Veszprémi Független Hirlap, 1887 (7. évfolyam, 1-60. szám)
1887-08-20 / 39. szám
nép anyagi viszonyai jobb lábon állanak, azon mérvben gazdagabb vagy ellenkező esetben szegényebb maga az ország is, mert nyilvánvaló dolog az, bogy a földmivelő feleslegéből él az iparos, a kereskedő, táplálkozik valamennyi tudós, fiskális és orvos. Ezek viszontszolgálatképen előállítják a földmi ves- osztálynak mindazt, amit az a földből közvetlen létesíteni képtelen. A bölcs élettörvény követeli azt, hogy a földmivelő csüggedhetetlenül művelje a drága anyaföldet, hogy a fáradságos munka gyümölcsével biztosíthassa saját existencziáját. a feleslegből pedig éltesse a társadalmat, mely őt viszont többféle jótéteményében részesíti. Ha a földmivelő minden munkálkodása daczára nem úgy öt ki az aratás, mint azt a vetéshez arányitva várni lehetett, avagy ha valamely csapás : szárazság, jég és fagy, vág)’ valami katasztrófa, mint az idei alföldi árvíz, tönkre teszi a termést, meghiúsítja a földművelők reményét, ezt nemcsak ez az egy államunk jólétét magában foglaló osztály, de érezzük mindnyájan, — érzi az egész ország. Tagadhatatlan azonban, hogy mindenkinél mégis legérzékenyebben fogja érezni a csapások és katasztrófák kihatásait maguk azt őstermelők, mert ezek rendesen csak az évi termésből vannak a megélhetésre utalva, és ha a termés nem is felel meg a várakozásnak, nekik életfentartásukról gondoskodniok kell mindenféle képen. Hazánkban körülbelül már mindenütt befejezték az aratási munkálatokat s innen-onnan be is van takarítva a gabona. Az eredmény részint jónak, részint egyes vidékeken középszerűnek mondható ugyanyira, hogy rendes ár és körülmények mellett nem lehet panaszra okunk. Ámde a külföldi verseny következtében tetemesen alácseppent árfolyam méltán két- ségbeejtheti gazdáinkat. Az itt-ott hangzó félj aj dal ások nem az erőltetés színezetei már, sem pedig az elégedetlenség nyilatkozatai, hanem a kétségbeesés legkomolyabb intő hangjai. Az idén, tekintélyes gazdák nyilatkozatai után mondhatjuk, válságos esztendőnek nézünk elébe, mert a krumpli, kukoricza és egyéb kapás növények az óriási tikkasztó hőség következtében elszáradtak, és igy a sertés és marhatenyésztés terén a zabot és árpát kell igénybe venni. Ezt tehát a gazda az idén nem nélkülözheti, piaczra nem szállíthatja. Pénzzé tehát a rozson és búzán kívül mást nem tehet és ezt is, mint emliténk, a külföldi óriási verseny következtében potom árért kell vesztegetni. És mikor a keserves összekaparintott gabonát potom áron értékesíti, a befolyt összeget akkor sem fordíthatja saját élete fentartására, családja istápolójára, hanem jő az adóexikutor és elviszi állami-, egyházi-, családi-, községi-, fej- s egyéb czimeken adóba. Mert hát azt mondják, ez előbbre való, mint minden egyéb. Mit adnak a gazda életének fentartására? Megél az családjával a levegőből is — azt tartják. —■ .......... 1 ■" .1.1.1.— Hu ll! csakúgy borzadtam a gondolatra, hogyha ezt meg kellene csókolnom. Mindjárt rákezdte a kerepele'st. — Azért jöttem, édes komám asszony, hogy kész lesz-e ennek a rossz leánynak a ruhája? S akkor ő rá mutatott, ő mélyen elpirult, én meg még jobban elszomorodtam. — Hogyne kedves komám asszony, majd hozzá látunk. Délelőtt nem értünk rá, mert a német bárónénak ok vetetten kellett a ruhája. Ez meg (s ekkor ez is ő rá mutatott) mindjárt földugta az orrát, elkezdett nyafogni. Mintha bizony délután nem lenne jó! — No lássa ilyen a mái fiatalság. Éppen nem akar dolgozni, szenvedni. Azért is adom el magamtól, hogy próbáljon egy kis világot, tanuljon meg a maga lábán járni. Én, ki a kerepelést figyelve hallgattam, majd, hogy sóbálványnyá nem lettem. Hát ő elmegy ? Kezdtem érteni szomorúságát. A trabális varrónő közelebb telepedett a komám asszonyhoz. — Kihez is megy majd, édes komám asszony? — A Szépfalvy grófnéhoz. Áldott jó dáma. Még leánykoromból ismer, mikor Konkolyos nagyságos urnái szolgáltam. Most, hogy a vendégségre bekel- lett mennem hozzájok, beszédbe eredt velem. Előhozakodtam neki erről a leányról is. Azt mondtam, csókolom a méltóságos asszony kezett, ha meg néni bántanám, volna nekem egy nevelt leányom, a kit szívesen odaadnék szobalánynak . . . Azt felelte ő méltósága, nagyon jól van, édes-örömest elviszi magával. Gondoltam magamban ilyen jó szerencséje nem mindig akad, hát csak hamar készüljön föl, hogy elmehessen vele. Ezután még jó darabig kerepelt, de az én szivemet úgy elfogta valami, hogy se láttam, se hallottam. Árra rezzentem föl, hogy az ajtó nagyot csattant, a vén asszonyság elment már, a leányok szomorúak voltak. Miczi sirt. Én is majd még jobban elkeseredtem, de az ijedség belém fojtotta a sírást, mikor az órára tekintettem. Úristen! egy negyed háromra. Kaptam magam és rohantam a'széllel versenyt, Szerencsémre még jókor értejp az iskolába. Alig takarította be á gáüda gabonáját, in ég meg sem várják, amig pénzzé teszi, hanem elviszik — adóba. Ha ezt nem akarja elérni, akkor siessen túladni bármily potom áron is terményein, és fizesse ki készpénzben az adót, különben pereg a dob, szabad lesz a vásár! S e n k i t ö b b e t, a n n y i harmadszor is! Egy szónak [is száz a vége, bizony csehül állunkrossz* időket élünk, rossz csillagok j árnak. * A tűrhetetlen állapoton segíteni kell okve* tetlenül. A gazdák jogos panaszait orvosolni kell! Belátást, türelmet az intézőköröktől nem kérhetünk, az adót inkább emelni, mint csökkenteni fogják. Más mód után kell látnunk, hogy úgy a községi adót könnyen fizethessék a gazdák, és emellett saját existentiájukat is biztosíthassák. És ezt leginkább elérhetjük a takarékmagtárakkal. A takarék magtárak létesítését B o r o s s Mihály veterán írónk a következőkép hiszi életbeléptethetőnek : . „Igar községben szokásban van, hogy a hitközség elöljárósága a földesurtól GO vagy 100 holdas táblát kér aratásra, a földesur felhívására a hitközség örege s apraja előáll, az ifjabbak vágják a gabonát, a nők marokra szedik, az öregebbek köteleket csinálnak, a markokat kévékbe kötik, a gyermekek hordják a kötelet, a kévékből kereszteket alkotnak s egy nap alatt száz hold le van takarítva. Ekkor a lelkész, gondnok s a földesur megbízottja kiezégerezik az arató részt, az uraság behordatja, elcsépelteti s a kész gabonát beviteti a lelkész udvarára, melyet a hitközség elöljárósága alkalmas időben elad s a befolyt összeget a gyülekezet szükségleteire fordítja, vagy ha azok nem volnának, a pénzt tőkésiti, hogy szükség esetén legyen mihez nyúlnia. Már most ezt az igari hitközségi szokást és eljárást alkalmazzuk egy vegyes vallásu- akból álló községre. Nem a hitközség elöljárósága kér az illető földesurtól GO vagy tegyük 100 holdas táblát, a község összes lakossága egy nap alatt letakaritja, a földesur elcsépelteti s az arató rész a község takarék- magtárába hordatik be, s az képezi a községi takarékmagtárt. Ha kedvező év következik, a megtakarított gabonát pénzzé tévén, annak árából lehet a jegyző és a bíró fizetését fedezni s ezáltal a községi adó nagyban csökkenik. Ha pedig sanyarú év következik, a községnek van tartalék-alapja, melyből szegényebb lakostársainak kölcsön adhatnak, igy soha sincs a községben olv szorult ember, aki kénytelen volna uzsorás kézre szorulni. Igaron például a lelkész kijelentése szerint az egy napi munka mintegy 400 frtot jövedelmezett a hitközségnek GO hold terület után.“ Mi csak osztjuk a veterán iró véleményét s még csak annyit teszünk hozzá, hogy tegyék ez ügy fontosságát magukávé a gazdák, fontolják meg ezt a községek és cselekedjenek! Alapítsunk takarék-magtára* kát! —m. 1 1 1 __ _ _ Az nap már többé nem láttam Miczit. Azt mondták a többi varróleányok, hogy a grófuéhoz vitte az anyja. Megint csak szoiuorkodtam; még a vacsora sem kellett, pedig máskor ruimlig erős követelései voltak gyomromnak. Az ágyban elgondoltam, milyen szomorú lesz szegény Miczi, ha elviszik messze földre, idegen, rossz emberek közé és milyen bus leszek én, ha esténkint magam maradok és nem lesz mesemondó Miczi. Könnyeim megeredtek és sutomban elnyomott az álom. Másnap reggel aztán eljött Miczi búcsúzni. Szép, zöld ruhája volt, testhez fekvő, fodros, tunikás, akárcsak valami nagy dáma lett volna. De orczája, azelőtt piros, mosolygó, most szomorú és halovány volt. Nem mertem elébe se menni. Hátha haragszik rám és nem csókol meg. Mindjárt búcsúzni kezdett. Előbb a vari-ónénak mondott remegő hangon köszönetét szives oktatásáért, aztán — a min én nagyon csodálkoztam — még meg is csókolta. Majd a varróleányokhoz fordult. De ezeknek már nem tudott szólni, sirva-zokogva borult egyenként a nyakukba. Végre még egyszer körülnézett és — meglátott engem. Odaszaladt hozzám, belevette a fejemet kacsóiba s először homlokon, azután arezon csókolt és a fülembe suttogta: Isten vele, isten vele . . . Szememet egyszerre elborította a könny, a szék hátára dőltem. Mire kisírtam magam, már elment a kedves ismerős. Lassan-lassan meg vigasztalódtam, de bár — — — — Azóta már sok, sok, idő elmúlt, gyermekkorom legkedvesebb emléke, a szép Miczi képe, megmaradt szivemben, s mintha most is hallanám suttogó szavait: Isten vele, isten vele . . . Gubicza Imre.* * Szerző városunkban végezte népiskolai tanulmányait és a zirczi czisterczita-rend tagjává lön, hogy eleget tegyen szülei kívánságának, akik mindig papnak szánták a jeles előmenetelő ifjút, ki minden alkalommal kitűnt a helyi gymnásium- ban is többi tanulótársai közül. A szép remények azonban, melyeket szülői hozzája fűztek, nem teljesülhettek, mivel a kérlelhetetlen, halál kiragadta az élők sorából a derék ifjú papnövendéket. A megboldogult még egy-két hete is városunkban volt ismerősei látogatására s szombaton társai már kikisérték az örök nyugalom helyére. Határozott tehetség veszett el benne. Legyen nyugalma csendes, az örök világosság fényesküdjék néki! Bor-, szóllö-,’ gyümölcs- és mezei termény-kiállítás Sala ton-Füre den. Felhívás a balatoimielléki niegyék birtokosaihoz. A Bal aton-Egy let gazdasági osztálya f. évi szeptember hó 8-tól bezárólag 11-ig B al a t o n-F ü r e d e n bor-, szol lő-, gyümölcs- és mezei termény-k i a 11 i t ás t fog ren dez n i. A Balaton-vidék iránt élesztett érdeklődésnek, mely mindinkább nagyobb tért foglal el hazánkban, nem szabad pusztán egy irányban történnie. lsein helyes a Balaton vidékét csak üdülő és gyógyulást nyújtó vidékként bemutatni; hanem szükségesnek tartjuk bemutatni a Balaton-vidék gazdasági terményeit is. Főleg pedig azokat, a melyek eddig is a kereskedelem tárgyát képezték, de nem oljr nagy mértékben, amint azt a Balaton-vidék megérdemelné, s a mily mértékben e termékek értékesítését a jövőben reméljük. A Balaton-Egylet gazdasági szakosztálya a kiállítás ügyében értekezletet tartott Bala- ton-Füreden s ez alulirt végrehajtó bizottságot küldte ki intézkedés végett. Alulirt végrehajtó bizottság tehát azzal a kérelemmel fordul azokhoz, a kiknek kitűnő termesztményei- ről tudomása van, hogy a kiállítás becsét részvételével emelni szíveskedjék. A kiállításra küldött tárgyakra nézve követendő feltételeket állapítottuk meg: a) A gyümölcsből legalább két példány, a szőlíöből két fürt, a szemes magvakból egy liter, a borból két üveg küldendő fajonként. Megjegyezzük, hogy konyhakerti termények és belőttek, boreezet, szesz stb. is szívesen fogadtatnak. b) A postaköltséget a kiállító fedezi, ellenben ásványokért és asztalokért nem fizet, ez utóbbi a rendező-egylet feladata. C) Minden kiállított tárgyhoz a fajnemet, a termelő nevét és a termelés helyét kitüntető ezédula melléklendő. d) A kiállított tárgyak az egylet tulajdona maradnak. e) A kiállított tárgyak felett egy bírálóbizottság (jury) fog ítélni s ennek Ítélete alapján az egylet kétrendbeli kitüntetö-okle- velet ád, nevezetesen: Disz oklevelet vagy elismerőoklevelet. A juryt a kiállításon megjeleut kiállítók fogják választani. A kiállítás szeptember 8-án reggel 9 órakor nyittatik meg. Más megyéből is szívesen láttatnak kiállítók. A kiállított tárgyak szeptember 0-ig bezárólag küldendők Bal ato n-F üred re, a bejelentések pedig szeptember 1 -ig eszközlendők. A bejelentések dr. Szik lay János eg}r- 1 eti titkárhoz küldendők Ba 1 at o n-F ü red re, ugyanő szívesen szolgál mindennemű felvilágosítással. A kiállítandó tárgyak szintén hozzá küldendők. Ez alkalomból egy fontos körülményre hívjuk föl a kiállítók figyelmét. A Balaton-vidékéu, fájdalom, már elhatalmasodott a filloxera. Az irtószerek, tudvalevőleg, nem alkalmazhatók sehol sem abszolút sikerrel. Minden törekvés, mely e pusztító rovar megsemmisítésére irányult, az eddigi eredmények szerint csak tapogatás volt. Gondoskodnunk kell tehát, még pedig sürgősen arról, hogy a tájakhoz és talajnemekhez képest megtaláljuk azokat a terményeket, melyekkel legsikeresebben lehessen pótolni az elpusztított szőlőt, melyek legalább megközelítőleg oly jövedelmes kereskedelmi czikket képeznek, mint a bor. Ez életbe vágó kérdés vitatása végett a kiállítás első napján értekezletet fogunk tartani; melyre minden érdeklődőt szívesen látunk. Balaton-Füred, 1887. augusztus 11. Az értekezletből kiküldött végrehajtó bizottság : Szalay Imre, a „Balaton-Egylet“ gazdasági szakosztályának elnöke, bizottsági elnök. Kanovics György, Kovács Rezső,- biz. tag. , biz. tag. Nagy Áron, biz. tag. Dr. Sziklat/ János, egyl. titkár, biz. jegyző. VIDÉK. Kenese, aug. 17. (A „Veszprémi Független Hírlap“ tek. szerkesztőjéhez.) Miután ismerem tekintetes szerkesztő urnák dicséretes buzgalmát, melylyel az élhetetlen, és hivatalukkal visszaélő tisztviselők ténykedéseit ostorozza, továbbá tudva azt is, hogy jogos felszólásnak mindenkor helyt ad becses lapjában — bátor vagyok alábbi kedélyes esetet rendelkezésére bocsátani. Vasárnap, f. hó 14-éu délelőtt történt. Kenésén, hogy Nen Mór, veszprémi kereskedő, ki családjával néhány nap óta itt időz, elvégezve fürdését, visszatért nádbódéjába, hogy felöltözzék. Én többedma- gammal ott álltam a parton — s egyszerre csak Neu Mér ijedt hangját halljuk, ki léiig felöltözve kiszaladt bódéjából kiabálva: „ellopták arany órámat lánczczal együtt,“ és segítségünket kérte a tettes kézrekeritéséhez . . . Mióta itt időzöm (4 bét,) ez a 8 mond n y o 1- czadik eset, hogy a fürdősátrakban a fürdőzés közben lopás történt;* s igy könnyen érthető meg- botránykozástól eltelve hozzáfogtunk a nyomozáshoz. Kutattuk, hogy kik jártak az utolsó 10 perczekben a bódé körül ? Weiszné, veszprémi menyecske, azt látta, hogy Drechsler Gyula nevű mézes vallásu, kenesei születésű egyén (ki itt nagyban adta az urat, uo-y öltözködik mint egy dandy, bálreudező is volt!) ki különben szabólegény, — feltűnően körülsompolyogta a károsultnak bódéját, — s mintha látta volna azt is, — hogy belőle kilépett. Drechsler Gyula „uraság“ után nézve, megtudtuk, hogy ép most ment a Balatonba; — siettünk tehát bódéjába, hogy átkutassuk. Másodmagammal fogtam hozzá a kutatáshoz, melyet csakhamar siker koronázott, mert megtaláltuk a „tolvaj“ czipőjébeu elrejtve az eltűnt órát lánczczal együtt!! Nagy volt az öröme Neu Mórnak, midőn viszont láthatta értékés óráját. De nagy volt az én csodálkozásom, hogy több a nyomozásnál segédkezett egyén, előre is kijelentették, hogy ők bizony nem fognak tanúskodni Drechsler ellen — sőt a kárvallott maga is kétségessé tette panaszát, képzelheti szerkesztő ur megbotránykozásomatü! Végre valahára sikerül egy aljas, 3 próbás tolvajt tetten érni és kézrekeriteni, és ime, a kárvallottak maguk vonakodnak a tolvaj megbüntetéséhez hozzájárulni !! Láttam, hogy ily viszonyok között csak úgy érek czélt, ha rögtön az egész fürdő közönség tudomására hozom az esetet. A fürdő-őrt a jegyző és bíróért küldtem, magam pedig a Balaton partján bevártam a tolvaj jöttét. Végre ö is elvégezte a fürdést és kifelé jött. Még bokáig érő vízben volt, midőn rárivallok: megállj! tolvaj, alávaló gazember!!! Elsápodva megállt, és szóhoz jutni képes nem volt, csak később hebegett valamit, mit tettem, nem loptam én semmit? Majd számolok az úrral. stb. Siettem, hogy öltözzék fel rögtön. Miután felöltözött, magam mellé vettem és kettecskén elmentünk a biró és jegyző elé, kikkel csakhamar találkoztunk. Figyelmeztettem — négyszemközt a jegyzőt, hogy itt ugyancsak erélyesen kell majd fellépni, miután több tanú és a kárvallott maga is igen szendén gondolkoznak az eset felől. Egyúttal figyelmeztettem, hogy több fürdő vendég állítja, hogy mindannyiszor a hányszor lopás történt Drechsler Gyula „urat“ ott látták a vesztes helyen. Drechsler „ur“ persze tagadott, mondva, hogy más tette czipőjébe az arany érát. Némi habozás után ráállott a „hatóság* hogy a bűnöst megmotozza, nem-e talál nála az előző lopási esetekre vonatkozó corpus delicti-két. Amint javában motozzák, előáll Neu Mór ur és jelenti, hogy nadrágzsebéből az aprópénz is eltűnt, — mit csakugyan az utolsó krajezárig megtaláltak a tolvajnál, notabene, Neu ur emlékezett a pénznemekre (2 huszas, egy tizes, 2 négykrajezáros stb.) Követeltük most sürgősen a tettenért tolvajnak letartóztatását, és jegyzőtől azt is, hogy mielőbb adja át az illetékes hatóságnak. A jegyző eleinte vonakodott őt elcsnkatni mert még „nem ismerte be tettét.“ Energikus unszolásunkra végre rátökélte magát. O O Most jön azonban az érdekes fordulat. A községházán vallatóra fogták és végre tolvaj beismerte tettét, mert szüksége volt az órára — sok volt az adóssága!! Ez az argumentum ugylátszik annyira hatott a kenesei főokosokra, hogy rögtön szabadlábra helyezték a tolvajt, ki most szülői háznál czigarettázva kényelmesen tüntetheti el előbbi viselt dolgainak „drága“ emlékeit. Valóban ily skandalum megérdemli a legkíméletlenebb ostorozást!! Igaz, hogy a tolvajnak van itt helyben egy atyja, — kiről ugyan senki nem tudja miből él, igaz az is, hogy meghagyták a tolvajnak és atyjának, hogy ünnep után menjen be Enyingre a járásbiróhoz jelentkezni. Most kérem, azon esetben is, hogy a tolvaj meg is fogadja az elöljáróság atyai jó tanácsát és atyjával együtt be is rándul Enyingre, kérdem én : v o 1 t-e joga a kenesei elöljáróságnak egy n o tori k u s, többszörös, közveszélyes tolvajt szabadlábra helyezni? Különösen volt-e akkor, midőn az előzetes tolvaj- lások kiderítése a tettes elzárását okvetlenül elkerül- hetlenül szükségessé tették? Volt-e joga a kenesei elöljáróságnak átszolgálta- tását az illető felsőbb hatóságnak tetszés szerint késleltetni, s a tolvaj atyafiságának időt engedni egyébb bűnjeleket eltüntetni, és minden telhető módon oda hatni, hogy a károsult panaszától visszalépjen ? Miért nem hallgatott ki engem a kenesei elöljáróság? Hisz én fogtam el a tolvajt, én szolgáltattam neki át?? Tény az, hogy a tolvajlás vasárnap reggel történt, a tolvaj pedig tegnap, hétfőn este szülői háznál szívta élvezettel czigarettjeit; csendőrökért eddig küldve nem lett. Ajánlom tekintetes szerkesztő ur, fenti kérdéseket becses lapjában felvetni, és az illető megyei, vagy igazságügyi hatóságtól kikérni reá a feleletet. A leirt dolgok valóságáról nevemmel és szavammal kezeskedem. Talán felesleges is, ha megemlítem, hogy a felháborodás és elkeseredés általános. A fürdőközönség méltón látja veszélyeztetve vagyoni biztonságát, — ha az elöljáróság a tetten ért tolvajra bízza a választást: a szökést és az „önkénytes jelentkezés“ között. A polgár nép szinte, zúgolódik, hogy igy bánnak egy kaputos tolvajjal, míg ha valami szegény ember lop, mindjárt kötözve lesz, és csendőrökkel elvitelve. Argus. Bpesti képezdei tanár. ^Elloptak ugyanis 1. egy erszényt 6 írttal. 2.) egy erszényt 1 írt. öO krral. 3.) egy erszényt 3 arany gyűrűvel. 4. és 5. nadrágzsebekből aprópénzt. 6. egy értékei gyémánt gyűrűt. 7. egy értékes dobozt angol aquarell festékekkel.
