Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-03-19 / 14. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 14. sz. Szombat, márczius 19. Előfizetési árak: Egész évre ...............................6 frt — kr. Fé lévre....................................3 írt — kr. Ne gyedévre...............................1 frt 50 kr. Eg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. jelen, minden szomloaton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = HIEEETÉSEK ÉS a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasáhos petitsor (tere) 6 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a ,Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. Hírlapunk t. olvasóihoz! Az iij évnegyed közeledtével tisztelettel kérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetéseiket megújítani — illetőleg az uj évnegyedre való előfizetési összegeket a kiadóhivatalhoz, ápril 1-éig beküldeni szíveskedjenek. Kérjük ezt annyival inkább, kegy ezúttal, tnkintettel a rohamosan váltakozó bel- s külföldi viszonyokra, hírlapunkra vonatkozólag oly intézkedéseket kelte tennünk — miszerint a fontosabb események alkalmából, közvetlen távirati összeköttetésben legyünk a külföld távirati-ügynökségeivel s azonnal kiadandó rendkívüli lapjaink állal, a budapesti napilapok közléseivel egyidejűleg Veszprémben is lépést tarthassunk. Nem szorulhat bővebb magyarázatra, hogy ily szélesterjü intézkedésünk rendkívüli kiadásainkat okozta, de ez előzetes beruházások mindenesetre azon helyzetbe hozzák a „Veszprémi Független Hirlap“-ot, hogy az események nem találják készületlenül s olvasóink bizton számíthatnak reá, miszerint válságos fordulat beálltakor — még azon órában, külön kiadású lapjaink által, azonnal értesítést veendnek azokról. Számtalan esetben adtunk bizonyságot arról, hogy nagy áldozatok árán is fősulyt fektetünk a gyors értesülésre. S ha erre valaha szükség volt, ma még inkább szükségessé vált igyT intézkednünk: mikor minden ember örökös aggálglyal küzd, mely pereiben csap le a háború villáma közzénk ?! Meg fogjuk tenni a nehéz időkben is nehéz kötelességünket. Be fogjuk tölteni hivatásunkat erélglgel, gyorsan és habozástalan. Olvasóink bizonyára méltányolni fogják törekvéseinket s támaszunkra lesznek azáltal — hogy eleget tesznek irányunkban való csekély kötelezettségüknek is viszonos lojalitással. Veszprém, rnárcz. 19. 1887. A szerkesztő- s kiadóhivatalért: Kompolthy Tivadar. z> A tragoedia Itatása. A nemzet jólétére és boldogságára nagy befolyással van a szellemi fejlettség, a műveltségi állapot. Azon nemzet, mely belátja a műveltség kimondhatatlan fontosságát saját jólé'.ét illetőleg, az mindent el fog követni, hogy előnybe részesítse mindazt, ami a művészetre s tudományra éltető hatással van. Innen van az, hogy mai nap az állam színházakat emeltet, belátva azt, hogy a színház nem áll utolsó helyen azon eszközök között, melyek jótékonyan hatnak a műveltségre. Ahol a polgárosodással egyetemben iskolák, műcsarnokok emelkednek, ott látunk színházakat is létesülni. Alig van napjainkban nagyobb város, ahol nem volna szerényebb, vagy csinosabb csarnoka a színmű veszetnek. Még az alsó osztályú nép is siet vasárnapon a színházba, hogy elfeledve a hét fáradalmait, magá- j nak kellemes perczeket szerezhessen; majd kaczagva J az egyes személyek komikus sorsán, majd pedig könnyezve mások bajain és szomorú sorsán, szerencsétlenségein. bzóyal, a színházak iránti érdeklődés napról-napra íokozodik s ma már épen úgy megkívánják a szini- előadásokat, mint megkívánták a rómaiak a czirkuszt úgy annyira, hogy a legnagyobb nyomorban is az volt a jelszavuk: „panem et circenses!* A színházak nem csak szórakoztatást nyújtanak, mÜvészl czéloknál fogva oktatnak is. Midőn szemeink előtt Thalia csarnokában valamely darab eljátszatott, akkor azoknak, akik szórakozást keresni mennek a szinházba, a szórakozáson A veszprémmegyei 48-49-es honvédek ügye. Budapest, márcz. 18. A veszprémmegyei honvédsegélyző-eg.vlet elnöksége f. hó 20-ikára közgyűlést hirdet, mennek tárgyát fogja képezni a tervezett alapszabályok megvitatása. Hogy az alapszabályok módosítására szükség van, azt senki kétségbe vonni nem fogja, mert ezek már alkotásukkor hézagosak voltak, de azóta — a változott viszonyok folytán — teljesen tulszárnyaltattak. Hogy többet ne említsünk, az alapszabályok nem mondják meg, hogy kik az egylet tagjai; a Ifi. szakasz szól ugyan az alakító-tagokról, de hogy a közgyűléseken kik jogositvák részt- venni és határozni — az nincs körülírva. A segélyezésnek három neme van megállapítva : a készpénz adomány, mely ismét egész, vagy félsegély; de hogy minő összegig terjedhet az egyik, vagy másik, arra vonatkozólag az alapszabályokban mi sem foglaltatik. És épen azért, mivel a készpénzsegélynek sem minimuma, sem maximuma körvonalazva nincs, a segélyző-bizottságnak, — melynek viszont a közgyűléshez való viszonya és felelősségéről a szabályok nem intézkednek — oly széles hatáskör, majdnem korlátlan hatalom van adva, mely rendezett egyesületnél helyt nem foglalhat. A segélyezésnek második neme a honvédeknek való kölcsönzés, mely 20- 1000 frtig terjedhet s bár a vonatkozó szakasz szerint „szent kötelességének ismeri a bizottmány az őrzése alá adott tőkeösszeg épségbeni fenntartását s e végből megható roztatik, hogy a kölcsön mindenkor biztosíték s rendes betáblázás mellett adatik csak ki“, mindazonáltal e tekintetben a választmánynak nem egy esetben, szomorú tapasztalatai lekenek a múltban követett eljárásról. A segélyzésnek ezen módja ma, midőn hitelképes ember az egymással versenyző pénzintézetek, takarék- és önsegélyegyleteknél előnyös kölcsönöket nyerhet — épen nem indokolt s könnyen oda vezethet, hogy nem eléggé óvatos eljárás mellett az egyesület alaptőkéje megy veszendőbe. Nincs kimondva, hogy a választmányi ülésekről rendes jegyzőkönyv vezetendő s meghatározva, hogy a közgyűlés mikor határozatképes, összehívása mikép történik stb., mig ellenben azon rendelkezés, hogy közgyűlés minden 2-ik hó első napján tartatik, — felesleges, sőt a gyakorlatban megvalósithatlan. Teljesen világos és határozott azonban azon szakasz, mely az egylet czélját ismerteti ; eszerint ugyanis az egylet czélja: „Veszprémmegyéből önkénytesen, vagy beso- rozás által 1 S48/49-ik évben bárminő fegyver alatt szolgált megcsonkult, vagy nem önhibájok miatt Ínséggel küzdő honvédeknek, — úgy azon hadjárat alatt elesett harczosok érték és keresetmód nélküli özvegyeinek kik elhunyH férjeik nevét megtartották — s kiskorú árváig segélyezése.“ Vagyis a nemesszivü alapítók intentiója értelmében, egyedül a Veszprémmegyéből szolgált, megcsonkult és munkaképtelenné vált, vagy nem önhibájuk miatt Ínséggel küzdő hon védek tarthatnak igényt a segélyre, — ha a H. szakasz követelménye szerint polgárikig feddhetlen életűek. S az alapítók ezen szándékát, mindaddig, mig segélyre igényt tartó és arra érdemes honvédek életben vannak, tiszteletben is kell tartani és annak érvényt szerezni. Kezeim közt van az égöviét pénztárnokának 1861—-1883. év végéig vezetett számadásából összeállított táblázatos kimutatás, e szerint a 23 év alatt befolyt tőke és kamatokban 36.988 frt, — kiadatott 17.720 frt, és pedig segélyekre 12.386 frt, vegj'es kiadás tétetett 5334 frt, ehhez ■ képest a p é n z t á r i m áradván y az 1883. ő v végén J 9.268 f r t r a rugót t. Átlag évenkint 41 egyén részesittetett 537 forint segélyben. Az aláirt összegekből az 1861. évben befizettetett 8226 frt, — a reá következő 5 évben az egyleti élet és segélyezés majdnem teljesen szünetelt, mígnem az alkotmány visszaállításával az 1867. évben a bevétel 3110 frtot tett és 1868-ban 4358 írtra emelkedett, 1869-től kezdve bezárólag 1883-ig a bevétel (kivéve az 1874-ik évet) 900—1500 frt közt váltakozik. Az 1874-ik évben ugyanis, minthogy az aláirt, de be nem fizetett alapítványok (34.557 frt) kamatai már 20.144 írtra nőttek fel, válaszmányi határozat folytán a kamatok további számítása beszüntettetett, minek következtében ez évben 3209 frt fizettetett be. A segétye- zés legnagyobb mérvben 1868-ban eszközöltetett 1220 frt összeggel, -- az utóbbi években pedig — 800 frt szokott kiosztatni. A vegyes kiadások az 1883. évben 490 frtot tettek ki. A segélyzettek száma legtekintélyesebb volt 1881-ben, 90 egyén, mig a következő évben már csak 36 segélyezett van kimutatva, sőt 1872-ben csak 21 része- szült segélyben s mig ezek mindegyikére átlag 21 frt esik a kiosztott összegből, addig az 1881. évben segélyezett 90 egyén fejen- kint 10 forintot kapott. Miből kitetsző leg, arány, vagy rendszer a segélyezésnél nem követtetett. Az 1883 utáni évekről, — noha az alapszabályok XI. szakaszának 2-ik bekezdése szerint „az év végén megvizsgálandó számadás, eredménynyel egyetemben, minden év végén, a megye területén, közhírré fog tétetni“ — számadásról nincs tudomásom s igy az egylet vagyonának jelenlegi állapota, valamint a segélyezésnek a legutóbbi években követett mérve iránt is teljesen tájékozatlan vagyok. A felhozottak kapcsán megemlitendőnek tartom, hogy noha az alapszabályok IV. szakaszában az egylet pártfogója gyanánt „az egész megye közönsége“ meg vau nevezve, az 1869. évben az egyleti választmány a megye közönségéhez fordult azon megkereséssel, hogy a választmányba kebeléből 8 tagot küldjön ki, mely megkeresésnek a törvényhatósági bizottság készséggel megfelelt és 8 tagot a választmányba beválasztott; ezek közül időközben 6 már elhalt; de sem helyeik betöltve, sem a törvényhatóság részéiből az egylettel szemben báriniuő tevékeny- ség azóta kifejtve nem lett. Várakozással tekintünk a honvédsegélyző- egylet közgyűlésének hozandó határozatai elé, melyek az egyesület jövőbeni rendeltetése és mikénti működésére döntő befolyással lesznek és részünkről csak azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy legczélszerübbnek és az alapítók nemes ezélzatának leginkább megfelelőnek tartanok, ha a közgyűlés az egylet alaptőkéjének rendezésén kívül ennek felhasználását illetőleg oly megállapodásra jutna, hogy az egyleti vagyon jövőben is kizárólag és teljesen a veszprémegyei 1848/49-iki megcsonkult, vagy egyébként segélyre szoruló és érdemes honvédeknek gyámolitására for- dittatnék; magától értetvén, hogy a választmánynak azon határozatai, melylyel egyeseknek bizonyos évi segélyösszegek szavaztatnak meg, jövőben is érvényben maradnának. A segélyezés módjára nézve pedig leghelyesebb volna, ha a segélyzendők a Veszprém városában tán még ez év folyamán felállitkivíil más hasznuk nincsen, de akiket egy magasabb eszme csalt a „világot jelentő deszkák“ elé, azoknak lelke emelkedni fog egy kellemes benyomás következtében, amely benyomást mi közönségesen a színmű hatásának nevezünk. Általában minden művészet képes bennünket szórakoztatni és oktatni. A zeneművészet ép úgy, mint a színművészet. De az utóbbi nagyobb hatást gyakorol a közönség érzetére, mint az első, mert ki ne sajnálna meg valamely egyént, kinek egész élete előtte játszódott le, s /dnek bukását a körülményektől, ha igazán tudni nem is, de legalább sejteni lehet. Mégis részvétet kelt bennünk és sajnáljuk, hogy daczára szilárd ellenállásának, meg kellett semmisülnie, buknia. Ha már a közönséges színmű képes bennünk hatást, részvétet kelteni, és képes bennünket nemcsak szórakoztatni hanem oktatni is, akkor bizonyára ugyanezeket képes tenni a színművészet legdrágább sarja, a drámának ikertestvére, a fenséges — tragoedia. Már magában véve ezen szó „fenséges“, elégséges annak bebizonyítására, hogy a tragoedia képes reánk nagy hatást gyakorolni, mert minden, ami 'fenséges, az nagyobb a közönségesnél s azért a fenségesből sokkal többet, vagyunk képesek tanulni, mint a közönségesből. Azon hatást, amit egy fenséges tragoedia tesz reánk, szavakkal kifejezni igen nehéz, jóllehet minden embernek van róla képzete; egy jó tragoedia hatása alatt azon kedves és kellemes érzetet értjük, amely a lelket rendes állapotján felül emeli, amely állapotot szóval kifejezni nehezen lehet. Blair Hugó szintén ily képen határozza meg a jó tragoedia hatását, mikor azt mondja, hogy tragikai hatás alatt azon benyomást értjük, amely a lélek kiszélesedésének bizonyos nemében áll és azt bámulattal tölti el. Az az érzés, melyet a jó tragoedia látása kelt bennünk, kellemes ugyan, de mindazonáltal borzadással van egybekötve. Ily hatást tesz reánk általában minden, ami fenséges. Fenséges a tragoediában a ki ártó erővel biró hős. Ki önállóan cselekszik és gondolkodik s oly tetteket követ el a törvények, a társadalmi szabályok ellenében, hogy „hősi bátorság“ név méltán megilleti és bátorsága által bennünk félelmet gerjeszt, mert önálló gondolkozást követve, vakon visz végbe oly dolgokat, melyeket mi, közönséges emberek, véghez vinni nem mernénk, sőt amikor másokat vakon látunk az előre látott veszélybe rohanni, félünk, hogy a hős, ezen veszélyes helyzetben megsemmisül; majd később lelkünket öröm-érzet fogja el, midőn látjuk, hogv a hős legyőzte a veszélyt, de ezen örömünket csakhamar ismét félelem váltja föl, mert látjuk, hogy a hős ismét csak az előbbi álláspontot foglalta el, ismét küzd az általános, a törvény és a társadalom szabályai ellen. De mindkét esetben lelkünk a közönségesnél föllebb emelkedik. Mikor a tragoedia hősét oly nagy veszélyben látjuk, hogy a hős biztos, vagy nagyon nehezen elkerülhető halállal áll szemben : akkor szivünket ismét a fenséges érzet hatja át s lelkünket magasabb álláspontra emeli. Ha látjuk, hogy a tragoedia hőse a természeti törvény ellenében oly dolgokért küzd, melyek a mi véleményünk szerint elérhetetlenek, akkor lelkünket csodálat tölti el. Miután a jó tragoediának egyik czélja a gyönyörködtetés is, erre nézve haladéktalanul áll az, hogy bennünket valóban gyönyörködtetni és ez által Ízlésünket nemesíteni csakis a fennségessel párosult nagyszerű képes s azért ajánlatos, hogy csak nagyszerűben gyönyörködjünk. Tudjuk azt, hogy mint minden poezisnek általában, úgy a tragoediának tárgya szintén a szív, vagy jobban kifejezve: érzéseink és szenvedélyeink stb. Már a föllebb említettekből is kivehető, hogy a tragoedia legnagyobb hatással van a szívre és a lélekre. Mindenki, aki nemes tulajdonokkal van fölruházva, részvétet képes bennünk kelteni; ép úgy részvétet képes bennünk kelteni, aki annyira küzd az erkölcsökkel, törvényekkel, természeti szabályokkal s a világnézetekkel annyira ellenkezik, hogy végre a hínárba keveredve, nem bir menekülni, meg kell neki semmisülni, buknia kell. Épen igy van ez a tragoediában is, hol a hős küzd az állam törvényei, a társadalom szabályai a világnézetek ellen s ezen küzdés közepette, a szerint, amint reá nézve a körülmények kedvezők vagy kedvezőtlenek, a viszonyok erejénél fogva, nemesbül vagy siilyed, de részvétünket minden körülmény között magával ragadja, úgy annyira, hogy megbukása bennünket könyekre fakaszt; jóllehet azt már eleve természetesnek találtuk, sőt az erkölcsi törvények és a társadalmi szabályok, valamint az egyetemiséggel szemben a bukást szükségesnek is tartjuk. Azon érzelem, melyet a hős bukása lékünkre gyakorol, szánalmunk a megbukott hős iránt, párosulva a különböző körülmények között reánk gyakorolt fölindulással és megbocsátással és a bukás beálltával önkénytelen megnyugvás, azon benyomások, melyeket mi a jó tragoedia hatásának nevezünk. Legnagyobb hatással van reánk a tragikum, vagyis a tragikai hősnek bünhödése az elkövetett bűnökért. Midőn látjuk, hogy a hős tervét nem tudta végrehajtani és buknia kell, sőt raéjí fizikailag is me«r kell semmisülnie, megsajnáljuk, de megnyugszunk sorsában. Ez a megnyugvás ayouban nem képes keblünkből a hős iránti sajnálatunkat száműzni, hanem szivünket még mindig egy titkos érzet fogja el és önkénytelenül forró könycsepp gördül arezunkra, amelynek szülője előttünk ismeretlen s csak annyit tudunk mondani: „meg vagyok hatva, érzem a jó tragoedia hatását!“ HULLÁM.
