Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)

1887-10-08 / 48. szám

zetet 1 — Erre azt felelem, liogy igaz ugyan, hogy egész Európában súlyos a földmi vés állapota, melyet első sorban az állig felfegyverzett állampolitika okoz, de legsúlyosabb minálunk Magyarországon, mert mig külföldön van a mezőgazdákban sociális-társulási szellem, addig nálunk erre nincs semmi hajlam s igv kész áldozat a legkisebb szerencsétlenség előtt a földmives.

Kiknek adja el a földmives az ő termelését ?

A gőzmalmoknak és a tőzsdén a kereskedőknek. A gőzmalmok mit tettek ? Szövetkeztek, mig azelőtt versenyeztek, ma egyet- értőleg járnak el, és minden erővel nyomják a gabona árát.

Hát a kereskedők mit tettek 1 Ezek is a tőzsdén egyesítették üzletkörüket és uralják a helyzetet, mit bizonyít, pld. f. évi szept.

19-iki ezen tőzsdei tudósítás: „Ma nem volt semmi gabona eladási forgalom, a zsidók újéve miatt.“

És ily szervezett egyesség-szövetkezettel szembe állanak a széttört mezőgazdák. így lesz aztán a tőke élet-halál ura, mert az egy, a tömörült sok egygyel a versenyt nem bírja ki. s keserves keresményét poton áron adja el.

Azt hiszem, a hosszú évek siralmas tapasztalata meggyőzhetett bennünket arról, hogy a mezőgazdák biztos bukás elé néznek, ha nem tömörülnek, ha nem egyesülnek.

Az egyesülés már az árak emelkedését vagy azok szilárdságát eredményezné, mert a sürgős kínálat, a feltorlódott eladási szükség nem állanna elő, a mennyiben a szövetkezet, megszorult tagjait annyira segélyezné, hogy csak kívánt áron aduá el gabonáját.

A tőzsde mindaddig fogja ui'alui a helyzetet és a gazdák a tőzsde rabszolgái leende- nek, mig szövetkezetét nem alakítanak. Csak rövid tekintetet vessünk a mai forgalomra. A ki eladhat 100 métermázsa búzát, már eladhatja métermázsáját 40 krral drágábban a ki csak 20—30 métermázsát ád el, már mindén mázsánál vészit 40 krt.

Ez a. kevés különbség is arra ösztönöz bennünket, hogy szövetkezzünk.

De hát ha tőzsdére megy a szövetkezet, s azt mondja, van 20 ezer métermázsa búzám eladó. A kínált árt nem fogadja, el hiszen várhat, nem fogja torkát a hitelező vagy más végrehajtó. Versenyre kél a tőkével, s bizonyosan tovább bírja, mint most a megszorult, elszigetelten álló földmives.

Azt nem állittom, hogy az indítványozott szövetkezet az uralkodó válságot egészen megszüntetné, de állítom, hogy enyhítené. Ezért szeretettel felhívom a mezőgazdákat, saját jól felfogott érdekük szolgálatáért, szövetkezzenek. Másként egyenként le fognak hullani a munkatérről, mint ősszel a meg- sárgult falevél.

■ . Vasacli Balogh Lajos

hont találtak a nagy síkságon, föllelték a magok embereit, a tanyai lakosokat. Közéjük vegyültek aztán a szomszédos megyék üldözött gonosztevői is.

Annak a nagy síkságnak mindig volt bizonyos varázsa. Akik ott laktak, kívül érezték magokat a társadalmon s azt hitték, ez a szabadság. Városba soha sem jártak, csak vásárra, vagy búcsú napján. A világ haladhatott, vagy megállapodhatott: rájok hatással nem birt. A szétszórt tanyák sokaknak adtak csendes, nyugalmas otthont s ezt a esendet megirigyelték olyanok is, akik nem álltak pörben a törvénynyel. A tanyai élet igy fejlődött a pusztán, s a-földmivelés foglalkoztatta a pusztai népet, akiktől nem volt szokás megkérdezni, hogy honnan jött. A pusztán akadt elég hely, ahol meg lehetett vonulni, vagy amelytől — mint valami állomástól — tovább lehetett kóborolni, a Mátrától a bihari hegyekig, a Balatontól a Berettyóig.

Az alföld sok telepitvényest is csábított, tótot,, németet, ráczot, de ennek a földnek megmaradt az a tulajdonsága, hogy magyarrá tette lakóit minél hamarább. Ott a helyi viszonyok teremtették meg az állapotokat, bizonyos ősi, patriárkhálís formák szerint. Társadalom pedig akkor voltaképen nem is volt, mely másképen hatott volna rájuk. A szegedi biinpörökből olyan hatalmas részt magának tartó Kis-Telek egészen idegen telepitvény. Ötven év alatt teljesen eltörülte eredetének szláv jellegét.

Az 1840-iki katonai sorshúzást a városi polgárfiuk is nagy idegenkedéssel fogadták s tömegesen bujdostak a pusztába. A parasztlegények még többen szökdöstek el. Szeged és vásárhely körül sokan lappangtak.

A vármegyék utasitást kaptak, hogy ezt ne tűrjék, csináljanak rendet, szolgáltassák be a katonát. Pandúrok hajtották föl a pusztákat. A szegedi, vásárhelyi, kisteleki tanyák közt a perzekutorok egész csatákat vívtak. A bujdosók sorsa súlyosabb lett, A búvóhelyéből kizavart szökevény ezután útonálló lett.

Íme az alföldi betyárvilágnak társadalmi és politikai oka. Igazán rablóvilaggá a Bach-korszakban vált s azzal kellett megküzdeni a magyar kormánynak 1863-ban és 1869-ben.

Amint a katonasorozást kezdték több lelkiismeretességgel végrehajtani, a betyárvilág csöndesül. A kanczellária is egymásután adta ki a rendeleteket a katonaszökevények üldözésére, és fegyveres erővel tisztogatta az alföldet és a Dunántúlt. 1845-ben észrevehetőig összébb szorult a betyárvilág.

1848-ban nem volt betyárvilág. Eltűntek, haza szé- ledtek, mert senki sem üldözte őket. Pedig akkor a tulajdon jóformán isten gondviselésére volt bízva.

A pápai rémesethez.

— Saját tudósítónktól. —

Pápa, okt. 6-án.

A pápa-ma rczaltői rablógyilkosság által felizgatott kedélyek még nem csillapodtak le. Ama tadat. hogy a rablógyilkosok még nincsenek a törvény igazságszolgáltató kezei között, folytonos rettegésben tartja Pápa város és vidéke közönségét. Igen sokan, kik rendesen el szoktak látogatni a szomszéd vásárokra, most félénkségből nem mennek. Ebből is- látszik, hogy a rablóbandák retteg- tetésükkel nemcsak a közbiztonságot veszélyeztetik, de az am úgyis pangó kereskedelmet és ipart is nagyban hátráltatja.

Három szerencsétlen áldozatot eltemettek, három pedig már egy hete, hogy élethalál között lebeg. Rozs né kisebb sebbajon kívül ma már újra született, de nem igy van — sajnos — Dukics Ignácz és Csana- kyné, akik önkívületi állapotban küzdenek a halállal s minden perczbeu várják, miszerint a magasfoku sebláz meghozza számára a boldogabb hazát. Dukics minden vagyonát elrabolták, bármennyi segély is jótékony hatással lenne rája.

A gyilkosság tettesei eddig ismeretlenek, de hiszik, hogy legközelebb kézrekeritik őket.

A z az állítás, hogy az U rkuton elfogott a k követték el a Pápa- Ma í- c z a 1 t ő között történt ö t szö- r ö s r a 1) 1 ó g y i 1 k o s s á g o t, teljesen a 1 a p i a lan. mert a három rabló ama gyilkosság éjjelén szintén azurkuti erdőben volt, de a csendőrök ekkor nem tudták őket elfogni.

Alapos a gyanú, hogy a gyilkosságot csothi emberek követték el, akik csütörtökön virradóra fejszékkel felfegyverkezve azzal mentek el hazulról, hogy soha többet vissza nem mennek. A csóthiak Kiskády József, kinek öcscse Rózsiiénál van alkalmazva. Bauer András és fia János. Ez utóbbi lehetett az a János, akire Bálint József rászólt, midőn lovait fogta a gyilkos: János ne bántsa a lovakat! Erre őt is fejbe csapták, mire a földhöz esett.

Nem lehetetlen azonban, hogy a gyilkosságot oláhczigányok követték el. Erre enged legalább következtetni ama barbárság, melylyel a szerencsétlenség elkövettetett.

Le is tartóztattak 3 oláhczigányt, de miután alibéjüket igazolni tudták, szabadlábra helyezték őket.

A szerencsétlenek holttestein bonezolás alkalmával konstatáltatott, miszerint a gyilkosság tompa eszközökkel hajtatott végre. E tompa eszközök pedig nem mások, mint a marczaltői - ihászi utvonali kanyarulatnál levő akáczfák támasztó póznája, melyek Pápa városházában őriztetnek, mint bűnjelek.

A gyanú, hogy oláhczigányok a gyilkosok, mindig több alaposságot nyer. Különösen az a körülmény, hogy Rába-Szt.-Mihálvon pár nappal ezelőtt többen vásároltak ujdonat uj csizmát 1 frt 50, 1 írt 80 krjával és pedig

vándorczigányoktól, majdnem kétségtelenné teszi, hogy a rablógyilkosságot vándor-czigá- nyok követték el. A ma érkezett, de még meg nem erősített hírek szerint azt az öt czigányt, kik pár nap előtt Kába-Szent-Mihá- lyon csizmákat árultak elfogták. Jelentik azt is, hogy a vámőröknek meg van hagyva, hogy a város környékén mutatkozó czigányokat tartóztassák le és kisérjék be. E rendelet alapján a pápai-uton a vámőr letartóztatott gyanús czigányokat és be akarta őket kisérni, de, mert rendőri segélyt nem hivott, az egyik félszemü czigány, kinél újdonatúj csizmák voltak, megszökött. Üldözte a vámőr, üldözték a győri rendőrök, de minden eredmény nélkül. A czigány Peér felé elmenekült. A pápai rendőrség által küldött szeméhdeirás teljesen ráillik a szökevényre, kit, ha azonos a körözettel, Bihari Boldizsárnak hívnak és négy társával követte el a marczaltői í-abló- gyilkosságot, A czigány kíséretében volt két asszonyt bekísérték.

Bihari (és nem Bátori) Boldizsár szökéséről Tyrmann József győri csendőr hadnagy értesülvén, csendőreivel a szökevény keresésére indult. Velük ment Hana csendőrőrmester is, ki a határban helyismerettel bir. Ságh-halom alatt nyerték egy kis fiútól azt az útbaigazítást, hogy Nyalka felé látott menni egy alacsony, vézna, hosszú kabátos embert, kiről azt hitte, hogy zsidó volt. A leírás ráillett a keresett czigánvra. Este 10 órakor Nyalka é« Taáp községek között 40 főből álló kóbor czigány csapatra találtak. A csendőrök kocsin érkeztek meg s meglepték a czigányokat. Azt vallotta valamennyi, hogy nincs köztük Bihari. A sátor egyik sarkában egy rakás kendő, ruha, dunyha volt. Mikor e felöl Tyrmann kérdezősködött, először azt felelték, hogy ruháik vannak ott. azután meg, hogy egy beteg gyerek fekvőhelye, Szétszedve a ruhákat, megtalálták közte elrejtve Biharit Bihari Sztojka Károly- nak vallotta magát, de később beismerte valódi nevét. A rejtekhelyét adó czigányok- kal együtt bekísérték s most őrizet alatt van. Tagad mindent. Fején seb van, melyet ló által okozottnak mond, holott a csendőröktől kapta Sopronmegyében szökés közben. Holnap szembesítik vele a csécsényi Szalacsy-major cselédségét, hol hat pár uj csizmát adott el. Biharinál egv tajtékpipát is találtak s a marczaltői rablógyilkosság alkalmával ilyet is raboltak el.

Rablóvilág.

Veszprém, okt. 7.

Oroszlán Pali bandájának kézrekerült az utolsó, negyedik tagja: Márton Vendel is. Mint csurgói levelezőnk jelenti, ma reggel 4 órakor ütöttek rajta inkén, Krumfus Adám kis korcsmájában a csendőrök. A betyár, úgy látszik, belefáradt már a hajszába, a melylyel a csendőrök napok óta nyomról- nyomra üldözték és betért az inkei korcsmába

pihenni. Olasz Albert iharos-berényi csendőr- őrsvezető értesült a betyár ottlétéről“ és Sátrán Károly csendőrrel ma hajnalban meglepte. Márton éppen ágyban feküdt s ellenállás nélkül kénytelen volt megadni magát. A veszedelmes rabló nem hasonlit többi czimborájához, a kik hatalmas erejű izmos alakok; Márton hitvány, vézna ember, undorító ránezos arcczal, melyről leri a gonoszság. A két csendőr bekísérte a csurgói járásbírósághoz, a hol rögtön kihallgatták és erősen

megvasalva, külön zárták el.

*

Az urkuti rablóharcz utójátékaul jelenti nekünk Urkutról Ad ám József, ottani uradalmi ispán ur, ki Gácsér csend- őrsvezetővel együtt Oroszlán Palit elfogta, hogy ugyanazon éjjelen, mikor Urkuton a rablóharcz este lefolyt — éjféltájban az 7* órányira fekvő ajkacsingervölgyi kőszénbánya tárnájánál 6 fegyveres ember jelent meg. A bánya éji őre észrevette őket, mire közrefogták s csak anyit mondtak, hogy a hideg és eső ellen, a bányába akarnak menni. Az éji őrnél nem volt a tárna kulcsa s igy nem meutek be. Majd kikérdezték a bányaigazgató s a pénztár iránt; később magukkal vitték a halálra ijedt őrt az erdőbe, ott tanácskoztak s végül kijelentették neki, hogy szabadon eresztik, ha meges kúszik mi n- d e n szentéire, hogy 3 nap és éj előtt róluk senkinek sem szól. Az őr megesküdött s meg is tartotta szavát. Kedden letelt a három nap s azonnal jelentést tett Burghardt bán37aigazgatónak. Hogy erabló- látogatás tény volt. bizonyítja az, hogy már hétfőn sürgönyök érkeztek Somlóvásárhelyről, melyek 6 rablónak a Somlón megjelentét jel- zék. A csendőrség űzőbe vette őket, de sikertelenül. E körűiméig világosan bizonyítja, hogy a ma:rczaltői rablóbandán kívül, még más zsiványcsapat is van a megyébe n.

Balaton-füredi tudósítónk Írja a következőket: Még le sem csillapodott itt amaz izgalom, a mőlyet a hírhedt zsivány, Renkó és társainak megjelenése okozott s már is uj riadalom történt. Renkó bandáját szét- ugrasztották ugyan, de meg nem semmisítették s annak még el nem fogott kilencz tagja most kettesével állva össze, követi el rablásait e vidéken.

Szombaton gyönyörű holdvilágos este volt Balaton-Füreden, a mikor Arnstein Károly a „Stelánia-Yacht-Egylet“ főfelügyelőjének öcscse s ugyanez egyletnek alkalmazottja, Arács- ról Balaton-Füredre sietett, hogy a gyógy- szertárból bátyja beteg neje számára hirtelen szükségelt orvosságot hozzon. A fiatal embert azouban csaknem veszély érte buzgalmáért. Mikor az utón az Esterházy-vendéglő közelébe jutott, két hatalmasan fölfegv’verzett parasztosan öltözött alak lépett eléje s tőle tájékoztatást akart kicsikarni az Esterházy- venaéglő bérlője, az itt gazdag ember hírében álló Ferschl felől.

A vasúti támadás után küldte le a kormány Ráday Gedeont Szegedre, a honnan nagyon szomorú tapasztalatokkal te'rt vissza, s erre kinevezték királyi biztosnak csaknem az összes alföldi megyékre. Azzal kezdte, kogy az orgazdákul ismert embereket fogatta össze először is, meg a gyanús fajtájúnkat, hogy a betyárnak minél kevesebb jó embere legyen. Renkó Kálmán is — czimboráitól igy megfosztva — Szerbiába akart menekülni, de Temesvártt elfogták. — Rádaynak különben nemcsak temperamentuma volt a rablóüldözéshez, hanem szerencséje is. Macsvánszkyt nem kevesebb, mint 4000 katona sarkalta a Bicskában, de ennyi fegyveres ember közt is talált egér- utat. Az egész alsó vidéken ugyszólva népfölkelés volt a kegyetlen bicskás ellen. Mind hasztalan. Végre Ráday maga ment el nyomozni és Pivniczán rá is akadt. A zsivány azonban nem adta meg magát, habár a házat is rágyújtották, csak halva jutott a hires szegedi biztos kezébe.

A szegedi bünvizsgálatok egész 1840-ig vissza- nyúltak a bünkrónikába. Közel hatszáz bűntényt derítettek ki, s ebből 236 főbenjáró. Összesen bűnöse volt mindene gonosztetteknek s 425 ült fogva Szegeden. Ráday tétova nélkül élt a ráruházott hatalommal. A szeged bünvizsgálatokhoz hasonló eljáráshoz csak rendkívüli esetekben fordulat egy czivilizált állam. Az alföldet azonban megtisztította a betyároktól és a rablóktól, a közbiztonságot helyre állította.

Az Alföld egyik legfélelmesebb alakja most egyszerre a Dunántúl tűnik föl. Úgy látszik jobban bízott a Bakony rengetegében, mint a puszták beláthatatlan síkságában. De a betyár-életnek nincs többé se romantikája, se talaja. Rabló-bandák nem lehetnek többé állandó rémei és csapásai egy-egy vidéknek, még az ösbirü Bakonyban sem. Ma már van társadalom, mely önmaga is őrködik, és van közérzület, mely kellő erélylyel nyilatkozhat. És végre a csendőr puskája is jobb, mint a kovás és czinderes puska.

Se a harminczas és negyvenes évek pusztai romantikája, se a hatvanas évek rabló világa most már nem ismétlődhetik. Se talaj, se viszonyok nincsenek hozzá. Hanem persze mulasztások, tehetetlenségek a világrendet is megakaszthatnák, és a dunántúli újabb eseményekben nem csupán Tallián főispán levele a nevezetes, hanem egy nagy mulasztás is.

„Egyetértés.“

Rózsa Sándor hét vármegyére futó betyárját gyűjtötte össze, kegyelmet kértek és felajánlották magokat, hogy az ellenségre mennek. Alkalmasint ez volt a magyar betyár romantikának utolsó fejezete. A minden oldalról megtámadott kormány örülhetett, hogy igy megszabadítja az alföldet a betyároktól. Százharminca kemény legény volt, nem egy közülök abban az életben őszült meg, valódi potentátja egy- egy vidék titkos járású dolgainak. Alkalmasint szemen-szedett mindannyi. A táborban is martaló- ezok maradtak s a hazát védők seregeiből ki kel- lett őket kergetni. Akadt köztük jómódú gazda is, erkölcsre nézve azonban egy húron pendítitek. Mikor a szabadságharcz vége felé járt, mikor az oroszok beütöttek, 130 vén betyárból akadt elég, mely újra a maga kezére kezdett dolgozni a zűrzavarban. Megtámadta a hátráló sereg élelmi sereit, marha-szállit- mányát, sőt volt néhány annyira elvetemült is, hogy a bujdosó honvédeket rabolta ki. Ezek megmaradtak magnak a későbbi időkre is, melyek annyira kedveztek betyároknak, rablóknak.

Zsandár, osztrák katona sok elpusztult a csendes síkságokon. Ki tette? Bosszúállók, bujdosók, rablók?

A szegedi tanyák közt veszett el legtöbb.

A szegedi császári helyőrség 1350-ben többször kivonult egész hadifölszereléssel a tanyákra, ahol állitólag egész tábor alakult rablókból, kik az üldözött hazafit játszották. Igaz is, hogy volt soraikban néhány bujdosó szegény legény, a ki inkább az osztrák katonáskodástól menekülő szökött honvédnek, mint betyárnak volt nevezhető, hanem ezeket oda kergette a rémuralom. Az osztrák kormány egész I napi harezokat is vívott a tanyák közt. A szegedi ] börtön tömve lett, s aztán egyszerre akasztották a zsiványokat és a hazafiakat. A jók társadalmát is megtévesztette magatartásában az ilyen igazságszolgáltatás.

A kiket kezűkben fegyverrel fognak el — azokra ki volt mondva a bitófa. A zsandároknak, a katonáknak azonban nem akart senki kezére játszani, A betyárokat, rablókat nehezebb volt összefogdosni, mint a hazafiakat. A rabló-üldözés még évekig tartott a nélkül, hogy megtisztíthatták volna az országot. A zsaudárok idegenek voltak, ismeretlenek a vidékkel. A helyett, hogy ők fogták volna el a betyárokat, ezek csalták tőrbe őket. Rózsa Sándor is csak ugv puskázgatta őket, mint hajtóvadászaton szokás a nyulat.

A kegyetlenség, melylyel a bécsi kormány n magyar hazafiakat együtt üldözte, együtt ítélte el a gonosztevőkkel, az ország kevésbé népes helyeit, a pusztákat, erdőket ismét a bujdosók földjévé tette, s a bujdosók közül nem mindig lehetett megkülömböztetni, hogy ki való az akasztófára. Mikor a büntető igazság becsületes nőket megveszőztetett, mert nemzeti szállagot mertek viselni, hazafias dalt énekelni, akkor ettől a hatalomtól elfordult mindenki, s ez a hatalom jobban is el volt foglalva, hogysem megoltalmazhatta volna a társadalmat.

Kezdődtek a legvakuierőbb rablások mindenfelé, az országúton, a városokban. Egy pár rabló 50—60 vásáros kocsival is elbánt, hiszen fegyvert tartani tilalmas volt, azt csak a rablók szerezhettek. A Bach korszak később sem tudta megfékezni a rablókat. Képtelen hivatalnokai nem bírtak, később nem is törődtek velők csak a szegedi bünpörök tárták föl, hogy mely borzasztó rablóvilág volt ez, hogy a valódi gazemberek nem a pusztán éltek hanem bent a városokban s onnan csak intézkedtek, bűnöket koholtak. Hány tisztességes embernek ismert gonosztevő jutott a szegedi csillagvárba, lett öngyilkos, vagy menekült el — s máig is nyoma veszett.

A szegedi nyomozások alatt kiderített bűntények legnagyobb része a Bach-korszakra esett. A nép szokásaihoz és erkölcseihez nem alkalmazott idegen törvények, a hanyag közigazgatás mellett felburján- zott az erkölcsi romlottság a nép közt Ápolták aztán a zűrzavarok, a provizóriumok, 1861-ben, a rövid alkotmányos korszak alatt, a közbiztonság helyreállítására nem lehetett tenni semmit. Jött a Schmerling-korszak, ismét olyan idő, mely a betyár- világot ha nem is növelte még nagyobbra, de nem is tudott vele megbirkózni.

Az alföldön nagyhírű rablófőnökök támadtak, a Bogár-testvérek, Hajagos, Babaj, Vajda Bandi, Tóth Jani, Szilágyi Károly, Macsvánszky, Renkó Kálmán, aztán a legfőbb valamennyi közt s a fogságából kiszabadult Rózsa Sándor, a ki egy darabig olyan ártatlanul tudta magát viselni, hogy mindenki elcsodálkozott, mikor egyszerre csak rásült egy csomó gazság. A Dunántúlnak is mindig meg volt a maga nevezetessége Patkó vagy Juhász.

A magyar kormánynak egyik legsürgősebb kötelességévé vált, hogy egy boldogtalan korszak átkos örökségétől megszabadítsa az országot. 1868. októberében gróf Forgách Móricz ment a Dunántúlra, hogy csináljon rendet. Pénzt, katonaságot eleget kapott, hatalmat szintén. Röviden végzett s katonásan jelentettd csakhamar, hogy munkájával elkészült. Még Somogybán volt, inikor az alföldről is valóságos rémhirek érkeztek. Oszszel kezdődik rendesen a rablóélet és a Tisza-Duna közben Babaj Gyurka, a Bácskában Macsvánszky raboltak. Péteri mellett a vasúti vonatot támadták meg. Renkó Kálmán szintén ekkor élte legszebb napjait.