Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-12-10 / 57. szám
Hetedik évfolyam, 57. sz. Veszprém, 1887. Szombat, deczember 10. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKE, VEGYES TARTALMÚ HETILAP Előfizetési árak: Egész évre...............................6 frt — kr. Félévre ....................................3 frt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Egyes p éldányok ára 15 kr., s kaphatók Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. =----- HIEDETÉSEK ÉS ITTILTTEEEK a kiad óhivatalban fogadtatnak el. - Egyhasáboa pntiteor (tere) 6 kr; nyilttér petiteor. 20 kr . a bélyeg. a averkesrtnvel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8-12, d. 9__7 óra líÖ7ntt Sz erkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-báz, a ,Petőfi“ -könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Egy sző a t. polgársághoz. Veszprém, decz. 7. j A „Gazdák s iparosok általános hitel- szövetkezet“ veszprémi fióktelepe, midőn meg- j alakult,, tette azt azon ezélból, hogy a gazdák és iparosok érdekeit felkarolja, hogy a napjainkban uralkodó tőke nyomása alól az egyéni szabadságot visszaadja, a terményeket és iparczikkeket felszabaditsa s ez által a közönségnek, a legnemesebb értelemben vett szolgálatot tegye. Miután sokan vannak, kik e társadalom J óléteért alakult szövetkezetét nem ismerik, kik a kor szédelgései folytán, mint minden szövetkezettől, úgy ettől is félnek, szolgálatot vélek tenni, ha röviden czélját vázolom, mely egyúttal irányt is ad, vajon érdemes-e a pártolásra? Semmit sem érez oly keservesen a gazda s iparos, mint azt, hogy terményeinek és szorgalmának nincs ára. A gazda szomorú szívvel hallja a terményéért beígért árt, és számot 1 vetve magával, rettegve látja, hogy ebből csak adóját fizetheti meg, melyen gabonája árával mit sem csökkent; egyes kötelezettségeinek tghet csak eleget; melyeket, mint polgárnak teljesítenie kell; de egész évi szükségletét nem fedezheti — és valóban igen sok a tőke áldozata lesz. Talán az iparos máskép áll ? Dehogy, talán sokkal rosszabbul, mint a legutolsó földmives, kinek talán kenyere van holnapra, ő neki pedig az sincs, mert iparterménye természetben nem nyújt tápot, amúgy pedig nincs kelendősége, s igy tőkéjét iparába fektetve, abból se élni, se uj beszerzési anyagokat eszközölni nem tud. S miután élnie kell, miután henyélve tölteni idejét nem akarja; kölcsönhöz is folyamodik, melyből él; hitelhez is, melyből dolgozik. Ha pedig e kettő átkarolta, akkor már a sülyedés és pusztulás utján áll, melyből aztán nagyon kevés szabadul, s egész élete rabszolgaság leend, mert ezentúl iparának árát más határozza meg. Itt egy csizmadián valamikor szépen ment üzlete, de most minden megváltozott, többé nem maga ura, másnak dolgozik s mig az előtt meg volt munkája fizetve, most alig kap 30—40 kr munkadijjat egy pár csizma után. Iparosaink legnagyobb része le van kötelezve, és másoknak — a tőkének dolgozik, s nem ők, hanem a tőke húzza fáradságuk gyümölcsét. De a tőke nemcsak a beszerzéseknél teszi aratását, hanem a fogyasztásra nyújtott anyagoknál is, midőn azt drágán fizetteti a közönséggel. A gazda és iparos olcsón képes értékesíteni terméuyeit s drágán kényszerül fogyasztási czikkeit beszerezni. A tőke nyomása alól felszabadítani egyeseket, a gazda s ipar terményeinek árt, fogyasztási czikkeinek olcsóságot eszközölni, tagjainak szükségében segélyt nyújtania : czélja és feladata szövetkezetünknek. Czélja: nyújtandó kölcsön által lehetővé tenni, hogy egyesek hitelkötelezettségüktől szabadulva, ne legyenek kénytelenek szükségleteiket a tőke által megbatárzott áron beszerezni s igy a maguk nyereségét a tőkének adni. Avagy hányán vannak, kik egyes üzleteket, bár itt drága és silány minden, nem merik ott hagyni és szükségletüket máshol beszerezni, mert máskép a lekötelező hitelért bepöröltetnének ? Czélja: a föld terményeit, közvetlenül a lehető legmagasabb áron értékesíteni, hogy a közönség ne leg37en kitéve a kisebb kereskedők és alkuszok önkényének, kik egyenesen lenyomják a gabna árakat és kizsákmányolják egysek szorultságát, hogy a terményeket kézről-kézre adók nyereségei a termelők zseb- jeibe maradjanak, mert a termény mig közvetlen rendeltetéséhez jut, sok kézen megy keresztül és mindenik kézhez tapad egy kis nyereség, mely a termelő rovására történik. Az alkusz megveszi a terményt egy kisebb kereskedő részére, ez eladja egy bpesti vagy bécsi nagykereskedőnek, ez ismét egy külföldi nagykereskedőnek. — Ezeket kikerülni, az egyesek nyereségeit a termelők zsebeiben hagyni: czélja és fealdata, midőn a központ létesitetett összeköttetéseinél fogva képes azt a legmagasabb áron közvetlenül értékesíteni. Igaz, ez eladási közvetítés csak nagyobb termelőkre előnyös, kik képesek egy-egy vag- gonal szállítani. De mit csináljanak a kisebb termelők? Ezek érdekeit felkarolni a fióktelepek lesznek hivatva, melyek a legkisebb mennyiségben átveszik azt a termelő tagoktól és a napi árhoz mérten felit kifizetve raktározzák s midőn összejött egy vaggonnal, azonnal továbbítják. Czélja: egy áruraktár felállításával az iparosok helyzetén javítani. Az iparos gyakran szorgalma és munkássága daczára az anyagi sülyedés lejtőjére jut, mert készletben levő munkája — nem lévén képes azt értékesíteni — neki sem élelmet, sem iparához anyagot nem nyújt. E bajon segíteni, czélja és feladata a szövetkezetnek, midőn áruraktárába az iparosok készítményeit elfogadja, azoknak fele értékét azonnal kifizeti, s azokat, ha vevő akad rá, elárusítja, s az eladás után, levonva a csekély rakbért, árát a tulajdonosnak kézbesíti. A fióktelepek tervezett áruraktárai tehát, mig egy részről gyorssegélyt nyújtanak, addig másrészről, a szegény eldugott helyen lakó iparosok neveit és készitményeiket ismerteti; mig egyrészről az iparosoknak ad piaczot, addig másrészről a közönségnak jó készítményeket. Czélja: tetemes fogyasztás folytán, olcsó és jó anyagokat biztosítani. Bármely üzlet a biztosított nagy fogyasztásoknál igen csekély % mellett ugyanazt éri el, mint csekély fogyasztásnál nagy % mellett. A szövetkezet czélja tehát: tagjait egyesíteni és nekik, akár az egyesekkel kötött szerződés folytán, akár a szövetkezet által felállítandó árucsarnokokból a legolcsóbb áron adni a fogyasztási czikkeket. Igaz, mig ez eszme megérik, mig egyes elfogultak a közjóra irányzott törekvéseket megértik, ahhoz sok idő kell, de minden kezdet nehéz! Czélja: a csekély heti befizetések által egyeseknek alkalmat nyújtani, hogy tőkét gyűjtsenek s igy a takarékosságot előmozdítani, bogy a lassanként megtakarított összegek tartalék — alapjukat képezzék egyeseknek, melyhez aztán a szorultság napjaiban nyúlhassanak. Célja: a nyomor és szerencsétlenség által sújtott tagoknak gyors hitelt nyújtani s őket menteni az uzsora karmaitól s az ország összes telepei gyűlése által a tagokat, nagy szerencsétlenségükben, mint ez a veszpr. t üzkárosult 28 tagunkba történt, segélyezni. Ezek volnának még a csecsemő korát élő szövetkezetnek czéljai, mely a valósitha- tástól messze áll ugyan, de a naponként mindinkáb s inkább tért foglaló eszme, a napról-napra növekedő fióktelepek száma, az egyesek önfeláldozó munkássága tudatják, hogy ez valóban a közjóiét előmozdítását czélozza. Vajba erősödnék meg mielőbb, hogy tagjai s a társadalom mielőbb érezhetné áldó hatását! Perényi Antal. Kérelem Veszprémváros nemeslelkü közönségéhez! A veszprémi jótékony nőegylet figyelembe véve azt, hogy Veszprémváros közönségének jótékonysága ezen évben számos irányban lett igénybe véve, elhatározta, hogy a szokásos házról-házra való karácsonyi gyűjtést ez évben mellőzi. Minthogy azonban a téli ruha nélkül való szegény gyermekek száma ez évben sem ke- vesbedett, s mert a nőegylet hrvatása tudatában tőle telhetőleg iparkodik, hogy a va- • lódi nyomort mindenhol enyhítse, s különösen hogy a hideg idő beálltával az ártatlan gyermekeket a legszükségesebb ruhával lehetőleg ellássa, — ezen az utón fordul a nemes szivü emberbarátokhoz, kérve, hogy a karácsonyi ünnepek alkalmával a szegényeknek’ szánt adományaikat a veszprémi nőegylet elnökségéhez eljuttatni kegyeskedjenek. A veszprémi jótékony nőegylet ELNÖKSÉGE. A hus-árszabás ügye a soproni kereskedelmi és iparkamara előtt. Oly aránytalanságot, mint a minő az élelmi czikkek, nevezetesen a liszt és hús között létezik, alig tapasztalt még a világ mostanában. A gabona s ennek folytán a liszt olyan olcsó, amilyen azóta, hogy a földbirtok magas adóval van terhelve, még soha sem volt. Éhez járul a folyó évben bekövetkezett nagy szárazság okozta takarmányhiány, melynek következtében a gazdaközönség kényszerítve van a marha létszámot tetemesen leszálitani s vágásra. alkalmas marháit eladni úgy, ahogy veszik — olcsón potom áron. Nemcsak minálunk, hanem országszerte mindenütt általános a panasz, hogy ez olcsósággal szemben a húsárak a mészárszékekben folytonosan oly magasak, mint azon időben, mikor a búzának mázsája 10—12 írton kelt, s több városban és vármegyében hangoztatva lett az óhaj, hogy a hús árszabás lép- tettessék életbe. Mi is irtunk, valamint a többi helyi lapok is Írtak már ez ügyben, de nálunk még ez ideig nincs semmi foganatja, mert a mészárosok hivatkozva a vásáron és falun fogyasztás alá kerülő különbözetre, azt állitják, hogy kész veszteség nélkül itt olcsóbban mérni a bust lehetetlen. Ifjú még... Ifjú még szivemnek Minden dobbanása, Mégis itt a földön Nincsen maradása. Elvágyom én innen - Igazabb hazába, Hol nincsen a szívnek Semmi csalódása. Szivem dobbanásit Úgy sem érti senki. Sok szenvedés után Jó lesz megpihenni. Gaál Etel. Váljunk sir) — A „Veszprémi Független Hírlap“ eredeti tárczája. — — Tudja meg barátom, én nem tűröm tovább hogy ön minden este reggel feküdjék le és minden reggel este keljen fel! — Ne nézzen rám azért olyan haragos szemekkel kedves Henriette . .. — Ön csalódik barátom, ha azt hiszi, hogy édeskés szavakkal engem félrevezet. — De asszonyom !... — Egy szót se! Ön az én férjem és én az ön neje vagyok. Tapasztaltam, hogy ön engem nem szeret. Nem törődöm vele, ellenállhatatlan nem leszek, de azt igenis megkövetelem öntől, hogy ha- zuróll ne távozzék!. . . Érti ön ? — Igenis értem. Azaz még sem értem. Kegyed magyarázattal tartozik, asszonyom .. . *) Mutatvány a szerző „Amiket titkolnak“ czimü sajtó alá rendezendő kötetéből. Ára 1 frt. — Ha, ka, ha! Tehát önnek magyarázat kell!? Nos, nézze meg magát itt a tükörben, Az a blazirt ábrázat, beesett szemek, ránczos arcz, kopasz homlokzat, úgy hiszem elég magyarázatot nyújtanak. De ne is tekintsük ezeket. Mindezekkel sem törődöm. Ön, miként előbb is mondám, az én férjem .. . érti ön? az én férjem! ... És ezekután én azt hiszem — hogy bővebb magyarázat szükségtelen. De mi érte kegyedet ma asszonyom, hisz igy még sohasem láttam ? — Mert eddig tűrtem és szenvedtem, s csak a pillanatot átkoztam, melyben nejévé lettem. Megbántam ballépésemet, beláttam, hogy csak délibáb volt az ön hűsége. Engedtem a csáboknak, erőt vett rajtam is a nagyzás, a czimkórság; azt fittem, hogy a grófnő czimmel boldogság is jár s tapasztaltam, hogy én vagyok a világ legholdogtalanabb asz- szonya . . . És ezzel a szép Henriette elveté magát a hintaszékben és keservesen zokogott. Gyönyörű aranyhaja kibontakozva omlott pihegő mellére, forró könnyei legördültek halovány arczán, melyben meglátszott az igazi szenvedés kinyomata. Móricz gróf egykedvűen járt-kelt a szobában, monoton hangon dudorászta kedvencz nótáját, — majd szórakozottan verdeste klakkjával térdeit. Pompás havannai szivarját lázas sietséggel szívta s minden egyes füstkarikával újabb gondolatot fújt a levegőbe. Egyszerre megáll, gondolatait csoportosítja, olyan mozdulatot tesz, mint a ki fontos dologra határozza el magát, majd odalép neje hintaszékéhez s megbánó hangon beszélni kezd vele. " Igaza van asszonyom, magam is belátom, hogy hideg vagyok kegyedhez. Érzem, hogy nem tudok érezni, hogy fásult vagyok kegyeddel szemben, belátom, hogy én nem tudom kegyedet szeretni ! .. . Az elfojtott zokogás újabb kitörésekben hangzott fel, a kendővel takart gyémántszemek könyekbe borultak s az egész jelenet azt bizonyította, hogy az a megcsalódott nő még tud szeretni, hűen, igazán! ... Móricz gróf folytatá : — Ezekután nincs más bátra asszonyom, mint az elválás. Köztünk a szívnek már nincs szava, az érzelem nem beszélhet, legjobban teszi, ha beleegyezését adja az elválásba. — Nem fogok beleegyezni soha! Érti ön? Soha és ezerszer is soha ... — kiáltott fel zokogásából a szép Henriette. — Utolsó szava ez asszonyom? — Igen. — És ha én kényszeríteni fogom? — Nincs rá hatalom. — Majd meglátjuk, — szólt Móricz gróf s ezzel idegesen fejébe vágta a kalapját és erősen becsapva maga után az ajtót, távozott. * A kaszinóban együtt ült a kompánia. Móricz gróf egyenesen egy kis asztal felé tartott, melynél javában szürcsölgette reggeli theáját István báró. Szép, elegáns fiatalember, milliók jövendőbeli örököse, aki tagja a klikk-nek, szereti a botrányt haj- bászni, kedvelője a szenzátiónak. Mi is a szenzátió? Egy röpke szó, melp balhá- ból is elefántot csinál, szinonimje a pletykának, de sokkal nagyobb a hatalma. — Czélnál vagyunk pajtás, — szólt kezet nyújtva Móricz gróf. — Komolyan ? — A legkomolyabban. Feleségemnek megmondtam, hogy elválunk. — És ő beleegyezett? — Ellenezte, de nem tesz semmit. Mi azért elfogunk törvényesen válni és Henriette a tied lehet, írd csak alá pajtas a kötvényt. — De ha nőd vonakodik elválni? — Kényszeríteni fogom rá. — Hogyan? — Igen egyszerűen. Te elfogsz hozzá menni most vizitbe, tizenkettőre jár az óra. Ö tudja az udvariasságot és pillanat vizitre elfogad. Te engem fogsz keresni. Én e közben hazamegyek, téged ott talállak, a compromczió készen van, én lármát csapok, nőm becsületére hivatkozik, te hallgatni fogsz. Én provokállak téged, te elfogadod, de meg nem verekszünk . .. stb. stb. A folytatása az én dolgom. A botrány megtörténik, a szenzátió kész lesz. — És akkor úgy nőd, mint a te famíliád sürgetni fogja az elválást. — Úgy van, eltaláltad! Tehát előre pajtás csatára fel: Én addig megcsinálom a szerződést s ha a terv sikerül, aláírod, nemde ? — Igen szívesen. — Tehát százezer forint. — Igen. És István báró távozott Móricz gróf kis vár- tatva utána sietett. A terv csakugyan sikerült, a szép Henriette krompromitálva lett. A pletyka felfújta, a szenzátió kibővitntte, István báró pedig aláírta e szerződést. „Alulírott kötelezem magamat Y. Móricz grófnak százezer forintot fizetni, még pedig két részletben, oly módon, hogy ötvenezerét nejétől való törvényes elválás alkalmával, ötvenezerét pedig nejével való egybekelésem alkalmával fizetendek. Kelt stb. Y. István báró.“ * Móricz gróf felvette a százezer forintot s ha pénze elfogy, újra nősülni fog, hogy ismét keressen százezer forintot. Ez az életfilozófia, hanem azért Móricz gróf és István báró egymásnak jó barátai. A szép Henriette is kibékült. V. Hullám József.
