volt 6 tűz, több esetben pedig idejekorán észrevétetvén, elfojtatott. Az egylet kasszája sovány. 4 városi tüzőr 6 óránként egymást felváltva éjjel-nappal folytonosan őrködik a tűz­toronyban s őrtanyán; ellenőrzik őket a napi figyelő tisztek. A városi hatóság a szereknek a vészhelyére gyors szál- lithatása czéljából 4 lovat tart készletben, mely fogatok azonban rendesen csak kőhordásra használtatnak. Tartott az egylet ez évben mulatságot, melyet disz- zárgyakorlat előzött meg. Farsangimulatság is tartatott. Ez évben szentelték fel zászlójukat, a felszentelési ünnepélyt diszgyakorlat előzte meg, este tánczvigalom tartatott a „Koronában“. A zászlóanya Véghely Dezsőné urhölgy volt. Az egylet pénztára gyarapítására műkedvelő tagjai által szinielőadást rendezett két Ízben, melyek azonban nem igen sokat hoztak az egyletnek. Helyesen teszi Veszprémváros intelligens közönsége, ha a tűzoltók nemes eszméjét magáévá téve, valamint teszi ezen humánus egylet erősítésének érdekében. A kegyesrendi nyolcz oszt. fögymnasium. A kath. kegyes tanitórend ügybuzgó vezetése alatt álló nyolcz osztályú főgymnasiumban ez idő szerint 350 tanuló nyeri kiképeztetését. Tavaly volt 353. Igazgató: Lévay Imre. Tanárok: Takács József, Novák Béla, Sichmann y Endre, Szegess Mihály, Bauer Lénárd, Schmidt Ágoston, Holczinger Imre, Tölcséri Ferencz, Körösi Albin, Hénap Tamás, Bolgár Mihály. — Pápay Viktor, Szeiberling Mátyás. A rendes tantárgyakon kiviil előadatnak: ének, zene, rajz, festészet, gyorsírás, olasz s franczianyelv. Előadások a felnőtteknek. A fögymnasium tanári kara ez évben is több sikerült előadást tartott az iparos-osztály részére. Az előadások sorrendje a következő: 1. Természettani előadás, kísérletekkel. Bolgár Mihály. 2. Az iszákosság következtében előforduló mind sűrűbb őrülésekről. Lévay Imre. 3. A szenvedélyek- és azok veszélyeiről. Bauer Lénárd. 4. A társadalmi erényekről. Bauer Lénárd. Polgári társas-kör. Városunk legrégibb társas-köre, a mely' már 1843-ban alakult 67 taggal. 1847-ben már 90, 1856-ban már 130 tagja volt. — Alapszabályait 1852. október 1-én erősité meg az akkori kormány. Jelenleg az egylet 129 ta ot számlál. Van rendezett könyvtára, mely 565 művet 1137 kötetben tartalmaz. Anya­gilag az egylet jelenleg szebb jövőnek néz elébe. Sikerült társas tliea estélyeivel érdekeltséget kelt. A társaskör bel- életében ez évben semmi különös feljegyezni való elő nem fordult. Meglátogatta a kört installáczió alkalmával a megye főispánja, ki egyszersmind a kör tagja, és a könyv­tárát jelentőleg gyarapította, úgyszintén a könyvek beköté­sére is jelentékeny összeget áldozott. A könyvtár javára dr. Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselő a „Koronádban sikerült csevegést tartott. Érdekes, hogy legerősebb volt a kör 1869-ben, amikor 180 tagja volt. 1884-ben az iparosok nagy része elvált e körtől s a máig is virágzásnak örvendő „Iparos olvasó-kör“-t alapították. A társas-kör minden évben újból alakul. Alakuló köz­gyűlését mindenkor újév utáni első vasárnap szokta megtar­tani. Tisztviselői voltak 1886-ban: Elnök Végbely Dezső, kir tan., megyei alispán; alelnök: Rothauser Mór; főjegyző: Dr. Réthi Ede : aljegyző : Dr. Rosenthal Sándor ; pénztárnok : Rótliauser Móricz ; könyvtárnok : Steiner Arnold ; Háznagy : Rosenthal Nándor. 25 tagból álló választmány van. Járattal ott az : Egyetértés, Pester Lloyd, Pesti Napló. Nemzet, Üstökös, Bolond Istók, Vasárnapi Újság. Politikai Újdonságok, Veszprémi Független Hírlap, Magyar ipar, Papai Kapok, Amerikai Nemzetőr, — Veszprém. Veszprém város gyámhatósága. A Veszprém város gyámhatósága alatt álló gyá- moltak és gondnokoltak létszámáról Brenner Lőrincz városi közgyám ur e következő kimutatást küldte be hozzánk: 1885. év deczember végével maradt _ 682. 1886. év folyamán gyámság alá került 119. Össze­sen 801. 1886. évben gyámság alul felszabadult: a) teljes koruság következtében 15, b) nagykorusitás által 14, c) férjhezmenetel által 5, d) hálái által 1. Összesen 35. Az 1886. év végével gyámság alatt marad 766. 1885. év végével gondnokság alatt maradt 6. 1886. év folyamán gondnokság alá jött 3. Az 1886. év végével gondnokság alatt marad 9. Népkör. Alakult múlt múlt év január 1-én, alapszabályai ez évben a magy. kir. belügyminiszter által helyben hagyattak és meglettek erősítve. A „Népkör“ czélja: a polgárság érdekeinek előmozdítása és megvédése, az önművelés, mely czélra rövid fennállása alatt is közel 300 kötet könyvet szerzett, járat több fővárosi napilapot, továbbá a „Veszprémi Független Hírlapot“, a „Veszprémi Közlönyt“. Jelenleg Veszprémben ez a legerősebb egylet, amennyiben tagjainak száma 350. A tagsági dij évenkint 1 frt. Tisztikara: elnök Husvéth János ; alelnökök Völgyi Lajos és Fodor Gyula; titkár Farkas Lajos; jegyző Úrögi Sándor; pénztárnok Sziver Ignácz; háznagy Eszterhay Nándor, 24 választmányi tag. A „Népkör“ ez év folyamán fényesen sikerült bál rendezett, mely összeg a könyvtár javára fordittatott Ünnepélyes fogadtatásban részesité a „Központ Táncsics-bizottságot“, mely alkalommal sikerült ban kettet rendeztek. Hasonlóképen ünnepelik me< márcz. 15-ét, Kossuth apánk nevenapját és Sylveszte estéjét. Veszprémi III. segélyegylet. Ez egylet a kis tőkével rendelkező polgárságnak a taka rékosságra való szoktatása által ennek a tőkeszerzésre kivái alkalmat nyújtani, heti 50 krros betéték által. Szükség eseté kölcsönt is nyújt tagjainak. Egyleti igazgató :Eszterhay Ferencz, aligazgató : Brenne Lőrincz, ügyvéd : Plosszer István, könyvvivő : Fuchs Miks; pénztárnok : Androvics Imre. Második könyvvivő ; Löwensteii Jakab. Ez évi forgalom 117,194 frt 84 kr. volt, mely tény leg inkább tanúskodik az egylet életrevalóságáról­Az izr. Krajczár-egylet. E jótékony egyesület szegény iskolás gyermeke] felruházására alakult, Hochmuth Anna kezdeménye zésére. Ez volt az első ilynemű egyesület az égés országban, újabban azonban mintájára több nagyob városban alakult „Krajczár-egylet.“ Tisztikara; Elnök: Hochmuth Anna; választmány tagok: Rothauser Rudolfné, Altstädter Józsefm dr. Sándox-fy Miksáné, Kolin Lázárné, Rosentha Nándorné, dr. Leichtner Sándorné, Abeles Miksám Az egylet 1886-ik év végén következő kimutatás adta ki. Bevételek: Évi járulékokból és tőkeszapoi-itá 113 frt 8 ki-. Adakozásokból 85 frt 57 kr. A tők után járó kamatokból 80 frt 82 kr. Összeg 279 fi 47 kr. Kiadások: Megszerzett ruhadarabokra 209 fr 37 ki-. Kezelési költségekre 8 frt 24 kr. Össze 217 frt 61 kr. A tőke állása a múlt év végé 1653 fi-t 46 kr. A tőke állása a jelen év végé 1715 frt 32 kr. Jelen évben az egylet a ruhakiosztásban í-észesi tott 43 tanulót, és pedig: Fiukat, köpeny és kábái tál 4, nadrággal 13, csizmával 19-et. Leányoka zubbonyokkal 5, szoknyával 11, czipővel 21, té kendövei 17-et. Népkonyha. A veszprémi jótékony nőegylet gyűjtést rendezel a jószivíi polgárok között egy népkonyha felállítás czéljából. A gyűjtésnek olyan szép ei-edménye vol ehhez járulva a népkonyha-alapból, továbbá az egy let pénztárából is, hogy ma szombaton már meg kezdheti áldásos működését. Egyideig 100 város szegény fog a népkonyhán étkezni, később azonba a segélyben részesülő szegények száma szaporodil Izr. szegényeket segélyzo egyesület. Czélja, mint neve is mutatja, a szegények segélyt zése, leggyakrabban nagyobb pénzösszeggel. Töb szegény varróleányt látott el varrógéppel, fuvarosoké lovakkal, hogy ezek megkereshessék a mindennax szükségleteiket. Az egylet tagjaink száma meghaladja a másfé százat. Tisztikara: elnök Nay Jakab, jegyző Weis Jakab, péuztárnok Schwarcz Antal. 6 vál. tag. Törvényszék. Az 1886-ik évben a veszprémi kir. törvényszél börtönben volt 403 elitéit rab. Jelenleg fogva van: férfi 126, nő 10. Összesen 13' Ezek közül nevezetesebb büntettek és kihágásokéi u. m.: Szándékos emberölésért 5. Gyilkosságért Halált okozó súlyos testi sértésért 17. Gondatlanság bóli emberölétért 1. Gyújtogatásért 1. Rablásért Sikkasztásért 18. Gyermekülés büntettééi't 1. Szemi rém elleni büntették és vétségekért 6. Súlyos tes sértés és lopásért 207. Sajtó rendőri vétségéi-t Kisebb bűntettekért 136. Chevra Chadischa. Ezen kizárólag izr. polgárokból alakult s a fel kezetbeli szegényeknek istápolását elősegítő egyl ez évben is több mint száz esetben nyújtott segél; szegényeinek. A tisztikar ez: Rothauser Sámu elnök, alelnök Weisz Jakab, Il-ik helyettes elnöl Kollin Lázái-, pénztárnok Wessel Sámuel, elleni Stei-n Mór fia Jakab. 12 választmányi tag. Az eg; let gondoskodik a szegényeknek tisztességes módc való ellátásáról. Az izr. nöegylet. Czélja: segélyezni a szegényeket, vagyontala egészen szegény vagy árva leányok kiházasitása. Tisztikara: elnök Rothauser Rudolfné, alelnc Krausz Árminná, pénztárnok Kalburger Emiin ellenőr dr. Sándorfy Miksáné, titkár dr. Fischer Bél 18 választmányi tag. Hígjainak száma 170. Iparos-kör. Alakult 1874-ben. Helyisége a Kubai-kávéh; emeletén van. A kör tartott a lefolyt évben k mulatságot saját pénztárának gyarapítására. Van : egyletnek 860 kötetből álló könyvtára, mely mag; ban foglalja az irodalom uj és legjobb terméke: 1886-ban volt az egyletnek 185 tagja. Tisztikara: Elnök Balogh Károly, alelnök Andr vits Imre, jegyző Buday József, könyvtárnokc Zavodnik János és Pápay Gyula, pénztárnok Ki István, számvevők Perlaky József és Vizner Jáno A kör a következő lapokat járatta: Egyetért« Függetlenség, Vasárnapi Újság, Veszprémi Függeth Hírlap, Veszprémi Közlöny, Ipartársulati Lapok, - no meg a hivatalos Veszprém-et. Kir. járásbíróság. A veszprémi kir. járásbiróság ügyforga máról és a tevékenységéről az 1886-ik évbe a következő kimutatást adhatjuk, főbb von; lakban : 1. Polgári, büntető és elnöki beadványt összege: 14.208 drb; ezekből elintéztek 14.163 drb; folyamatban maradt 45 drb. 2. Sommás per érkezett 1886. évben: 132 ezekből befejeztetett 1103 per; folyamatbi maradt 21 8. 3. Hagyatéki ügy érkezett 1886. évbei 299 ; ezekből beszavatoltatott 235 ügy ; foly matban maradt 64.

Next

/
Oldalképek
Tartalom