Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-02-19 / 10. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 10. sz. Szombat, február 19. Előfizetési Egész évre .................... Fé lévre.......................... Negyedévre . . . . . árak: . G frt — kr. . 3 frt — kr. . 1 frt 50 kr. ILvdlegrjelean. rn.Irxd.en szorrxToa/ton. — Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. — HIRDETÉSEK: ÉS DT'E-JIj'X’THIESEEE a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egykasábos petitsor (tere) G kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. Egyes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Hercze" Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi*-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A nemzet átka. Veszprém, febr. 18. (K. T.) Forrong az egész világ. Mintha ez a vénhedett öreg föld-glóbus újra visszaakarna esni a tűzkorszak proces- susába. Rengeti a glóbust belülről a rnég ki nem tört vulkánok tűzereje; rengeti kívülről a népek millióinak szivében dúló fajgyűlölet s a barczi düh villáma. A vulkánok kitörnek, kiöntik a földalatti daemonok méregláváját, aztán kihűl a kráter s csendes lesz a föld. A népek gyűlölete is kitör. A milliók megölik a milliókat, az életbenmaradtakat pedig megöli — az idő. Aztán megbékülnek szépen odalenn a sir gyomrában. Fölöttük pedig csendes lesz a föld. Fegyverek zöreje hallik a határokon, riadóra harsan a harczi trombita. Örege-apraja, ifja-véne táborba gyűlemlik s már nemcsak a dalban, rideg törvény igéiben is az hangozik, hogy „Mindnyájunknak el kell menni!“ Mint mikor a keleti testvérek padisah-ja kibontja a próféta szent zászlaját s kezébe adja a nagyvezirnek, hogy vigye azt szent háborúra a hitetlenek ellen. Szent bábomra fegyverkezik a magyar nemzet is. Az európai népek szabadságát eltipró északi csordák ellen. * A fiú, az apa, a testvérek együtt fognak küzdeni. Ha elvérzettek a fiuk az első tűzvonalban, az apák lépnek a fiuk holttestei helyébe s folytatják a véres küzdelmet a kés döféséig. Nagy ára lesz most a hazaszeretetnek. Egy egész nemzedéknek az élete ára. % Lázas izgalom az egész országban. A fegyvergyárakban ezernyi kézben cseug- pönög a pöröly. Izzik a vas s tömörül gyilkos aczéllá. Az országházában pedig egyik vihar váltja a másikat. Válságos előjelei a közelgő válságnak. A vallás köpenyében járó antiszemiták nyíltan hirdetik ott, hogy „a 19-ik századBoldogság kertjében. — B—y Ilonka kisasszonynak ajánlva. — Yan a világon egy kert. Csupa rózsa Árnyékolja be sima utait, S mit benne töltesz, boldog minden óra, Dagasztja szived’ hő szerelmi hit. Az illatárban, napja sugarában, Csak szerelem, csak édes boldogság van; üdvöt talál itt, aki ide tér, hangoló szivet égő sziveér!’ b csudás kertbe, boldogság kertjébe' Bolyongsz te lányka édes-boldogan, Szirmukat szórják lépteid elébe, A kis virágok. Még a hontalan Szellő se rázza meg itten a fákat, Boldog tanyára mindenki találhat, bs üdvöt nyer itt, aki ide tér, bángoló szivet égő sziveér’! Bolyongj, bolyongj ez ősi fák tövében, Hisz megtaláltad boldogságodat. Van virágod a boldogság kertjében, bz képezze most gazdagságodat. Ápold, hogy' legyen virulása hosszú, Ae törhesse le irigység, se bosszú . . . Mert mit ér, mond. az olyan szerelem, * Mely pillanatnyi, miként a jelen'? vfk után, ha majd azok az álmok, Melyeket most sző szerelmes szived, Beteljesültek vagy szerte foszlának: begyen azért mégis szilárd bited! A szerelemnek nincsen öregsé e, Nincsen tavasza, nyárja, ősze, télje, Mert az igaz sziveknek hő szerelme, űrökre lángol, s lelkesit örökre! KIRÁLY KÁLMÁN. ban ki törődjék a hittel!“ s nyomatékül mindjárt le is gazemberezik a vallás-minisztert; egy Kossuth-hive pedig megőrül, beáll hazaárulónak s vádolja a kormányt s nemzetet, amiért magyarosit, amiért terjeszti a magyar kultúrát, amiért bünteti a magyarság ellen támadó nemzetiségi izgatok at. Undorító látvány! Amint nő a veszély s borul fölöttünk az ég, amint közelb s közelbre érünk a határok Termopilé-ihez, szaporodnak az Epbialtes-ek, a nemzet Judásai. Görgey meztelen légiója nő! :h A saitó emberei, a higgadt hazafiak hiába hirdetik, hogy a közös vészszel szemben szűnjön a pártviszály, a faj s felekezeti gyűlölet. A kormány s a két ellenzék békejobbot nyújt egymásnak, s az elvi harezot a bonszerelem közös szent erénye, a .szabadságérti aggodalom váltja fel. Csak a vallás nevében hamisan kufárkodó antiszemiták folytatják a szédelgés undok munkáját, a veszély utolsó pillanataiban is s Gyöngyösön, Zircz vidékén egymásután lobban tják lángra a felekezeti gyűlölet máglyáját, hogy elégessék rajt a nemzeti összetartás bástyáit. Megújul az ezredév alkonyán a régi szomorú végzet: Átok fogta meg a magyart, Mivel soha össze nem tart! Vörös-kereszt egylet. (Veszprémmegyei választmány) Meghívó. A magyar szent korona országai vörös-kereszt egyletének veszprémmegyei választmánya és veszprémi fiókegylete által 1887. évi február hó 26- án d. u. 2 órakor Véghely Dezsöné urhölgy lakásán tartandó közgyűlésre. A közgyűlés tárgyai: 1. Az alapszabályok Iá. §-a értelmében a ftókegylet számadásainak mrgrizsgálása. 2. A lejárt évben történt működésre vonatkozó jelentés előterjesztése. 3. Az 1887. évi teendőkre vonatkozó javaslat tárgyalása. 4. Az egyleti tagok indítványának tárgyalása. Vigasztalás. — Joó Armand n a k. — Töröld le bánat könnyeid, kíméld fel csüggedt kebledet Az úrhoz és ő megsegít, Enyhítve szedvedésedet. S remélj is kedves jó burát, Mert hisz tudod: reméllni kell; Ki hisz, reméli és hőn szeret: Az Isten azt nem hagyja el! . . HULLÁM. A mi Klikink, (Hamburg V. után M. Barcza Josefa.) (Vége.) Már alkonyodott, midőn a csarnok ajtaját felnyitottam ; hangos beszélgeted és nevetés hangzott elém. Mint rendesen, én ismét megkéstem; vendégeink már mind itt vannak. Valóban a szoba tele volt, a fivérek, a mát kap ár és anyósom az asztal körül ülve kávéztak. — Hol van nőm ? — kérdem a kézszoritások és szerencsekivánatok után. — A salonban a karácsonyfánál, vár már reád, úgy kérlek, ne tartóztasd magad, mi magunk közt is megleszünk addig. o o A salonban ünnepélyes csend uralkodott, a tipegő kis lábak lépéseit a vastag szőnyeg elfojtotta, csak a ruhának selyme suhogott, midőn mi halk hangon társalogtunk egymással, hogy a mellékszobában szuny- nyadozó gyermek álmát ne zavarjuk. — Rezsőin, nem szép, nem kedves-e itt minden, és ezzel arra a helyre vont, ahol a fenyőfa alatt a 5. Az alapszabályok 26. §-a értelmében a megyei választmány 1886. évi számadásai. 6. Az 1887. évi költségelőirányzat, — továbbá 7. A fwkegyletek évi jelentésének, és 8. A választmány és ftókegyletek 1886. évi m űködésén ele iárgyolása. 0. Az alapszabályok 11-ik §-a értelmében a választmányi tagok sorshúzás utján kilépendő egyharmada helyett (7 nő, 3 férfi) uj választmányi tagok választása. Választói és szavazási joggal az alapszabályok 6. §-a szerint csak az alapitó- és rendes tagok bírnak. A ftókeg yletek a 21. §. értelmében a közgyűlésre szavazattal bíró képviselőket jogosítottak küldeni. Veszprém, 1887. február 16. A megyei választmány és a veszprémi fiókegylet választmányának megbízásából: Kopácsi/ A ipád, Véghely Dezsöné, e. elnök. e. elnök. Pongrácz Jenő,. e. jegyző. A Magyar Paedogog:ai Szemléről. A t, tanitótársak és a tanügy lelkes barátai figzelniébe. Örömmel veszem fel a tollat, hogy a „M. P. Szemléről“, melyhez lelkem anyira hozzá van nőve, melyet szivem annyira szeret — e lapok becses hasábjain — egyet és mást Írjak ! A „M. P. Szemle“ — mint havi tanügyi szaklap — Pantbeonja a magyar néptanítóságnak, a hová a magyar néptanítóság vezérei; a magyar népnevelés és tanítás legkitűnőbb harezosai — még életükben — behelyeztetnek ! A magyar néptanítóság áldozatkészsége, buzgósága és lelkesedése teremtette e lapot akkor, midőn ezelőtt nyolca évvel Rill József mellé sorakozott, a ki a ,M. P. Szemle“ megteremtője, — nyolez év óta lángbuzgalmu szerkesztője, áldozatkész kiadója és mindene volt a lapnak! A „M. P. Szemle* — a tanítóság Pantheonja élő jeleseink csarnoka, a hova azok jutnak, akik úgy a múltban mint a jelenben egyaránt a legelsők között állottak; akik a magyar népnevelés ügyének a legjobb és legkitűnőbb szolgálatokat tették. Ha mást nem adhat, nem nyújthat is a kartársi szeretet legjobbjainak; adja, nyújtja az elismerést, a nagyrabecsülést; — adja azon kitüntetést, hogy beviszi az önerejéből teremtett és feutartott — Pantbeonba azért, hogy ott nevük feljegyezve, — emlékük, tevékenységük, munkásságuk szivünkben letörölhetetlenül bevésve legyen! Lelkemnek, — a mely elfárad a napi nagy és terhes munkában — jól esik betekinteni könyvtárom legbecsesebb, legdrágább és legféltettebb könyveibe; jól esik végig lapoznom, végig néznem azt a nyolcz- vannégy veterán tanférfiut, akiknek ha élettörténetét, tarka-barka játékszerek voltuk felhalmozva. Mind a ketten megálltunk és egymás szemeibe néztünk. — Gyermekünk, a mi kedves kis gyermekünk! Ezután megcsókoltuk egymást, nőm egy könvet törölt ki szemeiből, és aztán elmondtuk egymásnak, mily boldogok vagyunk, és hogy ez a világ mégis igen szép, mert ö, én és a kis lány — — — Nos végeztek-e már? — kiáltott egy hang, mely Margit ifjabb fivéréé, a hadapródé volt. — Mi, mint két rajtakapott szerelmes, sietve váltunk el, Margit a gyermekszobába tűnt el, miután meghagyta, hogy ne kandikáljak a fehér kendő alá, mely a nekem szánt ajándékot takarja; én is az oly rég óhajtott karpereczet és más aprólékosságot Margit helyére csempésztem és hallgattam a mellékszobából átszivárgó kedves hangokat. — Úgy muezuskám, — szépen, — csendesen kell magát öltöztetni, — a Jézuska mindjárt itt lesz. Kis szünet után meggyujtottam a gyertyákat és csengettem. Az öröm minálunk is oly nagy volt, mint azt nyájas olvasóm elképzelheti, ha csak egyszer is élt át egy karácsonyestét boldog emberek körében. Margitom és én csak gyermekünket szemléltük, az egyik a másiknak adta át és minden örömkifeje- zéseért egy-egy csókot kapott. A nagymama, a nagybácsik, a nénike, de még az uj vőlegény is annyi ajándékot helyeztek a kis princess lábaihoz, mintha egy játékos-bolt felszerelését tüztiik volna ki czélul. — Nos, ízleljük meg most a pezsgőt, — kiáltott fel a legifjabb nagybácsi. Valóban ez érti. — Margit, nézd csak, mint issza a lányod a pezsgőt! — Az istenért, le ne itasd a gyermeket! — esde- kelt nőm. — Mit árt az neki! Annál jobban fog aludni! — Nem, azt nem engedhetem! — mondá a nagymama, — nézzétek, mily piczik szemei máris, — és csaknem erővel kivéve kezeink közül a kis babit, a gyermekszobába ment vele. munkálkodásuk rövid vázlatát olvasva: emelkedik a sur, duzzad az akaraterő, megfogamzik a lélekben azon elhatározás: ,Én is törekszem olyanná lenni!“ De a „M. P. Szemle* nemcsak Pantbeonja a magyar néptanítóságnak, hanem bátor és lelkes szószólója; az önálló magyar népnevelésügyének tántorit- hatlan előbarezosa; a tanítóság jogos kívánságainak hű tolmácsolója; érdekeink védelmezője, vezérlő csillag, melyet a tanítók soraiból ezren és ezren követnek; mert jól tudják, hogy aki azt a csilagot követi az ott lerakott és formulázotfc elveket vallja, az közre munkálkodik az önálló magyar népnevelés — és tanítás felvirágoztatásán. Ezért ajánlom én melegen, lelkem egész meggyőződésével a „M. P. Szemlét“ a tisztelt tanitótársak nagyrabecsült figyelmébe és pártfogásába. Ezek azon fontos indokok, a melyek a ,M. P. Szemlét“ minden ‘magyar néptanító házába szükségessé teszik, olvasását, minden néptanítótól megkövetelik. — Megkövetelik pedig azért, mert ott vannak lerakva az önálló magyar népnevelés és tanításnak alapelvei, — ott vannak az önálló magyar néptanítóságnak jogai és kötelességei körvo- nalozva, a mit tudni minden néptanítónak elenged- hetlen szent kötelessége ! Sorakozzunk! Tömörüljünk!! Erőnket egy czél, egy elv kivivására fordítsuk az által, hogy a „M. P. Szemlét“ teljes erőnkből támogassuk: akkor előbb — vagy utóbb, de biztosan czélhoz jutunk! Gy. S. Hut órakor asztalhoz ültünk. Margit a jegyesek tiszteletére az estebédet ebéddé változtatta; még egyszer benézett a kis lányhoz és helyét a párolgó levesestál mellett elfoglaló. — A kicsike ittasságát aluszsza ki, — jegyzé meg nőm nevetve, — Mina ágya mellett ül, ti igen sok pezsgőt adtatok neki. Sok idő telhetett el vidám enyelgés, csevegés és ifjúkori emlékeink felsorolása közt, a nagymama egyszerre fölkelt és az ablakot felnyitotta. — Halljátok a hangokat? Mi mindnyájan meghatottan hallgattunk, mindeni- kiink keblében ünnepélyes hangulatokkal ünnepélyes gondolatok is támadtak. A fiatal mátkapár kezei egymáséban nyugodott; Margit fejecskéjét vállamra hajtotta, az idősb sógor a titokban szeretett lánykára és jövendő boldog karácsonyokra gondolt, a fiatalabbik komoly arczczal nézett poharába, az ablaknál álló idősb nő titokban könyeit törölgeté. — Atyánkra gondol — suttogd Margit. Ekkor a harang hangjaihoz egyszerre oly hangok vegyültek, melyekre ijedten rázkódtam össze; ez egy elfojtott nyöszörgés, segitséget hivó kétségbeesett vonitás vala! Felugrottam. Kliki — hisz ez Kliki hangja!! — A haszontalan csendzavaró, hogy is jött az megint fel? haliám még nőm bosszús megjegyzéseit. De én akkor már a csarnokban álltam és hallgatóztam, de ezen perczbeu csendes volt minden. — Kliki! Kliki! — kiáltottam és az előszoba ajfaját {elszakítottam — de nem láttam semmit. A konyhába siettem, a szolga és a szakácsnő működésükbe voltak merülve — az utóbbi egy sustorgó serpenyőt emelt le épen a tűzről. — Hol van a kutya ? A becsületes lengyel szájtátva tekintett rám, a tányért az egyik kezében és a kendőt — melylyel épen törülte — a másik kezében tartva, mondáV Mankót a megcsonkítottnak! E föl irattal vettük az alábbi sorokat a helyi kórház t. gondnoka, ték. Androvics Imre úrtól. Megindulás nélkül lehetetlen e részvéttel jes sorokat olvasni. Közöljük szószerint. Találja meg a részvét e meleg hangja a könyörülő emberek szivéhez az utat! íme a levél: Tekintetes szerkesztő ur! Múlt évi november 20-án megjelent lapjában szives volt megemlékezni Nagy Imre veszprémi napszámosról, ki lábát törte a városi kőbányában, akkor is méltóztatott jelezni becses lapjában, hogy a napszámmunkások íegszorgalmatosabb és megbízhatóbb egy tagját, és vele négy tagból álló családot ért a váratlan jött szerencsétlenség; most ezen szerencsétlen ember már érez magában erőt, hogy családja feutar- tásáért ismét munkához foghatna, de sírva mondja, hogy egy lábbal nem tud menni, tehát egy fél lábra volna szüksége, melynek beszerzése egy szegény napszámos erejét messze túlhaladja és a kórház oly alappal nem rendelkezik, hogy azt beszerezhesse, ennélfogva tisztelettel kérem a tekintetes szerkesztő urat, szíveskedjék becses lapjában azokhoz a nemes szivekhez szólni, kik megszokták hallani a szenvedők jajkiáltását, nyújtson nekik alkalmat, hogy becses adakozások hozzájárulásával a családját szerető mun-
