Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-02-12 / 9. szám
Veszprém, 1887. Hetedik évfolyam. 9. sz. Szombat, február 12. MEGYEI- S HELYI ÉRDEKŰ, VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre ..............................6 frt — Er. Fé lévre....................................3 írt — kr. Ne gyedévre..............................1 frt 50 kr. Cg yes példányok ára 15 kr., s kaphatók Ney Mór, Herczeg Lajos üzletében s a kiadóhivatalban. ZfcvdZeg'jelen. minden. szona-Toa/ton.— Előfizetési pénzek a kiadóhivatalba, VESZPRÉM, Horgos-utcza, 105. szám a. küldendők. = HIIRIDIETÉSIEK: ÉS ITTILTTEKBK a kiadóhivatalban fogadtatnak el. — Egyhasábos petitsor (tere) 0 kr; nyilttér petitsora 20 kr s a bélyeg. A szerkesztővel értekezhetni, vasárnap kivételével, naponta d. e. 8—12, d. u. 2—7 óra között. Szerkesztőség: Veszprém, Babóchay-tér, Kovács-ház, a „Petőfi“-könyvnyomdában ; hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok vissza nem adatnak. A szeretetház válsága. Veszprém, febr. 11. A balaton-füredi szeretetház válságáról rtak a lapok. Azt mondták a többek között, íogy az árváknak e nemesczélu menedék- íelyét veszély fenyegeti, mert a financziális illapotok oly rossz lábon állnak, hogy könnyű szerrel azt fentartani lehetetlen. Voltak olya- íok is, a kik nagy” garral hirdették, hogy a lalaton-füredi szeretetház hukófélhen van. A űr nem volt alapnélküli, bár nagyítva vette szárnyaira a napisajtó, a minek természetes eövetkezése volt ama körülmény, hogy egyes apók még arról is Írtak, miszerint Molnár Aladár e nemes alapítványa bakófélben van, nidőn egyes lapok illetékes helyről jött oiteles czáfolat alapján eloszlatták e kósza aireket. Azt mondtuk, a hir nem volt minden alap nélküli. És mi indította a sajtót arra, hogy ily hírekkel lépjen a nagy közönség elé'? — kérdezhetné valaki. Megmagyarázzuk. A szeretetház vezetői sajnálattal tapasztalták, hogy a nemes czélu intézetet olyan financziális állapotok közepette, mint jelenleg van, fentartani nagy nehézségekbe ütközik, és éppen azért tették meg ama lépést, mely alapot szolgáltatott a kósza hírekre. Az igazgatóság néhány tagja indítványára megkeresés intéztetett, Zalavármegye nemesi pénztárához és a vallás- és közoktatásügyi miniszter utján a belügyminisztériumhoz azon czélból, hogy az évi járadékot felemelni kegyeskedjenek. Ennyi volt az egész és több nem! Annyi bizonyos, hogy a balatonfüredi szeretetház nem erős, és ha nincs is hukófélhen, mint írták, legalább is csehül van. Tehát Magyarhon e nemes iutézete tengődik! Valóban szégyen! Vessünk csak egy-egy megfigyelő pillantást a külföldre, meglepetve fogjuk tapasztalni, hogy ott a balaton-füredi „Szeretetház“-hoz számos hasonló menedékhely van, jóval több, mint nálunk, és mindenik intézet úgy szellemileg mint anyagilag virágzik, míg nálunk, a hol a hasonló intézeteket egyik kezünk ujjain szépen elszámlálhatjuk, azt kell tapasztalnunk, Addig beszélt . . . Addig beszélt mindenféle Hosszat rólam a világ, Míg hűtlen nem lettél hozzám, Szép kedvesem, gyöngyvirág. És azóta nem beszélnek Semmi rosszat felőlem, Csak azt kérdik mindenfelé: Mért hagytál el kedvesem ? HULLÁM. Örökké tartó szenvedés, Amelynek vége nem szakad, Édessé tenné oly kevés, Rövidke, boldog pillanat. Szivünket néma fagy lepi, Mert nekünk nem jut annyi sem, Az ég reánk úgy mérte ki, Hogy bu kisérjen szüntelen . . . S ha látlak vágyva, szenvedőn Égy pereznyi boldogság utóm, Úgy f áj nekem, de nincs erőm: Vigaszt rebegni jó anyáim! Óh, mert ha arezod felderül És lelked már felengedett, A napsugár a jég körül Kicsalja forró könnyedet . . . Joó Armand. hogy az ország egyik ilynemű intézetének tengődni kell. Azt ugyan nem mondhatjuk, hogy a balaton-füredi szeretetház szellemileg az auyagi- hoz hasonló állapotban van, mert oly tanítók nyújtanak az intézet növendékeinek oktatást, a kik a tanításon kívül azt is szivükön hordják, hogy a szegény árvákból jeles polgárokat neveljenek a hazának, a társadalomnak Még sem lehet azt elvitatni, miszerint anyagi erő hiányában sokat szenved a szellemi is. Ez állapoton segíteni kell! Segíteni kell két fő okból. Nem szabad felednünk, hogy a „Szeretet“- házak oly nemes intézetek, melyeknek czélja a védtelen árváknak nemcsak biztos menedékhelyet nyújtani, hanem azoknak a tanításon kiviil valódi nevelésben részesíteni. A „Szeretetház“-ak tehát javát czélozzák az államnak, a nemzetnek és a társadalomnak. Elégszer tapasztaltuk már, hogy azokból, a kiknek szülei korán elhunynak és minden nevelés nélkül nőnek fel, lesznek a társadalomnak és az emberiségnek legnagyobb gyűlölői, a kiket mi közönségesen a társadalom fatytyuhajtásainak, járda-taposó proletároknak szoktunk nevezni. Ezek veszélyére válnak az élet- és vagyonközbiztonságnak, valóságos mételyei a társadalomnak. Mert nem tanultak semmi mesterséget, nevelés nélkül sarjadoztak fel, de igy is megélni akarván, olyan eszközökhöz nyúlnak, melynek csak veszélyeztetik a biztonságot. Természetesen ezek nem hoznak hasznot az állam konyhájára, sőt inkább annak is csak kárára vannak. Az árvákat az ily módon való elveszéstől megóvni és megmenteni a társadalom számára — czélja minden „Szeretetház“-nak. De ezen czél eléréséhez a „Szeretetházak“- nak és hasonló intézeteknek eszközökre van szükségük. Ilyen eszköz csak egy van: a pénz, és ismét csak a pénz. És a balaton-füredi szeretetháznak ezen eszközökből épen a legkevesebb van, és ezért áll csehül, ezért kell szégyenünkre tengődnie. á mi Klikink, (Hamburg V. után M. Barcza Josefa.) (Folytatás.) Valóban nem is tétetett többé Klikimről említés, csak ritkán láttam öt és ha hébe-hóba elembe jött, fogaimat összeszoritottam és lovagostorommal feléje sújtottam, hogy végre belássa, hogy többé nem tartozik hozzám, vagy ha mégis megláttam, tekintetemet az ellenkező oldalra irányoztam és feléje sem ne'ztem, mert mélabús szemrehányó tekintetét nem bírtam kiállani. De a lépcsőn feljutva, kéjelmetlen érzésem eloszlott, mert fent nőm, egy szőke gyermekkel karjain, várt és csengő vidám hangon felkiáltott: — Ki jön itt? A papa, a papa .. . Ez oly derült sugarakkal átszőtt kép vala, mely árnyat nem tart maga mellett. Egy kedves gyermekszempár előtt minden keserű érzelem elpárolog, és Margitom nyakassága, Kliki száműzetése, minden, minden a feledésbe merült. A mi kis gyermekünk gyönyörűen fejlődött és már a pólyából is kinőtt; fehér szoknyácskákban jelent meg és minden alkalomkor önfejűségének és határozott jellemének kétségbevonhatlan tanujelét adta. Alig múlt egy éves és már gyanutalan szülői háta mögött a kisasszonyka intriguákat szőtt és egyszeregy rendes-vousját fedeztem fel... . Klikivel .... „Nőm egy szép délután eltávozott hazulról, mert nővére születése napjára rendezett kávé-társaságra volt hivatalos, és én a szolgálatból hazatérve, a gyermekszobában rendkívüli zajt, vidám hangokat, nevetést és ugatást hallottam. Midőn az ajtót feltárom, nagyreményű lánykámat a szőnyegen ülve találtam, a fiatal dajka mellette van és Kliki repülő fülekkel egy lapda után szaladt és éppen apportírozta. midőn túlbuzgóságában a kis lányt halomra döntötte. Ijedten ugrottam oda, de a kis lány sirás helyett nevetett, és a dajka magyarázólag hozzá tette: , . Ne tessék megijedni, a kutya a kis lányt nem bántja, sokszor játszanak együtt és Elza Klikit nagyon szereti. Meg vagyunk győződve, hogy Zalavárme- gye nemesi pénztára is eleget fog tenni a „Szeretetház“ igazgatóságának hozzá intézett folyamodásának, valamint eleget tett a kormány is, midőn a „Szeretetház- javára a folyó évi állami költségvetésben 8000 forint javadalmazást irányzott elő. De meg vagyunk győződve arról is, hog3r bármekkora összeget szavazna is meg Zala- vármegye nemesi pénztára s ehez hozzáadva az állam S000 írtját, sem lesz elég nagy ez összeg; ha tehát ezek eleget is tesznek a folyamodásnak, amihez kétség nem fér, a kiutalványozott ősszeg nem fog sokat segíteni a balatonfüredi „Szeretetház“ jelenlegi állapotán és ez továbbra is tengődni lesz kénytelen. «V Ezen állapoton a nagyközönség tudna legtöbbet segiteni. Hisz Molnár Aladárnak sem volt az a czélja, hogy az intézet fentartása valaha az állampénztár terhére essék, sőt maga is több alkalommal adott kifejezést azon óhajának, miszerint a balatonfüredi „Szeretetház“ folytonosan közadakozásból tartassák fenn s az állam csak bizonyos évi segélylyel járuljon hozzá. Állításunkat bizonyítják saját szavai, midőn második jelentésében ezeket mondja: „Jó az, ha a nevelő közintézet anyagilag is utasítva van a közrészvétet folytonosan-'kiérdemelni. Viszont más oldalról az adakozás, az adakozókat erkölcsileg is csatolja az intézethez, mert az emberek, amire áldoznak, azután szellemileg is érdeklődnek, ügyeivel törődnek s akarják, hogy adott pénzük jól has ználtas- sék föl. A mi legbiztosabb tőkénk nem pénztárunk s nem kötvényeink, hanem a hazai közönség élénk részvéte s müveit embersze- retete. E tőke kamatai nem zárkózhatnak el előttünk mindaddig, mig azokat intézetünk megérdemli. Ettől félni annyi volna, mint a magyar nemzet humanitásában kételkedni.“ Molnár Aladár azonban, ugylátszik, csalódott. A nagyközönség csak az első években mutatott rokonszenvet a „Szeretetház“ iránt, az utóbbi időben azonban nagyon keveset pártfogolta. Écsy László, a „Szeretetház“ igazgatótanácsának társelnöke, az lS84-ik év végén kiadott elnöki jelentéséhen sajnálattal konstatálta, hogy az intézet Molnár Aladár halála óta nehéz viszonyok között teng, mert 18S4. év végén 9080 frt 92 kr. volt a hiány. A közoktatásügyi minisztériumtól a fentar- tási költségek fedezésére 8000 frtot kap a „Szeretetház“, 2000—2500 frt jövedelme van a néhány növendék tartásdijából. Ezen összeg természetesen édeskevés a „Szeretetház“ fen- tartására. Itt a közönségnek kell segélyt nyújtani. Hogy miért kedves kötelességünk ezt tenni, kifejtettük. Első sorban Zalavármegye van hivatva segélyezni e nemesczélu intézetet. De közönségünk sem maradhat sokkal hátrább. Midőn egy ily nemes intézet megmentéséről van szó, nem szabad háttérbe szorulni Veszprém vármegye nemesszivü, vagyonosabb polgárainak sem. Segélyezzük a b.-füredi „Szeretetházat, hogy mennél több árvát mentsünk meg az elveszéstől a társadalom számára. A „Szeretetház“ alapítása óta mindig a nagy közönségre szorult, ha eddig szükség volt a nemes indulatra, valóban arra most égetőbb szükség van, hogy az árváknak e nemes menedékhelye'tönkre ne jusson. Midőn a balaton-füredi szeretetházat anyagilag segélyezzük, nemcsak az emberiség ügyét szolgáljuk, hanem Isten akaratát is teljesítjük, mert az Üdvözítő mondá: „a mennyei Atya nem akarja, hogy a kicsinyek közül egy is elvesszen.“ Budapesti Írről. (Népfelkelők. — Betörések krónikája. — Szörnyű balett.) A minap Bécsben jártam különféle ügyes-bajos dolgokban. Magától értetődik, hogy nem mulasztottam el körülnézni a nagy császárvárosban és keresni azt a hires kedélyességet, mely Bécsnek és lakóinak különlegességét képezi. Én ezt a kedélyességet csak két helyen észleltem, és pedig a kávéházakban és — zengerájokban. Az első helyen abban nyilvánul, hogy minden kopott külsejű, kétes existentia, ki véletlenül asztalodhoz kerül, minden czeremonia néloly marsot vertek, hogy az üvegtáblákért remegtem, de minden, minden hasztalan volt. Én a szobából halkan elosontam, kiléptem az előszobába, melynek ajtajánál Klikim, mint egy halálra ítélt bűnös ült, a mint az ajtót kinyitottam, futott az istálló felé. Szegény, szegény kis ficzkó! A mama és a kis lány a nap többi részén boszus, haragos maradt, — a gyermekdajka kisirt szemekkel járt fel és alá, mert megbízhatatlan személynek neveztetett. — Miért tértél ma oly korán haza, kedvesem ? — kérdém nőmet a vacsora alatt. — Valami kimagyarázhatatlan nyugtalanság lepett meg és az késztetett a hazajövetelre, — felelt nőm a nélkül, hogy reám tekintett volna. — Te elöérzetes angyal, te! — mondám némi gunynyal. — Gúnyolódjál, ha kedved van reá, de én nem nézhetem el, hogy gyermekem kutyakukaczot kapjon és az által nyomorultan múljék ki. — Hány ezer gyermek játszik kutyával és azért még sem hal meg, csak nem kell mindjárt túlozni, — feleltem boszus hangon. — Ugyanazon oknál fogva nem kellene egy gyermeket se az utczára kivinni, mert megeshetne, hogy a tetőről lehulló zsindely agyonüthetné! — Az anyát illeti meg mindenekelőtt a gyermek gondozása, és a gyermekápoláshoz te ne.n sokat értesz, — jegyzé meg nőm méltóságteljesen. — Azt mindjárt láttam, midőn a dajka miatt zavarban voltunk, és te az orvostul kérdezted, hogy az újszülött kicsikét nem lehet-e jó erős rajnai borral táplálni ? így ha tehát te reád lett volna bízva, egy hét alatt szerencsétlen, vagy épen meghalt volna — — Puff! engem ugyan kifizetett kis feleségem, — és midőn borzalmas mondókáját elvégezte, méltóság- teljesen vonult szobájába. Vacsorámat egyedül folytattam és a papucskormány súlyos voltáról tartottam eszmefuttatásokat. Oh, Margitom! hol vannak azok az idők, melyekben Klikit kedves állatocskának nevezted és nyakszalaggal felékesitetted ?!! — Do hol ismerkedtek ők meg? — kutattam tovább. — Az udvaron. A kicsike egyszer igen sirt, és hogy megbékítsük, Fülöp a kutyát előhozta, és erre egyszerre elhallgatott. A kutya meghagyta magát czirógatni és azóta, ha Elzácska sikitoz, a kutyával rögtön lecsititom. — Tudja ezt feleségem ? — ' kérdém, a gyermekhez és a kutyához a szőnyegre ülve. Egy halk „nem“ volt a felelet. — A nagyságos asszony egyszer vette Klikit az előcsarnokban észre és azonnal kihajtotta. Jóiziit nevettem magamban, mig kis játszótársammal bíbelődtem, — megvallom, egy kis kárörvendő érzet is vegyült mosolyomba. — A gyermek atyja tulajdonait örökölte, — mondám büszkén magamban! — Várj csak te szőke házi-zsarnok! Ha mi ketten összeesküdünk, akkor te okvetetlen a rövidebbet húzod! Mily mulatságot csaptunk mi! A baby ujjongott, Kliki ugrándozott, egyik sem tudta élő szóval kifejezni, hogy mennyire örül a másik társaságának, de örömkitörésük eléggé bebizonyította ezt. Végre az öreg hű ficzkó egyenesen odaült Elzácska mellé, mintha mondani akarná: — Látod uracskám, én te reád nem haragszom, gyermekedet szeretem, ha még oly rosszul bánsz is velem! De az ördög nem alszik! mondja a közmondás. Az ajtó egyszerre feltárult és a küszöbön, bámuló nagy szemeket meresztve, jelent meg Margit mama! — Tudtam, hogy ha csak lábomat teszem ki, mindjárt rendetlenséget követnek el itt! Ki veled ! — kiáltott nőm a négylábú kis betolakodóra és a szegény állatka behúzott farokkal, mint a nyíl, osont ki a nyitva maradt ajtón. De lám! A mi kis kisasszonykánk ép abban a perczben fülhasitó sikogatásba tört ki és teljes erejével az ajtó felé kúszott. Anyuskája karjaira vette, de hasztalan volt minden csititás, a lányka sirt, sikított, végre lélekzete is elakadt, úgy hogy arcza egészen megkékült. Anyja és a dajka hátacskáján doboltak. — Elzám, Elzácskám! No, no, nézz csak ide! A siró gyermek az ablakhoz vitetett és az ablaktáblán
